Szeretem az Indiana Jones sztorikat. Ezt a filmet még nem láttam, nem tudom mirõl szól. De, hogy adhattak neki ilyen bugyuta címet....?
Tegnap volt szerencsém megnézni a filmet. A földönkívüli vonulatról tudtam, de úgy ültem be a filmre, hogy jöjjön bármi, élvezni fogom. Nagyjából sikerült is, de az a véleményem, hogy ha most 8-10 éves lennék, akkor azt mondtam volna a filmre, hogy húúúú, azt a mindenit, ez nagyon jól sikerült!
És valóban, ez a film gyerekeknek készült. Vagy szellemi fogyatékosok írták a forgatókönyvet. Vagy nemtom. A lényeg az, hogy olyan nevetséges dolgok voltak benne, amiket csak a gyerekek tudnak elfogadni fenntartás nélkül (nem sorolom fel, akinek van annyi esze, az tudja, mirõl beszélek).
A film jól indult, de valahol elcsúszott az egész. Óvodás megoldások, nyögvenyelõs volt sok esetben. Erre a filmre fokozottan igaz: a kevesebb több lett volna! Sosem voltam nagy Indy rajongó, nem vártam igazából ezt a filmet, de így sem tudott lenyûgözni.
Így olyan érzettel jöttem ki a moziból, hogy a két héttel ezelõtti VASEMBER nagyobb élményt nyújtott. Ezt pedig nem hittem volna...
Sajnos igazuk lett azoknak akik húzták a szájukat. Spielberg hozza a formáját: remek akicójelenetek (szinte abból áll a film), jó kis poénok (bár itt-ott elég sután jön ki), de... hiányzik a sztori, túl hamar jönnek rá a rejtélyekre, a dialógusok túlnyomórészt gyengék. Szinte nem történik az egész film alatt semmi, csupán akció az egész.
Sajnos azt kell hogy mondjam, hogy az Indy 4 az elsõ nagyobb áldozata az animációs filmeken, képregény-adaptációkon elötlettelenedett gyenge forgatókönyvírói munkának. Hollywood egy nagyon rossz irányba halad és egyre ritkább a kiemelkedõ produkció...
Húgom elcibált a moziba,igy volt szerencsém megnézni....Háááát,Tomb Raidernek okés,de Indynek nem....persze szvsz:) 1x érdemes megnézni,de aztán többet soha...ez nem 1 frigyláda vagy grál:( Akik a realizmusról papolnak,azoknak felhívnám a figyelmét,hogy a a figurák képességei sosem emelkedtek emberfelettivé a korábbi részekben (kivéve talán a végzet templomában a mágiahasználatot a paptól és a végén indytõl)és természetesen itt sem:) A többi vizont sajnálatosan szájbarágós lett..Ron Ragm említette,hogy olyan mintha mutatták volna,hogy mi van a frigyládában..igazat kell adnom neki! Szvsz messze nem hozta a korábbi feelinget,bár nem volt rossz film:( Ja és akik az új 5letek miatt,stb nyivákolnak,mármint hogy nem lehet,azoknak ajánlom a Batman Begins cimû filmet...nincs benne korszakalkotó dolog,mégis alapmû lett...
Hát nekem nagy kedvencem ar égi Indy filmek, de ez eléggé kétes érzéseket keltett bennem. Ez a túlságosan nagy nyíltság, megmagyarázunk mindent nagyon elrontott a a filmet: mintha mutatnák mi lenne a frigyládában, vagy elmondanák hogy mûködik a grál. A rejtelmek azonnal megszûnnek érdekesnek lenni, amint megmagyarázzák õket. Meg ez az UFO-s vonal...
Igaz, Én a régi Indy-korosztályhoz tartozom, ezért is tetszett. Az új generációnak - mint, ahogy fent is írták - nem biztos, h tetszeni fog.
Semmi gond nincs a filmmel. Ugyan az a játékos kaland-mese, mint sok évvel ezelõtt az elõzõek. Úgy kell nézni, mint 1 képregény adaptációt.
