Hát azért annyira nem egyszerüek azok a szálak. :)) Elõször is el kell önteni, hogy hullámhosszúságú fényt akarnak át küldeni rajta. Majd választani kell a mag köré egy kisebb törés mutatójú anyagot amire azért van szükség, hogy a magból ne lépjen ki a fény. Aztán fogják ezt a két anyagot és együtt húzzák õket. Majd végül bevonják õket egy külsõ polietlén védõburokkal. Az sem mindegy (márcsak anyagi szempontból sem), hogy lépcsõs, gradiens vagy egymódusú törésmutatójú-e. Aztán nagyon fontos, hogy mekkora a csillapítása (hiszen alapvetõen azért jó az üvegszál mert kicsi, tehát ehhez kell ragaszkodni, hogy így is maradjon és minél tisztább legyen az mag), a diszperziója, levágási hullámhossza, numerikus apertúra... Szóval annak a kis szálacskának az elkészítése mögött igen komoly technológia van. :)
Azért az a kábel más jellegû átvitelre van tervezve. Sokkal kisebb sávszélességet kell átvinnie, kisebb távon, semmi környezeti hatásnak kitéve. No meg nem olyan egyszerûen kezelhetõ, mint egy mezei UTP-kábel, hogy megblankolom, sorrendbe rakom a szálakat, majd rákrimpelem az RJ-45 csatit oszt' kész.
Amúgy néztem most a boltban ilyen digitális audio optikai kábelt, az volt vagy 1mm vékony, meg volt egy kicsit vastagabb, azon át is lehetett látni, mert átlátszó mûanyag külseje volt. De a lényeg, hogy gondolom a kábel szinte ugyan ez, csak vastagabb, meg más a csatlakozója(illetve a vége).
Ezt csak azért mondom, mert tök egyszerûnek nézett ki, mintha egy sima gumi vagy mûanyag izé lenne(csak gondolom üvegszál van a közepében, vagy olyasmi), aztán meg mondják itt sokan, hogy milyen drága.
Csak én látnám ilyen egyszerûnek, vagy tényleg olcsó, és hazugság, hogy milyen drága? (Gondolom azért az eszközök hozzá nem olcsók, de máshoz sem, engem most konkrétan a kábel érdekel)
Ja, meg azt hallottam, hogy itt fehérváron megtiltották a kábelezést 2005 január 1.-tõl, azért sietett úgy 2004-ben a UPC a föld alatti kábeleivel. Ez mennyire igaz? Gondolom teljesen így biztos nem.
Szia a terjeszkedés folyamatos, mind pesten a kerületekben mind vidéken egyaránt. Sajnos pesten nem tudom mi a terv, de majd kérek információt és majd elmondom nektek.
Mo.Organ: Van bármi infod arról hogy bp 8. kerületben lesz e egyáltalán diginet és ha igen mikor? Köszi a választ elõre is. Akár privátban is jöhet :)
Sziasztok.
Dunaújvárosi vagyok, nálunk már néhány utcában van digi net, remélem nemsokára hozzánk is elér, és akkor bemutathatunk végleg a upc-nek. :D
Thx ezeket én is el tudom olvasni ;).
De pl nézzétek meg ezt! Fõleg az éves graffon látszik. Mi a lila, sötét zöld? És egyébként, hogy kell ételmezni, hogy Outgoing/Incoming. (lefordítani le tudom õket)
"A Bix-en te tudod, hogy a különbözõ színû vonalak milyen adatokat mutatnak? Vagy vhol van jelmagyarázat?" A grafikon alatt ott a jelmagyarázat (a színek jelölik a megfelelõ grafikont). Incoming - bejövõ Outgoing - kijövõ Daily (weekly/monthly/yearly) timerange marker or bandwidth limit - napi (heti/havi/évi) idõtartam jelölõ vagy sávszélesség-limit.
