Ez ugyanaz a játék képernyõkkel, mint amit pár éve játszottak vastagsággal, és a mobiloknál a Samsung nyert meg az 5 mm vastag telefonnal, aztán az Apple és a többiek passzolgatták egymásnak laptopoknál.
Most az Apple kihozott egy közel 3000x2000 pixeles 15 colos képernyõt, és ezzel feladta a leckét a többi cég marketingrészlegének :)
Én akkor sem értem, minek 15 inchre ekkora felbontás. A szemnek nincs ekkora felbontási képessége kb. Egy FullHD felbontásnál se látod már a pixeleket 15 inchen.
Azt hozzá kell tenni: ez a gép nem mezei usereknek van. Ekkora felbontás a legtöbb "halandónak" totálisan felesleges. Ez profi videósoknak, fotósoknak, és grafikusoknak és stúdióknak van, akiknél ez egy munkaeszköz és 1 közepesebb munka behozza ennek a gépnek az árát.
Nem hiába hívták el J.J. Abrams-t a WWDC-re, õ fogja demózni az új gépen az új Final Cutot, meg lett új Aperture is, azt meg profi fotósok fogják demózni a héten.
Évek óta panaszkodnak a "pro" userek, hogy csak az iOS meg Air vonal lett fejlesztve, hát most megkapták a várva várt frissítésüket.
Ja, és cserélheted ki a tápkábeleket, mert vékonyabbra vették a csatlakozót :)
15-ön tudnak adni nagyfelbontású képernyõt, mellette adnak régit is. 13-on csak a régit, 17-en meg ha a régi mellé nem lenne nagyfelbontású, az hogy nézne ki? :)
amúgy az üzemidõk mióta estek vissza 10-rõl 5 órára az Aireknél? új számítási mód van, vagy ennyivel többet fogyaszt az új rendszer? (nem hiszem)
Idáig az USB3 és a HDMI csatlakozó a meglepetés, a többit nagyjából kitalálták elõre - meg az, hogy eltûnik a 17-es MBP (nem sikerült ott is négyszerezni a felbontást, és ciki lett volna kiadni a régi mérettel gondolom)
hmmm tehát maradt a régi árfekvés... az úgy már jó.
Az új Air-rõl van valami hír? lemaradtam a keynote elejérõl.
Nem magyar pénztárcára van méretezve...
Azért remélem ML jön az új Mac-ekkel együtt. :)
hát ennyiért nem venném meg.. fõleg ilyen dollár árfolyam mellett... maradok Air-nél :)
Azt nehezen... Ilyen felbontásnál már a szemed a szûk keresztmetszet, nem a monitor. Ha eddig nem voltak pixelesek a fullhd filmek, akkor ezután sem lesznek...
$2200... mire hazaér lesz 600K is.
2199 USD:)
Akkor 600e lesz otthon.
2200 dodó..
hát én megvárom az árakat... de egy 400k körül még elviselhetõ áron lenne
szerk: ja bocs 2200 dollár.. + áfa meg hasonlók o.0
Jony is pumped about the thermal system. Seriously. "In most fans the blades are positioned symmetrically, but we positioned ours asymmetrically, which makes it quieter."
"jajj az Apple milyen profi, hogy olyan cuccokat rak a gépébe, amit a többiek nem"
Ezt max te olvastad bele a mondatomba, én nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy az Applenek meglehetõsen sokan beszállítanak. Bármennyire is úgy tûnhet a mondatomból, nem hiszem azt hogy õk találták fel a kapacitív kijelzõt, és nem verem ki naponta 2x erre a kukimat sem. Bár biztos vagyok benne, hogy Franco0-nak valami hasonló képe lehet rólam, mert amikor 2 havonta beír a topicba akkor mindig erre utaló megjegyzéseket tesz.
