a lost-ban is volt több olyan szál amit csak úgy elfelejtettek és nem foglalkoztak vele. nem néztem a sorozatot, de ezt elég sok rajongó felhozta negatívumként, ahogy olvastam, hogy mit írogatnak.
azért a fringe egy jó sorozat. az igaz, hogy nem kiemelkedõ és a kult státuszt sem fogja elérni. de azért ha ez nem jó sorozat, akkor nem sok valóban jó sorozat van. x-aktákat persze nem üti, de az kategóriájában a mai napig a legjobb sorozat, és az is marad nagyon sokáig még.
Jó de azért nem kell nagy logikázás, hogy amikor a képességei megvoltak akkor kapta folyamatosan az anyagot. :D Ebbõl következik, hogy utána nem kapta, ezért nincsenek képességei. :D
Bírom, amikor így az írók helyett magyarázkodsz, és nem ismered be, ha valamit elbasztak :D Bizony, a Fringe-t elbaszták, rengeteg dologgal nem foglalkoznak, csak úgy elfelejtenek szálakat, mintha nem is történt volna meg. Ezért nem jó ez a sorozat így összességében, és ezért sem lesz kult státuszú évek múlva. Csak egy érdekes sci-fi sorozat az x-akták nyomvonalain, amit a Fox érthetetlen módon kitartott öt évadig :)
a képességei akkor voltak erõsek, mikor tömték a Cortexiphan-nal... és miután évek teltek el már az elõtt is, hogy egyáltalán beborostyánozták volna õket, majd a borostyánban voltak még vagy 20-at, gondolom már rég kiürült a szervezetébõl..
Én arra lennék kíváncsi, hogy Windmark miért nem lépett közbe. Nekem nem úgy tûnt, hogy késõn ért oda. A bunyó éppen akkor ért véget, de szerintem még közbeléphetett volna ha nagyon akar, de csak figyelte Petert ahogy elmegy. Tud valamit a sunyi rohadék szerintem:)
ha jól emlékszem Oliviával csinált valamit Bell korábban és ezért nem olvasztották fel, plusz idejük se volt rá, viszont a keze kellet nekik, nameg az se lehetettlen hogy tényleg Bell hozta létre a kopaszokat :D
értem. igazad van .. akkor nem sorrend :(( köszi .. eddig hány volt belõlük? 3 nem? December, augusztus , és szeptember. De miért vágta le Walter Belly kezét 2036-ban ?
szerintem már nem kell spoiler, aki akarta már megnézte az új részt :D
a pincés gyerek szinte biztos hogy Szeptember, kellet volna adni neki is egy csomag M&M-t és kiderülne :DD Peter meg szerintem nem lehet kopasz, vagy "ismét" meghal amit a legvalószínûbbnek tartok vagy kiszedik belõle, de az meg túl happy end-es befejezés lenne, viszont Windmark lehetne walternatív is.... :)
Olivia nem kapott már jó ideje kortexifánt, így nem meglepõ szerintem hogy nincs képessége, Belly meghalt, bólingos pasi passz, Nina meg negyedik évad végén a tudományok minisztériumában fejes 2036-ban
esetleg Peter= Október??? ... bár azon is gondolkodtam hogyan is lettek ezek ennyien?? mármint volt augusztus, szeptember ... (most október jönne )..de több százan vannak . nem értem :) (a kissrác lehetne szeptember mer idõileg passzol ha az elrejtése után kihozták és normálisan nõtt fel, persze "Donald" társaságában, (akit persze nem tudunk kicsoda..) De ha mindegyik Observer úgyis idõtlen ...akkor minek õket írtani?? bár azt sem értem mikor lettek ennyire gonoszak és miért kell mindig a náci Németország mintáját követni, minden egyes filmben sorozatban? (bár lehet hogy csak én vagyok elégedetlen ezzel ! egyéni vélemény. ) egyébként meg ott van Olivia....kulcsfigura volt õ is... mi lett a képességével??.miért nem használja?most csak egy bugyuta erõtlen szerencsétlen szenvedõ "bábú" akit ráncigálnak össze-vissza, azt se tudja mit csinál....ez az egész Ettás dolog... hát nem tudom minek kellett ...örülnék neki ha nem ugráltak volna megint a jövõbe , mert ez igy kicsit zagyva, meg nehéz elhinni az anya -apa- lánya kapcsolatot 20 év elteltével, ha értitek mire gondolok..sebaj...de kb ugyanúgy néznek ki ... jobb szerettem a régi évadokat. Pl. az 5. részen életemben elõször... elaludtam.!!?? Most már nagyon ajánlom hogy ne csesszék el a végét!!! kezdek mérges lenni. Imádtam ezt a sorozatot. és Most végre elöször érzem az 5. évad elkezdte óta hogy valóban kérdések kavarognak a fejemben és érdekel mi lesz. (bocs az "id." Etta rajongóktól...de én spec. nem bánom hogy kivették...) Oivia fõkaraktere viszont visszatérhetne, mert ez nagyon "uncsiiii" ... és persze mi van Bellyvel és a nagy tervvel?? Walter mondta hogy kezd megint a "régi" lenni... ami valljuk be miután világuralomra akartak törni Bellyvel és Istent játszani igencsak félelmetes. Lehet hogy szegrõl végrõl az observerek is az õ kreálmányaik - "the perfect soldiers" .. de akkor kitõl isakarták megvédeni a világot??? Elvesztem. :( de kíváncsi vagyok mi lesz a vége és hogy mi lett a bowling-os pasival vagy Nina Sharp-val ?:)
Elég nehezen tudom elképzelni, ebben a sorozatban imádják az írók a váratlan fordulatokat, sztem inkább:
valamennyire átalakul és segíteni fog a tervrajzok, képletek értelmezésében amihez Walter egy kukkot se értett, persze olyan áron, hogy egyre kevésbé lesz önmaga, aztán az utolsó pillanatban kiszedik belõle a szerkezetet.
