Hát ha jól tudom ,akkor az infra szürő kivétele szokott segiteni, hogy jobban lássa az infra fényeket, igy vagy több film használata esetén is láthatja a 3 pöttyöt és a látható tartomány igy jobban kizárva.Viszont azt nem kell elfejelteni, hogy ha a napfény direktbe látja a kamera akkor az is bezavarhat,mert a nap is bocsát ki infra fényt és a gyertya láng is. tehát ezek bezavarhatnak ezután is. Egyébként ahogy látom nem olyan bonyolult a kiszedés, sérülés nélkül megoldható .
Jó lenne ha legalább expanzi is lenne hozzá,mert a 3dofot már elég jól lehet más alternativával is használni.
Az orosz képre nincs sok érdemi infó irva, már amenynit a google forditó kiadott. Androidra letöltve a google forditot vagy a word lens nevű app ot az tud képről vagy élő szóbol is forditani nyelvek között.
Támogatja a TrackIR ,Freetrack , Freepiu protokolokat . a forumban találtam egy 1.9.1-es verziót is belőle abban már nem csak a forgást de az elmozdulást is lehet használni, igaz még nem jöttem ráű, milyen feltételeknek kell megfelelni hozzá, de ha müködne akkor a 6dof müködne mindenféle kiegészitő nélkül zavarások mentesen 1:1-es leképzéssel, tehát amennyit igazából fordulsz a játékban is annyi.
De egyenlöre nem jövök rá a tridef használatára és beálitásra
vagy ezére Utoljára szerkesztette: repvez, 2015.01.29. 22:45:08
Hát komolyan mondom nem értem én az elektronikát. Azt értem, hogy villany ,de mi hajcsa?
Ma megint tettem egy kisérletet Összeállitottam egy tesztpadod a Freetracknek. 1w-os powerledek 940nm IR led. Párhuzamosan kötve 2db AAA akksival. Direkt ugy csináltam meg hogy lehessen az ellenállásokat cserélni. A freetrack oldalán beirtam a paramétereket . 2.4v a táplálás, 1,7v a nyitófeszültség és 100mA az áram . Papiron 35mA-esek, de gondoltam ennyi is bőven elég neki).Ehhez a calkulátor 15ohmot dobott ki. nekem csak 10es volt itthon ami közelébe volt. Az eredmény változatlan . A ledek most egyformán világitanak ,de semmi egetrengető fényesség nincs a mobilon keresztül. PS3EYE-nél 1db floppy lemezen keresztül 20 cm-ről kis derendés látszik. Az opentracket nem tudtam , ugy beállitani, hogy csak a ledeket vegye. Freetracknél egy kicsit jobb volt a helyzet. LEvett floppylemez nélkül opentrack alatt bármit lehuztam 0-ra láttam magamat a monitor fényénél , mintha egy éjjellátó kamera lenne, viszont a ledekre rá sem bagózott. Freetrack alatt levett szürövel stabilan látta a ledeket már megfelelő távolságból is. Tettem egy ujabb próbát kicseréltem a 10ohmos ellenállásokat 1 ohmosakra . az eredmény látszólag csak annyi , hogy most már érezni, hogy melegszenek a ledek,de még mindig semmit nem világit be a led és a kamerán keresztül sem tudom stabilan fogni a jelüket.