Felesleges lucast is belekeverni, mert más spielberg filmekhez neki semmi köze, és azok is rettenetesen gagyik. Mellesleg lucast sem szeretem. Ha gyerek lennék, akkor lehet, hogy még rajonganék is, de már rég nem vagyok gyerek.
azért a rendezõre kár a szkriptet fogni. az indy-filmek sztorija mindig george lucas-hoz fûzõdtek, itt is lucas-nak köszönhetõen a kis állatok (mormota, préri kutya, vagy mi?:) meg minden, ami a kisgyerekeknek vicces pillanatot jelentett.
Iszonyatos nagy baromság volt a film. Ez a spielberg egyre jobban hülyül. Hosszú évek óta nem rendezett jó filmet. A filmjei súlyos hibáktól hemzsegnek, így ezt a filmet is 10 éven felülinek nem érdemes megnézni, hacsak nem akar szenvedni.
Na ez dúrva, hogy valaki egy Indy filmen realizmust követel!;)))
Persze a szívkivétel, meg a bányában a csillés autós üldözés, meg a frigyládából kiszabaduló szellem, meg 800 éve dzsediket tanító kereszteslovag az tök reál volt? A tarzanos ugrándozás meg nem az!;) Na neeee! LOL
Ha az akkori technika képes lett volna Spielberg vadabb ötleteit is megvalósítani, akkor valszeg pont ilyenek lennének az elõzõ részek is!
Én sírtam a röhögéstõl, amikor a dummykat (próbabábukat) megláttam, mert bevillant, hogy az õrok a sivatagban az elején fegyverkísérletrõl magyaráztak az "ezredesnek". Valahogy összeraktam, hogy itt egy kísérleti atomrobbantás lesz. :-)
De a kriptabeli nindzsa-indiánokat nem tudom hova tenni. Azok csak úgy natúrban csöveztek a soron következõ rablásig?
nincs meg véletlenül valakinek az utolsó kereszteslovag régi szinkronja (amiben a fiatal Indy hangja Rudolf Péter) VHS-rõl digizve?
amúgy is minden filmhírt a moviewebrõl lop az sg és ott még hamarabb is megvannak a hírek mint itt, beee.....biztos nem olyan fejlett az angoltudásuk h pár óra alatt feltegyék ide is
opeca biztos benyalt nekik....és intézkedett
Én nem mondanám gyenge filmnek, sõt! Kib*szott jó film, igazi klasszikus kalandfilm érzetet adott. Izgalmas, látványos, humoros, és a filmvégi UFO-s dolog sem zavart, sõt kifejezetten jó ötletnek tartottam hogy behozzák a sztoriba a földönkívülieket. Megérte rá várni!
Megint mellétrafáltál. Ha kijelentem, hogy ölni rossz, akkor csak azért, mert még 5 milliárd másik ember is így gondolja, már csak tõlük vehettem?
Ejnye, megint nem gondolkoztál mielõtt nekiálltál itt toporzékolni.
Sz@r volt, a korábbi Indy-filmkehez képest mindenképpen rossz volt - kivéve a Végzet Templomát, mert az sem volt egy mestermû.
És minnél jobban õrjöngsz itt, annál inkább rontasz a helyzeten.
Neked tetszett? Jó, menjél vissza és nézd meg méh hússzor. Mi a problémád? Kivágtak az összes mozi ból?
Még 1x kiemelem neked: A FORGATÓKÖNY EGY NAGY RAKÁS SZAR VOLT.
Nekem teccett nagyon!Vagyis én már régóta vártam és olyan lett amilyennek vártam!:)Az ilyen filmekbe kellenek gyenge jelenetek mert attól jók!Végig lekötött!HA valakinek segít innen szedtem le: http://movie.hunsms.hu
20 másik oldal? ezek szerint máshonnan kukázod össze a sok fost...vagy azokon felbátorodva itt is adod a kemény konzervatívat....hogy a régi Indy filmek így a régi filmek úgy.....elárulom neked, hogy a régi filmekben úgyanúgy voltak olyan dolgok amik a valóságban kivitelezhetetlenek azokon miért nem húzod a szádat? jobban meglehetett volna csinálni? Ugyanazok csinálták a filmet mint anno......ha annyira szar lenne Spielberg sem vette volna kézbe a forgatókönyvet. és akárhogy olvasom te féléd vannak kisebbségben minden oldalon ( azon a 20 másik filmes oldalon is )
Elég nárcisztikus ember lehetsz, mert azok a kritikát, amiket én megfogalmaztam, körülbelül még vagy 20 másik, filmes oldal kommentjeiben is elõfordul.
