Közben kaptam infókat és már értem miért azon az állás ponton van amin. Ennek tudatában semmigond azzal amit õ mond, a helyében lehet én is ugyanazokat írnám miket õ.
Ettõl függetlenül, Hypo nagyon segítõkész ember, emlékeim szerint még nekem is segített az FSX topicban pár dologban, viszont ebben a topicban sosem leszek vele egy állásponton, a mellékinfók tudatában ez teljesen érthetõ és el is fogadom amiket mond.
kurucznak sincs mas temaja csak ez rohej, ahelyett hogy valami ertlemes dologgal foglalkoznanak ami elore visz, de ok mindig csak ugyan oda lyukadnak ki, ez most a fo problemaja az orszagnak lol....egeszsegukre.
Es zeket sulykolni az emberekbe, hogy idegenek a sajat orszagukban lol.
Igen mindenrol a zsidok tehetnek, amiert ideaig sulyedt az orszag....vissza horty-t meg az urambatyam korszakot a sulytasos kutyaborokkel egyutt.
ezt mondtak az egyiptomiak, a babiloniak, az asszirok, a gorogok, a romaiak, a nacik es lam lam mindegyik metn a levesbe:))) de azert ne add fel a remenyt
Az idõ úgyis USrael ellen dolgozik, történelmi létékkel nézve, másodperceik vannak hátra. A kettõ közül USA megúszhatja, ha a nép felébred és választ magának egy igazi Amerikai elnököt.
Arab residents of Hevron reported Friday morning that a senior terrorist was killed in the city in a clash with IDF troops. One other terrorist was killed as well, they said.
The two were later identified as Mamoun Natsha and Nashet Naim Carmi, Hamas terrorists responsible for the murders of four Jews from Beit Chaggai roughly five weeks ago. The four, one of them a pregnant woman, were shot and killed while driving home on a road near Hevron. ')
The two refused to comply with IDF soldiers who came to arrest them, and were shot while resisting arrest, witnesses said.
Arab media reported Friday morning that soldiers had surrounded several houses, and had arrested multiple suspects. The army was believed to be going after those responsible for the shooting.
".. In a special ceremony that was held in New York on Thursday, Defense Ministry Director-General Udi Shani signed an agreement that will see Israel purchasing its first squadron of F-35 stealth fighter jets from the US for $2.75 billion.
The American side was represented by Deputy Under Secretary of the Air Force, International Affairs, Heidi Honecker Grant, and Vice Admiral David Venlet, head of the Pentagon's F-35 program.
As part of the agreement, Israel is expected to receive F-35 stealth fighters from the US between the years 2015 and 2017, at a cost of $96 million per aircraft. This includes engines, simulators, spare parts, and maintenance..."
Nevezzünk mindent máshogy mint ami a neve: Zsidó=pitypang Cigány=cseresznye Buzik=szõlõ stb...
Ettõl majd szépen minden gond megoldódik.
Annyira álszent annyira hazug és annyira szar ez az egész, hogy sokszor úgy vagyok vele, hagyom a pcsaba az egészet, és csak a szimulátoros topicocat fogom látogatni.
(ha ez valami humor akart lenni akkor bocs nem jött át, szal akkor ne vegyétek figyelembe ezt a hozzászólást) ...bár attól még igaz az egész trágya pollkorrekt rétegre.
hát nemtom.. kábé csak annyi amikor Morvai Krisztike a nagykövetségük elõtt szídja õket.. vagy az egész világban egy ideig hír volt a szélsõjobboldal megjelenése a parlamentben:)
kábé..
aztán az ottani bírka (mert ott is van), rögtön tudja mit kell bégetni...
USrael A Libération (2010. szeptember 1.) és a Le Monde (2010. szeptember 3.) cikkeibõl többek között megtudhatjuk...
Részletek:
Stephen Walt: „az Izrael-barát lobbi miatt Obama nem gyakorolhat valódi nyomást Izraelre, mert a kongresszus nem engedné meg neki”.
