na ez tökjó. kiváncsi vagyok mire jutnak. amúgy szerintem mi vodások fogjuk össze, és külön-külön küldjünk (persze más megfogalmazással) a GVH-nak levelet, hogy megint csak változtattak, korlátlanról 10 gigára (ami alapból is szar), majd 5/6 gigára!!! korlátlan netként vettük meg, és és itt tartunk hogy, 5/6 gigás lett. lassan jön a 2 gigás is.
Én ezt nem értem. Tegnap átléptem az 5 gigát, délután fél 5 körül (ami ugye csúcsidõn kívül van) csináltam speedtestet többször is egymás után és mindig 0,15Mbit letöltési és 0,03Mbit feltöltési sebességet mért. Ezt most csináltam: Most ilyenkor mi van? Vagy meg lett változtatva a csúcsidõ idõszaka? Nem értem...
2009. június 11. (csütörtök) 10 órakor GVH - Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. között - fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása és fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat ügyében versenytanácsi tárgyalás lesz a GVH földszinti tárgyalótermében. Ügyiratszám: Vj-6/2009.
Ki mit tippel ?
Majd szokás szerint jön egy sablon válasz Most én is kipróbáltam 6 giga felett jött a full fék
Irtam egy szép kis email én is, csak azt nem tudom minek úgyis én vagyok a hülye :)
Írtam a vodának egy levelet. meglátjuk a válaszukat.
Amúgy csak halkan megjegyzem, hogy nem 6 hanem 5 giga után van full korlát, szóvaL ez egyre jobb 5 gigás netér fizetek havi 6000 ft-ot. FASZA!
Lehet. Csak kurva drága. 3000 ft, 50 Mb forgalom. Ami egyenlõ a nullával! Nincs értelme. Amúgy nézz utána a voda oldalán, az internet és azon belül a roaming részen. Ott írják.
Lenne egy olyan kérdésem hogy valakinek van arról információja hogy Horvátország valamint Olaszország területén lehet-e használni a voda mobil internetet?
Köszi elõre is!
Teljesen egyetértek Geryvel,ha kell segítünk! HIR TV/Panaszkönyv--Szerkeztõ : Farkas Emese : [email protected] Tel. száma priviben! Egyetlen gyenge pont,hogy a voda ellen GVH részérõl eljárás folyik,nagy részben ez ügyben...De..!...
Már rég nem írtam ide... Sajnos a TV ügyvédjével hiába való a próbálkozás, amikor elsõre voltak ezek a dolgok,akkor én szerveztem meg a hírtvbe való bekerülést is, én is próbálkoztam az m1 mûsorával is,de arra sem méltattak,hogy egy válasz e-mailt küldjenek. Ennek ellenére meg lehet próbálni, hátha most már érdekli õket. Viszont amit tudnék javasolni az az,hogy megint elmenni a hírtv-be ránk hivatkozva és megint elmondani,hogy mi van, biztos érdekelné õket.
jövõ hónapban jár le az 1 éves hûségem... :) csak az a baj hogy máshol sem olcsóbb a mobilnet... (még ha esetleg jobb is) :S tehát kb meg vagyok lõve ezzel! :(
zappo: itt megint csak a 5 giga feletti rugalmas lassítás szerepel ebbe a kibaszott ászf-be (A számlázási ciklusban elért 5GB-nal nagyobb adatforgalom eseten a szolgáltató rugalmasan, a hálózat aktuális terheltségétõl függõen lassíthatja az adatforgalmat.). avval a panaszal kéne fordulni az illetékesekhez, hogy nem elég hogy 10 giga után full korlátot kapunk, még kb. 2 hete bevezették a 6 giga full korlátot. szóval nem rugalmasan lassítják az a rohatt sebességet. mert ez csalás már, és kivizsgálhatnák hogy valóban így van-e hogy 6 giga után full korlát van. mert az ászf-be csak az van hogy 5 giga felett rugalmasan lassítanak, amit ugye mindenki tud mit jelent. és nincs benne a 6 giga feletti full lassítás. írjál nekik errõl, mert ez csalás a voda részérõl!!!!!!!!!!!! vizsgálják már ki normálisan!!!!!! ne a hülye reklámokkal törögjenek, elõször avval hogy folyton kibasznak a jelenlegi fogyasztókkal!!! egyébként írok a mocsok vodának, hogy mégis hogygondolták ezt a 6 giga határt????? mit képzelnek! az tuti. és még lehet írok a NHH-nak, és GVH-nak is errõl baszus. pf de falra mászok ettõl a 5 giga feletti dinamikus lassítás hazugságról. ez akaszt ki. a szemét csaló banda!
