Az egész béketárgyalás egy vicc, nem más az egész mint vetítés.
Ha én palesztin lennék ez lenne az alapom a tárgyalások megkezdésére: 1. A zsidók takarodjanak ki a -ENSZ szerint is- megszállt területekrõl. 2. A lerombolt palesztin otthonokat állítsák helyre saját, azaz Izrael költségén, és segítsék visszaköltözni az elüldözött családokat.
Ekkor lenne az, hogy megbocsátok, mert rendes vagyok és elnézõ, bár a gyermekeim sosem fogják kiheverni azt a sokkot, hogy katonák rontottak be az otthonukba kiráncigálták õket, majd buldózerrel tettek pontot az addigi életükre, ezért kártérítést is kérnék ami jó alapot adhatna a békefolyamatok beindítására.
Ezért van az, hogy nem ismerik el azt a majmot aki tárgyalni akar velük (nem jut eszembe a neve), egyszerûen rossz az alapja az egésznek, az meg egyre egyértelmûbb, hogy a zsidók idõhúzásra játszanak ezzel a tárgyalás vetítéssel, így marad idejük benépesíteni a megszállt területeket, és a végén már nem lesz mirõl tárgyalni.
A zsidók vannak olyan helyen ahol nem lehetnének, amíg ez nem változik addig nem is kell, hogy béke legyen.
ENSZ: Szándékos emberölés, kínzás és embertelen bánásmód vádjával eljárás indítható Izrael ellen
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa szerdán elfogadott határozatában támogatja a Gázai segélyflottilla ügyét vizsgáló bizottság jelentését, amely szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megindítható az eljárás Izrael ellen. Az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) 57 országának egyetértésével, Pakisztán által beterjesztett határozatot 30 igen, 1 nem (természetesen az Egyesült Államok) és 15 tartózkodó szavazattal fogadták el. A jogi dokumentum elítélte Izraelt, mivel nem mûködött együtt a vizsgálóbizottsággal, és egyben kérte az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát, hogy fogadja el a testület beszámolóját, valamint azt javasolta a Közgyûlésnek: foglalkozzon a jelentéssel. Az ENSZ szakértõi szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján „szándékos emberölés, kínzás és embertelen bánásmód” vádjával eljárás indítható Izrael ellen. (MTI nyomán)
És orbánék ennek a likudnak a testvér pártja. Végül is nem is választhattak volna jobban, pedig a földön nem 1-2 ország van meg nem is 1-2 párt, õk belenyúltak a "jóba".
Miért nem tudsz a másik lenézése nélkül érvelni? Azt gondolod, hogy ha minden hozzászólásodat Szmájlival fejezed be attól igazad lesz? Vagy miért kell LOL-ozni?
Te és a hozzád hasonló gondolkodású emberek, tökéletesen megelégszenek a "hivatalos" állásponttal vagy a Heti Hetes állás pontjával, mert az a szátok íze szerint alakul, képtelenek vagytok vagy nem akarjátok kívülrõl megnézni a világ eseményeit. Majd ha olyan kérdéseket kaptok ezekkel kapcsolatban amire nem tudjátok a választ (nem a 9/11-re gondolok, mert mint mondtam, pont leszarom a kérdést) akkor elkezdtek: A: Témát terelni. B: Lehülyézni a kérdést felvetõt. C: Eltûnni pár napra, majd ha már másról van szó visszatérni. De mivel többen vagytok elhiszitek, hogy nektek van igazatok és ettõl jól is érzitek magatok.
Itt soha senki nem mondta, hogy a Zsidók tehetnek mindenrõl, kivéve te. Olyan szánalmasan védik itt egyesek a Zsidó ország érdekeit, hogy még a saját népük illetve hazájuk ellen is fordulnak, jó példája ennek az amikor azt mondtam, hogy több joga lenne a cigányoknak egy országra Magyarországon belül mint a Zsidóknak volt Izraelhez a megalakulása elõtt, majd a kérdésre, hogy odaadná-e Borsod megyét a cigányoknak gondolkodás nélkül rávágta, hogy igen, csak azért, hogy a Zsidók igazát védje. (Strahd-ról beszélek). Ezen kívül többször fordult már elõ, hogy Zsidó-Palesztin, Cigány-Magyar kérdésben, ellentétes elvek szerint gondolkozott itt egy-két ember, sõt sokszor a saját népe ellenében.