"Ezt a falasa diáklányt az Izrael által megszállt palesztin területek Immanuel nevû településén lévõ iskolából távolították el néhány hónapja a bõrszíne miatt."
"Izraelben tehát törvényes a faji megkülönböztetés a magánszféra (vállalkozások, iskolák, üzletek stb.) teljességében."
Biztos, hogy a Népszabadsághoz is érkeznek hasonló vélemények, de azokat az nem közli le.
Ha nem érted az "Izrael legnagyobb lapjában" kifejezést akkor, most mit csináljak, magyarázzam el mint az oviban?
Értsd: Izraelben felrobbantanak egy piacot, majd másnap a Népszabadság leközöl hasonló olvasói reakciókat, mint amit itt olvashattunk. Mert ha az ottani kurucinfón jelent volna meg vagy az ottani sg-n nem is háborodnék fel ennyire.
(vannak emberek akik annyira védik Izraelt, hogy képesek saját maguknak is butának láttatni, miért?)
És mi vagyunk a fajgyûlölõk! Szép... azt mondjuk elfelejtik, hogy hány magyar bújtatott zsidót, ezzel az életét kockáztatva... Elképesztõ gyûlölet van ezekben az emberekben... csak tudnám ki, és miért szítja ezt bennük...
Az SG sem éppen kurucinfo, mégis írnak ide hozzád hasonló emberek is. :) Most azért mert 10, 20, vagy akár 100 ember ilyen véleménnyel van az még nem sokat jelent. Én sem örülnék, ha pár hozzájuk hasonló ember alapján ítélnének meg.
Részletek: Szemelgessünk az ószövetségi és talmudista szókinccsel, fordulatokkal átszõtt zsidó üzenetekbõl, amelyeket a hazájuk, Izrael legnagyobb lapjában az olvasók jelentettek meg a magyarországi tragédia kommentálására:
1. A Duna vize az általuk (magyarok – H. J.) meggyilkolt zsidók vérétõl is vörös volt. (Náává Álon)
2. Nagyszerû cselekedeteid vannak, Istenünk! Mindent bölcsen cselekedtél! Csak így tovább, pusztuljanak a gójok!!! (El-Mabhúh)
3. Az igen közeli jövõben legyen így Gázában is. (Békeharcos)
5. Nagyszerû!
8. Égjen el egész Magyarország! Antiszemita nép. Kívánom, hogy a létezõ összes átok hulljon a fejetekre, magyarok, zsidógyûlölõk. Dölyfös magyarok, nevettetek a románokon, most fizessetek! (Ádi)
10. Gyilkosok! Bûnözõk számára nincs irgalom. Sajnálom a megsérült országot, a természetet és az állatokat, ám a magyar emberek számára nincs irgalom. A magyar nemzet meggyilkolta, megsemmisítette és elveszejtette szinte az összes zsidóját a második világháború idején. Remélem, hogy a szennyezõdés helyben marad, és nem éri el a Dunát.
11. Ha hinnék Istenben, most azt mondanám, hogy minden tisztelet kijár neki, mert késõn ugyan, de a magyarok megkapták a magukét. A magyarok nagyon kegyetlenek voltak a zsidókkal a második világháború idején és elõtte is, s az antiszemitizmus ott manapság is virul... Tessék, most Isten megadta nekik a méltó választ... (Ráheli, Észak-Izrael)
(Ja, mindez gugli fordító alapján. És az 52 kommentbõl a hetedikig jutottam, úgyhogy a maradékban még akármi is lehet. Armageddonon is vagy háromszor. )
Valóban vannak érdekes kommentek: (zárójelben a hozzászólás értékelése)
I wish Iran's radioactive leak (-1) It seems like the paprika factory explosion... (-1) ...Condolences to the Hungarians... (0) God punishes those who go against Israel! (-5) Reakció: Idiot (0)
És itt untam meg. A 7.-ig jutottam, aki akarja nézegesse tovább. Ez a pár hozzászólás is azt hiszem árnyalja a képet...