Szóval maximum téged nem érdekel, az meg csak eggyel több mint a nulla, úgyhogy egyelõre neked kéne visszább venni az arcodból.
A lé meg azért dõl te istenbarma mert pl. én is megnéztem, mivel szeretem az indy-filmeket, úgy mint milliónyi másik ember. Aztán döntöttam, ezt sokkal jobban is meg lehetett volna csinálni. Én így látom, te meg Lucas-bácsi seggébe kotorászol a nyelveddel.
Ez meg az egyéni szociális problémád. Inkább ezt nem kéne itt reklámoznod.
Pár napja már megnéztem, de még most sem tudom hova tenni a filmet. A sztori még nem is lenne rossz, na de a forgatókönyv, na az nagyon gyengére sikerült. Az ukrán nõ nagyon nem oda való volt, túl erõs karakter lett, és túl modern. A tarzanos jelenet az nagyon nagy égés volt, sok gyenge poén volt benne, felesleges volt sok kis apró poén. De voltak azért jobbak is. A hangya rész jó volt. A nagy autós üldözés nem indult valami fényesen, de a végén jó lett. Mit mondjak? A film mindent összevetve túl komolytalan volt: tarzan rész, meg a lehajló fa a szakadékban... A motoros üldözés az elején pl. nagyon jó volt, azt hittem az egész film ilyen szinvonalas lesz, de nem. A folytatást a kritikák után talán komolyabbra veszik, ebben reménykedem. A film nem volt valóban rossz, de jó sem. A közepes illik a leginkább rá.
hmmm csak nézz végig a kommenteken......9 olyan szarságot írtál le ami senkit nem érdekel...úton útfélen próbálsz belekötni a filmbe és nem fogod fel, hogy nem találsz egy olyan filmet sem ahol nem rugaszkodnak el semennyire sem a valóságtól (kivéve a kb 5 milliós bevételû filmeket) na mondd el akkor neked melyik film tetszik?? Ironman bejön? az aztán tiszta valósághû. Vagy azt is fikázod?? mert elárulom, hogy ez a két film vezeti idáig az idei box office listákat (na meg egy animációs film is köztük van , a Horton de annak a valóságtartalmáról inkább ne is beszéljünk) szóval bármennyire próbálod ócsárolni a film sikeres, dõl a lé és az ilyenek véleménye szart se ér mint a tied
ja, hogy a filmrõl is írjak valamit: szerintem, ha ez egy random, nem indy-film lett volna, még többeknek nem tetszene.
részemrõl nézni jó volt, élveztem, de a kritikával ellentétben nem tartom jónak az indy 4-et, inkább egy közepessel dobnám meg és a számomra hátborzongató "egyszer meg lehet nézni" jellemzéssel. 5/10.
hmm. az nagyobb elégedettséggel tölt el, ha egy random "kritikus" azt írja le, amit te gondolsz? (vagy jó érzés saját gondolatokat nyomtatásban olvasni? jó, értem én, akad, aki micimackó-módra lehunyja a szemét és még mindig személyes sértésnek veszi, ha valaki másképp gondolkodik - mondjuk a kedvencérõl azt mondja, hogy az nem jó:)
errõl megint beugrik, amit anno nem egyszer leírtam: én sokkal szívesebben olvasom a velem ellentétes véleményeket, mert érdekel, hogy másnak mi nem tetszett mondjuk a szerintem 10/10-es filmekben. (vagyis filmben, mert csak egy ilyen volt eddig, de olvasva egy totál lehúzó kritikát érdekes volt az érvelés pontjait átrágni.)(mint ahogy érdekelnek, hogy a szerintem tré filmeket imádóknak mi jött be azokban. de én már csak ilyen hülye vagyok:)
amúgy nyilván midenki más. van, aki más szájából is csak olyan véleményt akar hallani, ami egybevág az övével, hátha elhiszi, hogy ahogy õ gondolkodik, úgy gondolkodik mindenki. más pedig próbál nyitott szemmel járni és kíváncsi a különbözõ véleményekre.
