Az áruk nagy része amit veszek nem Kínából meg USA-ból származik. Rengeteg minden elérhetõ európai forrásból is. Kivételek persze vannak, jó példa az elektronika. Számodra lehet ez jó ürügy arra hogy abból is a kínait vedd meg ami egyébként elérhetõ lenne magyar vagy európai forrásból.
A "kémgépek" már n+1-szer le volt írva, hogy az milyen helyzet volt. Az, hogy te nem jársz azokra az oldalakra, az nem az én prolémám. A jobiknak vannak jó ötletei, de Vonát alapvetõen egy idegbeteg embernek tartom.
Cáfoljátok meg akár melyik Jobbikos hozzászólást. Elárulom Sem az MSZP-nek sem a Jobbiknak, sem az LMP-nek nem sikerült, pedig nekik ez a "szakmájuk". Antiszemitázni meg nyugodtan lehet, csak nevetségessé teszitek vele magatokat.
Ha nem tudsz érdemi érvekkel hozzászólni akkor minek jössz ide, azt eddig is tudtam, hogy nem értsz velem egyet semmiben, de a hozzászólásod 0 új infót tartalmazott számomra? Mit is várhatnák egy atombomba párti vadbaromtól?
Hypo meg nem igen tud már érvelni, kb az a szint amit az MSZMP-s áruló féreg osztott le Vona után.
:))) mondjuk mindenki azt vesz amit akar:) javaslom a csak magyar auto, csak magyar computer csak magyar software csak magyar etel vasarlasat....sokat lehet vele sporloni:))
Remelem azert ha gyogyszerrol van szo akkor idegenszivuek gyogyszeret azert hogy ne legy beteg meg beveszed vagy mar azt se?:))))
Én a boltban nem veszek meg olyan élelmiszert ami Izraelbõl vagy az USA-ból jön. No persze ez nem nagy dolog, mert igazából semmi olyasmit nem veszek meg, ami nem európai.
Más árukkal is ezt tenném, az ártól függetlenül, csak eddig még nem találtam olyan webes boltot ahol odaírják az árucikkek mellé, hogy hol gyártották. Innen kezdve meg nem látom mit lehetne tenni, hacsak nem azt, hogy nem rendelek semmit a netrõl (pár kivétellel).
Tessék jól elolvasni van videó is és képek is, az EU érett Izraeli módszerekrõl.
"Na mindegy menthetetlenul tele vagy gyulolettel, gondolom ez meg fer a keresztenyi szeretet mellett....tovabbi szep gyulolkodest" - A fenti cikk elolvasása után talán érthetõ ha az ember nem szereti a zsiráfokat, a keresztényi szeretet meg nem az élõsködõ férgekre vonatkozik.
Angliában is így van. Izraelt bírálod antiszemta vagy. Tök mindegy, hogy 100%-ban igaz amit mondasz, akkor is. Ez olyan mint otthon a nácirasszistafaszista szöveg ha kimondod a cigányokról amit tapasztalsz.
Az LMP meg egy koncepció nélküli banda, de az már kiderült, nagyjából, hogy kik állnak mögöttük, honnan van pénz kampányra.
Én nem értem az LMP féle koncepciót. Mintha a lavírozáson lenne a lényeg. Vagy min? A nyilatkozatuk alapján annyit lehet látni, hogy elfogadják a megállapodást, arra hivatkozva hogy majd így felléphetnek azzal szemben akivel megállapodást kötöttek. Ez valóban kicsit fából vaskarika dolog.
Ez is sokatmondó: "az LMP-frakció felének igen szavazataival". Mi az LMP koncepciója a "másságra"?
Meséltem a kérdésrõl ebédnél a holland a kollégámnak, és elsõ reakciója az volt, hogy Izraellel kapcsolatos kérdések "hot issues"-nak számítanak, no nem abban az értelemben, hogy mindegyik kérdésnek olyan nagy aktualitása lenne, hanem azért mert aki ilyen kérdésekkel foglalkozik, az könnyen megégeti magát. (Innen a "hot" szó használata.)
Mindenesetre elfogadta a Magyar parlament áruló fele, Hypo bonthatjátok a pezsgõt: Magyarország káput! - Beterjesztette az Orbán-kormány a magyar Országgyûlés elé az Európai Unió tagállamai, valamint Izrael közötti társulás létrehozásáról szóló megállapodást. A parlament hétfõn este a Fidesz és az MSZP egészének, illetve az LMP-frakció felének igen szavazataival elfogadta a törvényjavaslatot.