Holnap meg csodálkoznak, sõt felháborodnak ha repkednek a kasszamok.
Egy másik példa az "ellenkezõ hatást ér el" jelenségre: annyian szidjátok itt a kurucot, hogy egyszerûen kíváncsi lettem, hogy mégis mi az, amit ennyien szidnak?
Még ha van is abban valami, amit mondasz, azért érdekelne az álláspontod (vagy bárki álláspontja) az írás állításaival kapcsolatban is. Nem hiszem, hogy egy szimpla "gyûlölöm" szó el kell tántorítsa az embereket a konkrétumok megvizsgálásától/megbeszélésétõl.
Ha pedig mégis így van, akkor az gondolom csige-nek is jó lecke.
Számomra például érdekes kérdés-e, hogy vajon törekedhet-e ma egy ország (most pl. Irán, de beszélhetnénk Magyarországról is) önállósodásra? Milyen érvek szólnak az egységes világ mellett, és ellene? Ja, hogy ez NWO téma? Hát ez van. Minden út Rómába vezet...
Nem hogy nincs különbség, de egy ideig a két ország (Németország és USA) együtt "fejlõdött" és egymástól tanultak el érdekes dolgokat. Az átlagembernek mégis inkább Németország ugrik be az ilyen dolgokról, USA-ról meg a szabadság, jólét, és kokakóla.
2006-os békésen tüntetõ állampolgárok. Hehe, nekem mondjuk inkább a részeg feldühödött csürhe jutott róluk az eszembe, de hát ha a kuruc is megírta, akkor aztán biztos úgy van. :)
Amikor írtam az általad említett szót, kicsit elgondolkodtam, hogy írjak-e helyette valami mást, de sajnos arra jutottam, hogy USA az egy undorító elnyomó birodalom. Az USA mellet író újságírók ugyanilyen -sõt jobban- elfogultak USA mellet, mert szinte minden szavuk hazugság, vagy hazugságon alapul. Ha USA az erejét nem elnyomásra, terjeszkedésre használná akkor nem születhetnének olyan cikkek mint amit linkeltem. Nem szabad elfelejteni, hogy a kuruc és hasonlók nem is létezhetnének mert nem volna rájuk igény, ha nem az történne a világban ami ellen õk felszólalnak.
Az írásmód/stílus egy végsõkig elfogult emberre utalnak, még ha igaz is amit ír akkor is ellenkezõ hatást ér el nálam. Ez igaz az oldalra is és úgy néz ki rád is. Hihetetlen milyen könnyen használsz olyan erõs szavakat, mint például a "gyûlölöm". :/
Cionista össztûz Iránra. Sajnos egyre jobban gyûlölöm USA-t. Ha valaki nem azt teszi amit USA szeretne azt megtámadják. Remélem megélem a birodalmuk bukását, és tapsolhatok nekik.
Nekem meg az jutott eszembe, hogy vajon mi a különbség (a mennyiségen kívül) a náci orvosi kísérletek és a #2959-ben vázoltak között. Csak mert a Németek nem úszták meg egy bocsánatkéréssel, igaz akkor épp nem õk voltak az erõs kutya.
Ma hallottam a BBC rádióban, de úgy emlékszem (lehet rosszul, hogy) 60-as éveket mondtak. Vagy az egy másik történet? A kormány elnézést is kért az incidens miatt.
Én meg arra gondoltam, hogy mennyire "tökéletesen" mûködik ez a szabad világ, mert itt minden gaztett nyilvánosságra kerül, és a tetteseket vagy megbüntetik, de legalábbis elnézést kell kérniük, és így biztosított az, hogy a jövõben soha többet ne fordulhasson elõ ilyen gazság.
Úgyhogy amit ma velünk mûvelnek, azért is egyszer maaaaajd elnézést fog kérni valaki. Hát nem megnyugtató?
Emberiség elleni bûntett miatt indít vizsgálatot a guatemalai kormány, miután az Egyesült Államok beismerte, hogy a 40-es években szifilisz vírussal kísérleteztek a latin-amerikai rabokon.
