Sajnos vidéken laktam és ott nem volt netezési lehetõség, hogy útána nézek mi a helyzet a vodánál. Amikor kérdezetem õket, hogy miért ilyen lssú a netem, akkor a lefedetségre hivatkoztak, hogy azon a helyen nincs lefedetség ahol én tartozkodtam. Megkérdeztem ha Budapesten leszek akkor jobb lesz e a sebességem, és azt mondták itt már tökéletes lesz. Most Budapesten vagyok, nem sokat változott a helyzet. Errõl ennyit. Lehet én is visszaviszem a fenébe inkább.
Köszönöm Gery-nek a levelet, elküldtem az adataimmal, és engedélyezték nekem is a kötbér nélküli szerzõdésbontást. Elõfizettem a T-Home csomagra (soha többet mobilnet). Remélem ott azért már nem lesz korlátozás:))
sajnos mint látom elõbb megvetted, aztán jártál utána. a helyzet az, hogy ez ellen semmit nem tehetsz. már világosan leírják, hogy 5 giga után "csöcs". tehát, a te esetedben, mondhatni, reklamációnak helye nincs.
gondolom azóta már híre ment a dolognak, meg foglalkoznak vele, azért mondják meg a frankót most már. mondjuk nekem nagyon jó barátom a pannon-os üzletvezetõ, amúgy is elmondta volna. egyébként õk is fel vannak háborodva ezeken, de mit csináljanak. nekik is van feljebbvalójuk. fõleg, hogy egy másik viszonteladótól tudták meg õk is mi a helyzet, mert a nagykutyák elfelejtettek szólni. a másik boltban is úgy jöttek rá, hogy elõtte már 2-szer cseréltek modemet a srácnak, mert azt hitték az a rossz.
Akkor értem Így ok.Remélem nem leszel szopatva engem dec 8 óta szopat a p.És állandóan 123kbs.Tehát nem a terheltség az ok.Mindenkitõl elnézést a sok off-ért.User2008 szerencséd van nekem a képembe hazudta a kis luvnya,hogy csak torrentnél lassít.Nem is használtam 7 giga és 3 nap után mégis bilincs.A vodka után most velük harcólhatok,hogy elengedjenek.
nem, nekem éjjel-nappal van. vagy, itt nincs 30 nap? akkor elnézést, nem vagyok próbaidõs. viszont ezesetben meg jól állok a forgalom/korlátozás dologgal. egyébiránt világosan elmondta az eladó, hogy, ha elõjönnek a terhelési gondok 2 torony mellett is, ne számítsak jóra. tehát azért a ott legalább a képembe mondták mi a helyzet. persze, nem annyira tetszett, de legalább kimerítették a tájékoztatás fogalmát valamennyire. nem úgy, mint pirosék.
ja, t-mobile: voltam bent, mondom a csajnak, hogy ha 2 évet írok alá, akkor ugye elengedik 1 évig a plusz 1000 ft opcionális díjat... azt mondja, hát nem. néz a munkatársára, õ is azt mondja ilyen nincs. mondom nekik, hogy pedig én a neten olvastam a honlapjukon. néznek rám azzal a de barom vagy te tekintettel, felmászott a csaj a netre, megnézte, jééé tényleg. na mondom, örülök, hogy segíthettem amúgy rosszat még én sem hallottam a netrõl velük kapcsolatban.
A havidíjban foglalt forgalmi keret 500 MB, amely felett a forgalmi díj 2008. 11. 11. után 6 Ft/MB. Felmondás esetén az 500 MB-os kereten felüli esetleges használat díja is fizetendõ. A havidíjban foglalt forgalmi keret nem vihetõ át a következõ hónapra, valamint kizárólag belföldön, a Pannon hálózatán belül használható fel.
60 giga után vagy aZ 500 megás próbacsomagban?