egyébként abban igazad van, hogy ez a 150 kbit/s nem elég egy sima oldal gond nélküli mûködéséhez, sõt egyes oldalak még bese töltödnek,mert anyira lassú ez neki, és ha mégis, akkor hibás lesz az oldal (pl. az iwiw ilyenkor bese jön még a bejelentkezés felülete sem. szerencse kell hozzá, és türelem. fél óra, óra szenvedés kell ahoz hogy feltugyak menni.). sajnos erre amint írtam szabály van, ami a 150-et írja elõ minimumnak. hiába nemjön be ez az meg a voda is tudja hogy használhatatlan, de magasról szarik a felhasználókra, õk hozzák a szabály szerit elõ írt minimum sebességet, és nincs semmi bajuk. jóindulatra, odafigyelésre még nemis számítsunk velük kapcsolatban! csak tudnám ki az aki ezt a 150-et írta elõ minimumnak. lehet hogy a 90-es években még megfelelõen mûködött vele az internet, de mamár nem így van! az valószínû 2009-ben nempróbálta ki ezt a fos 150 kbit-et, hogy mégis mire jó! 512 lenne már használható. az elfogatható lenne. nemis tölteni akarok orba szájba, hanem normálisan akarom használni az interneten az oldalakat, és nem 30 percet várni a kurva iwiw-re mire bejön. de majd megírom a rohadék vodának ezt. kiváncsi vagyok mit válaszol erre az egészre ami bassza a csõrõmet.
A 2009.május 17.-én küldött levelére az alábbi tájékoztatást adom:
A Nemzeti Hírközlési Hatósághoz fordult és levelében kifogásolta a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. nem megfelelõ eljárását. A mobilinternet szabadon sávszélesség-korlátozás, ill. megtévesztõ magatartás miatt tesz panaszt a szolgáltató ellen. Továbbá arra kíváncsi, hogy milyen lehetõség van a hûségnyilatkozatos szerzõdés felbontására kötbér kifizetése nélkül.
Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. Általános Szerzõdési Feltételei (továbbiakban ÁSZF) a következõket tartalmazza:
9.4.1.1 Az átalánydíjas vezeték nélküli internet tarifacsomagokra vonatkozó speciális rendelkezések (Hatályos: 2009. május 16-tól) „Szolgáltató fenntartja magának a jogot az adatforgalom – idõszakos, vagy állandó - lassítására. A lassítás nem jelenti, a letölthetõ adatforgalom mennyiségének korlátozását. A számlázási ciklusban elért 5GB-nal nagyobb adatforgalom eseten a szolgáltató rugalmasan, a hálózat aktuális terheltségétõl függõen lassíthatja az adatforgalmat. A lassítás mértéke nem akadályozhatja a szolgáltatás rendeltetésszerû használatát, azaz a 3. számú mellékletben garantált le-es feltöltési sebességeket. A számlázási ciklus lezárultával a forgalomlassítás megszûnik. A forgalomlassítást a Szolgáltató csak a korlátlan adatmennyiség leforgalmazását nyújtó vezeték nélküli internet tarifacsomagjait választó ügyfelei esetén alkalmazza. E tarifacsomagokat az ASZF 1. számú Díjszabás címû melléklete tartalmazza.”
