pontosabban attól megy felfele, mert venni akarnak, de az adott áron senki nem akar eladni, és a vásárló még többet hajlandó adni a részvényért - és attól megy lefele, mert el akarnak adni, de az adott áron senki nem akar venni, és az eladó még kevesebbért is hajlandó megszabadulni a részvénytõl.
az egésznek csak távolabbról van köze a cég gazdasági teljesítményéhez, inkább a befektetõi- és közhangulatot tükrözi.
Még ha rá is lehetne húzni, say dogmánál ott van, hogy rövid távra egyáltalán nem érvényes (ezt a 29es és a többi túlkínálati válság nagyon jól megmutatta), tõzsde pedig eléggé rövid táv.
Miért, az is csak egy piac a sok közül, ahol jószágokat adnak-vesznek, nem? Igaz is helyzetre, a kereslet és a kínálat egymást generálják a részvénypiacon is, ha csökken a kereslet, akkor csökken a kínálati ár is, hogy nõjön a kereslet és ha csökken a kínálat, akkor nõ a keresleti ár is, hogy nõjön a kínálat. És ugyan ez fordítva. Nyilván erre is, mint minden közgazdasági "törvényre" az igaz, hogy csak hasonlít a valósághoz. Amúgy nem vagyok közgazdász, csak rémlett valami ilyesmi. :)
Húúúú, valami rémlik nekem is közgázról. Say-dogma vagy mi a bré. :)
Meg is találtam: „Mivel a javak elõállítói azok eladása révén pénzt, jövedelmet szereznek, és ezt más javak vásárlására fordítják, összgazdasági szinten az áruk (ide értve a termelési tényezõket, köztük a munkaerõt is) kereslete és kínálata egyenlõ kell hogy legyen.”
Az sokkal gyakrabban van, hogy egyszerre túl ember akar megszabadulni a részvényektõl, mert bepánikolnak. Ilyen korlátozni szokták az adás-vételt, amíg megnyugszik a piac, mert ha mindenki el akar adni, akkor nagyon lemennek az árfolyamok, és így egy tõkés vásárló túl egyszerûen stratégiai részesedést tud szerezni, ami nem biztos, hogy jó a versenyhelyzet szempontjából.
Akkor nyilván sehogy, de ilyen nem szokott lenni. Illetve sok esetben az Apple is piacra dob részvényeket, mert tõkeemelést akar végrehajtani, és itt azért nem 1-2 ezer forintokról van szó.
Tõkéletes, vagy ahhoz közeli piacon egyszerûen nem fordulhat elõ, hogy senki nem akar eladni/venni. Mert pl, ha senki nem akar eladni, akkor szépen felkúszik az árfolyam a túlkereslet miatt, egészen addig, hogy már olyan magas az árfolyam, hogy akik eddig nem akartak eladni, szépen elkezdik eladni, mert baromi jó pénzt kapnak érte, és így beáll egy egyensúly elõbb utóbb. De mivel nem tökéletes a piac, ezért változik az árfolyam, és ezért lehet egyáltalán árfolyamnyereséget realizálni is. Ha tökéletes lenne, akkor beállna egy fix árra, és örökre azon az áron maradna kb.
Most kiszámoltam, kb 873 millió db Apple részvény van a tõzsdén jegyezve 265 dolláros egységárfolyamon. Ez azért elég sok részvény.
Részvényt mindig maga a cég bocsát ki. Tehát, ha az Apple kinyomott 10 millió részvényt, akkor ez a 10 millió kering a piacon. Részvényt egységre árulják, de ez az egység lehet mondjuk 1 dollár is, de lehet akár 100 millió is, attól függ, hogy a tõke hány részvényre van szétbontva. Ez a névleges érték. De van a reálérték is, ami függ a kereslet-kínálattól, osztalékfizetési politikától, stbtõl. Tehát, mondjuk az Apple kidobott 100 db 1 dolláros részvényt 20 éve, azok azóta már érhetnek több száz dollárt is, mert olyan keresettek a piacon a magas megtérülési rátájuknak köszönhetõen.