Azért mi nagyon egyszerû erkölcsi normák szerint érvelünk, még a zsidók mellet érvelõknek ez nem megy, sokszor hallani "mert az erõsebb kutya baszik" érvet, ami szerintük helyes, illetve, sokszor már annyira elterelik a témát, hogy fájdalom, ("mert az oroszok is, kína"), annyi nem jut el az agyukig, hogy A ember vagy csoport bûnei nem mentesítik B csoport bûneit, bûnökkel akarják igazolni a sajátjukat, ami több mint szánalmas, és butaság is, óvoda színvonal. Ennyire képesek lesülyedi, a zsidók védelmében. Nem mi beszélünk másról egy-egy kérdésnél nem mi tûnünk el ha kényes a kérdés, mi általában egyenes válaszokkal szolgálunk, tisztán és érthetõen. (bár volt, hogy belekeveredtem pár dolgoba, mert mondjuk álmos voltam)
Éljetek tovább a szép kozmetikázott híreitek árnyékában és élvezzétek. Elég csak összehasonlítani az Index és a Kuruc Hajóraj elleni támadás ENSZ jelentésérõl szóló híreket, de akár a többit is. Fikázod a kuruct mert nem tetszik, hogy ott beszámolnak a közel heti rendszereséggel elkövetett gyilkosságokról amit igen Magyarok ellen követnek el jó részt cigányok, jobb a heti hetest nézve az ezt leközlõkön viccelõdni. A Jobbikon nevetgéltek, mert ezt teszi az MSZP-s média is miközben nem a Jobbik az amelyik félre beszél a pártok közül, nem õk lopták szét az országot, nektek elég annyi, hogy "az mszp azt mondta, hogy õk nácik" gondolkodnotok már nem is kell rajta, hisz "õk" megmondták. Annyira nevetséges amit csináltok, hogy nem is tudom minek írkálok még mindig ide.
A jelek azonban arra utalnak, hogy a perzsák okosabbak, mint ellenfeleik: az atomfegyverek birtoklása nem ok a büszkeségre, „az megvetendõ és szégyenletes dolog”. „És még szégyenletesebb, hogy használhatják is ezeket a fegyvereket. Ami ha megtörténne, azt nem lehetne a történelem során elkövetett egyetlen egy bûncselekménnyel sem összehasonlítani”. - jelentette ki Mahmud Ahmadinezsad az ENSZ közgyûlésén.
Na ez hiányzott ide még, már csak kis Krudinák kéne és az aztalteritõs barátja...
Kár vitatkozni veled, akkor élj abban atudatban hogy nálad az igazság, és olvass tovabbb kuruczot, meg nyald a jobbikot es a sok buta sötét irredenta majom összeesküvés elméleteit, igen minden rõl a zsidók tehetnek még a ti hulyesegeitekrol is õk...na igy jó lesz?:))
Mindenesetre pár kérdés 9/11-rõl: (nem érdekel, hogy hülyeség-e vagy nem, mint mondtam leszarom a témát addig amíg az amcsik szívnak)
Engem ez jobban zavar: "A régióban egyedül Izrael nem részese a szerzõdésnek." Tudom titeket nem, szerintetek ez így van rendjén mert usa azt mondta.
Az meg, hogy a 9/11, hogy volt sosem fogjuk megtudni, a történelem során nem egyszer volt olyan eset, hogy valaki háborúzni akart és erre ürügyet gyártott majd ráfogta a megtámadni kívánt országra vagy népre. De ettõl függetlenül nem biztos, hogy USA csinálta mint ahogy az sem, hogy nem "belsõ munka volt". Ezenkívül az Iráni titkosszolgálatok nyilván többet tudnak a dologról mint mi, szóval akár még igaz is lehet. Viszont én ezt a kérdést konkrétan leszarom, mert usa, így vagy úgy mindenképpen a rövidebbet húzta aminek csak örülni tudok.
Én nem tudom hogy te mit látsz, mindenesetre olyan érzésem van, mintha eldöntötted volna hogy márpedig nem vagy képes a teljes kép megismerésére. És ha ez így van, akkor bizony az is lehet, hogy pontosan azért vagy képtelen a megismerésre, mert elhatároztad, hogy képtelen vagy.
"persze lehet mindenfele osszeeskuves elmeleteket szoni a temaban, akar cionista ervekkel, akar arab, akar mindkettot utalo, tok mindegy meg nem feltetenul kerlsz kozelebb az igazsaghoz"
De ha véletlenül mégis közelebb kerülnénk az igazsághoz, a nyugtalanító gondolatokat el lehet hessegetni azzal, hogy "á, ez csak összeesküvés elmélet!"...
Elvetette a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közgyûlése pénteken azt a határozati javaslatot, amely felszólította volna Izraelt, hogy csatlakozzon az atomsorompó-szerzõdéshez (NPT).
A 151 tagállamból 51 szavazott az arab világbeli országok kezdeményezte javaslat ellen, 46 támogatta és 23 tartózkodott. Az arab országok küldöttei arra hívták fel a figyelmet, hogy Izrael nukleáris fegyverei veszélyeztetik a közel-keleti békét és biztonságot.
