Hmmm... Kb. 3 órát játszottam eddig vele, de nekem nagyon tetszik. Én fél nyolckor már bent voltam, így túl sokat nem is kellett várni.
Hangulatos játék. Üdítő, hogy a harcrendszer nem csak az ellenfélre való kattintgatásból áll, ezt más MMO-kban már eléggé untam egy idő után. A világ ábrázolása eszméletlen hangulatot áraszt, egyszerűen élmény aprólékosan felderíteni egy területet. A zenék szépek és harmonikusak, így mindent összevetve a játék atmoszférája könnyen magába szippantja az embert.
Az pedig, hogy MMO létére még izgalmas, várakozással teli története is van az már csak hab a tortán. Komolyan mondom, a látványos, pörgős átvezető videók nézése közben, pár pillanatra még el is felejtettem, hogy egy MMORPG-vel játszok. A gonosz karaktergárda meg nagyon zsír (bírom a stílusos, cool női gonoszokat ^^)
Annyi kérdésem lenne, hogy a életerőcsíkos, skilles ablakot nem lehet valahogy letenni a képernyő aljára? Kicsit zavaró, hogy szinte a kép közepén van...
Más MMO-khoz képest elég simán indult a játék. Kicsit várni kellett, de 15 perc múlva már benn voltam. Ennél rosszabb MMO indulás ne legyen.
Megvan a klánunk is: BADMOTHERFCUKERS - (FCUkers!!! nem FUCkers) - a vezér pedig TRYTOKILLME. Őt lehet keresni ingame a STARFALL CRATER szerveren, vagy itt minket Privátban.
aztán fekvés én 8-ra jöttem dolgozni, de nincs informatikai rendszerünk szóval ha Isten is úgy akarja 8:30 ingame XD
Éljenek a kockák
Hello!
Van esetleg arra tippetek, hogy a jatek vajon miert reseteli a gepemet? Utolso closed betaban jatszottam, ott semmi gond nem volt. Level10-ig volt turelmem felvinni egy karaktert. Ugy vettem eszre, hogy leginkabb akkor reseteli le a gepet, amikor uj teruletre lepek be (pl. Abandoned Well vagy bandit hideout). VGA-t frissitettem, es a repairt is vegig nyomtam. Windows 64bit Processor Intel(R) Core(TM) i5-2500 CPU @ 3.30GHz, 3601 Mhz, 4 Core(s), 4 Logical Processor(s) Installed Physical Memory (RAM) 8.00 GB GPU: NVIDIA GeForce GTX 960
Miert, van olyan ceg aki problema nelkul elinditja a jatekat ugy ahogyan kell es ahogy el volt etrvezve?:D Nincs, akkor meg... Ncfos...? Tudsz mondani nctol jobb fejlesztot? Nem! Akkor nem ertem a hozzaallasodat:D
Én már tegnap óta nem tudok belépni, tehát a karakteremet nem tudom megnézni. Vagyis a játékba belép, de miután beütöm a kódot, akkor azt írja, hogy nem sikerült a szerverhez csatlakozni, majd kilép. Ez másnál is így van?
Nah még dolgozok egy kicsit vadul...
aztán 17:30 felé leszek TS-es környékén vagy mi
hazafelé megveszem a túlélőcsomagot hogy ne kelljen felkelni a gép elől :)
Latom tetszett a video :D Hajzer mutatta nekem is,
Na regisztráltam én is... hogy elmondhassam az igen komoly gondolatokat amik a fejemben vannak...
ÖÖÖÖÖÖ kedden 19:00-kor kezdődik a F2P
Most mikor kezdődik a játék, ha nem veszek semmilyen pack-ot?
Hivatalos kozlemeny a macrokrol.. Latjak ha hasznalod es bann-t is kaphatsz erte. Founders pack infok a holnapi starthoz. Premium membership informaciok. Premium membership-et csak is kizarolag NCoinert lehet majd venni!!!
Illetve majd ma signature pack-ok elerhetoek lesznek a store-ban.
