"az évad közben kevésbé fordulatos mint az első" Ez nem egy kitalált történet, hanem a valóság. Az pedig nem mindig izgalmas, de szomorú. Ennek már nem lesz jó vége és szerintem nem fog kiderülni az igazság.
Az előző "évad" stílusát követve, részletes dokumentum sorozat évad lett ez is, nyílt oldal választással, két ügyvéd csapat munkájának bemutatásával, és sok időt eltöltve a vádlottak családja között. Ebben az évadban kicsit többet is mint kellett volna. Már az első évad is sulykolta belénk az együtt érzést, de itt már átestek a ló túl oldalára. Nem tudom, hogy kellett e az a plusz 1 óra játék idő, vagy tényleg úgy gondolták, hogy az ügy izgalmas felderítése helyett, azzal érnek el nagyobb sikert, hogy mi hosszú percekig azt nézzük, ahogy két öregedő és egészségileg romló öregember, hogy próbálja begyújtani a tűzhelyt vagy hogy miről próbálnak meg beszélni, miközben ülnek a forgalomban, vagy éppen hogyan szerelnek szét egy kocsit...
Ettől függetlenül, bár az évad közben kevésbé fordulatos mint az első, az ügy továbbra is rohadt érdekes, elég gyötrő de érdekes látni, hogy működik odaát a jog rendszer, milyen harcok zajlanak bíróságon belül, konkrét ügyességek között.. hogy lesz egy ilyen ügy jogi résztvevői számára nem szakmai hanem már személyes harc, mindkét oldalon. A bizonyíték cáfolatok sora megdöbbentő, és bár a részek között a teórizálást néhol erőltetettnek éreztem, az utolsó két rész azért tudott még sokkoló és felháborító fordulatokkal élni.
Ráadásul a főeset ügyvédnője, olyan személyiség, amit/akit TV képernyőre teremtettek. Talán az ő megjelenése volt a sorozat (és az ügy) legnagyobb erőssége.
A legnagyobb gyengesége viszont a hossza (rettentően vontatott és nagyon nagyon nagyon sokszor ismétli önmagát) illetve az, hogy ez az évad
csak a felvezetése a 3.-nak, melynek eseményei jelenleg még bőven zajlanak/el se kezdődtek
.
Ami biztos, hogy nyugalom megzavarására és jókedv elvesztésére tökéletesen alkalmas az évad.
Forever ledaráltam ,nagyon jó volt. Sajnálom ,hogy nem folytatták. Most a Gyilkos hajszát darálom már a 2. évadnál vagyok ez is nagyon jó sorozat. Csak kapkodom a fejem milyen jók ezek a sorozatok reggel betolja az ember és észre se veszi hogy már lassan éjfél..
The Boys
fasza volt
nem is értem milyen világban küldenek fiatalokat űrbe felfedezni :D ahhoz hogy a való életben űrhajós legyél azért előtte le kell tenni pár dolgot az asztalra :D jó nyilván a szép új jövő,olyan az űrhajózás mint ma az autó ,azért belenézünk hátha.
más
stranger things második évad szinkron: valaki tudja mi van vele? most épp torrentre egy két nap alatt feltoltak 7 részt,aztán már kb egy hete semmi a többiről ...aztán szinkronosan kezdtem úgy is akarom kivégezni :)
A héten meg az Another Life jött ki, szintén űrhajós sci-fi. Nekem nagyon bejött, izgalmas, pörgős cucc. Az ismeretlen felfedezésével rántottak be igazán, több bolygóra elmennek, alienek is vannak, egyéb veszélyek. Viszont nagyon negatív a fogadtatása, imdb-n is iszonyat szar a pontszám... sokan a karaktereket szidják, mivel fiatalok, és baromságokat csinálnak... de ezt le kell nyelni, mert szerintem ezen kívül tényleg egy fasza űrhajós sci-fi lett, ami visszahozta azt a felfedezős sci-fi élményt... legalábbis számomra :)
Köszi az ajánlót :) Nem is rémlik, hogy hallottam volna róla de ennek ellenére jó kis sci-fi sorozat volt. Az első pár részben kicsit túltolták a jump scare jeleneteket és a sci-fik minden egyes kliséjét előveszik, de teljesen rendben volt. Egyedül az ázsiai kiscsajról nem tudunk meg semmit, hogy kicsoda-micsoda. Jó volt.