Ugyanilyen modem van nekem is. Jóféle, microsd-vel bõvíthetõ.
sziasztok! nos, vodáéktól leléptem én is, panniékhoz írtam alá. a korátozás valóban nem giga alapon megy. és nem is hasraütésre. terheltségre. értve ezt úgy, hogy sajna ahol sok az elõfizu, és kevés az adó, ott csöcs. nem nyilvános, de ez van. :/ már 60 giga után vagyok, és szakít a net 4 megával. mondjuk itt 2 torony van a városban, és ráadásul vagy 50 méterre van az új. plusz elfogytak a modemek, nem volt a boltban sem szappan, sem usb stick, adtak valami újat. ausztriából hozatta a pannon. samsung. még arra se volt idejük, hogy a propellert rányomtassák. ráadásul független, minden hálón megy persze, nem akarok elkiabálni semmit, 30 napig visszaadható a cucc, szóval... majd meglátjuk a "betanulós idõ" után is ez lesz-e a szitu...
a new modem:
nekem is szakadt a net es utana mar regisztralni se lehetett a simet tobbet... elert volna a szerzodesbontas? mert akkor ez is olyan korrekt volt legalabb, mint a korlatozasrol szolo modositas.
Sziasztok Egy kis infó a T-rõl. Eddig minden faszásan megy, bár nem igen töltöttem vele, kx 6 gbnál járhatok,mióta megvan. A sebesség 3-5mbit körül alakul általában,de töltöttem már le vele 700K felett is. Én egyenlõre meg vagyok vele elégedve, csak azt töltöm le amire tényleg szükségem van, és így talán megúszom a korlátozást,majd ha lesz. Ja, és én torrentrõl szedtem ezt a 6 gigát. Üdv.
nekem P-nál örökösen az volt:az 5 gb -t 4 nek értelmezte....azaz mindig lehuzott. V-t most nyomom,eddig ok....noha én vettem modemet,s hüség nélkül,,,feltöltösön nyomom...(6 pénz volt a modem,kártyával)igy se kötelezettség(igaz limites)de P ék mondvacsinált,DC-s 5 Gb je helyett egy 1000 pengõvel olcsobb is:))
Sajnos igazat kell hogy adjak...most kedden fizettem elõ panonnál 1 korlátlan mobilnet csomagot,,,2 napra rá letöltöttem 10gbnyi anyagot ftp,torrent vegyes,fele fele...az ftp-sebbeségét majdhogynem 0ra korlátozták a torrent tovább csordogál 30-40kb-el..az elején kb 2-3 Mb jött lefelé,,,ma már ott tartok hogy a rohadt iwiw sem hajlandó 3percnél hamarabb betöltõdni:(,,ezt elbasztam ,,1 éves elõfizetésem van havi 6000rúgóér,,fasza.
egyébként kipróbáltam a telefonom simkártyájával és faszáúl ment vele megint,de ahogy levettem róla már nem engedett vissza,!!!
Érdekelne hogy hoyg lehetne kijáccani ezt a kibaszzott korlátozást??hide ip vagy vmi más??
Valakinek tapasztalat azok közül akik átmentek a "magentához" p2p-hez hogyan alkalmazkodnak? Mondjuk láttam az ÁFSZ-ben hogy náluk a min. seb. 512Kbps és nem 150 ez már azért kicsit barátibb. Nem?
nekem is megvolt, érdekes módon megszakadt utána a netemû
kedves fórumot olvasó vodafone-aspiráns: BAZD FEL MAGADNAK AZ EGÉSZ MOBILINTERNETET.
Nekem tm-es netem van, s eddig meg vagyok elégedve vele, stabilan 3-5M a letöltési sebessége, éjjel-nappal. Most már 200 GB felett vagyok szerintem a forgalmammal, de én csak ftp-rõl szedtem, s eddig ,még nem lassítottak le.
SMS Küldõ: vodafone Kedves Ügyfelünk! Megköszönve cégünk irànti bizalmàt, kìvànok Önnek boldog Karàcsonyt és sikeres ùj Évet! dr. Beck György, Vodafone Magyarorszàg, vezérigazgatò
hahaha :D no comment...
Csak majd nehogy az legyen a vége hogy ugye mindenki megy át a T-mobilhoz és majd ott is bevezetik a korlátozást. Mert ugye azt õk is kijelentették hogy ha akarnak korlátoznak Oké hogy most még nem de ott még csak december 1-tõl van korlátlan csomag és ha hirtelen nõ a felhasználók száma...
