Internetezni (vagy egyáltalán számítógépezni) két "alapvetõ" módon lehet - íróként vagy olvasóként. Az író aktívan fórumozik, sok levelet / blogbejegyzést / egyebet ír, alkot. Az utóbbi olvas, fogyaszt, maximum néhány mondatot szól hozzá, inkább nézelõdik, játszik. Az elõbbiek számára ott van az Air (többek között), az utóbbiaknak pedig a táblagépek. Egyszerû, kényelmes, gyors eszköz tartalomfogyasztásra, felesleges alkatrészek (billentyûzet, komoly háttértár, bonyolult OS) nélkül. Fõleg azoknak, akiknek megvan a munkaeszközük (pl. egy MBP vagy egy iMac), így az Air igazából felesleges redundanciát okozna, vagy egyáltalán fel se merül bennük az igény egy saját, komolyabb tartalomalkotó eszközre (a családban van egy asztali gép, de hárman lógnánk egyszerre rajta, facebookozni, filmet nézni, játszani).
teljesen egyetértek. Az Air-t én is csak azért most fogom megvenni, mert most már az ár/érték arány megfelelõ. És szükségem is van egy ilyen notira, ami kicsi, vékony, de erõs.
iPhone-t is akkor vettem elõször mikor kijött a 4S... akkor mondtam, hogy na igen, most már szükségem van rá és ár/érték arányban jó is.
Szerintem a topicból senki nem fog ilyen gépet beszerezni magának, úgyhogy rossz embereknek teszed fel a kérdést. Kicsit olyan ez a laptop, mint az elsõ MacBook Air: szûk vásárlói réteget céloz meg, az ember nagy részének teljesen felesleges, de mégis kijelöl egy útvonalat, amely során az Apple fog haladni, és a benne lévõ gyártástechnika / kijelzõ szépen lassan a következõ években le fog szivárogni a kissebb, olcsóbb gépekbe is.
Az elsõ MacBook Air-t is totál értelmetlen volt megvásárolni (pláne magyar pénztárcával), a tavalyi és mostani 11"-es és 13"-as Airek viszont jelenleg a kategória legjobb gépei, és itthon is sokan veszik õket.
ezt már szerintem kitárgyaltuk itt, hogy a retina macbook az igazság szerint profi felhasználók számára készült. Tehát fotósok, esetleg videószereksztõk, fejlesztõk, akiknek tényleg kell a jó felbontás/erõs gép.
Én Air-ben gondolkozok, mert kicsi, erõs, szép és OS X... Ezt más "Ultrabook" jelenleg nem tudja visszaadni olcsóbban(És még OS X sincs rajtuk). Egy 13-as Air nekem bõven kielégíti az igényeimet, néha még játszani is szoktam, de az sem lenne probléma rajta.
Miért jó az, hogy 3x erõsebb géppen nézik a weboldalakat mint amivel én kényelmesen és gyorsan 3d-s graf munkát végzek? :)
Miért jó az, ha megsérül és oda a milló ft amibe került? Vagy lehet pár százezerért javíttatni... :)
Mit fognak a retinán nézni? két bluray videót egyszerre? :)
Pár napos megszokás kérdése, én is mellényomkodtam egy ideig, most már máshol probléma, hogy nem bal felül van a startbogyó, és nem bal oldalt egymás alatt a futó alkalmazások (lásd még: Android 4 taskváltó, vagy a Windows 8 oldalsávok (balra taskváltó, jobbra helyi menü - bár a klasszikus windors tálca még mindig lent maradt)) Egyre inkább (fõleg 16:9-nél, de 16:10-nél is) a függõleges tér a kevés a vízszinteshez képest, egyre logikusabb (lenne) oszlopokban használni a dolgokat.
(nekem amúgy böngészõben is oldalt vannak a fülek, úgyhogy még inkább ezt a rendszert használom)
Gondoltam, hogy át lehet tenni (Windowson mikor 16:9-es képernyõm lett az volt az elsõ dolgom), azt nem értem igazából, hogy miért nem az a default - ennyire nem hiszem, hogy nehéz lenne átszoktatni az embereket. (bár a kép az egy Rocketdock skin, de biztos a valódi OSX is tud ilyet)
Továbbra se nagyon értem miért nem kezdik az embereket átszoktatni arra, hogy egy szélesvásznú képernyõn sokkal logikusabb oldalra rendezni a dokkokat, taskbarokat, akármit, sokkal több hasznos függõleges terület marad, szemben a vízszintessel, ami az esetek többségében (internetezés, dokumentumok olvasása) kihasználatlan. Mennyivel értelmesebb elrendezés ez, mint ez vagy ez
Õk azért (desktop és mobil) oprendszer terén mindig zártak voltak, bár a régi Windows Mobile felületeket nagyon át lehetett szabni, a Windows CE meg elfutott kenyérpirítón is.
