Már majdnem írtam hogy megtaláltál, de sajnos az "EGYÁLTALÁN nem iszik" azért nem igaz, mert pl. szilveszterkor is ittam egy pohár pezsgõt, és bulizni is eljárok évi 5-6 alkalommal. :(
Én se vagyok oda a piáért, kb 3 havonta megiszok egy üveg sört, de nem zavar ha valaki iszik, õ úgy érzi jól magát, én pia nélkül is jól tudom érezni magam.
azt mondtam, hogy az lenne a legjobb, mert létezik olyan létezik még olyan ember, aki nem erõszakolta magára az italt egyébként én is csak egyféle italt tudok meginni, pedig mér sohat kóstoltam, ami kizárólag a Bélíz
Én ezt megértem, van sok alkoholos ital, amit szeretek, de soha nem olyan mennyiségben, ami most ebben a témában ivásnak minõsülne. Ha te velem ellentétben annyit iszol, hogy berúgsz tõle, akkor az elsõ hozzászólásomban vázoltak igazak rád.
Hát nézd, ha valakinek erre van igénye, csak nyugodtan, de remélem nem ugyanoda járunk bulizni. Én személy szerint a humorizáláson nevetek, és nem mindenen.
Ha jól néz ki a csaj, nem gond. Ha pedig nem, akkor meg már úgyis mindegy :)
De komolyan, õk is ugyanolyan emberek, miért ne ihatnának a lányok is? Ha jólesik neki... Persze elõfordul, hogy vki többet iszik, mint amennyit még tud kontrollálni, de ez van. Szerintem a keménycuccos lányok (és srácok) a gázosak. Bár mondjuk azokkal még könnyebb bármire is jutni, mint a részegekkel :)
Dempsey mondta egyszer MakePeace-nek, hogy "Nem vagyok én mesebeli királyfi, hogy részeg Csipkerózsikákat csókolgassak!" és nem is csókolta meg, meg nem hagyta, hogy az rámásszon, így nem!
Ezt én is megtanultam, mint tanúlság és egyszer beszóltam ezt egy jó csajnak, aki ittasan nagyon rám akart mászni és ki is hagytam õt az életembõl, pedig ki tudja mi lett volna belõle... DEhát fõk az elvek! :D
jo neked :D en kurva tele szlapaltam magam elkezdet hanyni melelttem 1ik haverom es raneztem sikerult nekem is hanynom utana 1bol :D azota sajna nem iszom azokat amit ott kihanytam :D
veled ertek 1et sztem csak az a vissza taszitoamikor a fiatalabb lanyok azert isznak hogy lazak legyenek meg amikor hanynak az fiunal lanynal mind2onel undorito :D + sztem eleg gaz amikor a fiatalabb kis csajok arra verik magukat hogy ojan fenykepeik vannak hogy sor van a kezukbe es most huuudevaganyak megint + en jobban itelem azt amikor a csaj kezebe cigi van az az udnorito monnyuk fiu kezebe is de lanynak fujj me'g a pofaja is budos
egyébként taranov hozzászólásain megin lehidaltam. szal akkor lehet, hogy én vagyok a droid, vagy késõ van, vagy foghatom akármire, de te aszondod, hogy aki esetenként illuminált állapotba kerül, az beteg? alkesz? és csak laza akar lenni a "spanok" elõtt?:C váááázzz:D
volt már olyan, hogy te egyszer is elengedted magad úgy tényleg istenigazándiból? az összeülõs, vihorászós témák nem tartoznak ide^^
Tipikus jófiú vagyok és ugye a jányok annyira nem komálják a jófiúkat (bármit is álítanak amúgy), mer rossznak lenni mindig érdekesebb(nek tûnik elsõre). AZAZ beszélgetni, haverkodni, barátkozni, segíteni és óvni jó a magamfajta nekik, de azért inkább a tahótaplókal fexenek össze, mer az izgis. Evvan. Én már régen mexoktam. Amúgy sem azon múlik tetszik-e vagy sem, a tények tõlünk függetlenül tények maradnak.
Ebben tényleg van valami. Sajnos. A normális nekik unalmas, utánna meg csodálkoznak hogy egy tapló a fa**ijuk és nem értik miért boldogtalanok. Na ezek meg is érdemlik.
sztem ez inkább korosztálytól függ amúgy meg u.a-t tom mondani mint zsoltika h aki nõ létére így gondolkodik az meg is érdemli hseggfejek cuccolják...
