Az azért nem kis változtatás, fõleg hogy WoL egységet variáltak meg. Mert szerinted ami a HotS bétában folyik az elmúlt 3-4 hónapban az mind apróbb, kis változtatás? Amikor teljes egységeket törölnek ki mert annyira nem tudnak velük mit kezdeni, és többször megvariálják a spellcasterek teljes repertoárját?
Balance változtatás volt amikor a roachot 1-rõl 2 food egységgé tették. Amit a mothership core meg az oracle kapcsán látunk az nem az, az csak ilyen találomra adunk nekik valamit hátha most majd jól mûködik. Az infestor is kicsit ilyen a WoL béta óta, az overseer meg fõképp.
Itt arról van szó, hogy amit balanszolnak is, azt is szánalmasan csinálják. Megváltoztatnak valamit, aztán azt még egyszer, majd végül kiveszik a skill-t, mert õk is tudják, hogy elbaszták. Például Mothership Vortexe, de ott van pl az Oracle, ami már teljesen mást csinál mint pár hónapja. Ilyen radikális változtatásokra nem volt szükség a WoL-ben, nagyrészt abból állt a balance, hogy dps-t,hp-t és árat módosítottak.
oké. akkor maradjunk annyiban, hogy semmire nem tudsz reagálni, amit írtam, és akkor én se tudok neked, ok? meddõ vitának érzem, nemcsak mellettem beszélsz el, hanem saját magad mellett is ("a többi unit csak kisebb változtatásokat kapott a balance érdekében." vs "pl. siege mód upgrade nélkül" <- ez mi, ha nem kisebb változtatás a balance érdekében?)
Nyilván lehet valamennyit állítgatni, de ilyen radikális változásokat már nem kéne... fõleg hogy nagyon sok verseny lesz... nem lehet már ilyeneket csinálni.
Hányan bétáznak és utána hányan fognak szerinted megjelenés után játszani?
#32304 Meglátjuk mi lesz, én nem bétázok bár van egy kulcsom, annyira nem érdekel, várom a véglegest, akármelyik Blizzard játékot nézzük kiegészítõ után mindig unbalanced egy darabig.
Belsõ teszteken nem lehet rendesen balanceolni, csak open betaban, méginkább élesben. Pár ezer játékos nem biztos, hogy észrevesz / kitalál olyan dolgokat, amiket pár százezer.
A WoL készen állt 2010 elejére. Egyedül az infestor spelljeit variálták a bétában, a többi unit csak kisebb változtatásokat kapott a balance érdekében. Több mint 1 évvel a WoL megjelenése elõtt bejelentették hogy trilógia lesz, vagyis nem hasraütésszerûen fejesztik a HotS-t, hanem elõre tudták, mit tartogatnak a WoL után.
Nem tudom hol itt a hülyeség, te nem érted hogyan dolgozik egy akkora cég mint a Blizzard. A HotS ending cinematicja még 2010 végénkiszivárgott.
Ahhoz képest hogy pont 2 hónap múlva jelenik meg a játék, ilyenekkel kísérleteznek, hogy pl. siege mód upgrade nélkül? Komolytalanok, fõleg ha úgy nézzük hogy a battle.net 0.2 is még jelenleg is csak egy nyomorék kistestvére pl. a Warcraft 3 felületének WoL-ban. Csak ígérgetik, hogy majd jobb lesz ha jön a HotS. Ilyenekrõl hogy Blizzard Dota már szó sem esik, mivel csendben valószínûleg feladták. A HotS béta alapján csak megpróbálnak rögtönözni valamit, amin lehetõleg minél kevesebben háborodnak fel (de természetesen 40 -ért).