Premium membership árak. 30 days - 959Ncoins = $12 90 days - 2799 NCoin = $35 (Comes with bonus Hongmoon Coins) 365 days - 9999ncoins = $125 (More Hongmoon Coins and exclusive costume)
Az exchange indulasko ki lesz kapcsolva amivel goldert vehettel Hongmen coin-t vagy NCoin-t mivel megvarjak amig stabilizalodik a gazdasag a jatekban es akkor lovik majd fel.
Illetve egy optimalizaltabb klienst kapunk Jonathan allitasa szerint. Ami meg par patchel jonni fog a jatekhoz.
Zarasnak meg legyen itt ez a kis video.
Discord ha estleg valaki felakarna jonni hozzank. Utoljára szerkesztette: Zarache87, 2016.01.15. 09:34:22
Konkretumokat nem tudok rola mert nekem nincsen beallitva, haverral csak futolag beszeltunk rola, de nekem nagyon tetszett, hogy vegre adnak a biztonsagra es nem a pudingfejuek vannak elonyben. Am szerintem tuti kikapcsolhato, de en tutira befogom kapcsolni majd:D
Az mitől lehet, hogy ha be akarok lépni a játékba vagy a honlapra, akkor kb. minden második alkalommal nem enged belépni, hanem küld egy kódot az e-mail címemre (Verification code) és csak úgy enged belépni, ha azt beírom? Elég idegesítő... Utoljára szerkesztette: Rafanir, 2016.01.14. 19:41:02
Nem lesz semmi extra előnye ennek a 3 napnak, illetve semmi olyan amit nem lehetne behozni. 3 napnyi questeléssel és fejlődés leszünk előrébb, és kb ennyi..
Ahogy már előttem leírták, itt csak akkor tudsz world pvp-zni, ha felveszed a frakció (pvp) ruhádat. Ha nem akarod hogy questelés, farmolás közben megöljenek akkor nem kell felvenni a ruhát és kész. Emellett itt a ruha nem ad statot, csak skin. Így nem leszel abban a helyzetben, hogy vmi béna armort kell felvenned mert jobbak a statjai, de a gyengébb cucc meg sokkal jobban néz ki.. : D
Viszont vannak napi questek, amikhez fel kell venned a frakció ruhádat. Sőt vannak a frakcióhoz tartozó story questek is, amiket szintén csak akkor tudsz teljesíteni, ha rajtad van a ruha.
Két féle pvp van jelenleg a játékban. Aréna és a World PvP
Aréna fajták: 1vs1, vagy 3vs3 (egy időben 1vs1 ezis, de bármikor lehet cserélgetni a tagokat) Itt nem számít a gear, a játék kiegyensúlyozza a statjaidat. World PvP: Ahhoz, hogy valakit megtudj támadni World PvP-ben, fel kell venned a frakció ruhádat és csak akkor tudod megtámadni az ellenséges frakciót ha ő is felveszi az ő frakció ruháját(a ruháknak nincs statja, itt csak kiegészítők). Szóval ha nyugisan akarsz szedegetni, akkor csak le kell venned a ruhádat magadról és már nem is tudnak megtámadni. Két nagy frakció van a játékban amikhez lehet csatlakozni, még pár kisebb frakció. Akik szintén hadban állnak egymással. Utoljára szerkesztette: alcca, 2016.01.14. 17:33:07
Egy Force Mastert vagy Blade Mastert hozok mainként. Esélyes, hogy Force Mastert hozok most de később a Sword Master lesz a main :) Klánnevet csak akkor írjuk ki, ha már sikerült megalapítani. Utoljára szerkesztette: Excel66, 2016.01.14. 17:30:14
Elsődlegesen inkább olyasmire gondoltam, hogy ez a 3 nap mennyiben előny farmolásban, felszerelésben? A jobb armor/vért mennyiben kemény előny PvP-ben? Mert gondolom a magasabb szint az erősebb karakter. Erősebb karakter többet és gyorsabban öl. Mondjuk nekem teljesen új a játék, tehát lehet a kérdés önmagában is butaság. Úgy értem hátrány-e, hogy mondjuk PvP-re alkalmas területen farmolandó-e az upgradekhez szükséges anyag, mennyiben előny a jobb felszerelés PvP-ben és a 3 napnyi farm és mennyire "Kötetlenül" gyilkolható a friss husi?
