Complete-t érdemes esetleg feltenni, mert olyasmi mint az Unofficial Oblivion/Skyrim Patch, jópár, játékban bennmaradt bugot javít, küldetéseket kiegészít, kicsit grafikát is turbóz, de a mechanikába alapvetően nem szól bele. Moddb-n fönt van.
Lehet de az alapjáték kicsit üresebbnek tűnhet utána, mivel a CS pályái meg vannak töltve tereptárgyakkal meg élnek a bázisok, az alapjátékban meg szinte minden elhagyatottnak tűnik ahhoz képest.
Egyelőre nem tervezem. A GoG-on vettem meg a W3-at és ingyér adták hozzá ezt. Ha az alappal kezdem, akkor azt moddolva lesz érdemes? Néhány hónapja átfutott az agyamon, hogy próbáljam meg az alapon, mert történet alapú FPS-t soha nem toltam. A Doom3 felújított változata miatt jött az ötlet. :)
Persze van, bár pár dolgot nem fogsz érteni a sztoriban. Nem vészes :) De sztem nyomd végig az első részt is, mert nagyon jó. És ha ezzel kezdesz, akkor már csak a moddolt verziók fognak tetszeni az első részből :)
Ajándékba megkaptam ezt. Van értleme elkezdeni úgy, hogy az alapjátékkal soha nem játszottam?
A biztonság kedvéért átmentem, de csináltam előtte egy mentést:) Mostmár tényleg észre lehet venni hogy nem nő a száma az ellenségnek.
Igen, a vörös erdőben. A zsoldosokat kellett védeni, míg leengedik/átfordítják. A hídon még átmehetsz, beszélhetsz a csoporttal, de az alagútba már ne menj, mert akkor van a területváltás. Akkor méssz át Limanszkba. Onnét már nincs visszaút.
Arról a hídról beszélsz ugye aminek a másik oldalán a renegátok vannak? Lenyílik a híd és azon már nem szabad átmennem.
Igen:) Utánna már eszembe jutott:)
Most már nem, mert végigvitted a játékot. Csak nem írtam le teljesen... Limanszkból lehet még visszamenni, amíg át nem mész a hídján. Ha már átmentél akkor nincs visszaút. Asszem ott a parancsnok mondja is hogy ha akarsz valamit elintézni akkor most, mert továbbmenve már végig kell küzdeni. Érdemes visszamenni a Mocsárba a Tiszta Égboltosokhoz, mert adnak jutalmat, egy jó fegyvert, amit még föl is tudsz fejleszteni, és simán kitart a játék végéig. Ha van állásod visszatöltheted (talán a játék csinál is automatikusan).
Limanszkig eljutottam, sőt egészen addig jutottam ahol nem jut eszembe a neve a karakternek, ja igen strelok körülötte volt valami erőtér és egy speciális fegyverrel azt az erőteret semlegesíteni kellett. ami sikerűlt is. Utánna jött egy intro vagy inkább outro amiben az volt hogy stalkerek többen egy hosszú csarnokban feküdtek, mintha kábúltak lettek volna, és így lett vége:) Jött a stábista stb.
Kösz a tanácsot erre figyelni fogok majd. A renegátok meg a fosztogatók már csak 30-30 vannak. Őket teljesen megkéne semmisíteni nagy a kísértés:) Tehát akkor én már frakcióháborúzhatok ezek szerint. Mivel Limanszk városon túljutottam.
Vissza kell őket szorítani a bázisukig és aztán ott is mindenkit kiirtani. Mindig kell figyelni hogy rádión éppen mit mondanak melyik táborhelyet támadják, ott besegíteni, aztán megvárni az erősítést, hogy már saját csapatok legyenek ott. Utána érdemes csak továbbmenni. Néha jó sok idő amíg megérkeznek, közben őket is megtámadhatják, stb. Térképen kell nézni kik azok és mi az úticél. De asszem csak Limanszk után visszamenve lehet normálisan frakcióháborúzni, addig újratermelődnek.
Gondolom ellehet érni azt hogy az ellenséges arő száma 0 legyen. Tehát fellehet számolni az ellenséget, legalább is gondolom. Már végigvittem a clear skyt teljesen tehát végigjátszottam, de gondoltam visszatöltök egy régebbi mentést és kipróbálom ezt. A szolgálatnál vagyok egyébként.
Hello. Ha csatlakozok egy frakcióhoz miért van az hogy elkezdjük az ellenséget kiiktatni, de mindíg jönnek utánna más ellenfelek. Mikor lesz ennek vége?:) Ha az ellenfélnek van 180 katonája akkor ha kiiktatunk 10 et lesz 170 de nemsokkal utánnak lassan megint 180 an lesznek. Mikor kezd el valóban csökkeni az ellenséges frakcióerő?
Eromuves jobb lenne de a korhaz is megfelelo,koszonom!
