Úgy vagyok vele, hogy a látvány ugyanúgy a részét képezi a filmnek, mint az összes többi összetevõ. Ez érvényes az olyan filmekre is, mint pl a Nem vénnek való vidék, ahol nem mindegy pl. az sem, hogy a tájat cam-os verzióban nézi az ember monitoron vagy pedig a mozivásznon. Persze a jó film dvd vagy vhs minõségben is jó marad, de a mozivászonnal szerintem egyik sem ér fel. Számomra, ha valaki egy cam-os filmet illet kritikával az olyan mintha egy teljesen más filmrõl beszélne, figyelmen kívül hagyom.
a látványtól IS olyan jó, a szerves részét képezi a filmnek, ha az nincs meg, felborul az egész. jóhogynem azt mondod, hogy csak a hangját hallgatod meg kép nélkül és úgy is ütnie kell. jesszusom. agyadat használd azért kicsit.
"Amúgy az IMAX kurva hamar be fog csõdölni ha nem változtatnak a felhozatalon."
nem, mivel ezekkel a 10-15 éves filmekkel is nagyot kaszálnak, folyamatosan toplistások pedig csak egy moziban mennek - ellenben a u2-film nem nagyon mozgatta meg a népet.
Régen én is nagy avi -s cam huszár voltam, aztán szép lassan rájöttem, hogy kurvára nem élvezetes úgy filmet nézni, hogy azon tûnõdöm, hogy egyik másik elmosódott pixelpaca mi akar lenni. Néha néha belenézek egy-egy camos sample -be, hogy tudja hol tart a technika, de még mindig nem éri el azt a minõséget amire érdemes sávszélességet pazarolni. Inkább kiadom azt az 1350 Ft -ot a a jegyért, még akkor is ha néha meg se tehetném. Amúgy imádom mikor ismerõsöm a cam -os verzió után iszonyat lehúznak egy filmet, aztán megnézik DVD -n jó minõségben és aztán meg hûûû, de zsír. HD minõségben meg már egyenes istenkirály.
Amúgy az IMAX kurva hamar be fog csõdölni ha nem változtatnak a felhozatalon. Szerintem a The Dark Knight -al nagyot kaszálhatnának, de hát õk tudhák :)
Akkor most a látványtól olyan jó? Az nudli, azt én nem értékelem.
A természetfilmek is jók -legalább megtudsz valamit a vilgáról, mert Batman is kell, de attól okosabb biztos nem leszel:), valszeg egy IMAX-os liszensznek jóval komolyabb követelményei vannak, azért vetítenek nálunk még csak "fos" természetfilmeket.
Én már alig várom. Minél több barátomat megpróbálom rábeszélni hogy nézzék meg moziban, gépen biztos nem üt annyira mint moziban (mivel ez minden filmmel így van).
"csak azért a joker-sminkért kár, meg a mociért :/" Szerintem meg a Joker maszkírozása az egyik olyan dolog a filmben amit kegyetlenül eltaláltak a készítõk.A modernkori Jokernek pont így kell kinéznie,tiszta pszichopata fej,tökéletes ^^
A filmrõl ne mondjon senki rosszat és semmi jót amíg nem látta,hiszen csak utána érdemes véleményt formálni miután láttuk(aki a kamerás változatot nézte meg az meg ne dicsekedjen vele).Ez tuti moziba nézõs,ha eddig nem így gondoltuk volna akkor legyünk olyan naívak és higyjünk az amerikaiaknak,a statisztikának a bevételének stb,hogy ez egy jó film lesz.Persze lesznek olyanok akiknek ez nem jön be,de ez mindig így van.Olyan film nincs ami mindenkinek tetszik.
IMAX-re forgatták, legtöbb helyen tuti úgy is vetítették, nem csoda h mindenkinek leesett az álla... sajna nálunk csak fos természetfilmeket adnak IMAX teremben... aki meg egy ilyen múvít megnéz kamerásan, nem is tudom mit keres a filmek világában...