Esetleg valaki tudna opentrack és freetrack beállitást irni ami PS3eye-hez van? vagy bármi tanácsot , hogy még mit lehetne próbálni
Mióta szivatod magad ezzel, kb másfél éve? Először azt kéne eldönteni IR vagy normal ledeket akarsz használni. Nem véletlenül vannak a freetrack-es fórumok tele a különféle kamerák IR szűrő eltávolításának leírásával. Tehát IR led esetén ki kell dobni a kamera szűrőjét aztán lehet szó a látható fény szűréséről, mert az is tompít az IR led fényén. Persze olvashattad korábban hogy kiszedett szűrővel is működik, csak nem tudhatod hogy milyen fényviszonyok mellett használták és milyen IR szűrő tipus van kamerában ráadásul ismeretlen alkalmazott IR led fényének hullámhossza is. Nekem speciel egy megdöglött Sennheiser füles infra adójából vannak a ledek amik jól üzemeltek alapból a ps3eye-el , közel sem oylan jól mint miután kidobtam az ir szűrőt, de 1 réteg floppy és 2 réteg negatív film melett nyugodtan használhatom nappali fényviszonyok mellett csak szemből ne érje a kamerát napfény. A freetrack beállításainál annyit, hogy semmi ne legyen automatán, Explosure maxon, a Gain minimumom vagy ehhez közeli helyen. A Freetrack treshold olyan 10-15% között szokott lenni a point size-t meg a calibration értéket csak a saját ledjeidnek megfelően tudod normálian beállítani. Pont az utóbbi funkciók hiányznak a freetrack alternatívákból (legalábbis amiket próbáltam) , mert ezzel lehet állítani hogy a program csak ledekre "fókuszáljon" . Facetracknoir Dot plugin (nem biztos a plugin neve) beállítás nem tudok írni mert azt nem nagyon hazsnálom. A power IR ledjeidnek ha papíron 35mA akkor minek adsz 100mA vagy többet? Van némi tűrése de hosszútávon úgyse fogja bírni először csak nem fog olyan fényesen világítani majd később megdöglik.
Irtam, hogy IR ledet szeretnék használni , azt mondjuk elirtam ,hogy nem 35 hanem 350 mA a ledek teljesitménye igy ha 100mA-en hajtanám akkor is 5x jobban kéne neki világitani mint a hagyományos lednek. ÉS ahogy te is irtad müködik a dolog ugy is nálad ha nem szeded ki a szürőt. a programon belül szinte minden csúszkát és beállitást kiprobáltam,de valamiért nem hozta meg a sikert, max 20-30cm-en látja a ledeket lesötititett szobában floppy nélkül pont szembe a kamerával már 1m-ről is,de ilyenkor meg nem lehet elfordulni,mert a ledeknél elveszti a követést ,pedig 120 fokos világitási szögüek. csak anynira gyengén látja a kamera, hogy már nem elég az oldalsó fény csak az amikor az emitter is látszik.
Igy első körben a ledes eszközt kell ugy megcsinálnom, hogy az biztosan a kivánt értéken menjen és erősen viklágitson, ha ezután sem látja akkor a kamerával van a gond és ki kell szednem a szürőt,de addig a fényerőre gyanakszom.
A ps3eye-t többféle szűrővel szerelték, műanyag vagy üveg lencsén van a szűrőréteg (az enyémben üveg volt ), ettől függően más tartományban is szűrhet vagy épp az speckó IR ledjeid másabb tartományban világítank így jobban megfogja a szűrő. Általános célra képminőségben amúgyis elavult már a ps3eye (csak a kis hw igény és a magas fps szám szól mellette és esetleg a 3000ft-os ára) , vegyél másik webcamot ezt meg használd szűrő nélkül headtrackinghez. Ha lenne ilyen olcsón jobb alternatíva akkor már itt hallottál volna arról, ha mindent venni kell akkor is kijön 4-5000 pénzből. Utoljára szerkesztette: Musicking, 2015.03.22. 16:54:19
Sziasztok! Most tervezem én is a FreeTrack cuccomat és egy kis segítség kellene. Van két kamerám, talán ez jobb hozzá Quickcam-communicate STX Ki kell szednem az IR szűrőt, ha infra LED-et akarok használni - gondolom igen. A másik módszer, hogy sima "piros" ledet használok, de akkor elég sötétben kell használnom, ahogy olvastam pár fórumon is? Mit javasoltok? Készítettem már kétféle vázat is az oldalsó illesztésű 3 pontos és a sapkára szerelhető, szintén 3 pontos/ledes vázat. Melyik a jobb és miért? Milyen IR_LED_et vegyek? Lehet hülye kérdés, de van egy nem használatos IR_es fejhallgatóm, aminek az álló/adó részében van 8 db (elvileg) IR led. Ezek jók lennének? Van előtte egy vörös borítás, amit már eltávolítottam, amikor bekapcsolom látom a 8 ledet vörösen világítani. A tv irányítót meg akkor miért nem látom? Sorry ha egyszerű kérdéseket teszek fel, de mi a külömbség? Az STX-ből nehéz kiszedni az IR filtert? üdv, HUNter
Ha fülessel használnád akkor érdemesebb az oldalsó kivitelt , amúgy meg a sapkásat, de mivel az adószerkezetben van 8 led megépítheted mindkettőt aztán azt szúrod rá a tápra melyiket épp hazsnálni akarod a freetrack meg úgyis megjegyzi a beállításokat. Szűrő eltávolításhoz a youtubeon van hasonló tipushoz videósegítség.
