Rendharcoskent kard + pajzs osszeallitassal es a kristalymagiaval karoltve azert ugye effektiv karaktert lehet osszehozni?
Csak mert ezt terveztem el, es epp azon vagyok, hogy csatlakozzam a rendhez. Azt viszont mar nem tudom, hogy lesz-e majd eleg tanulo pontom megtanulni a sok szukseges dolgot, ugy mint kardhasznalat, banyaszat, kovacsolas, kristalymagia, alkimia, zarnyitas, tekercskeszites.
Kardforgatást választva egyértelmûen a don mellett a helyed - mágiánál pedig nincs is választási lehetõséged: monostor. Két különbözõ út, kardhasználat mellé megtanulhatod a kovácsolást (kizárólag kardokat lehet kovácsolni), mágusnak ez fölösleges, s ezzel együtt neki a bányászat sem kell, ha nem használ kardot (vérbeli mágis botharcot tanul, de persze ez sem kötelezõ, csak a karhasználattal késõbb gondban lehet, ha nem talál mestert, akitõl tanulhat)
Én is mentek, most pl. pont a kovácsolást próbáltam ki és csináltam egy 30-at sebzõ kardot (legtöbbet sebzõ fegyverem elõtte egy 25-ös pöröly volt) de mégsem tudom érdemes -e erre elkölteni a pontokat. Az amit írsz igaz, hogy azt kell amelyikhez kedvem van, de igazából mindhez lenne :) viszont 3-4x végigjátszani meg nincs, nekem 1x is elég lesz ahogy sejtem.
Mágiának az a nagy elõnye, hogy erõs, a nagy hátránya, hogyha elfogy a mana italod akkor gyakorlatilag halott vagy, ilyenkor megpróbálhatsz elfutni. Szóval mágus kicsit szétdarabolja a játékot: fõz mana potiont, menj kalandozni, ha elfogyott a mana poti, akkor vissza fõzõcskézni.
De ha úgy nézzük a harcos ugyanez a recept csak gyógyító itallal...
Én igazából nem tudtam eldönteni melyik a könnyebb, mindkettõnek más feelingje van. Mágus távharcász, Harcos is lehet az (ugye íj),de inkább közelharcra alkalmas szerintem. Mindegyik jó szórakozás szerintem!
Ha elfogadsz 1 tanácsot ne úgy játssz( ez minden játékra érvényes), hogy mi az erõsebb, hanem, hogy mihez van kedved, mi szórakoztat. Ezért szoktam én a lehetõségeket kipróbálni (döntés elõtt csinálok 1 mentést és belenézek, hogy mi mit tud és utána azzal folytatom ami jobban tetszik) Olykor elõfordul, hogy több stílusú karaktert is viszek pl. Risenben van 1 mágus, rend harcos és Donhoz hû harcos karakterem csak a teljesség kedvéért. Egyébként elõbb utóbb megunod a sok karaktert és úgyis egynél maradsz... a számodra legszórakoztatóbbnál.
Inkább úgy teszem fel a kérdést, hogy melyikkel lesz könnyebb a játék, azért kérdezem mert nem vagyok egy nagy rpg-s és nem szeretném ha ellehetetlenedne számomra a játék egy rossz döntés miatt.
Hát ez jó hír is meg nem is. Melyik a jobb ha a mágia használatot választom, vagy ha a kardforgatást?
Egyik félre sem lehet mondani, hogy jó, vagy gonosz, de ennek nem is lesz komoly jelentõsége a játékban, mert miután frakciót választ a karaktered, hallgatólagos békét köt a két tábor. Azért nem fogadnak el feltétel nélkül, ha a don mellett maradtál nem tanulhatsz kristálymágiát, rendpártiként pedig a fegyveres képzés (balta, kard) lesz bonyolult. Az inkvizítorról kiderül, hogy öncélú gonosz, a don pedig akit kiûztek a kikötõvárosból törvénytelen módszerekkel (zsarolás, lopás, stb) él. Bárki mellé állsz is a második fejezettõl lényegében az inkvizítor utasítása visz tovább a fõküldetésen, ellenfeleid az egyre nagyobb létszámban felbukkanó gyíkembertek lesznek, a frakcióválasztásod kb. annyira hat a történetre, hogy segíted-e a dont visszatérni a városba, vagy marad a mocsárban (mindez harc nélkül)
Melyik fél ebben a játékban a "jó", egyszerûen nem tudom eldönteni kihez pártoljak (bár a mágia tanulás miatt ugye a Rendhez kellene), mert valahogy egyik banda sem túl meggyõzõ számomra.