Tényleg tudhat vmit a film ha ilyen értékelést kap... csak azért a joker-sminkért kár, meg a mociért :/
Opeca hsz-ánák 2. részével teljesen egyetértek. én is mindig ez kérdezem (többnyire magamtól)...
Én 2x néztem anno moziban és azóta jópárszor dvd. Cameron egyértelmû mestermûvéról van szó. De mint kivétel nélkül minden film, ez sem tetszhet mindenkinek. Én jópár embert ismerek akinek tetszik. A The dark Knight-nál meg aki a kamerás, monitoron nézõs verziót megnézve akarja eldönteni, hogy érdemes e moziban megtekinteni, az megérdemli, hogy ne tetszedjen neki.
Skynet primitív vagy, ne magadból indulj ki. Mi van, ha külföldön él a srác, és ott nézte meg moziban? Különben kövezzetek meg, de nekem tetszett a Mr. és Mrs. Smith... az utolsó 10 percig. Na ott kúrták el az egész filmet, pedig jó ötletre épült, és egészen addig nézhetõ volt.
Ellenzem a letöltéseket, de szerinted mennyire jó az a film, amit csak a 15 négyzetméteres vásznon érdemes megnézni?
Ha ez a film annyira jó, hogy az imdb-n 9.x-et kapott az indulásnál, akkor ennek bizony a gagyi kamerás változatnál is ütnie kell.
Szerintem aki megnézte tengermélyen qssoljon,mert egyértelmû hogy gagyi kamerás változatot letötött és megcsodálta,azalapján meg filmet kritizálni amikor a háromnegyed képvilág,hangok ilyesmik nincseek benne,hát gratu..:)
én azt nem értem hogy hogy tudta meg nézni annyi ember a titanicot? nem azt mondom hogy a film rosz de az emberek nagy részérõl nem bírom elképzelni hogy beülne egy ilyen filmre
Az elég gáz lenne, ha azért osztanák az oscar-t, hogy milyen rating-ot ért el a film az imdb-n. Az ameriaki filmekben én már nem hiszek, azokban meg pláne nem, amiket ennyire favorizálnak, úgyhogy csúnyán megtorrentezem, aztán meglátom, hogy megnézem-e moziban.
csak azért, mert Batman, annyira nem lehet jó? azért eléggé beszûkült dolog ilyet mondani. a legelejétõl figyelem ezt a filmet, az elsõ teaser-tõl kezdve. már az elsõ trailer után megmondtam, hogy ez bizony 9.0 felett lesz, aztán amikor jött a második trailer meg olvastam ezt-azt a filmrõl, figyeltem a whysoseroius-on megjelenõ új dolgokat, és erre még jött Heath halála, számomra egyértelmû volt, hogy valami egetrengetõ blockbuster lesz. egyébként 9.7-el indult imdb-n, tegnap is még annyi volt.
tudom kevés rá az esély, de remélem az imax mozi is mûsorra tûzi valamikor :)
"a Sikoly és az Austin Powers babérjaira tör,"
Ezekhez azért nem kéne egy Nolan filmet hasonlítani.......
Ja. Az új filmek magasabbról indulnak és utána csökkennek, mivel elõször a rajongók, majd a "normál" nézõk szavaznak.
De ez, ha visszanézed, azt jelenti, hogy egy indy 4 8.0-ról indult, egy hancock 6.9-rõl, anno a 300 8.4-rõl. Az utóbbi idõben a wall-e indulás 8.7 volt, az nagyon durva volt. De hogy film 9.0 fölött induljon és azóta se csökkenjen... (Mondjuk szerintem a 91 ezer szavazat sokkal durvább. A walle pár hét után is csak 44 ezernél tart, az indy 4 is csak 71 ezernél.)
Azért annyira nem lehet jó. 9.xx az imdb-n valószínûleg túlzás Az új filmek mindig sokat kapnak (túl sokat) Persze látatlanba egy 7est adnék neki nálam minden Batman innen indul.
