Az ontopik felvetésemhez nincs hozzáfûznivalód? Az ENSZ pont most teremtett precedenst arra, hogy a NATO beavatkozhasson akkor, ha páran azt mondják (bizonyítani nem kell!) a saját országuk kormányára, hogy az csúnya rossz dolgokat csinál. Ez az igazi nagy durranás, nagyobb mint amekkorát egy szupernóva durranna.
Nem igaz, hogy nem érthetõ hogy mirõl beszélek. Ha valaminek a biztonságosságát az határozza meg, hogy hány halál jut egy terawatt energiára, akkor a szupernóvarobbanás nyer. Akkor is ha valahol a közelben robbanna, és vinné magával az egész Naprendszert.
A linkelt anyag a kockázat * gyakoriság * bekövetkezett esémények súlyosággának végeredménye.
Eddig hány szupenóva robbanás nyomait látjuk? Gõzöm sincs. Az eddigiek nem voltak kihatással a Földre és a közelben nem tudom, hoy hány olyan csillag van, ami évmilliókon belül ilyen állapotba kerül. Gondolo valahol 0 közelében. Tehát Földi értelmeben az, mert egyik sincs közel sem térben semi idõben.
1. Hülye példát akartál hozni. 2. Ennek ellenére igaz lehet. Csak csillagászati idõléptéke emberi tevékenységre húzni röhejes.
Onmagaban semmi nem biztonsagos, vagy veszelyes.. (a Nap pl. eleg veszelyes, plane ha nem hasznal az ember megfelelo vedelmet,raadasul barmikor okozhat olyan hatast ami megszunteti az eletet a foldon h mast ne mondjak..., megsem tudnank egzisztalni nelkule ebben a formankban..)
The Security Council was providing support and aid to members of a group attempting to carry out a coup against the government of Libya. Such an action is contrary to the obligations of the UN Charter requiring the non-intervention in the affairs of member nations.
(...) In the context of the sequence of events that took place at the Security Council in February and March, the question asked at the press conference in April, “…are we to expect a more aggressive and proactive posture on the part of the Security Council in supporting rebel groups?” is about a serious change. The precedent set by the Security Council’s supporting an armed insurgency against the government of a UN member nation is a significant and dangerous precedent. It is an important issue to be seriously examined.
Mirage fighters, F16 fighters, B-2 Stealth bombers, 15,000 NATO air sorties. the bombing of thousands of civilian targets...
NATO is said to be coming to the rescue of the Libyan people. That is what we are being told.
Western journalists have quite deliberately distorted what is happening inside Libya. They have upheld NATO as an instrument of peace and democratization.
They have endorsed an illegal and criminal war.
They are instruments of US-NATO propaganda.
(...) It’s very hard to get an accurate number of the mass of people that have attended these rallies. Estimates have placed the size of the July 1st rally in Green Square at one million people.
(...) The rallies express the Libyan people's firm opposition to NATO's "humanitarian" intervention ("on behalf of the Libyan people").
The large majority of the population are opposed to the Benghazi-based Transitional Council.
The rallies also indicate significant popular support for Colonel Qaddafi in contrast to the usual stereotype descriptions of the Western media.
Azoknak az iparágak adójából melyek tönkrevágják a környezetet.
egyszerûen be kell fejezni a habzsi dõzsit. Az emberek ezt nem fogják megtenni maguktól (én sem). Példa:
Amikor megérkeztem angliába és kezdtem látni, hogy mi mennyibe kerül meg mit engedhetek meg magamnak, eldöntöttem hogy 1-15 év múlva veszek egy Toyota Suprát. 3.0 V6 Twin Turbo.
Kb fél évre rá olvastam, hogy drasztikus lesz az károsanyag kibocsájtásnak a szabályozása ami mára valósággá vált: 1.6-os audi a4-em adója egy évre közel 200 font. Egy 1.4-es diesel Audi a2: 30 font
Amikor kijöttem nyoma nem volt ilyen különbségeknek. Elvileg figyelembe veszik az MPG-t (Mérföld/gallon) is, bár nem vagyok képben annyira ezekben a dolgokban.
Be kell minket drasztikusan szabályozni különben gondjai lesznek az unokáinknak. Az nem megoldás amit japán csinál, hogy akkor építsünk 30 atom erõmûvet. Be kell fejezni ezt a ku*va versenyen alapuló világot mert addig versenyzünk míg beledöglünk, a szó legszorosabb értelmében.
Még a tõlünk délre levõ országoban is alig éri meg áramtermelésre úgy, hogy mindig hurráoptimista módon számolnak.
A nap szél meg aprópénz, reálisan a kettõ együtt büdös életben nem szabadna, hogy 30%-nál többet adjon, mert afelett 3-4-szeres névleges teljesítmén telepítés kell + tartalék csúcserõmûvek, iszonyatos hálózati instabilitást okoznak.
Jeleneg is csak azért életképesek ezek, mert agyon vannak dotálva. Más iparágak adójából finanszírozzák a "környezetvédelmet".