Remélem ez a film is csak annyira "szar" mint a Die Hard 4 (voltak akik abba is beleverték a csúfat) :P
Szekeres Viktor kritikát egyre ritkábban van kedvem olvasni.... szerintem jó volt, Én nagyon jól szórakoztam. Moziba emberek!
Igazából a Tarzanos jelenettõl kezdve csökkent a film színvonala addig partiban volt a többivel. Sorrend nálam: Végzet temploma, Frigyláda, Utolsó keresztes lovag, Kristálykoponya 10/8 Ettõl függetlenül aki teheti nézze meg, az összes többi mai alkotásnak ad egy maflást! Moziba emberek:) A következõ sort csak az olvassa el aki látta a filmet!!!!!
Ami nagyon hiányzott nekem a furfangos csapdák hiánya, szerintem ez a legnagyobb hibája a filmnek...1 Indy filmbesz sztem ez kötelezõ.. Várom a folytatást.
A mai napon ez már a második orbitális baromságod. Ha belehúzol meg lehet a mester-hármas.
Aki azt mondja, hogy UFO-k ne mely zagyva meg nemjó, az szerintem túl konzervatív.
Rengeteg marhaság volt benne persze mint az összes indi vagy Jackie Chan filmben...
De tettszettek a szövegek is hogy honnét való a koponya, meg stb...azokban van történelmi realitás! Jó film na...megbecsülendõ a Pókemberek mellett és egyéb izé mellett.
elég sokszor vannak házon belüli fejlesztések egy komolyabb produkciónál, amiket más programok max. utólag kapnak meg, vagy másolnak le. saját pluginok, effektek, megoldások, amiket biza nem rajzolnak, hanem kódolnak. de a lényegen ez sem változtat, hogy csupán egy hasonlat volt.
Megnéztem. Jó volt! Szerintem bármelyik Tombraidert veri izomból. Mármint a történet. Meg van ebben akció is nem kevés. Tényleg jó na. Nekem személy szerint az UFO-s momentum is nagyon tettszett. 100%ot tõlem megkapja. A cikkíró meg...nézze meg a Fülkét. :D
Ájj, hát azért annyi fantázia lehetne, hogy mondjuk nem a víz alatt lenne, hanem egy víz alatti barlangban, vagy tudom is én.
Meg ami a hiányzott az a meghökkenés, mint mondjuk az Utolsó Kereszteslovag végén, hogy lószart sem tudtál arról, ha végigér a csapdákon, akkor mi lesz, itt meg totál le lehetett vágni, hogy bent lesz egy földönkívûli, aki csak arra várt, hogy visszahozzák az egyik fejét, utána meg ment banzai-olni. Ezt a faszságot ki találta ki, hogy a sok krisztálycsontvázból egy élõ földönkívûli lesz.
Mondjuk az is szar ebben a mocskos modern világban, hogy a film premierjétõl egy évre már tudni lehet gyakorlatilag mindent.
Lehet, hogy ez sem tett jót a várakozásoknak.
Az meg, hogy a cím egy az egyben lefedte a fõ vonalat, hát az meg egyenesen katasztrófális.
Azért Atlantisznak egy kicsit monumentálisabb tartalmat lehetett volna adn, könnyûszerrel.
SPOLIER:
Persze nem ufókat keresgélt konkrétan, de a film elejétõl kezdve a földönkívûlíek voltak a középpontban.
"UFO-k. Tragikus. (Ki találta ezt ki? Tényleg minden forgatókönyvíró sztrájkolt...)"
Errõl már írtam.Ha pl. Erich von Danikan neve nem cseng ismerõsen, akkor nincs mirõl beszélni...
"Régen az Indy filmekbõl lopták az ötleteket, most ez sikerült fordítva is."
