Nem csak Magyarország. Hanem minden ország. És hogy ehhez mi kell, hogy ez megvalósulhasson? Sok minden. De ez mintha NWO téma lenne. Persze ha annál jobban érdekel a téma, hogy "na persze majd pont az kell nekik", akkor azért beszélhetünk röviden a kérdésrõl itt is szerintem, mert valamelyest a közel-keleti konfliktushoz kapcsolódik. Miért akarna bárki is irányítani bárki, vagy mindenki mást? Hogyan valósítható mindez meg? Mi a recept? De ami kérdés engem jobban foglalkoztat: miért utasítja el ezeket a kérdéseket és témákat az emberek többsége? Mi a félelmük alapja? Talán ez olyan, mint mikor az ember a sötétben ülve azon aggódik, hogy egyszer csak ijesztõ képek törnek rá, ezért inkább tüzet gyújt, hogy a mesterséges fény elûzze az árnyakat. Pedig a "fény" ott van mindenkiben. Úgy hiszem, hogy ez (a belsõ fény megtalálására való képtelenség) az egyik oka annak, hogy valaki úgy érezze: irányítania kell másokat. Persze valójában más okokat vélek felfedezni, de ez már kezd nagyon off lenni.
Legmerészebb gondolataimban már az is felmerült, hogy a kuruc is a másik oldalon van és arra játszanak, hogy összebalhézzunk a cigányokkal aztán jöjjön valami "felmentõ" sereg, mint annak idején a komcsik, csak most nem azok jönnének hanem mondjuk valami IDF, mert õk a barátaink és segítenek ha baj van. De ez tényleg túl van gondolva. (remélem)
Én nem ezt vitatom. Azt vitatom, hogy ez a fajta tálalása ennek az információnak kinek a malmára hajtja a vizet... igencsak benne van a veszélye, hogy visszafelé sül el... Azzal meg nem vagyunk elõrébb, ha a gittegylet tagjai jókat rágódnak...
Csak ugye pont nem téged kéne ezekrõl "meggyõzni"... akiknek újat kéne mutatni, azokhoz el sem jut az infó, mivel a stílus kiveri a biztosítékot náluk, ezzel pont az ellenkezõ hatást kiváltva... és itt a gond!
Az biztos hogy a kuruc Info elfogult de még mindig jobb néha mint az a multikultura ökörségeinek és a liberális " buzerancia " reklámozása a tv-ben , az állandó cigánybünözéstusolás , " isten kiválasztott " népének kiemelése védelme pénzel pumpálása . Egyszoval minden ami nemzetellenes ugyanis a globalizáció és a karvalytõke legnagyobb ellensége a nemzetállam és a nacionalizmus !! És még hosszan irhatnám !!!!
Ez így van ahogy írod. Én a magam nevében tudok csak nyilatkozni. Nekem a kuruc olyan hírek forrását jelenti, melyeket máshol nem olvashatok el. (Na nem mintha nagyon tapasztalt lennék ezzel kapcsolatban, de nekem úgy tûnik, hogy ez a helyzet.) Ennyi az oldal, semmivel se több. Sajnos, vagy nem sajnos? Ez más lapra tartozik. Gondolom tudod, hogy az NWO fórumban elég aktív vagyok, így talán el tudod képzeni, hogy nincsenek illúzióim, meg talán azt is, hogy olvastam már meredek dolgokat a témával kapcsolatban.
Ezt adom, de az emberek többsége nem így "mûködik", és ezt tudják a kurucok is.
Ilyenkor szokott felmerülni bennem a kétely, hogy valóban jót akarnak-e, és valóban azok-e, akiknek mutatják magukat. Nem mindig vagyok errõl meggyõzõdve... tekintettel arra, hogy az emberek többsége akkor figyel valamire, ha szépen van csomagolva, a kuruc primitív tálalás módja többet árthat, mint használhat...
A hírek jó része szó szerint önmagáért beszél, semmi kommentár nem kéne hozzá. A fröcsögéssel bizony pont a lényegrõl terelik el sok esetben a figyelmet...
Hogy ezt direkt csinálják, vagy csak szimplán ilyen vehemensek és hirtelenek, azt nem tudom, és nem is kívánok állást foglalni. Majd az idõ eldönti...