Ezeknek a hozzászólásoknak egy része már régebbi mint 1 éves, de a legutolsó is már majdnem 1 éves. DMCC azóta ugyebár már megszünt, felvásárolta a Digi. Az uncsitesóm még akkor köttette be a netet amikor DMCC volt. És eleinte õ is panaszkodott, hogy gyakorta volt szakadás, meg nem mindíg érte el a max sebességet. De azt mondja, hogy az utóbbi félévben már 1x sem tapasztalt semmilyen rendellenességet. Szóval úgy tûnik fejlõdõ képesek. :)) Jah egyébként a hozzászólók értelmi szintje is hagy kívánni valót magaután: "Hali!
én csak rosszat halllottam a dmcc-rõl de az összes többi kábelnetes szolgáltatóról (tvnetwork ) is. Egy ismerösömnek sikerült két gépre megosztani a netet , szerencsére abban a pillanatban müködött. smc routerrel, lényegében nem is kellett semmit beállitani rajta. kb két hétig müködgetett aztán megállt. router nélkül megy!, probáltam másik hálokarit, másik routert, és mégsem megy. mi lehet a gond? Kell valami spéci beállitás hozzá? Tudja valaki? köszi!"
jo hogy kaki, de hogy van az hogy router nelkul megy azzal együtt nem, pedig már müködött.
Ez a No Comment eset. Hogy a fenébe mûködhetett úgy a net, hogy nem konfigurálták a routert? (felhnév/jelszó) Aztán leírja, hogy router nélkül mûködik. LOL Arra nem is gondol, hogy esetleg a routerrel van a gond. És persze a szolgáltató a hibás.
Az ügyfélszolgálattal még csak annyi kapcsolatunk volt amikor megrendeltük a netet. Hát nem mondom azt, hogy a hölgy a legkedvesebb, legsegítõkészebb emberek közé tartozik. Ráadásul ha olyan technikai dologra kérdez rá az ember amire nincsenek betanítva, hát lefagynak. (én is azt kérdeztem, hogy publikus IP címet adnak-e, erre a válasz az volt, hogy persze, váltakozik az IP. ) És sajnos csak H-Sze 4-ig, csüt, pént 6-ig vannak nyitva az irodák. Viszont van 24 órás telefonos ügyfélszolgálatuk.
Nem akarlak ledöfni, csak mondtam, hogy ott fõleg a kábelesrõl van szó, ami nem teljesen a saját rendszerük, mert nagyrészt a UPC kábelein keresztül megy az a fajta net.
De ott arról van szó, ami a TV kábelen jön. Ez a topic meg arról szól igazából, amit optikain nyomnak, az tök más, még ha ugyanaz a cég is a szolgáltató.
jah az ügyfélszolgálatuk milyen? hibaelháritásnál jok? rendesek segitökészek? este 8 koris foglalkoznak az emberekkel? vagy csak 4 ig ameddig mindenki dolgozik utána nemfoglalkoznak senkivel..?
kapunk valamiféle dinamikus ip-t? vagy valami olyat min ösztoznak egy csomoan és port forvaldolással oldanak meg problémákat. nekem volt olyan netszolgáltatom. ahol igy oldották meg nemkaptam rendes ip-t ezért volt olcso. szoval aki ért hozzá picit leirhatná. p2p korlát van?
félig válaszolva: ADSL szolgáltatója válogatja, hogy bont-e vagy sem, nálunk pl nincs bontás
Egy bejelentkezésnek van meghatározott maximális ideje? Nem bont kötelezõen x óránként mint az adsl?