Azóta kb. 20ezer filmet legyártottak, minden poént ellõttek.Mégis milyen eredeti ötletre vártál?Ennek tudatában elég nevetségesnek tartom amikor valaki olyat közhellyel él, hogy innen vagy onnan LOPTÁK az ötletet.Na, persze.
"Régen Indy megdolgozott érte, ha fel akart kerülni egy jármûre"
Atyaég!Ennek aztán semmi értelme.Ez abszolút nem olyan dramaturgiai elem, amit "kötelezõ" lenne tartani.Az, hogy kalap helyett ne baseball sapka legyen, az oké.De ez...bazz
Többi inkább no comment.Olyan pitiáner, nevetséges dolgok, hogy inkább nevezném erõltetett szõrszálhasogatásnak(Indy nõje vihog(?), autópálya(??)), mint élményrontó hibának.
SPOILER!! Nem bírom felfogni, hogy miért sír mindenki az UFO miatt.A földönkívüli civilizáció, mint az emberiség tanítói és segítõi, a Nasca-vonalak rejtélye, amit szintén a földönkívüliekkel hoznak összefüggésbe stb. mind-mind mítosz, akárcsak a Frigyláda.X-akták?Ez az orbitális baromságot!
Én ezt az Indie-filmet láttam életemben elõször és baromira tetszett... :P
Azt nem nevezném útnak. Õserdõben meg nem ritka az ilyen tisztább rész, persze a lombok ott is összefüggõek.
ez még mindig százszor jobb lett mint a Végzet temploma szal faszányos volt szerintem :)
Nem tudom miért kell fejtegetni a realitást a filmben azt hiszem a régi részekben is volt sok hülyeség, ebbõl a szempontból. Az Indy ugyan az mint pld. a Karib tenger senki sem hiszi el hogy egy guruló ketrecben tul lehet élni bármit is, vagy egy tankon lehet 5 percig verekedni stb. mégis jó izgalmas lehet nevetni rajta és passz Kaland filmtõl szerintem fölösleges realitást és irtoztató mély mondanivalót várni.
A forgató könyv és az UFO s szál nekem sem tetszett annyira, de a köritéssel részletekkel jelenetekkel nem volt semmi bajom.
Arról se ejtsünk szót, hogy ha valaki fél kilométert repül egy hûtõszekrényben, az a földetéréstõl számított 1 ezredmásodpercen belül meg is hal.
Az is érthetetlen volt, hogy ment az a bazi ruszki erdõvágó micsoda és úgy csinálta az utat az õserdõn át, aztán azt felrobbantották de az út mégis folytatódott.
A motort átszállították a fél világon, aztán ott hagyták az utca közepén. Gondolom a fémtolvajok sec-perc alatt szétkapták... Vártam volna valami magyarázatot azokról a levegõbõl látható rajzokról, de mintha elmaradt volna. Nekem nem igazán derült ki kikkel verekedtek a síroknál. Nem baj, mert a pisztolyt meglátva el is tüntek... Indiánok 1 perces szerepe... Marcus feje miért esett le? Fél percig mutogatták Connery fényképét. Nem sikerült szegénynek kimaradnia, pedig mindent megtett érte.
Hétvégén láttam, ritka szar volt. Az zavart a legkevésbé, hogy Ford megöregedett. Magyar szinkron szánalmasan gyenge volt. Eredeti nyelven csak az elõzetest hallottam, de azt a 3 mondatot sem tudták rendesen lefordíani, ami abban elhangzott. UFO-k. Tragikus. (Ki találta ezt ki? Tényleg minden forgatókönyvíró sztrájkolt...) CGI jelenetek: Indy csak téblából és nézi az a háttéreffekteket perceken át. Régen az Indy filmekbõl lopták az ötleteket, most ez sikerült fordítva is. (Mummy, X-akták, ...) Régen Indy megdolgozott érte, ha fel akart kerülni egy jármûre. Most csak átugrál, senki nem bántja, mindenki megvárja amíg kilökik.. Rengeteg értelmetlen szál volt a filmben. Indy nõje megállás nélkül vihog. Tarzan... Õserdõben a szakadék szélén 2 sávos autópálya?
