Mondjuk nekem is fura, hogy valaki azért harcol, hogy hadd fizessen ki félévente 200ezret. :D Amúgy durvább mûszaki karokon ez úgy megy elsõ év után, hogy az, aki összeszed két félév alatt kábé 2×15 kreditet és van közte legalább 1-2 2-esnél jobb is az már tuti, hogy át fog kerülni államira, mert rengeteg olyan ember van, akit felvesznek aztán semmit nem teljesít és 1-2 év után abbahagyja. Egyszer tartottam elsõéveseknek gyakorlatot mûegyetemen, tényleg nagyon nyomasztó, hogy milyen emberek keverednek oda. Matek volt ha jól emlékszem villanykarosoknak, az évfolyamnak több, mint a fele megbukott és ahogy hallottam más tárgyakból se volt jobb a helyzet. Ott tuti nem volt nehéz a leggyengébb 15%nál jobban teljesíteni. :)
hogy pontosak legyünk: félévente a költségesek felsõ maximum 15%-a ugyanazon a szakon helyet cserélhet az államisok alsó 15%-val, ha azoknak rosszabb a tanulmányi eredménye a legjobb költségeseknél. (ez onnan vicces, hogy ismerõs szakján 6-an voltak, +1 költséges - és hosszas háborúzást kellett tartani a dékánnal, hogy ne kerüljön át az az 1 költséges államira - õ is így akarta, de alig tudott lemondani errõl a "jogáról")
OFF ez itt, de a legtöbb felsõoktatási intézményben ha jó a tanulmányi eredményed 1 év után átsorolnak államira akkor is, ha fizetõsként mentél oda, szerintem errõl érdemes informálódni. Bár 1 év se olcsó...
akkor meg felbontják/elvész útközben/leejtik/stb... ha meg értékbiztosítással, védetten adja fel, akkor kifizeted mégegyszer az árát a postázási költségre, ha futárral jön, akkor szintén.
Csak úgy ér(heti) meg, ha valaki épp jön haza, és hozatsz vele egyet. Akkor csak 230v-os töltõt kell venned hozzá itthon.
a HD videorögzítés mellett az igazán mókás a HD fotózási képesség :D az már kiderült, hogy pontosan hogy lehet valakit fel facetime-hívni touchon? valami külön regisztráció kell hozzá, vagy itunes usernév vagy...?
FaceTime-ot ismerõsökkel használod, nem egyedül. Magyar embernek magyar ismerõsei vannak alapvetõen, tehát 4. generációs iphone/touchos ismerõsök is kellenek ahhoz, hogy használhasd a technológiát. Erre gondoltam, remélem így már érthetõ.
Hardver: a 3. genben 833 megahertzes cpu van (bár mintha valahol olvastam volna, hogy mesterségesen vissza van fogva 600 mhz-re, hogy ne legyen túl nagy az ugrás az elõzõ generációhoz képest), a 4-ben 1 gigahertzes, minimális különbség. A játékoknál fontos videókártya pedig pontosan ugyan az (PowerVR SGX 535) mindkét készülékben. Ezen a téren ami igazán elõrelépés az szerintem a kétszer annyi ram. És persze a 720p-s kamera, amit mondjuk én nem tudok értékelni, mert sose kamerázok, de aki kihasználja, annak tuti jól jön.
Egyébként a PSP met áldoznám be érte. Fõiskolán már úgysem játszanék vele. A net meg nem valami élvezhetõ rajta ezért gondoltam hogy kéne egy touch. Mondjuk az új touch ot már csak a telefonálási lehetõség választja el az iphone tol. Egyébként meg csak bejárok majd órákra. Mert nem arra vettek fel amire szerettem volna. Vagyis fizetõsre felvettek volna simán de én támogatottra akartam menni. A lényeg hogy csinálok madj egy emelt éretségit hogy legyen + pontom és jövõre újra felvételizek. ha megint nem jön össze a támogatott akkor átmegyek fizetõsre. Szóval ezért kéne a touch :D
FaceTime jelenleg wifi-hez van kotve, igy ugyan akkora elvezetet jelent hasznalni UK-ben, USA-ban vagy Magyarorszagon: otthon, suliban, kavezokban, Open WiFi hotspot-okon. Amugy erosebb hardver -> jobb jatekok. Ez azert is fontos lehet, mert ugye az iPhone/iPad/iPod Touch egyfajta portable jatekkonzol is. Es ott a HD videorogzites, ami nem baj, ha zsebben van.