Italos, részeg lányok akik csak lejáratják magukat, te mit gondolsz róluk? TELJESEN EYGETT ÉRTEK CSAK TESZIK AZ AGYUKAT A SOK PLÁZA KURVA...VAGY CSAK UGY TETETIK HOGY HUUU ÉN HOGY BEBASZTAM..SZÁNALMAS...
énis kúrvára rühellem ha egy csaj addig iszik még összenemokádjamagát.szánalmas nagyon fõleg ha rád akar mászni utána.az olyanokat zavarom el a picsába.én ha iszom is akkor csak addig még jól érzem magam akkor jobban ismerkedem,de mikor sokat iszom ami nagyon ritka akkor meg hazamegyek és nem lógok másokon hogy lássák mifélét hányok ilyesmi...
"Iskola (elvégzett / jelenlegi): Soós István Alkoholista képzö intézmény"
Nicsak ki beszél. Szerintem egy csajnál ott kezdõdik a szánalom, ha elkezd hányni, meg azt se tudja hol van, addig semmi baj nincs a részeg pinákkal, de ha van is az se nagyon érdekel mert olyankor én is be vagyok baszva. Amúgy 14 évesen lehet hogy azért iszik valaki, hogy keménynek tûnjön, de elhihetitek, hogy én 20 évesen nem ezért iszok és nem is azért, mert alkohol függõ lennék. Egyszerûen szeretek bebaszni és kész. És ha én nem nézem le azokat akik nem isznak, akkor õk se nézzék le azt aki be mer baszni vagy ne járjanak szórakozni.
Amúgy csak azok szemébe járatják le magukat az ilyen csajok akik nem isznak. Nekem pl soha eszembe se jutott, hogy szánakozva nézzek egy full részeg csajra, kivéve ha 14-15 körüli. Aki szokott inni az mosolyog rajta egy jót vagy oda megy segíteni. Egyáltalán milyen jogon alkottok véleményt olyan csajokról akiket 1-2szer láttatok részegen de nem is ismertek. Lehet, hogy józanúl sokkal normálisabb ember, mint 1-2 itteni besavanyodott fórumozó.
Azt én se tagadom, hogy vannak olyan csajok akik tényleg csak játszák az eszüket részegen, meg bunkók, stb. De ez nem a piától van.
Én egy 17 éves lány vagyok, és nem kezdtem el korán bulizni, aminek örülök is, mert így legalább mikor a bulikban iszogattam, akkor nem azért tettem, hogy 'nagylány' legyek, és volt annyi önkontrolom, hogy ne a saját hányásomban fetrengjek.
na ez teljesen szimpatikus dolog :D én meg egy 18 éves srác vagyok... nincs kedved ismerkedni? :D:D:D
volt valahol egy kep egy csajrol akin vegigment reszegen az egesz tarsasag. kemeny kep volt, csupa geci a csaj...
Persze, ha eljön annak az ideje, elengedem magam, nincs szükségem ehhez sem drogokra, sem alkoholra.
A gyúrás meg most nem ennek a topiknak a témája, de én azt becsülendõ dolognak tartom, ha valaki karban tartja a testét, ráadásul ez a sport komoly fegyelmet is igényel.
És az miért gáz, ha eljön annak az ideje, akkor megiszom két üveg sört?
miért lenne gáz? :)
2 üveg whiskey, az már talán az lenne :)
amúgy én is úgy vagyok vele, hogy alkalmanként iszom azt ami jól esik, persze azért is hogy kicsit feldobódjak, és kilépjek a szürke hétköznapokból, valakinek megy ez alkohol nélkül is, nálam annyira nem megy, de egy kevéstõl is már új ember leszek szinte :)
Szerintem semmi gond a reszeg csajokkal. Oszinten szolva en nagyon ritkan latok csajt hanyni, de akkor sem nezem le, hisz elofordul, hogy veletlenul tobbet ivott. Ez van. Olyat speciel nem ismerek, aki minden heten reszeg lenne, vagy evente 1-2 alkalomnal tobbszor ivott volna tobbet a kelletenel. Ha kicsit ittasak, akkor az meg kulon jo is. Fiatalok, mer ne igyanak? Senkinek semmi baja nem lesz tole. Max. csinal vmi kis hulyeseget, amin 1-2 honap mulva mar csak rohogunk. Fiuknal a helyzet hasonlo. En speciel mikor otthon vagyok minden heten iszok/berugok a haverjaimmal, de mertekkel. Tehat nem faltol falig tamolygunk, osszetorunk mindent, csak rohogunk mindenen es minden buliban benne vagyunk. Hanyasig eddig 2x-3x ittam csak. De abbol egy nem er, mert csak 1 sort ittam es azt hanytam ki vmiert:) En speciel jozanul nem tudok tancolni. Valahogy nem erzem a ritmust:) reszegen sem, de akkor legalabb mar nem erdekel. Es ha nem ittam volna, akkor nem mentem volna be tancolni, bepunnyadtam volna, es ismet csak egy szar este lett volna. Marmint ha discoban vagyunk, ott nekem be kell. Ilyen beulos helyen azert nem "kotelezo". Alkoholista sem vagyok, hisz 100 napig nem iszok altalaban, aztan otthon 1 honapig szenne bulizom es ebbol kovetkezve iszom magam, aztan 100 napig megint semmi. Bar most epp 100 napban vagyok es sort kortyolgatok, de majd tulelem... Szoval a pia jo...