pontosan nem emlékszem, hogy követik egymást, de amikor tanulod, a mester szépen elmondja. olyanok pl. hogy félre tudod ütni az ellenfél támadó fegyverét, és amíg keresi az egyensúlyát benyomsz neki egyet, zúzó csapást tudsz produkálni, ami átüti a pajzsát is, de legalábbis megtántorítja, két gyors klikkel mögé tudsz kerülni, és míg megfordul, csépeled, ütés után pördül egyet a karid és üt még egyet, ilyenek.
Valahol biztos van leírás róla, én csak arra emlékszem, hogy érezhetõ volt a karakteren, hogy fejlõdött a kardhasználat (és az erõ) növelésével. Ehhez azonban jó ütemben kell indítani a támadást, különben ha csak csápolsz, s az ellenfél közbe támad, lehet bármilyen magas kardforgató képességed, csúnya vége lesz.
Kombo lehetõsége bõvül, illetve 6-os szinttõl másfélkezes, 9-es kardhasználat képességgel kétkezes kardot tud egy kézben forgatni a karakter (másik kezében ott lehet a pajzs)
Illetve meg arra lennek kivancsi, hogy az ujabb fegyverhasznalati szintek milyen uj harci kepessegeket adnak. pl. ha vagyok sword 2-es szintjen a kovetkezo szintjei milyen uj kepessegeket adnak majd.
Ásni, hogyan lehet. Felvettem ugyan az ásót de nem igazán tudok vele mit kezdeni.
Tenyleg, nincs vmi cheat, amivel ujra eloszthatna az ember a pontjait? Csak arra az esetre, ha nagyon felresiklana a karakter fejlesztese?
Na ettõl tartottam akkor jól megfontolom mire költöm el, ami meg már elment hát az ugye elment :)
rpg lényege a fejlõdésalap, kezdetben gyenge vagy. Ha erõs lennél a kezdetektõl, és bármilyen szörnyet szétkapnál pillanatok alatt, akkor mi értelme lenne a játéknak? Erõs szörnyeket el kell kerülni, gyengébbekkel pedig izzadni hogy fejlõdhess, azaz TP-t kapj értük.
A tanulópontok elköltése nagyon nem mindegy, csak okosan, gondolkodva.
Ja még valami tanuló pontokat szintlépéskor kapok? Lesz belõlük elég, vagy vigyázzak ,hogy mit tanulok meg?
Kipróbáltam egyszer: a barlangnál kószáló ogrére öt táborlakó ment rá (nevesített is), s még van ott ugye néhány ogre. Egy fekete farkas hordát pedig a közeli ásatáson örködõ rend katonáira sikerült ráhúzni - abban nem volt semmi szándék, menekültem a farkasok elõl - kellett nekem a sötétben kószálni.
Köszi, írtad lentebb ,hogy a farm háznál meg lehet boltolni a páncélt, de hogyan? Ha bemegyek a házba egybõl jön a tag, párbeszédben meg nincs erre opció.
A játék kezdetétõl jelen vannak a szörnyek, s ha nagyon mélyen elkóborolsz a vadonban esélytelen leszel ellenük, fölösleges harccal próbálkozni (fordulj vissza). Vaddisznókkal meg lehet játszani, hogy a többi NPC közelébe csalod, de pl. a banditatábor fölötti ogrekat, ha becsalod a táborba kiirtják a fél tábort.
Közben olvasom ,hogy külföldi fórumokon is nehéznek találják páran fõleg az elején, mondjuk ez nem nyugtatott meg, mert én amúgy sem vagyok nagy RPG-s, de most valahogy kedvem támad bóklászni :)
Ott csak körbe tudsz menni! Sok szerencsét hozzá :-D Javaslom, hogy szaladj el, mert ott kemény ellenek vannak és bedarálnak!