Azt, hogy mennyi részvényt vehetsz azt a bróker cég szokta általában meghatározni, de a legtöbbnél szerintem nincs alsó határ.
ugy tudom, hogy mindig egy adott erteku papir lehet csak piacon, egyreszt van egy zart es nyitott kereskedes - ez utobbibol tudsz venni, de ilyenkor az is szamit, hogy az adott papirokat milyen kondicioban veheted: pl. egyszeru emberkent nem megy, mert azt mondjak, hogy neked 260 ezer dollarert kell venned.
a reszventytarsasog termesztesen mindig dobhatnak uj papirokat piacra, de ilyenkor emelni kell a sajat ertekuket is, amivel szerepelnek a tozsden...
ennek utana kell neznem, mert erdekelt regen, de abbahagytam...
Így így, nekem volt az ERSTE brókernél számlám, webes felületen lehetett belépni a kereskedési felületre, akkor vettem és adtam a részvényeket amikor akartam, persze a tõzsde nyitvatartási ideje alatt..
Hát pedig a tõzsdének pont ez a lényege. Amikor nyitva van a tõzsde (hétköznap), akkor vehetsz-adhatsz, persze csak az arra jogosult személy, ezért kénytelen vagy brókercégen keresztül intézni a dolgot.
Nem akarok unnepronto lenni, de szerintem ezt nem lehet akkor venni, amikor csak akarja az ember...
márciusban, a születésnapom környékén pont poénkodtunk is a családban, hogy be kéne ruházni egy nagyobb tétel apple-részvényre... pár napja néztem, hogy akkor volt 200 dolláron, most valahol 275 körül, egész jó befektetés lett volna :) de pl. 2009 elején 80-90 dollár körül mozgott, na ahhoz képest már tényleg durva a különbség.
vagy meghackelem engadgedet, és írok egy cikket, hogy az iphone 4 kerete nem is fémbõl van, hanem mûanyagból, és nincs is benne antenna, és akkor fogok venni:D
tudom lekéstem, de lesz még azért mély pont, és ha jönnek az új imacek, macprok, macbookairek, itouch-ok akkor úgyis emelkedni fog, és szerintem többet mint a banki kamat:D
Nem, nem az, tavaly tavasszal még 200 alatt volt az ára, azóta már szépen hozott annak aki pl akkor vett...
nem pont ide tartozk, de ha szeretnék venni apple részvényt akkor mit kell csinálnom?
Na errõl ennyit, Aperture-ben beállítottam, hogy az általam kijelölt mappába importálja a képeket. Ott is voltak benne, a programon belül, meg hiába mentem rá, hogy csak a master-eket mutassa, majd, hogy törölje a master, és a version-okat is, az importált mappában lazán bennemaradtak, csak Aperture-ban nem láttam õket. Projekt törlés után meg az 500 mega képhez csinált 200 mega preview-t sem törölte ki maga után. Furcsa, vagy csak nagyon béna vagyok. :)
Lightroom is, de minden csak beallitasok kerdese...
Aperture 2 csalodasok utan igyekeztem eddig a 3-ast ignoralni, de most mar 2 allashirdetesbe is belefutottam, ahol kerik az ismeretet...
Aperture számomra nagyon furán viselkedett. Elvileg minden képrõl készít egybõl egy másolatot magának, de neki ez nem elég, minden képbõl a módosításokról is külön változatot készít. A lényeg, hogy nagyon csúnyán zabálta az üres helyet, úgyhogy inkább leszedtem. Szerintem a beállításokban nézz körül kicsit, de az biztos, hogy alapjáraton minden képet külön lemásol magának.
Egyenlõre semmi, hiába törlöm simán, vagy kapcsolom be, hogy a master-t mutassa, és azt törölje, ha kézzel megnyitom az aperture library-t, attól még ott látom az elvileg kitörölt képet, sajna nincs semmi más ötletem..
