Hát nem tudom, hogy mi lehet a gond, várom a válaszukat. A srác, aki kijött, átnézte a vezetékeket, azt mondta, hogy minden oké. Lassan két hete volt itt, a feltöltési sebesség következő hét szerdán "duplázódott be", a letöltési viszont semmit nem változott.
Esetleg még az, hogy cat5e vagy cat6 kábel kell, de régi cat5 nem jó mert nem viszi át a megfelelő sebességet. Mondjuk már 2010 környékén is cat5e -t húzott be a digi, szóval nem kellene ennek sem akadálynak lennie.
Szintén Dunaújváros, szintén 200-as csomagban, router nélkül 93 Mbps-t mérek lefelé, pedig már másfél hete kijöttek bővíteni. Hálókártya nem lehet gond, telefonon azt tanácsolták, hogy mérés screenshotot küldjek a hibabejelentőre, kíváncsi vagyok, hogy mit reagálnak. :/
Neked viszi a v2 típus a 200 megát? Nekem v1 volt és annak valahol 90-nél volt a WAN-to-LAN teteje, úgyhogy beszereztem egy TP-Link AC1750 modellt. (Valami online listán azt mérték, hogy 800 mega körül van a vége, úgyhogy ha egyszer egy bolondabb pillanatomban 500-as csomagra váltok, lesz még benne tartalék.)
arra tudna valaki mondani valamit, hogy a 200-asra emelt 100-as netem a routeren keresztül 20-ra lassul?
ugyanúgy le lesz, csak gondolom akkor elsőbbséget élveznél a kisebb csomagosokkal szemben, szerintem a hálózatuk határait feszegetik, ha ez így működik...
Mindig átnevezik a csomagfajtákat, meg nekik az új nagyobb csomaghoz nem kell telepíteni. amióta bejött az új csomag azóta szar a net nagy a ping délutáni órákban, késő este 23után jó, meg reggel délig, olyan mint azelőtt, meg néha még a sebesség sincs meg, persze a minimum garantált az igen. szóltam nekik a hibáról, azt mondták, hogy a problémámra megoldás lenne egy nagyobb csomagra váltás! most komolyan ha délután le van terhelve a rendszer, és nagyobb csomagra váltok ettől nem lesz leterhelve a rendszer?
Nálatok, hogy vannak a csomagok ha fejlesztés által nőttek a sebességek? automatikusan megkapjátok azt a sebességet vagy kérni kell, hogy rakjanak át abba a nagyobb csomagba? Z-netnél vagyok mikronet, vannak már újabb csomagok, aminek nagyobb a sebessége, de mindig átkeresztelik valamilyen más névre XSDRN, MSDRN, mindig kérni kell hogy tegyenek át újabb csomagba, és persze többe kerül. De ugyanúgy megvannak a kategóriák Alfa, Béta Gamma, stb. Bétában vagyok régi csomag 3/1 mega, az új béta csomag 12/3 mega, aminek Air home S a neve, 2 év hűséggel kerül 4190ftba. Az új csomaghoz nem kell semmít sem telepíteni, csak átírják a szerződést és nagyobb sebességet engedélyeznek. Múltkor reklamáltam, hogy nincs meg a sebesség+ nagy a ping, meg hogy nem kellene másik csomagban lennem, mert ennyit fizetek, aztán beraktak valami nagyobb csomagba de csak két napig :D
Nem mondtam hogy mondtad, csak arra celoztam, hogy a filmletoltes 99% ban, azert letoltes mert warez. :) Szoval a jovoben is a gyors letoltes lesz a nyero .
Mi a problémád vele? Nálam jelenleg 100Mbit-es letöltésnél is 18% a CPU használat. Szóval könnyen lehet hogy Gigabitnél simán elfogyna a procim, nem is beszélve a vinyóról. A RAM kívánalmat én sem értem, ki kell próbálni, és kiderül...
Számomra nagyon extrém igény amit írsz. A legtöbben előre tudják, hogy kb. mikor fognak beülni a TV elé, így keresni is tudnak előre. 20-30 perccel előre tervezni a filmmel nem hiszem hogy bárkinek gondot okoz. Ha valakinek igen, azt megnézném hogy ment mondjuk moziba, vagy hogy nézett filmet TV-ben. Másrészt pedig ha tényleg valamiért olyan szitu van, hogy épp akkor töltök le amikor már nézném a filmet, akkor pedig azt a plusz 10-15 percet kizárt, hogy ne tudjam eltölteni valami otthoni dologgal.
3296: SSD, igen a raid mellett még az is egy opció, de az SSD árakat és méreteket figyelembe véve megnézném ki tölt le gigabittel SSD-re.
Csakhogy a jövő a streamelt médiáé, amikor minden a felhőben "kering". Ahhoz pedig nem kell nagy sebesség. Miért töltenél le valamit ha online tudod nézni?!
