wow, nem gondoltam, hogy ennyire szórni fognak a válaszok ezekket a korai válaszlehetőségekkel, azt hittem, minden az utolsókra fog menni kb. mondjuk lehet azért van, mert magamból indulok ki, én olyan 2 és 4 között fekszem és 10 körül kelek
Éjfél körül, néha picivel utána.
Az első '98-ban Ericson GA628 Westel900, aztán Sony J6, két Motorola és a mostani egy 2010-es Samsung E2730 még tartja magát, hála nagy aksijának, ami manapság nem nagy durranás 2000mAh, de neki újkorában 2hónap készenléti időt adott :) (tippre még 1 hónap most is megvan) Hangminőségben, hívott féltől visszajelzés alapján és amit én hallottam a hangszóróból, érzésre a Mototrola-k voltak a legjobbak. Okos telcsi, mobilnet nincs.
nincsen rá igazán jó szó magyarul, a mérnök az azért erősen túlzás, amolyan képzett technikus, a lényeg, hogy mobilszolgáltatóknak végzel melót, kicsit értesz a hardverekhez, kicsit a számítástechnikához meg a mobilhálózatokhoz, el vagy terepen, megy az osztott figyelem, messze nem annyira mint egy pilótának és az átlagosnál picit körültekintőbben vezetsz, mert az autó amiben ülsz olyan 50-100 milla között van. pl egy mérő telefon ára 2-3 millió forint. Egy gyalogos mérő cucc ami elfér a hátadon is 20-40 millió forint, vicces számok röpködnek ebben a szektorban.
Nekem 2002 szeptembere, 19 évesen egyetem mellett melózva telt már rá. Egy Siemens A40 volt. Az utódja pár év után is S teló volt. volt valami C akárhányas. C40 vagy C45.
2002-2012 között összesen 4 telóm volt (ebből egyet elloptak, amúgy csak 3 lett volna) és akkor vettem az első okostelót, de kvázi nem használtam ki. Galaxy Mini volt. Jó szar vétel volt 40k-ért, lényegében az mp3 playert tudta csak helyettesíteni, de semmi másra nem volt jó. Tetű lassú volt netezéshez, ezért úgy 3 hónapig volt rajta net és soha többet és amúgy is gyorsan elavult. Talán már a 3-as Andriodot sem lehetett rá feltenni. (Az előtte levő telót a fater kapta meg.) Ezt használtam egészen mostanáig, céges telón volt Net. Most már van saját normális. A vicc az, hogy ezt is gyak, 40k áron vettem meg, de ez valóban tud mindent, amit kell. Nem érzem azt, hogy nekem ennél több kéne bármire is.
Első telefonom 14 évesen kaptam 2001-ben, egy Siemens C35 készüléket. Diákmunkáztam mivel a feltöltőkártyákat nekem kellett venni hozzá, akkoriban nem volt még internet, hanem a TV teletexten cseteltünk ismeretlenekkel, én még randiztam is egy ott megismert lánnyal. :)
Első okostelefon egy felső kategóriás Samsung Galaxy S3 volt 2013-ban, ha jól emlékszem.
Csak sikerült kihagyni azt a kérdést, hogy eddig hány telefonod volt összesen. Bár ez lehet, hogy már volt...
első: N5110 rohadt drágán, mert akkor még azt hittem, hogy menő mobilt birtokolni okos: szégyelltek a barátaim a felpúposodott N70-esem miatt és szánalomból hozzám vágtak egy kiöregedett Desire-t. :) na, azóta sem fizettem telefonért, kaptam egy jót negyvenre, de tippre addig fogom használni, amíg meg nem hal.
Itt azért halkan tegyük hozzá, hogy DT Engineerként bármilyen telóm lehetne gubáért, de minek?