Jó kis szuperhősös sorozat a szuperhősök színfalak mögötti életéről, amiből kiderül, hogy nem is olyan szuperek (emberileg). Az egész egy lány "járulékos veszteségként" elkönyvelt halálával kezdődik, illetve a barátjával aki nem hagyja annyiban a dolgot. Jó, nézzétek!
9/10
:D Én úgy a 3.résznél jöttem rá, hogy érdemes lett volna az első évadot újrázni, mert alig tudtam, hogy ki kicsoda. Akkor már késő volt:D
Doom Patrol Nem vagyok nagy képregény fan, ráadásul látszik, hogy behatárolt büdzsével készült a sorozat, így elég sokáig halasztottam. Kár volt. Ahhoz képest, hogy szamár seggében megbúvó dimenziókkal, szőrszállat faló emberi vérebbel, teleportáló nemfüggetlen mentalista utcával és egyéb ilyen hülyeségekkel dobálózó sorozat, meglepően tud kicsit mélyebb, meghatóbb is lenni. A néhol kifejezetten remek színészi játékkal és a "breaking the fourth wall" narrátor/főellenséggel együtt, határozottan szórakoztató darab.
Azt lehetőleg megint 1.5 év múlva amikor már kb semmire sem emlékszik belőle az ember...
Egyetlen évad az egész, de remek szórakozást biztosított. Érdekes, fordulatos... a sztori lényege, hogy a főszereplő csávónál végtelen a respawn, azaz nem tud öregedni, sem megmurdelni, illetve mindig azonnal feléled. Valami 250 éves már...
Ledaráltam az Origint. De néztem volna még ,kár hogy lelőtték :(
nem volt rossz, itt kedveltem meg a csajt, jó humora van amugy :)
Első rész utan ugy ereztem az elso evadot elotte ujra meg kene neznem.... de nem birtam ki :c Zenétől, szereplokon, vagason at a zenekig minden nagyon rendben volt. A vicces megjegyzeseket meg kopizhatnam BenedekFeco osszefoglalojaval :D
Game of Thrones: Nekünk vannak a legelcseszettebb rokonsági kapcsolataink Dark S02: Na, fogd csak meg az időgépem :) (YT-ról lopva)
Ma le is toltam egy fenékkel az egészet. Egy kicsit zavart, hogy a barlangból átjáróházat csináltak, meg a gépet is szinte minden háziasszony már profin tudta használni. Az Adam-os szálat meg a
erőltetettnek éreztem, de minden más hozta az első sorozat színvonalát. A rokonsági szálak potméterét 200%-ra tekerték, a végén már majdnem jegyzetelnem kellett, hogy ki kivel van :) Jöhet a harmadik évad, és nem az a kérdés, hogy mikor :)
8,5/10
te jó ég, ez a NOS4A2...
4. résznél tartok és szerintem ezt rá is fogom hagyni. csináltak az egyik legrémisztőbb könyvből egy kibaszott tinidrámát, teljességgel átírva az eredeti történetet, kivágva fontos részeket és helyette... nos, konkrétan kibaszott drámázó tinédzserekre fókuszálva. nevetséges.
Na igen, a Blindspot 3. évada nekem se tetszett, a 4. évadba már bele sem kezdtem.
Most értem viszont az Agymenök végére. Volt egy-két hullámvölgy a sorozat életében, de azért az utolsó Sheldon-monológ nagyon érzelmesre sikerült. Megnéztem az utolsó utáni epizódot is, a visszaemlékezést, kb. olyan érzés fogott el, mint anno a Jóbarátok végén. Nekem hiányozni fog a sorozat. Megörzöm magamnak, néha-néha még a Jóbarátokat is elöveszem, még talán a gyerköceimnek is meg fogom mutatni valamikor, ki tudja. :)
"Most már népszerű, csesszük el". Az eddigi legszarabb évad, és az egész egy nagy SJW "ébredés". Egyedül a 2.epizód volt valami, de az se "Black Mirror", hacsak azt nem nézzük, hogy "túl sokat lógsz a facsén"
3/10
Wayne 2019 "az Amerikai álom" egy kicsit másképp .