Amikor azt írtam, hogy az Apple 2007-es kapacitív kijelzõjét évekig senki nem tudta behozni, akkor egy másodpercig sem volt merevedésem, se nem gondoltam arra, hogy az Apple mennyire csodás cég, és még csak az sem fordult meg a fejemben hogy az õk találták volna fel a kapacitív kijelzõt. Pusztán azért írtam be ezt a mondatot, mert ellenpéldát akartam felhozni Zsoltika felvetésére. Viszont nagyon örülök, hogy ennyien totális hülyének néztek és szántok engem itt a topicban, legalább valaki törõdik velem! :D
A többihez amit írtál: az iPhone kijelzõje nem csak azoktól a telefonoktól volt jobb, amiktõl 2x drágább volt, hanem azoktól is, amik sokkal közelebb voltak hozzá árban. HTC csúcstelefonjai, a videóban látható Google Nexus és Moto Droid olcsóbbak voltak valamivel a 3G-tõl, de max pár tízezer Ft-al, mégsem hozták ugyanazt a színvonalt. Azokban is ugyanaz a drága kijelzõ volt, amiket az Apple leemelt a polcról, de mellette agyonoptimalizálták a szoftvert is.
A lenti cikkbõl idézve:
"One reason why Apple’s touch sensor is so sensitive to light touch is that the company uses a 12-volt power source for the sensing lines in the touchscreen sensor, versus the 3- to 5-volt power source that most other component manufacturers have. That higher voltage drive takes a toll on the battery life because it uses up more power, but it also translates into more accurate sensing, which means a better touch experience, say researchers at Moto."
Mindezt úgy, hogy az iPhone egyáltalán nem merült le gyorsabban, mint a konkurensei, mert tudtak máshol optimalizálni az OS-en, és lejjebb vinni a fogyasztását.
Én ezt továbbra sem értem, miért kéne lemondaniuk a profitról csak azért mert befektetnek egy akksi technologiába. Ezt kifejthetnéd. Lehet nem látnak még benne lehetõséget, de ennek más okai lehetnek, és nem az hogy nincs rá zsé szerintem. Gondolj már bele ha azt mondanák hétfõn hogy itt az elsõ smartphone ami egy hét beszélgetési idõt ad, szerinted nem vesznének meg érte az emberek? Szerintem ez jó befektetés :)
Nem ezt mondta... kicsit kifested, és közel sem errõl beszélgetünk.
Mondjuk szerintem az is profizmus ha tudod hogy mit vegyél, mikor, mibe fektesd a pénzed aztán meg tervezd át a saját igényeidnek megfelelõen... szóval a többiek miért is nem csinálják, ha bárki meg tudná? Ja, hogy õk nem akarják.. a blackberrynek gondolom jó hogy hamarosan csõdbe megy, a nokia vergõdik, a samu folyamatosan másol, most akkor mirõl is beszélünk? :)
Úgy jött ide, kedves Greg, hogy te írtad folyamatosan azt, hogy jajj az Apple milyen profi, hogy olyan cuccokat rak a gépébe, amit a többiek nem. Én erre reagáltam, hogy ez nem profizmus, ha felvásárolja a legdrágább cuccokat a beszállítóktól, és ehhez mérten áraz. Ez egyszerû piacszegmentálás alapú termékfejlesztés. Bárki más meg tudná csinálni, aki ilyen magasra pozicionálja magát. Ez nem az Apple érdeme.
Nem azt mondtam hogy nem szoktak befektetni hanem azt hogy õk a profit az isten mentalitással dolgoznak mint mnden nagy cég. :D És csak úgy jófejségbõl nem mondanak le a profitról.
Te kötsz bele olyan dolgokba, amikrõl kurvára nem volt szó, csak érteném hogy miért. Zsoltika írta be, hogy az Apple nem szokott befektetni semmibe. Erre kezdtünk el felhozni ellenpéldákat. Hogy a faszba jön ide, hogy õk mennyivel többet keresnek, meg mennyivel többet tudnak emiatt befektetni?
De nem érted? Olyan szegmensben vannak, ami alapból 2x drágább. Még szép, hogy több pénz jut a K+F-re (ami szinte nem is házon belül megy, hanem megveszik másik fejlesztéseit).
Nem vitattam, csak pár háttérdologra mutattam rá - nem õk voltak az elsõk a modern, teljesen érintõs telefonoknál (a PDA irányvonalat nem ideértve), nem õk voltak az elsõk a kapacitív képernyõ terén sem, mégis meg tudták határozni az azóta eltelt 5 év fejlõdési irányát telefonoknál is, és a tabletpiacot is õk élesztették fel a windowsos furcsaságok félhulla világa után.
Tökmindegy, a lényeg hogy egy olyan "csomagot" raktak le az asztalra, amit a többiek évekig nem tudtak behozni. Csak azért írtam be, mert ez is "aprócska" K+F befektetés lehetett a cégnek (aki nem szokott befektetni) :D