Haaretz (haaretz.com) Izrael megtette az elsõ lépést a fasizmus felé – írja a Haaretz baloldali napilapban megjelent véleménycikkében Bradley Burston, amerikai születésû izraeli publicista, a lap egyik vezetõ szerkesztõje. Az újságíró szerint a bojkott-törvény elfogadásával a zsidó állam visszafordíthatatlanul elindult lefelé a lejtõn. „A fasizálódás halk hangjai” – ezzel a címmel jelent meg az írás a Haaretz weboldalán. Burston szerint július 11-én, a napon, melyen elfogadták a bojkott-ellenes törvényt, „Izrael állam történelme komoly fordulóponthoz érkezett”. Ha a Legfelsõbb Bíróság nem sújt le a rendelkezésre, az országban „bármi megtörténhet, fõként a demokráciával”. „Eljött az idõ. Innen már csupán egy út vezet: lefelé” – írja a publicista. „Lehetséges, hogy elsõre nem tûnik túl borzalmasnak a rendelkezés – fogalmaz. – Éppen ezért mûködik. A háborúk, fegyverek és katonák közt felnõtt izraeliek egyes csoportjai bizonyára örülnek majd a csendnek, amit a törvény elhoz”. „A fasizmus eleinte csöndes, vannak rosszabb és jobb napjai – érvel Burston. – A hétfõ az elképzelhetõ napok legjobbika volt”. A rendelkezés nem helyezi törvényen kívül az izraeli termékek elleni tiltakozó akciókat, ugyanakkor lehetõséget nyújt a „károsítottaknak” a bojkottot hirdetõk, támogatók és benne résztvevõk ellen kártérítési követelés benyújtására. Az elszenvedett kárt nem kell bizonyítani. A törvény szövegezése kifejezetten homályos, így „bojkott” lehet gyakorlatilag bármi, ami „Izrael-ellenes”. Izraeli terméknek számít ezen felül bármi, ami a kérdéses jogi helyzetû telepeken készült Zeev Elkin, a törvényt elõterjesztõ Likud-képviselõ úgy fogalmazott, az intézkedésre azért volt szükség, mivel az az „abszurd helyzet alakult ki, hogy egyre több támadás irányul ellenünk az országon belülrõl”. „Ez a törvény megrövidíti a politikai véleményszabadságot Izraelben, mégpedig több módon. Egyrészt végrehajtó hatalmat ad az állampolgárok kezébe, mivel lehetõséget ad rá, hogy bármilyen vélt vagy valós sérelem esetén pert indítsanak polgártársaik ellen. A rendelkezés ezen felül elmossa a határt Izrael és a telepek között, és megfojtja a megszállt területek kérdése körüli vitát, mely évtizedek óta a legfontosabb téma a közbeszédben. Végül a törvény megnyitja az utat a baloldali szervezetek elhallgattatásához, hiszen sorozatos, költséges perekkel ezeket könnyû ellehetetleníteni – szól Burston négy pontos vádirata a törvény ellen. – És ez még csak a kezdet” – figyelmeztet.
Ha majd az olaj lobbi kicsit gyengül talán lesz is belõle valami.
sosem lesz ott béke. Ha izrael abba hagyná a telep építéseket, akkor azt mondanám minek kell ez a szar. De így létom az ok-okozat történetet a dologban.
Szerintem a nap/szél energia majdnem elég lenne arra amit lent leírtam.
Ez a középtáj azt jelenti, hogy drasztikus energia fogyasztási szabályokat léptetnék érvénybe, pár ötlet:
alapélelmiszerek gyártóinak ingyen adnám az energitát. (nem a coca cola gyárra gondolok hanem pékségek tejüzem stb.)
A többi habzsi-dõzsi gyárnak a jelenlegi duplájáért (kb).
Háztartásokban az ött élõk számának megfelelõen lenne olcsó vagy normális árú energia valami fej kvóta szerûen, aki többet fogyaszt drasztikussan drágábban kaptná. Pl ha én a két videókártyás 28 magos procis géppemel torrentezek 24/7-ben akkor arra csúnyán ráfizetnék.
Ugyanígy lenne a többi területen is, persze ezt jól ki kellene dolgozni, de ez nem az én tisztem, és nem is vagyok rá teljesen alkalmas mert szélsõséges vagyok.
Persze ez nem mûködne ha az országok nem fognak össze mert ugye ha valaki nem vezeti be akkor az õ exportja elég jól menne, szóval ezt egyszerre kéne bevezetni az egész földön. (az a kurva verseny, meg kapitalizmus, ez írt ki minket)
Tehát a szegény emberek éljenek atomerõmûvek, atomtározók környékén a gazdagok meg ezektõl jó távol?
De értem ,hogy mire akarsz célozni. Hirtelen eszembe is jutott egy hasonlat: A belvárosi értelmiségiek vs nyugdíjas falusi magyarok. Az elõbbiek megmondják, hogy már pedig biztonságos gyöngyös patán élni, mindezt a kb 50x drágább õrzött lakóparkjaikból.
"Te banyaba nem mennel le, en meg nem koltoznek Atomeromu melle." - Ezzel azt mondod, hogy igaz az, hogy nem jó és nem biztonságos az atom energia? Csak mert nagyrészt mi is ezt mondjuk. bár én ebben a kérdésben speciál ilyen közép tájon foglalok állást.
Csige, fukujima melleti foldteruletnek mekkora volt a piaci ara mas teruletekhez kepest a baleset elott? Mert en ugy tudom, pont a kockazat miatt ezen a teruleten olcsobbak a foldteruletek, ergo aki ott el tudja hogy mit kockaztat, cserebe olcsobban jut az ingatlanjahoz.