Izrael a kapuk elõtt - Nem tudott sem az MSZP, sem a Fidesz érdemi érveket felsorakoztatni amellett, miért kellene támogatniuk a magyar képviselõknek Izrael és az unió társulási szerzõdését. A Jobbik az izraeli beruházók magyarországi törvénysértései, a közel-keleti ország emberi jogokat tipró politikája miatt elutasította a törvényjavaslat megszavazását.
az az idióta sárga pólós akciójuk.. basszus az oviban is értelmesebb dolgot találna ki a kollektíva
Az LMP az önmagában egy vicc párt, van még a parlamentben 3 év és 6 hónapjuk, és végleg eltûnik a Magyar parlamentbõl a liberálszar.
Az meg, hogy lesz jogalap elszámoltatni Izraelt csak egy szép álom. Izrael semmilyen ENSZ határozatot nem tart be ami õt hátrányosan érint, akkor majd pont egy ilyen haldoklófélben lévõ úniócska fogja érdekelni.
Megnéztem reggeli közben az elsõ pár videót, és szerintem teljesen korrekt a Jobbik álláspontja. Úgy értem hogy nem kell hogy mindenki így gondolja ahogy õk, de kifogásolnivalót semmit nem találok abban amit mondtak.
Innen kezdve nem értem az ilyen reakciókat: "Na mindegy menthetetlenul tele vagy gyulolettel, gondolom ez meg fer a keresztenyi szeretet mellett....tovabbi szep gyulolkodest"
Az LMP-féle kommentár is érdekes volt, ugye annyit "mertek" kimondani, hogy õk azon az alapon fogadják el a tervezetet, hogy így reményeik szerint lesz végre jogalap arra, hogy Izraelt elszámoltassák azért amit tett és megakadályozzák hogy a jövõben megtegyen hasonló dolgokat. Ez is érdekes álláspont. Ha ennek van bármi valóságalapja, akkor Izrael jobb ha belehúz, mert hamarosan EU tag lesz Iránnal együtt és onnan kezdve Izrael vissza kell vegyen a tempóból.
"Ki mondta hogy nincs tokeje ott is fogyasztoi tarsadalom van mint nalunk. Ott is ugyan azok a tarsadalmi problemak vannak mint itt, ez altalanos jelenseg a nyugati vilagban."
Igen, a nyugati világban általános jelenség az, hogy gyarmatok létrehozásával próbálnak meg elõnyhöz jutni. Izrael ugyanezt csinálja, és ebbõl a szempontból jogosan lehetne tagja az EU-nak, Magyarország pedig a lehetõségeihez képest mind az EU-tól mind Izraeltõl és USA-tól el kellene határolódnia ezekben a kérdésekben.
"Hat erre meg mit lehet mondani?? Ha ez neked nem egyertelmu akkor mar nagy a baj. MO akkor viragzott amikor az itt elo emberek ossze fogtak es egysegben leptek fel a kozos erdekeikert. "
- A szerzõdés nem az összefogásról szól, nem tudom feltûnt-e ez neked? A dolog úgy néz ki, hogy Izraeli cégek és állampolgárok kb. ugyanannyi joggal rendelkeznének MO-n mint a Magyarok, sõt többel mert szabadon vihetik ki a nyereséget. Arra hivatkoznak, hogy ez kölcsönös, csak ugye a tõke nem itt van hanem ott, tehát ok hogy mi is felvásárolhatnánk Izraelt, de nincs rá pénzünk, ellentétben velük, ugye. Szóval hol itt az összefogás és a közös érdek? Mert én jelenleg a szerzõdésben csak Izraeli érdeket látok, de ha leírod, hol van benne a Magyar akkor talán még hiszek is neked.
Arra a kérdésre miért nem válaszolsz hypo, hogy Magyarországnak miért is jó ez a szerzõdés?
"Hat bazz az a hivatalos fovaros miert ne peulhetne ott barmi??? Na mindegy menthetetlenul tele vagy gyulolettel, gondolom ez meg fer a keresztenyi szeretet mellett....tovabbi szep gyulolkodest" Én ugytudtam ,hogy az valami kozos fovaros, és ezt a dolgot eliteli mind washington mind az ensz vagy az unio vagy tokom tudja ki, a lényeg hoy szerinted helyes.