Az lehet. De nem az ember érdekel, hanem a valóságnak az a szelete, amirõl az adott ember beszámol. Tehát nem az adott ember álláspontját akarom megismerni, hanem a valóságot. És ha az egyetlen információforrás az adott ember, akkor azt hiszem nincs sok választási lehetõségem.
Az viszont igaz, hogy minél inkább torzítja az adott ember álláspontja a képet, annál nehezebb eldönteni, hogy mit ábrázol az eredeti kép. De a kuruc esetén még nem beszélhetünk szerintem helyreállíthatatlan torzulásokról.
Igen. Egy határig. De az tény, hogy azt hogy hol ez a határ, azt az befolyásolja, hogy egyébként mennyire tartalmas az adott írás. Minél tartalmasabb, annál többet nyelek le a stílussal kapcsolatban.
Azt gondolom, amit csige is írt, hogy ha lehetne válogatni, akkor az ember szelektálna a stílus alapján is, mert az is fontos. De mivel nem lehet, így a stílus felett szemet hunyok néha. Ugyanezt teszem a fórumozókkal is egyébként. Ha valami számomra fontos információt csak egy olyan embertõl kaphatok meg, akivel egyébként a stílusa miatt szóba se állnék, akkor félreteszem a stílussal kapcsolatos elvárásaimat egy idõre. Pont azért, mert a mi kis szép világunkban bizony hiány van a tartalomból, így akinek az a fontos, az arra van kényszerítve, hogy a stílus felett szemet hunyjon. (De ezt lehet így is értelmezni: aki a stílusom miatt nem áll szóba velem, akkor annak bizonyára nem a tartalom a fontos. )
jo bazz de a kuruczon az a hir ha egy zsido elfingja magat, ha egy naci fingik annak meg illatos odat zengenek ez a baj kicsit elfogult ezert nem tartom erdemben hasznos informacio forrasnak. de izlesek es pofonok csak ne allitsuk mar be olyan jonak a szart, arrol nem is beszelve hogy szakmailag is silany.... ja es nem azert mert a zsidokat szidjak:)
Õk úgy gondolják ettõl lesznek a mérleg másik nyelve. Egy biztos, néha igencsak pislogok, hogy jó pár náluk közölt információknak máshol nincs hír értéke...
Az egyik negédesen hülyít, a másik primitíven a pofánkba vágja amit gondol... nem kívánom eldönteni melyik a jobb. :)
A kuruc stílusa sokszor nagyon "necces", szerintem a legdurvább az volt amikor a Franciák elkezdtek bekeményíteni aztán egy videón az volt látható, hogy végigrángatják a földön a néger terhes csajt, úgy hogy a hátán ilyen "batyuba" volt még egy gyerek, sokszor a gyerek volt alul, rajta meg az anyu. Kurucon a hír címe valami ilyesmi volt: "A földön rángatták végig a vemhes bevándorló szukát a derék francia rendõrök."
Ugye ott kezdõdik, hogy emberi lény nem rángat végig a földön egy terhes nõt, legyen az néger, cigány, zsidó, vagy bármi. Aztán ugye a gyereknek sem kellet volna megsérülnie, a dolog meg ott végzõdik, hogy rendõrként meg fõleg nem lehet ilyet tenni.
A kuruc címadása meg csak rátett egy lapáttal.
De a hír akkor is hír, ha volna hasonló hírportál ami a nem polkotekt témákkal is foglalkozik csak emberi stílusban akkor onnan linkelgetnék.
De ez csak jó, egyre jobban kimutatják a foguk fehérjét, a "rabszolgák" meg majd jól megunják, aztán megint megkapják a magukét. Úgy látszik ez kell ezeknek pár száz évente egy holokauszt. Undorító féreg egy nép ez, a saját tragédiájukban is csak pénzt látják, szégyen.
Még egy dolog. Anyám mondogatta egy idõben, mikor gyereknevelésrõl volt szó, hogy õ mindig azt a gyereket védte meg a többiektõl, akinek szüksége volt arra, hogy megvédjék. Ez jó elv. Azért hangsúlyozom ki a nyugattal és a zsidókkal kapcsolatos visszásságokat, mert most erre van szükség, mert úgy látom hogy a problémákat alapvetõen a nyugat és a zsidók (elõbbi világszinten, utóbbi most közel-keleti vonatkozásban) okozzák.