Tájékoztatom, hogy az Ön által korábban megkötött szerzõdés idejében is ezen értékek szerepeltek a szolgáltató ÁSZF –jében, tehát jelen esetben nem történt ASZF módosítás. Az egyedi elõfizetõi szerzõdés aláírásával Ön tudomásul vette és elfogadta az Általános Szerzõdési Feltételeket is - mely elválaszthatatlan része az elõfizetõi szerzõdésnek -, így az elõfizetõk tájékoztatására vonatkozó rendelkezéseket is. Az extrém használatra vonatkozó tilalmak, és annak jogkövetkezményei mindig az adott akcióra és az elõfizetõvel kötött egyedei elõfizetõi szerzõdés tekintetében érvényesek. A szerzõdés felmondásával kapcsolatos kérésére válaszolva: amennyiben Ön hûségszerzõdéssel rendelkezik, a hûségszerzõdés lejárta elõtt felmondott szerzõdés kötbérfizetési kötelezettséget von maga után.
Amennyiben úgy érzi sérelem érte, javasoljuk, hogy panaszát írásban nyújtsa be a szolgáltatóhoz. Az elektronikus hírközlésrõl szóló 2003. évi C. törvény (Eht.) 138.§-a értelmében a panaszok és bejelentések kivizsgálása elsõdlegesen a szolgáltató feladata. A szolgáltatónak írásban benyújtott bejelentés, panasz kivizsgálására 30 nap áll rendelkezésére, melynek eredményét köteles az Ön részére írásban megküldeni. A panasz elutasítása esetén a szolgáltató köteles azt indokolással ellátni. Ha az elõfizetõ a szolgáltatótól panaszára a határidõn belül nem kap választ, vagy az számára nem kielégítõ, kérelemmel fordulhat a Nemzeti Hírközlési Hatóság felé, melyet írásban tehet meg, csatolva a szolgáltató válaszát. Amennyiben a szolgáltató megkeresésére fenti határidõn belül nem ad választ, vagy az az Ön számára nem elfogadható, az Eht. 27.§ értelmében hatóságunkhoz meghatározott formai és tartalmi követelményeknek megfelelõ kérelem nyújtható be, mely alapján panaszát a hatóság egyedi eljárásban kivizsgálja. Ezen követelmények az írásbeliség, és az ügyfél azonosíthatósága, a közvetlen jogos érdek, illetve ezen érdek sérelme valószínûségének igazolása. A kérelem benyújtása esetén az eljárásért az illetékekrõl szóló 1990. évi XCIII. törvény 29. § (1) bekezdése alapján 2 200 Ft elsõfokú eljárási illetéket kell leróni illetékbélyeg formájában. A 2004. évi CXL törvény (a továbbiakban: Ket.) 35. § (1) bekezdése értelmében a kérelemben fel kell tüntetni a beadványos vagy képviselõje nevét, a lakcímet (jogi személy esetében székhelyet, telephelyet). Amennyiben Ön meghatalmazott képviselõje útján kíván eljárni, a beadványhoz csatolni kell az aláírt meghatalmazást. A Ket. 15. § (1) bekezdése és az Eht. 27. § (1) bekezdése alapján a kérelemben igazolni kell az adott ügyhöz kapcsolódó jogos érdekét (ez történhet az elõfizetõi szerzõdés, vagy az Ön részére kibocsátott számla másolatának megküldésével), illetve jogos érdekének sérelmét legalább valószínûsítenie kell. Jogos érdekének sérelme akkor valósul meg, ha elektronikus hírközlési szabályban foglalt joga szenved sérelmet.
Megfelelõen benyújtott kérelem esetén a hatóságnál a közigazgatási eljárás szabályai szerint elsõfokú eljárás indul, mely során a kérelmezõ ügyfélnek tekintendõ, így megilletik az ügyfél jogai és terhelik annak kötelezettségei.
Amennyiben úgy dönt, hogy hatóságunknál eljárást kíván kezdeményezni, beadványát szíveskedjék benyújtani az alábbi címre:
Nemzeti Hírközlési Hatóság Általános Felügyeleti Igazgatóság (1386 Bp. 62., Pf: 997)
Ha úgy érzi, hogy a Vodafone Zrt. hirdetése megtévesztõ volt, úgy panaszával a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordulhat. Amennyiben az esettel kapcsolatban bejelentést kíván tenni, az alábbi címen, illetve telefonszámon teheti meg:
Tel: 06-1-472-8851 Fax: 06-1-472-8905 Helye: 1054 Budapest V. Alkotmány u. 5. E-mail: [email protected]
A Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatala az Eht. 67.§ (2) bekezdése alapján piacfelügyeleti eljárás keretében azt vizsgálhatja, hogy a szolgáltató a panaszok intézése során betartja-e az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályokban és az Általános Szerzõdési Feltételekben foglaltakat. Ezt a Hatóság éves piacfelügyeleti terve, illetve a panaszok alapján ellenõrzi, és a vizsgálat eredményét közzéteszi.