Megyek tomobilhoz... :P
Nekem be kellett menni a boltba aztán ennnyi....
en tegnap elkuldtem a faxot a szukseges infokkal de meg semmi visszajelzes nem volt.
Sziasztok. A mai nappal megszabadultam a vodától ingyen és bérmentve bonthatom a szerzõdést!! :) Végre valami jó hír :P
Pannon hasraütés szerint korlátoz a "HÁLOZATOT VESZÉLYEZTETED CÍMSZÓVAL" Szerzõdésben csak a p2p-t korlátozzák valóságban bármit a vodánál is durvább...
Kezdem elvesztweni a türelmem a Vodafone felé, s mivel márciusban kötöttem velük szerzõdést, elvileg a lehetõségem megvan a kötbér nélküli szerzõdésbontásra. Kérdésem azokhoz lenne, akik már váltottak T-Mobil-ra, esetleg Pannonra. Mik a tapasztalatok? Mivel munkám során a cégem és a laptopom között elég sok adatot forgalmazok, valószínû más elõfizetés esetén is beleesek majd a korlátoltak kategóriájába, viszont nem mindegy, hogy mennyire veszik vissza a sebességet. Nekem egy jó fél megabites sebesség, már elegendõ lenne, hogy zökönõ(bb)mentesen tudjak dolgozni, de ezzel a kõkorszaki sebességgel még a leveleim letöltése is 5-10 percbe telnek :( Szóval azok segítségét kérném, akiknek más elõfizetése van már, s ha lehet konkrétumokat írjanak!
Köszönöm
no, hát most... írtam egy levelet az ügyfélszolgálatnak. leírtam benne, hogy nem akarok szerzõdést bontani, csak szeretném, ha kicsit emelkedne a korlátozott sebesség. kicsit erõsebb hangnemben, mint szoktam. erre hívtak reggel, csak nem vettem észre. na, mondom, majd hívnak késõbb. jött közben egy mail, a sablon bemásolva, plusz írták, hogy egyedi elbírálás alapján engedélyezték a szerzõdésbontást díjmentesen. nem is kértem. dehát, ha már így felajánlották...
ja es enis a thomeos 2mbites netet rendeltem ehelyett
Levelére válaszolva szeretnénk tájékoztatni, hogy az Ön által írandó bontás kérelemnek nincs formai megkötése, tetszõleges formátumban írhatja. Kérjük, hogy a munkatársunk által felsorolt adatokon felül szíveskedjen beleírni a kérelembe, hogy az Internet Szabadon tarifacsomag részvételi feltételeinek módosulása miatt kéri a díjmentes bontási lehetõséget.
Amennyiben bontani szeretné elõfizetését, kérjük, szíveskedjen küldeni részünkre egy - a mobil internetes telefonszámát, a hozzá tartozó ügyfélbiztonsági kódot, és sajátkezû aláírását, dátumot tartalmazó - kérelmet a 061 288 3393-as fax számra, vagy a 1096 Budapest, Lechner Ödön fasor 6. címre.
Azért, mert a magyar parasztnak még az 1 mega is sok az õ logikájuk szerint. Használd csak ugyanarra a netet, amire 12 éve a dial-up korszakban. Írd meg vele a leveleidet, néha olvass el egy-egy cikket. Flashes oldalak megnyitásáról, videónézegetésrõl, neadjisten letöltögetésrõl ne is álmodozzál! Mindezért fizessél többet, mint amennyit Nyugat-Európában fizetnél, termeld meg nekik itt a profitot, hogy az anyaországukban minél olcsóbban minél többet tudjanak szolgáltatni. Ezt hívják úgy GYARMAT. Te itt élsz.
Én azt nem értem, hogy miért nem csinál a Voda egy olyan csomagot, ami mondjuk szigorúan 1, esetleg 1.5 megás , de az maximálisan, valóban korlátlan? Ehelyett csináltak egy ilyen balfasz korlátozást, ami 100szer drágább, és szarabb. Mondjuk, ha olyan emberek hozzák a döntéseket mint a Hír TV mûsorában az a arc, nem is csodálom...
