A gázfelhasználás megnehezítésének oka végül is lehet az, amire én gondoltam: szimplán el akarják kerülni, hogy egy önálló véleménnyel rendelkezõ ország megerõsödjön, azaz bármilyen energiahordozót (atom, gáz, vagy a gázból származó bevételeken vásárolt akármilyen erõforrást) a saját céljaira használjon fel.
Mikor azt írod, hogy "lenyomnák az árakat és az nem egy csoki dolog a kapitalizmusban" akkor végeredményben politikáról beszélsz, csak más vonatkozásban. A gazdaság a politika realizálódása, mivel a politika maga is az erõforrások felhasználásának szabályozását végzi (elviekben, a gazdaság meg a gyakorlatban).
Az NNPT a Wikipédián olvasottak alapján arra jó, hogy a dominanciát megszerzett államok megtarthassák dominanciájukat. Iránnak pedig nincsenek atomfegyverei. Mi az embargó alapja?
Izraeltõl vagy a zsidóktól egyes egyedül az összetartásukat szabadna és kellene eltanulni. Csodálom ahogy még a meglehetõsen undorító ügyekért is képesek összefogni ha az az országuknak jó, vagy úgy hiszik, hogy jó. Ennek az oka már egy hosszabb történet, na meg az is, hogy a többi nép, vagyis elnézést a nyugati népeket alkotó emberek erre miért képtelenek a 21. században, miközben régen nem volt ezzel semmi problémájuk.
Tanulmányozd át a nukleáris szerzõdéseket 1967-tõl kezdve. Kik a de facto, kik a de jure atomhatalmak, mit mond az NNPT, mi az értelme, mire jó - elvben - a NAÜ. Stb.
Most akkor mi a helyzet? Iránnak nincs atomfegyvere, de embargo alatt van? Más országoknak meg van atomfegyverük, de az meg nem baj? Valaki elmagyarázhatná, hogy mirõl van itt szó.
Megint ugyanaz a kérdésem mint a másik (Földünk, és az emberiség sorsa) topikban: mi alapján lehet jó döntést hozni azzal kapcsolatban, hogy mit is kellene tõlük ellesnünk?
Egyáltalán kirõl beszélsz, mikor azt mondod, hogy tõlük? Az átlagemberrõl, a vezetõkrõl, vagy valami másról?
szerintem tartsd ezt a szokott sorrendet. én remélem már a figyelmeztetés is elég volt, szerintem kár a topicért, a hangulatkeltõk és erre reagálók viszont nekem sem hiányoznak így sokat jár az egér görgõ és keveset a szem :)
Tehát ha valaki aláír egy szerzõdést, majd azt nem tartja be, akkor megtámadható, háború kezdeményezhetõ elenne. Érdekesen nézne ki földünk, ha mindenki így fogná fel a dolgokat, de szerencsére jelenleg csak pár elborul elme tart itt, ezek néhánya csak fórumozgat, de sajnos akadt 1-2 akik országokat is irányíthatnak vagy irányíthattak, pl az a Bush nevû emberiség ellenes gennyláda. Az meg még érdekesebb, hogy olyan szerzõdést mernek ezek a földünket pusztító gennygombócok számon kérni másokon, melyeket õk nem tartanak be. (Gyerünk balage írjad csak, hogy nem is írták alá, a gyöpös agyad úgyis csak eddig fog eljutni)
Tehát USA és Israel, vagy nevezzük õket Usraelnek a vezetõjük úgyis ugyanaz a csoport, háborúval fenyeget egy országot, mert szerintük atomfegyver gyártására készül, mindezt úgy, hogy nekik már több száz atom töltetjük van, ráadásul már használták is civil városok ellen, ezzel elkövetve az emberiség történelmének legnagyobb bûntettét.
Most átcsapok személyeskedésbe egy kicsit: Mindenki aki ebben az atomos kérdésben Usraelel ért egyet, egy erkölcsi hulladék, ez a véleményem, és még nem láttam érvet ami megváltoztatná)
Szerintem beengedik a szerveket a Busehrbe. Oroszországból jön az urán és oda is megy vissza nem? Vagy K.D.K-ból importálják az urániumot, na ezt nem tudom..... (azért mindenhova nem engednék be én se mindenféle felügyelõket) Fura lenne, hogy mindenféle ürüggyel, most már minden ipari létesítménybe bemehetnének az ellenõrök pl. USA-ban, Kínában, Japánban.....