Hoztam:
Egy átlagos (munka)napon kb. mikor fekszel le aludni? 9 óra előtt 9-10 óra között 10-11 óra között 11 óra és éjfél között éjfél után
2003-ban, mikor másodikba mentem középsuliba a nyári munkából vettem egy Siemens C55-öt. Mekkora egy kalap fos volt, te jó ég. Állandó internetes okostelóm meg 2012-óta van, akkor vettem egy használt Nokia N8-at. Az nagyon baba készülék volt, nemrég adtam el működőképesen, mert évek óta csak a fiókban pihent. Annak a telefonnak csak az volt a baja, hogy a Symbian UI-t fogyatékosok tervezték, de hát ez van.
Új szavazás.
ez is jó, pláne mert az öregek itt is bele tudtak futni csapnivaló konstrukciókba, ugye volt pillanat, amikor még csak egy szolgáltató volt...450-en :D
Leggyakrabban mit eszel reggelire? (Csak egy válasz lehetséges!) Felvágottat, virslit Gyümölcsöt Müzlit, gabonapelyhet, zabkását Pirítóst Tojást Egyebet Nem szoktam reggelizni
ízlés szerint bővíthető, módosítható
:( Még semmilyen eszközzel sem repültem,soha.
sokat repülök, meló, versenyek, külföldön élő ismerős meglátogatása szinte csak fapadossal, mert rég hagytam el a kontinenst
Lejárat a ban. Jövő héten teszek be új kérdést. Remélem nem zavart senkit a nyárin (kényszer)szünet.
A régi vinyón keresgéltem, amikor belebotlottam egy régi mappámba, amit a betárcsázós net idején mentegettem még le, hogy offline lehessen tanulmányozni a tarifákat, ne a drága forintok csilingeljenek amíg csak az agyalás megy A .htm-re kell kattintani és megnyitja egy böngésző lapon. https://ufile.io/gdfs36g1
Kösz a választ, de úgy néz ki szabadságoltatom magam innét én is. Csak én önként. Jó volt olvasgatni titeket, de akadnak egyéb teendőim is.
Nem olyan rég volt téma miszerint a HTKA-n is menjenek-e a kérdések, akkor a többség azt mondta oké. Mivel Balázs ott is elérhető, így ha valaki ott feldobja kérdést , szerintem betudja tenni, a tiltás meg majd lejár, egyszer, talán, ha megéljük vagy nem :)) https://forum.htka.hu/threads/nagy-szavaz%C3%B3-topik.1631/page-2
Vitában elmegy a falig és azon túl is, ha igaza van, ha nem. Tévedhetetlennek hiszi magát, ill annak látszatát tartja fönn... ez a gyenge sz@remberek egyik ismérve.
Jó lenne ha egy épp unatkozó modi ideiglenesen átvenné Molni bácsi szerepét. Mármint ami a szavazási teendőket illeti... Persze ehhez kell 1 db lelkes modi, meg az eddigi szokásos szavazók támogatása is. Tehát javaslom szavazzunk: akarunk szavazni, vagy inkább nyári vakáció?
Kicsit túltolta a szekeret. Várható volt, mondjuk a feljelentő személyén meglepődtem, de egyébként a tiltás jogos volt, mert hiába volt igaza, ilyen stílust akkor sem engedhet meg magának.
amúgy, ha valakit nagyon érdekel, akkor napenergia topik
ott van a büntilistán, jaj Molni, Molni, már megint bekötött szemmel, tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Hihetetlen, hogy egy közepesen jó képességű troll, vagy egy erősen elfogult hívő, milyen könnyen be tudja ültetni a hintába.