Az Egyesült Államok ellenezte a javaslatot, és a visszavonására szólított fel. Washington szerint a határozat "ártott volna a tömegpusztító fegyverek közel-keleti betiltására irányuló átfogóbb törekvéseknek", és "rossz jelzést küldött volna az újraindult izraeli-palesztin békefolyamatnak". A régióban egyedül Izrael nem részese a szerzõdésnek. A tervezett határozatot a "nemzetközi joggal ellentétesnek" nevezte, és úgy vélekedett, hogy az "politikai manõver a zsidó állam létét megkérdõjelezõ ellenségei részérõl". Izraeli álláspont szerint "a tervezet célja az volt, hogy elterelje a figyelmet a közel-keleti régió valódi veszélyt jelentõ szereplõirõl, Szíriáról és Iránról".
Ehud Azulaj, Izrael NAÜ-höz delegált követe röviddel a szavazás elõtt kijelentette: a határozat elfogadása "végzetes csapás" lenne bármely, a régió biztonságának javítására irányuló jövõbeli együttmûködésre nézve.
Éljen az egyenlõség! A tartózkodók meg a nemmel szavazók biztos, hogy nincsenek zsidó/usa befolyás alatt. Ezeknek mindent lehet mert õk az erõs kutyák.
Lehet hogy a közel keleti probléma pofonegyszerû . Mindkét fél hasznot huz belõle mivel mind az araboknak mind az Izraelieknek kell ellenségkép . Az arab országok vagy 500 évvel le vannak maradva a vallási rendszerükkel gazdasági és társadalmi problémáik vannak , munkanélküliség , tudatlanság stb . Az hogy ott van Izrael és a palesztin ügy ez az egyetlen dolog ami vallásilag politikailag összekovácsolja öket és nem egymást marják folyamatosan , és a belsõ társadalmi problémáikról is eltereli a figyelmet . A másik játékos Izrael meg a nyugati világ egyik bástyája ott kicsitt a politikai helyzete hasonlit a 800 évvel ezelötti templomosokéra akik ott éltek . Mesterségesen életben kell tartani Izraelt pénzügyi , fegyver , politikai propaganda , lobby stb eszközökkel mert önálloan életképtelen . Egy biztos hogy Izrael ügye a nemzetközi ( kazári ) zsidoságot az egyetlen dolog ami összekovácsolja . Lehetne még elemezni tovább de biztos van valami érdeke a nemzetközi Bankvilágnak pénzügyi és politikai lobbynak hogy Izraelt a farkán tartja .
Egy párszor írtam már :) -> Ross Kemp idevágó riportfilmje sztem hûen tükrözi az ott élõ emberek (barikád egyik és másik oldalán élõk) véleményét arról mennyire elegük van ,hogy az "érdekükben" szítják a "politikusaik" közöttük élõ degeneráltakat mindkét oldalon ,hogy hatékonyan nyomorítsák meg egymás életét nap napután..
fegyverre, meg eszmére van csak szükség és mûködik a Dárvin díj vetélkedõ
Minden dolognak, altalanosagban irtam. Kuruczos megallapitas nem neked hanem csige791 nek szolt. En csak orulok ha nem olvasol olyan szennyt:)
De ha mar kozel keleti konfliktus a tema, akkor a konfliktus okait keresve ne csak egy helyrol erdemes nezni a dolgot. Nem allitom hogy konnyu az objektivitas, sot egyszeruen majdhogynem lehetetlen, de egy kozelkeleti esemeny kivalto oka hattere nagyon szovevenyes is lehet, ezert eleg nehez megtalani a mozgato rugokat, persze lehet mindenfele osszeeskuves elmeleteket szoni a temaban, akar cionista ervekkel, akar arab, akar mindkettot utalo, tok mindegy meg nem feltetenul kerlsz kozelebb az igazsaghoz.
Lehet nem is az a cel, eleg ha csak egy esemenyrol az ember a velemnyet elmondja. Meg az se biztos hogy az igazsag, de szive joga.
Kiktõl szedem a hiteles infót? Te azt tudod? Mert azt leírtam világosan, hogy kurucot nem olvasok. De te sem azt, hogy én mit írok.
Egyébként még mindig ott tartunk, hogy kérdezlek, hogy mi az a téma, mellyel kapcsolatban jobban körül kellene néznem? Az antiszemitizmus és a holokauszt az én példám volt csak. Te említetted meg az állásfoglalásommal kapcsolatban a demagógiát, és hogy olvassak utána dolgoknak. De milyen dolgoknak?