Kövessék le az urán útját, az elég biztosíték lenne. Nemdebár? Nem fognak kilépni, ebben egyetértünk.
NNPT az szép dolog. Az is számtalanszor elmondta Irán, hogy békés célokat szolgál a n. programja. Orosz felügyelettel építik ki a nukleáris erõmûveiket. Ez elég biztosíték, hogy ne lehessen fegyvere.
Az NNPT meghatározza az ellenõrzõ szerveket és nem te véleményed...
Ki is lehet lépni. Igen. Akkor tegye meg Irán és kész. Nem teszi meg...
NNPT az szép dolog. Az is számtalanszor elmondta Irán, hogy békés célokat szolgál a n. programja. Orosz felügyelettel építik ki a nukleáris erõmûveiket. Ez elég biztosíték, hogy ne lehessen fegyvere. Amikor aláírták gondolom az még az IIF elõtt volt? Ki is lehetne belõle lépni, de Én inkább ezt a nagy embargósdit a gázkészletek korlátozása miatt hozták. Oroszország és Katar után õk rendelkeznek a legnagyobb készletekkel. Ha piacra nyomnák azt a rengeteg gázt, az nagyon lenyomná az árakat, az meg nem egy csoki dolog a kapitalizmusban. Egyébként nem féltem Én õket. Az USA vagy 2 évtizedre lerombolta a hitelét Irak és Afganisztán miatt. Az amcsi nép nem hiszem, hogy tudna finanszírozni a közeljövõben egy Irán, vagy Észak-Korea elleni totális "felszabadítós, tömegpusztítófegyver-megsemmisítõs" háborút. Ez a két ország vissza is tudna lõni.... Nem nyernének, de nem lennének olyan könnyû falat, mint Afganisztán (ahol annyira leromlott a helyzet, hogy most már veszélyes kiszállni a katonáknak a gépjármûbõl, ott is ahol eddig békésen fogadták õket)
Azért nem lehet atomfegyvere, mert aláírta az egyezményt ami miatt nem lehet. Nem igaz, hogy n+1-dik alkalommal is le kell írni...
Az NNPT aláírásának a lényege az, hogy lemondasz azt atomfegyver birtoklásáról, belemész az ellenõrzésekbe, de cserében gigantikus technológiai adatbázishoz férsz hozzá, hogy civil célú nukleáris programjaidhat mûködtethesd. Irán aláírta, bár asszem nem ratifikálta.
Nem vagyok ebben biztos, az angol jogi szövegek értelmezése nem az erõsségem. Mindenféle hülye szavakkal doblázóik.
Miért van embargo alatt? Azért, mert az egyezményt megsértõket talán ezzel büntetik?
Lenti ügyben azért lehetett indok. Az, hogy kinek mennyi az ingerküszöbe, vagy csak viccbõl öl, az más kérdés. Meg itt katona ölt katonát. A civil életben valakit többször is átverhetnek, mégse öl. Valakit megrövidítenek 100000-rel és csonkít/gyilkol. Sokfélék az emberek. Nem is tudom, hogy gondolja egy katona, hogy büntetlenül bombázhat?
OFF: Újvidéken, amikor egy NATO (amcsi) gép lebombázta az egyik Duna hidat, a pilóta kapott érte egy kitüntetést (mindentudás egyeteme CD-n, valami lézerekkel kapcsolatos elõadás keretében beszélt róla egy szegedi nagykoponya). Most ezt miért kapta? Létezhet olyan szerb/magyar akit ez nagyon sért. Volt benne feszültség rendesen eddig is, kap egy turistavízumot 15 év múlva és az oregoni kertvárosban élõ pilótának szétlövi a fejét. Nagyon igazságtalan lenne, de valaki csak így tud elégtételt venni azon, hogy lerombolják az országát. ON
Most amit Iránnal csinálnak az egy vicc. Már máshol is írtam, hogy: Miért ne lehetne atomerõmûve, atomfegyvere? Miért ne tagadhatnák a holokausztot? Miért kellene Izraelt egy az egyben úgy elfogadniuk, mint ahogy most van? Miért kellene lecsatolniuk az országuk egy részét, hogy a kurdok megalapíthassák autonóm országukat? (nem Kurdisztán, azt Törökországban akarják!) Miért van, hogy a gáz és olajipari termékek finomítására szolgáló berendezések és számos más iparág gépészeti berendezései is embargó alatt vannak? (tessék megnézni a VTSZ számokat és az Irán mellékletet, azt is csodálom, hogy gázüzemû buszokat szállíthatott Magyrország)
Nem füllik a fogam az általam gyûlölt MB oldalára állni, de azért itt nem a magyar eskürõl, volt szó. Az iráni eskü szövegét még nem találtam meg, de minimum benne van, hogy Izraelt elpusztítani stb. A parancs meg ott is parancs. Valószínû élvezték a megtorlásokat, így nem is merült fel bennük a parancsmegtagadás. A vita most arról szólt inkább, hogy jogos vagy jogtalan volt-e megölni a katonákat. Szerintem igen, Mb szerint nem.