De természetesen Gipsz Jakabnak is vannak csúnya dolgai, és természetesen Gipsz Jakabot is ostoroznom kellene. Csak éppen ennek most nincs jelentõsége. A világon nem a Gipsz Jakabék határozzák meg, hogy mi fog történni, így az nem is lényeges, hogy Gipsz Jakab jó ember-e vagy rossz, nemesek-e a céljai vagy sem.
Nem értem mirõl beszélsz. Emlékeztettelek már arra, hogy én megvédtem a zsidókat, mikor a kuruc cikke úgy állította be a dolgokat, hogy az X. izraeli oldal Y. írásához kommentet író zsidók magyarellenesek. Beidéztem azokat a hozzászólásokat, melyekbõl kiderült, hogy sokan elítélik az ilyen szélsõséges álláspontot képviselõket (mármint a zsidók közül sokan elítélik a szélsõséges álláspontot képviselõ zsidókat).
Aztán jött a második kuruc cikk, ott is megnéztem a hozzászólásokat, ott már nem találtam hasonló, a szélsõségességet elítélõ hozzászólásokat. Hallgattam is.
Aztán jött a harmadik kuruc cikk, most már maga a rabbi beszél szélsõségekben, és akkor itt ezen a ponton lett elegem, és nem hallgattam tovább.
Mindebbõl neked mi következik? Hogy szerinted én gyûlöletkeltõ vagyok? Bort iszok vizet prédikálok? Csak a zsidókat ostorozom a szélsõségességért?
A többséggel kapcsolatban meg óvatosan a kijelentésekkel, mert az egész irományom lényege pont az volt, hogy nem az igény számít. Az "igényt" megteremtik, innen kezdve az nem valódi, ezért nem tükrözi a valódi helyzetet. Ez, hogy az igényt úgy teremtik, ha jól emlékszem az elsõ leckék között van, mikor közgazdaságtant tanulsz. (De majd valaki kijavít, akinek frissebbek az élmenyei.)
A politika meg az üzleti élet ebbõl a szempontból ugyanaz. Senkit se érdekelnek az igények. Az számít csak, hogy miként lehet eladni azt amiben adott vezetõ csoportok érdekeltek. Közel-kelet ugyanez a kérdés. Ez meg ez is csak propaganda. Nem azért történnek a dolgok, mert a többség ezt akarja. A többség vagy nem tudja mit akar, vagy nem képes érvényesíteni akaratát. Ezért is mondjuk azt, hogy X.Y. rabbi kijelentései nem tükrözik a többség álláspontját. (Ugye? Ezt mondjuk, te is ezt mondod.) Ezért nem is ez a baj a kijelentéssel, hogy "húha mit gondolnak a zsidók", hanem az a baj, hogy ilyen kijelentésekkel gyakorolnak nyomást rájuk, azaz mossák át az agyukat. Ez a baj, hogy az ilyen kijelentések aztán milyen folyamatokat indítanak meg hosszútávon, vagy milyen folyamatok kialakulásához biztosítanak táptalajt. Ez a baj, és nem az, hogy mi a többség valódi igénye, mert ez utóbbival semmi baj nincs szerintem. Ha a zsidók többsége ilyenkor kategorikusan elutasítja az ilyen kirohanásokat, akkor nincs is nagy baj. A baj azzal van, hogy válogatás nélkül mindent védenek, ami zsidó meg ami izraeli. Ez utóbbit szerintem a nyomásgyakorlás miatt teszik, azaz hogy ilyen légkörben nevelkednek, így ez nem a valódi, hanem a tanult igényük (avagy: ez a feltétel nélküli összezárás ez egy hibás reflex, ami miatt még sokszor meg fogják ütni a bokájukat).
Amikor "csak" szomszédok volt a barátok közt helyett az a maga idejében még több embernek tetszett. Pedig az nem arról szólt, hogy mindenki bszik mindenkivel, legyél szingli mert az menõ, stb... Ez vajon, hogy lehet? Vajon az miért van, hogy ezekben a legnézettebb szarokban minden megy ami család ellenes, és semmi sem ami nem az? Vajon miért csak és kizárólag ilyenek vannak gyártva, hogy még választani se nagyon lehessen? Vajon a 10milliós Magyarországon a VIVA miért csak meleg mûsorvezetõket talál alkalmasnak egy-egy megüresedett posztra? Ennyi emberbõl nincs egy hetero sem aki megfelelne?