Pont ez a baj balhé volt így ki tudja emiatt a megkúritott évadnak vége lesz-e értelmesen :( Oasis sorozatnak is epic volt a pilotja, vártam mint a messiást és lelőtték a vérbe. Kegyetlenül sajnálom
Jobb ez, mintha lenne egy jól kezdő széria, aminek aztán fokozatosan tűnik el a hangulata, majd egy nyögvenyelős unalmas szarsággá válik az évadok során. Mikor már nem tudnak mit kitalálni, de azért erőltetik tovább. Semmit nem von le az értékéből az hogy rövid, ha faszául van kivitelezve és érdekes. Én pl. kifejezetten rühellem amikor feleslegesen nyújtanak egy sorozatot, mikor lezárhatták volna akár az első évad után.
Mindenki Csernobillal foglalkozik, pedig az 1957-es majaki baleset volt a világtörténelem legsúlyosabb erőműkatasztrófája. A kiáramlott radioaktív anyag tekintetében duplája a csernobilinak, és sokkal nagyobb, mintegy 20 ezer négyzetkilométernyi területet érintett. Csak ezt az "eltársak" kurva jól eltitkolták. Ezért hallottak róla sokkal kevesebben.
Na ledaráltam 2 nap alatt a Gotham utolsó évadot.. Rohadtul sajnálom ,hogy egy ilyen előzménysoroztat után (vagy úgy általánosan) senki nem lát potenciált egy Batman sorozatban. Nem sok sorozat végén érzem az űrt ,de ez ilyen. Egyből nézném a folytatását ,de nincs :(
Az HBO agyonhype-olt minisorozata. Akárhová mész a neten, mindenhonnan ez folyik. És nem véletlenül! Ez valami kicseszettül zseniális az első pillanattól az utolsóig. Aki ezt megnézi, akármelyik RBMK nukleáris reaktorba beadhatja a jelentkezést :) Egyetlen hiánya volt, valahogy beleszőhették volna az "elefántlábat"
Elsőre gagyinak gondoltam, aztán adtam neki egy esélyt... jobb lett mint vártam. Azon kaptam magam, hogy végignéztem a teljes első évadot. A sztori kb. 200 évvel a bolygó pusztulása előtt veszi fel a fonalat. Feltűnik Adam Strange is, és fontos szerepet kap az időutazás.
Rajta vagyok én is, az első évad kábé felénél járok. Egész tűrhető, de az esőt leszámítva egy tucat "apokaliptikus" sorozatnak tűnik eddig. Szerencsére elég érdekes ahhoz, hogy folytassam.
Eddig halasztottam az (eredeti) német nyelv miatt, de mivel nyakunkon a következő évad, így sort kerítettem rá. Ez kiQrt jó volt! Aki bírja az ilyen több idősíkos-időutazós filmeket, nyakon öntve egy kis sötét hangulattal, annak kötelező
Volt erről nagyon erős dokufilm. A saját készítésű ólom és alufólia páncélról, a 40mp-es küldetésekről a tetőn, a kémény fölötti kamerakép torzításáról stb. Az is nagyon nyomasztó volt, jobban is, mint ez a sorozat. De az HBO megint nagyot alkotott, szabályosan a hányinger kerülget a vezetők reakcióit elnézve. Tipikus szovjet válasz a problémára. "Irigylem" azokat, akik túl fiatalok vagy nem sokat halottak Csernobilról és új nekik minden perce.
Állítólag kb 1az1be ezt történt a valóságban is.... Nos ha ez így van meg is érdemlik a nyomorultak főleg az a faszparaszt művezető..A valóságba a melósok helyébe ott és akkor agyonvertem volna az első dologgal ami a kezem ügyébe kerül...Ilyen büdös gyökér miatt halt meg többszázezer ember.
Az első 2 részen én is túl vagyok. Eddig bitang jó.
Ash vs Evil Dead
Nem tudom, ez eddig miért maradt ki nekem. Teljesen jól hozza a 80-as évek Gonosz halott meg Hullajó feelingjét eltúlzott vérfröcsögéssel, néhol Csupasz pisztoly szintű poénokkal.