3842-re: Hát van benne kihívás, de ez a jó benne! Én útálom amikor könnyû dolgom van 1 játékban, az nem élvezetes!
El kell találni azt a szintet, ahol a játék "szórakoztatóan nehéz", tehát van kihívás, de nem frusztrál. Risenben ezt eleinte a világ legegyszerûbb harci stratégiájával a meneküléssel tudod kivitelezni, amikor még gyenge vagy!
Figyelni kell! Eleinte még 3 farkas széjjel szaggat, de chapter 2-ben már az alap farkas csak karcolgat (lesz fekete farkas, ami nehézségben az 1-es chapter szürke farkasa lesz).
Egyébként minden chapter után újra benépesíti a gép a szigetet ellenfelekkel, szóval érdemes amit tudsz kinyírni a chapter 1 elején (xp szerzés), persze nem az npc-kre gondoltam!
Amúgy szerintem rohadt nehéz ez a játék, a legapróbb szörny is szarrá tud szedni 2 pillanat alatt.
A mocsárnál van egy barlang ahova lemásztam és késõbb találkoztam a földmûvesekkel, de a mocsárba akárhogy mászkálok nem tudok visszamenni, ahol meg lemásztam oda ott meg nem tudok visszamászni, mert túl magasak a szintek. Merre van a vissza út?
Csak és kizárólag akkor tudsz mágiát tanulni ha a rend oldalára állsz:
Nem csatlakozol a Donhoz, a Kikötõ városban a Rend-nek kedvezve csinálod meg a küldetéseket és nem a fõbejáraton közelíted meg a várost (ekkor elkapnak és monostorba visznek, de itt már nem lehetsz csak harcos).
Tehát sorrend:
Kikötõ város megközelít a hátsó bejáratnál és bejut Bent Rendnek küldetések megcsinál, majd a Rend parancsnokával a városban beszél, kijut a városból és elmegy a monostorba (nagyon fontos, hogy önként menj és ne az õrök vigyenek fogolyként, mert akkor nem tanulhatsz mágiát). A monostorban meg márt nyert ügyed van.
Érdemes egyébként a Don táborában azokat a feladatokat megcsinálni, amik nem döntik el a hovatartozásodat. Mivel a REndhez csatlakozás után a Don emberi cseppet utálni fognak ezeket nem fogod tudni késõbb megcsinálni!
Ok köszi, ezt kipróbálom, egyébként a vaddisznót észrevettem, hogy elég durva 2 ökleléssel megölt én meg meg sem tudtam sebezni :) Gyúrnom kell még na. Mágiát mikor lehet majd tanulni, mert a mocsárban ugye nem nagyon van rá lehetõségem :)
Viszont, ha csapatban vannak például a vaddisznók (2-3) vagy a farkasok (2-akár 6), akkor azt tudom mondani, hogy vagy 1-enként húzod (agro--- közel mész és csak 1-et csalsz oda) magadra õket vagy magaslatra felmész (elég buta az ai ilyen szempontból, mert 1 rámpa szerû sziklára felmászol és az ellen a magasabbik oldal felöl közelít nem fog körbe menni, hanem megáll a szikla aljánál, így szabad préda 1 ijjásznak, ill. mágusnak).
Ebben a játékban a védekezés szerintem nem a legjobb módszer!
Nekem az jött be, amikor támad az ellen, elugrasz balra vagy jobbra tetszés szerint és míg õ a saját harci animációjának kivitelezésével van elfoglalva csapsz bele párat! Ezt ismételgetve, eddig mindent kinyírtam (igaz idõigényes, de nem halsz annyiszor).
Egyébként milyen szörnyrõl van szó, mert az sem mindegy: Ghoul ellen a fenti taktika nem mûködik, Hamubestia ellen meg még annyira sem, a többi ellen eddig nekem bevált (de még nem vittem végig a játékot, úgyhog nem tudom, hogy a 3. chaptertõl lesz-e valami keményebb).
Ha az elején jársz és a vaddisznókkal próbálkozol, akkor azt azért érdemes észbentartani, hogy chapter 1-ben a vaddisznó a játék legerõsebb ellenfele!