Tájékoztatjuk továbbá, hogy a szolgáltató és az elõfizetõ közötti egyedi elõfizetõi szerzõdésbõl eredõ jogviták, díjviták eldöntése a területileg illetékes bíróság hatáskörébe tartozik.
Reméljük, hogy tájékoztatásunkkal segíteni tudtunk Önnek.
Budapest, 2009. május 27.
Tisztelettel: Nemzeti Hírközlési Hatóság Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Osztály
elõször is a mi sávszélt valóban nem egzakt módon határoztam meg, csak figyeltem a vodaconnect program letöltési sebességét fájl letöltés közben, de majd beszerzek vmi naplózó szoftvert, és neki állok nagymáretû állományokat letölteni a következõ számlázási ciklusomban. 1 hónapig fogom tesztelni.
aztán... azért írtam, hogy a dialupos sebességet nem éri el (a jelenlegi honlapok mérete miatt), mert a dialos idõkben 56 kb/s volt a maximált letöltési sebesség, viszont az akkori oldalak nem tartalmaztak flasht, ennyi képet, ergo sokkal kisebb méretûek voltak, így a mostani 155 (vagy 150) nem ér fel annyival. Ráadásul most nézem, hogy az ûj csomagoknál ez az érték 64/16 kbit/s -> vodafone honlap
valamint... bit és byte, valamikor az õs-õs idõkben, mikor a számítástechnikát elkezdtem tanulni még bit - B és byte - b rövidítések voltak érvényben. Ez vmikor megbáltozott. Jelenleg bit - b, byte - B használatos -> IEC tehát kb/s = kilobit / sec helyes legfeljebb nem használatos, hogy ne zavarja össze a jónépet :p ezért szokták kbit/s formátumot használni.
továbbá a petíciót nem azért hozam létre, hogy petíciót nyujtsak be a vodafonhoz, értelmetlen lenne, csak kiváncsi vagyok, hogy van-e értelme egy csoportos polgári pert a voda nyakába akasztani, ez annyit jelentene, ha sokan vagyunk és mellénk állna vmi jó ügyvéd, akkor talán van esélyünk. Ez természetesen nem azt jeleni, h mindenkinek bíróságra kell járni, hanem csak egy-két képviselõnek, aki viszi az ügyet, a többiek csak a háttérbõl támogatnak (gondolom név, személy igazolványszám stb megadása szükséges, tehát nem lehet névtelennek maradni).
Az jó, hogy a GVH-nál folyik az eljárás, de sztem több fronton kell támadni.
Én az nhh-nál fogok eljárást indítani. Már kaptam egy nem túl bíztató levelet, de azért nem adom fel.
Továbbá Juszt "TV ügyvédja"-vel is felveszem a kapcsolatot.
ennyi (bocs a hosszú postért)
nemúgy értem. pl. hogy az egész netet korlátoznám saját magam. pl, azis korlátozva lenne, mikor a XP frissítéseket tölt le, vagy mikor böngészek neten, videót nézek. igy globálisan minden ami a netet használja.
amúgy vohányi. te ebbe nagy mester vagy. tudsz olyan programot, amivel saját magad tudsz sávsélességet korlátozni? pl. lekorlátoznám magam mondjuk 1 mbit-re, és lasabban érném el a giga határt. hasznos lenne nekem.
Az viszont érdekes, hogy speedtest szerint a letöltési sebességem fix 150 kbit/s. De ha töltök le fájlt, akkor az 240 kbit/s körül jön. És speedtest szerint a pingem 150ms körüli, viszont játékban 280-300ms.
