Mint ahogyan az augusztus 20-án kiderült, a Silent Hill sorozat legújabb, Homecoming alcímet viselõ epizódja PC-re is megérkezik majd. Ennek az érkezésnek 2 napja kellett volna megtörténnie, azonban ahogyan azt ma bejelentették, a játék PC-s verziójának kisebb problémái miatt kénytelenek voltak elhalasztani annak megjelenését a hónap végére.
A probléma egyébként az alkotás kamerarendszerét érintette.
Forrás: Shacknews
info: Cybergen
A kamerekezelés fontos. Remélem sikerül megoldaniuk a próblémát.
Néha tényleg átvette a kamerakezelést a program és "nézd a hátam" nézet helyett elõlrõl vett a kamera, így néha sikerült belefutni meglepõ dolgokba. (bár erre is volt külön bill. parancs)
Nekem se nagyon. AitD5 na az szar. Az rögtön feltûnt.
Európába csak jövõre jön a Silent Hill: Homecoming
A Konami ugyanis bejelentette: Európában csak a jövõ év februárjában fog megjelenni a játék, s még csak azt sem árulták el, hogy miért lesz ez így. Mindenesetre az európai rajongóknak ez nem jó hír, mármint azoknak, akik nem kollégámhoz hasonlóképpen jártak el. A tesztünk egyébként már elkészült az új Silent Hillrõl, s elégedetten tettük le a kontrollereket - erre a játékra bizony megéri várni!
info: Gamekapocs
Hát a konzol verzió nem izgat. A PC-s meg remélem e hónap végén már megvásárolható lesz a Steam-en!
A Steam, US és EU megjelenés is dec. 30. ??? Nem értem mi indokolja, hogy kihagyják a karácsonyi szezont, minden fejlesztõ aki tudja most adja ki ünnepek elõtt.
"The latest entry into the Silent Hill franchise to be available later this month Konami Digital Entertainment has unveiled that Silent Hill: Homecoming, the first Silent Hill game developed for PS3 and Xbox 360, will hit the store shelves in North America on September 30th - the PC version of the game will be released in the same day. Silent Hill: Homecoming introduces another protagonist to the mythos with a story that follows Alex Shepherd, returning to his hometown of Shepherd's Glen to investigate the sudden disappearance of his brother."
Vagy:
"Silent Hill Homecoming for PC will not become available until later this month. Please stay tuned for more information.
Mike Dunkle Valve"
Ez most mit jelent amúgy akkor pontosan? Ebbõl jön a dec. 30???
Micsoda összhang bakker:
GameStar:
"Silent Hill: Homecoming - Európában csak jövõre Amerikában már elrajtolt a legújabb Silent Hill epizód, az európai megjelenés azonban még várni kell. Gulius, 2008. október 14., 12:53 Címkék: Silent hill, konami, horror, csúszás Kapcsolodó játékok: Silent Hill 5
Amerikában már megjelent a Silent Hill: Homecoming, és úgy volt, hogy Halloween-re megérkezik Európába is. A Konami bejelentése szerint azonban, ez mégsem következik be, és az európaui játékosoknak várniuk kell jövõ februárig. Semmiféle hivatalos indoklás nincs, bár egyesek szerint a sokféle fordítás miatt kell csúsztatni a megjelenést. A késésnek talán lesz pár pozitív mellékhatása is, ugyanis a játék amerikában nem aratott osztatlana sikert, sõt elég kemény kritikákat kapott. Ez persze csak egy remény, de ha a készítõknek van még pár hónapnyi idejük, talán lesz idejük javítani a játékon. A Silet Hill egy igen húzós kis franchise, még akkor is ha az eredeti készítõknek sajnos már semmi közük az új epizódhoz. Talán ezért is kapott a játék amerikában 73% körüli értékeléseket..."
PC Guru:
"Kezd beigazolódni korábbi félelmem, ami persze nem oly nagy bölcsesség, hiszen ilyen tájban mindig megéljük az efféle híreket már évek óta – nevezetesen, hogy a zavarba ejtõ kínálat láttán egyre több kiadó dönt úgy, hogy kimenti sikervárományos címét az év végi, ünnepi tolongásból.
A jelenlegi szitu ráadásul eléggé furcsa is, ugyanis egy olyan játékról van szó, amely már megjelent, legalábbis a nagy vízen túl, hiszen a Silent Hill: Homecoming már szeptember vége óta a boltok polcain hever az USA-ban (Xbox 360-ra és PS3-ra persze), és elég jó kritikákat is kapott, a Metacritic oldalán 73%-on áll az átlagértékelés. Európában Halloween ünnepére volt belõve a cucc, ami ugye a téma ismeretében jó választásnak tûnik – ám a Konami most bejelentette, hogy alaposan kitolja ezt a dátumot: 2009 februárjára.
A kiadó nem indokolta a döntését; miután egy befejezett játékról van szó, nem hinném, hogy további csiszolásokra van szükség, és ugye a fentiekbõl adódóan az angol nyelvre lokalizálás is kilõve, így marad a konkurencia elkerülése, mint lehetséges indok. Mindez ugye annak fényében is érdekes, hogy aki akarja és van rá lehetõsége, beszerzi az amerikai piacról a cuccot, így igazán azokkal szúrt ki a japán cég, akik a hazai üzletekben szeretnék megvásárolni Alex Shepard hátborzongató kalandozását Csendesdombon."
Még jó, hogy full ellentétesen írnak. :D
Na eltelt 1 hónap az eredeti megjelenési dátumtól, de még mindig semmi. Nagyon jó.
Még odébb van a megjelenés!
Gamespy: December 30. IGN: December 30. Gamestats: December 30.
Biztos megegyezett a dead space meg az sh 5 stábja :D azé ha két játék jött volna ki halloweenra elég gáz lett volna... nem tudtuk volna jobban beleélni magunkat a hangulatba, mert ezzel is játszottunk volna, meg azzal is, már aki.