:))))))) Ki mondta hogy nincs tokeje ott is fogyasztoi tarsadalom van mint nalunk. Ott is ugyan azok a tarsadalmi problemak vannak mint itt, ez altalanos jelenseg a nyugati vilagban.
"..."ki a kulfoldfiekkel eljenek csak a magyarok ( mondjuk ez a gondolat eddig sehova nem vezetett)" - Mikor is érvényesült ilyen gondolat, a Magyar újkori történelemben? Ha nem érvényesült akkor honnan tudod, hogy sehova sem vezetett?"
Hat erre meg mit lehet mondani?? Ha ez neked nem egyertelmu akkor mar nagy a baj. MO akkor viragzott amikor az itt elo emberek ossze fogtak es egysegben leptek fel a kozos erdekeikert.
Ki lehet probalni amit mondasz , bar nem hiszme hogy olyan sokan maradnanak igaz magyarok itthon.......
"..Újabb 300 lakást építenek kelet Jeruzsálemben.
Zsidó módszer a békére.""
Hat bazz az a hivatalos fovaros miert ne peulhetne ott barmi??? Na mindegy menthetetlenul tele vagy gyulolettel, gondolom ez meg fer a keresztenyi szeretet mellett....tovabbi szep gyulolkodest
A Palesztin-Zsidó béketárgyalásokról: "Közben Száeb Erekát palesztin fõtárgyaló meggyanúsította Netanjahut: szerinte a kormányfõ "elszántan dolgozik azon, hogy véget vessen a tárgyalásoknak". A két fél szeptember 2-án kezdte újra a közvetlen megbeszéléseket az Egyesült Államok védnöksége alatt, de ezek megszakadtak a zsidó megszállók további terjeszkedése miatt."
Újabb 300 lakást építenek kelet Jeruzsálemben.
Zsidó módszer a békére.
Arra a kérdésre miért nem válaszolsz hypo, hogy Magyarországnak miért is jó ez a szerzõdés?
A nagytõkérõl meg mi más is juthatna az emberek eszébe mint a Zsidók vagy Izrael, olyan kijelentés után, hogy felvásárolnak országokat??? Azt hittem országfelvásárláshoz nagy tõkére van szükség. Bár Magyarországéhoz egyre kisebb is elég, hisz ajándékozgatunk a zsiráfoknak milliárdos "kérókat".
A másik érdekes kérdés, ha szerinted Izraelek nincs tõkéje, akkor minek kell nekik egy ilyen "szabad a vásár" szerzõdés? Ha úgyse ott vannak a nagytõkések akkor felesleges egy ilyen "papírfecni" úgysem érnek el vele semmit, hisz nincs tõkéjük.
"ki a kulfoldfiekkel eljenek csak a magyarok ( mondjuk ez a gondolat eddig sehova nem vezetett)" - Mikor is érvényesült ilyen gondolat, a Magyar újkori történelemben? Ha nem érvényesült akkor honnan tudod, hogy sehova sem vezetett?
Leírtam hogy miért írtam amit írtam. Nincs okod a rabszolgaság szón röhögni, maximum nem érted hogy kit hogyan tesznek szolgává. De még egyszer: a gyakorlati megvalósításról beszélek, nem az okokról!!
Ha már nem röhögünk a rabszolgaság szón, mert tudunk neki értelmet adni, akkor lehet, hogy arról a felvetésrõl is könnyebb lesz elbeszélgetni, hogy Izraelnek esetleg kitüntetett szerepe van egy olyan rendszerben ahol a szolgaság jó üzlet. (Szerinted mibõl telik új harckocsikra meg repülõkre? Hát abból, hogy sokan szolgálják ezt a célt...)
Aha persze:)) Az hogy most lazadsz a fogyasztoi tarsadalom berendezkedese ellen nincs semmi baj, ezen az uton elindulva mindenki rabszolga, itthon is kulfoldon is sot meg izraelben is. A Nagy toke jatekszerei es azert a nagytoke eleg erdekes nem faji alapon van.
Az hogy ebbol egyeseknek izrael ugrik be az mas dolog, szoval itt ket dologrol beszlunk.
Nem érdekel Izrael. Nem láttad talán, hogy az IMF hitelt hoztam fel másik példának? (A mostani szerzõdés részleteit nem ismerem.)