persze van sok egyéb érdekesség is, pl sokan azt hiszik, hogy a mobil technika, az csak rádióhullám, holott nem, rengeteg föld alatt futó kábel végzi a munka oroszlánrészét vagy esetleg, hogy filmbe illően nehéz bemérni, a lónak a fülét, erre egy nagyon, nagyon egyszerű példa: Ferihegyen kikapcsolod a telefonod, a szolgáltatód nyugtázza, majd visszakapcsolod New Yorkban, és szinte azonnal fent vagy a hálózaton, úgy, hogy a helyi szolgáltatónak fingja nincsen arról, hogy te ki vagy, másodpercek alatt körbekiabálja a világ összes szolgáltatóját, hogy itt egy azonosító, amire jön egy válasz, hogy gipsz jakab az én ügyfelem, engedd fel nyugodtan, itt vannak a fontosabb adatai. Ezzel már meg is jelentél a rendszerben, hogy te a mit tudom én a NYAP3-as torony kettes cellájának 345-ös PCI-ján csücsülsz, a telefonod képességeitől függően meg azt is tudni fogják, hogy körülbelül/pontosan hol. Utoljára szerkesztette: Renegade, 2019.07.09. 22:36:28
huh, hol kezdjem, szóval egyelőre úgy fest, hogy megvan a hardware, a tornyok állnak, elméletileg van pár telefon ami szintén tudja (bár ugye még Dél-Koreában is gond van az 5G-s hálózatokkal), de még kb sehogy sincsenek integrálva a nagy egészbe, ha jól tudom az is gondot okoz még, hogy nem tud rendesen ugrálni egy telefon a különböző generációk között. Ami elég nagy baj, mert ettől beragad a telefonod, sok aksit zabál, stb. Ez a CSfallback, ez elég fontos, pl alapból 4G-n csücsül a telefonod, tök gyors minden, egyszercsak jön egy hívás és a telefonod meglepően gyorsan leesik 2G vagy 3G-re (hacsak nincsen beállítva a VOLTE), de ezt amúgy tök könnyen leellenőrizheted, hívd fel a melletted ülő embert és nézd meg, hogy leesik a telód, majd visszamegy 4g-re ha kinyom, ez nálunk nagyon jól működik. Szóval te rendesen telefonálsz, viszont innentől nem 4G-n vagy, tehát rohadtul belassul a háttérben a letöltés, ilyesmi, amikor a hívásnak vége akkor pedig rekord gyorsan (Magyarországon) visszamegy 4G-re a telefon, de ez energiát fogyaszt, meg idő (egy-két másodperc) és ez a mai rohanó világban valamiért nem megengedett, na ez még nincsen rendesen megoldva 4G és 5G között.
Igen generáción belül is van számottevő fejlődés, pl a 3G szép lassan HSPA+ lett, a 4G-ben is jöttek a dupla layerek, 4-6 CAT-es telefonok, egyre több torony, hely specifikus tornyok (máshol jó a 800-as torony máshol jó a 2700 MH-es, stb).
Rengeteg dologtól függ amúgy pl a letöltési sebesség, hányan ültök a cella körül, mennyire jól van beállítva, milyen közel van a szomszédos torony, nincsen-e feltekerve egy másik szolgáltató tornya, nem vett e Öcsike, vagy Mancika Kínából egy kapucsengőt, cordless telefont, ami teleszemeteli a frekvenciát :) (mondjuk ilyenkor azért számíts rá, hogy egy idő után bekopog a hatóság, hogy akkor azt ki lehet kapcsolni :)
Ha jól tudom az 1gbps a tecnhológia minimuma, szóval nem nagyon hozzák még azt? És ez ilyenkor hogy működik, mi az az aspektusa, amit fejleszteni szoktak az idő előrehaladtával, hogy nagyobb sávszélt tudjon biztosítani, ez az adótoronynak valamilyen fizikai jellemzője? Minden egyéb aspektusban hogy teljesít, pl hallottam, hogy 1ms latencyre lesz képes, ezt sem tudja még hozni? Bocs a hülye kérdésekért, nem értek hozzá
semmi extra, egyszerűen még nem tudja azt, amit tudnia kellene, pár év és jó lesz, nyilván a szolgáltatók szarrá fogják reklámozni (vegyél, vegyél, vegyél), amúgy SZERINTEM, vicc az egész, még a 4G-t sem használjuk ki rendesen, összesen két embert ismerek akinek pl a VOLTE be van állítva, de az is, minek?
off: amúgy a napokban méricskéltem 5G-t, hááát egyelőre ne vegyetek 5G-s telefont :)
én is így gondolom, bár mondjuk az is igaz,hogy szerintem nem csak én mondtam ilyeneket: vettem egy 420MB-os winchestert, szent szar, micsoda pazarlás, sosem fogom belakni több mint 600 mega fér egy CD-re? minek? stb :)
Igen. Mind várjuk már azt a pillanatot, amikor majdani főnökeink hologram formájában a wifin keresztül hívatlanul felbukkannak élő egyenesben a hálószobánkban azzal, hogy azonnal húzzunk be a melóba, mert vészhelyzet van és persze csak mi vagyunk képesek azt elhárítani.