Hat a tenyeket irtam, az indokod hogy te a embercsoportok demonizalasa es az igazsagtalansag ellen kuzdesz es kozben akiktol a "hiteles" infot szeded azok ugyan ezt csinaljak. Erre irtam hogy elegge ellentmondasos a dolog. Ha valoban erdekel a tema, akkor erdemes azt mindig tobb oldalrol megvizsgalni, meg akkor is ha esetleg az a oldal ahonnan te szerezted mindenben igaz. Tudod igazsag egy van csak hat sokfele keppen magyarazzak. Ki ugy ki amugy, es itt most nem csak a kuruczra gondolok. Indexen is ugyan ugy lehet boduletes baromsagokat olvasni, ebben nincs kulonbseg, csak azert a hulyeseg es a tudatos uszitas kozott nagy kullonbseg van.
Jozsi szegeny, Bela gazdag, Ez az igazsag! Ez igazsag?
Pl. minek olvassak utána? Eleget tudok ahhoz, hogy értsem, miért pont az antiszemitizmus szó terjedt el, és hogy miért pont pl. a holokausztot másként látókat kell törvényekkel elhallgattatni.
Ja, és csak hogy tiszta legyen számodra: soha nem olvasok kurucos cikkeket. Hanem jelenségek ellen harcolok, mint pl. a konkrétumokat nélkülözõ demagóg "érvelés". Vagy a személyeskedés, mások minõsítgetése, embercsoportok/mozgalmak démonizálása, hírforrások szavahihetõségének aláásása.
Jól látható módon van feltüntetve a ? a hír címében(is). Amikor ezt a hírt tárgyaltuk ezt normálisan le is írtam ide mikor ugyanezzel jöttél, mindenki meg is értette, de neked valahogy nem megy.
:))) Remenytelen vagy ha nem erted, hat pontez az ilyesfajta demgagogia lenyege...kicsit olvass utana lehetoleg ne a kuruczon.
De azt olvasol amit akarsz szived joga, ha hiszel benne az is a jogod, csak ne lepodj meg ha hulyenek neznek ennyi. reszemrol kurucz tema off, nem ernek annyit
Elsõ lépésben keress rá a kérdõjel jelentésére. Segítek, így néz ki: ?
Tudod ha egy hírben kérdõjelek vannak illetve kérdezõ hangnemben íródik akkor az nem tényt közöl hanem kérdést tesz fel, vagy rávilágít egy kérdésre. Ha ez a része sem megy a dolognak akkor nem teljesen értem, minek olvasol egyáltalán bármit is?
Ha te elolvasol egy cikket, és csak a hibáztatást látod, akkor lehet veled is baj van. Ne azt nézd, hogy cikk kit akar elszámoltatni, vagy hogy milyen lépéseket tart szükségesnek, hanem nézd a felhozott érveket, tényeket, adatokat.
Egy demagóg cikk csak a számára demagóg, aki hagyja magát, és fogékony az ilyesmire. De te ugye nem vagy?
Ezért demagóg amit csinálsz, mert részigazság van abban, hogy nem helyes az amit ott leírnak, de te általánosítasz és levonod a magad konklúzióját.
Miért nem konkrét állításokat emelünk ki, és cáfoljuk meg vagy támasztjuk alá?
Aki olyan jól tájékozott mint az ide írogatók többsége, simán ki tudja szûrni, hogy mi a hülyeség, és mi a valóság. Ezért nincs baj szerintem azzal, ha onnan veszünk vitatémákat. Ha meg nem képes valaki kiszûrni a hülyeséget, akkor nem is kell magyaráznia arról, hogy milyen demagóg a kuruc, mert úgysem tudja, hogy mikor demagóg és mikor nem az, szóval csak blöfföl, az meg nem szép dolog.
Pont ezért fogalmaztam úgy, hogy bizonyos dolgokban akár még igazuk is lehet. Nem hiszem, hogy megalapozott az általánosítás az ott megjelenõ cikkekkel kapcsolatban, csak azért, mert ma divat "kurucozni". Ezért nem tartom helyénvalónak azzal érvelni, hogy ez vagy az hülyeség, mert a kurucról származik.
Pl az, hogy egy rutin flottamozgásról gigantukus baromásgot írtak. Fingjuk nincs a nemzetközi politikáról a haditecnikáról és fegyveres erõkrõl meg végépp. De azér osztják az észt...
Felre ertettel, de nem csodalkozom ha a kuruczot megfelelonek tartod es hitelesnek...kar ezen vitazni.