Hát lehet, elsõre ugyanis akadt és a CP-es állítás sem segített rajta, most viszont a patchek után jól megy (maxon) és a szöveg magyar így mmár az is barátibb, mert ugyan nincs nagy bajom az angollal, de mikor hosszú percekig csak szövegelés megy és még össze is kell rakni mirõl szól akkor az már kicsit zavar. Így, meg hogy magyar még pont elmegy.
Kérnék egy kis tanácsot a harchoz, ugyanis kis fa pajzsom van meg kardom és ugyan a pajzzsal levédem a támadást, de rengetegszer van ,hogy mikor támadnék a szörny egybõl támad és szinte fél életemet leveszi egy sorozattal, mit lehet ez ellen tenni? Ja igen próbáltam az íjat, de egyrészt kicsit nehézkes a célzás vele (mondjuk reális) de nem sebez túl sokat és utána meg úgyis közelharc a vége így nem látom értelmét, pedig szeretnék íjász lenni.
Srácok, most nézem ,hogy van magyarosítása a játéknak, mennyire sikerült jól a dolog?
esetleg nem jó botot hoztál el? a többi mester beballagott a csarnokba? mert ha a botot átveszed a kovácstól a mesterek bennteremnek, Vitus pl már nem áll a helyén.
hello az lenne a problémám hogy megvan az összes mester küldetése teljesitettem és mondja ignitius hogy menjek el a kovácshoz a botért ami kell, elmegyek a botért a kovácshoz ami a beavatáshoz szükséges visszamegyek ignatiushoz leül a padra rámszól hogy látja készvagyok vagy valami ilyesmit és leül, nem kisér be a beavatásra és én sem mehetek be egyedül ignitius meg csak ott ül a padon egy 2kilós kenyérrel a kezébe meg néha rágyújt egy tubálóra.... Mi lehet a problémája? hiába szólitgatom aztmondja hogy elfoglalt túl zsúfolt az elméje stb stb..
ne bánd! ha közelharcra gyúrsz, nem sokáig használnád, ha meg már most másfél kezes kardod van, egy percig sem.
Aric kardját is meg lehet szerezni, csakúgy, mint minden ellenfeled fegyverét az arénában. Normál sebzésû fegyver, alacsony szinten a +1 kardhasználat bonusza miatt lehet hasznos. Ha már másfélkezes kardot forgatsz, Aric kardja legfeljebb trófea lehet, vagy eladhatod, feltéve, ha megtalálod, de ezért nem érdemes visszatölteni a játékot, a másfeles kard lényegesen erõsebb.
a játékban viszonylag reális a fizika... lehet hogy a kardja lerepült a hegyrõl, vagy valami. vannak érdekes fizikai lehetetlenségek a játékban azért...
Úgy szól a mese a Monostorban, hogy verjük le Aricot! Nehéz ellenfél, mert van egy megbûvölt kardja. Bent az arénában 4 ütéssel elintéztem õt egy másfél kezes kardal. Szépen ki is zsebeltem, ahogy illik, viszont a kardját nem találom sehol. Felállt és elballagott, de a hátán már egy fadarab van, nincs kardja, de én sehol nem találom az arénában. Egyáltalán azt meg lehet szerezni?
Érdemes a bandita táborban kezdeni, csinálni a küldetéseket, amennyire lehet felderíteni a környéket (fejlõdni, a túl erõs lényeket kerülve). A donnak szánt ajándékkard darabjait összekovácsoltatva megtartható a fegyver (vagy késõbb a donnak adod, ha hozzá csatlakozol). Ezek közben a remetét megkérheted, hogy mutassa meg a kikötõvárosba vezetõ utat. Egy farmhoz kisér, ahol néhány egyszerû küldetést lehet felvenni, illetve a házból egy kezdõ péncélt elcsenni (így megspórolható 500 arany, amit a munkaruháért kellene fizetni a bandita táborban). Következõ lépés a kikötõváros, az ottani küldetések teljesítésétõl függõen lehet frakciót választani. Amennyiben mágus, vagy rendharcos szeretne lenni a karakter úgyis a monostorba küldik, nem érdemes tehát elfogatni magát (Monostorból ráadásul szökni sem lehet, bár a kikötõvárosi szökés is inkább virtus, minden egyes visszatéréskor fizetni kell az örnek, amíg nem kötelezte el magát valaki mellett a hõs)
Semlegesként, a Kikötõvárosban, a legmagasabb toronyból ki tudok ugrani a tengerbe, oda lyukadok ki, ahová a Don emberei. Innen elméletileg vissza mehetnék a Donhoz, megcsinálni a küldetéseit. De nem ezt választottam. Majd kezdek egy újat, másképp.