1946 és ’48 között legalább 700 embert fertõztek meg szándékosan a vírussal, hogy megelõzési módszert találjanak. A szifilisz halálos lehet, de szívproblémákat, vakságot és elmezavart is okoz. A kísérletek miatt Barack Obama is bocsánatot kért, de kártérítést nem ígért.
(hírTV)
A probléma ott van, hogy alapvetõen Izrael állam elfogadtatására megy ki a játék. Izrael azt mondja, hogy ha nem fogadjátok el az ország létét, akkor elveszem még több területeteket, egészen addig csinálom ezt, míg szemet nem hunytok afelett, hogy eddig is elvettem egy halom területet.
Tehát ha most igent mondanak az Izraellel tárgyalni leülõ felek, akkor közvetve Izrael létét ismerik el.
Ezzel szemben a tárgyalásnak arról kellene szólnia, hogy Izrael mikor és hogyan adja vissza azokat a területeket, melyeket pluszban elvett, és miután Izrael mindezt visszaadta, új tárgyalássorozat kezdõdhet Izrael létérõl magáról.
De nem tehetik burkoltan a mostani tárgyalások részévé azt, hogy Izraelt elismerik-e vagy sem.
És ezt a burkolt kierõszakolós-megzsarolós álláspontot képviseled te is, mikor leírod: "de amennyiben a masik oldal ugyanazt teszi mint a hasonlo lepes utan is tette akkor persze storno az egesz". Mert burkoltan arra célzol, hogy ha most Izrael enged, akkor cserébe a másik fél adja fel MINDEN olyan szándékát, ami az Izrael megalapításának kérdésével kapcsolatos.
Most gondolkodj kicsit logikusan. Jött valaki, erõvel elvette a területeid felét. Neked nem tetszett, kapálóztál, erre õ elvett még többet és még többet, és csak akkor hajlandó megállni, ha te hajlandó vagy elismerni, hogy amit addig elvett, annak egy részét jogosan vette el. Ha valakit így kényszerítenek tárgyalóasztalhoz, akkor - most higgadtan gondolkodj el ezen egy picit - elvárható-e tõle az, hogy komolyan vegye a tárgyalásokat?
Ezért mondom, hogy a tárgyalások akkor lennének sikeresebbek, ha nem kötnék a tárgyalások feltételéül azt, hogy az addigi területszerzéseket hagyják jóvá a sértett felek.
Magyar Értelmezõ Kéziszótár - "zsidó": mn (1) Az ókori Palesztinából az egész világon szétszóródott, ma részben Izraelben élõ, sémi eredetũ nép, ill. ehhez tarozó. (2) Az izraelita vallásra, felekezetre vonatk.
Tehát, ahogy azt az angol idézet is kifejezte, a zsidó nem jelent feltétlen izraelita vallású embert.
Válthatunk témát? Vannak lényegesebb kérdések is, mint hogy mit jelent a "zsidó" szó.
Sot az Israeli parlament is vegyes vallasi tekintetben. De ugy pl magyaroszagon a keresztenyek vannak tobbsegben ugy israelben meg a zsidok, de nem allithatod hogy minden magyar kereszteny. Minden magyarorszagi lakos kereszteny ugyanugy bugyuta.
"Milyen szóval kell a zsidókra hivatkozni? Tudod: azon emberek összességére, akik kezében ásó van és épp a megszállt területeken építkeznek, no meg akik a buldózereket vezetik, no meg akik kezében távcsöves puska van, no meg ott vannak az izraeli politikusok is. Hogy kellene hívni ezeket az embereket együttesen szerinted? Izrael állam lakói, vagy mifene?"
A zsidokra zsido szoval, az israeliekre meg israeli. akar tudod akar nem Israeli halmazban benne vannak keresztenyek, muzulmanok, hinduk, zsidok is bar teny hogy nagyobb % ban zsido vallasuak. Nem en tehetek rola hogy nem erted.
