Az EA Sports a mai napon bejelentette hogy elkészíti a Fight Night Round sorozat 4. részét PS3-ra és Xbox360-ra. Az új részben feltûnik Mike Tyson is, a tervezett megjelenés 2009 eleje környékén ismeretes.
na ezek is már Round 4 a 3 nagyon bejött kiváncsi vagyok erre is!
Remélhetõleg hamarosan lesz official website ahol több info kiderül. Biztos jó lesz, a Round 3 teljesen rendben volt.
A 3-al rengeteget játszottam, nagyon vártam már mikor jelentik be a 4. részt. Remélem azért az EA tartalmat is pakol a cuccba, nem csak MájkTájszont.
Szerintem új grafikus motor és fizikai módosítások várhatóak alapvetõen. A box egy elég tiszta sportág, az eddigi részekben jóformán minden benne volt ami a valódi ökölvívást jellemzi. Eltekintve a 3. rész apróbb hibáitól (néha voltak furcsaságok) az eddigi legjobb boxszimulátor volt. Az EA Sports ezen a téren korrekt munkát végzett. Ez most is így lesz.
Meg valami jó karriermód. Bár a 3-as sem volt rossz (sõt), de én inkább ebben várok változást, nem a grafban.
A Round3 volt az egyetlen olyan játék amiért sajnálom, hogy eladtam a 360 at! Csak azzal játszottam a konzol világ nem nekem való. Jó lenne a PC re is megjelenne a 4. rész.
felejtsd el
Az eddigi részek kizárólag konzolra jelentek meg. PC-s megjelenés ezúttal sem várható.
Nem olyan biztos az... Most jelentették be a burnoutot PC-re, a Fight Night sztem az irányítás miatt nem lenne annyira alkalmas, de megoldható!
Sokan vagdalkoznak azzal hogy irányítás miatt nuku pc...Baromság...Ps2 emulátorral a mai napig tologatok ps2 játékokat egy pc-re kötött dupla analõgkaros saitek gamepaddal...tökéletesen mûködik minden...
Igen, csak nem mindenkinek van otthon analogos gamepadja, a nagy többség nem is vesz! Kíváncsi lennék anélkül hogyan lehetne normálisan ütni, és elhajolni!
"Simulated pugilism will return to the Xbox 360 and PlayStation 3 in 2009 thanks to Fight Night: Round 4, announced Wednesday by EA Sports. Developed by EA Canada (Fight Night: Round 3 was developed by the now-shuttered EA Chicago), Fight Night: Round 4 will feature a retooled gameplay engine with new physics-based animation and an increased focus on inside fighting."
EA Canada lesz a fejlesztõ, új fizika, új engine, továbbá fejlesztések várhatóak a belsõ nézetes harc terén is. Jól hangzik.
Az irányítás? Ugyan olyan kontrollerem van mint a box360 :) fifához vettem.
Huh de várom már. Most akartam beszerezni a harmadik részt, de szerintem most már nem fogom. A 3 is gyönyörûen nézett ki, a 4 meg hajjaj, na erre azért nagyon kiváncsi leszek!
Az elsõ, és második képen, init man? A pixelhalmaz képen úgyszintén. Ez az ingame az egyetlen amin nem õ szerepel...
Akkor valamit csúnyán elkameráztál ezek szerint. Ez bizony Tyson. Kicsit nézz körül a google.com-on hátha felismered ki kicsoda.
A mellékelt képen az általad is említett James Toney látható. (Nem összekeverendõ Mike Tysonnal, semmiben sem hasonlítanak egymásra hacsak abban nem hogy mindketten ökölvívásban szereztek hírnevet.) És mégvalami, Toney szerepelt a FN3-ban (gondolom ez számodra is 1értelmû;)
Maori anger over Tyson tattoo CNN.com / Friday, February 21, 2003 Posted: 1253 GMT
"I just wanted to put something on my face," Tyson added. "I didn't like the way my face was looking."