Amíg használják, addig sok pénzt kapnak azért, hogy ne tudjanak ott is reklámokat szolgáltatni - a térképek miatt most már kevesebbet, de az "elszakadunk a Googletól" szabadságharc maximum egy kisebb csatájáról van szó, a háború akkor dõlhet el, ha egy szabadszöveges, hatékony keresõt is szereznek maguknak.
Ezert mondom hogy te megint elvesztél a szó varázslásban dzsini, és nem arra figyeltel amit mondok.... Hanem arra hogy a Siri hasznalja e a Google-t vagy sem ott a nagy szerverparkban........
Aztan mesélj tovább milyen jó lesz most a googlenek hogy kiestek a térképekkel az iOS cuccokbol.. Meg a Google plus sem lett integralva, véletlenül... Pont nem õket karolta fel az Apple;)
Ezt az állításodat nem is cáfoltam sehol, az elsõ válaszom a #14409-re jött, helyesbítésként.
Jó lenne a ha lényegre koncentralnal és ne szocsataznál...
Amugy te nagy szó mágus vagy arra mar rájöttem itt az evek alatt....
Ezzel szemben te az alábbiakat írtad:
"A Siri nem a Google-t hasznalja, " - de igen. "Kapásból skippelve van a Google keresoje" - nincs.
Idézd kérlek, hogy hol mondtam bármi ilyesmit.
Idézek magamtól addig is: "A Siri (többek között) a Wolfram|Alpha keresõt használja, nincs még saját adatbázisuk mögötte" "A Siri a Google-t IS használja: forrás: " "A Safari minden változatának az elsõ, default keresõje jelenleg a Google "
A maps apjukat már 3 éve "dobjkák össze", akkor vették meg az elsõ térkép-céget. Akkor meg még nem voltak rosszban Google-al. Itt inkább arról van szó, hogy sokkal jobban akarják kontrolálni az alap alkalmazásokat a saját telefonjukon, sahját fícsörrel ellátni õket.
Te nem érted - amíg a Google kikerülhetetlen számukra, addig a Google jó pénzt fog keresni rajtuk is. Ennyi, a marketingrizsa pedig teljesen felesleges.
Akkor tudnak majd egyszer ettõl elszakadni, ha fel tudnak építeni/vásárolni egy olyan általános célú szabadszöveges keresõt, ami képes a Bing és a Google konkurenciájaként átvenni a helyüket. Speciális helyzetekre már vannak alternatívák, bár sok közülük ugyanúgy külsõ forrásként, mint a Google, tehát viszik a pénzt. Jelenleg nem tudják a Googlet kikerülni, de az látszik, hogy rajta vannak az ügyön.
Szerintem meg a tendencia azt mutatja hogy az Apple kerüli a Google-t :) ezt azert gondolom te is látod... Vagy a maps appjukat véletlenül dobtak ossze?
Google+t szerintem felesleges lenne integrálni, még nem elterjedt egyáltalán. Szerintem ha a jövõben jobban elterjed akkor még akár bele is kerülhet iOS-be.
"Apple's search engine is called "Siri." " - köszönöm, leülhet. Ez alapján gõze sincs arról, hogy mit beszél (bár a többi téren van egy-két értelmes gondolata). A Siri nem keresõmotor, nincs mögötte saját adatbázis, csak egy szövegfelismerõ, és egy csomó szemantikai elágazás, hogy milyen kifejezéseket melyik másik keresõvel kell keresnie - Wolframmal, Google-al, Yahooval, Wikipediával - a találatoknál ki is írja, hogy honnan szedte az információt.
A Google pedig biztosan igen sok pénzt kap az Appletõl azért, mert a Sirivel transzparens módon keresnek nála - az ilyesmit nem adják ingyen.
A Siri ha azt mondja neked hogy x étterembe menj akkor te nem fogsz latni semmilyen reklámot amit a Google dobott volna neked ha beírtad volna a keresõbe, de nem írtad, Sirit kerdezted, õ meg adott neked válaszokat, jelen esetben a yelp-tol, pont tegnap mondtak...