Te banyaba nem mennel le, en meg nem koltoznek Atomeromu melle.
DE a lényeg azon van, hogy ott választhatsz, hogy lemész e "gödörbe" vagy nem. Míg egy fkujimánál nem igen volt választásod, meg a hasonlóknál sem nagyon lesz.
Kínában majdnem biztosan az, meg egyéb fantatsztikusan biztonságos bányákban.
Az átkosban a bányászok a normál fizetés 3x-osát keresték, és 20 év után mentek nyugdíjba. Tehát jól éltek, de nem sokáig. Embertelen munka, a bányászok rettentõ összetartó egy csapat. Valószínûleg veszélyesebb munka, mint katonáskodni.
Azok a bányászok akik meghalnak bánya balesetekben tudják mit vállaltak, sejtésem szerint a kockázatért jól meg is fizetik õket, plusz korai nyugdíj stb, stb. Én ezek a plusz juttatásokért sem mennék le a föld alá, ugyanúgy ahogy hivatásos katona koromban sem mentem külföldi missziókba mert veszélyes, pedig azt is jól megfizették. Rengeteg olyan szakma van ahol akár meg is hallhatsz ezek jó részénél ezért megkapod az extra juttatást a nem kockázatos melókkal szemben.
Azért ezt ne keverjük már össze a fukujima (vagy hogy kell írni) környékén lakó emberek balsorsával, akik nem kaptak semmi extrát a kockázatért.
Megragadtad a lényeget. Az a fránya dózis. Amúgy minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve...
Tehát akkor te egy olyan forrást veszel referenciának ami az aktivitást sem tudja megkölönböztetni a dózistól. Remek. Leközelebb a blikken olvasok majd tudományo cikket. OMG...
"Los Alamos: A 238 km2 kiterjedésû új mexikói erdõtûz elérte a Los Alamos nukleáris laboratóriumot. De ez nem minden, mert a tûzoltóság szerint a tûz sújtotta terület könnyen megháromszorozódhat. Ebben a pillanatban azért izgulnak, mert a dühöngõ erdõtûz elérheti a raktár területet, ahol 20.000 darab 200 literes lemezhordóban radioaktív hulladékot tárolnak. Mielõtt tovább mennénk, gondolkozzunk el ezen a 20.000 hordón. Ez ugyanis egy iszonyatos mennyiség. Ha egy vagonban 40 hordót lehet elhelyezni, akkor ez 500 vagont jelent, vagyis egy 7 km hosszú kocsisort. Maga a mennyiség a kisebbik baj, nagyobb baj az, hogy a tárolás módja közel se biztonságos. A 20.000 hordót a földön tárolják sátor ponyvák alatt. A tároló helytõl a tûz csak néhány kilométerre van, viszont a labortól már csak 20 méterre (igen, 20 métert írtam), vagyis az út másik oldalán. Közben a hatóságok állítják, hogy nincs semmi félnivaló. Ennek a megnyugtató kommünikének egyetlen szépséghibája, hogy Fukushimánál is ezt állították az elején. Jó lehet, ha az erdõtûz eléri a hulladéktárolót az eredmény felülmúlja a legsötétebb lidércálmot is."
"Fort Calhoun: Amikor ezt olvassátok a nebraskai Fort Calhoun atomreaktor épületeit körülöleli a megáradt Missouri. Egyes épületekbe a víz már beszivárog (a víznek van az az undok tulajdonsága, hogy minden lyukat megtalál és befolyik). Múlt vasárnap az áradat áttört egy 700 méter hosszú, felfújható gátat, aminek következtében az épületeket percek alatt 60 cm víz lepte el. A hatóságok kötik az ebet a karóhoz, és állítják, hogy aggodalomra semmi ok, miközben a víz szó szerint a fõépület ajtaját nyaldossa. A helyzet nem annyira rossz, mint Fukushimában, de rendkívülien komoly."
"Fukushima: Mára a fukushimai lidércnyomás az évszázad történetévé nõtte ki magát. Már beismerték, hogy Fukushima túlnõtt Csernobilen. A fukushimai baleset milliók egészségére fog kihatni hosszú évtizedeken keresztül. És persze nap mint nap rossz hírek érkeznek a helyszínrõl. Japán északi részén élõ embereknek radioaktív a vizelete. Egészen precízen, Fukushimától 30-40 kilométerre élõ emberek vizeletének radioaktivitása meghaladja a 3 mSv értéket. [ezt több forrás is közli annak ellenére, hogy értelmetlen. Sievert az emberi testbe történõ besugárzás mértékegysége. Ha a vizelet radioaktív, akkor annak, mint sugárforrásnak a mértékegysége a becquerel. Tehát a vizeletet nem lehet sieverttel mérni.]A kettes reaktor mellett lévõ árokba kiszivárgó víz óránként több, mint 1000 mSv besugárzást „biztosít”. A biztos halál tehát 4 óra ácsorgás az árok mellett. Fukushinához közel élõ, mintegy 34.000 gyermeket ellátták dózismérõvel. Ezt mondjuk már 3 hónappal ezelõtt is megtehették volna. Persze jobb késõn, mint soha."