"A katona esküje és munkaköre sajnos elvárja ezt." - A katona esküje a haza védelmére szól. Jelenlegi barátaid, (tudod USA), ettõl nagyon messze van, sõt ha úgy tetszik a Magyar katonák is, akik tulajdonképpen kizárólag pénzért vesznek részt egy megszállásban.
Stradh_: A te érveid még mindig ugyanakkora szarok mint voltak, ilyen "érveket" tartsd magadban, vagy kussolj. Amit írtam, mind alá van támasztva MTI-s hírrel, és ide le is lettek írva. Nyomorék.
Saddam Husszeinre gondoltam:) (nem a pilótára aki Hussien) tudod õ:
Ezek szerint azon nyomban végezzük ki, mondjuk John Glennt is? Ez valami beugratós kérdés? Úgy beszélsz velem, mint ha nem ismernél mennyire vérszomjas vagyok....
Stop. Õt azzal vádolják, hogy egy civilt vert halálra. Egy iráni pilótát meg azért ölnek meg, a háborúban légiharcban lelõtt egy másik pilótát? Ezek szerint azon nyomban végezzük ki, mondjuk John Glennt is?
Van most Ausztráliában valami muki (majdnem 90 éves) akit valami zsidó megölésért hajtanak. Hát ez van. A tetteinkért vállalni kell a felelõsséget. Valaki annyira gyûlöli a másikat, hogy még a foszló tetemét is megölné mégeszer.... Tök mind1 szerintem milyenek az elveim. A barátaimnak hasonlóak mint nekem, választáson meg nem indulok.
A katona esküje és munkaköre sajnos elvárja ezt. -A végrehajtók is valszeg valami katonai szervezethez tartoztak. -Eskü???? ugyan már... ugyan már.... Husszein ideggázzal operált (amit Én amúgy támogatok és egy remek stratégia fegyvernek tartok) Ez a pár pilóta csak csepp a tengerben. Nemdebár?
Olyan bevetést ami közvetve vagy közvetlenül emberek halálát okozta.
A katona esküje és munkaköre sajnos elvárja ezt.
Az meg egy másik dolog, hogy az európai ember nem érti meg a muszlimok mentalitást, vagy a zsidók mentalitását.
Mégsem Husszein küldött ügynököket hanem az általad legtökösöbbnek ítélt embert - ó, micsoda kaviltások... - hogy mészárolják halomra az iráni pilótákat. Pedig erkölcsi kérdésekben nem volt túl finnyás...
Lehet meglepõdsz, de én nem utálom se a zsidókat, se az arabokat, se a perzsákat. Nem érdekel melyik öli épp a másikat. Más-más stílus, volt elég konfliktusok oda-vissza. Itt én azt mondtam, hogy jogos és érthetõ, hogy megölték a pilótákat. Sejtem, hogy nem tudták melyik pilóta mit csinált, milyen bevetésben vett részt, de akkoriban háború volt és szerintem nem volt olyan pilóta az iraqi hadseregben, aki ne hajtott volna végre bevetést. Olyan bevetést ami közvetve vagy közvetlenül emberek halálát okozta. Az meg egy másik dolog, hogy az európai ember nem érti meg a muszlimok mentalitást, vagy a zsidók mentalitását. Magamból indultam ki (lentebb vagyon írva):ha megölné egy pilóta a szerettem, Én is a vérét kívánnám. Ha egy másik pilótát tudok elkapni, akkor kevésbé igazságos a lépés, de a saját értékrendem szerint jogos és logikus. Az meg háború függvénye mennyi katonát végeznek ki. A szerbek szerintem nem küldték volna gulágra a bosnyákokat, hanem mind megölték volna. Ennyi....