Azon nevetgélsz, hogy valaki odáig megy el, hogy rabszolgasággal ijesztgeti a másikat. Csak felhívtam rá a figyelmedet, hogy most is "rabszolgaság" van, de mivel a ketrec amibe zártak tágas, azt hazudod magadnak, hogy szabad vagy. Persze a rabszolgaság csak egy szó, sok mindent tudni kellene a világról ahhoz, hogy értelmezni tudd a kijelentésemet. Úgyhogy ne az értelmezõ szótárt vedd elõ ha nem érted mirõl beszélek, inkább járj nyitott szemmel a világban.
És ha eleget tudsz, akkor azt is tudod, hogy a pénzrendszer nem OK, hanem ESZKÖZ. És innen kezdve a megoldás is a problémára máshol keresendõ, nem a pénzrendszerben. De ettõl, hogy a megoldással foglalkozzunk, még nagyon-nagyon távol vagyunk. (Addig még lesz pár tragédia, pár pofon, pár változás, mert kell az embereknek az élmény, a megtapasztalás, mert ha ez nincs meg, akkor kedvük se lesz ahhoz, hogy a dolgokkal nekiálljanak foglalkozni.)
Tehát maximum neked tûnik bûnbakkeresésnek az amit csinálok, mert keveset tudsz a kérdésrõl. Ez nem piszkálás, semmi bajom nincs veled, csak leszögezek dolgokat.
inkabb ez lenne a nagy fontos nemzeti ugy:))) http://kiralyiudvar.lapunk.hu/
ez kell nekunk....back to the future
Igen es pont Izrael aki elveszi a penzunket:))) Se Nemet bankok, se Osztrak biztositok se a tobbi nyugati csoda nem szamit mert a zsidok vesznek el mindent:))))))) Kene mar valasztani uj bunbakotmert ez mar 2000 eve kicsit unalmas.
Tanulmányozd ha van rá módod a világ pénzrendszerét. Nem kell ide semmi új dolog meg új szerzõdés ahhoz, hogy "elvegyék az összes pénzünket" (amit hiba szó szerint értelmezni). Bármi új szerzõdés esetleg csak valami plusz biztosíték vagy gesztus lehet (lásd. IMF hitel). Szerzõdéssel és szerzõdés nélkül is ugyanaz zajlik a világban.
"Put a man in a big enough cage, and he thinks he is free."
Rabszolgasag:))))))))))))))) kar vitatkozni olyan sulyosan el van benned ultetve a gylolet es a demagogia hogy menthetetlen, igen rabszolgasagba sullyedunk minen magyar kap maga melle ket rabbit akik majd felugyelik hogy az osszes penzunket odaadjuk neki, bezzeg ha jo kereszteny a fonokod ilyen elo se fordulhat, ki a kulfoldfiekkel eljenek csak a magyarok ( mondjuk ez a gondolat eddig sehova nem vezetett) de hajra fiuk buszke nepunk szorgos es gyozni fog
"A fõleg arabok lakta Kelet-Jeruzsálemben Izrael jóváhagyta 1300 lakás felépítését - jelentette be a belügyminisztérium hétfõn. Washington "csalódott" a lépés miatt, az ENSZ-fõtitkár pedig aggasztónak nevezte azt."
Ahhoz képest, hogy mind az ENSZ mind Washington folyamatosan csalódik és aggasztónak tartja Izrael viselkedését, mi szerzõdéseket kötünk velük, nem mellékesen ezek kizárólag hátrányt okoznak Magyarországnak.
Ez az út nem a helyes út, az 100%. Orbán takarodj!
"...az tobbet fog hozni nekunk..." - Vannak akiknek nem csak a pénz számít. Tudom furcsa ez a dohányutcában, de hidd el így van.
Egyébként kifejtenéd, "mit hoz nekünk" az Izrael barátság? A rabszolgaságon kívül esetleg van más is?
Remélem nem neked lesz igazad, mert akkor nekünk tényleg annyi. Gyakorlatilag az emberek nagy része már most is rabszolga, vagy hitelfizetõ gép...bocsánat, inkább kamatfizetõ gép.
Itt nem a bevándorlásról van szó elsõsorban, hanem arról, hogy ha összejön a Zsidóknak az amirõl Balcó(is) beszélt akkor a Magyar nép sorsa elvan intézve addig amíg ez a civilizáció létezik. Rabszolga munka külföldi tõkéseknek, melyek legnagyobb része Zsidó, de a többit is ellenzem. Ha a Fidesz aláírja ezt a dokumentumot (miért is ne írná alá, hisz az Izraeli Likud a testvérpártjuk) akkor szabadon vihetik Izraelbe vagy ahova akarják az összes nyereséget meg mindent (a videóban elvan pofázva). Azaz azok a cégek amik eddig ide termeltek fellesznek vásárolva és többé nem ide termelnek, érthetõbben a Magyar emberek munkája nem Magyarország gazdaságát erõsítik hanem más országokét. Rabszolgasors. Azt pedig pillanatig sem szabad gondolni hogy ezt vissza lehet csinálni egy újabb választással, amit egyszer a zsidó megszerez többet kinem adja a kezébõl.