ki a faxomat erdekel ugy utalom az ien danci embereket mint te vagy bazzmeg el tod olvasni nem ? akkor meg mit ugatsz bele amugy (no harag de nem tom miert esik jol par embernek minden faxomba belekotnie) amugy te'mahoz vissza terve sztem nem gaz ha vaki nem iszik stb /Off de viszunt en pl eleg sok ismem fuvezik + cigizik es eleg gaz sztem mi ertelme ? leg altalaba a cigire azt modnjak semmi o_0 na akkor minek szivjak na mind + alkesz haverom is van par eleg idiotak majd meg latjak mienek lesznek kessobb :DD en nem tartom magam nagy piasnak mert hetente 1x elmek vahova inni es akkorsem szoktam bebaszni (altalaba)
en altalaba azert iszom hogy jol erezem magam bebaszas az csak neha vele jar bevallom eletembe 1x basztam be ugy hgy hanytam (mondtam nem vok naon pias)
A gázos az, amikor szilveszteri buliban este 8kor a 14 éves kiscsajnak már forog minden,és nem tud magáról. De ez se gáz inkább csak vicces :D kezdõ még majd belejön.... de ismerek olyan 18 év körüli csajt aki megiszik 3 vodkanarancsot aztán vigyorog, meg kicsit dülöngél,de tök aranyos :D az ilyennel semmi gáz nincs neki is joga van piálni ha akar. az meg hogy valaki a saját hányásában fetreng... hát nem tom én eddig akármennyire be voltam baszva, valamilyen szinten mindig tudtam vigyázni magamra, lehet másnap nem emlékeztem egy-két dologra, de sose volt olyan hogy lehámnytam volna magamat, vagy betörött orral ébredtem volna fel. de ez is emberfüggõ, valaki kevésbé bírja és ham,ar az asztal alá issza magát,de ezért nem kell lenézni senkit, kész õ ilyen ez van, mindenki így kezdi de ha sokat jár el hétvégente bebaszni a haverokkal egyre jobban megeddzõdik.Azért hogy ki hogy viselkedik részegen senkit nem lehet elitélni,én is ismerek embert aki józanul a legnormálisabbak közé tartozik részegen + kötekedik. ellentétbe a sok sznob antialkoholistával akik "intelligensek" és mindig józanok. De ettõl függetlenül mégis kurva bunkók,mert lenézik azt aki jól akarja magát érezni, és egy húúdemûveétintelligens sznob bunkónál nincs rosszabb...
1et ertek az egeszel :) nemeik ien fiatalabb kiscsaj sztem is vicces :D en ojat lattam kb 14 eves hogy ult a szeken es locsolta maga kore a piat :DDd mert az az o terulete igy meg jelolte piaval :D
Megjelenik leki szemeim elõtt, ahogy bemész egy bárba, lazán bekönyökölsz egy csaj mellé, és mély hangon megszólalsz:-Figyu bébi, tod moderátor vagyok sg-n.Napi 10 embert megbüntetek.Ma még csak kilenc volt.Na, feljössz hozzám?