Nem erted dzsini, hiába hasznalja a Google-t ha te mint aki keres valamit az életben nem latod tobbet a Google keresõjét az irdatlan mennyiségû reklámjával amit feldob mikor beírsz akár egy betût is... Google = reklám bevétel a keresobol!
A Siri a Google-t IS használja: forrás: When you ask Siri a question that it can't answer or if you tell it specifically to search the Web, the voice-based assistant uses Google as its default source. But Siri is also capable of tapping into the smarts of Bing and Yahoo, according to an article in Search Engine Land.
Noted yesterday by search engine guru Danny Sullivan, iPhone 4S users can tell Siri to use a specific search engine to answer a question. Saying "Search Bing for the weather" or "Search Yahoo for Apple news" will display results from those respective search engines.
A Safari minden változatának az elsõ, default keresõje jelenleg a Google (most már címsorból is, ezen egy cseppet meglepõdtem, hogy 2012 közepéig kellett várni erre), nem a Bing (mint a WP telefonokon), nem a DuckDuckGo, és nem ezer másik keresõ.
Tehát a Facebook integráció szép meg jó, de a Google továbbra is elég aktívan jelen van. És amíg nem indítják be a saját, hatékony keresõrendszerüket jelen is marad. Vagy õk, vagy a Bing.
A Siri nem a Google-t hasznalja, és azok az emberek sem akik a Siri-t kérdezik hogy mi ujsag. Erted? Kapásból skippelve van a Google keresoje. Ez most meg lehet nem számottevõ de majd az lesz.
Ha jol emlekszem a keynotera azt mondtak hogy a Facebook rendszer szintû integrációt kapott, NEM a Google plus, hanem a FACEBOOK, magyarul a mezei user kapásból ide fog bejelentkezni ha vesz egy iPhone-t és leszarja Google-t...
Nem tudom mit szamit az hogy kié a Facebook.... Semmit.
Ha neked van egy boltod és x árut Atol veszel inkabb és nem Btol, raadasul az Atol kapott árut jobban a vevõk arcába tolod akkor az szerinted Bnek mennyire jó?:)
Keresot nem? Siri az mi? :) a térkép szolgáltatásuk az mi? A Facebook integráció smafu?:). Ezek mind a Google ellen irányulnak:) Ezek szerintem mind kemeny gyomrosok a Google-nak..
De könyörgöm a nagyobb felbontás önmagában nem jelent nagyobb munkaterületet!!!! Attól lesz nagyobb munkaterület, hogy kisebbek a cuccok rajta, és így több fér rá, de ennek van egy határa, amit az emberi szem szab ki. Hiába kicsinyíted 5 forintosra a képet, attól még nem fogod látni. Egy FullHD felbontásnál is már néha zavaróan kicsi a GUI egy 15ös monitoron.
Ha nem érted akkor nem tudok segíteni, meg ez laptop nem neked való. Ha valaki sokat retusált már fotókat meg videókat, az tudja hogy a nagyobb munkaterület az kincs.
Laptopon meg az dolgozik nagy fotókkal, meg videókkal, akinek ez a munkája, és nem csak stúdióban dolgozik, hanem kültéri helyszíneken is.
Nekem csak most tunt fel, hogy egyedul SSD-t lehet hozza rendelni, azert az alapbol 150-250e HUF ekkora meretben.
UK store-ban magyar kartyaval fizetnek, akkor kb. 650e lenne az alap.
Durvan 10%-kal dragabb Magyarorszag. (AFA 7%-kal tobb otthon, itt 20% a VAT)
2200 USD, ami mai arfolyamon alig tobb, mint 500e, erre ra megy az AFA, kis haszon es meg mindig van egy megmagyarazhatatlan 100e, amivel az europaiakat szopatjak...
Eddig is ki lehetett pakolni 2 HD filmet egymás mellé, max átméretezted. hiába az 5 csillió pixel, ha egyszerûen fizikailag lesz élvezhetetlen a két film mérete.
Ki a franc vág filmet laptopon? Gyors utómunkákat, pedig eddig is lehetett. Nem értem, hogy miért kell ilyen felbontás, ilyen fizikai méretnél.
Persze biztos vagyok benne, hogy rengeteg "gazdag köcsög" is meg fogja venni, és jövõhéten már ezekkel fognak feszíteni + fészbúkozni a Starbucksban, meg Dio3-azni :D