KÉRDÉS: Mi haszna van Magyarországnak ebbõl a szerzõdésbõl? Semmi? Akkor miért kell aláírni? Jaaaaa a Zsiráf lobbi miatt? Akinek az aláírása szerepelni fog a dokumentumon azt nyilvánosan lefejeztetném, az igennel szavazók pedig életfogytiglani munkatábor.
Az, hogy páran ezzel egyetértenek...ha dohány utcai zsinagóga klubtag lennék én is egyetértenék vele, sõt tapsolnák.
Ez a Morvai nagyaszonyos szöveg meg a kapcsolódó pedig tipikus zsidó technika, szerencsére én már kiismertem ezt a szart.
igen , eleg hihetetlen amit irsz, mivel akik ide jonnek azoknak igen nagy % a azert jon magyarorszagra mert olcsobb tanulni mint Israelben de azok nagyresze visszamegy Israelbe vagy tovabbmegy nyugatra. mondjuk a 6 millio izralei zsido kozul Magyarorszagra megy minimalisan parszaz fo, mondjuk ugyanennyi izraeli allampolgar palesztin is, es tobbezer mas vilag pontjarol jott ember is (bar tenyleg nem ertem miert allnak meg magyarorszagnal nem eri meg... hamar elindultak menjenek jobb helyre es nem rosszabba mint ahonnan elindultak) Magyaroszagra 2007es statisztika alapjan 45% roman, es 5% egyebb azsiai orszag van megjelolve (1000 ember akik nem Kinabol jonnek hanem egyebb azsiai orszagbol mert pl Kinabol evi 2000 ember vandorolt be 2007 ben)... evi 22ezer ember vandorol be evi 500 magyar es 4000 kulfoldi vandorol ki Magyarorszagrol (erdekes adat a magyar resz mert szerintem a legtobben leszarjak a hivatalt kimennek turista vizummal, vagy csak siman repulore ulnek es elmennek) Igaz meg a kuruc is megirta hogy Israel lakossaga 14 ezer fovel novekszik csak bevandorlok altal mig osszesegeben evi 126 ezer fovel de igen Magyarok tartsatok a nagy israeli invaziotol amivel a szegeny magyar dolgozo nepet kizsakmanyoljak a gaz tokesek :P mert itt van am minden ami szem szajnak ingere :P En is erzrem a nagy nyomast hogy az isralei 6 millio zsido megszallja Magyaroszagot tenyleg Morvai Nagyasszonynak kell most mar kiallnia a gatra mert ez igy nem mehet tovabb :P
A másik: megint indulatoskodsz itt, meg eltúlzod amit írtam. Sehol nem írtam fõgonoszt, sõt megindokoltam miért értem meg azt, ha ide akarnak jönni onnan egyesek. Ezt annyira hihetetlennek látod? A kipattant ügyek nem ezt mutatják, de csukd be nyugodtan a szemed.
"1. Nem az elso noi rabbi van beloluk boven:)) az hogy mennyi magabol a noi rabbisagbol a valos hat az mas kerdes"
Azért írtam, hogy valamiben az elsõ. Nem tudom miben vagy miért vagy hogyan, mert nem emlékszem a hírre. Mikor ezt ecsetelték, hogy miben vagy miért az elsõ, akkor még nem figyeltem annyira, a holokauszt szóra kaptam fel a fejem. (Rossz vagyok, mi?)
"2. Akkor most a noi rabbi hozt elo a holokausztot vagy a BBC vagy mindketto?"
A hír maga volt így megfogalmazva, hogy õ az elsõ valamiben a holokauszt óta. A rabbi nem hozott elõ semmit. Tehát nekem az az érzésem volt, hogy akik a híreket gyártják, azok jó ötletnek találtak egy ilyen megfogalmazást hogy "a holokauszt óta elõször".
"Azert mondtak a magyar esetnel a holokausztot mert igen a holokauszt elott sok rabbit avattak fel Mo-on utana nem..."