En nem hulyenek irtalak le, hanem azt mondtam csak fekete feher, 1 0 letezik nalad is.
erre irtam en te geniusz hogy pl IDF eseten te azt mondod a zsidok igy a zsidok ugy ergo ha csecsenfoldon egy orosz katona lelo valakit akkor keresztenyek igy keresztenyek ugy? mert ugye oroszorszag kereszteny tobbsegu orszag.
vagy teszem azt magyaroszagony egy cigany megol valakit akkor mondhatom hogy a keresztenyek olnek elvegre a keresztenyek vannak az orszagban tobbsegben. remelem erted mirol akarok beszelni ha nem megy te is mesz az ignore listara mint a csiga.
Azért nem kell válaszolnod, hogy lehülyézz. Nyugodtan ignorálj engem is inkább.
De ha mindenáron földbe akarsz döngölni, akkor neked is azt tudom ajánlani, hogy esetleg fejtsd ki a véleményedet. Mutasd meg mekkora géniusz vagy!
Milyen szóval kell a zsidókra hivatkozni? Tudod: azon emberek összességére, akik kezében ásó van és épp a megszállt területeken építkeznek, no meg akik a buldózereket vezetik, no meg akik kezében távcsöves puska van, no meg ott vannak az izraeli politikusok is. Hogy kellene hívni ezeket az embereket együttesen szerinted? Izrael állam lakói, vagy mifene?
Szerinted mi a közös ezekben az emberekben? Hogy Izraelt építgetik-szépítgetik? Mi Izrael? Javarészt izraelita vallású zsidók országa? (Ez így most jó volt? A wikipédiából vettem...) Tehát mi a baj azzal, ha zsidókként azonosítom be az arabokkal azon a konkrét területen konfrontálódó emberek csoportját? Mi ezzel a baj, lássuk, mi a magyarázatod.
Itt van a "zsidók" wikipédiás definíciója is: "A zsidók (más néven héberek vagy izraeliták) ókori közel-keleti nép, valamint a magukat ettõl a néptõl származtató, illetve a zsidó vallást követõ, kulturálisan és nyelvileg heterogén összetételû emberek közössége a világ minden részén."
De itt van az angol Jew jelentése is: "The Jewish community overall has a common religion, culture, identity, and ethnicity, but individual Jews do not necessarily share all of these; therefore, a person might be a Jew by one standpoint but not by another."
Magyarul: a zsidók jelenthet vallás, kultúra, identitás vagy etnikai hovatartozás alapján csoportokat, de az egyes zsidók nem feltétlen az összes felsorolt szempont alapján azonosítják be magukat, van aki csak egyik míg van aki a másik alapján tartja magát zsidónak.
De ha tudod, add meg nyugodtan azt a magyar szót, amit a wiktionary "secular Jew"-ként definiál: "Person of Jewish heritage, but not observant of Judaism."
Látod, én az 1 bites agyammal készültem, feldobtam a labdát, és most van itt az a pillanat, mikor jön a te géniuszod, és a földbe döngöl... Lássuk!
Amennyiben ez a kulcsa a bekenek igen, de amennyiben a masik oldal ugyanazt teszi mint a hasonlo lepes utan is tette akkor persze storno az egesz. Mas kerdes hogy ki mit tekint megszallt teruletnek es mit nem. Reszedrol az egesz terulet megszallt teruletnek minosul, igy ismet teljesen felesleges a beszelgetes veled, mert nincs ertelme.
De mivel nem mi dontjuk el a sorsat az adott teruletnek, sokat nem szamit a velemenyunk az adott kerdesben azt hiszem.
en ez alapjan a fal teruleten tul ami szurken szerepel meg visszaadnam a palesztinoknak hogy Jordanival siman hataros legyen, szepen lezarnam a hatart es hagynam oket amit csinaljanak amit akarnak csak Israel teruletere nem engednem be oket dolgozni. Ezzel mindenki megkapna valamennyit abbol amit akar. Palesztinok a sajat orszagot, Israelieknek meg megoldodik a problemajuk az adott terulettel, es mint orszagkent kell kezelni azt az oldalt. Ha dolgozni akarnak jonni akkor mint mindeki mas szepen nekik is visumot kell szerezni ha tudnak ennyi.