A filmet várom, biztosan megtámogatom legalább egy mozi jeggyel :)
De néhányan borzalmas szinten vannak szövegértésbõl itt köztünk, sajnos.
persze hogy nem kritika. aug 7 a magyar premier. az egy dolog hogy melyik szekcióban kapott helyet!
elég lehangoló és fõleg unalmas már folyton a cikk íróját szapulni. nem gondoljátok? hihetetlen hogy emberek mikbe nem bírnak belekötni, ráadásul teljesen alaptalanul
év filmje - nem év filmje. õ ilyet nem írt, hiszen nem látta! viszont ti sem állíthatjátok az ellenkezõjét amíg nem nézitek meg! mindjárt jön egy IQ-huszár és beírja: nem állíthatja senki hogy az év/minden idõk legjobb filmje amíg nem látta az összeset^^
azt pedig egy szakértõ megmondja, hogy a film adaptáció-e (bár a credit szerint saját a sztori), mindenesetre az valóban durva, hogy a mennyiség és a minõség ennyire egymásra talál. mármint, hogy all time rekord + olyan kezdõ imdb-értékelés, ami a site történetében még sosem volt.
"A Joker sztorit már nem egyszer vászonra vitték."
akkor írom lassabban. olyan nincs, hogy "joker sztori".
joker egy karakter a dc univerzumban. több száz sztoriban szerepel. és még több száz eredeti sztorit lehet írni köré. az "elsõ" filmben ra's al ghul volt meg madárijesztõ a fõgonosz. õk is ugyanúgy batman ellenségei, mint joker, velük is készült több száz sztori, hiszen a képregény mmár 70 év jelenik meg havonta (plusz ott a rengeteg spinoff.)
Azért nem olyan rossz a film, de akcióra ne nagyon számítsatok, a két és fél órából!!!!!!!! kb. 2 óra 10 perc elmélkedõs beszélgetés, no akció, csak a színészi játék. Még egyszer mondom nem rossz, de szerintem pl. az elõzõ részhez képest sem 2x jobb. Viszont nem ül le a film soha, történet is korrekt, de ez az imdb érték nevetséges. Nem kell mindent elhinni amit neten olvastok, meg kell nézni és majd eldöntitek (Ja és szerintem csak Ledger halála miatt ennyi a rating).
persze, hogy nem az év filmje. ez csak hype Viktor részérõl, mint mindig.
Szerintem azért mondják jónak a filmet, mert Heath Ledger meghalt, és amit láttam spot-okba órási teljesítményt nyújtott...szerintem.
Nem szeretek negatívat hozzászólni, de ez egy kritika lett volna ? Inkább egy kib....... statisztikai összegzés. Marha unalmas, hogy mindig a nézõszám, meg a nyitó izé meg azé... (Miközben ez a nagy szám kizárólag a reklámos emberkék munkáját dícsérik, nem pedig a filmet magát). Ez nem kritika volt! Úgyhogy ez mehetne másik kategóriába!
Zsigerbõl utálom a képregényadaptációkat, de ezt már muszáj lesz megnéznem. Azt viszont nem hiszem el, hogy ez lenne minden idõk legjob filmje. Erre majd 5-10 év múlva kell visszatérni.
Köszönöm, ilyen gyorsan senki sem állította ki szegénységi bizonyítványát :D
A Joker sztorit már nem egyszer vászonra vitték. Ha folytatás, akkor az még lehangolóbb.
A lényegi tartalmon nem változtat, hogy itt tipikusan egy remake-rõl van-e szó, vagy egy kerettörténet újabb feldolgozásáról, amit esetleg egy másik altörténetbõl vettek át.
A lényeg, hogy Batman és Joker, Két arc, stb., ezek már százszor lejátszott körök, az, hogy téged történetesen nem zavar az, hogy most éppen nem a tejbe mártott kiflit, hanem a tejjel nyakonöntött kiflit kapod, legközelebb meg a tejes kiflit, mást még zavarhat.