Nem P2W. Teljesen F2P, mindenhez hozzáférsz egy dolog kivételével, a wardrobe-hoz. Ha havidíjat fizetsz akkor előnyeket kapsz, de semmi olyat mit egy f2p játékos több idő belefektetésével ne tudna elérni. Premium membership előnyök
Előnyt? Hát a headstarton kívül szerintem semmi előnyt nem jelent, kivéve azt a kicsi Booster Pack-ot ami benne van (hp poti, buff kaja, inventory növelő). De ezek is megszerezhetőek ingame.
Headstart: Hát lesznek olyan emberek akiknek a launch-ra már lesz 45ös karakterük. A fejlődés eléggé gyors, ha már ismered a játékot és van időd ott ülni.
50es szint(max): Elvileg 2-3 hónap és berakják, gondolom ez attól függ majd, hogy az emberek mennyire érik el az end game content.
Kötelező headstart: Nem hiszem, hogy lenne bármi olyan amit 3 nap alatt megtudnának szerezni és a későbbi jövö játékosok már nem tudnának.
Csak egy apró kérdés. Mennyiben p2w a rendszer? - Cash shop itemek és a founder pakkok tartalma mennyiben jelent "jelentős előnyt"? - A headstart a maga 3 nap előnyével mennyiben jelent "hátrányt" a nem fizetős usereknek? A kezdésre elérhető lvl 45 és a max level ami éles indulás után elérhető időben hogy aránylik? vagy a 45 az a mostani és a közeljövőben elérhető maximális korlát? Vannak szűkös erőforrások amik megszerzésében "Kötelező" a headstart? Utoljára szerkesztette: mikromanus, 2016.01.14. 16:54:31
Én szerintem Assassin leszek.
Sziasztok,
Öcsémmel klánt keresnénk, van valamerre friss információ az eddigi klánokrol?
Summoner. És majd még a warlockot akarom kipróbálni.
Ha már a karaktereknél tartunk kinek mi lesz a main karija?
Úgy tudom, hogy a KFM-nek vannak a legnehezebb combo-i, mivel sok skillből állnak, és sokféle van belőlük. Ha megtanulod a combokat és ügyesen használod, akkor jó tud lenni nagyon, enélkül viszont pvp-ben meg fog enni bárki (bár ez minden kasztra érvényes).
A warlock volt ami jóval erősebb volt koreában amikor megjelent. De mivel még nincs warlock eu-ban, a skill buildunk pedig joval meghaladja a content buildunk-et így mire lesz warlock az is balance-olt lesz.
Most lehet azt érezni egy két klassznál, hogy erősebb mint a többi. Ez azért van mert mint fenntebb is írtam a skill build előrébb tart mint szerintem kéne. Ezek a skillek lvl 50-re és a nagyon hp mennyiségre vannak beállítva.
Szóval ha elérjük a lvl 50et eu-ban minden klassz egy formán erős lesz pvp-ben.
A kung fu mestert mondják a legnehezebb pvp karakternek, sajnos nekem nincs tapasztalatom se a destroyerrel se a kung fu masterrel.
Azoktól kérdeznék akik több időt tudtak a játékkal tölteni. szerintetek van olyan class ami egyértelműen erősebb vagy ami jobban érdekel gyengébb PVP ben. Illetve ha van valakinek tapasztalata a destroyer és a Kung Fu master között az leírná melyik tetszett neki jobban és miért?
Amúgy dungeon-ökre van valami alsó felső szintű lvl cap vagy bármikor be lehet benni? Valamint ez befolyásolja a lootot?