Ez amúgy egy olyan dolog amit itt kevesen fogadnak el. Vér, vért kíván. A cél ez: Egy pilóta se érezze magát biztonságban, aki annak idején ölt. Becsülendõ dolog, valószínû brutális, de a katonák megérdemelték. Engem is hajtana a düh halálomig, ha egy xy nációhoz katona lebombázná anyámat. Az elsõ adandó alakalommal megölném. De ki nem???????
Azt elfelejtetted, hogy jelenleg a zsidók térfelén pattog a labda. Csak le kéne állítaniuk a megszállt területeken az építkezést, erre õk inkább újra kezdik. Egyértelmû, hogy nem akarnak békét a Cionista vezetõk, inkább legyen "háború" halljanak meg még kitudja mennyien, a lényeg, hogy õk egyre kijjebb több palesztint üldözhessenek el, rombolhassák le a házaikat, és a helyére zsidó házakat építhessenek. ezzel nagyon sok zsidó sem ért egyet. Ja és ha ez ellen valaki fel mer lépni az terrorista és antiszemita is egyben.
ezek rabszolgákak valóak inkább, ameriaki társaikkal eggyüt:)
egyébként komolyra fordítva tényleg soha nem lesz ott béke. túl elmaradottak ahhoz azok. a zsidókkal nem hiszem h valaha is megbékélnének, a vallás túl nagy szerepet kap(látszik h milyen visszamaradott csöcselékek) másrészrõl jóformán nyílt diktatúra van egy két keleti országba.
"Harc területekért, vallási(iszlám,júdaizmus,egyéb) és etnikai ellentétek(arab-zsidó,egyéb), ellenséges magatartás, robbantás, mikor lesz béke a Közel-Keleten?"
Soha, míg el nem töröljük a közel keleti mocskokat. Aszondom Európa igázza le az egész közel-keletet, kínát oszt nem lesz ien gond. Magyarország meg majd kap egy kis szeletet az Arab Emirségekbõl:)
Az lehet, hogy vannak ilyen írások, de mennyi a valóságalapjuk? :) Sok a hülye elmélet, meg az elrugaszkodott fantázia, de azért egy közel 7000 ( tárgyilag bizonyított ) éves írásbeliség sejtet valamit... picit többek vagyunk, mint amit hiszünk magunkról...
Egyébként én nem nagyon hiszek ebben a "Mi magyarok vagyunk az ilyen-olyan tudás meg mittomén mi õrzõje". Szerintem ilyen írások vannak minden kicsit komolyabb múlttal rendelkezõ nép eldugott blogjaiban.
"a magyar meg tanulja meg szeretni a zsidót is, mint embertestvérét!" - A Magyar mindenkit szeret, befogad, ha kell etet, vagy ha úgy tetszik kitart. Néha a befogadott, nem tudja hol húzódik a határ, ha a kis újjunkat nyújtjuk, már a karunkat marcangolják. Ez két csoportnál figyelhetõ meg tisztán: Zsidó és Cigány, még a többi pl Sváb, teljesen normálisan él a földünkön.
Pedig az egy jó lehetõség volt arra hogy a beszélgetés elinduljon valami új irányba. Szerintem egy magasabb szintre lehetett volna lépni. De úgy látszik ilyesmire nincs itt igény.
Igazad lehet ,jól megfigyelhetõ például az, hogy ugye hetekkel ezelõtt leírtam, hogy a cionisták a "fõgecik" és az alap zsidók is miattuk szívnak, de pollux még mindig azzal próbálkozik, hogy én egy zsidógyûlölõ vagyok ezért tök mind1 mit írok.
Ha nem tõlünk hallod, akkor miért velük azonosítod, miért a nekünk adott válaszaidban, reakcióidban hozod ezeket elõ? Kicsit unalmas már, hogy rendre minket akarsz összemosni ilyen eszmékkel... az, hogy onnan is tájékozódunk, nem azt jelenti, hogy minden kijelentéssel egyetértünk! De ezt már milliószor elmondtam...
Nem az a baj, hogy "olgikát" nézed, hanem az, hogy kizárólagosnak tekinted... mint ahogy ugyanúgy gond, ha valaki az echo-t, vagy a kurucot tartja kizárólagosnak...
Ezeket a provokatív smilekat meg igazán hanyagolhatnád már! Ha felteszel egy kérdést, akkor várd meg rá a választ, mielõtt tapsikolsz. Azzal, hogy elõre "tapsolsz", csak azt erõsíted bennem, hogy leszarod a másik véleményét, mert a te kõbevésett elképzelésed mindet visz...
ha nem is pont tõled.. (nem is neked szántam kifejezetten), kurucz-os berkekben leltem rá egy videóra, ahol ezt taglalták..