Teljesen felesleges mert ugysem erted a problemat. olvass vissza par hozzaszolast hogy miert nem, de mivel ugysem fogd teljesen felesleges ragozni. Egyszeruen bites agyal nem lehet mit kezdeni
Miért ha más teszi fel a kérdést, akkor tilos reagálnod? Egyébként meg most sem reagáltál, így a kommunikáció nem az én oldalamon hal el.
Egy dolgot azért írtál: "Miert illete meg minden terulet?" Akkor azt mondod, hogy a megszállt területrõl vonuljanak ki? Azt is mondod, hogy a jövõben ne próbálkozzanak meg területfoglalással se a ~carrot (fehérgalléros), se a stick (puskaporos) módszereikkel?
Mi lenne ha te adnál egy elnevezést a zsidó népcsoportra, és innen kezdve akkor majd azt használom, hogy ne akadj fenn ezen a szerinted kardinális dolgon.
"...az meg egyre egyértelmûbb, hogy a zsidók idõhúzásra játszanak ezzel a tárgyalás vetítéssel, így marad idejük benépesíteni a megszállt területeket, és a végén már nem lesz mirõl tárgyalni."
Na most akkor mi van? Így van, nem így van? A zsidókat minden terület megillet, amit ki tudnak bulizni maguknak? Határ a csillagos ég? Mi a véleményed? Azon kívül persze hogy "mindenki Afrikából származik"."
Most kerul elo elosszor ez a kerdes toled, igy eddig nem is tudtam volna neked valaszolni erre. 4 kerdes: -Szerintem nem igy van. -Elozo alapjan szerintem nem igy van -Miert illete meg minden terulet? -A velemnyem mar tobbszor leirtam errol a temarol, de teljesen felesleges a vita vagy beszelgetes errol, mert a tenyadatok sem gyoznek meg teged, engem se a hulyeseg az adott temarol, igy pathelyzet es nem egymassal valo kommunikacio.
De nem hiszem hogy nehéz megválaszolni azt a kérdést, hogy ha holnap reggel egy buldózer áthajt a kerítésén, és kapnak 5 percet hogy takarodjanak, akkor jogosan háborodik-e fel? Mi ezen a kérdésen a bonyolult, hogy ennyi ideig tart eldönteni, hogy akkor ez most normális-e vagy sem?
És ha buldózer helyett a behajtó jelenik meg a háza elõtt, akkor az mennyiben más szituáció? A házadat ugyanúgy elveszíted, és ugyanúgy egy jól kigondolt terv áll mindkét esetben az események mögött. Tehát mi a különbség? A történelem során mind a buldózeres, mind a fehérgalléros verzió megtörtént számtalanszor. Az én kérdésem az, hogy mi teszi olyan nehézzé azt, hogy az emberek felismerjék hogy mirõl van szó, és miért olyan nehéz döntést hozni abban a kérdésben, hogy ez így jól van-e vagy sem?
Keresek infót a béketárgyalásokról. Hogy pontosan mi a tartalmuk. Valaki linkeket tudna ajánlani?
Közben ezt találtam: "Tulajdonképpen az egész világgal dacolunk, ami többnyire a mi hibánk következménye is, mert megnyugtattuk a világot azzal, hogy nem vagyunk elég kemények, s ezért lehet ránk nyomást gyakorolni. Most aztán minden erõnkkel azon kell munkálkodnunk, küzdenünk, és nem szabad többé napirendre térnünk afölött, hogy ismét, akárcsak részlegesen is betiltsák az építkezést Erec Jiszráél területén."
Hát, ha a keménység a létünk értelme, akkor gondolom a keménykedõk nem fognak csodálkozni azon ha egyszer valaki majd velük fog keménykedni. "Kard által vész, ki kardot ragad..."