A szolgáltatók elhitetik velünk, hogy élni sem tudunk majd 5G nélkül, mi meg persze bekajáljuk. És mindenki jól jár.
56k-s modem, mert mondták, hogy ez az új és ne szarozzak a 33-assal, amúgy a kúrva v90 drivereknek lelke volt, beszarás mennyit kellett némelyiket masszírozni, hogy működjön, még nem voltak letöltő programok, na nem torrent , meg nem is DC, a DC amúgy űrtechnikának tűnt anno a több szálú letöltés miatt. A filezilla megváltás volt mert az már képes volt folytatni a letöltést, szóval yep, ha megszakadt a letöltés, akkor újra kellett kezdeni. A 18 óra utáni csomaggal kezdtem, igen egy vagyon volt ár érték arányban. Aztán sima ISDN az is 6 kilóbájt! körül tudott, annyi volt a feature, hogy lehetett mellette telefonálni is. A burzsujok meg vehettek ISDN2-t, az már 12 kilóbájtot is tudott. :D
Ja: a belső modemek ráztak! rossz helyen fogtad meg, megcsípett :D
AZ első ADLS-em talán 100-as volt, de az rég volt, már jó ideje nincsen internet előfizetésem, mert az összes szomszédnak én abajgatom a gépét, szóval vettem egy jó antennát, és ezzel a gond letudva. :)
Órabérek: szerintem nem csak én vagyok KATA-s, ott meg ugye elég becsapós az órabér, már ha értelmezhető, mert lehet, hogy az ember gennyesre keresi magát 21 nap alatt, de ha éppen nincsen meló, akkor ugye pont minuszos a "fizetés". Utoljára szerkesztette: Renegade, 2019.07.03. 23:30:30
2004-ben talán.Axelero internet, a céges kafetériából.
Ezt konkrétan pontosan tudom. 2009 nyarán vezették be az akkori lakhelyem szerinti településen az utcánkba optikai kábelen a kábeltévét, amin az internetet és a vezetékes telefont is adták egyszerre. Maga az optikai kábel csak a gerincelosztóig ment, onnantól már koaxon jött tovább mindenkihez a jelfolyam kemény 512 kbit/sec letöltési sebességgel, aminek a feltöltési sebessége olyan lassú volt, hogy konkrétan fél órán át töltöttem fel egyetlen zenei albumot a havernak Londonba.
Már másik településen élünk azóta, de a szolgáltató ugyanaz, van kábeltévé és vezetékes telefon is még mindig, a legfrissebb mérés pedig fél perce mérve:
letöltés: 13.99 Mbit/s feltöltés: 3.13 Mbit/s
Cserébe viszont nem drága, stabil, böngészni online filmezni elég, zenéket meg ritkábban küldözgetek már azóta.. Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2019.07.02. 07:35:23
2003, 56kbps volt, kábelmodem, csak ez volt a környéken. Aztán kb évente megduplázódott
2000-ben volt már otthon, részleteket és számokat nem tudok, tesóm intézett mindent. Azt tuti, hogy fütyült a modem, lefoglalta telefonvonalat, hétköznap este 6-tól , hétvégén meg délután 3-tól olcsóbb volt. :D Előtte volt kölcsönmodem, meg teleházba is jártunk. Régi szép idők, amikor még szocializálódtam a net kedvéért...