De ha póstán küldi akkor fizetni kell értem. vagy ha megkérem hogy bontsa ki és egy dobozba rakja be és úgy küldje haza akkor nem kell? Amúgy ami nagyon tetszik benne az a 720P kamera. Én az elõzõ változatokból is azt hiányoltam. Egyébként meg fõiskolára kéne órák közbe netezni.
megoldható, de akkor is ki kell fizetni rá, hiszen kereskedelmi cikk - akkor nem kell, ha saját eszközként, mint általa használt tárgyat hozza be (pl. felbontva)
Mi olyan csábító az új touchban és a régiben nincs meg? Mert funkcionalitást tekintve úgy tudom csak a facetime az elõrelépés az pedig Magyarországon szerintem nem használható ki igazán (már aki akar videótelefonálni O_o), mivel nem sok embernek van negyedik generációs iphone/touch. Nem érné meg inkább lecsapni kifutó áron egy 3. generációs készülékre? Jó, nem retina display (munkahelyen láttam iphone 4et ráadásul iphone 3g mellett, tényleg szép, de azért kicsit nagyobb a füstje, mint a lángja) de elõreláthatólag mintegy 30%kal olcsóbb most a raktárkészletek kipucolása miatt az pedig nem kis különbség.
És az nem megoldható hogy kint lévõ ismerõs egyszerûen haza küldi? Vagy ilyenkor nézik azt hogy mi van benne meg minden? Még sose rendeltem semmit külföldrõl ezért nem vágom a témát. De nagyon megtetszett ez az új touch csak 70 ezret nagyon sajnálok érte.
az a gond, hogy megállítják a határon és kifizettetik az ÁFA-t. Szám.tech. eszközre vám nincsen, de a forgalmi adó mindenre vonatkozik... Még az a járható út, ha van esetleg ismerõs, aki az USA-ban jár, hogy vele megveteted és behozatod a csomagjában.
És olyat nem tudok csinálni hogy amerikából megrendelem? Inkább kifizetem azt az 5000ft os postát (csak mondtam egy árat fogalmam sincs mennyi)
Jó, hogy szólsz, hogy 229 nekem valamiért 219 rémlett. Elõzõ generáció 199 volt, szóval akkor nem is 10, hanem 15% a drágulás. A magyar ára 70ezer volt, illetve most az új generáció miatt lement 60ra. Szerintem minimum 70 lesz az új gen de inkább talán 80.
229$ nak néztem az 50000ft durván gondoltam magyarok rádobnak még 10k-t és akkor kijön 60 ra. De 77 ért nem veszem meg. Max karácsonyra valami akció keretében.
Szegény új touchnál ha nem mennek rá a rettenetes vékonyságra (7,2mm), akkor: 1: kényelmesebb lenne fogni, ez már kicsit zavaró, fõleg játékgépnek (és nem titkolják, hogy fontos számukra) 2: a 40/7 óra audio/video lehetne 60/10 könnyedén, és akkor se lenne sokkal több 1 centinél - sõt.
ja, az elõadáson elsütött "nekünk több eladott játékunk van, mint psp-re és ds-re összesen" csak úgy igaz, hogy az entertainment + games kategóriát összeadták - így meg a számokba beleszámít minden apróság is a fingógéptõl a dobókocka-szimulátorig.
Ja és a touch nem szokott igazán késni, legfeljebb 1-2 hét és lesz itt is szerintem.
Mivel a beugró modell drágult az amcsiknál 10%kal ezért a magyar ár is kábé ennyivel ugrani fog szerintem, szóval nagyjából 77, 93 és 120 ezerbe fognak kerülni.
Megvan az iPhone hazai launch dátum! Pontos napot nem mondhatok, de szeptember végén mehet mindenki a T Mobile üzletekbe beszerezni az új telefonját.
Ennél többet nem mondhatok! :)
Na jó, még annyit, hogy Telenornál nem lesz Vodafone készül rá.
Na igen, PSPbõl "csak" 60millió darabot értékesítettek eddig szemben a DS 140 milliójával. Hihetetlenül nagy számok ezek még a sikertelenebb mellett is. Ha az iPad relatíve sikertelen lesz ezekkel szemben és mondjuk akár csak az ötödét produkálja eladásokban már az is felfoghatatlan mennyiség.
A Nintendó meg... másfél TRILLIÓ dollár éves árbevétel, b+, beteg állatok. :D Az Apple éves árbevételének majdnem negyvenszerese csak játékiparból. :)
A casual játékosok piaca már jelenleg az egyik legnagyobb pénzforrás, jól látszik az Apple Store játékeladásain, a DS félelmetes sikerén (és a PSP, ami egy komolyabb játékokra készített kézikonzol viszonylagos sikertelenségén), és a PC-s Mac-es kisjátékok piacán (5-20 dolláros játékok, százezres-milliós mennyiségben eladva). Persze, hogy minden cég szeletet akar belõle, ott van a Live Arcade Xboxon (és lesz Windows Phone 7-en), a Wii Virtual Console, a PS3-nak is van valami ilyesmije, PC-n pedig ezernyi disztribútor, még a Steamnek is van kisjáték részlege.