Valaki tudna adni egy autosavet az utolso palyarol? Bugos es nem tudom befejezni.Nekem mar nincs meg az autosave.Ujrakezdeni a jatekot meg nincs erom,idom.Mindegy milyen verzio.Elore is koszonom!
A STALKER játékoknál már megszoktam hogy a halottak fura pózokat vesznek föl néha. Na de ez mi? Szó szerint megszopattam őket. :'D
Most így hirtelen ezt találtam: "check the fsgame.ltx file. Open it and make sure the directory paths point to a valid folder. Steam places them differently than retail vers. Delete the user.ltx file(s) (it will be recreated when you restart). Delete any previous mod files, they can conflict."
Tehát meg kell keresni egy fsgame.ltx nevezetű fájlt, meg kell nyitni és ellenőrizni kell hogy helyesen van-e leírva benne a játék főkönyvtárának a helye, ha nem, akkor értelemszerűen ki kell javítani. Aztán érdemes törölni a user.ltx fájlt (emiatt nem kell aggódni, a játék kreál egy újat miután újraindítottad a játékot).
Olyan gondom lenne a játékkal, hogy a dobozos, utólag felpeccselt játék a menükbe belépve egész egyszerûen kilép. Semmi hibaüzenet. Mivel többszöri reinstall után sem oldódott meg a dolog, tettem egy próbát a gogos (virágbolti) verzióval, ami a menüben eddig úgy néz ki rendben van, viszont játék közben nemrég adta meg magát. Mi okozhat ennél a játéknál ilyet? Minden frissítés adott. Egyébként ez ennyire gyengén van optimalizálva? Egy 7870-em van, de a DX-eket is maxra rakva igencsak beesik 25 fps környékére.
Az egy dolog, de nem adja hozzá a Steam profiljához. Ahhoz Steam-en kell megvennie.
Van regisztrált STEAM felületed? Ott hozzá tudod adni a játéklistához a nem STEAM-os játékokat is. Nekem AVP 3 van steam-tõl, és ArmA-t is simán hozzáadom a felületen.
nem steames változat van meg eredetiben, nem lehet hozzáadni steamhez?
Ezekre a bandita kiírtós észrevételekre csak annyit tudok mondani, hogy kb 10 végigjátszásból egyszer sikerült megcsinálni és már nem tudom melyik patch-el, de biztos hogy azért kezdtem újra és nincs meg az a mentés, mert jött ki újabb mentés azóta. Egyébként itt lehet elég sok infót még találni. Jó modakat, stb... UHSF
Megy, de EZT kell feltenni hozzá, ez a Stalker: SoC másolás védelme. Mondjuk nekem is sokadik próbálkozásra jött össze, de végül egyszer csak elindult! :) A játék természetesen eredeti!
Sziasztok! Segítsetek, hátha valaki màr találkozott ezzel a problémával: Steames változatom van eddig semmi gond nem volt, most meg a menü bejön, Majd a következõ kattintásnál fekete képernyõ és semmi... Feladatkezelõben az xrayengine fut.. A gèpem bõven sok hozzà. Elõre is köszi!
Köszi
Nekem szokott menni, igaz, hogy csak akkor ha bejelentkezek. Csak akkor indítja a letöltéseket.
Vagy itt van egy jó gyûjtemény: MEGA (Moddb a legutolsó infóim szerint nem mûködik, a letöltõ linkek korlátozva vannak tõlünk. De lehet hogy azóta javították.)
Esetleg jobb gomb az exe-n, "Futtatás Rendszergazdaként". Bár ezt a kiadást nem ismerem, nekem a Steames változat van meg (az simán megy Win7 64bit alatt).
Úgy gondoltam újra felteszem a játékot,de sajnos nem indul. "Hiányos jogkör: a program elsõ futtatásakor rendszergazda jogkörrel kell rendelkezned" Ezt az üzenetet kaptam.(GSC Game World). Win7,64bit gépem van.
Ezzel lehet valamit kezdeni? Megköszönném,ha valaki segítene! [email protected]
Ha jól tudom akkor változtak az oldal szabályai. Csak a megadott országokból lehet letölteni és magyarország nincs a listán. Valahol az oldalon olvastam még anno angolul...
Hello!A puskagránát vetõk lõtávját szeretném megnövelni, találtam is valamit modot, de nem tudom leszedni az oldalról.(onnét semmi mást sem)Esetleg valaki akinek engedi megnézné, és elküldené nekem?Köszi elõre is
Próbáltam, még úgy is lutri a dolog. A moddal be lehet tenni egy stalker csapatot a Szeméttelepre, de még akkor is visszaspawnolhatnak a banditák, pont a nyakukba. Vagy spawnolnak, vagy nem. Ha spawnolnak, akkor vagy kiirtják õket a stalkerek, vagy nem. Legalábbis én ezt próbáltam, mert nekem az volt a bajom, hogy soha nem ért oda a csapat, hiába tartottam az állást. De lehet hogy a frakciókba is bele lehet nyúlni, és végleg lenullázni a fosztogatókat. Lehet hogy az is számít a spawnolásnál, hogy Limanszk elõtt vagy vagy utána.