Mondjuk az erdekes hogy kurucz jobbik es a tobbi silanynal mindig 2 dolog van teriteken masrol nem is tudnak beszalni....csak nem veletlen:))
Mondjuk jobb ah masokat hibaztatunk a sajat gyarlosagunk miatt, ez sima emberi szokas, masban jobb keresni a hibat mint magunkban. Ezert is ilyen a vilag amilyen, es ezert is van peldaul a kozel-keleten problema.
Nem fog itt is most a kurucról beszélgetni, mert nem érdekel, hogy te olvasod-e, vagy tetszik-e neked. Azt viszont nem igen értem, hogy mi a gond azokkal miket ide belinkelek, ha valaki belinkel ide mondjuk egy index-es hírt ami a témába vág, simán beletudok kötni, hogy a zsidók számára kényes kérdéseket nem feszegetik, lásd a hajóraj elleni támadás ensz jelentésének index.hu-s híre.
Persze sokaknak az jobban tetszik, mert az õ szájuk ízének megfelelõbb, hogy annyira nem is voltak gecik a zsidók, mert ott nincs oda írva, hogy közvetlen közelrõl lõtték fejbe néhány aktivistát. Mindenki azt olvas amit akar, a kuruc fikázni az ide linkeltek miatt meg már vicces, mert nem olyanokat linkelek ami szerintem is szar hanem témába vágó csak a kurucon megtalálható híreket.
azert mert valamiben reszigazsag van az meg nem jogosit fel altalanositasokra es konkluzio levonasara, pont ez az ilyesfajta iranyitott demagogia lenyege, hogy reszigazsagokat tartalmaz, jol felepitve.
Mit jelent az, hogy valami nem objektív? Ha mondjuk a wikipédiában található dolgokkal ellentétes elméletekre hívom fel a figyelmet, akkor nem vagyok objektív? Lehet hogy eseteként egyoldalú az álláspontjuk (azaz: kitartanak egy adott álláspont mellett) na de megfontoltad-e már azt a lehetõséget, hogy igazuk van (bizonyos dolgokban). Ha igazuk van, akkor még szép, hogy egyoldalúak lesznek, és egyoldalúan (kirekesztõen, gyûlöletkeltõen, hazug módon - mert ugye ha valaki mást mond, mint mi, akkor gyakran érezzük vele szemben a felsoroltakat) tálalják a dolgokat. Pl. mi van, ha a pénznek tényleg az a funkciója, amire páran célozgatnak?
A kuruczal a legnagyobb bajom, hogy irredenta, kirekeszto, gyuloletkelto, hazug es demagog.
A hireket a sajat izlesuk szerint talaljak es a hirek prioritasa es valogatasa is sajat elgondolas szerint tortenik. Objektivitast nyomokban se talalni rajta, viszont annal tobb tematikusan elohozott temat amelyekkel a sajat allaspontjaikat probaljak bizonyitani elegge dogmatikusan.
Aztan a magyar ostortenet keverese a Magyar Keresztenyseg es hagyomanyok keverese, neha mar konnyet csal az ember szemeben a rohogoestol.
A hirek kommentalasa talalasa meg olyan mertekben all messze az objektivitastol ( es most egy kurucz altal nem szeretett) mint mako jeruzsalemtol.
Nem az a baj altalaban az ilyen tematikaval irodott szenny cuccokkal hogy mondjuk ciganybunozesrol irnak, meg zsidobunozesrol, hanem hogy a merleg nyelve naluk csak erre fele hajlik.
Akkor mar rakhatnanak ki magyarbunozes menupontot is oda joooo sok dolgot bele lehetne rakni....csak az megtorne az o tematikajukat.
Szoval a kurucz a magyarsag megiteleseben es a magyarok gondolkodasara inkabb karos mint sem hasznos. Nem az a baj vele hogy nem bal oldali vagy nem fidesz parti vagy ilyenek, egyszeruen ok is egy fekete feher szemellenzot viselnek.
" Minden bevandorlo, kulfoldi a szegeny magyarok elol veszi el a kenyeret stb. gondolkodasodrol,"
Én ilyet soha a büdös életben le nem írtam. Egyszer beszéltünk Magyar mentalitás topicban a bevándorlokról akkor kifejtettem, hogy a dolgozni akaró jöjjön mert az csak hasznára van minden államnak, szorgalmas emberek kellenek nem olyan bevándorlók akik alapból azért jönnek hogy segélyekre rendeszkedjenek be. Le is írtam, hogy milyen rendszerben lehetne ezt ellenõrizni, hogy ki az aki lumpolni jön és ki az aki dolgozni. Szóval megint hazudtál rólam és te nevezel engem hazugnak. Nem szégyeled magad , hogy hazugsággal akarsz itt érvényesülni?