Mondjuk én meg arra lennék kíváncsi, hogy az ide járó fórumozók szerint a határ TÉNYLEG a csillagos ég? Might is right? Akinél a katonai és pénzhatalom, annak mindent szabad? A világ tényleg ilyen egyszerû? Gyõzzön az önzõ gén és a buta-süket DNS az értelem felett? Ennyik vagyunk emberek, és kész? Mi ez, a majmok bolygója?
"...az meg egyre egyértelmûbb, hogy a zsidók idõhúzásra játszanak ezzel a tárgyalás vetítéssel, így marad idejük benépesíteni a megszállt területeket, és a végén már nem lesz mirõl tárgyalni."
Na most akkor mi van? Így van, nem így van? A zsidókat minden terület megillet, amit ki tudnak bulizni maguknak? Határ a csillagos ég? Mi a véleményed? Azon kívül persze hogy "mindenki Afrikából származik".
Elnézést az elõzõ hozzászólásom stílusáért, de sajnos eddig tudtam tolerálni a következõkben ismertetett szarságokat:
Strahd_ egyszerûen képtelen értelmezni egy-egy hozzászólás tartalmát, nem tudja különválasztani a fõ kérdést(eket) a kapcsolódó infóktól vagy tovább gondolásoktól, és ezzel szinte mindig eltereli a témát a fõbb a hozzászóló által feltett kérdésekrõl amit sajnos a 2933-ig tudtam tolerálni. Sajnos 10 esetbõl 9x ezt csinálja, hogy direkt vagy tényleg ennyire sötét nem tudom. Ráadásul itt egy 8-10 soros hozzászólásról volt szó nem egy regényrõl.
Nézzük az utolsó esetet: Arra lettem volna kíváncsi, hogy az idejáró fórumozók egyetértenek-e velem abban, hogy maga a béketárgyalás alap is egy vicc, amirõl palesztin oldalról nem is szabadna tárgyalni, vagy esetleg az idejárók szerint jó az alap én nem értenek egyet velem. Ha Strahd_ azt írta volna, hogy nem ért velem egyet mert szerinte jó az alapja a tárgyalásoknak X és Y okok miatt, akkor biztos, hogy nem borul el az agyam én nem nevezem elõembernek. Ehelyett belekötött egy olyan dologba amit csak akkor lehetne érdemben itt megbeszélni, ha valami csoda folytán egyességre jutnánk abban, hogy jó vagy nem jó a tárgyalások alapja. Mert ugye ha jó a jelenlegi akkor nem is kell beszélni kártérítésrõl sem, mert nem is jutna el oda az egész beszélgetés. Ez kb olyan (szándékosan hozok teljesen nem ide illõ példát) mintha felvetné valaki, hogy építsen a fõváros 50millió euróból egy 5-ös metrót és a hozzászólása végére odaírná, hogy ha esetleg arra jutnak, hogy igen építsünk akkor õ azt szeretné, hogy a majdani metrókocsikban a vészcsengõ gombja rózsaszín legyen, majd az egész beszélgetést elterelné egy másik hozzászóló arra, hogy milyen színe legyen a vészcsengõgombjának, mikor még az sem biztos, hogy lesz metró.
Na szóval kicsit kiakadtam ezen a tereléses sehova nem vezetõ beszélgetési stíluson amit leginkább Strhd_ tudhat magáénak, eddig próbáltam elviselni de tovább nem ment sajnálom.
Nagyon kéne az az /ignore lehetõség, de tényleg.
Nem érdekel a vallás. Nagy általánosságban két oldal van: UN Partition Plan: Arab-Jewish azaz arab-zsidó. A szavakat ennek megfelelõen értelmezd.
Majd ha az egyik arab a másik arabot robbantja fel, vagy az egyik zsidó a másik zsidót lövi le, akkor elkezdhetjük felosztani az arabokat vagy a zsidókat. Jelen téma kapcsán ez nem így van.