Amit leírtál, abban igazad van, de szerintem némileg félreértettél. Én nem a "fokozódó nemzetközi helyzetet" vagy az úniót hibáztatom ezért az egész kicseszésért ami velünk történt, hanem "know your enemy" alapon megpróbálok rájönni, hogyan mûködhet az a vodafone-os logika, amelyet Török büszkén védelmezett bele a kamerába a hirtv-ben. Leporoltak egy 2002-es úniós direktívát a szélessávú internet MINIMÁLIS definíciós követelményeire vonatkozóan és erre hivatkoznak most, 2008 végén hansúlyozva mennyire innovatívak.
Ettõl függetlenül amit leírtál abban teljesen igazad van. Abban az országban ahol egy gazdasági miniszter benyilatkozik, hogy ha le akarja csapolni a mocsarat arról nem a békákat fogja megkérdezni és másnap még mindig õ a gazdasági miniszter ez jelzésértékû a gazdasági élet más szereplõi számára is, hogy ez az ország szabad préda, itt minden parasztlázadást levertek eddig és le is fognak ezentúl is. Nem véletlenül van az sem, hogy egy multinacionális vállalat CSAK ebben az országban enged meg magának egy ilyen húzást. Szerintem ha ugyanezt Franciaországban vagy Angliában próbálnák meg eljátszani több millió elõfizetõvel, ott valószínûleg rájuk gyújtanák a székházukat, és utána még ki is tiltanák õket az országból a p...-ba. Itt meg a pofánkba röhögnek, mert megtehetik. Megbírságolják õket 20 misire? És akkor mi van? Szerinted ez mekkora hányada annak a profitnak ami képzõdik náluk havonta? Hát igen... Mások azok az országok, ahol már fejeztek le királyt. Elnézést az offért.
ne kérj elnézést, ez a minimum, amit mondtál. és, ez még emberi hangnem...
A változatosság gyönyörködtet, ismét le vagyok korlátozva
csak árulja már el valaki hogy hol a kurva büdös kibaszott életben van a rugalmas sebességkezelés?
elnézést a vulgaritásért, de a plafonon vagyok.
itt nem az unio-val van baj, meg nem a világszerte bemért, és ellenõrzött szolgáltatásokkal, hanem a magyar joggal. ezt, amit itt tapasztalunk bármely szolgáltetónál, ez itthon tök természetes, és egyértelmû. ezt itt meg lehet tenni, ennek itt semmi következménye. egy részben amit írtál, jó érzés a dolog, mert mondván "csak eljön majd a mi idõnk is", másrészt meg elkeserítõ, hogy a magyar helyzet BÕVEN alulmúlja a nemzetközieket. nem kell messze menni, nézd meg mi van itt, és mi van romániában. mi röhögünk rajtuk, hogy milyen szar egy nép, meg milyen szar egy rendszer, meg, hogy mi mióta unio-sak vagyunk már stb. és nézz körül. a kis "szar" országok többre vitték hónapok alatt, mint mi évek alatt. hozzáállás, az kell ide, nem unio!
"Az adsl-, kábelmodemes és mobilinternetes hozzáférések terjedése azt mutatja, hogy az idén várhatóan több mint másfél millió háztartásban lesz szélessávú kapcsolat. Cikksorozatunkban rámutattunk, hogy gond van a megabitesként meghirdetett, de amúgy jóval lassabb hozzáférésekkel, ami miatt a hatóságok meg is büntetik a cégeket. Ebben a részben az uniós szélessávú helyzetet mutatjuk be, és hogy miért lassú, ami lassú.
Minden hónapban több tízezer magyar háztartásba kötnek be szélessávú internetelérést, és ennek köszönhetõen folyamatosan csökken a lemaradásunk az Európai Unió átlagától. Van mit behoznunk, mert 2007 végén az EU huszonhét tagállamában száz fõre húsz hozzáférés jutott, Magyarországon azonban csak 14,2. Viszont nálunk gyorsabb a fejlõdés: tavaly 43,3 százalékkal nõtt magyar hozzáférések száma, amíg az EU egésze csak 23,7 százalékos növekedést tudott felmutatni.