Nem teljesen vagy tisztába a mértékegységekkel. A kb/s és a kbit/s nem ugyanaz. 1 kb/s = 8kbit/s-al. A vodafone 150 kbit/s(!!!) minimum letöltési sebességet garantál ami egész pontosan 18,75 kb/s. Ezeket át kellene majd javítani.
Az már régen volt, hogy 360kbit/s-al jött le az adat, mert mostmár szigorúan tartják a 150kbit/s-ot, nekem korlátozás ideje alatt sose ment feljebb 150 kbit/s-nál a sebesség.
Egyetértek Gyurival abban,hogy a minimum sávszélességet biztosítják!150Kbit/s!Amikor még náluk voltam átlag 360Kbit/s-al jött lefelé!Egyébként ezzel a HIR TV is foglalkozott anno,innen a fórumról Gery vel voltunk ott.Letöltheted INNEN ! Jelenleg is folyik ellenük eljárás részben az adás,meg a rengeteg bejelentés miatt: Versenyhivatali eljárás indult a Vodafone ellen Ha bármiben segíthetek írj privit vagy mailt! Üdv-András
ja ezt még elfelejtettem: "a garantált minimum sávszélességet (155kb/s) sem biztosítják, helyette az átlag 100kb/s." <<< Ez a 100 kbit/s hogy jött ki neked???????????
Hali. Nekem is elegem lett belõle, fõleg azután, hogy 10 gigáról, levitték a határt 6 gigára. de ez után is csak nyelni tudok/tudunk, mást nem :( - egyelõre.
nekem sajnos egy ilyen ismerõsöm sincsen, de ha bárkinek van valami ötlete, és szükség van rám, valamilyen szempontból akkor szóljon. mert énis evvel szopok! a pereskedéshez nem értek, és nem akarok bele bonyolódni ilyen plusz stresszbe. van elég bajom most. majd elválik kinek milyen ötlete lesz, de szerintem semmilyen ötlet nemlesz, mivel már ezelõtt is kitaláltak volna valamit, azok akik annó vodásak voltak, és a voda szemétsége miatt átmentek a T-hez. õk se tuttak semmit tenni :( .
a linkelt oldalt elolvastam, és szerintem javísd ki azt hogy: "a garantált minimum sávszélességet (155kb/s) sem biztosítják, helyette az átlag 100kb/s." <<< itt az a baj hogy az nem 155 kb/s, hanem 155 kbit/s(!). nem mindegy!!! és a dial-up-os sebesség nem 56,6 kbit/s? pontosan nemtudom. de annak a 3x-osát hozzák. a szabály szerint 150 kbit/s a minimum sebesség, ameddig lemehetnek a szolgáltatók, és sajnos a 150-es simán hozzák mindíg. sõt, van hogy 200-250-re is felmegy, szóval ez szabályos. Ezeket javísd át, mert bele fognak kötni, hogy téves amit írtál, és nemvagy tisztában a dolgokkal.
most ezt az újjab GB határ csökkentéssel kell valamit csinálni (mivel a minimum sebességre szabály van, amit õk hoznak sajnos, ezért nem lehet avval jönni!), valahova fordulni, hogy ismét kibasztak velünk, és újra módosították az ászf-et, és a havi díj meg nem csökkent ezek ellenére. ez már hihetetlen csalás!!!
egyébként mi ez a petíció izé? nem tudom mit lehet csinálni az oldalon, és mire jó (nemértek hozzá).
egyébként ha van valami fejlemény, vagy ötlet vagy bármi, akkor írj ide mindenképp!
Ezennel felhívást teszek közzé: Fogjunk össze (szerintem vagyunk annyian, amennyi vélemény már nem marad nyilvánosság nélkül) és menjünk perre a vodával. Ha van valakinek újságíró/jogász/ügyvéd ismerõse, vagy történetesen ez a szakmája, kérem, hogy segítsen! http://www.petitiononline.com/vodaper/petition.html létrehoztam egy ilyen peticiós akármit kezdetnek, de ha bárkinek van jobb ötlete szívesen veszem.
