Ma rendkívüli szerencsémnek köszönhetõen 8000 GP ugrott elõ a táskából. Ilyen se volt még, na meg a 2-3 ezrek után mindenképp elõrelépés :)
mindig fog jönni valami új, valami jobb, amit kezdõ áron csillagászati összegekért lehet megvásárolni, mert az jó! most még relatíve középúton vagyunk egy-egy újabb széria bejelentéséig, amit mit sem bizonyít jobban, hogy sorra jönnek az új, nem referenciahûtéses vga-k, húzott változatok. a core i7 kivételével minden intel proci (c2d fõleg) ugyan olyan magas áron mozog, mint egy, vagy két évvel ezelõtt, és például én remekül meg is vagyok ezekkel az eszközökkel. teljesen felesleges véleményem szerint top class gépet venni, mert nem fogod kihasználni, és az 5-800as táp meg csak pörög és pörög. olyat kell venni, amit a késõbbiekben lehet újítani és folyamatosan fejleszteni. ehhez egyszer kell venni 5-6 évente egy stabil alapot, aztán a többi megy magától.
Persze, fostosak a szervereik, nyögnek a millió egyidejû kapcsolat alatt. Van aki laggol tõle, van aki nem, és akad olyan is, aki képtelen belépni. A szerencséseknek különösebb probléma nélkül fut a program. Ma én is közéjük tartoztam.
Am már várom a következõ évet. Összegyûlik annyi pénz hogy vegyek egy fain gépet és megyek majd CoDozni, addig marad a CA, na meg persze azért se érdemes most gépet venni, mert jönnek az újítások vidikarik terén, ATIná a Barts, 6000es hd kártyák, talán az intelnél is lesz valami cpu újítás, vagy az 2012 lesz? franc tudja.
Szoktam én is Folyamatkezelõben lelõni és újra indítani, de ha kivárom legalább elszívok egy cigit, megiszom egy kávét, stb :D aztán a channelnél még 1 cigi xd. Am ez miért van? Nem bírják a több millió playert? Bezzeg verik a mellüket hogy mennyien vagyunk, csak ellátni nem tudnak minket.
Amikor az istenért se akar kapcsolódni, nehogy kivárd! Ha kb 2 percen belül nincs semmi, lépj ki és kezd elõlrõl. Én is jártam már hasonlóképpen, elõfordult, hogy az ötödik vagy hatodik login volt csak sikeres. Próbálkozni kell, de ne várd acsodát, ha nem tudsz viszonylag hamar belépni.
10 perc várakozás Connecting to server. behozza, rámegyek Alphára. Connecting to server megint 10 perc. 20 perc múlva. Rámegyek gamelni, 2 perc múlva. Kritikus error, most bezárul a CA. 22 perc elment az életembõl. Beperelem, MINDET!!!
köszi szépen a segítséget :)
-2 10061 Akkor is megszokott jelenni, ha olyan klienst töltöttél le ami régebbi, és szarul van megadva a szerver elérési címe. Orvoslni azzal lehet hogy felmész a nexon eu hivatalos honlapjára és a sima Nexon downloadert töltöd le ami a 1.01 gigás fájlt tölti le és azt telepíted, nem pedig a Bigdownloados meg egyéb fájlmegosztós kakikat. Onnan tudom mert nekem is a Version checkingnél kidobott egy ilyen Can not connect to server Error XY. aztán próbálkoztam addig amig rá nem jöttem hogy kaki klienst töltöttem le, ennyi az egész, nem kell hozzányúlni a védelemhez.
Ez akkor jelenik meg, ha a játék képtelen kapcsolódni a szerverhez. Elõfordulhat, h a tûzfalad blokkolja, de valószínûbb, hogy csak nincs szerencséd és a hatalmas forgalom mellett egyszerûen nem enged fel a játék. Próbálkozni kell egy ideig, ha utána sem megy, nincs nagyon mit tenni, modemet/routert indíts újra, csak lesz vele valami. Egyértelmû megoldást sehol sem találtam rá, de sokan találkoznak hasonló hibaüzenettel. Legtöbb helyen azt írták, ki kell várni a megfelelõ alkalmat a csatlakozáshoz.
Esetleg tudjátok, hogy ez a hibakód mit akar jelenteni és hogy lehet megoldani? -2/10061
connecting to server. please wait... fos az egész!
lol "connection lost,server ended" :D fiuk megint belehuztak a 7végén :)
Nálam "a mûvelet nem hajtható végre".. :( 1 óra múlva benézek a játékba, hogy mekkora a lagg..