1) Akkor ezt elég rossz érzékkel fejezték ki a BBC-ben, mert az ember nem kapcsol, hogy ez a lényeg. Mondom én, mostanában bénábbnál bénább PR-osok dolgoznak bizonyos helyeken, de az is lehet, hogy az agymosást hallgató ember szeme kezd kinyílni? 2) Ennyi erõvel mondhatták volna azt is, hogy a II. világháború óta ezmegaz. Miért pont a holokauszt óta ezmegaz? Vagy mondhatták volna, hogy Drezda bombázása óta ezmegaz. De miért pont holokauszt? Ja tudom, mert zsidókról van szó. Akkor a magyarokkal kapcsolatos híreket holnaptól úgy mondjuk majd be, hogy Trianon óta elõször (ha épp valami Trianon óta elõször történik) stb. stb. Így jó lesz?
"...azert igy mas a hangvetele mintha csak ugy az arcunkba dobalnak a holokausztot."
Igen, így más a hangvétel, de mondom, mivel össze kellett vonni 3 kijelentést egy mondatba, és lerövidíteni (rövidhírek korát éljük), így elég bután hangzott az eredmény. Nem tudom hol lehetne javaslatokat tenni a háttérbõl szálakat mozgatóknak arra, hogy miként tudnák a dolgukat jobban végezni, de a sok hibájuk nekem már nagyon szúrja a szememet. De ha direkt hibáznak ennyit, nekem úgy is jó, csak mondom, hogy mi van.
"Epp az a legnagyobb baj hogy unalmassa van teve, hogy emberek azt hiszik ez mar uncsi..es nem azert baj mert epp a holokausztrol gondoljak de az erdektelenseg mindenre kihathat."
Ebben egyetértünk. Csak tudod az összes ötletem, amivel újra érdekessé lehetne tenni a világon zajlott és zajló borzalmakat, az a zsidók kiváltságos szerepének nem tenne jót. Ergo nincs jelentõs üzleti érdek az ötleted mögött. És ha üzletileg senki se érdekelt, akkor nem is lesz az egészbõl semmi. Az emberek "okítása" pénzbe kerül, és ha cserébe nem jön vissza semmi, akkor nem is lesz senki, aki ezt a sok pénzt "közoktatásra" majd el akarja költeni...
Na látod. Ha az a bizonyos párt amelyikrõl beszélsz, az magának és a holokausztnak együtt akarna reklámot csinálni, akkor ezt beépíthetnék a hivatalos kommunikációjukba: "a holokauszt óta elõször jutott ilyen párt a parlamentbe".
... Mondjuk jobban belegondolva ennek megvan a maga üzenete. Látod? Már megint olyan tippet adtál valakiknek, amit valaszeg nem akartál!
Én megnéztem a 2. videót, ahol Balczó felszólal. Hát, mit mondjak elég sok olyan nagyobb ügy van már bíróság elõtt, ahol enyhén szólva otromba csalásokkal ügyeskedtek. Sajnos ezek valós dolgok. Azok a lakóparkok is, amirõl beszélt. Az ingatlanpiaci részesedésük is volt már itt tárgyalva.
Egyébként a mi országunk miért ne lenne jó? Ott a Közel-Keleten állandó a feszültség, a víz nagy kincs, tovább is lehetne sorolni. Teljesen érthetõ, ha pont ide akarnának jönni, no persze nem akkora csoportok, amikkel riogat a szélsõjobb, mert az már a másik véglet. Itt nálunk erõs a befolyásuk a médiákban, az üzleti életben, stb. Szóval szerintem nem olyan rossz ország ez. ( Megint a Perez beszéd jutott eszembe.)
1. Nem az elso noi rabbi van beloluk boven:)) az hogy mennyi magabol a noi rabbisagbol a valos hat az mas kerdes
2. Akkor most a noi rabbi hozt elo a holokausztot vagy a BBC vagy mindketto?
3. MO-n is volt hasonlo eset, es hasznaltak a holokausztot hasonlo keppen, de szerintem felre erted a lenyegewt.
Azert mondtak a magyar esetnel a holokausztot mert igen a holokauszt elott sok rabbit avattak fel Mo-on utana nem, a rendszervaltozas utan megint ergo a holokauszt volt a hatarvonal amit sikerult atlepni ezert emlitettek, azert igy mas a hangvetele mintha csak ugy az arcunkba dobalnak a holokausztot.