Hello!Valaki tudja hol lehet átírni a fegyverek szórását, és azt hogy az egyes NPC-k milyen fegyvert hordjanak?SoC-ban emlékszem hogy megcsináltam valahogy, de itt nem tudom hol kell
Hát igen, csak nekem sosem mozdulnak a stalkerek.Elfoglalják az átkelõket de tovább nem jönnek...Próbáltam aludni hátha mikor felébredek történik valami de a hangárban mindig meghalok, mire fölébredek
Igen az a stalkeres frakcióháború fõ küldetése, hogy el kell foglalni a hangárt, de sajnos elég szerencsétlenek az utánpótlás terén, és gyakran beragadnak. Én csak akkor szoktam betámadni a bandita bázist, ha már úton vannak oda a stalkerek. Ezt úgy tudod megnézni, hogy a térkép nézetben a mozgó csapat fölé viszed a kurzort és akkor kiírja, hogy éppen hova tart az adott csapat. Ha van olyan osztag, ami épp oda tart, akkor szoktam elkezdeni a hentelést. Addig meg csak sakkban tartom õket, hogy ne tudjanak visszafoglani területet. Egyszer elfoglalom és megvárom míg megérkeznek és frissül a küldetés, és megkapom érte a jutalmat. Utána már ha vissza is spawnolnak a banditák sem foglalkozom velük, mert az ismétel elfoglalásért már csak a jutalom pénzösszegének a töredékét kapom.
Melózni meg csak akkor érdemes a fosztogatóknak, ha még nem csatlakoztál valamelyik ellenséges frakcióhoz. (Szolgálat, Stalkerek)
Ahha azt észrevettem csak ugye ez feladatba van iktatva hogy a hangárból ki kell takarítani õket.Máshonét is kell, mint pl az átkelõknél, de oda jön erõsítés, a hangárba viszont nem...Dolgozni meg nem is tudok nekik hisz eltûnik a fejes
Sajnos mindig visszarakja oket a game, de a tobbi frakcioval is ugyan ez a helyzet. X ido elteltevel visszakerulnek. Veglegesen egyiket sem lehet elpusztitani. Igy van megirva a progi.
A szefet en meg soha nem tudtam kinyitni. Meg akkor sem ha bealtam banditaekhoz.
Sziasztok!Egy olyan kérdésem lnne a játékmenettel kapcsolatban, hogy hogy lehet végleg kiûzni a banditákat a szemétdombról?Akárhányszor kiirtom õket a bázisukról és kiteszem a lábam, perceken belül újra ellepik.Másik dolog:
Volt hogy megmaradt a banditák fõnöke és lehetett munkát kérni tõle, de amikor visszatöltöttem egy mentést már eltûnt a csapossal együtt.Van egy széf a vagonban azt hogy lehet kinyitni?Van ezekre valami megoldás?
Sziasztok!A játékhoz szeretnék teljes orosz nyelvû audio-t.Találtam is a Stalker Filefronton de azt egyszerûen nem engedi letölteni.Esetleg valaki tud másik helyet, vagy akinek engedi letölteni át tudná dobni nekem?Megköszönném a segítséget!
Pripyat után visszaraktam most ezt a részt viszont nem tudok rendesen játszani, mert mindig kidob a játékból egy idõ után. Mit lehet ez ellen tenni? A Call of Pripyat nem produkálta ezt a jelenséget. Gép az aláírásomban, win7 frissítve, driverek, dx, .net frissítve. Próbáltam modokkal (Complete, Reloded) és azok nélkül is. A játékom is eredeti, de hogy ne búgjon itt a meghajtóban a lemez raktam rá egy cracket. Esetleg ez lehet a probléma forrása?
Tök jó ez a "The Faction War" mód, új sztori. Az eleje elég izgalmas mikor futnod kell a vérszívók elõl a katonai raktár telepen fegyverzet nélkül, csak egy csavarod van meg egy kötszer, elsõsegély + antirad :D amúgy ismét egy zsoldost alakítasz akinek halvány lila fingja nincs arról hogy hol van és hogy mi zajlik a zónában! Itt van pár kép:
Elvileg lehetne, de bugos. Soha nem érnek oda a társak, hogy biztosítsák a terepet idõben. Ha meg moddal (FactionCommander asszem) beraksz csapatot, akkor is bespawnlonak fosztogatók a raktárba, és kezdõdik a csihipuhi. Szóval lehet, hogy szándékosan nem is lehet semelyik frakciót véglegesen kiirtani.