A terrorcselekedet pedig terrorcselekedet marad, attól függetlenül, hogy öngyilkos merénylõrõl van szó, szimpla merénylõrõl, vagy katonáról. Nem pontosan értem hogy mi értelme van a szavakon lovagolni, és leszögezni olyanokat hogy az IDF az nem merénylõ. Ha épp a IDF terrorizálja a civileket és követ el valami merényletet, akkor az IDF a merénylõ. Azaz a zsidók a merénylõk. Erre próbáltam rámutatni.
A kilakoltatások témája viszont teljesen más szerintem. A megszállt területekrõl van szó, hogy akkor most azokkal mi legyen. Kártérítést természetesen nem fog Izrael adni, de az is hülyeség szerintem, hogy a kárpótlás kérdésére valaki azt reagálja, hogy na persze akkor az arab terroristákért is fizessen valaki. Mert ezt a sort lehetne folytatni, hogy pl. "igen? akkor a zsidók is fizessenek kártérítést azért a területért, amit a nyugat a kezükre játszott", stb.
mit tekintesz zsido merenylonek? ha az IDF et akkor annyira bele kell masznod az adott katona eloletbe hogy meg tud hatarozni a vallasi hovatartozasat leven IDF en belul 3-4 vallasi is megtalalhato.
:) en nem tekintem az IDF et merenylonek mint ahogy nem tekintem Sziria,Libanon,Egyiptom, Jordania katonait sem annak ergo ez kikerul a szamitasbol.
Marad az irgun vs hamas, hezbollah es tarsai osszehasonlitasa de gondolom te nem erre gondoltal.
Senki nem mondta, hogy más besorolás alá kerülnek a zsidó ártatlan áldozatok.
1:Csak még a palesztin áldozatok kormány parancsra állami hadsereg által szopták be a dolgokat, addig a zsidók bûnözõ terroristák miatt, akiktõl nehéz kártérítést követelni. 2:Ha a zsidó állam nem teszi amit tesz (arról beszélek amit még a nagy fõszövetséges USA is ellenez) akkor nem biztos, hogy lennének terroristák, vagy legalábbis nem ennyien és jóval kisebb támogatottságuk lenne. Érted, ha az én házamat rombolnák le a következõ másodpercben azon gondolkodnék, hogy melyik zsidó piacot robbantsam fel.
ismét eljutottunk az ok-okozat részhez, amit a zsidó párti társaság nem tud felfogni.
Amikor a hajót megtámadták a zsidó terrorista kalózok, majd néhányan itt felemeltük a hangunkat a nemzetközi vizeken történt támadás és módszere ellen, a legnyakatekertebb érvekkel védtétek a zsidókat, majd a mikor az ENSZ is elítélte õket nem várt keménységgel, kussoltok mint a kisnyulak, majd beleköttök egy a témához csak kicsit kapcsolódó félmondatba, hogy eltereljétek a szót arról amit a zsidó terrorhadsereg tett békeaktivistákkal.
Ez már undorító kategória, bár mit is várhat az ember az hazáját elajándékozni akaró elõemberektõl.
Volt már bodycount, hogy a zsidó merénylõk vagy az arab merénylõk tettei követeltek-e több áldozatot? Olyasmiért ne követeljetek kártérítést, amiben mindkét oldal sáros.
Terror áldozatai alatt kiket értesz? A felrobbantott amerikai katonákról beszélsz? Miért mentek oda keménykedni? A felrobbantott tornyokra gondolsz? És arra mi a bizonyítékod, hogy terroristák robbantották fel?
Milyen terror áldozatairól beszélsz? Vagy ez csak egy újabb szófordulat tõled?
Még mindig mást jelent bevonulni egy üres mezõ közepére, és kijelenteni, hogy ez a mienk (lásd: mindannyian Afrikából származunk), és mást jelent bevonulni egy olyan területre, ahová már mások bevonultak, és ott keménykedni és szítani az ellentétet, hogy márpedig ez most MÁR a mi földünk.