Nálam egy Sennheiser füles infra adójából kiszedett IR ledek mennek, előbb építsd meg aztán ha nem hozza kivánt szintet akkor kidobod az IR szűrőt és negatív filmmel vagy floppy lemezzel szűröd a láthatófényt hogy nappali fényviszonyok melett is normálisan lehessen használni. Utoljára szerkesztette: Musicking, 2015.03.27. 20:34:26
Hi! Ma volt időm és sikeresen eltávolítottam az IR szűrőt a kamerából, látja is a TV irányító "fényét" :-) Yeah :-) Holnap kiszedem az IR_es fejhallgatóból a ledeket, mert olvastam, hogy a fényvisszaverő cuccos, az már elavult. Csináltam egy újabb v1.4 , már a fülesre oldalra csatlakoztatható "keretet". LED_eket ráteszem és jöhet a teszt. Remélem jól fog működni és használni is tudom majd... Üdv, HUNter
Sok sikert hozzá! Nem egy bonyolult dolog, sok örömed fogod lelni benne. Én már nem tudnék enélkül szimezni. Szerencsére nálam nagyon bejön a dolog, az meg külön öröm, hogy fillérekből meg lehet építeni
Szépen muzsikál A finombeállításokra érdemes rászánni egy kis időt, utána jól elleszel vele sokáig. Én már évek óta használom a bevált profilom, de annak idején elég sokáig finomítgattam, míg végleges lett. Vezérlő progiból, meg kinek mi jön be jobban. Én a FreeTrack-et jobban megszoktam, de a Noir is tökéletes volt.
Kösz, nincs még időm állítgatni sajna.. Minden irányú mozgást használtok, vagy csak oldal, fel-le és Zoom? Melyiket érdemes esetleg mellőzni?
Sziasztok! Egy kicsit állítgattam a FaceTracknoIR progit és szerintem sokkal stabilabb, mint a FreeTrack! Azt is kitapasztaltam, hogy a 3 pontos sapis (cap) megoldás nálam nem annyira jó, mint az oldalra felszerelt 3 ledes (clip) A (clip) sokkal jobb, folyamatos, szinte semmi akadás, vagy kihagyást nem tapasztaltam. Minden irányú mozgást tökéletesen lehet végrehajtani. Szerintem, aki még az oldalsó megoldást nem próbálta, megér egy tesztet, biztos jobb lesz a játékban is. Üdv, HUNter
A sapis megoldás már amugy is kiment a divatból , már mindenki a oldalsó clipest preferálja . Ha gondolod még próbáld ki az opentrack progit is, mert azt elég sürün frissitik még most is a trackinoir-t már egy éve nem az FT-t meg még régebb ota. Persze a feladatát mindegyik ellátja,de lehet, hogy a játékkompatibilitási gondokra elöbb van megoldás.