"A don táborában sokáig ügyködhetsz semlegesen, csinálhatod a küldetéseket, nem tudsz a donhoz bejutni."
Ez így nem igaz. A Don küld el a kikötõvárosba és ott dõl el melyik frakcióhoz csatlakozol és hogyan. Ez a mocsári küldetések megcsinálása után történik.
"Több lehetõség van arra, hogy végre a don színe elé léphess, aki rögtön egy meglepõ feladatot ad: menj a monostorba, beszélj az inkvizítorral..."
Ez se igaz, az inkvizítorhoz akkor küld, miután már csatlakoztál hozzá (a városban a don embereinek szája íze szerint rendezted el a küldetéseket).
"6-os szint fölötti kardforgatásra a don kapitánya képes tanítani, õ viszont nem hajlandó oktatni akkor, ha a rendhez csatlakoztál."
Meg a városõr kapitány, aki frakciófüggetlen. A csatabárdhasználat maximuma a Don embereinek privilégiuma. De gyûrûkkel és az ultimate fegyverrel +8-at lehet nyerni rá.
A kikötõvárosi küldetéseket leadhattad úgy, hogy a rendnél szerzel elismerést, s úgy is, hogy a don embereinél vívsz ki több tiszteletet (küldetések leadásánál látaható is volt a felirat: don javára, vagy a rend javára.) Maradva a játékodnál, s az elkézelésednél, hogy a donnak dolgozol, de késõbb a rend mellé állnál, nem feltétlenül megvalósítható - miután elkötelezted magad valamelyik frakció mellett, tudomásul veszik a döntésedet, hirtelen megszûnik a frakciók közötti nyílt ellenségeskedés, a másik fél megtûr, küldetéseket is ad, de nem fogadnak maguk közé. Ennek bekövetkezte nem a karaktered szintjétõl függ, hanem a cselekedeteidtõl... A don táborában sokáig ügyködhetsz semlegesen, csinálhatod a küldetéseket, nem tudsz a donhoz bejutni. Több lehetõség van arra, hogy végre a don színe elé léphess, aki rögtön egy meglepõ feladatot ad: menj a monostorba, beszélj az inkvizítorral... ettõl fogva szabadon járhatsz a szigeten, nem támadnak meg a rend tagjai, de nem is csatlakozhatsz hozzájuk. Néhány küldetést adnak a monostorban, de a lehetséges questek többsége rejtve marad (nyomozás, mágusok feladatai, mágia tanulással kapcsolatos küldetések)
Van egy fontos dolog, amit a frakcióválasztáshoz ajánlott mérlegelni: tekercsírást mindenki tanul, a rend harcosai tanulhatnak kristálymágiát, rúnákból csak mágusok képesek varázsolni. A rúnamágia helyett a tekercs gazdaságosabb, a kristálymágia az, amirõl a don mellett le kell mondani... Csakhogy a rend tagjai (mágusok és harcosok) fõleg botharcra vannak specializálódva, karhasználatot max 6-os szintig képesek tanítani. 6-os szint fölötti kardforgatásra a don kapitánya képes tanítani, õ viszont nem hajlandó oktatni akkor, ha a rendhez csatlakoztál.
Mi az a szint? Mert lassan nem tudok kiigazodni sem a tanácsaitokon sem a magam játékán. Bár tudom, hogy ez egy szabad játék, de nem hinném, hogy az elejétõl fogva mindenki egybõl tudja, hova is akar beállni.