Hogy van pofád valakit hazugnak nevezni, úgy hogy nem támasztod alá konkrétumokkal. Linkeld ide azt légyszíves, hogy mikor mit hazudtam. Most mondom ezt 6x-a. Ha nem tudod bebizonyítani, hogy hazudtam akkor te válsz hazuggá, mert valakirõl olyasmit állítasz amit nem követett el. Tehát te hazug féreg mikor és mit hazudtam? (5x szépen kérdeztem, abból nem értettél.)
Az meg, hogy nem tudod értelmezni amit olvasol nem lenne baj, ha mondjuk valami konzolos hülye gyerekeknek való fórumra irkánál, mert ott ez az alap szint. Csak jelzem, hogy ez a topic nem a cólofdyuti hanem a valóságról szól. Miért írom ezt? Mária terézia azt mondta(?) hogy a zsidók a kölcsöneikkel meg a szemét ilyen olyan ügyleteikkel elszegényítik földönfutóvá teszik a becsületes dolgozó embereket. Erre valaki azt írta, hogy lehet, nem is mondott ilyet, csak valaki kitalálta. Ezért írtam ebben a hozzászólásban már zárójeles kérdõjelet a mondta szó mögé. Tehát Terézia azt mondta hogy elveszik az emberek házait a hiteleiknek köszönhetõen. Én pedig erre azt írtam, hogy lehet, hogy nem mondta ezt Terézi de mégis ez történik, emberek kerülnek utcára értsd: elveszik a házaikat a bankok és utcára kerülnek, szó nem volt munkáról addig amíg te valahogy eljutottál oda, hogy én élõsködõ vagyok meg sokan vesztik el a munkájukat. Megtudod Magyarázni, hogy keverted bele a Teréziás részbe a munkát?
Bazdmeg mint az óvodában, úgy kell megmagyarázni embereknek, hogy egy-egy mondat mit jelent, majd egy ilyen nevez engem sötétnek, hazugnak, élõsködõnek. Az eszem megáll, esküszöm. Ja de persze, ha leír valamit majd rákérdezek, bizony kapcsolódó dolgokra, akkor elkezd terelni másfelé, ha még1x konkrétabban rákérdezek akkor meg eltûnik napokra.
Na meg ugye azt se felejtsük, el ha hazugsággal vádolsz majd rákérdezek, akkor meg azzal jössz, hogy mi vagyok én hogy kérdezni merek. Aztakurvaélet.
Nem hiszem, hogy épeszû vagy öreg.
Szerintem máshol is így megy ez, csak abba nem látunk még ennyire sem bele! :)
Szerintem meg pont fordítva! :) Az érdekeltek köre ( nyilván generációkon át ) mindig ugyan az, csak az ellenségkép változik annak tükrében, hogy mi az éppen aktuális érdek!
Magunkra levetítve: egyszer a nyilas, aztán a kulák, aztán a kapitalista, most meg a "terrorista" a fõ ellenség... a szálakat meg ugyanaz a kéz mozgatja...
Tenyleg..? Es hogy identifikalnad a "valosag" kifejezest..? Semmi mast nem mondhatunk a "valosag"-rol mint az azt leiro, jelenleg rendelkezesre allo, legpontosabb elmelet... A vallasok kialakulasa idejen a hiedelem volt a legpontosabb..Most van mas is, aminek nagyresze szinten "hiedelem"amig a kesobbiekben bizonyitast nyer.. De ez nagyon OFF..
Annak az érdeke, aki jól megtanulta az évezredek alatt, hogy legnagyobb profitot a konfliktusokból lehet lecsapolni.
Vagy, ahogy azt általánosítva szoktam mondani, egy embercsoport a legnagyobb munkát mindig a törésvonalak mentén (értds: azok miatt) végzi. Ezért van szükség a törésvonalakra, a szegmentálásra, a krízisekre, a háborúkra, az ellentétekre, a fekete-fehér látásmód erõltetésére stb. stb.
Ez G.W.Bush-ra is igaz volt(talan igazabb)megsem irtal hasonlot.. Miert..? Ha azt irtad volna h baromsagot beszel/cselekszik, de a "masik oldal"is"gennyes", akkor nem illetnenek az egyoldalusag vadjaval.. Bar tudom ezt leszarod...
"Amig panaszkodsz hogy a szegeny magyar emberek munkanelkuliek lettek addig te a vilag egy masik reszen helyi oslakos elol veszed el a munkat. Ezzel alapbol nem lenne gond ha kozben nem tepned feleslegesen a szad forditott szituaciokban."
Egyrészt nem a munka másik elõl való elvételérõl volt szó a Mária Terézia idézetben. csige erre hivatkozik, hogy amiatt, amit ott (az idézetben) le van írva, azért kerülnek emberek az utcára. Ugyanezen okokból kerülnek emberek a világ minden táján utcára, de egyik esetben sem arról van szó, amit te felhoztál, hogy az ember a másik elõl veszi el a munkát. (Akkor sem errõl van szó, ha ilyen is megeshet, hogy az ember a másik elõl veszi el a munkát.)