Remélem te ezt elhiszed, meg azt is hogy az emberek igénye az, hogy egy homokos -már elnézést- köcsögöt nézzen a gyereke a kedvenc(?) csatornáján?
Valami nem attól van, mert arra van "igény", hanem azért van, mert abból lesz a... na mi? Cserebogár? Nem. Hanem a profit. A pénzben mérhetõ profit. Ha nekem olyasmit adnának le, amit én szeretném, hogy leadjanak (arra van igényem, mert NEKEM ez lenne a JÓ), akkor az elég durván rontana a profitszerzési lehetõségeiken. Bárkinek. A cégeknek. De ha már "zsidózunk", akkor hangozzék el, hogy a zsidók üzletét is komolyan derékba kapná, mert õk aztán végképp az "illúziógyártásból" élnek (mozi, színház, gyémánt, pénz, stb).
Vagy egyszerûbben: a kínálati oldal NEM a kereslethez igazodik, hanem a fizetõképes kereslethez. A kereslet fizetõképessé szintén az egyik üzletág kínálati oldalától válik, ez pedig a bankszektor pénzgyártási oldala. Tehát a fizetõképes kereslet teljesen mesterségesen van megteremtve. Így a kör bezárul, te meg kizárulsz.
A te igényeid hol vannak a rendszerben? Azon dolgok fogyasztására kapsz engedélyt mely biztosítják hogy a haszon stabilan magas maradjon. Hol vagy te ebben a képletben? Sehol.
Elvárni meg semmit se várok el. Szimplán annyit, hogy kulturált körülmények között legyen megbeszélhetõ, megemlíthetõ minden, attól teljesen függetlenül, hogy az adott dolog hoz-e bárkinek is profitot.
Alkalmazkodás alatt mit értesz? Megtalálom a magam útját, az igaz utat, mely valóban jó nekem, és kitartok amellett. Ez alkalmazkodásnak számít? Alkalmazkodás-e az, ha nem hagyom, hogy a kizárólag profitban érdekeltek rám erõltessék az érdekeiket? És ha szó nélkül elmegyek a gyûlölködés mellett, akkor az lehet-e az én igaz utam? Meglapulni a fûben, úgy csinálni mintha minden rendben lenne, az vajon alkalmazkodás-e? Az vajon garancia-e a túlélésre? A sikerre? Mit is kell nekem valójában megtanulnom itt a Földön? Meghajolni bizonyos erõk elõtt, félelembõl, vagy inkább felismerni, hogy a félelmeimet kell megtanulnom legyõzni, és nem a szerint dönteni, hogy mi az ami pillanatnyi elõnyt biztosít, hanem hogy mi az, ami helyes. És én úgy döntöttem, hogy nem helyes az, ha egy ország vezetõ embere ilyesmiket mond. Nem kezdek akcióba, nem megyek tüntetni, nem fogok perelgetni, nem indítok civil mozgalmat. Csak leszögezem, hogy ez így nem helyes. Akkor is ez az álláspontom, ha ennek az a következménye, hogy Magyarország a "kizárólag profitban gondolkodó irányítók" szemében ezáltal eggyel rosszabb helyre sorolódik. Mert nem félek, és állok elébe mindazon nehézségnek, melyet az ilyen kijelentéseimmel magamnak okozok. Mert ez így helyes.
És elnézést, de most ezt egyszer le kellett szögezzem.
Az a baj, hogy az emberek többsége nem érti meg, mert egyoldalú tájékoztatást kap. Ezért én (veled ellentétben) nem bánnám, ha ez változna. Talán lehetne a médiánál kezdeni úgy, hogy: tényszerû hírközlés, ha már Híradónak hívják. Amit te írsz, amire igény van, az egy teljesen más dolog, nem függ össze a témával. S megint ott az indulat benned.