Ha lehetne rá lehetõségünk, mentemtünk volna rég a T-mobhoz, vagy máshoz ami mobil net. De hát T-nél nincs korlátlan csomag már, pannonál sincs, de a pannonról neis beszéjünk,az a vodánál is szarabb.
ebben a helyzetben, a jelenlegi voda netünk a jobb (persze nem jó,mert nagy szar ezis, csak ez még mindíg a legésszerûbb, mint bármi más jelenleg kapható mobil net), és nem a T-nek a jelenlegi méreg drága gigakorlátos netei, ami felett már +pénzt fizetünk.
Ha meg azt mondanád, hogy elõbb kelett volna észbe kapni, és felmondani a netet, és T-hez menni, akkor arra annyit, hogy valakinek innen csak voda lefedetsége van ahol lakik, nekem meg nemvolt pénzem hogy belevágjak akkor a drágább netbe. meg állítólag itt nincs T- lefedetség, de az a gyakorlatban derüne ki úgyis. nem egy térképrõl.
amúgy én nemtudok mit kezdeni török péter számával, és mail címével. max elküldeni a picsába, de annak semmi értelme.
Ha visszaolvasnál az eleje felé....tudom én,csak mindenkit próbálok rávenni,hogy a vodától szabaduljon meg! Ezennel nyilvánossá teszem,még ha megütöm a bokámat is:HIR TV adás után adta a névjegykártyáját: Török Péter /adásban is ott volt/-Voda Szélessáv csop.vez.: mail:[email protected] Tel:70/335-4453;70/288-4763 Fax:70/288-3760
nekem mag van bõ fél évem. de felmondhatom akármikor elvileg kötbér nélkül.csak azon gondolkodok, hogy milyen net lenne jó, ami nem kábeles, mégis nagyából hordozható, azaz költözésnél pl. csak kikell szereni a tetõre azt annyi.
épp most a upc-t környékezem meg, írtam is nekik hogymûködik a dolog náluk.
4 megabites le, és 1megabites feltöltés, havi 4500ft-ért, hát hogyis mongyam, elég jó
de azért belinkeli a T-mobilos mérését, hogy idegesícsen minket látod válság helyzet van most itt. nyomás alatt vagyunk... a mérésedtõl meg össze omlunk...
nem tudok linket, csak napok óta k.lassú a netem, holott csak az 5g-t léptem át és ma nem bírtam tovább és beszéltem az üfszolgával. Ott mondták, hogy ki jött nekik az info, h 6 a limit :( írtam is gyorsan az nhh-nak, bár nem remélek, de ha kapok választ itt leközlöm.
Lemértem max 3 méter lenne!! Most visszaolvastam ha jól értelmezem ne 3 méterest használjak hanem 3 szor 1méterest. Jól gondolom?
Az segítene hogyha a modem minnél közelebb lenne az ablakhoz???
Mi az hogy nem a teljeset kapom meg???!!!! És akkor ezek mit hisznek én honnan szo.om ki ezeket az infokat??? Az eszem megáll!!! Ez az egész vodafonos csapat nem ér egy kalap sz@rt se!!! De még mindig azon vagyok kiakadva, hogy valakinek ott a 3Mb-s nete én meg még mielõtt elérném az 5G akkor szarakszom 50Kb/s-mal!!!
nem a teljes ÁSZF-t kaptad, meg csak egy részét... A teljes az egy minimum 30 oldalas paksaméta lenne
Megnéztam a szerzõdés minden egyes lapját és nincsen benne ez a 2.Y/2 melléklet!!! Egyébként felháborít hogy valakinek 3Mb-es nete van ugyanezzel a szarral én meg itt ba..akszom a szánalmas kib...ott lassú 15kb/s os sebességnek nem nevezhetõ valamivel!!! És bakker budapesten lakom, még csak nem valami vidéki tanyán!!! Ezt mostmár ku..ára nem értem!!!
Koszi a kábelproblemakra adott infokat:)thx.
nmetudom azóta még mit kontárkodtak, nekem is volt majd egy évig ilyen elõfizetésem, de tavaly szeptemberben felbontottam, mivel lószart nem ért az egész cucc.