Szerintem ez az egész emberfüggõ. Nem is a hányást tartom szánalmasnak, hisz tegyük fel, hogy van egy remek kis házi-party, tök jó fej emberekkel, kedves lányokkal, ahol mindenki tök jól érzi magát és észre sem veszik mennyit isznak, mert nem az van a középpontban. Teljesen normális ha valaki rosszul lesz és kidob egy taccsot. Fõleg, hogy ez alkat kérdése, nem pia mennyiségé (ergo nem az alkoholizálás mennyiségéé) tehát ha valaki pl két pohár bortól lesz rosszul, az nem szánalmas, csupán nem bírja. Én Pécsen tanulok és bizony rengeteg egyetemista buliban voltam, ott hozzászokik az ember, és tolerálja az effajta hányás dolgot, ha nem párosul mellé balhé. Ugyanis inkább az az ami gázos. Én már szinte nem tudok elviselni egy bizonyos ivós réteget. Srácoknál a agressziót, vagy ha valaki állandóan haverkodik idegenekkel, de úgy hogy a pálinkától büzõlgõ szájával, beletolakszik szinte a képedbe és az istennek sem tud lekopni. Csajoknál meg a "balhés" viselkedést. Ezt azért raktam idézõjelbe, mert ha egy csaj simán beb@szott és jól érzi magát, táncolgat, netán gyomorürít (WC-be természetesen), aztán ledõl a kanapéra és alszik másnap délig, még az is simán rendben van (persze csak ha nem minden nap). De ha egy csaj direkt elkezdi a balhét, hogy õ akkor most részeg, hangosan káromkodik, szétcsesz mindent maga körül, hirtelen beindulnak szexuális energiái (lehet akármennyire jó nõ, az ilyen nem nõies, ergo nem szép), azt MÁR baromira nem tudom tolerálni. Miért nem? Mert az ilyen csajok azért balhéznak, hogy õk legyenek a középpontba, mindenki velük foglalkozzon. Az nem érdekli õket, hogy más estéjét tönkreteszik. Rengeteg ilyen bulin voltam már és tényleg megölik az estét. Én is voltam már tajrészeg, hánytam is sokszor (persze mindig ügyelek, hogy elvonulva, mindenki tudta nélkül történjen ez meg, mert tudom, hogy másnak kellemetlen lehet), tomboltam, táncolta, ökörködtem, úgy hiszem ezek "normális" dolgok. :) Itt inkább azzal van a gond, hogy ne tegyük tönkre mások hangulatát, ez elég önzõ dolog. Érezd jól magad a TÖBBIEKKEL, ne a saját kis világodban, mert nem biztos, hogy az másnak passzol.
Van is pár ilyen történetem, a baj az, hogy szinte mindegyik egy csajhoz kötõdik. Na pl utálom ha õ részeg. Tud normálisan is inni, de ha olyanok a körülmények, egyszerûen nem tud leállni. Ha fogalmazhatok így: Õ a legönzõbb részeg csaj akit ismerek.
Látom bunkó patkányokbol itt sincs hiány! :D SZÉPVOLT SRÁCOK!
a részeg csajok undorítóak..........a picit becsincsentettek a jók. pl barátnõm. ha részeg, undorító. szinte haza sem akarom vinni...........de ha picit becsicsentett.......még a rucim is letépi otthon, és olyan vad............juujjjjjjjj:P:P
Amúgy tényleg emberfüggõ. Az én bnõm is leszaggatja rólam a ruhát ha picit többet iszik :D Ha meg visít és összeszisszaokádik,és anyázik az tényleg gáz.
nah. végre már írhatok ide. nem értelek titeket. hogy miért? mert nem teljesen mindegy, hogy milyen állapotban látható a csaj a képen? lehet, hogy pár év múlva rólatok lesz ugyanilyen itt. szerintem az undorító ahogy itt leribancozzátok (gondolatban, mert még senki nem írta le) meg leocsmányozzátok ezt a csajt, nem az amit Õ csinál. másrészt nem hiszem, hogy mindennap így néz ki, meg amúgy lehet, hogy egy tök aranyos, imádnivaló csaj. bár az igaz, hogy így nem valami szép látvány, de egyszer élünk, Én azt mondom. a másik dolog, a pasikról miért nincs ilyen oldal? Én is pont ma meséltem az egyik barátomnak, hogy mik vannak már. szóbajött az is, hogy a fiúkról miért nincs ilyen. szerinte azért, mert a fiúktól ez a viselkedés már teljesen megszokott. az nem ciki amit Õk csinálnak, vagy Õk nem járatják le magukat. Õk ilyen állapotban kötekednek, bunyóznak és még sorolhatnám. a nõk meg kirakják amilyük van (jelen esetben a képen is) hát most Istenem, szerintem ez elég sok fiú számára lesz szép látvány mint undorító. he||o. (-_-)
Tegye fel a kezét aki még soha nem volt részeg...
A normálisan részeg csajok meg igenis édesek.
Miért baj ha egy csaj részeg?? ha nekünk lehet nekik miért nem?? Jó mondjuk egy alkoholista 50 éves csöves nemszép de nmis azért iszik hogy jól szórakozzon hanem mert hülye. de egy fiatal csajszi aki becsiccsent az szerintem nem baj.