Kíváncsiak voltunk, hogy mi van a statisztikák mögött, ezért megkérdeztük az információs társadalomért felelõs uniós fõigazgatóságot, hogy az EU mit tekint szélessávnak. Ezen a fõigazgatóságon dolgozik Vivane Reding uniós informatikai biztos, akinek sikerült csökkentenie a külföldi mobiltelefonálás költségét, és az idén a külföldi mobilinternetezést is hasonlóképpen megregulázza.
Az uniós nemzetközi statisztikák szélessávú elérésnek vesznek minden olyan hozzáférést, amelyen legalább 144 kilobit per másodperc a letöltési sebesség. Ma ez megdöbbentõen kevésnek tûnhet, a sorozatrajongók nyilván megõrülnének, ha a Lost legújabb epizódjai ilyen tempóban csordogálnának le a netrõl, és ilyen sebességen biztosan nem lenne élvezhetõ sem a YouTube, sem a hipermodern IPTV. A 144 kilobit persze csak egy minimális érték, amelyet HAT ÉVVEL EZELÕTT vezetett be az EU, hogy objektívan tudja mérni a tagállamok teljesítményét és a fejlõdést, árulta el az uniós fõigazgatóság sajtószóvivõje. Az uniós szélessávú hozzáférések alig 2,4 százaléka lassabb 256 kilobit/másodpercnél, az internetezõk többsége 512 kilobit és 2 megabit közötti sebességen böngész.
Felvetettük az uniós fõigazgatóságnak, hogy ideje lenne más elnevezéssel illetni a multimédiás online szolgáltatások futtatására is alkalmas, több megabites hozzáféréseket, mint a csupán 144 kilobites vonalakat, de erre csak azt a választ kaptuk, hogy az Európai Bizottság folyamatosan rajta tartja a szemét az ügyön. Az OECD egyébként 256 kilobitnél húzza meg az alsó határt."
Szerintem magáért beszél.
Sziasztok. Utánanéztem valaminek, szerintem elég érdekes. A hirtv-s mûsorban ez a Török nevû vodafon-janicsár szó szerint a következõt mondja:
"...az a szolgáltatási szint, amit mi biztosítunk ebben a korlátolt esetben is...meghaladja az EU szélessávú direktívájában felállított 144kb/s-os sebességet, tehát szélessávú használatnak tekinthetõ."
megnézitek, egy 2006-os (!) OECD (ami egy európai székhelyû gatdasági szervezet) felmérés szerint szélessávról 256 kbit/s fölött beszélhetünk, mellesleg az amerikai FCC szerint 768 (!) kbit/s-nál kezdõdik a szélessáv fogalma. Ez, amit õk szolgáltatnak NEM szélessávú internet-elérés. Aki megtalálja nekem valahol ezt a "direktívát" amire ez a kammergép hivatkozik, kap tõlem postán egy sportszeletet.
"...szombaton volt számlazárásom cca 80-90 GB forgalommal..." Ez szerintem érthetõ mondat pedig; tehát az elõzõ számlázási ciklusban ennyit forgalmaztam, azóta pedig (december 14. óta, 3 nap alatt 6 GB-t.
80-90 gigát generáltál szombat óta? vagy szombat óta most lépted át az 5 gigát?
Jelentem a mai nappal én is beléptem a korlátoltak klubjába, szombaton volt számlazárásom cca 80-90 GB forgalommal, a mai napon átléptem az 5 Gb-ot, jelenleg 22-25 Kbyte/sec letöltési sebességet produkál a netem. Köszönöm szépen ezúton is! :)
én nem tudodm, hogy igaz-e, vagy sem, csak másoltam. majd meglátjuk mi lesz magentáéknál, ha sokasodnak a felhasználók... bár, én azt kívánom, akinek olyan netje van, maradjon is jó neki, ne szopjon akkorát, mint mi a vodával!
Ha tm-es és torrentezett 28 GB-nál lassították le a srácot? Én csak ftp-zek de vagy 160 GB-ot szedtem le illetve forgalmaztam össze játékkal, és nem lassítottak még le.