Másodszor: mérnökember olyan hibát nem követ el, hogy almát hasonlít a körtével. A nukleáris hulladék kezelésének figyelmen kívül hagyása olyan, mintha az összes CO2-t összegyûjtenénk egy kurvanagy tartályba, amit aztán elásnánk a föld alá. A nukleáris hulladék kérdése (ami az idõk folyamán egyre égetõbb lesz, hisz csak termelõdik-termelõdik, de sosem fogy el. Azaz de, százezer év múlve már ki lehet venni az elsõ hordókat :) ) ráadásul sokkal veszélyesebb, mintha nagymennyiségû co2 szabadulna föl.
Kb 1 éve olvastam, hogy valami nagy kutatás után "kiderült" hogy a szél energia károsabb mint a szén/olaj energia. Sajnos csak egy magasröptû érv maradt meg a fejemben: A szélturbinák közelében élõk panaszkodtak a stroboszkóp hatásra amit a lapátok pörgése és a fény okoz.
Úgy látszik Gyurcsány cimborái az energia iparban nem szeretik a konkurenciát így mindent megtesznek ellene.
Azthittem te valami komoly mérnökember vagy, de úgylátom elhiszed azt, amit elédtolnak és piros masnival átkötnek.
A te általad idecitált oldalról: "The air pollution data is mainly from the World Health Organization and the european study Externe. The World Health Organization compiled peer reviewed health studies on air pollution from many institutions. "
Air pollution - légszennyezés ugye.... most levezetés fog következni, figyelj: mi a légszennyezés? A szénnel termelt energia mellékterméke. Hívják externáliának is, de maradjunk a magyar szónál. Az a melléktermék, ami a szén elégetése után a szabadba távozik. Letudtuk ezzel a szén életciklusát? Le. Nézzük ugyanezt a vonalat a nukleáris energiánál: mi történik a kiégett fûtõelemekkel (melléktermék)? Eltemetjük. Föld alá, víz alá. Szerinted mi történik a ma legszuperebbnek tartott anyagokkal 500 év alatt? Szerinted minden kiégett fûtõelem sorsa és utóélete ismert? Ki fogja megszopni EZT a faszt? Megmondom: a leszármazottaink. Úgyhogy nyugodtan adj hozzá a drágalátos statisztikáidhoz annyi has számot, amennyit hozzáadott a WHO (már az is nonszensz, hogy pont nekik hiszel...). Sejtések vannak arra vonatkozóan, hogy hogyan fog X anyag túlélni többszáz vagy ezer évet, de biztosat senki sem tud. És ha szétborul egy ilyen tározó? Beszennyezve egy óceánrészt vagy földterületet? Tudom: ilyen nem fordulhat elõ... Ha már itt vagyunk: nézzük a katasztrófákat. Milyen hosszú távú hatása van egy szénerõmû robbanásnak? Történt ilyen egyáltalán? És egy atomerõmûének?
Az nem érv, hogy persze, Csernobil ilyen volt, meg olyan. A híresen precíz japcsik is azt kommunikálták kapásból, hogy nem lesz második csernobil és urai lesznek a helyzetnek. Ennek ellenére látjuk mi történt. Arról nem beszélve, hogy megtörtént a katasztrófa. Ilyenkor persze rögtön jön egy okostojás és azt mondja, hogy dehát azért, mert ... és akkor itt jön jópár "véletlen összhatása". Bakker. Ilyen együttállások a világon bárhol megtalálhatók. A legbiztonságosabb erõmûnek is lehet olyan folyamata, amit nem tudnak lekezelni. Lehet, hogy nagyon sok hibbant ember kell hozzá, de biztos, hogy létezik.
Igazán nem is az atomenergia ellen vagyok. Hanem egyrészt a magas ló vágta le a biztosítékot, másrészt meg a felesleges energia pazarlás népszerûsítése. Nem az atomerõmûvek számának bõvítése adja a megoldást a Föld energiaéhségére, hanem a fogyókúra: kevesebbet kéne használni!
Az, hogy az emberek nagy része nagyon keveset tud ezekrõl a dolgokról az megoldható lenne az amúgy is meglévõ propaganda pénzekkel, csak ezeket a pénzeket tényleg arra kéne fordítani amire elõirányozzák õket, és nem zsebre rakni. A gond inkább az, hogy a magánszektor túlnõtt az államokon, tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy a nyugati társadalmat gazdag magánemberek irányítják, akiknek nem a közjó az érdeke hanem a sajt vagyonuk további gyarapítása.
Atom erõmûvet akarsz építeni? Már az óvódásoknak szóló mûsorokban is nyomasd a propagandát két hónappal egy atomkatasztrófa után, hogy milyen biztonságos a nukleáris energia, és biztos lehetsz benne, hogy elfogják hinni. (Igen ezt csinálják jelenleg japánban, és nem nem az állam hanem magén cég.)
Az "rendben" van hogy más energiahordozóknál is történnek balesetek, csak azok után 20 évvel nem születnek két fejû gyerekek a környéken.