Jópár éve tetováltatta az arcát. Nyilván a kép korábban készült. Ha neked ez nem egyértelmû akkor nem látom értelmét hogy a továbbiakban errõl társalogjunk. Részemrõl OFF a téma. Mellesleg kétlem hogy ez bárkit is érdekelne. Keep up the good work mate!
nincs ötleted hogy honnan lehet letölteni?? elõre is kössz
birnám ha klicskó-ék is benelenének
Van egy olyan érzésem hogy csak amerikai boxolók lesznek benne, mint ahogy az eddigi részekben is. Amúgy frankó lenne az tény, másrészt az európai eladásokat is rendesen megdobná.
nembaj ha csak amerikaiak ugyis komoly lesz a game :) gondolom
Elég nagy a csend, a tothegame.com-on is csak egy "upcoming TBA" van feltüntetve. Remélem hamarosan kiderül egy-két dolog.
tothegame.com --->
Featuring a re-written gameplay engine, EA SPORTS Fight Night Round 4 will add a variety of fighting styles and boxer differentiation to authentically emulate the greatest fighters of all time. Pressure your opponent with the brawling inside style of young Mike Tyson, bobbing and weaving to set up powerful hooks and uppercuts. Capitalize on Muhammad Ali's reach, hand speed and fleetness of foot to bewilder your opponent with lightning fast jabs and straights from the outside. For the first time in history, EA SPORTS Fight Night Round 4 gives you the opportunity to pit these legendary heavyweights against one another and name a true champ.
No fight will be the same with an all-new physics-based animation system that recreates the full spectrum of true-to-life punch impacts, giving boxers a devastating arsenal of punches, blocks and ring movement. The new physics system allows for missed punches, glancing punches, knockout blows and for the first time ever, rough and tumble inside fighting. Fatigue, adrenaline, footwork and timing all come into play as you hammer away at your opponents.
Megérkezett az elsõ trailer a Fight Night Round 4-ból. Tartalmaz ingame jeleneteket is. Check it out!
1. Arturo Gatti 2. Bernard Hopkins 3. Emanuel Augustus 4. Floyd Patterson 5. George Foreman 6. Jermain Taylor 7. Joe Frazier 8. Julio César Chávez 9. Larry Holmes 10. Lennox Lewis 11. Manny Pacquiao 12. Mike Tyson 13. Muhammad Ali 14. Ricky Hatton 15. Rocky Marciano 16. Roy Jones, Jr. 17. Shane Mosley 18. Sergio Mora 19. Sugar Ray Leonard 20. Thomas Hearns 21. Tommy Morrison 22. Victor Ortíz 23. Vinny Pazienza 24. Winky Wright
Csak ennyi? Hol van De la Hoya,Barrera,Ward,Durran,Morale?Calzaghe? Ez így nem lesz az igazi:S
Mike Tyson Muhammad Ali Ricky Hatton Ray Robinson Thomas Hearns Miguel Cotto Shane Mosely Jake Lamotta Marvin Hagler Roy Jones Jr. Carlos Monzon Jermaine Taylor Kelly Pavlik Manny Pacquiao Pernell Whittaker Julio Caesar Chavez George Foreman Joe Frazier Lennox Lewis Ray Leonard James Toney Roberto Duran Marco Antonio Barrera Amin Asikainen Paulie Malignaggi Kermit Cinteron Eddie Chambers Arturo Gatti Corey Spinks Tommy Morrison Sergio Mora Fernando Montiel Jorge Armando Arce Arementa Anthony Mundine Emanuel Agustus Vinny Paz Vivian Harris Billy Dib Diego Corrales Erik Morales Nate Campbell Ronald “Winky” Wright Yuriorkis Gamboa Nonito Donair Arthur Abraham Joe Calzaghe Roberto Guerrero Edwim Valero Victor Ortiz
Hát ezek között van pár ismeretlenebb. Igazán berakhatták volna Erdeit is, mert õ azért elég jól nyomta Németországban. Gondolom azért maradt ki mert az USA-ban nem nagyon viszik a magyar boxolókat. Kár érte.... Simán beférne ebbe a listába.
Van egy eladó PS3 ha jól gondolom pro és kontra bõven akad. Jó az ingyen multi, de gyengébb a kontroller nincs biztonsági másolat lehetõség. És drágább az egész gép. Box megvan cirka 40 bõl és más játék nem is nagyon érdekel a boxon kívûl. Persze ha 40-50k ért tudsz egy ps3 gépet garival akkor beszélhetünk róla.
A sorsa meg van pecsételve nálam bármilyen konzolnak, eladás lesz a vége. Amilyen játékokkal játszom azok PC-n játszhatóbbak.