Másrészt én pl. szintén külföldön dolgozom, mert kihívtak. Nem én jöttem, és vettem el a munkát valakitõl, hanem úgy hívtak, hogy jöjjek ki, mert nincs ember, aki elvégezné a melót. Tehát mielõtt valakit letámadsz, azért gondold már át, hogy mit tudsz azokról a körülményekrõl, ami alapján a támadást indítod.
"Mindig elojosz en rakerdeztem tobbszor is :) ki nem sz@rja le te miket kerdezel? :)"
Nem kell részt venni a beszélgetésben. Senki se kötelez arra, hogy megválaszold a saját állításaid alapján felmerült kérdéseket. De akkor azt se hidd, hogy szépen alátámasztottad az elképzeléseidet, és neked van igazad. Mert ezt hiszed, ez a hozzászólásodból szépen kiderül.
Epp ez a kulcsmondat..vagy szo:"antiszemita"=semita(semi) ellenes..? Az arab is semi nep..zsidosaggal kozvetlenebb rokonsagban all mint barmely mas... Az ellentetek KIMONDOTTAN politikaiak(inkabb mint vallasiak)tehat(velt?) ERDEKEK-et szolgalnak..semmi mast.. :( Ez az egeszben a leggusztustalanabb... A lenyegi kerdes..: KINEK AZ ERDEKE..????
Igen..es ugy tudom h nem biztositottak szinkrontolmacsot, igy a jelenlevoknek fogalma sem volt mit beszel.. A tobbi kepviselo nem a korrekt hozzaallas(hallgattassek meg mindegyik fel..!) miatt nem hagyta el a termet.. A nyugat gusztustalan, kepmutato,stb. hozzaallasa az oka a kozel-keleti(es sok mas) helyzet megoldatlansaganak.. Nagyreszben...!!! Amig az USA-e a vilag vezeto szerepe, addig ez igy lesz..Washingtonban eldontik: mi a jo, kinek mit kell gondolnia,hogy kell cselekednie a vilagszinpadon,stb,stb..Akinek nem tetszik az lator-allam(de csak akkor h vmilyen erdekviszony azt kivanja h ez kimondhato legyen..Kinaiakkal szemben mintha egyre ovatosabbak lennenek..Gusztustalan es gerinctelen.."realpolitika")Nem baj..par ev es Kina is sulyahoz merten szolhat bele ezekbe a dolgokba(nem olyan visszafogottan mint jelenleg).
"Ott kezdõdik a dolog, hogy minek írsz le olyan szavakat aminek nem vagy tisztában a jelentésével?" :) lol ez a legszebb kerdesed volt eddig, egy olyan embertol aki nem ismeri a szavak jelenteset amit altalaban hasznal. Majd ezen szavakat hasznalja ugy hogy fingja nincs miket mond de mikor kioktatjak rola akkor is figyelmen kivul veszi es tovabbra is allitja a hulyesegeit (hazugsagait)
Tudod en rad neha hasznalom az ignore "gombot", csak neha nem tudok elmenni a sotetseged mellet, igy kenytelen vagyok valaszolni a hulyesegeidre. "Mondjuk tenyleg szemetseg hogy csak magyar dolgozok kerultek utcara. Az a parmillio masik ember is tuti magyar aki a vilag mas reszein kerult az utcara es lett munkanelkuli. Pl az az angol aki dolgozna de helyette egy eloskodo magyar csiga ult be a helyere es dolgozik amig o ehezik......" Mivel kialakult rolad egy kep az alando nagymagyarkodasod alapjan. Minden bevandorlo, kulfoldi a szegeny magyarok elol veszi el a kenyeret stb. gondolkodasodrol, erre ment a reflektalast, de latszik megsertette a mimoza lelkedet. Amig panaszkodsz hogy a szegeny magyar emberek munkanelkuliek lettek addig te a vilag egy masik reszen helyi oslakos elol veszed el a munkat. Ezzel alapbol nem lenne gond ha kozben nem tepned feleslegesen a szad forditott szituaciokban. Ilyen egyszeru.
Mindig elojosz en rakerdeztem tobbszor is :) ki nem sz@rja le te miket kerdezel? :) mi vagy te hvcs nek kepzeled magad hogy mindenkit megprobalsz felelosegre vonni? Szerintem meg Pecsen se ez a szokas nemhogy Angliaban. Felesleges neked valaszokat adni mert ugysem erted meg vagy ugysem akarod megerteni
Ott kezdõdik a dolog, hogy minek írsz le olyan szavakat aminek nem vagy tisztában a jelentésével?