Epp az a legnagyobb baj hogy unalmassa van teve, hogy emberek azt hiszik ez mar uncsi..es nem azert baj mert epp a holokausztrol gondoljak de az erdektelenseg mindenre kihathat.
Egyik nap hallgattam a BBC World Service-t a bolt fele autózgatva. Kedvenc rádióm, mert jól reprezentálja azt, hogy mivel kábítják az embereket. Szóval hallgatom a rádiót, és bemondtak valami hírt amire már alig emlékszem, de valami nõi rabbi megválasztásával volt kapcsolatos, hogy valamilyen értelemben õ az elsõ nõi rabbi (és itt jön a lényeg) a holokauszt óta.
Az elsõ ami beugrott, hogy most miért kellett megint belekeverni a holokausztot?
Ennyi erõvel bármire, ami az elsõ volt a II. VH után, arra azt lehetne mondani, hogy ez az elsõ a holokauszt óta. És akkor így hirtelen 10x annyi esetben lehetne felemlegetni a holokausztot. (De nem akartam tippeket adni senkinek.) Pl. az X gyártmányú amerikai autó volt az elsõ modell ami megjelent... a... holokauszt után.
Ezt sikerült nagyon-nagyon félreérthetõen megfogalmaznom. (Nem szokásom éjjel fórumozgatni, helyette aludni szoktam. ) Pont azt akartam kifejezni, hogy az, hogy az ember egy "rovar szintjén tengõdõ, önmagát az evolúció csúcsának tekintõ állatfaj", ez csak a látszat. Téli álmot alszunk, amibõl van kiút. Mindössze ennyit akartam írni, de pont az ellenkezõjét sikerült kifejezni...
:))))))) De bator jobbik majd megvedo MAria orszagat a sotet cionista vasarolkkal szemben, akik annyira hulyek hogy ha mar orszagot akarnak akkor pont ez kell nekik:)))
Mar latom isMorvai Nagyasszont a varfalon allni kezeben az arpadsav es vicsorog az osszes igenre akik buda falait ostromoljak:))
persze mindig kell ellenseg kep az tartja ossze a szart csak ez mar uncsi, lehetne mondjuk felteni az orszagot azoktol akik mondjuk leszarjak az AB-t!!
"a legutolsó pillanatban is még hiszek abban, hogy a rovar szintjén tengõdõ, önmagát az evolúció csúcsának tekintõ állatfaj tud még bármiféle halvány emberi értéket prezentálni"
Neked is mondom, hogy vigyázz miben hiszel, mert könnyen lehet hogy átverés áldozatai vagyunk. (Próbálok enyhén fogalmazni.) Az, hogy milyen ma a világ, nem tükrözi azt, hogy milyen az alapjaiban, avagy hogy milyen lehetne. Koncentráljunk a kiútra! Mást úgysem tehetünk...
"hogy az emberiség genyó létforma, ami rosszabb a sáskánál? ez nekem nem újdonság"
Nekem viszont új. Nem gondolod, hogy te is csak egy, a holokauszt-iparéhoz hasonló átverés áldozata vagy?
De most komolyan: ha bármilyen, pl. a szóban forgó videóban bemutatott "tényrõl" kiderülhet, hogy hamisítvány, akkor mi, azaz mi bizonyítékod van arra, hogy az a "tény", hogy "az emberiség genyó létforma"?
Ha abból valaki jól megél, hogy te a felnagyított számoknak, elferdített tényeknek hiszel a "holokauszttal" kapcsolatban, akkor szerinted abból nem képesek sokan nagyon jól megélni, hogy te olyan "tényeknek" adsz hitelt, hogy "az emberiség genyó létforma"?
Még ma állj neki gondolkodni, mert ugye ahogy mondani szoktuk, amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.
Hát ezt mondom én is. Ennek jegyében akkor holnaptól ne legyen kitüntetett szerepe "a zsidók ellen elkövetett holokausztnak®", és akkor mindenki megnyugszik. Egy kicsit. Mondjuk azok milliói (valódi vesztesek száma ennél nagyságrenddel nagyobb), akik rengeteget veszítettek a XX. században, de mivel nem zsidók, ezért az õ tragédiájuk másodrendû, sõt, szóra sem érdemes. A valódi tragédiákról kellene beszélni, köztük arról, ami MA ZAJLIK a világban. De nemhogy arról nem lehet beszélni, ami volt, de arról sem, ami van, mert megdõlne a húdejóvilágvan-sosevoltilyenjó propaganda. Tragédia mindig is volt, és van is. Van aki ügyesebben nagyítja fel a dolgokat és használja fel saját céljaira, van aki kevésbé. Ez van. Az ember meg már ott tart, hogy fogalma sincs, hogy mirõl mit gondoljon. Helyette kínjában abban HISZ amit a szájába rágnak. Ez a mi húdeobjektív-übertudományos-racionalista-szabad világunk.