Én még mindig alkotói válságban vagyok, nem jön össze semmi sem amit próbálok.
Az oldalazások nálam lentebb lettel véve, de ez ízlés dolga:
Én csináltam már sapis és clipes elrendezést is, nálam nem volt semmi különbség köztük. Mindkettő kiválóan használható, csak kissé más profillal.. A sapist egyébként nem sapkára szerelve használom, hanem füles tetejére csíptetve. Most egy ilyet használok:
Egyébként a klipes modellt ajánlom nem oldalra, hanem "fejbúbra" füles tetejére csíptetve. Frankón szimmetrikusan be lehet állítani a horizontal résznél nullázva. Nagyon pontos ez is:
Csináltam ilyen kisebb cuccot is, mint a bal oldali. Ez meg kisebb látószögű kameránál előnyös:
Jó reggelt! Ez nagyon korrekt cucc, gratulálok! Szép és igényes kidolgozás +oldások... Kérdés: milyen csipeszt használsz, a kis doboz kapcsolóval, honnan szerezhető be? Üdv, HUNter
A csipesz műanyag vállfáról van, olyan amit bárhol adnak ruhavásárláskor. A szögletes kis doboz egy menetes kupak, az oldala egy darab műanyag lappal lezárva, amit kivágtam egy üres mosogatószeres flakon oldalából. A kis kapcsoló meg valami régi tönkrement gyerekjátékból lett "mentve".
Sziasztok! Pont ez kellene az infraLED-ekhez foglalatnak. Régi PC házból is jó lenne.. 3 darab Az egyik freetrack cucchoz ezt használtam, de elfogyott - majd nézek egy ismerősnél - 5let ha esetleg valaki készít magának. Így cserélhető a LED és még forrasztani sem kell :-) Üdv, HUNter
Egy van csak nekem. Régebben csináltam a képen láthatókat. Rokonnnak, ismerősnek, stb.
Hi, ma csináltam egy általad tervezett clip_es, de fejtetőre szerelhető +oldást :-) Szerintem nagyon pontos így az érzékelés, mozgás, stb...
Fülesre vagy akár "hajpántra" is felcsiptethető lol Amikor több időm lesz és kedvem készítek még egy uccsót, ugyan ezt, de a lecsiszol végű IR_LED_ekkel, meg egy kicsit szebb kidolgozással... Nagyon THX az 5letet még 1× :-) Üdv, HUNter
ezt nem hiszem el, nálad még ezek a hagyományos ledek is olyan fénnyel világitanak, hogy képról is vakit, nálam meg az 1W-osak is csak pislákolnak bármilyen kamerával is fotózom öket. A PS3eye kamera meg ezért nem érzékeli nálam fél méternél távolabbról.
tudom, az enyémek is azok és mégsem világitanak eléggé, pedig ami neked van elvileg 20mA teljesitményű, ami nekem az meg 350mA és 120 fokos világitási szögű tehát nem kéne lecsiszolnom .
Azt majd ird meg, hogy mivel csiszoltad és mi lett a végeredménye,mert én is lecsiszoltam az egyik ilyen hagyományos IR led elejét és rosszabb lett mint volt,mert ahol lecsiszoltam bemattult a felulet és kevésbé engedte át a fényt. Pedig 1000es csiszolópapirral csináltam (lehet ez volt a baj) hogy a karcokat elkerüljem rajta.
Polírozd egy filc darabbal fényesre. (+kis fogkrém, 5-10 perc körkörös mozgással) Nálam majdcsak olyan fényes lett a felület mint az érintetlen műanyag palást részen. Mondjuk nekem volt itthon szerencsére ilyesmi: http://www.capribelt.hu/termekek/ipari-filc/.