Minimális igénybevételi követelmények az internetes csomagok sávszélességének teljeskörű kihasználásához: DIGINet 1000
Intel i7 processzor (4 magos) 2,2GHz, vagy ezzel egyenértékű RAM: 8GB SSD meghajtó Gigabites hálózati kártya Windows 7, Linux, MacOS Gigabites router (opcionális)
DIGINet 500
Intel i5 processzor (2 magos) 2,5GHz, vagy ezzel egyenértékű RAM: 4GB HDD: SATA 3 - 7200 RPM Gigabites hálózati kártya Windows 7, Linux, MacOS 500 Mbps router (opcionális)
1000-es valóban kihasználhatatlan, de pl. 500-assal meg lehet azt csinálni, hogy kinézel egy filmet, amit megnéznél, és mire kipattog a kukorica, lejön a film és nézheted... nem kell fölös adatra pazarolni a tárhelyet, mehet hasznosabb dolgokra is, pl. home videók, képek több példányban, hogy még véletlen se vesszenek el. De egyébként sem tudsz minden filmet vinyón tárolni amíg meg nem nézed, de így még egyszerűbb, hogy 5 perc alatt lejön... De végülis utánaszámolva, a 200-as nettel is lejön 10 perc alatt a film, 500-assal 4 perc alatt, szóval azért az sem rossz. Az 500-as esetleg a 100Mbit UP-ért éri meg, aki sokat akar feltöltögetni. Egyébként valóban elégnek tűnik a 200. Én is csak próbaképp fizettem elő az 500-ra, majd meglátom mennyire jön be, és ha nem, gondolkodás nélkül váltok vissza a 200-asra. Utoljára szerkesztette: ACE, 2014.08.12. 20:43:42
Ehhez nem értek, de ha a max sebesség a 70, el nem tudom képzelni mire ne lenne elég !?:-) Meg a feltöltése talán, ha valaki komolyan játék szervert akar üzemeltetni ......
Ráadásul az egy parasztvakítás a UPC részéről. Aki ismeri a ED3 DOCSIS működését és a jelenleg forgalomban lévő modemek működését az tudja, hogy elég felelőtlenség a UPC-től ekkora csomagokat eladni.
Nálunk 240 -es van, 70 -nél nagyobb letöltést még nem láttam, azt is egyszer, nvidia driver letöltéskor ... Csak arra jó ez is, ha mindenki rákattan a netre még akkor is elbírja lazán, nem fogy el a sávszél .De szerintem még bőven sok is a 240 ...
Gigabites nettel nagyjából 2,5 óra alatt letöltesz 1 terabyte anyagot. 1) Ennyi adatot nem tudsz összehasonlítható időn belül megemészteni (elolvasni, megnézni, meghallgatni) 2) Egy átlagvinyó ki se tudja írni ilyen sebességgel a letöltött adatot, hacsak nem vagy egy techszaki és vannak raidben a vinyóid. (Aki olyat ír, hogy "1000/ms", kétlem hogy raidet használ és hogy valós igénye van a gigabitre)
A fenti 2 pontból bármelyik önmagában elég ahhoz, hogy egy okos fogyasztót ne vakítsanak el a nagy számok. A kettő együtt pedig teljesen értelmetlenné teszi az átlag felhasználónak az ilyen sebességű internetkapcsolatot. Egy 10-20 gépes/felhasználós hálózatnál érdemes lehet mérlegelni gigabitet. Vagy esetleg valami komolyabb szerverhez, de azt meg inkább be kell tenni egy parkba. Otthoni 1-2 gépes felhasználásra teljesen felesleges.
Nekem 50/30-as netem van, nézek online 1080p streameket és néha filmeket is letöltök 720p-ben. Fél óra alatt lejön a legtöbb film a FullHD stream nézése közben. (emellett webezek, dolgozok, voip-olok meg tőzsdézek, de ezek forgalma eltörpül a videok mellett) Nem mondom, hogy ez legyen mindenkinek elég. 200Mbit-ig még talán megértem a türelmetlenebb otthoni felhasználókat. Annál feljebb már csak arra jó, hogy lehet verni a speedtestre. No offense, ez a véleményem, nincs kőbevésve, ha valaki értelmesen leírja, hogy mire kell izmosabb net, a véleményem változhat.
És akkor egy hasonlat a végére mert én azokat szeretem: Ferrarit is vesznek millás emberek közútra. Szép is meg gyors is, de nem fogsz vele háromszor gyorsabban átmenni a városon, mint én a jó öreg mazdámmal.
micsoda eszmefuttatások kéremszépen... persze szerintem is tök felesleges az ezres net de inkább itt érdeklődj: link Utoljára szerkesztette: tommygear, 2014.08.12. 17:28:20
Haliho, szegedi vagyok es osszel kotik be az utcankba a digit, szeretnek tapasztalatokat hallani az 1000/ms netrol, mindenfelekeppen beakarom kottetni csak valamit azert irjatok
Próbáltam. A feltöltés 1 kicsivel jobb, de semmi más változás nincs benne :)
Akkor lehet hogy eredetileg is két kábelt húztak, vagy amikor kikötöttétek, kivették a kis dobozkát, ami szétosztotta az egy érpárt a telefonnak, és újra krimpelték.
Az miért van, hogy ha az egész országban megnövelték a csomagok sávszélességét, h itt még mindig 50/25 körül van a régi 40/20 ?? :D A hálókártya és a wifi router is bírja a 100-at, és kábelel jön a gépbe a net. Van más is aki ennyit mér?
