A Jailbreakelés során adatöt tölt fel a progi Chronic-dev oldaláról a készülékre. A honlapot viszont több százezren - pár millióan megrohamozták amint kijött a JB, és le van terhelve. Várni kell, sokat.
Nem teljesen proprietary, mondom hogy lehet belõle DRM mentesen, PDF-be is exportálni. Azzal azt csinálsz amit akarsz, tudod máshol is értékesíteni.
Az iPad kint meg tényleg nagon sok iskolában megtalálható, és van egy sanda gyanúm, hogy a 3-as iPad bevezetése után a 2-es modellhez még kedvezõbben fognak kint hozzájutni a sulik, ami mégjobban beindítja kint a folyamatokat.
Itthon ne is álmodozzunk szerintem róla, hogy ez a közejövõben elterjed, max ha a Gúgli összedob valami hasonló rendszert Androidra, és az elérhetõ lesz a olcsóbb eszközökön is.
ja és nem kell beszarni, úgyis ráhackelik majd androidos táblára elõbb-utóbb:)
ez elsõsorban jeleneg eléggé usa, rengeteg egyetemen ingyen adnak ipadot diákoknak, de sok általános iskolában is
+ egy átlag diák 1 évben 700$-t költ tankönyvre, abból diákkedvezménnyel tud venni 2 ipadot, bár könyveket így is kell venni, de ha maga az oktató adja õket ezzel az új progival, akkor meg ingyen van
nem hülyék almáék sem, látják, hogy az Amazonnak ebook környezetben mennyire bejött a saját rendszerhez láncolás (a termékeiket csak a saját olvasók viszik, vagy a dedikált alkalmazások), ha ugyanezt meg tudják lépni az iskolai könyvek terén, az nagyon durva lehet, gyakorlatilag azt jelent(het)i, hogy X középiskolába a belépés feltétele lesz egy Apple termék vásárlása (én amúgy el tudom képzelni, hogy idõvel az elsõ generációs iPadot akár ingyen fogják osztogatni az ilyen iskoláknak, ha biztosítják az állandó használatot - és ha már a kölyök kezében van az eszköz, elõbb-utóbb csak vásárol mást is rajta)
piszok furcsa piac ez az elektronikus könyvkiadás, a DRM és a jogi hercehurca sokkal mélyebben átjárja az egészet, mint a zenéknél, és olyan hihetetlen pénz van benne még mindig...
A rendszerbe zárás befigyel itt is. Van lehetõség exportálni a kész könyveket, de csak PDF-be és az iBooks sajátos formátumánál kapod pontosan vissza azt amit összeraktál. Ha ePubba mentesz, akkor az iBooks specifikus cuccok kiesnek (gondolom widgetek és társaik).
Továbbá ha rányomsz a publish gombra, és beállítod hogy pénzért akarod árulni a kiadványt, akkor rápakolnak DRM-et, utána csak az iBooks.app-al lesz komoatibilis a dokumentum, semmi mással nem tudod megnyitni.
Szóval ez egy rohadt jó eszköz, ha csak az Apple boltjába akarsz publikálni. Pontosabban tudod használni általános szerkesztõnek is ha az a cél, hogy minél több storeban megjelenjen, mert tudsz belõle exportálni DRM mentes ePubba is, de akkor buktad a képgalériákat és az interaltív elemek zömét.
Jó lett volna középsuliban ilyen "könyvekbõl" tanulni :)
iTunes Uis rohadt jó kezdeményezés. Komplett tananyagot tudsz összeállítani benne tanárként, feladatokat tudsz leosztani diákoknak, stb.
Értem :( Nem néztem utána, én láttam olyan DSLR-t, ahol volt SD és CF slot is... vagy van wifi modul benne, wifis portrémarkolat, ilyesmik - persze ezek mind kiadás, ha nincsenek.
Szerintetek letezhet olyan, hogy iPad-ot es Canon 5D mark II dSLR-t USB-vel osszekotve minden expo utan lassam a kepet, mint egy laptopon vagy akar liveview funkcioval szinkronban is lathatom az elo kepet?
Legalis uton, JB nelkul.
Az számomra nem az ebook formátum - jelenleg az a .mobi és a .epub, ami a sima szöveg, esetleg képekkel, diagramokkal, epapír kijelzõs olvasókhoz.
A színes-szagos dolgok egy másik világ. Amirõl te írsz, azzal párhuzamos nagyjából a nemrég bemutatott Kindle Format 8 lehet, ami html5+css3 alapra épített, (béta) InDesign plugin és publisher van hozzá - ha hasonlóról lesz szó epub irányban, akkor arra tényleg szükség van, mert jelenleg az Amazon lépéselõnyben van. Elbeszéltünk kicsit egymás mellett, mert másképp értelmeztük az "ebook" dolgot, elnézést.
Te az egyszerû, fejezetekre bontott és jegyzetekkel ellátott dokumentumokra és könyvekre gondolsz, a hír viszont egy olyan szoftverrõl szól, ami interaktív e-bookok létrehozására képes.
Ezek a mai eszközök képesek arra, hogy csak úgy hanyagul dobáld beléjük a képeket, videókat (offline és webeseket egyaránt), továbbá egyéb interaktív elemeket is (érintésnél klikkelésnél elindítson egy animációt / hangot, mint pl az Alice in Wonderland Ebookban), és azokat automatikusan formázza, esztétikailag igazítsa / pozíciónálja õket mint mondjuk a Keynoteban?