Sziasztok! Hétvégén találtam a garázsban pár régi TV irányítót, ki is szedtem a ledeket, kicsit lilás, szürkés az egész. Gyorsan meg is csináltam a 3. szettet, de sajnos ezek a ledek nagyon gyengén muzsikálnak, hiába lett lecsiszolva a vége, majd kipolírozva.... ment a fiók aljába, ennyi. Biztos sokat számít, hogy milyen fajta led! Kicsit átalakítottam a 2. szettet, most már marad ez véglegesnek. Használat közben.
A régebbi kamera, IR szűrő nélkül, de fényszűrővel, így tökéletes nappal is.
Működés közben
Stabilan 30 FPS
Kamera felbontás
Jól műXXXik
Üdv, HUNter
srácok egy gyors kérdés: IR ledes megoldásnál a webkamerából ki kell szedni a fényszürőt vagy elég neki a floppys dolog.
szerintem ezt 7k-nál olcsóbbna te is meg tudnád csinálni: clip
Amugy meg a gyári is valahol 7,5k-ért van és az akkor biztos, hogy jó. HA jól látja az IR fényt is alapból akkor nem kell kiszedni és elég a floppy ,de ha nem akkor ki kell szedni. Bár valaki szétszedés nélkül is tudja használni a PS3eyet,nekem eddig nem jött össze,de még a ledek sem
Egyébként még mindig várok tanácsot,hogy PS3eye-nél a microfon gondot hogy oldhatom meg.Mert most érzékeli a mikrofont, viszont nem tudom az érzékenységét vagy egyéb tulajdonságait állitani és igy ha a hangszóró az aktiv akkor a mikrofon felerősitve visszajátsza a hangokat igy meg torzitva viszhangzik az egész szoba, ha a fülhallgatóra meg ki a hang akkor meg a külső zajökat hozza be a fülesbe,de olyan érzékeny, hogy a légzés hangját is hallani, ell lehet képzelni akkor egy szék nyikorgás milyen hangot eredményez a fülesen. W7 64 bit realtek hangkártya . Igy jobb hijján letiltom,de ugye akkor a video beszélgetés kijóve vagy a TS.
Sziasztok! Tegnap elkészült a ledes cuccom 1.7-es verziója, ez már tényleg az uccsó lett :-) Megérte vele szórakozni, mert így már nekem tökéletes. Képek és videó majd valamikor... HUNter
Jó_reggelit! Üdv, HUNter
FaceTrackNoIR_t használok, DCS_ben így állítottam be egy kis késleltetést (deadzone).
Nem lehet, hogy túl nagy teljesítményű a LED-ed, és így nem tudsz neki elég kraftot adni ahhoz, hogy normálisan nyissanak? Igazából nem is kell lecsiszolás meg power LED, meg hasonló őrültségek... mivel a LED fényszórása 360°-os! (Csak a nyílásszöge kicsi.) Hiszen látod a neked háttal világító LED-et is, ahogy azt a kamera is. Ha meg nem, akkor ott a Threshold csúszka...
Frenky #1546 Köszi az ötletet az új IR-es sapimnál már ezzel oldottam meg. :)
Hát 1,2-1,7V közötti a nyitőfeszültsége a ledeknek, akkora feszkót meg tudok addni nekik a 2xAAA elemből., de megpróbálok valami megoldást találni, hogy a 1,7V-hoz közelebbi értéket kapjon,de ne legyen nagyobb 100mA-nál az áramfelvétele, hogy ne melegedjen tul, mert a 350mA felesleges .CSak nem vagyok annyira otthon az elektronikában, hogy ehhez mi a legjobb megoldás. A legjobb az lenne , ha valami állitható ellenállást lehetne betenni és azzon tekerni fel vagy le amig a kivánt erősséget el nem éri a led.
LED előtét ellenállás számítás A ledjeid specifikációja meg biztos megvan a neten azok alapján számolgass. Az lenne a legjobb ha ledeket párhuzamosan kötnéd úgy talán elég lenne a kihajtáshoz a 2 cerka elem is.