Egy pár tévedésre okot adható dolog elkerülése végett: 1. A Diginet nem tisztán optikai. A gerinc (a házakig/háztömbekig) az optikai, de az ügyfélhez már csavart érpár megy. ETTH. 2. A LAN itt az alkalmazott technikára (Ethernet, csavart érpár), és a sebességre épít. Méretre inkább MAN. 3. Az hogy ilyet tudnak szolgáltatni, annak a városon (Budapest) belül kiépített (vagy kiépítés alatt álló) optikai gerinchálózat az oka. Mint elõttem is mondták csak ott érhetõ el, ahol van városon belüli optikai gerinc. 4. Az hogy mások nem ilyet szolgáltatnak annak az az oka, hogy máshol vagy nincs kiépítve a városon belüli optikai gerinc; vagy már adott egy mûködõ kiépített infrastruktúra (kábeltv, telefon) - egy városon belüli optikai gerinc kiépítése plussz befektetés (mint pénzügyi, mind emberi, mind technikai). Gondoljunk arra, hogy a megemelt sávszélességhez megemelt betápvonal kell. Ha 10ezres/100ezres elõfizetõi bázis van az eléggé nagy sávszélességigény.
Az egy dolog, hogy mostmár nincs olyan. Legalábbis aki megteheti, hogy az optikait rendelje meg. A kábeles internetet meg már régóta szolgáltatja.
Ezt nem nagyon értem. A hálókártya az amit a számítógépbe teszel. Na most ha azt mondod, hogy van egy olyan kártyád amin van egy WAN és 3 LAN port (összesen tehát 4 ajzat) és ezt teszed bele egy gépbe, akkor, hogy megy a másik 3 gépen a net amikor a nincs bekapcsolva a gép amiben a hálókártya van? Véletlenül nem kaptatok egy routert a UPC-tõl és arra gondolsz? Mert amit mondasz olyat még nem hallottam, bár nem is voltam soha UPC-s.
Jah. Már értem. Azért hívják az ilyen és hasonló netet LAN-nak mert ezeknek már olyan nagy a le- illetve feltöltési sebessége mint a LAN, tehát helyi hálózatoknak. Egyébként a LAN ugyebár Local Area Network, ami helyi hálózatnak felel meg. LAN hálózatoknak szokás hívni a 10-20 km-es hálózatokat is. Úgy gondolom ilyen megközelítésbõl is helytálló a LAN.
a LAN szó gondolom csak a csomag neve.azért LAN a neve,mert egy 20 megás netet azért már szépen szét lehet osztani pl egy iskolában is egy számtechteremben.
Topnet: 4500 Ft/hó (20/20 Mbit/s optikai) HDSNET-2048: 3500 Ft/hó (max. 2048/512 ez gonodolom a UPC-hez hasonló kábeles (koax) net)
A különbség abból adódik, hogy az optikai átvitel fizikai tulajdonságai miatt marha kicsi a csillapítás és a mindenféle torzítás a kábel mentén. Ennek köszönhetõen egy rahedli jel regenerálót, erõsítõt ki lehet hagyni az átviteli láncból mert feleslegessé válik. Az optikai net árának nagyrészét az adja, hogy még most van kiépítés alatt a hálózat.
Mi a külünbség a LAN és az Internetes-csomagok között? Mert a Lan-nál elég olcsóért adnak jó netet, a net-csomagnál meg nem. Hogy van ez?
ehh,nálunk a 2500 ft-ért 1 megás net van...:D és ez is Digi,csak ez Hatvan,nem pedig pest :\ de gondolom itt is majd ugyanaz lesz,mint mindenhol,csak idõ kérdése.
a kábeltévéjük is elég korrekt,az is vmi 2800 körül van,és 54 csatorna,és nem telitûzdelve minden érdektelen szarral,mint a upc-nél.
nekem 9k-s a netem és sokkal rosszabb mint a tietek szal no para :D
srácok a szakadás miatt nem kell sikítozni,nálam néha elõfordul, másnál meg nem, ár/érték arányban ez akkor is az egyik legjobb net.jõvõ hónapban köttetem a telefont is.
Már vártam, hogy erre rácáfoljon valaki :) Természetesen egészen biztosan vannak kivételek. De ott gondolom úgyis gyõz a Digi, mint ahogy nálad is.
kb. 1 éve van digim(elsõnek dmcc volt de felvásárolta), és kb. 1 hónapja 15/15, január 1-tõl 20/20:D
szasztok!