Túl sokat is nézek a hátam mögé... a legutolsó pillanatban is még hiszek abban, hogy a rovar szintjén tengõdõ, önmagát az evolúció csúcsának tekintõ állatfaj tud még bármiféle halvány emberi értéket prezentálni... de ahogy látom, ez nem megy...
Kíváncsian várom az érvelésed, hogy miért emlegetik fel újra és újra... komolyan kíváncsi vagyok, hogy szerinted miért folyik ez mindenhonnan!
hogy az emberiség genyó létforma, ami rosszabb a sáskánál? ez nekem nem újdonság
,mit gondlok rólad? túlságosan sokat filózol dolgokon, ugyanakkor ha a hátad mögé néznél néha lehet hogy észrevennéd a nem létezõ difiket
"övön aluli gusztustalan megjegyzéseidet tartsd meg magadnak"
bizonyos kijelentések, világnézeti 'elemek' miatt-> hogyismondjam.. :) asszed megérint az ilyesmi?
kár helyes, meg helytelen megállapításokon filózni sztem
ha alapból nem megy megérteni, hogy miért emlegetik fel újra és újra a dolgot mai napig is (sõt egyre jobban) akkor kár errõl nekünk egymással vitázni ezen
Itt nem a holtak piszkálása a lényeg kedves pollux, hanem azon élõk gerinctelenségeinek a kiderítése, akik abból élnek, hogy azok a szerencsétlenek meghaltak. Ha nem érzed úgy, hogy a holokauszt iparág "kicsit" túl lõtt már a célon, akkor ne is foglalkozz vele...
"élõ zsidóért meg lehet izraelbe menni"
Kértelek már, hogy az ilyen övön aluli gusztustalan megjegyzéseidet tartsd meg magadnak. Én nem tudom, hogy te miket gondolsz rólam, de az ilyen megjegyzésekre úgy gondolom nem szolgáltam rá...
Ha mondandómból annyi megy át, amit ez a megjegyzésed sugall, akkor nagyobb a baj, mint gondoltam...
Az nem zavar, hogy az "eredményt" vonja kétségbe? Méghozzá elég alaposan... és nem, nem azt mondja, hogy az egész kamu, hanem azt, hogy valami nem stimmel a számokkal... ha pedig ez így van, akkor az ember elgondolkozik rajta, hogy vajon kinek, és miért jó az, ha játszik a számokkal?
Tudod ez az egész holokauszt téma már annyira izzadság szagú, hogy a nagy erõlködéssel pont az ellenkezõjét érik el vele... ( törvények, tiltások, kárpótlások )
Itt is az mûködik, hogy van a holokauszt, és minden más tragédia másodrangú... iparág lett már ez. Elég kellemetlen, amikor ennek az alapjait valaki kétségbe vonja... érthetõ, ha ettõl egyesek befeszülnek...
tudod az ember végignézi ezt a tényfeltáró kis alkotást, és eldönti magában hogy "végkifejletet-eredményt" tudva nem nézi meg többet, vagy tovább linkelgeti másoknak
Orszagot elobb lehet 2 osztani mint Jeruzsalemet es itt meg is dolt a terved, maga az alap otlet nem lenne rossz csak hova gondoltad a felezo vonal meghuzasat? :) Kereszteny emlekek hova kerulnek? Vissza a szemetdombra mint ahogy elotte volt? Mit fognak azok a palesztinok szolni akik nem akarnak a muzulman reszen elni ha most atdobod oket? Ennyire nem egyszeru a kerdes hogy fogsz egy vonalzot ezutan meghuzod a hatarokat. Es ne felejtsd el egy fovarost akarsz ugy megosztani mint anno Berlint.
Inkább a tényekre figyelj benne... ;) Bármit ki lehet forgatni... egy szóval nem mondják, hogy a medence a foglyok szórakozására volt. Tény, hogy ott volt... ennyi. No meg, elhangzik elég sok érdekes dolog még, köztük ugye sok-sok ellentmondás a "hivatalosok" szájából...