Nem tudom a hajnali 1 óra az mióta csúcsidõ (akkor még nem értem el a 10 gigát)...... Sõt még amikor az ötöt se akkor is ilyen kib...ott lassú volt!
"2.Y/2 melléklet Internet szabadon akció 2008.08.08-tól hatályos Részvételi feltételeRészvételi feltételek
17. pontjából: Hálózat védelme A szolgáltató jelen szolgáltatása osztott erıforrásokra épül. Ezeknek az erıforrásoknak a túlzott igénybe vétele akár egy elıfizetı részérıl is, minden más felhasználó számára negatív hatást válthat ki. A hálózati erıforrások fentiek szerinti használata leronthatja a hálózat teljesítményét. A fentiek figyelembe vételével az Internet Szolgáltatók Tanácsa által támogatott hálózathasználati irányelvekkel összhangban (megtekinthetı a http://www.iszt.hu/iszt/aup.html internetes oldalon) a Szolgáltató fenntartja magának a jogot az adatforgalom idıszakos, vagy állandó - lassítására. A lassítás nem jelenti, a letölthetı adatforgalom mennyiségének korlátozását. A számlázási ciklusban elért 5GB-nál nagyobb adatforgalom esetén a szolgáltató rugalmasan, a hálózat aktuális terheltségétıl függıen lassíthatja az adatforgalmat. A lassítás mértéke nem akadályozhatja a szolgáltatás rendeltetésszerõ használatát, azaz az Álatános Szerzıdési Feltételek 3. számú mellékletben garantált le-és feltöltési sebességeket. A számlázási ciklus lezárultával a forgalomlassítás megszõnik."
de értem. nekem is ilyen volt. túl sok adatot forgalmaztak a korlátlan csomaggal, ezért találták ki a sávszélesség csökkentését
A csomagod korlátlan maradt, de öt giga után visszaveszik a sebességedet, mert így van beállítva a rendszer, nincs mit tenni. Ha még így sem érthetõ, olvass vissza, elég sok hasonló példát fogsz találni
Látom nem érted. Nekem NINCS korlátozás!!! Bementünk a vodafone üzletbe és ott megnézte a kiscsaj a gépen: valami olyan volt odaírva, hogy nem Vodavone 5G, hanem Vodafone Szabadon csomag! Kevesen köthettek ilyet mert ez egy akció volt! Egyébként minden ugyanolyan. Ugyanúgy nem fáljcserélhetek.
mert van öt gigás korlátozás.
A "korlátlan" net a vodánál úgy mûködik, hogy öt giga forgalmazás után csúcsidõben visszaveszik a sebességedet, 10 giga után pedig éjjel nappal a minimumsebességet kapod, a számlazárásig.
Sziasztok! Én is Vodafone netet használok, csak én egy olyan csomagot ahol nincsen 5 gigás adatforgalom korlátozás, hanem bármennyit használhatok (csak nem fáljcserélhetek). 5000Ft-ot fizetek érte és nem értem hogy nekem miért csak 10kb/s-os (jó esetbe 15-16kb/s) a letöltési sebességem már vagy 3 hete. (Az elõtt kb 50-60kb/s volt) Nem szegtem meg semmilyen szabályt nem is kaptam értesítést, hogy most mi van. Ez most csak ilyen "pillanatnyi" elmezavar? Vagy mi? Budapesten lakom a 14. kerületben tehát a lefedetséggel sincs gond, és szép világoskéken világít a modem. (a modem: Huawei e220) Most mit csináljak???
Nem kell hosszabbító kábel.az USB kábelek egymásba dughatóak!!! E220 -11.117.10.00.00.B268-as firmware-vel 5 métert bírnia kell!!!
Hát egyszer énis meghosszabítottam egy 3 méteres USB kábellel a cuccot, de nekem meg-meg szakatt a net... nekem is e220 van. úgyláccik a 3 méteres túl hosszú volt neki.
De attól még kipróbálhatod, lehet neked jólesz. Bármilyen számtek boltba kapsz usb hosszabító kábelt.
Ha összedugsz pl.4-szer 1méteres USB-semmi gond nem lesz!