"Minap történt a dolog.Szóval az volt,hogy szépen lekorlátoztak 38GB adatforgalommal.Közben meg futott vagy 8 torrent letöltés.Képzelhetitek milyen dolog 8db DVD-t max.16k-val szedni összesen..LOL.Éktelen haragra gerjedtem.Berontottam a szolgáltatóhoz reggel fél 8-kor,és kivertem a hepajt,hogy mi ez a faszság a korlátozással a pénzemért.Erre a kis technikus gyerek nagylelküen feloldotta a korlátozást fü alatt.....Gyõzelem!Mi a tanulság?Több lud disznót gyõz..:))Tölthetek 1000-rel.."
> Amennyiben rendelkezik hûségnyilatkozattal és a fentiekkel nem ért egyet, > úgy szeretnénk egyedi elbírálásra küldeni szerzõdésbontási kérelmét. > Legyen szíves internetes szerzõdésének ügyfélbiztonsági kódját > válaszlevelében részünkre megküldeni!
ha jott egy ilyen az mar elkonyvelheto felsikernek? csak, mert 2 eves szerzodest kotottem es most jarok kb. a 15-16. honapnal.
OK, mindegy, lényeg hogy le tudjam mondani kötbér nélkül:) Kértem segítséget az illetékestõl!
Sziasztok! Én majdnem egy évig használtam a vodanetet, két éves hûséggel kötöttem, pár hete bekorlátoztak, akkor tõletek tudtam meg mitõl olyan tetû a net. Írtam három sistergõs e-mailt, mindegyikre sablonduma volt a válasz. Dec.5.-én személyesen intézkedtem, felbontottam a szerzõdést, úgy néz ki semmit nem kell fizetnem, az ügyintézõ is azt mondta, de telefonon is érdeklõdtem, ott is azt mondták. Vajon miért engedtek el csak így?!
Aki aug.8 elõtt kötött szerzõdést,kötbér nélkül bontanak!Kérdez dmeg pl.Geryt priviben...
17:32:35] [@bark_lavaOnMe] ha nem lehet botozni [17:32:41] [@bark_lavaOnMe] akkor nyomorekok lesznek a toppon [17:32:52] [@bark_lavaOnMe] akik kb 24 orat ulnek a gep elott es uvegbe hugyoznak ez meik jatekban volt?wow?sro?:D sorry az offert
Nem lehet levenni a korlátozást! Sõt, valószinüleg mindenki leszarja az egészet! Ilyenkor teljesen lehet látni, hogy egy cég magyarországon azt csinál amit akar! Össze vissza hazudoznak, egyoldaluan szerõdést módositanak, hülyének néznek mindenkit, a hivatalnokokat pedig lefizetik.
valakinek sikerult mar valami elorelepest elernie a vodafonos korlat levetelevel ami nem vezetett szerzodesbontashoz?
Valamint még annyi, hogy a szerzõdésben folyamatosan csak GPRS netrõl beszélnek, a letöltési értékek is errõl szólnak, míg a honlapon már megemlítik a HSDPA, HSUPA, 3G, UMTS netet, sõt meg is különböztetik õket a gprs-tõl.
"Feltöltési irányba elérhetõ az 1,45 Mbit/s névleges sebesség (HSUPA), ami gyorsabb, mint a legtöbb vezetékes internet csomagnál."
"A Vodafone folyamatosan bõvíti vezeték nélküli szélessávú Internet (3G/HSDPA) hálózatát, amely a lakosság közel 55%-a számára elérhetõ. Ha elhagyod a 3G/HSDPA lefedettségi területet, akkor a telefonod (vagy modemed, illetve adatkártyád) automatikusan GSM/GPRS-re vált, így a Vodafone teljes magyarországi hálózatán internet közelben maradhatsz."
Tehát, az internet szabadon 3g/HSDPA, de errõl nem esik szó a szerzõdésben, hogy ez mi is...