Az a kérdésem, hogy ha aperture-ba beimportáltam képeket, és közülük törlök, akkor azt letörli a winchesterrõl, meg mindenhonnan, vagy marad valami biztonsági másolat, mint amikor csak szerkesztem a képet?
Ebben a pillanatban "on the fly" felugrott a futó programban a capacity 5755-re, szóval tuti, hogy valami becslés áll a háttérben.
Az Age of your Mac talán a gyártástól számítódhat vagy nem tudom, az enyém is 2 hónapot ír, pedig 1 hónapja kapcsoltam be elõször.
Feltettem egy iStat Pro nevû widgetet, nem tudom erre gondolsz-e ez ennyit ír: Health - 99%
Coconut Battery: Original - 5770 (úgy néz ki mégse olyan nagy a gyári különbség az elõzõ generációhoz képest :) ) Current - 5711 (az elõbb még 5706 volt, tuti, mert lementettem) 98%
Cycles 6 mindkettõben, világos, hogy ezt az adatot tárolja a gép, csak azt furcsállom, hogy mAh-ra megmondja a max kapacitást. Tippem szerint valami becslés állhat a dolog mögött.
volt már hogy visszanõtt egy teljes lemerítés után, de nem sokkal, mert ilyenkor újra kalibrálja az értékeket, (ezt egyébként is érdemes néhány havonta meglépni) az a 400% valami hiba lehet gondolom :)
Adtam neki egy restartot, erre 98%-ot ír. Szóval telepítéskor 90%, teljes töltés után 400%, restart után 98%. Neked szokott nõni ez a szám egy teljes merítés után vagy folyamatosan csak csökken?
original battery capacity 5450mAH current battery capacity 5168mAH
loadcycles: 192 age of your mac 12 months ( ez valójában csak 10 )
És tudsz valamit arról, hogy honnan szopkodja ki az adatokat? Csak mert feltettem, kivágta, hogy az 1 hónapos macbookom aksija 90%os mAh tekintetében a gyárihoz képest. Nyomtam hát egy teljes merítést-töltést, most pedig négyszer annyi mAh-t ír, mint a gyári...
iPhone-iPhone között a legjobb a Bump nevû app. Beállítod hogy mit akarsz megosztani a másik telefonnal (kontaktok, képek, bejegyzések), ökölbe szorítjátoka két telefont, összeütitek az öklötöket, majd kicserél a két telefon között mindent amit bejelöltél. Ha be van állítva a facebook az appon belül, akkor ismerõsnek is jelölitek egymást :D
iphone tud olyat hogy nevjegy (telszam, nev) kuldese?
Nekem az utolsó emlékfoszlányaim a területrõl, hogy A videóvágó az a premier, a látványos cuccokat pedig silicon graphics gépeken renderelik.
Lehet rám férne egy upgrade :)
legalább megnézted volna a linkelt videot...akkor láttad volna hogy a komolytalan david fincher final cut proval vágta a komolytalan filmjét ( benjamin button... )... pláne hogy ráért :)
" A komolyabb fejleszteseknel, 3D render, vagas" http://www.apple.com/finalcutstudio/in-action/archive.html http://www.apple.com/pro/profiles/ http://www.apple.com/science/medicine/ http://www.apple.com/science/solutions/
" jatekfejlesztes (directx)" A linuxnak köze sincs ehhez a részéhez meg a filmes dolognál se sok. (azt leszámítva hogy pár cégnél a render farmon a fürtözött gépek linuxon mennek). DirectX meg amúgy is csak Ms platformra létezik. Nem kérdés hogy arra Windowson fejlesztenek. :) De a linux a felsorolt témákban sehol se rúg labdába.
Harmadiknak is leírom: Final Cut Pro nyilván semmit nem mond. Sokan azt tartják a filmvágás etalonjának (nyilván nem mindig és minden feladatra felel meg), viszont az bizony csak MAc-en fut OSX alatt.