3 ohmot ir a párhuzamnos kötéshez.Én egy másik kalkulátorral számoltam ahol a ledek elött irta az ellenállásokat tehát nem 1 hanem 3 ellenállást kell a kapcsolásba tenni. igy próbáltam már 1 ohmossal is,de az eredmény változatlan maradt.
Akkor megfogod az otthon található összes távvezérlőt és megvillogtatod a kamera előtt, ha azok se produkálnak jobbat akkor tetszik nem tetszik ir szűrő eltávolítás. Ha a távvezérlők jobban teljesítenek mint a power ledjeid akkor meghajthatod azokat egy adapterrel is vagy veszel 3at a nagyobb nyílásszögű 5mm-es ir ledekből. Nálam az ir szűrő nélküli látható fényszűrős megoldás esetén a kamera nem látja a normál ledeket, de az ir ledek meg elvakítják és ugyanarról a kameráról beszélünk. Utoljára szerkesztette: Musicking, 2015.04.28. 06:56:56
2 távirányitót próbálva mindegyik ledjét látta a kamera simán és látható fényszüróvel is floppy lemezen keresztül.Sőt ami meglepett,hogy a TV hátamögül a távirányitója bekapcsolta a TV-t, tehát nem kellett rálátás neki , itt meg direkten megvilágitva nem képes 1,5 méterről felismerni ha én rakom össze a 3 ledet
Ó hogy az a.... Ma jöttem rá miért nem stimmeltek nálam sosem a lemért értékek. Párszor írtam is hogy hiába mérem le és írom be a Freetrack-be, közel sem működik jól. Most összedobtam pár 3 pontos sapit (megrendelésre), és közben megvilágosodtam. :D A jelenség oka: a Freetrack máshol látja a LED-et mint ahol én azt látom/lemérem... Kicsit kancsal szegényke. :P Rá kell tennem minden értékre kb 1 centit és azonnal full pöpecül üzemel a dolog. Így már játszi könnyedséggel beállítom az összes sapimat, jupiiii. :P
Azt leirhatnád , hogy honnan mit mérsz és hol állitod , hátha másnak is hasznos lesz
"Most összedobtam pár 3 pontos sapit (megrendelésre)," az első nekem lesz
Igazad van, a nagy örömködésben erre nem is gondoltam. :) Szerintem ezt a képet már mindenki látta, de aki mégsem annak itt van. :)
A model dimensions részhez mindhárom értéknél 0,7-1 cm-el többet adtam meg mint amit lemértem, és így lett tökéletes a beállítás. Model position-t nem is állítottam, de azok lehet hogy nagyjából a jó értékeken voltak, (majd leméretem magam valakivel), mert csak tippre írogattam azokat. :D LED középtől LED középig mértem és mégsem volt jó... Hogy hogyan láthat mellé majd 1 cm-ert, ráadásul minden irányba, hát azt nem tudom... Lehet LED széltől LED szélig kell mérni, bár még akkor is csak 0,5 cm-el több... :)
És a floppy-s megoldás eszméletlenül bejött, a látható fényt megszűri, de az infra simán átmegy rajta (ezt eddig nem mondta senki...), így jóval világosabban is használható a cucc. :) Persze az IR szűrőt kiszedtem.
Azt írtad fényszűrő, lehet csak nekem nem volt egyértelmű, hogy az infrát attól átengedi. :D De mindegy is mert akkor még nem is gondolkoztam IR LED-en. :)
Valaki használ ilyen quickcam messenger -t, mert kaptam egy felesleges példányt,de valamiért ha rádugom a gépre nem ismeri fel és nem találok hozzá win7 64 biutes drivert, a kezelő progi felment,de nem detectálja.Van hozzá valahol univerzális vagy 3rd party driver vagy olyan fórum ahol ilyen gondokkal foglalkoznak?