Az atomenergiát ettõl függetlenül nem tartom rossz dolognak, csak óvatosan kell vele bánni, pl nem kell cunami veszélyes környékre építeni atomerõmûvet. Nem rég olvastam, hogy valahol az ukránoknál vagy hol van egy törésvonalon valami atomreaktor, ráadásul az a jó orosz féle, már le járt neki az üzem ideje, de még járatják mert ha lekapcsolják nem lesz áram. Na ha ott megmozdul a föld, akkor lesz még egy Csernobil és mit ad isten megint az oroszok környékén.
Kérdés mit lehet ezekkel csinálni, ha jól emlékszem adtak nekik valami zsetont (segélyt), hogy kapcsolják le és építsenek újat, korszerûbbet máshová, de nem volt elég a lóvé vagy nem tudom, hogy most mi van ott.
Viccess vagy. 2 hozzaszolas elteltevel mar onmagadat is irtalonak tartod? "Számomra is irritáló az a nagyképûség ahogy megnyilvánulsz, és ahogy analfabétának, birkának nevezel milliókat."
Nem tértem ki rá, hogy milyen analfabétának nevezted õket, mivel két jelzõt is használtál... mivel nem volt ingerenciám mindkettõt szó szerint idézni, így csak a "mezei" analfabéta szót alkalmaztam. ( Tudom, hogy mit jelent a természettudományos, de azért köszönöm a leírást )
Azzal is tisztában vagyok, hogy az országban elég jelentõs a funkcionális analfabéták száma. ( úgy kb fedi egy bizonyos kisebbség létszámát )
De ugye itt nem errõl van most szó. Arról volt szó, hogy tettél egy kijelentést, aminek én rákérdeztem az alapjára. Erre te közölted, hogy "elég a fórumokat végigolvasni a neten"
Ha a kijelentésednek valóban ennyi az alapja, akkor részemrõl tényleg nem kívánnék az üggyel tovább foglalkozni. Fordított esetben azt hiszem irányomba záporoznának a jelzõk és a minõsítések...
Az egyik alap az, hogy pl. a középiskola után hány százalék megy mûszaki pályára. Kevesebb, mint 10% jelentkezik. Aki elvégzi az jó, ha 5% itthon. A végzett mérnökök egy részének sincs gõze sem az energetikáról.
Akinek ezek után van képe azt állítani, hogy az atom nem biztonságos, minimum hülyének nézem. A média nem számol be a rendszeres balaesetekrõl, ami a többi energiatermelési formánál van. Bezzeg, ha talál valaki egy eldobott dozimétert, kis túlzással már az is hír...
A fenti számokban benne van Csernobil is, ami egyébként statisztikailag nem értelmezhetõ, mert nem üzemszerû mûködés közben követekezett be és a világ értelmesebb felén eleve elvetették vagy egyenesen betiltották az RBMK-ra hajazó balfasz reaktor konstrukciókat.
A szovjetek nem, de még rátettek azzal, hogys kispóroltak belõle sokmindent. Kicsit röhejes, hogy a szovjet-orosz cuccokra mindig azt mondják, hogy "van benne anyag". Hát Csernobilban ez sérült. Nem kicsit. Nagyon...
"Mégis a magyarok (állítólag) 59%-a elutasítja az atomenerigát. Inkább a kockázatosabb, szennyezõbb és deágábbra szavaz. Ennek a birka tömegnek magyarázz te meg bármit is..."
A pripjatyiak és a fukushimaiak pedig sugárzó mosollyal az arcukon tartoznának az "okosabbik" 41%-ba.
Én értem, hogy kockázatos a móka, de szerintem bármilyen néppel megértethetõ ez a kockázat.
Aha. Mégis a magyarok (állítólag) 59%-a elutasítja az atomenerigát. Inkább a kockázatosabb, szennyezõbb és deágábbra szavaz. Ennek a birka tömegnek magyarázz te meg bármit is...
A magyarok cirka 90%-a pénzügyi ÉS természettudományos analfabéta...
"A makói próbafúrások 50 milliárd forintba kerültek. A végeredmény az lett, hogx most nem termelhetõ ki a gáz gazdaságosan. Kíváncsi vagyok mit szólt volna a magyar választópolgár, mikor bejelentik, hogy bocs, de 50 milliárdot eltapsoltunk a nagy semmire..."
Lásd #5108: Én értem, hogy kockázatos a móka, de szerintem bármilyen néppel megértethetõ ez a kockázat. Példa: X ország elnöke bejelenti, hogy találtunk országunk alatt kb300 évre elegendõ gázt az országunk számára. Ennyi és ennyi milliárdba kerül a technológia megvásárlása vagy kifejlesztése, de 20% az esélye, hogy nem jön össze a móka. Ha viszont össze jön akkor a következõ 300 évben minden egyes háztartás kap x mennyiségû gázt ingyen havonta, plusz évente eladunk x mennyiséget amibõl ennyi és ennyi bevétele lesz a költségvetésnek, amit egészségügyre fordítunk.
50Milliárd forint azért nem kéne, hogy földhöz vágjon egy országot. Az a technológia meg biztos, hogy kifejleszthetõ, ha már az F22-nél tartunk. legjobb tudomásom szerint Magyar ember találta fel a sugárhajtómûvet(is). Szerintem pár milliárd támogatásból 10 év alatt kifejlesztenének hozzávaló technológiát. Addigra lehet gazdaságos is lenne a kitermelás mert drágulnának az energiahordozók.