Petibõl egy faszkalap lesz, tehát átváltozik. Az utolsó részben már Oliviáék ellen megy, de az utolsó emberi szikra kigyúl a szemében és feláldozza magát szeretett emberiségéért.
Vagy valami hasonló hálivúdi sablonos szar lesz a vége. Persze ez nem is lényeges, az érdekel hogyan jutunk el odáig.
lehet, hogy hülyeség de szerintem peter=september. az egyik megfigyelõ mondta neki most ugye, hogy nagy hibát követett el. szerintem ezt arra értette, hogy szép lassan teljesen átfog alakulni, és olyan lesz mint a többi megfigyelõ..
igazából az elsõ a második és a harmadikban is sokminden van ami az utóbbi pár résszel nyert értelmet :))
újra kéne nézni az eddigi részeket, de vmiért nekem úgy rémlik, hogy a gép darabjai rohadt régiek... na meg persze az sem elhanyagolható tény, hogy Peter dns -ére lett tervezve
szerintem be fogják hozni az idõutazást a sztoriba... a múltkor már tudtak egy féregjáratot nyitni az idõben, de szerintem ennél többet fognak tudni... vissza kell majd utazniuk az "idõk kezdetéig" Walteréknek... õk a korábbi évadban megismert ZFT v. milyen csoport, õk írták azt a könyvet, õk építették a gépet amivel dimenziókat lehet pusztítani... meg kéne keresni azt a részt ahol szó volt arról, hogy ez már a sokadig "generáció" a földön, voltak már korábban emberek a földön akik nagyon fejlettek voltak, ún. elõemberek v. mi... azok "csak" idõutazók voltak... Walték visszamennek, hogy még a múltban megakadályozzák az observerek létrejöttét valahogyan (mittudomén, olyan irányba terelni az emberiséget, hogy ne alakuljanak át megfigyelõkké)
Elég vad elképzelés, de nem lehet hogy Szeptember az a kiskölök akit bezártak a zseb univerzumba? Õ az egyetlen megfigyelõ aki végig segítette õket. Õ mentette meg õket a kezdet kezdetén is.
Hidd el, én örülnék a legjobban :D Remélem, hogy igazad lesz :)
Neked ez a rebootolás a vesszõparipád. :D Pedig nagy összegben merek fogadni, hogy a végére az összes eddigi évad egy nagy egész sztorivá fog összeállni.
Mindannyian tévedtek, a Szomszédok volt a legjobb sorozat amit valaha láttam. Kedvenc karakterem pedig Taki bácsi volt a taxijával és Juci nénivel az oldalán.
mindkettõ jó, de tény, hogy nem a Lost a legjobb
a Breaking Bad nálam odaveri, néha még a Dexter is
Fringe pedig scifi kategóriában igencsak jó
lost, fringe.. azért bebaszna ezek lennének a legjobb sorozatok:D
Õszinte leszek, a 4. évad nagy része Peter és Olivia érzelmi életérõl szólt és annyi bõven sok is volt belõle. Remélem a következõ részek nem arrõl fognak szólni, hogy Olivia hogy szenved. Amúgy is majdnem az évad felénél tartunk és egy helyben toporog a sorozat, el kéne már indulni valamerre.
áááááá... a következõ részt akarom!!! most!!!
Pontosan. Én nagyon remélem hogy valami ütõssel zárják le, ami értelmet ad az egésznek.
Így van ezt én már régóta igy gondolom. Valami olyasmit kell elképzelni mint amikor Peter beszállt a gépbe és megváltozott minden. Sztem itt is hasonló lesz. És ugye volt is régebben rá utalás hogy ezt a gépet saját maguk építették valamikor a jövõbe , azaz majd most fogják.