Hát, ha az, hogy egy könyvnek a végleges, de még nem pdf (tehát nem oldalakra osztott, viszont már fejezetekre bontott, jegyzetekkel ellátott, stb. - amit bármelyik otthoni szövegszerkesztõ könnyedén megcsinál és nyílt formátumba ment) változatából 1 klikk teljesen használható ebook változatot csinál nem kõegyszerû, akkor hajrá :) Lassan egy éve van itthon Kindle, és kicsit régebb óta foglalkozom konvertálással, használom a rendelkezésre álló eszközöket.
Ha a Garageband-es hasonlat áll, akkor olyan programról beszélhetnek, ami automatikusan kész szöveget is elõállít a gondolatokból vagy jegyzetbõl, arra pedig a tudományos világ elég furcsán nézne :)
Állítólag ez egy külön alkalmazás lesz, direkt erre a célra, nem csak egy Pages plugin. Az Ars szerint pedig jelenleg nem létezik egy kõegyszerû szerkesztõ, a mai megoldások használata macerás:
"At the same time, however, authoring standards-compliant e-books (despite some promises to the contrary) is not as simple as running a Word document of a manuscript through a filter. The current state of software tools continues to frustrate authors and publishers alike, with several authors telling Ars that they wish Apple or some other vendor would make a simple app that makes the process as easy as creating a song in GarageBand."
Továbbá nyilván nem ez lesz a fõ bejelentés, csak ez is napirenden lesz.
Mind mobipockethez (Amazon formátum), mind epubhoz (mindenki más, iBooks is) vannak profi konvertálók, szerkesztésre pedig az alap kiadvány/dokumentumszerkesztõket (Pages, Word, Writer, stb.) lehet használni... azért csak nem tartanak egy összejövetelt, mert beleraknak egy "Save as epub" menüpontot a Pages-be.
Ha mondjuk kiadnának egy ingyenes vagy pár dolláros eBookszerkesztõt, amivel tanárok gyorsan és egyszerûen tudnának összeállítani tananyagokat, + mellé biztosítanának egy iTunes U-hoz hasonló disztribúciós csatornát, az nagyon komoly lenne.
Az Apple egyáltalán nem biztos, hogy kiad idén TV-t. Sõt, szerintem nem fognak...
Az összes pletyka abból indult eddig ki, hogy Jobs önéletrajzi könyvében azt mondta, rájött a titok nyitjára, hogy lehetne forradalmasítani a TV-zést. A könyv megjelenése után a Cnet készített egy interjút az íróval, és ebben elhahangzik ez a Q&A:
"Q: How far along were they on the TV? Did you get any indication of that when talking to Jobs?
A: They weren't close at all. He told me it was very theoretical. These were theoretical things they were thinking about in the future."
Egyetemi, talán középiskolai tankönyvek, akár ingyen elérhetõ formában az egyetemistáknak - esetleg egy Google Scholar jellegû együttmûködés bejelentése... ilyesmire tudok gondolni.
(ha nagyon eleresztem magam, akkor egy olyan könyv/folyóiratkölcsönzési rendszer, amit az Amazonnak évek óta nem sikerül tetõ alá hoznia a tudományos adatbázisokkal)
Aztán esetleg valami teljesen más :)
Magyarul iTV és iPad 3-ra senki ne számítson, ez egy új szolgáltatásról fog szólni, aminek köze van az oktatáshoz.
"The invite arrives following a flurry of speculation pertaining to the nature of the event, which was first hinted by AllThingsD. The publication reported on Jan. 2 that Apple’s presser will not be huge —at least not compared to the company’s splashy theatrical announcements—nor will it cover any iPad or Apple TV hardware news.
Instead, it will focus on iBooks, another report said. With education the focus, this leaves iBooks and perhaps textbooks, another market Jobs wanted to disrupt, as the main attraction."
"Apple confirmed on Tuesday its acquisition of Anobit Technologies, an Israel-based flash memory component maker, though it declined to reveal the cost of the deal."
Õõõ, nem tudom mirõl beszélsz, a Siri alapjául szolgáló technológiát is a Nuance fejlesztette ki, és már a Siri elõtt elérhetõ volt Dragon Dictation nlven... persze az leginkább csak tollbamondásra volt jó, sokkal kevesebb mindenre volt képes, de ez az alapja. Még a cikkben is benne van: "Nuance — the company that powers Siri's voice recognition engine"
És most ugyanez a cég kiadott egy TV-s protokolt. Mindenki vonja le a következtetéseket :D
(lehet csak poénkodtál, de akkor az nem jött át nekem)
Egyetértek, én is csak eredeti nyelven nézek mindent, csak azt akartam, hogy lássuk, valószínûleg van igény szinkronra (sajnos).
"Gyerekeknek, angolul olyan jól nem tudóknak, stb?"
Akik nem tudnak olyan jol angolul ott van a felirat. :D Pl. én már csak max moziban nézek szinkronos filmet, mert a minösége nagyon rossz. Pl. egyik kedvenc sorozatomat láttam valamelyik nap a tvben, és röhögtem a szinkronon. :D
Gyereknek pont jó, ha angolul tud nézi a dolgokat. 7-10 éves korban még olyan az emberi agy, mint egy szivacs. Én is qrva sokat köszönhetek annak, hogy gyerekkoromban angol Cartoon Networköt néztem, sokat dobott az angol nyelv megértésén nálam. Nameg elgondolkodtató, hogy azokban az országokban, ahol nincsenek szinkronizálva a filmek, csak feliratozva, ott a nép nagy része beszél angolul, bemész a sarki boltba és ott is meg tudod magad értetni. Itthon katasztrófális a helyzet ilyen szempontból.