Nem akarlak elkeseríteni, sõt, de én a júliusi húzás után már írtam a GVH-nak, azon belül is a pontosan említett úriemberrel kerültem kapcsolatba, telefonszámát is megadták, de ott is csak annyi volt az eredmény, hogy kaptam egy válaszlevelet, melyben elfogadták a Voda feléjük érkezõ állításait (rövid hiba, kevés felhasználót érintett, aug. 7-én elhárult stb.) és ezzel letudták a dolgot... Azzal a kutya nem foglalkozott eddig, hogy megnézze a dátumokat a levelimben, amik mind aug. 7. után keltek, és a fennálló sebességkorlátról szóltak. Egyébként én nem adok sok esélyt bármilyen eredmény elérésére. Talán csak egy utat láttam még járhatónak: a GVH-nál a reklámuk állításaiba kell belekötni, mivel nem igaz az, hogy "A Vodafone Internet segítségével könnyedén lehet nagy adatforgalmat igénylõ alkalmazásokat futtatni, videót nézni, zenét hallgatni, Internet-telefonálni, videotelefonálni, vagy nagy adatfájlokat, fotókat le- és feltölteni." Korlátolva ezekre már alkalmatlan. Vagy a demóban ki kellene tenni még egy ablakot, ahol az látható, hogyan jön "Az alábbi példa egy 1MB-os kép letöltési sebességének összehasonlítása (elméleti maximum letöltési sebesség):" korlátozott sebesség mellett. Ez a korrekt tájékoztatáshoz hozzátartozna. Valamint még mindig benne van a "normál használat" a szövegben, de, hogy az mi, már nem derül ki a honlapukon... De talán a legnagyobb érv az, ami egy régebbi NHH állásfoglalásban szerepel, hogy a szolgáltatónak úgy kell kialakítania a szolgáltatását, hogy a felhasználók egymást ne zavarhassák, akár napi 24 órás felhasználás mellett sem. Ezért irritált nagyon a Hír TV-ben elhangzott dolog, miszerint "alálõttük az igényeket, de milyen jó, hogy nálunk sokkal többen akarnak mobilnetezni mint más országokban". Ki nem szarja le máshol mi van? Ha meg azt vesszük, Amerikában 250 GB a lassítási határ, ha van egyáltalán. Lehet, hogy nem kellett volna elvállalni azt a csomagot/elõfizetõmennyiséget, amit nem tudnak teljesíteni? De tök jó, jön a 7,2 helyett a dupla sebesség! Hurrá, most majd "14+"-nál fogunk 200KBit-tel netezni...
Biztosan én vagyok retardált, de újból átolvasva a mai "termést" valami szöget ütött a fejembe. Kabirjedi 1606 számú hsz-ében idézett levelében a következõt írták neki:
"...szerzõdésbontási kérelmét egyedi elbírálás alapján engedélyezzük a feltételes díjkedvezmény megfizetése nélkül..."
Ezek után a 7.1.2.-es pontra hivatkoznak, ami tartalmazza a következõt:
"... erre az esetre felmondási díjat tartalmaz, akkor Elõfizetõ ennek a felmondási díjnak a Díjszabásban foglalt összegét is egyidejûleg kiegyenlíteni köteles...".
Majd:
"Szerzõdésbontás esetén fennálló számlatartozását kérjük, rendezze!"
Én nem tudok jogul, de szerintem a feltételes díjkedvemény nem ugyanazt jelenti mint a felmondási díj, és õk a feltételes díjkedvezményt engedik el, akármi is legyen az. Ezek után nem lennék meglepve, ha Kabirjedi dec. végén kapna tõlük egy 39500 ft-os csekket, amit kénytelen is lenne befizetni, hiszen õ ezen feltételek alapján egyezett bele a bontásba, alá is írta ezt. Lehet, hogy túlkombinálom, de ettõl a szemét mocsok bandától minden kitelik....
plusz nyolcvan új üzenet... má azt hittem történt valami
:D:D:D
Érdekes ez a korlátozás...:ma délután többször elõfordult,hogy 2*5szálas FlashGet letöltésnél 'elejtette' a korlátot,és a visszazuhanás helyett felment teljes seb.-re,és ott is maradt.-Megszakítottam,speedtest,-korlát...