itt meg a múlt idõt nem értem, a tempest sajnos eléggé létezõ dolog tempest. 15 range. baszottnagy damage. buffolt phoenix. voidray. (meg a többiek, msc, oracle, stb.) jön a broodlord + corruptor ezzel szemben. mi lehet a végeredmény? :D én nem tennék túl sok pénzt az air zergre protossal szemben (roach+hydra+viper viszont imba)
még mindig ott tartunk, hogy csak tovább rontod a saját hülyeségedet ezzel a 3 év dologgal tessék szépen elszámolni 2010 nyaráig másrészt mutasd már meg nekem azt a nyilatkozatot / interjút / cikket / akármit, amiben kijelentik, hogy az alapjáték megjelenésének napján szépen nekiültek megcsinálni a kieget (ami amúgy nem csak balance ám, van egy kész kampány, új UI, stb.)
csak hogy még 1 pici ellentmondást kiemeljek: - köcsögök, mert folyamatosan balance-olnak, megjelenés óta (pontosabban alapjáték béta óta) - 3 éve a kieget fejlesztik - ?!
ráadásul nincs mondanivalód sem - béta van, teszteli XY játékos, és változtatják a dolgokat a visszajelzések alapján, pont ezzel az a bajod... hogy?!
ja hogy egy teljesen pvp alapú játékban folyamatosan van balance-olás? na most mi lesz? ha nem lenne folyamatos balance-olás, szerinted ki hisztizne a leghangosabban? nekem van tippem.
kíváncsi lennék az igazi problémádra, valóságalappal. van valami egység, amit vártál, és nem olyan lett? terrán vagy és félsz hogy mégjobban elpicsáznak kiegben? unatkozol?
És te követed azt amit a blizzard csinál a WoL-lal meg a HotS tempóját? Annyi volt a marketing tervük, hogy a HotS-ot majd eladják pár 2000-es évekbeli feature hozzáadásával (cross server, klán rendszer stb.), ehelyett ki let sírva hogy ezek ingyen patchben jöjjenek "majd".
Fogalmuk sincs mihez fogjanak a többivel, az újításaik nagy része nem mûködik, pontosan ezért is nem finomhangolás folyik a bétában hanem össze vissza változtatnak mindent. És igen, 3 év fejlesztés után ez elég kevés.
Hát tényleg szomorú, amikor az élet közbeszól, s nem hagyják játszani szegény embert a bétával.:( Szerintem meg, fél évvel, három hónappal a játék megjelenése elõtt nem feltétlen az a feladata blizzadnak, hogy 1.9-rõl, 2.1-re növelje a reaper move speedjét...
Ha valóban így van, akkor kicsit gáz a helyzet (sajnos nincs béta hozzáférésem a kiegészítõhöz, így nem tudok róla nyilatkozni), mert 2 hónap múlva már a boltok polcain van elvileg a játék...
3 év belsõ fejlesztés után szerintem a bétában már csak az utolsó simitásokat kéne elvégezniük, ehhez képest a HotS béta egy vicc, minden update teljesen felfordítja a játékot. Arról nem is beszélve, hogy a bejelentéskor beharangozott "új" ötleteiknek a fele már így is kihullott, mivel mind haszontalan vagy imba volt (replicant, warhound és még sorolhatnánk..).
Terran early gameben sokkal agresszivabb lehet. Siege tank, reaper. Kivancsi leszek mi marad meg majd ezekbol. Reapert nem hiszem hogy valaha is hasznalhatova tudjak majd tenni. A jatek elejen jo, tenyleg jo, utana meg kuka :D
Vortex most akkor igy nincs tobbe? PvZben mit fognak csinalni a protossok? :D nyomjak majd a time warpot hogy lassabban essenek rajuk a broodlingek?:D
Az úgy pont nem lesz jó. 1 mineral path-ra, 2 dolgozó kell, így pont váltják egymást. A 3.-nak már várnia kell a sorára. Tehát ha kijelölöd az összeset (én ctrl+clickel), akkor 2 teljes sor + 4db kell, hogy legyen, ugyanis 8 mineral×2, az 16, +6 a gázon, amibõl csak 4 látszik, mert 2 mindig bennt van az extractorban, ez összesen 2 sor + 4db kijelölve, ami valójában 22 dolgozó. Lehet kicsit nyakatekert voltam... :)
félreértettél, vagy rosszul fogalmaztam, ezt értem, az a gondom, hogy nehezen látom át, hogy éppen mennyien dolgoznak. hots bétában ezt már megoldották, mert a cc fölé ki van írva, hogy mennyien bányásznak.