Maradjunk annyiban, hogy én azzal nem értek egyet, hogy (külföldi) magán emberek gazdagodnak azokból az ásványokból, amit az a föld rejt amiért apáink a vérükkel fizettek.
Az meg elég szar "érv" hogy az egész világon így mûködik. Továbbra is fenntartom, hogy ez annak köszönhetõ, hogy az emberek leszarják a dolgot, esetleg elnyomásban élnek.
Nem lehet megvásárolni. Ki az a marha, aki eladná? Miért tenné? Az F-22 technológiáját eladta az USA? Nem. Akkor egy olajvállalat miért adná el az aranytojást tojó tyúkot, amibe dollármilliárdokat ölt...?
A makói próbafúrások 50 milliárd forintba kerültek. A végeredmény az lett, hogx most nem termelhetõ ki a gáz gazdaságosan. Kíváncsi vagyok mit szólt volna a magyar választópolgár, mikor bejelentik, hogy bocs, de 50 milliárdot eltapsoltunk a nagy semmire...
És ez a világ legfejlettebb technikával bíró társulás próbálkozása volt. Maga a folyamat vitt el ennyi pénzt. Szerinted mire ide eljutna a hazai ipar önerõbõl az hány ezer milliárd lenne...?
Tudtommal az egész világon így mûködik a kitermelés, mert bevált. Az állam által kezelt pénz nem kockázatos befektetésekre való, az országot kell vele mûködtetni. A bankok és hitelintézetek és saját tõke bevonásával lehet pénzt szerezni. Ha bejön a dolog, akkor hurrá. Ha nem, akkor meg lehet szívni a fogadat...
Ezt a nemtörõdömet arra írtam, hogy te elkönyveled, hogy ez így van, és nem is gondolkozol tovább azon, hogy nem lehetne még is valahogy megoldani azt, hogy azé legyen az olaj akinek az õsei a vérüket adták az azt rejtõ földdarabért. Pl megvásárolni a szükséges technikákat vagy ilyesmi. Vagy ha a választott vezetõk a költségvetésbõl bizonyos összegeket rászántak volna a kutatásra vagy a technika megvételére. Gondolom ha pár magánembernek volt annyi pénze hogy ilyeneket kifejlesszen akkor egy-egy országnak ez meg sem kottyanna, szerintem csak akarat kérdése az egész. Most elkalandozhatnánk a kenõpénzes sztorik felé, hogy miért is adják annyira egyszerûen oda az emberek tulajdonát magán emberek részére, de az már hosszú lenne.
Jut eszembe: Fél szemmel olvastam régebben, hogy amikor Ferihegyen járt az a nagyon nagy ukrán teherszállító repülõ akkor az a MOL-nak a cuccait vitte mittudomén már hova fúrni, kutatni, vagy kitermelni. Szóval azért nekünk is lehet valamiféle eszközparkunk ha nem is a legmodernebb.
"A kitermelt nyersolaj piaci értékének - gõzöm sincs, hogy ezt hogyan lövik be - 20%-át nyúlják le és tényleg a semmiért." Ahogy írtam azokért a földekért országokért az ott élõk õsei (most izraelt ne nézzük) adták sokszor a vérüket, így ezt a 20%-ot kifejezetten keveslem.
"Viszont évekkel azelõtt, hogy egy gramm terméket is eladnál dollármilliárdokat kell elkölteni. Kinek van ennyi pénze, amit kockáztat..?" Hát én is pont ezt kérdem, kinek van magán emberként dollármilliárdjai? Kik azok az emberek akik gazdagabbak sok országnál?
Én értem, hogy kockázatos a móka, de szerintem bármilyen néppel megértethetõ ez a kockázat. Példa: X ország elnöke bejelenti, hogy találtunk országunk alatt kb300 évre elegendõ gázt az országunk számára. Ennyi és ennyi milliárdba kerül a technológia megvásárlása vagy kifejlesztése, de 20% az esélye, hogy nem jön össze a móka. Ha viszont össze jön akkor a következõ 300 évben minden egyes háztartás kap x mennyiségû gázt ingyen havonta, plusz évente eladunk x mennyiséget amibõl ennyi és ennyi bevétele lesz a költségvetésnek, amit egészségügyre fordítunk.
1. Nemtörõdöm? Ez mégis honnan jön...? Nem is értem, hogy a témába egyáltalán hogyan jönne, még ha az is lenék...
2. Azok, akik a kezdtektõl fogva jelen vannak az olajiparban és ~100 éves technológia fejlesztés után képesek olyan mélyrõl is kitermelni a gáz és olajat, ahonnan egy nyeretlen kétévesnek esélye nincs. Se forrása se tudása rentábilisan kifejleszteni egy technológiát ehhez. Mintha Magyarországnak egybõl F-22-est kéne gyártani és kifejleszteni, mikor a csúcs a történelem során az volt ezen a téren, hogy Me-109 gépeket gyártottunk, de azt is csak licenszben. Soha nem volt meg a szürkeállomány egy korszerû vadász kifejlesztéséhez. Rengeteg téren ez a helyzet. Nem lehet azokkal versenyezni, akik gigantikus pénzekbõl csinálak ezt és azt 60-100 éve...