Tegnap kipróbáltam valamit, nem tudom mennyire van szerepe abban, hogy kevesebbet laggolok, azért gondoltam megosztom itt a jónéppel. Tehát, CA ikonra kattintva elindul a program ugye, de a GAME START gomb elõtt még nyitunk egy feladatkezelõt(CTRL+ALT+DEL). Ott a folyamatok fülre kattintva keressük meg a CombatArms.exe nevût. Jobb egér rajta, prioritás beállítása opción belül pedig a valós idejût kell benyomni. Úgy vettem észre, hogy ezt minden indítás elõtt el kell játszani, de mintha kevésbé laggolna tõle a játék. Nálam legalábbis így történt. Nem lagg-mentes, de játszhatóbb mint alapban. Aki gondolja, próbálja ki.
Ennyi pénzbõl egyszerûen nem értem mért nem lehet normálisan megcsinálni a játékot. Élvezhetetlen az egész akkora lagg van. Szánalmas az egész.
Sosem értettem miért nem tudják rendesen karbantartani az oldalt, pedig annyi névleges karbantartási szünet van, hogy csak na. Bár lehet, hogy ha nem flash lenne a fele oldal, könnyebb dolguk volna.
Ezek mind GP/XP vadászok. Egyértelmû, hogy cabinnal lehet a leggyorsabban fejlõdni, viszont el is szokik mellette az ember a rendes játéktól. Én néhány kör után azonnal megunom a cabint, mellette én sem értem hogyan tud valaki egész nap zombikat bámulni. Legutóbb talán a 100%-os eventen voltam cabinon. Azóta sem.
Mit szereztél? Minden major 2-esnek jár az elit mod. De ha jól látom, ez nem a te karaktered.
Nézzétek mit szereztem...............
Jelentem pár perce ismét összeomlott a rendszer, ha be is tudok lépni nagy nehezen, nincs clan chat, nincs messenger. Nem tudok játékba belépni, pár perc után azonnal lefagy a program ismét. Mi a jó büdös fenét csinálnak ezek a marhák ott a Nexonnál?!? Hihetetlen...
Sziasztok! Az hogy lehet,hogy én már másfél hete vettem egy távcsövet az m16-osomhoz egy hétre,de még mindig nem járt le...:D
TPG pofátlanul jó mûszer, eddig M200-al toltam, de egyértelmû, hogy váltanom kellett :)
Hell all:D egy kis helyzetjelentés: nagy a lagg. nem kicsit. nagyon. konkrétan az álló ellenfelet nem tudtam lelõni... mert nem is állt. szal annyira untam már a laggot, hogy otthagytam a p90-anaconda black-es karimat. A másik: TPG-1 és TPG-1 Pro. Nagyon jó fegyverek (nekem a TRG-21 jutott egybõl az eszembe:D). Szal akinek szintje vagy eniksze van hozzá, annak megéri.
Csöcs mindenkinek Tagfelvétel a "SteelSeries" be Amit tudok/tudunk nyujtani Perma embléma <===ki nem szarja le? XD Elviselhetö társaság-Jó gamerek Aktyv tagok Ha van kedved/kedvetek gyertek,klánok is jöhetnek Jah 1 K*rva fontos dolog,1,30 alatt ne nagyon jelentkezz..........(Tudára értem) PL 0,50 el nem tudom elhinni senkinek hogy über brutál jo gamer.............-.-
SURE! THIS EVENT SUCKS!!! :D bekaphatják! tegnap este olyan laggolás volt ami még a boldog békeidõkben sem.... :D Köszi szépen!
Eventrõl tömören: iszonyú egy fos ötlet. A lényeg röviden. 5 darab GM, azaz játékmoderátor cirkál a következõ napokban a szervereken, és hoznak létre bizonyos idõközönként szobákat, amik persze jelszavasak. Amint ez megvan, megaphone-on feltesznek egy kérdést, amire a helyes válasz jelenti a szoba jelszavát. Például mennyi NX-be kerüle a tracker knife 30 napra? A helyes érték lesz a jelszó. Persze ehhez a jó szobát is meg kell találnod, mindezt idõben, hogy egyáltalán beférj a játékba. S ha mindezek után még az elsõ 3-5 helyen is sikerül végezned játékmódtól függõen, akkor kapsz egy egyszer használatos kódot, amit beválthatsz egy táskára. Hangyányit van csak túlbonyolítva, ahányszor csak ráakadtam egy GM-re, nem csinált semmit, a lobbyban piknikezett, nem volt türelmem kivárni, mire csinál egy eventes szobát. THIS EVENT SUCKS!!! :D
Mostanság, hogy nincs fireteam bizonyos ideig alpha serveren, érezhetõen jobb a játékmenet. Többé-kevésbé megszûnt a lagg, legalábbis nálam. Mindez igazolni látszik feltevésemet, miszerint a mérhetetlen mennyiségû fireteam az, ami folyamatosan betesz a szervereknek, képtelenek miattuk rendesen szinkronizálni a kommunikációt a távoli gépek és önmaguk között. Szóval no fireteam, no lagg :) Ezután is inkább akkor fogok játszani, mikor karbantartás van :)
Új mód mellé új fegyverek is érkeznek, újabb 1 shot-os sniper méghozzá, CSM 3-tól már elérhetõ lesz. Plusz egy elég érdekes szerszám a clan shopba, level 4-tõl lehet majd venni. A sniper eléggé izgatja fantáziámat :)
hátha lessz megint GP "tatyó" valami mapon mongyuk az "új" on...............................