Ez a film borzasztó volt, pedig az elsõ három még ma is ütõs. Ezért kár volt elõvenni a témát. Mintha valami Indy paródiát csináltak volna.
errõl jut eszembe, hogy az imdb-n azért elég durva a lejtmenet, remélem mihamarabb leáll: csütörtök: 8.7 (top250), péntek: 8.6, szombat: 8.3, vasárnap: 7.9, ma: 7.6 - nyilván nem mindenki gyomra veszi be az indy és a harmadik típusú találkozások vonalat. (lelki szemeim előtt lucas, mint meglátja a 10. forgatókönyvtervet és azt mondja, hogy "ez az! UFÓK! végre!":)
Nem lehetetlen, miért is lene az? Ezt is megcsinálták, rendezésileg, hangulatban sikerült hozniuk az elvrásáokat, a bibi a történettel volt, illetve annalk mélységével. eddig mindig olyan témákat választottak, a Végezt Templomát kivéve, amivel azért elég régóta foglalkoznak a kutatók.
A kristálykoponyák ezzel ellenetétben, csak pár kutatás tárgyát képezték, illetve a Maya-kori civilizációk véseteibõl is csak annyit tudunk, amennyi a falakon szerepelt. Nem volt szerewncsés ezt a kristálykoponyás dolgot erõltetni, fõleg nem úgy, hogy az még élõ is, az eredeti koponyák pedig amúgyis emberi koponyát ábrázoltak, nem egy földönkívûliét.
A többi filmben azért elég összetett magyarázatokat adnak a dolgokra, itt sok dolgon átsiklottak, pl. az elveszett város lakói. Csak úgy kiugráltak a falakból, de kb. 2 percet szerepeltek. Nem kell feltétlenül a bibliai vonalat erõltetni, ugyanis az a grál megtalálásával már nem tudott volna semmi újat adni, de ezt a földönkívûli dolgot így nem lett volna szabad bemutatni. A bolond orosz nõvel együtt, akinek a szándékairól senki sem tudott semmit. Annyit hajtogatott, hogy tudni akarja, mit? Indy, alsónadrágjának a méretét??
Volt számos könyv, forgatókönyvötlet, ezért kár volt ennyit várni. Inkább csináltak volna ezelõtt 10 évvel egy negyedik részt, ez meg lett volna az ötödik.
Na tudtam, hogy lemásoljátok az origos cikket. Hogy is van ez? Imdb-n 8+ pont, mindenhol dícsérik (szerintem is egész jó volt), az origo egyedül lehúzza, az sg meg utána :DD
Ez is sommás vélemény.
Nekem ez az indy rész nem tetszett - bár igaz, hogy rosszabra számítottam, és sikerült a kliséket hozni (mondjuk elég erõltetetten) -, de nem az a hazudik aki, akinek azt mondja, hogy ez nem tetszett, de a többi három igen, hanem Spielberg, hogy egy ilyen gyatra forgatókönyvre éveken keresztül vártak.
igazság szerint, nem figyeltél a filmre :) mármint a 3. részre, meggyógyította a grál, és (legalábbis véleményem szerint) tulajdonképpen az apa is örökéletû lett, de se a grált se a hatalmát nem lehetett kivinni a pecséten kívûl, szóval amikor túllépte az apa azt a bizonyos pecsétet akkor szerintem õ is vissszavált halandóvá!
" régi kellemes miszticizmus helyett immáron sokkalta inkább scifibe csúszik " Pontosan ezért nem tetszett a film.Valahogy a régi részekben mindig megvolt aza határ ami miatt a nézõt lázba hozta az egész.Gondoljunk vissza a frigyládára.Oké frigyláda de amikor felemelik a fedelét nem mutatják meg mivan benne.A grálban meg ugye az él örökké aki nem lépi át a pecsétet.Igaz meggyógyította az apját de nem lett tõle örökéletû.Ebben pedig sztem túl sokat mutattak.Elég lett volna h koponya meg csontváz meg ufó és kijönnek és megmenekülnek és ennyi.Sok volt az h feléled meg elrepülnek meg stb.Szval nem is lett volna rossz ez a forgatókönyv ha marad a régi rendezés.De a mai fiataloknak ugyebár olyan kell ami után tátva marad a szájuk.Kár h nincs meg a régi varázsa
Áhh, leszólta Viktor (ezt is). Szerintem nagyon jó volt egyáltalán nem csalódtam. Kicsit féltem a transzformerszes kölyök alakításától, de nem volt annyira szar mint vártam (azért a kalapfelvevõs résznél felhördültem és belemarkoltam a karfába, de szerencsére Spilbergék sem hülyék).