Hááát az jóval azutánra marad, majd ha már rosszul leszek a farmolástól :D
Aki hozzank szeretne csatlakozni az ha akar adjon nekem egy Clan nevet :D mert felveszem a listaba es holnap estig elerheto lesz egy szavazason. Elore is koszonom a neveket :D
Discord-ra meg mindig mindenkit szeretettel varunk :) azt is akinek nincsen mikrofonja mert a chat-ben tudunk vele kommunikalni.
Ugyan ez a hibauzenet jon fel L2 lancher inditasakor is.Nem igazan foglalkozom vele kinyomom es kesz.
Nemtudom, hogy segit-e neked remelem igen. :) Ezek script error uzenetek es elvileg a videoban latottak alapjan kilehet kapcsolni. Amugy valami tortent az Internet Explorelel a gepeden? Ezzel nem oldodik meg az igazi hiba csak nemfogja mutatni tobbe es nem kell kikapcsolnod minden alkalommal. Reddit téma Offical forum téma sajnos ez péntekig nem mukodik pedig offical forumon sokkal tobb bejegyzes van a google szerint. Offical forum téma 2 Offical forum Error/Installing guides
Köszi! Egy rövid ideig soloba fogok játszani, hogy kitapasztaljam a játékot, illetve lépjek pár szintet, de utána vagy itt vagy a játékban üzenek majd nektek.
Mivel hosszu idore egyedul a pvp jelent kihivast es valtozatossagot, ezert altalaban az mmokban a pvpre epitik az endgame nagyobbik reszet, de azert az nem jelenti azt, hogy ne lehetne elleni akarmivel sokaig.
PvE es PvP is csak van olyan item amihez kelleni fog daily frakcio quest. Frakcio teruleten meg a questhez fell kell venned a ruhad. Persze ezen kivul a kozelebe se kell szagolnod. Illetve van par ruha amivel vigyaznod kell mert meglehet tamadni benne, de ezeket kardokkal mutatja a ruhanal.
Speciel az engame része érdekel, ezek szerint inkább a PvP az endgame, mint PvE? Főleg, ha daily PvP-ket kell csinálni, PvE dailyzés nincs is? Vagy mire kell a daily PvP, ha van daily PvE is? :D Más MMO-ban én megszoktam, hogy lehet úgy játszani, hogy azt is elfelejthetem, hogy létezik PvP része a játéknak. :)
Ha békében és nyugodtan szeretnél fejlődni, anélkül, hogy figyelni kéne, mikor jön valaki aki megöl téged, akkor csak nem veszed fel a frakció pvp ruhát és kész. Ha nincs rajtad frakció ruha akkor senki sem tud megtámadni. BnS-ben szerintem van jópár insta, úgyhogy unatkozni nem fogsz, a daily pvp-ket meg csapatban is megtudod csinálni. Szóval szerintem hajrá :)
Sajnos a Frakcio harcot nemtudod elkerulni, de eleg ha csak megcsinalod a daily-t vagy majd kesobb kifarmolod amit kell es azon kivul jatszhatsz full PvE-t. Mellesleg a Frakcio dailyt siman frakcio npc-k olsel is meglehet csinalni. Igy a "PvP orientalt" emberek foleg arenaban lesznek vagy frakcio ruhaban a frakcio teruleten. Ja es PvP Dobok (ruha) nelkul nemtudnak kint megtamadni. Remelem segitettem ezzel neked.
Hali! Engem az érdekelne, hogy a PvP mennyire nagy jelentőségű a játékban, mert teljesen PvE beállítottságú vagyok és egy pillanatig se szeretnék úgy fejlődni, hogy közbe nekem jönnek mások. Azt észrevettem, ha nem veszek fel frakciós ruhát akkor nem is tudnak nekem jönni, de nem tudom pontosan ez hogy is működik. Láttam hogy elég sok PvE kontent van a játékban, úgy inkább az érdekelne, meg hasonló beállítottságú klánt is keresnék, akik nem erőltetik, hogy PvP orientált játékosok legyenek.
Most nézem Crazy Catladyvel még össze is futhatunk Starfallon :D Rochinak lehet többször is lesz álmatlan éjszakája :D Utoljára szerkesztette: Excel66, 2016.01.12. 09:56:57