Többszörösen hazugnak neveztél, 5x min. 5x kérdeztem rá, mi alapján, privátot is küldtem, kussoltál inkább eltûntél pár napra, hátha elfelejtem. Ismétlem nem birka fajta vagyok, se párnap alatt se 4 év alatt nem felejtek. Végül elkönyveltem magamban, hogy te egy ilyen ember vagy. Erre most élõsködõnek nevezel úgy, hogy nem is ismersz. Megkérdezhetem, hogy mi alapján, de ugyanaz lenne a válaszod mint amikor hazugnak neveztél...semmi.
Az utolsó hozzád intézett kérdésemnél is azt az elvet követted, hogy elkezdtél másról beszélni, majd mikor ismételten rákérdeztem, megint eltûntél pár napra, csak hogy ne kelljen válaszolni.
Szóval így 2010 végéhez közeledve beépíthetnének egy ilyen ignore cuccot, az ilyen provokátor majmok ellen.
Szerintem Csige, és Te is halgassatok Hypo-ra... nevezetesen: "ne rekeszd ki magad rogton, esetleg probald megerteni a masik szandekat is, nem kell egyeterteni, de lehet tiszteletben tartani mind addig amig azzal nem sert alazz porra."
Ez a feature nincs beepitve, de ne rekeszd ki magad rogton, esetleg probald megerteni a masik szandekat is, nem kell egyeterteni, de lehet tiszteletben tartani mind addig amig azzal nem sert alazz porra.
Tudod az eletben ha valami nem tetszik ilyen konnyen lehetne ignoralni akkor az emberiseg kulon kulon szigeteken lenne max egy no meg egy ferfi....mert ugye alapjaban veve az ember utalja a masikat,.
Az ugyanilyen magyar politikusok miatt tart ott Magyarország ahol tart:
Mahmúd Abbász, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke magyar idõ szerint tegnap éjjel beszédet mondott ötven amerikai zsidó vezetõ elõtt New Yorkban. A palesztin politikus ezúttal sem tagadta meg önmagát, mert arra a kérdésre, hogy valóban föláll-e a tárgyalóasztal mellõl, ha Izrael a tíz hónapos moratórium lejárta után folytatja a megszállt területeken létrehozott zsidó települések építését, a következõt válaszolta: „Biztosan nem tudom azt mondani, hogy ebben az esetben elhagyom a közvetlen tárgyalásokat, ám a folytatás nagyon nehéz lesz”.
Más: Van itt SG-n olyan mint régen az IRC-en, hogy bizonyos emberekre lehetett nyomni /ignore-t? Ezért még fizetnék is ha lenne.
bocs a hazugot kihagytam a szar elõl. csak hogy értsd mire gondolok.
Lehet rosszul fogalmaztam mert nem érted. A Magyar dolgozó emberek kerülnek utcára rész arra vonatkozik amit a terézia mondott és ezt próbálják itt cáfolni. tehát: " Nem ismerek még egy ilyen kellemetlen kártevõt az államon belül, mint ezt a fajt, amely csalásával, uzsorájával és pénzkölcsönzésével elszegényíti az embereket és semmitõl sem riad vissza, amit egy tisztességes ember nem csinál."
Az utcára kerülést úgy értem, hogy dolgozik és mégis utcára kerül elveszik a házát és csöves lesz.
szóval lehet hogy nem mondott ilyet terézia de attól még ez történik.
Ha meg személyeskedni szeretnétek (kettõt szónélkül tûrtem) akkor anyukádat élõsködõzed le, mert õt legalább ismered ellentétben velem te szar.
De mégis, szerinted mivel kapcsolatban fogalmaz meg elméleteket a vallás? Az emberek hétköznapi tapasztalataival, az ott felmerülõ kérdésekkel kapcsolatban, vagy nem? Buddhizmus? Hinduizmus? Nem a Nap magjában pókerpartit játszó pormacskákról szövögetik a "kitalációikat", hanem emberek tényleges megtapasztalásaival kapcsolatban. A születéssel, a halállal, az élettel kapcsolatban.
"A vallások a valóságra épülnek." Szerintem a vallasok hiedelmekre epulnek es nem a valosagra. Az embereknek szuksege van valamire amiben hihet, mert sok dolgot nem tud megmagyarazni vagy megerteni, felfogni. Ezert kialakult a hit. A hittel es az istenek akarataval magyaraztak meg sokmindent. Az hogy az adott ember 1 nagy istenben, sok istenben, istenek+ szellemek vagy csak 1 nagy szellem vagy sok kis szellemben hisz mar mas kerdes.