Nálam a sorrend: 1.-2. Frigyláda- Végzet temploma (megosztott elsõ hely) 3. Kristálykoponya 4. Grál
Hát a film közben azért elég jókat röhögtem az anakronizmusokon: pl LED-es, visszaszámlálós kijelzõ (1962-ben szabadalmaztatták!;))). De lehet, hogy csak normál izzók voltak benne a filmben!;)
Olyan legendának folytatást készíteni, mint az ismert Indiana Jones filmek, szinte lehetetlen feladat. A rajongók maguk sem tudják szerintem mit is vártak igazán. Sokan alapvetõen a hibákat keresve nézték meg a filmet. A film minden hibájának ellenére csak gratulálni tudok az alkotóknak. Páran itt dobálóztak történelmi hiteltelenséggel, és hogy az elõzõ részek misztikuma átfordult scifi-be. Az Ufo-król a barlangrajzok pár ezer évvel régebbiek mint a frigyláda, dél, és közép Amerikában elég sok õsi vallás "érdekesen" idegennek ábrázol egyes isteneket. Annyi hitelessége ennek a résznek is van mint a többinek
Hehe pont magamra ismertem. Nem láttam semelyik Indy filmet, de erre bemegyek. Semmi pánik, ha megtetszik, akkor megnézem a többit is!
A negyediket még nem láttad, de eddig az összes rész nagyon tetszett. Ha lesz alkalmam egészen biztos megnézem ezt is.... bár ez a szöveg elég halvány képet fest róla.
Szerintem nem kell csavarni a szöveget. Mint pl. az elsõ hozzászólásban lévõ úr is felhivta rá a figyelmünket.
Legyen egyszerûen olvasható, ird úgy ahogy mondanád és ennyi.
Egyszernézõs, de nem rossz. (eleje kicsit gáz, vége meg nagyon összecsapott)
A film jó volt, a cikk írója szerintem égette magát ezzel a fanyalgással. Ugyan is a többi Indy film is pont ilyen!
A srác tényleg jól játszott.
Aztán sajna az ötvenes éveket nem volt nehéz visszaidézni, akkor minden bokorban komcsikat kerestek, most meg terroristákat. Szal nem tudom hogy nem-e volt direkt ez a korszak választás, de legalább is ahogy bemutatták. De minden esetre az is telitalálat a jelenlegi szituban. (Régebben ugye a nácik, gyak a ruszkik voltak.)
Amúgy az egész film szinte olyan volt mintha a PS3 Unchartedet játszotta volna végig egy másik játékmódban az ember. Nem tudom ki kitõl nyúlta le az ötletet;) Persze ha a mester lop, az megtiszteltetés!;)))
teljesen egyet értek veled....
ja és ha az Elvis féle Hound dog ra gondolsz....akkor az alatt bizony jelenet is ment rendesen :P:D
az egyik kedvenc jelenetem a filmbõl az után jött....: amikor lehajol a ruszki ezredes, a mögötte levõk szétválnak és a thompsonjaikkal ratata mindenkit lelõnek, a ruszki meg lazán beköti a cipõjét :D
Tegnap este megnéztem és nagyon jól szórakoztam. Szerintem az 50-es éveket nagyon jól felfestették a vászonra, Indy még ma is megáll a lábán és mind a fiatal srác, mind az öreg habokós (még ha nem is egész végig habókos) segíti is abban, hogy megállhasson. Ami nagyon tetszett nekem benne, a visszautalások a korábbi filmekre, fotók, szobor, elõbukkanó frigyláda, elõbukkanó szereplõ, mondatok korábbi filmekbõl, a korábbi filmekhez hasonló szituációkba kerülés (tanterem, motoros és teherkocsis üldözés, stb.) ezek szerintem sokat dobtak annak érdekébe, hogy a filmet az elõzõ 3 folytatásának érezzük.