Komolyan mondom, engem megátkoztak ezzel , hogy smemi nem jön össze amit meg akarok csinálni
elvileg kéne benne lenni drivernek is,de valamiért mégis sárga felkijáltó jel van az eszközkezelóben és nem ismeri fel semmi sem a kamerát, kód 10 van a tulajdonságainál.
Hi! Szerintem itt nézz szét, lehet nem is messenger, ami a képen van. Kamerák Klikkelj a webkamerákra és az összeset látni fogod. QuickCam® Pro 3000? vagy 4000 vagy 5000 :-)Nézd+ a tipusát a kamerán. Tuti, hogy van hozzá támogatás és driver is. Üdv, HUNter
A ráirt és jelzett kódok alapján csak érdeklődő és panaszkodó topicocat találtam ahol ugyan igy drivert kérnek hozzá,de senki nem biztatja öket sok jóval, hogy müködne win7 64 biten.
Ami a matricán van az a: M/N:V-UAS14 P/N:861206-0000 PID:LN64881
ID 046d:08f6 (Quickcam Plus)
Azt nem értem, hogy egy sima video jelhez miért kell külön OS specifikus driver, miért nem müxik függetlenül mindegyik velük. ÉS akkor a Linuxos és egyéb OPrendszert használók, hogyan vesznek hardvert ha win alá sincs ?
Egy próbát +érne erre kerestem rá az oldalon: M/N:V-UAS14 64bit driver Logitech webkameraszoftver Vid programmal, de ki tudod választani, hogy csak a drivert telepítse. Ezekhez jó win 7 64 bit alá •QuickCam Chat for Skype •QuickCam Communicate Deluxe •QuickCam Communicate STX •QuickCam Connect •QuickCam E 3500 •QuickCam E1000 •QuickCam Express •QuickCam Fusion •QuickCam Messenger •QuickCam Ultra Vision •QuickCam for Notebooks •Webcam C120
A lentebb látható egyik kamerám is hasonló, erre tettem a floppy_t és szedtem ki az IR szűrőt, teljesen kól múködik •QuickCam E 2500 Van egy másik, de azt nem mertem szétszedni a szűrő miatt, viszont így nem tátja az infra LED_eket •QuickCam Communicate STX A régi teljesen jól bevált
Ezt én is megtaláltam, feltelepszik, de a végén nem ad képet és nem ismeri fel a kamerát és az eszközkezelőbe továbra is driver nélkül marad és 28as kod szerepel a tulajdonságoknál. Próbáltam ugy is, hogy kitömöritettem az exét 7zippel , hogy csak a drivert manuálisan megadva neki hátha felteszi,de ugy is azt irja, hogy nem talál drivert.Probáltam listából kiválasztani ami a winbe ad, de azzal sem müxik.
XP alatt még volt olyan lehetőség ha jól emlékszem, hogy egészen a konkrét inf fájlig meg lehetett addni neki ,de most már csak a célmappát és azon belül ha talál akkor használja ,de ha nem az amit vár akkor nem telepiti. Hát ezek szerint OS váltásokkor lehet mindent kiszórni a ganéra mégha minden jól is müködik,csak mert valaki fennt ugy gondolja, hogy nem támogatja tovább? ( lsd youtube az okostévéken és a médiaboxokban)
ugy is ugyan az a helyzet. én még nem találkoztam egy olyan progival sem ami megoldodott volna ha kompatibilis módban akartam futtatni, ugyan ugy mint a interneten való driver keresés sem adott még egyszer sem találatot.
Ami érdekes, hogy a hang része annál ugrál a kis csik ,csak épp képet nem ad.
Mivel feltehetően nincs külön topicja, gondoltam itt kérdezem meg :) EZT próbálta már valaki?