Americanóóó ba már van......................http://combatarms.nexon.net/News/View.aspx?boardNo=101&contentNo=00952&pageIndex=1
Szasztok!
Tegnap leszedtem az eu-s oldalrol a gamet fel is települ, minden király viszont amikor inditanám felvillan 1 kis kép, hogy Version checking ... majd hibaüzit kapok hogy Error code = -2, 10061 , cannot connect. Fel is mentem a site-ra csekkolni hogy mi is ez, de a hiba kódok listáján 10061 es hiba kód nem is volt csak 10060 ami ez a bizonyos cannot connect. Fogalmam sincs mi lehet a probléma a kliensem eu-s Neten biztos hogy fent vagyok, végig néztem az oldalt nincs-e valami karbantartás éppen, de nincs :\ ps: win7-et használok köcc elõre is.
Na hali all!Ismételten beállt az oldal!Nem igazán enged be.Mi van már megint?Folyamatosan erre számíthatunk ezentúl?
sziasztok! Nincs vkinek fent a játék telepitõje magyar tárhelyen? Telepíteni szeretném,de a nexon oldala "kicsit" lassú...
köszi elõre is!
nexon europa Id az asszem az amivel majd a játékba tucc bejelentkezni (nem a játékbeni neved) csak amivel bejelentkezel (ne add meg senkinek),a forum Id pedig a forumba a bejelentkezö neved
és A FORUM ID hez?
Üdv segítséget szeretnék kérni regisztrációnál mit jelent a NEXON EUROPE ID oda mit kell írni?
kzoard: sokat szerintem nem az M14-rõl: hát...lehet belõle snipert csinálni, csak nem annyira jótXD de amúgy jó fegyver, nekem is tetszik
Jah, M14 igazán jó cucc. Egyik kedvenc puskám, annak ellenére, hogy nem túl könnyû kezelni.
Én Saiga 20k CAMO-t kaptam 1 hónapra, meg M14 CAMO-t 1 hétre a többi egynapos volt....
Nekem pottyant két 7 napos cucc is: SR25 sandfire meg RPK mod. A többi meg ilyen volt hogy: MP5 RAS, M416 camo, M14 camo, K5 camo, stb. Ezek mind 1 naposak voltak sajna.
No jó, ezt n is tudom, csak nem esett le, hogy erre a hétre gondol. Azt hittem úgy általánosságban. Sayate: ezeket az eventeket épp én is kihagytam, nem tudom mennyit vesztettem vele.
De jó, hogy akkora térek vissza, mire ezek eltûntek:D epic:D
Kolléga a login reward-ra gondolt, amiket bizony te is minden bizonnyal megkaptál. Ezek az elmúlt hét során egy MYST-G láda formájában jelentkeztek, rövidebb-hosszabb ideig adtak bizonyos fegyvert. Elõtte voltak ugye gray highsec kulcsok, de mától már nem kapunk semmit, véget ért a login reward event.
Tegnap mákom volt és login rewardból pottyant egy SR25 sandfire 7 napra. Bár nem a kedvencem, de addig se kell sniperre költeni. És pofátlanul jó a firerate rajta, amiért folyamat auto-noob vagyok a szenvedõ felek szemében :)
Hatja vannak ilyen idoszakok amikor van valami gond a jatekkal csak az ilyen idoszakba is telik a fegyver ideje az a gond... adhatna valami karpotlast a nexon, mert megveszem 1 hetre a fegyvert es epp tortenik egy ilyen es jatszani se jatszottam a fegyverrel de a Gp-t levonta
Mi a retkes picsa van ezzel a nexonnal?Elegem van már de durván ám!!!Connecting to server ... azt ennyi!!!Egyre több haver is panaszkodik tehát nem nálam van gáz.Mikor szûnik meg ez a sok hiba!?Valószínû hogy soha.Na mind1 akit beenged annak jó játékot!!!
Egyébként meg van a beállításokban olyan hogy jobb vagy bal kézben fogja a fegyvert alapból jobbkezesre van beállítva.
Eleve a jobb kezes ember balkézben fogja a fegyvert és jobb kézzel tüzel gondolom ez evidens...
Egyébként meg teljesen Counter Strike grafikailag meg átemeltek egy az egyben pár CS pályát is. Attól hogy vmi régebbi grafikával jön ki, még nem feltétlenül szar...