Mert ugyanakkor az is érezhetõ, hogy eltelt 20 év. Egyrészt ugye "ruszkik", "elvtársak" és "komcsik" váltották a nácikat. Felbukkanak sugárhajtású gépek, atombomba, stb.-stb. Másik részt pörgõsebb a film, több (legalábbis nekem most úgy tûnik) az akciójelenet és igen, a végefelé azért a CGI is megérkezik rendesen. A story számomra leginkább a 3. részt idézi, nagyjából épp annyi, hogy összekösse az akcióelemeket és ugyanakkor fejlõdött is húsz évet, ha lehet úgy mondani, akkor fantasztikusabbá vált (beleértve a hûtõs jelenetet, a vízesés elõtti fát, a vízeséseket és a story megoldását), mintegy követve az idõk szelét.
Ami a filmet illeti, néha az volt az érzésem, hogy Lucas és/vagy Spielberg itt pótoltak olyan dolgokat, amiket korábban a CGI hiányában nem vagy nem így lehetett megcsinálni. Különösen az UFO elõbukkanása illetve az azt megelõzõ pár percben volt ilyen érzésem.
Ja és személy szerint nekem egy poén különösen tetszett, mikor a könyvtárban Indy beszólt az egyik srácnak, hogy mozduljon ki a könyvtárból, mert úgy igazi :)
Azt viszont nem tudom eldönteni, hogy a film elején csak nálunk nem volt kép vagy direkt csak a film elején korhû zenével hangolták rá az embereket. Ha utóbbi akkor ez se semmi :)
jó kis bringa ez a szõke
nekem tetszett a film csak a végén már elég hihetetlennek tûnt az ufós rész. az már sok volt, de attól függetlenül jó kis film.
Te hülye ez amolyan hasonlat volt, nyilván senkit nem érdekel egy filmkritikában, hogy péppen hogyan is készülnek az effektek.
Azért ha azt vesszük így a biblia, meg a történelem szerint, a frigy láda halált hozó volt, mert aki a közelébe ment az a meghalt (elégett, elporladt, stb) A szív kitépésrõl azért nem tudok mit mondani mert az biztos valami Indiai legenda volt 700 éves lovagnak meg a szent grál volt, aminek az volt a történelmi alapja hogy ha abból iszol akkor örökké élsz.
Szóval eddig történelmi dolgokat vettek alapul, és a végén bármennyire is elrugaszkodtak a valóságtól, ennyire dúrván, meg hülyén mint ebben nem!
de sügér vagy, most már röhög :D azé gondolkozzál már, ha lett volna szünet akkor ki tudtam volna menni nem? itthon meg megbírom állítani és kimegyek WC-re. uhh
hát te hülye vagy! a moziban néztem meg, és kurvára kellett pisálnom az 1 literes kóla után tudod, szóval muszáj volt kimennem pisálni, nem tudom, ez annyira nem meglepõ!
Vajon miert nem mertek berakni a vege fele amikor azokat a kepeket nezik, hogy az urlenyek tanitottak az embereket egy harmadik kepkent amint a frigyladat is odaadjak :))
ilyen színésszel szándékosan sem lehetne elb*szni ezt a filmet
Nekem picit csalódás volt, pedig mindhárom régi filmet szeretem. Leginkább az a 2 -3 poénnak szánt jelenetet nem tettem volna bele (pl. Shia és a dzsungel), nálam az rontott az összképen. Az már nem humor volt, hanem egy vicc.
CaptainRumi: (mikor Shia fel akarta húzni Indy kalapját a végén hangosan mondtam meg ne próbáld te kis szaros :D ) egyébként Shia is nagyon jól alakított (de nem kell neki külön film )
Ezzel én is így voltam. És a moziban is felhördült jópár emberke :D
Egyébként meg Gregie11-el értek egyet. Ez nem arról szól, hogy minden igaz. Azért monnyuk a "kisváros tesztelése" is érdekes volt ;) (Csak hogy ne lõjjem le a poént)