Csakhogy egy bizonyos szint után nem lehet a rendhez csatlakozni... A don elsõ feladata az lesz számodra, hogy menj a monostorba, beszélj az inkvizítorral - ettõl kezdve nem kell tartanod attól, hogy elfognak, létrejün egy érdekszövetség a két fél között, ahol azért nem minden érdek azonos.
Kedveztem a Donnak a városban és kiengedtek a szigetre. Most elmegyek a táborukba, mindent megcsinálok amit lehet és vissza városba, beállok a rendbe harcosnak.
A csontváz idézés rúna a Keleti-partra vezetõ barlangban lévõ élõhalott nagyúrnál van (ráadásul dob egy rúna pajzsot is). A goblin vezér a függõhídon túl lévõ romok mélyén tanyázó, ogre méretû "apróság", nála van a zárnyitás rúna, ennélkül nem tud a karakter tekercset gyártani, mert mágusoknál ilyen rúna sokáig (harmadik fejezet) nem lesz.
Gothic 3-al nem játszottam :) én így toltam, egyáltalán nem szûkölködtem tekercsekben - második fejezet elején rögtön tanulható emlékeim szerint tekercsírás, addig pedig nem futottam bele annyi hármas szintû ládába, hogy ne tudjam õket kinyitni. ugyanennél a goblinnál van az élõhalott-idézõ rúna is? az rémlik h valahol a keleti részen az utat megszakítja egy barlang és ott volt valamelyik unszimpatikusnál, de hogy azok goblinok voltak vagy mik, na az már egy szürke folt az emlékeim között...
Gothic3-ban nem volt érdemes hármas zárnyitást tanulni.
Nem mondom, hogy járhatatlan út, amit javasolsz, de ahhoz elég jól kell ismerni a Risent, fejben tartani hol láttál nehéz zárral lezárt ládát, mert tekercsekben szûkölködni fog a karakter, amíg meg nem tanul tekercset írni, s meg nem találja a zárnyitás rúnát. Tekercsíráshoz a monostroba kell menni, a rúna pedig a keleti parton lévõ goblin vezérnél lesz.
zárnyitást emlékeim szerint pont h nem érdemes kimaxolni - felviszed kettes szintre, azzal a legtöbb ládát nyithatod, és megtanulod mellé a tekercsfirkálást. elég kevés hármas szintû láda van, azokat remekül ki lehet nyitni zárnyitás tekercsekkel is, valamint hozzájön az az extra móka így, hogy tudsz pl elõhalottat idézni, akik igen kellemes kis tankok.
Lehet, hogy azért mert kiraboltam a házukat? Most nézem másokkal se tudok beszélni akinek a ládájába belenyúltam :/ Erre van megoldás?
Lenne 1 kis problémám. A táborba kiakarom hívni Brogart, de nem beszél velem. Ez bug vagy valamit kell még csinálnom? (mindenkit legyõztem már az arénában)
köszönöm a segítségeket. sajnos a quest lista egyáltalán nem mûködik. van egy másik verzióm amirõl tudom telepíteni, megnézem azzal hátha megjavul. egyenlõre törlöm emiatt
Zárnyitást érdemes lesz kimaxolni, minél erõsebb zár van egy ládán, annál értékesebb cuccot rejthet. A temetõben talált láda küldetéshez kapcsolódik, Patty ad hozzá kulcsot, térképet a többi láda helyéhez. Ettõl függetlenül, ha "ásott" területre tévedsz, nyugodtan kattints rá, ha ott rejtett kincs van, s van nálad ásó, kiáshatod a ládát, ezek egy része tolvajkulccsal nyitható (zárnyitás egyszerû: jobbra-balra)
Küldetésnapló elsõre nehezen áttekinthetõ, van egy összesített quest gyûjtemény, de inkább a területre lebontott menükbõl érdemes szemezgetni(bandita tábor, kikötõváros, monostor), bár az ezeken a területeken kívül kapott küldetés úgyis a világtérképhez kerül.
Risen nem bugos játék, nem jellemzõ az általad említett hiba (persze az ördög nem alszik), nálam már nincs a gépen, xml-t nem tudok küldeni.