"Próbálkozott már valaki a fejmozgás lekövetésére okos telefon használatával? Én a HeadTracker Andoidos alkalmazással próbálkoztam a Windowsos FaceTrackNoIR valamint az Opentrack programokkal. Minkét Windows-os programmal kompatibilis a az Androidos applikáció és mindegyik működik is a játékban is csak az a gondom, hogy folyamatosan elmászik a középpont (Home) Igaz van HOTKEY lehetőség a HOME-olásra, de sajnos annál gyakrabban mászik el, fordul át teljesen minthogy ez megoldást jelentsen. Próbáltam állítgatni a YAW, PITCH, ROLL mozgások érzékenységein, de sajnos nem teljes a siker. Az Opentrack-hez létezik egy EDTracker nevű GUI is amit viszont egyáltalán nem sikerült összelőnöm az Opentrack-el.
Van esetleg tapasztalata valakinek ezzel kapcsolatosan? "
Én próbálkoztam szinte mindegyikkel a telefonos megoldásra használd ezt a aplikációt, bár ez is elmászkál,de talán ha jól be van a deadzone és a csuszka állitva akkor talán elfogadható #1509 ebben a hszemben van hozzá link és leirás.
Az elmászás nélküli headtrackerhez az általad is linkelt EDTracker2 kell viszont ahhoz meg kell venned a hardveres részét is ami azon az oldalon is van a GUI csak azzal együtt müködik.
Illetve a hagyományosabb modszerrel a 3 ledes clipet+webkamerát használva az opentrack vagy a facetrackNoir használatával. Ez utóbbi annyival tud többet,hogy 6dof képes,tehát nemcsak a fejed forgathatod hanem hajolgathatsz is játék közbe ami egy kicsit szabadabb mozgást enged , nem kell mereven tartanod a nyakad, hogy a nézet ne mozogjon el amikor nem kell.
Valaki már nézte, hogy ezzel a megoldásal javulna valamit a kép minősége és, hogy nem kéne kiszedni a szürőt: lencse foglalat.
Ezt az eredeti helyére felcsavarozva és egy M12es menetü lencsét a helyére téve a látőszöget és akár a kép élességét is meg lehet változtatni. Kinai webshopban mindegyiket fillérekért árülják. DE aki szedte már szét az azért ránézhetne, hogy tényleg a 18mm csavar távolságú kell -e.Mert természetesen hogy az a d drágább és nem a 20mm.-es.
Az a biztos ha szétszedd mert lehet ez se egyforma mint a műanyag- és az üveg ir szűrő lencse, ráadásul ha megunod a helybetopit mindenképp szét kell szedni. Több év távlatából már a tököm sem emléxik 2mm különbségre, ha annyira filléres cucc akkor szerváld be mindkettőt esetleg barkácsolhatsz mert a furatok mentén a nyák se olyan zsúfort hogy ne lehessen 2mm-t tágítani rajta. http://nuigroup.com/forums/viewthread/2953/ Utoljára szerkesztette: Musicking, 2015.07.07. 10:53:40
Elkészült az IR-es változatom, és már videó is van róla. :) Ha valakinek tetszik, tudok még készíteni, sok havernak csináltam már, és van még alkatrészem. :P
Erős IR LED-ekkel (a képen próbából nem azok vannak benne), foglalattal (így könnyedén cserélhetők a LED-ek, bár ezek szinte kinyírhatatlanok :P ), ki-be kapcsolóval, 9V-os és USB-s verzióval is.
A LED-ek elég erősek ahhoz hogy a legtöbb kamerán el sem kell távolítani az infra szűrőt (már amelyik kamera alkalmas a Samuzásra :) ). Amivel eddig jól működött. VX-1000 Ps3 Eye A4Tech PK-333E
A fekete clip-ek itt még nem voltak készen, azok az USB-s változatok, azóta elkészültek, csak még nincs frissebb képem róla. Sapkából is csináltam már párat, de arra kevesebb igény volt. :) A képen még a 3v-os sapi látható, de már ezt is 9V-osra vagy USB-sre építem.