Abszolut nem tartom a mac-eket eles teljesitmenykritikus rendszereknel megfelelonek. A divatos webdesigner, artist, writer azok az allasok ahol a gyorsasag nem szempont (en is ezert hasznalom). A komolyabb fejleszteseknel, 3D render, vagas, jatekfejlesztes (directx) teruletein nem hasznalnak ilyeneket szerintem: PC: win/linux.
Pornót is okosan kell, meg az illegális széria számok keresésével is észen kell lenni.:) Mármint ezt csak mesélték, hogy onnan be lehet szopni..:D Gyanús e-maileket nem kell megnyitni és nincs vírus se..:)
Azt nem fogom elhinni, hogy pornot nem neztel a gepeden - a beallitottsag most nem kerdes, mert minden celkozonsegnek van anyag, de olyan ember nincs 12+ felett, aki nem... Es most mar tudjuk, hogy a Vatikanban sincsenek ilyenek:)
Nem minden vírus teszi a dolgát látványosan, sokuk csak lassítja a rendszert de fõleg az internetet, még több pedig csendben meghúzódik és lopja az adataidat, figyeli, mikor pötyögsz be fontos jelszavakat és küldi is tovább. Azok az idõk, amikor a vírusokat pattanásos hekkerkölykök csinálták, hogy pornóképeket jelenítsenek meg más gépén lejártak, ma már a víruskészítés (inkább trójainak nevezik) is egy üzlet. Igaz ez os x-re és winre is.
Akkor nekem eddig szerencsém volt :) Mindig nyomom az automata frissítéseket is, ennek köszönhetem, hogy az MSBLAST se támadt be anno.
egy-egy ismerõstõl hozott, vagy pl. egyetemi könyvtárban használt pendrive-on könnyedén beszaladhat valami féreg, még észre se venni, ha nincs valami víruskergetõ (és hiába van kikapcsolva minden autorun, és bekapcsolva az UAC)...
Nekem még PC-n se volt vírusom, legalábbis olyan, amit észrevettem volna. Pedig nem használok vírusirtót, amióta PCm van. Max Spywarek támadtak be még a win 98-as korszakban. Ésszel kell használni a gépet, és akkor nem lesz vírusos.
Júli 23-tól (most péntek) lehet kapni az iPadot a szomszédban is (bécsben):
"All iPad models will be available in Austria, Belgium, Hong Kong, Ireland, Luxembourg, Mexico, Netherlands, New Zealand and Singapore this Friday, July 23."
Ti találkoztatok már Mac-es vírussal? Használtok vírusirtót?
csak azert valaszoltam, mert ugy tunt mintha a filmipar produkcios reszlegeinek barmilyen koze lenne a macekhez, mikozben semmi nincs. Filmekben mutogatjak mert szepek es ennyi.
nekem meg olyan gondom lenne, hogy letöltöttem egy dvdt torrentrõl, és most van egy iso fájlom
mountolni nem tudom, mert az írja no mountable file systems viszont VLC-vel letudom játszani, csak ott meg valamiért nemtudok lépkedni a menüben
hogyan tudom kicsomagolni vagy valami?
hát van egy olyn lehetõség, hogy Disuk Utility-File-New Disk Image from Folder, és itt megtudsz adni jelszót, de ez csak simán egy dmg-t csinál, tehát bonyolult megnyitni, vagyis inkább nem kényelmes
de van erre egy kitûnõ program, Machider, ez pedig fizetõs ingyenes alternatíváról nem tudok
Van lehetoseg - ha igen, akkor hogyan - Finder-en belul mappakat es fileokat lezarni? Teszem azt eleg sok minden van dropboxban, amit mondjuk nem szeretnem, hogy a baratnom is basztatna, ha a notebookot hasznalja. Mikent tudom elzarni elole, akar jelszoval ezeket a fileokat?
Nem csinaltam masik felhasznaloi fiokot, mert nincs kedvem ket usert managelni parhuzamosan, raadasul tobb helyet is foglal.
Bay-nek aztán tényleg szüksége van hogy gizdáskodjon, pláne egy pár száz dolláros iPad-el :D Ezt majd a suliban lõdd el valamelyik osztálytársadra...