Jah azt meg elfelejtettem leirni, hogy a zarnyitasnal a jobbra es balra mutato nyilak abrai altal kiadott minta eddigi tapasztalatom szerint szimetrikus, szoval ha a fele mar megvan, onnantol mar konnyebb az ember dolga. :)
Tudtommal vannak olyan kiashato ladak, amik majd egy kuldihez kapcsolodnak, es kell hozzajuk vmi kulcs vagy vmi NPC nyitja majd ki oket ( legalabb is vmi ilyesmire emlekszem korabbi forum hozzaszolasokbol) es ezeket addig nem fogod tudni kinyitni. Azt sajna meg nem tudom, h mifele kuldi ez. En is most lattam neki ujra a jateknak es pl. ha Harbour Town hatso bejaratanal tovabb mesz a partra ott talalasz egy szigetet, ahol szinten ki lehet asni egy ilyen ladat.
A zarnyitast a keszitok egy nagyon egyszeru kis mini jatekra csinaltak meg. A karakteredet balra es jobbra mozgato billentyukkel kell szorazkozni Alapesetben ezek A es D ha nem allitottad el oket. Gyakorlatilag el kell talalnod, hogy milyen sorrendben kell oket megnyomnod. Itt az Open Lock szekcio alatt talalsz rola kicsit bovebb leirast ha nem menne a dolog.
a magyar link halott, és torrentrõl se szedi. a german pecsben találja, kijelölöm hogy elég csak azt, de úgyse jön...
mi az a strings.pak amit tartalmaz a peccs, tudja vki ? 3.10 mb, szóval vmi tweak lehet sztem
örülök a válasznak. ezek szerint nem csak én jáccok vasárnap hajnalban :)
térképek megoldódva, kapok ->látom
DE
a journalban a questek még mindig tök üresek, ez biztsan hiba
telepítettem az 1.10-es peccst, meglátom javul e tõle
ezek kívül ami kérdésem lenne :
zárnyitás képességet megtanultam egyes szinten, van három lockpickem. a temetõben ahol két csonti volt, van egy láda, meg egyet elõ lehet ásni. hogy tudom õket kinyitni? az elõásottnál csak olyasmit mondt hgoy nem tudja, a normál barnát meg kiír vmit és van 4 lila kulcslyuk és nem tudom mit kellene csinálni hogy kinyissa....
Térképet késõbb kapsz, kezdetkor nincsen térképed. Táborban, kikötõvárosban, monostorban adnak helyi térképet, dungeonokban lootban lesznek a térképek, az egész sziget térképét pedig a kikötõvárosban lehet beszerezni egy küldetés során (vagy késõbb Patty ad egyet)
nagyon gyors segítség kellene. most telepítettem, és végre jó ! amikor elõször kipróbáltam, akkor egy fejnélküli emberkével kezdtem és mindenféle videohibákkal volt tele, hagytam is a fenébe.
most telepítettem neki a microsoft visualst meg mittommégmitkért, és faszéául megy
DE:
a menüknél térkép, küldetések meg ilyenek teljesen üresek, csak a barna papírlap van ott... mitõl lehet ez és mi a megoldása ? mert amgúy semmi baja
egyébként szépen meg lett oldva a gothic sorozatokhoz képest a harc, immár tényleg kihívást jelent, kis szerencse és odafigyelés kell hozzá, és élvezetes
Mehetsz a kikötõvárosba, s ha ott a rendnek tetszõen csinálod a küldetéseket (minek a Don emberei nem fognak örülni, de különösebben nem is lesznek ellenségesek) "menetlevéllel" mehetsz késõbb a monostorba. A másik lehetõség, hogy elfogatod magad, s úgy kerülsz a monostorba, ahonnan majd késõbb küldenek a kikötõvárosba. - szerintem az elsõ verzió jobb. A tábor kiirtása nélkül is lehet mindkét félhez csatlakozni a városi küldetések megfelelõ teljesítésével, de a tábor kiirtása véglegesen a don mellé állít, aki azonnal a monsotorba küld, s kizártad magad a mágia tanulásból. (donhoz csatalkozva is megkímélheted a tábort, akkor késõbb egy lóti-futis küldetésed lesz oda)