3. A kitermelt nyersolaj piaci értékének - gõzöm sincs, hogy ezt hogyan lövik be - 20%-át nyúlják le és tényleg a semmiért. Hoztak egy törvényt és a pénz meg dõl. A maradék 70-80%-az, hogy ebbõl ki kell fejleszteni a technológiát, fel kell építeni a kitermelést, szállítást, tisztítást, finmítást, ami növeli a termék értékét. Ami ezek után marad, az a haszon. Viszont évekkel azelõtt, hogy egy gramm terméket is eladnál dollármilliárdokat kell elkölteni. Kinek van ennyi pénze, amit kockáztat..?
Az olajkitermelés nem konetó, hanem kurva kevény munka eredménye ami bizony egyre többe kerül, mert régen 1 dollárból 100 dollárnyi olajat lehetett felhozni. Ez van 1/8-10 táján van.
Angola: Angola tekintélyes energiaforrásokkal büszkélkedhet, hatalmas olajtartalékai vannak, valamint nagy vízenergia potenciál és földgázkészletek. A nyersolajkitermelés, amely 1973-ban az elsõszámú exporttermékké és az angolai gazdaság fõ erõsségévé vált, folyamatosan növekedik. Angola a második legnagyobb olajkitermelõ Afrika Szaharától délre fekvõ térségében (Nigéria után) az egymillió hordót meghaladó napi termeléssel. A Függetlenséget követõen, más intézkedések mellet a kormány megalakította az Olaj Minisztériumot, létrehozta a szektorra vonatkozó szabályozást és felállított egy állami olajvállalatot, a SONANGOL-t, (Sociedade Nacional de Combustíveis de Angola). Ezáltal kialakult a nemzeti olajpolitika. Az állam átvette az összes olajmezõt és kizárólagos koncessziót adott a SONANGOL-nak a kutatáshoz és a kitermeléshez. Itt az is szerepel, hogy külföldi vállalatok 20milliárd dollárt fektettek be, tehát valószínûleg fenn áll amit te írtál.
Kína: (Õk ugyan nem csak a saját olajukat termelik ki, de amit kitermelnek azt a nép pénzébõl létrehozott a népnek termelõ vállalattal teszik, ha jól sejtem ez akkor is így lenne ha a saját olajukat termelnék ki ami az õ földjük alatt lenne).
(még nem tusok linket beszúrni:) http://www.zmne.hu/Forum/07negyedik/afrika.htm a cikkben érdekes, hogy sokszor szerepel hasonló mondat: " A világ egyik legnagyobb olaj kincsével rendelkezik, az emberek mégis mély szegénységben élnek".
Na szóval, amit leírtál többnyire igaz, viszont rengeteg súlyos kérdést vet fel: 1: Vajon ez azért van-e így mert túlságosan sok olyan nem törõdöm ember van a földön mint te, és ezt néhány okos ember jól ki is használja? Nem nem ezért van így, hanem szerintem az emberek nagy része nem is tudja, hogy ez az egész történet, hogy mûködik, csak egyszerûen próbálnak túl élni, nagyobb gond az, hogy aki tudja is mi a történet az egészen egyszerûen leszarja azzal a címszóval, hogy "így van és kész".
2: Kik azok az emberek akiknek dollár milliárdjaik vannak ilyen olyan technikák kifejlesztésére? Ha jól sejtem ezek kisebb csoportok lehetnek, fõleg ha egy ország lakosságához mérjük õket.
3: Ha néhány ország mesés gazdagságra tesz szert abból 20-30% részesedésbõl amit a "SEMMIÉRT" kap, akkor ezek a kis ember csoportok a maradék 70-80% résszel mi a jó istent csinálnak? Ez rengeteg pénz lehet, emberi ésszel felfoghatatlan.
2.27 billió USD szerepel a fenti linkben egy nagyobb olajmezõ vásárlás sorozat összegénél.
Most nincs kedvem összeesküvés elméleteket leírni a pénz sorsát illetõen.
Nem, nincs ilyen ország. A gigantikus gazdagság, amit látsz az olajállamokban van, abból az x% sarból van, amiért SEMMIT sem kell csinálniuk gyakorlatilag.
A cégek saját pénzen saját kockázatra fejlesztették ki azokat a gépeket, amivel az olaj feljön és végül termék lesz belõle. Az állam meg kibaszottul nem fektetett be semmit x% tiszta haszonért.
Az Magyar Államnak van mérnökirodája? Van gépparkja, van tudása ilyen feladatok elvégzésére? Nincs. Tud venni / bérleni? Valszeg nem, mert olyna árat szabnak, hogy kocesszióban érje meg. Ennyi.
Ha ásom otthon a kertet (ami az én tulajdonom megvettem, átirattam a nevemre, kifizettem az adót, illetéket, adózott keresetbõl vettem) és kiforditok a földbõl egy aranypénzzel teli ládikát, becsületesen bejelentem, akkor abból a lópélóval egyenértékû rész az enyém. Legalábbis így tudom.
Az, hogy így mûködik -ahogy sok más dolognál is- nem azt jelenti, hogy jól is van így.
Ami a föld alatt van az az országé kell hogy legyen, az ország pedig a nép. Ehelyett pár magánszemély tesz mesés vagyonra szert ezekbõl a kincsekbõl. A kormánynak kellene eldöntenie, hogy megéri-e a kockázat és ha igen akkor kockáztatni. Azért válasszuk és fizetjük õket, hogy ezeket a döntéseket meghozzák helyettünk.