a Sega meg nem pusztult el - bár otthonra már nem gyártanak konzolt (nekem itthon van egy Dreamcastom :) ), de játéktermi hardverben és játékfejlesztésben még mindig erõsek. Persze sehol nincsenek a Nintendohoz, de már nem is konkurenciái egymásnak (nem véletlenül jelentek már meg Mario and Sonic játékok :) )
Az biztos, hogy az Apple totálisan megy egy a popkultúra, a szórakoztató elektronika irányába egy ideje. Lehet, hogy csak az én fantáziám túl nagy, de az a tegnapi kiszólás a handheld konzoloknak elég durván utalt arra, hogy mi az egyik fõ célpiac jelenleg. Ez viszont mindenképp egy nagyon izgalmas meccs lesz. Egyelõre szerintem nagyon messze van attól az Apple, hogy a Nintendo foglalkozni kezdjen vele, de elõbb-utóbb eljön az az idõ, amikor ez nem így lesz és az egész elektronikus ipar messze legkiélezettebb, legvérremenõbb piaca a játékipar, a konzolpiac, ahol még egy olyan óriás is elpusztult, mint a Sega. Aki jól szórakozott a régebbi Microsoftos vagy a mostani Google-s, RIMes, Nokiás adok-kapokon annak egy Nintendo-Sony-Apple front maga lesz a Kánaán. :D Pláne nekem, mert én hardveres vonalon a Nintendot tartom minden idõk leginnovatívabb cégének és az Apple is nagyon ott van a toppon, szóval nem semmi cuccok sülhetnének ki egy ilyen "háborúból".
Szerintem totál értelmetlen a régi tablet vonalat hasonlítani az újhoz, egyszerûen másról szóltak azok a gépek. A régi tabletek inkább olyanok voltak, mint egy hagyományos pc. Semmi komoly újragondolás, forradalmasítás nem állt a háttérben, kitalálták, hogy csinálnak ilye kompakt PCt is érintõképernyõvel aztán kész. Ezeken a gépeken hagyományos asztali oprendszer (többnyire winxp) futott és sokan ezeket a tableteket kis állványokon használták odahaza, rákötöttek egeret/billentyûzetet és asztali gépként funkcionált. Egy szó, mint 100 inkább voltak ezek kompakt, technológiai erõfitogtatásnak szánt PCk, mint a popkultúrának szánt szórakoztatóelektronikai cuccok. Ezzel szemben az ipad kis túlzással kizárólag egységsugarú júzereknek szól, a popkultúra része akar lenni és szerintem közelebb áll egy kézi konzolhoz, mint egy PChez, de mindenképp valahol a kettõ között helyezkedik el (~webböngészésre alkalmas kézikonzol). Ilyen szempontból pedig szerintem több létjogosultsága van egy nintendo DS-hez mérni a sikerét (mint ahogy azt mintha tette volna a minap Steve is, amikor a handheld játékok piacáról beszélt az iOSsel (ezáltal az iPaddel is) szembeállítva), amibõl immár 6 éve fogy havi átlag 2 millió+ darab egyetlen generációból.
továbbiak: volt már ötlet az átlátszó vagy akár átlátszatlan képernyõrõl, amelyiknek a hátulja érintésérzékeny (mind mobil eszközöknél, mind ölbevevõsnél), és így már nem takarod ki a felületet - ez is lehet egy útirány pl. az iPad utódoknál. A kamerák most már olcsóak, feldolgozóteljesítmény van, nem lesz gond kettõt odatenni a képernyõ fölé, és a szemmozgást, fejmozgást, kézmozgást lekövetni, szintén használható gépkezelésre (valamint megadja a lehetõséget a szemüveg nélküli 3D képernyõk pontos beállítására - lásd kicsiben Nintendo 3DS)
Az új Windows kiszivárgott tervrajzain is kiemelt fontosságú az érintõképernyõk jobb kezelése (bár a Media Center már egész korrekt, de van még mit fejleszteni): itt vannak képek, alapvetésnek veszik a multitouch képernyõt - az OSX és a sokak által sejtett asztali gépbe helyezett iOS is errefele halad.
És hogy jó irány vagy nem - az egész tablet dolgot se tartotta senki jó iránynak (belebukott pár cég pár típussal), amíg végre valaki nem a programozó/geek irányból közelítette meg, és létre nem hozták az iPad-ot... aztán most mindenki újra nekiugrott, csak már Androiddal meg iOS-el meg a hasonló minimalista rendszerekkel. Az ebbõl szerzett tapasztalattal már sokkal okosabbak lesznek a következõ OS-eknél.