Pár éve mikor behúzták az utp-t akkor kértünk telefont de azóta azt lemondtuk. Mivel az összes ér kell 100Mb felett azt hittem újrahúzzák, de semmi nem volt csak switchet cseréltek odalent.
Akkor feltehetően neked nem volt telefonod. Vagy cseréltek/húztak be új kábelt?
" TopNet csomaggal rendelkezõ ügyfelek szolgáltatásának fejlesztése pedig folyamatban van, átmeneti lépésként a DIGI 100/25 Mbps-re gyorsította ezt a csomagot."
Ebbõl mi nem érthetõ, az emelés megtörtént igen, a topnet esetében is csak ott nem 200/50 -re hanem a felére.
Hivatalosan még mindig csak a #3243 -ban lévõ információk vannak. Hol olvastad a 100/20-öt?
Értem én, hogy csak év végéig végeznek, de a hivatalos bejelentés szerint (és itt megint csak a #3243-ra hivatkozok) már megtörtént az emelés! Múlt idõben! Tehát még egyszer mondom, hogy ilyen szinten eléggé keményen meg vagyunk vezetve!
Írták, hogy a 200-as net 100/25 egyelõre szóval nem értem a felháborodásod. Nekem is "csak" 93/27 de az atomstabilan és amúgy is más szolgáltatótoknál ilyen sebességeket mennyiért is adnak.... Szavunk nem lehet szerintem.
ja és ez wifin van, kábelen szerintem meglenne a 100, plusz hétvége is van, ilyenkor érezhetõen lassabb szokott lenni, mert mindenki netezik, de most ez sincs
Egyébként, azon kívül, hogy teljesen félre van vezetve a nép a sebességemelés miatt (kábelszolgáltató július 6-tól meglévõ ügyfeleinek automatikusan 2,5-szeresére emelte az internet sebességét), még a minimum sebességet sem éri el. Mert ugye július 6-tól a 200/50-es csomag garantált sebessége 80/40! Kinél éri el ezt a sebességet? Én most mértem és 90/22 a sebesség! Szóval ismét csak HAJRÁ DIGI!
Nekem router (D-Link 524) restart után nagymértékû javulás mutatkozik most 64/54 de korai volt az örömöm, 4-5x újramérés után visszaesett 25/30 -ra... -és ez így megy ahányszor csak restartolom a routert. :(
Egyelõre nem idegeskedek, várok és remélem a legjobbakat.
A TopNet csomag neve DIGINet 200-ra, míg a sebesség 80/25 helyett 200/50 -re fog módosulni várhatóan az év végéig. Sajnos ennek a módosításnak már technikai akadályai is vannak, a hálózatunk fejlesztése illetve az eszközök cseréje folyamatosan zajlik. Bõvebb információért kérjük hívd a 1272 telefonos ügyfélszolgálatunkat, ahol kollégáink a nap 24 órájában állnak a rendelkezésedre. Telefonos menütérképünket az alábbi linken érheted el: http://digi.hu/lakossagi/telefon/menuterkep
Akkor már csak azt nem értem, hogy miért verik magukat, hogy a "kábelszolgáltató július 6-tól meglévõ ügyfeleinek automatikusan 2,5-szeresére emelte az internet sebességét". Tehát, nem emelni fogja, hanem EMELTE!
legtöbbször fingjuk nincs a hálózatokról, csak csináltak egy tréninget, hogy hogyan kell kezelni a reklamáló ügyfeleket, meg hogyan lehet minél több szolgáltatást eladni
valamelyik ügyfélszolgálaton meg azt mondták, hogy a gigabites nethez i7-es proci meg 16 giga ram kell, szóval ezek pofáznak minden hülyeségrõl össze vissza ott az ügyfélszolgálaton....
Routert is valószínûleg, jahh. Az ember csacsogott valami router cserérõl is (hogy õk adják???), de bevallom, arra nem figyeltem pontosan, mert bejött egy jó csaj az ügyfélszolgálatra :D
azért ne keverd a dolgokat, a gerincvezeték, ami megy a szekrényig, az nem csak téged szolgál ki, az utp gigabitet is elbír, viszont mivel több elõfizetés is lehet lépcsõházanként ezért nem biztos, hogy elbírja az összes forgalmat olyan sávszéllel, mint ami járna, szekrényig cserélik, onnan meg a jelenlegi kábel bõven jó neked
Ma voltam itt Dunaújvárosban az irodában, ott azt mondták, hogy a topnetesek 200/50-es csomagjához ki kell jönniük és új vezetékeket behúzni a szekrénytõl, mert az utp nem bírja el. Fokozatosan bõvítenek, nincs idõpont, hogy mikor, folyamatosan hívják és egyeztetnek az ügyfelekkel.
Vmi már volt itt, 80/25-rõl 94/27-et mér most a teszt, holnap kikötöm a routert, megnézem direktbe. Másik elõfizu a lakásban router nélkül mér ugyanannyit, gondolom még mókolnak azért valamit rajta, mert egyelõre ez kevéske plusznak tûnik :)