+fav, jó lesz új topiknak.
bakker, nézem a címlistát és mellettünk mennek el, meg egy darabig a Lehel úton, de lehet rosszul néztem. mindegy, egy évig kábé még upici hûség van, de addigra remélem ideérnek és akkor váltunk tv-t, meg netet is. reménykedem benne, hogy nem fog nagyon emelkedni addig az ár, de jó lenne már, ha végre valaki pofánbaszná a két mogult:))) csak lesnek majd, ha tömegesen lépnek le tõlük:)
Ehhh... alapból minden szolgáltatótól kapott internetet csak egy gépre tudod kötni, mivel nem húznak be neked annyi kábelt ahány gép van a lakásban. Erre találták fel a routert. Nálunk 3 gép van folyamatosan a Digire kötve, sõt néha a laptop is. Természetesen routerrel.
Egyébként remélem - ahogy írta valaki lentebb - ez nem csak egy lufi, és csõdbe küldi a t-fost meg a upc-t. Mocskos 2 társaság ez. Ezek milliárdokat kaszálnak rajtunk. Gondoljatok bele, hogy pl. a T egy már 20 éve kiépített (!) infrastruktúrán (rézkábel) szolgáltatja a netet. 8-9e ft-os net valami irgalmatlanul drága, hogy sülne ki a szemük! A szar ADSL-ért még majdhogynem 1000 ft is sok lenne. És ugyebár az ADSL-hez csak annyi kellett, hogy a régi analóg központokat átszerelték digitálisra. A UPC-vel hasonló a helyzet.
Nekem 1 hónapja van 10/10-es (minek több) és még nem tapasztaltam, hogy szakadt volna. Maximálisan elégedett vagyok vele, ellnben a kábelnetes szolgáltatásukkal, ott több volt a feltöltésem, mint a letöltés... Chello meg csak akkor fog lépni, ha jobban kiépül a digi. Addig minek. Ahol van UPC, ott nincs Digi és fordítva.
Ismerõseimnek, akiknek ilyen van, egyszer nem szakadt még meg, ellentétben chelloval vagy ADLS-el.
#35: ehhez nem parabola kell, az maximum a DigiTV-hez kellhet.. Ahol mûholdast igényelnek. De ahhoz nincs net.
Családi házakhoz meg azért nem nagyon fogják ezt még kihúzni, mert költséges. Tömbházaknál egy node-al akár több száz elõfizetõt is ki lehet szolgálni, esetlegesen további elosztókkal. Mivel nincsenek távolságok. Családi házaknál más a helyzet, kevésbé éri meg.. Fõleg ha azt is számba vesszük, hogy ez nem olyan mint a villany, nem kötteti be mindenki..
Értem..Hát..akkor még megdumáljuk...De az 59 -es HSz ben leírta SPAW, hogy szakad.. Nekem a fõ cél, hogy ne szakadjon...CSak ennyi...meg az, hogy pingem ne legyen az egekben játék közben..és most UPC vel áltben 1,2 megás netem van teli szerveren is alig 20Ms.
De most nézem, hogy csak 1 gépet lehet alapból rákötni..-.- És ha kell még 2 ip akkor már majdnem ugyan ott tartok mint UPC vel és akkor méga bekötési díj..
Pászmeg! Mi épp most gondolkozunk 20 megás UPC neten..És azért nem lenne jó átjönni mert nekünk minden UPC s ...Meg azért meg vagyok elégedve a UPC nettel..Igaz majdnem 3 év alatt 1-2 szer lassult be iszonyatosan a net..1 szer emrt még a korlátok voltak, máskor emg nem toom miért..-.- De ahogy látom az árát..Mennyi a hûségnyilatkozat?
Nem igazán tudom, hogy hova rakják be az átalakítót. Nálunk az 5. emeleten van dobozuk, de azt viszont kétlem, hogy odáig felhúzták volna az optikát. A lakásokba már UTP kábelen megy a cucc.