Akár aksit fejleszthetik, akár a hardver energiaigényét. Egyelõre utóbbi folyik csak nem túl hatékonyan. Laptopoknál elkezdték azt, hogy azonos célra több hardvert tesznek a gépbe és igénybevételtõl függõen a kisebb/nagyobb teljesítményû dolgozik ez által csökkentve az energiaigényt. Ezt szerencsére az Apple is átvette, macbookokban már 2 videókártya van. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy további alkatrészzsugorodással valami ilyesmi le fog játszódni az okostelefonok piacán is.
Dzsini Én ezt amúgy nem tartom annyira jó iránynak. Az érintõképernyõ nem asztali konfigurációkhoz való, egyszerûen kényelmetlen/pontatlan, útban van az ember keze, satöbbi. Ez kézbe/ölbe vehetõ, ágyban fekve használható kütyükhöz nagyon illik és ezekre nagyon jól rá is fekszik az Apple. Valószínûbbnek tartom azt, hogy a mostaniaknál sokkal komolyabb touchpadek fognak jönni amikrõl már tisztesságesen lehet majd vezérelni a számítógépet. Volt is itt korábban valami koncepciós videó egy erre épülõ oprendszerrõl. Esetleg valami taperolós asztalt tudnék elképzelni, asszem a Microsoft csinálgat is valami ilyesmit.
Akárhogy is, lassan szerintem bejelentik, hogy mi lesz a következõ OS X a snowleo után és abból remélhetõleg már ki lehet következtetni az irányvonalat.
van ez a kép: http://passatgt.i-host.hu/usa/images/usa.gif
mac-en minden böngészõben megjelenik, de windowson sehol wtf?
valaki megnézné, hogy cask nálam szar vagy másnak se jön be windowsos böngészõkkel?
rendszerek integrációja - iOS mindenhova, asztali gépre is villámgyors bootolással hétköznapi feladatokra, munkára meg át lehet bootolni OSX-be. táccs mindenhova - a tervrajzok az érintõs iMac-rõl már itt is szerepeltek. képernyõ a touchpadokba - errõl pletykák voltak, de logikus lépés lehet macbookoknál iPhone-ba meghaladni az 5megapixelt, esetleg csinálni belõle qwerty-s változatot...
elvadultabb ötletek: normális asztali gép, a macmini és a macpro közé pozicionálva minden laptopképernyõre érintõfelület külsõ kicsi képernyõ laptopokra pl. levelek megnézéséhez - a Windows SideShow egyszer már létezett, csak az nem jött be
plusz mindaz, amire tippek sincsenek, és jó kis meglepetést tudnak okozni.
Szerintem amíg az okostelefonok egy nap alatt merülnek, ha használja is õket az ember, addig a technológia gyerekcipõben jár, hiába ömlesztik bele a nagyobb felbontást, a nagyobb tárhelyet. Erre kéne ráfeküdni az Apple-nek is és a többi fejlesztõnek is idióta, felesleges videótelefonálás helyett. :) Ja boccs, nem felesleges:
milyen irányba fejleszthet még az Apple? (tárolókapacitáson kívül). már elég kicsi dolgokat csinált, iphone-ból meg nem tudom, mi lehetne még rajta, mármint a meglévõk fejlesztésén túl..
Nekem a tegnapi livestreamnél az volt a gáz, hogy hiába tettem ki fullscreenre nem érzékelte, hogy filmezek és X idõ tétlenség után lekapcsolta a monitort... :S
A honlapon levo keynote-ba tenyleg nem lehet beletekerni? Ez a Steve Jobs fele jovo a weben? Mellesleg safarin meg lejatszofelulete sincs alul a QT pluginnak mint Firefox-on..
megnézem köszi, bár a tesztek szerint pont az mkv-kkal elõszeretettel vacakol.
most az itunes visszament az idõben?! minden ikon szürke lett meg elbaszott...
Na, nem csak én, hanem az Appleblog is átlát a szitán! "Az új iTunes fõ képessége, a Ping, ami tulajdonképpen egy újabb burkolt módja annak, hogy mindenki kövesse Lady Gagát, nem elérhetõ egyelõre."
á, 2 gombnyomásból tudja, utána meg multitáccsal a zsebében befordítja a megfelelõ irányba :) és még a scrollozás is megy vakon, a 67. albumra a 158-ból.
nekem samsungból van mp3 nem érintõképernyõs, de éritnõgombos, és éjszaka is (nincs gombvilágítás) simán nyomom már fejbõl a menüket, zsebembe szintén, számváltásni, listázási nézetek stb. alap dolgok mennek.
hangszínt meg had ne állítsunk már vakon :) szvsz nemtré a tapis. /télen kesztyût mindig le. na az a tré... -_-
konkrétan ott volt egy képen a most bemutatott eszköz - máshol még az is látszott, hogy csiptetõs lesz, valamint milliméterre pontosan a mérete is, arról ment a társalgás.