Abban 80%-ig biztos vagyok, hogy 2003-ban már volt internetünk otthon, de hogy pontosan mikortól, és milyen - nemtom :(
2006-ból találtam számlát, amikor a Fibernet átvette a szolgáltatást, és 10740 forint volt a havi internet - és emlékszem, hogy forint-ügyileg nem sokat változott odáig (és utána még jó sokáig)
lehet, hogy 8-9 ezer környékéről kezdett, és 10 év alatt felment 11 ezerre, de ennél nagyobb különbség nem volt - tehát folyamatosan csökkent a reálértéken mért ára.
ez alapján kb. ötvenedannyit fizetek ezerszer olyan gyors internetért, mint akkor szüleim.
1996 táján 10k az ma 30k HUF körüli összegnek felel meg.
2007-ben lett netünk otthon, ADSL-t akartunk, de nem lehetett, mert nem volt szabad port a központban, szóval 3G/HSDPA lett belőle. Sebességre egész jó volt, elméletileg tudott 42 Mb/s-t, de havi 3 GB volt a korlát, szóval patikamérlegen mértem a napi netadagot.
1999, még 56 kbit/sec-es modemmel kezdtem... aztán jött 2001(?)-ben a Tiszanet, amit utána évekig vissza is sírtam, mivel dinamikusan osztották ki a sávszélességet, avagy éjszaka, amikor alig volt felhasználó, lazán elérte az 10Mbit/sec-et - konkrétan a hálókártya volt a limitáló tényező csodálatos volt... sajnos utána a kurva Axelero megvásárolta őket (2003 körül talán), és átment egy vödör fosba az egész.
nem volt olcsó, 10 ezer forint környéke / hó.
... ma 5000 forintnál kevesebbet fizetek ezerszer gyorsabb kapcsolatért :)
A betárcsázós net, amikor egy videokártya drivert is órákba került letölteni :) Ha valaki megcsörgetett minket vagy valamelyik családtag felkapta a telefont közben, akkor ment a levesbe az egész, lehetett előröl kezdeni az egészet, később aztán már lettek a letöltésvezérlő progik, melyek képesek voltak folytatni ha megszakadt egy letöltés.
Volt az előfizetés nélküli éjszakai betárcsázós egy ideig, de azt nem veszem igazán ide - leszakadozott, lassú volt, igazából nem is volt használatban.
Azátn jött 1996, az Olimpia megnyitója alatt szerelték be, rögtön kábelmodemet, és a TvNet-nél 1 megabites(!) fel-le irányt. Ami ahhoz képest, hogy akkor épphogy megjelent az 64 kbit-es ISDN (és kb. 2002-től a 384 kbites ADSL), és ugyanannyiba került, mint ez döbbenetes volt. 2001-ig kellett várni, hogy a Chello megindítsa az 512 kbit-es szintén kábeles szolgáltatását, és elkezdjen rohamosan terjedni a "gyors" internet.
Dettó. Nálam 2004 dec 22 volt a nevezet nap. nap. Mai napig emlékszem, ahogy felvitte a tetőre a gázbeton alapot (magam után kötve, húzva, vállamon áthurkolt kötélen és egy alu csövet, amiből odafent lenne antenna alap és állvány a kis parabola antennának. Kurva hideg volt.
WLAN (!) Net, 512/256 kbit/sec havi 8000 HUF-ért. Az upload meg hol megvolt hol nem egy idő után meg az elején is. 2007 áprilisában bontottuk fel, akkor már 1 megás volt, de kb. használhatatlan volt, mert 3 hónapig kb. fórum kommentet tudtam csak tolni, videófeltöltéshez sávszél csak éjszaka volt csak. Akkor fenyegettem be őket a fogyasztóvédőkkel, hogy kurva nagy baj lesz, ha ők kekeckednek még a hűségidő miatt. Egyből hajlandóak voltak szerződést bontani. 2/3-ad annyi pénzért lett 4-szer gyorsabb Invitel net. Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2019.07.01. 12:56:34
2004 karácsonykor lett Axeleros netem. 384 volt a kezdeti letöltés, ami következő év elején 512-re nőtt, majd elég hamar 1 gigás lett. Akkor elég jól el lehetett vele lenni. :)