"nevezetesen szálasi félreismert múltbéli cselekedetei" valami szakértõ nyilas muki pampogott arról ,hogy õ a zsidókat csak dolgoztatni akarta -> ergó így már nem is volt rossz ember mondjuk az elhagyott cípõk témája más képet mutat;)
Azt még senki nem magyarázta meg nekem, hogy mi van, ha a befektetésem értékének mondjuk 30%-a pont nyugdí elõtt száll el egy válság miatt. Akkor mi van? Kapok egy IJ kártyát?
Amikor néztem a videót, már tudtam, hogy te ebbe fogsz belekötni. (ismét -a téma szempontjából- leglényegtelenebb részletbe) Azt hittem, hogy embereket a szokásos illem hablatyon túl is érdekelnek dolgok, de látom téged nem. ....kivéve ha az a cionista sajtó terméke és azt bizonygatják, hogy Irán tele van atom fegyverekkel és elakarja törölni a föld nevû bolygót a galaxisból.
Ez, hogy adónak nevezik nekem új és nem is tetszik, sõt kifejezetten ellenzem.
Az elõzõ kérdésemet nem jól fogalmaztam. Tehát: Mennyi lesz a nyugdíjat ha államiba mész, és mennyi ha maradsz a mostaniban? (mármint ha maradhatnál és nem változna semmi)
"Egyébként most hallottam a rádióban, hogy Amerikában a miénkkel megegyezõ rendszert akarnak bevezetni... ezek szerint mégsem akkora hülyeség amit a kormány kitalált... ( elvileg )"
"Honpolgáraink 99%-a nem valami tõzsdecápa, hanem egyszerû "kõmûves" ráadásul nem a szabadkõmûves fajtából, ezért nem kell álmából felébresztve vágnia azt amit leírtál. "
Akkor elkellett volna battyogni a nyögdíjpéztárhoz és megkérdezni, hogy "Miben van a pénzem? Nem értek hozzá a legbiztonságosabbat akarom."
"Kérdés: A jelenlegi rendszerben mennyi lenne a nyugdíjad ha mondjuk ma mennél nyugdíjba, ezzel szemben ha ma már átlehetne lépni és átlépnél akkor mennyi lenne, ha ugyanakkor mennél nyugdíjba? "
Itt nem azokról van szó akik ma mennek nyugdíjba, hanem azokról akik a jövõben. A most nyugdíjbavonulók még az állami alapból kaptak csak kifizetést, mert nekik nem érte meg átmenni magánnyugdíjba. Sajnos ezen kifizetések egyre nagyobb teherrel súlytják a KTGV-t mert a nyögdíjalapba kevesebb pénz gyün be mint amit kifizetnek. Ezért van a magánnyugdíj, hogy ahhoz az állam nem fér hozzá. Azt nem használják fel szolidarításra, az az én pénzem marad.
Nem akarom, hogy az összes nyugdíjamat az állam kezelje, mert nem bízok benne és rohadtul tudom, hogy a felosztó kirovó rendszer a mai struktúrájában fenntarthatatlan Magyarországon. És amit most csinálnak ezen nem változtat, hanem fogják az eddigi megtakarításokat (mert a nyögdíj az biza az) és szépen felhasználják cash-flow foltozásra ezzel is kitolva azt hogy varázslás helyett valódi reformot hajtsanak végre.
JA és a járulék adóra való átnevezésével még abban sem lehetsz biztos, hogy a beszedett "pénzt" félreteszik a számládon vagy éppen bejáratikaput vesznek belõle.
Ugyanis a járulékot csak nyugdíjkifizetésre használhatják fel, míg az adót arra amire csak akarják...
Ja és ha van kérdésed a témában privátban megpróbálhatok válaszolni ne a totyikot terheljük véle.
"Dehát honpolgáraink 99%-a nem így gondolkodott..." Honpolgáraink 99%-a nem valami tõzsdecápa, hanem egyszerû "kõmûves" ráadásul nem a szabadkõmûves fajtából, ezért nem kell álmából felébresztve vágnia azt amit leírtál.
Kérdés: A jelenlegi rendszerben mennyi lenne a nyugdíjad ha mondjuk ma mennél nyugdíjba, ezzel szemben ha ma már átlehetne lépni és átlépnél akkor mennyi lenne, ha ugyanakkor mennél nyugdíjba?