Amugy is moziban akartam megnezni, de igy mar tuti premierre veszem a jegyet. Ha jo, lehet, hogy megnezem 2x is. 9,6 IMDb-n az egeszen durva nyitas, bar ha tenyleg ekkora mozi, akkor 9 ala tuti nem megy.
ráadásul igen nagy a különbség aközött hogy egy film jó-e és sikeres, vagy hogy megbukik lásd Donnie Darko (hatalmas film, totál bukás) vs. Pókember 3 (fos film, óriási nyereség)
Hát, az ilyen eredmények nem igazán tükrözik a hype-ot (sõt ... ) és 70.000 emberrõl van szó ... meglepõ, de egyelõre úgy néz ki, TÉNYLEG ilyen jó a film :O (vagy valami csalás ... )
A" 400 millió fölött termelõ filmek klubja ugyan elég elit (Titanic, Star Wars, Sherk, ET, Baljós árnyak, Karib-tenger kalózai 2 és Pókember)(...)"
Nagyon kíváncsi vagyok mostmár, hogy milyen. Az a 9.6.... nah, majd meglátjuk, de erõs túl hypoltságot sejtek a dolog mögött mintsem, hogy akkora korszakalkotó film legyen. Sokakkal ellentétben, a trailerek nem tudtak annyira lázba hozni. Sõt, a prológ sem. Remélem végül úgy dönt az Imax, hogy megveszik a kópiát mert különben sokat csökken a moziban való megtekintése a filmnek. :P
Mekkora ökörség, a 150millás gyártáshoz képest is nagy bevétel (pontosan nem tudom, valahol 200 felett), imdb-n is benne van a legjobb 200-ban, megbukott, bruhaha, rossz vicc :D ... fõleg a Pitt-család filmjéhez hasonlítva.
Megnéztem: Pitt családi film 187 milla Batman Begins 205 milla, imdb #102
AMUGY
Örülök hogy valaki/valami végre felkavarta az állóvizet, MINDENKÉPP megnézem moziban
"hogy itt megint egy remake-hype-ról van szó, "
remake? szerintem valamit félreértettél a film kapcsán. vagy azért, mert joker van benne? ezernyi joker-sztori van, ezernyi újat lehet írni. folytatásról van szó, nem remake-rõl.
megbukott a batman kezdõdik? ez nekem valahogy új. mr és mrs smith is aranyos film volt de szerintem nem akkora durranás mint a batman :D
Titanic az elit, jesszus.
A Batman: Kezdõdik! tényleg jó volt, nem is igazán értem, hogy a Mr. and Ms. Smith, ez az agyatlan hülyeség, hogyan is lehet jobb (bár az amerikaiktól minden kitellik), de azért nem elfelejteni, hogy itt megint egy remake-hype-ról van szó, amit valljunk be, elég bizar módon, Heath Ledger halála is csak fokoz.
Mi van, nincs ötlet? Nem mernek leemelni egy könyvet a polcról? Annyi jó történet van még amit meg lehet filmesíteni, ez az ötlettelenség már tragikus. Persze lehet azzal érvelni, hogy ezek az ötlettelen produkciók is a készítési költségek 3x-át, 4x-ét hozzák vissza, de akkor hol kezdõdik a kreatívitás, ami a mûvszéi szakmák egyik mozgatórugjója, és hol kezdõdik a sorozatgyártás, az ötlettelen pénzhajhászás.
Megjósolom a menetrendet: Szerelmes vígjáték, elején minden rossz aztán minden jó. Szerelmes vígjáték, elején minden rossz aztán minden jó. Szerelmes vígjáték, elején minden rossz aztán minden jó. Remake Remake Játékadaptáció Magyar, Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten stílusú Roncsfilm. Fingós, büfögõs amerikai vígjáték Szerelmes vígjáték, elején minden rossz aztán minden jó. Remake Shrek 101.
Ha ez tényleg ennyíre jó, akkor Joker szelleme jöjön el azért aki letorrentezi.
Szerintem 9.1-en fog stagnálni , mint a keresztapa, de ez igen erõs rajt, ezt tényleg érdemes lesz moziban megnézni, torrent tilos!