Nem az "egész zsidó közösség" állítása ez, ez nyilvánvaló. Csak Hypo meg egybõl nekiállt védeni, miközben nem látom be, hogy mi védhetõ van az ilyen megnyilvánulásokon. Azt kellene írnia, hogy igen, elvetette a sulykot, meg esetleg hozzátehetné, hogy ez nem a teljes zsidóság álláspontja. Ehelyett jön azzal, hogy gyûlöletkeltés a célunk. Nem tudom kibõl indul ki, lehet magából, de én nem gyûlölök senkit, még az ilyen kijelentések után sem. Talán pont ez tesz "szolgává"... (szerintük)
Az egésszel mindössze az általa #3154-ben felvázoltakat próbáltam szövegkörnyezetbe illeszteni. Lehet hogy érzékenyen érinti a dolog, hogy a nagypolitika által a zsidókról és Izraelrõl kialakítani kívánt képet beszennyezik az ilyen kijelentések, melyek az olyan "hazug" oldalak által jutnak el az emberhez, mint a kuruc. Ez van, ezt kell szeretni. Nem kellene olyasmiket mondaniuk az izraeli vezetõknek, és akkor az Izraelrõl kialakult kép is jobb lenne. Nem így logikus?
Nem indulatokat akartam én kiváltani belõled, a véleményed elfogadom, megértem. Nem akartam én semmi rosszat, csupán a média mocskosságára akartam kilyukadni, hogy miért reagál túl egyes híreket, egyes híreknél meg miért kussol? Téged nem zavar ez, engem zavar. Ennyi a történet.
Még ha csak "egy zsidó" mondta volna pl. egy internetes fórumon. Akkor engem sem érdekelne a dolog, mert "hülyék mindenhol vannak". De itt egyáltalán nem errõl volt szó. Ez kb. olyan mintha az egyik pártvezetõnk kijelentené, hogy a szlovákok jobb ha vigyáznak, mert pár év és a magyarok szolgái lesznek.
Hypo meg esetleg felidézhetné, hogy nemrég még én linkeltem be egy kurucos cikk kapcsán a zsidókat VÉDÕ hozzászólásokat, mert valóban: értelmes zsidók is vannak mindenhol. Csak ezúttal valami teljesen másról van szó. Ha én különbséget tudok tenni, neki is menni fog, csak akarni kell. Azok álláspontja mellett kellene kiállniuk a zsidóknak, akik álláspontja védhetõ. Nem össze-vissza védeni mindent. Mert ez az ami végül kitermeli reakcióképp a különbségtétel nélküli "zsidózást". Az meg ugye "csúnya dolog".
Hát ez gyönyörû. Azt mondja egy zsidó, hogy mindenki a szolga aki nem zsidó és csak azért élhet sokáig hogy ne veszítsenek zsetont a zsiráfok, majd ezt teljesen pollkorekt módon ellenezzük, és mi vagyunk a gyûlölet keltõk. Esküszöm beszarok, behugyozok ezen.
Csak azért nem tartalak totálisan hülyének, mert tudom, hogy dohány utcai zsinagóga klub tag vagy, ennek fényében pedig érthetõ az amit képviselsz a hozzászólásaiddal.
Annyira én azért nem figyelek oda, hogy tudhatnám, hogy van amit akár magadra is vehetnél. Vannak számomra fontosabb dolgok is... Szinte csak fontosabbak vannak.
:) Valamelyik magasabb pozícióban lévõ, azzal a fõrabbival kb. egy szinten lévõre gondoltam, de szerintem, ha egy kispap vetemedne ilyesmire, akkor is borítékolom, hogy nálunk a ker. médiában fõhír értéke lenne.
Azért kíváncsi lennék nálunk egy fõ vallási vezetõ ilyet mondana a zsidóságról az RTL klub hírértékûnek tartaná -e? Tényleg csak úgy kíváncsiságból kérdem, Izraelben vajon megemlítenék ezt, vagy ott sem foglalkozna vele a média?
Ha mindenki nem is, de sokan csinálják, ez igaz, csak mikor Izrael/zsidók csinálják, akkor csöndben kell maradni, és úgy csinálni, mintha nem csinálnának semmit. Szerintem ez az érdekes...
:))) erdekes hogy mindeki ezt csinalja de csak ha a masik fel csinalja az a gond:)))) A palesztin ugy fele PR es sok arab politikus csak felhansznalja oket, amugy meg mindenki szarik rajuk mert nem kell nekik kb az arabok ugy vannak a palesztinokkal mint a itthon a ciganyokal, messzirol mindenki segiteni akar de amugy mindenki utalja oket.....
"Koppány nyugathoz, Gyula kelethez akart minket "felzárkóztatni"... ha Szent István nem csap szét köztük, akkor már 1000-ben átéltük volna trianont... ketté szakították volna az országot."
lehet nem is lett volna akkora gáz..
legalább szeparálva lenne a nagymagyarság, a szimplán magyaroktól;)