Nem néztem utána, de úgy sejtem, hogy van olyan ország ahol nem úgy mûködik ahogy te leírtad. Illetve kíváncsian várom, hogy Izraelben hogy fog mûködni.
Az olajat soha nem országok termeli ki. Cégek / vállalatok, amik koncessziót vásárlonak és járadék fejében termelehetnek, ezt hívják itthon bányajáradáknak. Az állam nem tesz semmit, de a kitermelt vagyon 20%-át lenyúlja...
Közvetelnül egyetlen állam sem tart fent kiteremélst úgy, ahogy mondjuk rendõrséget vagy hadsereget. Ezért is volt bullshit dumba, hogy Makót termeljük ki mi. Nincs olyan, hogy "mi"...
Ott kezdõdik, hogy minden kitermelésnek van pénzügyi kockázata. Ezt többnyire állami forrásokból nem nagyon viselné senki. Makón is akik próbálkoztak nemtom hány milliárd forintocskát buktak el...
Milyen hasznos infókra gondoltok? Arra, hogy Orbán akkor is lopott amikor elõször volt kormányon, vagy olyanra, hogy Gyurcsányékat is csak az érdekelte, hogy megszedjék magukat? Ezt mindenki tudja, csak ilyen olyan érvekkel ezeket a tényeket elhessegeti és ugyanúgy rájuk szavaz, mindig is ezt fogja tenni.
Ha kicsit komolyabb dolgokat hoz fel az ember, pl, hogy mindkettõ brigád mögött ugyanazok a csoportok állnak, most Orbánt egy kicsit hagyják ugrálni, nehogy elõre törjön a Jobbik, de amint elmúlik a veszély vissza áll minden szépen a "normális" kerékvágásba? Ha ezt mondod nekik akkor te vagy a hülye, mert ez összeesküvés elmélet, meg amúgy is rasszistafasisztanáciantiszemita vagy.
Szóval ettõl a ponttól õk birkáznak téged te meg(én) õket.
Ide sg-re nagyjából ugyanazok járnak évek óta, aki eddig nem értette meg nem is fogja.
Azt elismerem, hogy ebbõl csak indulatok lesznek, de sajnos kínomban le kell vezetnem ezt valahol. Miértne ott tegyem ahol gyurcsány imádók vannak, had idegeskedjenek. (most nem erre a topicra gondolok konkrétan, csak valamiért ide keveredett ez a téma).
Ez az utolso off itt.
Attól hogy birkázól minket, attól nem fog az egyszerû ember fáklyával nekimenni a parlamentnek. Nem is lenne szerencsés, mert arra is ráfáznánk. Mindenki a saját szerény képességéhez mérten tesz egy kicsit az már jó de ha azt látják hogy ezek idióta birkák igy meg úgy, azzal csak magadra haragítassz olyat is aki még menthetõ lenne.
A lényeg nem ment át. Azzal, hogy folyamatosan birkázol meg idiótázol többet ártasz mint használsz.
Ha úgy véled, hogy mások számára hasznos információkkal rendelkezel, akkor tényszerûen, higgadtan, érvekkel megtámasztva add elõ. Erre figyelnek az emberek, még, ha nem is reagálnak rá. ( ezt már megtanultam itt sg-n )
Melyik az idegesítõbb? Az ingyen elosztogatása az országnak. Vagy az ezért lebirkázás? Mert ok, hogy a kormány osztogat, de azt az emberek válasszák, és fogadni merek, hogy pl gyurcsány elõtt még hosszú politikai pályafutás áll, akár még miniszterelnök is lehet...
Nagyon kíváncsi lennék, ha mondjuk a jelenlegi Zsidó vezetés ingyen odaadna bármit is Izrael vagyonából, hány másodpercig maradhatna helyén? Ezzel szemben a Magyarok egy része az utcán csápol azoknak akik osztogattak.
Nem azt mondom ,hogy olyanok legyünk mint a zsidók, sõt, isten ments attól a szinttõl, de mi most átestünk a ló túl oldalára. Bár az is jó jel a szememben, hogy elõször a rendszerváltás óta Orbán végre valamit gyarapít is az ország vagyonán az eladás helyett, bár ennek súlyos árra van.
Én inkább tényekrõl beszélek. Zsidók: Ingyen kapnak sok mindent, többek között a Magyaroktól is. Magyarok: Semmit nem kapnak ingyen, ha "segítséget" is kapnak valahonnan azt olyan áron, hogy amíg ez a rendszer fennmarad fizetik a törlesztést. Ezzel szemben sok mindent adnak ingyen többek között a zsidóknak is.
Ez nem fóbia hanem tények.
De ha az jobb ha hallgatunk mint a cigánybûnözésrõl akkor hallgathatok akár errõl is, attól talán majd megoldódik.
Most arról beszéltünk ha jól értettem, hogy közösen termelje ki az olajat izrael-usa-palesztinok. Erre mondtam, hogy Zsidók nem olyan barmok mint a Magyarok, így nem fogják még usa-nak sem engedni, hogy a semmiért kapjanak olajat, a palesztinokról nem is beszélve.
Területeket meg lehet, hogy te adnál, de õk ugyanúgy nem fognak mint olajat.