Srácok, látom a HotS-ban már kiírja a rendszer, hogy mennyi svc dolgozi éppen, ezt nem lehet valahogy beállítani a wotl-ben? ti hogyan menedzselitek a munkásokat?
Segítséget kérnék, hogy hogyan lehet magyarítani a játékot. Jelenleg az 1.4.3-as kliens van felrakva, próbáltam már a verziófüggetlen magyarításkliensel is, de mindig kapcsolatot akart létesíteni a magyarítás szerverével. Van megoldás arra, hogy megszûnjön ez a probléma? Esetleg lehet arról szó, hogy a magyarított fájlokat valakitõl megkapnám?
köszi, a jó öreg ghostot máshol is olvastam, kipróbálom
pl. a ghost nagyon jo infestor ellen, mech az baromsag, ha csak nem akarod vegignezni ahogy a thorjaid lelovik egymast nyilvan a legjobb megoldas a jo mmm micro, de ghosttal egyszerubb az eleted esetleg ha szereted a bansheet, az is meg tudja oldani a problemat
sziasztok Úgy tudom a starcraft II-höz van egy brood war mód, a campaignt lehet végigtolni nem tudjátok hol lehet beszerezni?Eredeti SC II-m van
terranként az infestorok ellen sokat szívok, kemény, nem igazán tudom mi lenne a legjobb opció...
elkezdõdött a Homestory Cup VI. félkomolytalan verseny, komoly felhozatallal, ha valaki nem ismerné, januárban szokott lenni, de idén elõbbre hozták http://www.teamliquid.net/calendar/2012/12/#event_14064
Egy rossz vicc ez a widow mine. Gyakorlatilad egy baneling ami távolra és levegõbe is tud támadni, de nem hal meg ha felrobban, és sokkal többet is sebez.
szerintem is terranhoz
Sztem pedig a forcefield. Egyébként ja, terránhoz sztem is.
Sajnos... ez a Hots egy trágya eddig :S Kezdem azt hinni, hogy a balancerek se tudják mit csinálnak, egyik héten beraknak valamit, rá 2-3 napra kiveszik, mer szar... Ez az infestor fungal nerf egy vicc, ezt eljátszották a wings of libertyben, 1 napig maradt úgy, aztán kivették. Remélem a teljesbe nem lesz benne.
Nem tudod magyarítani a játékot ha eredetiben vetted meg, a jelenleg futó 1.5.3-as patch-hez nincsen magyarítás.
Csak úgy tudod megtenni ezt, ha warez verzióból raksz fel 1.4.3-asat és azt magyarítod.
Ez akkor lehet jó megoldás ha egyáltalán nem tudsz angolul, végigjátszod a kampányt, megnézegeted mi micsoda, aztán átállsz az eredeti angol verzióra ahol már tudni fogod mi merre van.
Ha van valamennyire angol tudásod és/vagy nem akarsz kampányt játszani azt javaslom ne foglalkozz ezzel, a játék nyelvezete nem túl bonyolult.
A legfrissebb patch van fent és most sem indul el a magyarítás! Valakinek van ötlete, hogy miért? :)
Megvettem a gamet a héten! Telepítés sikeres, de a magyarítást nem sikerül feltennem. 1.4.3-as Patch-et kéne leszednem, amit eddig kétszer meg is tettem, de egyik sem volt jó, a régivel meg nem indul el a telepítés! Tudna valaki segíteni!?
ez az új oracle elmehet a jó francba. mekkora egy op szar. 1 mp alatt kiirtja a teljes mineral linet.
Azt hiszem most látok elõször olyat, hogy -gyakorlatilag a time warp-nak lehet köszönni, hogy megnyeri valaki a meccset! :D
nem tudom hogyan kell jelentkezni live stream olni SC 2 hungaria és a huncraft ra el küldtem a streamom de nem került ki ert nem own3tv és nem twichtv ha nem gond akkor itt meg osztanám acsatornám és jó szórakozást kívánnék hozzá.