Nyilván nem értek egyet ezzel.:) Meg kicsit unalmas ez a kiégett szöveg. Nálam csak a Pc jöhet szóba, mert a konzolos kontroller nem nekem való, meg tudom tanulni, már próbáltam, de számomra soha sem lesz olyan "természetes" mint az egér. De figyelemmel követem a konzolos játékokat is, 360on 4Db, míg Ps3-on 5Db játék van, ami érdekelne, de ez még kevés, hogy konzolt vegyek (mindjárt kettõt is). egyszerûen arról van szó, hogy az embernek kevés a szabadideje, akkor csak a különleges játékokra van ideje és a közepes, meg a "jó az" típusú gammákra nem tudok idõt szánni. A baj az, hogy a legtöbb game nem sok újdonságot vonultat fel.
Ki kényszerít arra hogy pl n+1 fps játékkal is játsz? nem kötelezõ. PC, 360, PS3, Wii, DS, PSP. Aki nem talál ezek közt elegendõ változatos, ötletes jó játékot ami egész évre leköti, úgy hogy közbe sok mindent ki is kell hagynia ( hacsak nem futószalagon warezol és játszik ) az tényéeg kiégett és keressen más hobbit. A rétegjátékokat meg nem fenyegeti semmi, hacsak az nem hogy nem éri meg csinálni.
" a játékok többsége nagyon jó és élvezetes" Nagyon irigyellek.... Nem hiszem, hogy ki lennék égve, mert azért megtalálom a nekem tetszõ játékokat (rétegjátékok), de azért fura az is, hogy x+1.-ik ugyanolyan játékot is élvezetesnek tartod.
Én élvezem a játékokat és nem csak sopánkodok, meg siránkozok hogy ez meg az nem jó, ami manapság nagyon tredni dolog egyes körökben. Ami rossz az rossz, de attól még a játékok többsége nagyon jó és élvezetes ez semit sem változott 20 év alatt, csak egyesek lettek a kelleténél nagyobb rinyagépek.
Te miért szopod tövig minden egyes fejlesztõ faszát? TÖKMINDEGY mirõl van szó, te bekanalazod a szart is, és még meg is köszönöd szépen az ebédet.
Jó ilyen terelgetett birkának, saját vélemény nélküli droidnak lenni?
Van egyáltalán olyan játék, ahol nem szoptad be a marketingbullshitet, és minden nyilatkozat és reklám ellenére azt mondtad hogy "ez egy szar"? Erõsen kétlem.
Ha szerinted a Risen egy kupac trágya, akkor szerintem ne is próbálj RPG-krõl csevegni. A Risen a gothic szellemi örököse és minden rendben van vele, a harcrendszere zseniális, végre harc közben nem csak kattintgatni kell, mint az õrült, hanem taktikusabbá vált. Persze ebbõl kifolyólag nem lehet pikk pakk megtanulni, gondolom sokaknak okozott ez nehézséget.
Már megint nagyot akartál mondani azzal hogy a G4 meg a TW2 siralmas lesz még ki se jöttek, csak a miheztartás véget és amit eddig látunk belölük az minden csak nem siralmas...
Deklaráltan nyitnak a - mondjuk így - kevésbé hardcore és az amerikai piac felé. Közben persze azt ígérik, hogy a régi rajongóknak is meg akarnak felelni, ezért is vannak a kikapcsolható casual mankók. Nyilván az új fejlesztõ is másként lát bizonyos dolgokat. Harcrendszerbõl nyilván új kell, mert a G3-é borzalom volt, a G1-2-é pedig már elavult, akármennyire is bírom õket.
Mindenesetre a játék aligha üti meg azt a produkciós szintet (és kapja meg azt a marketinget), hogy megengedhesse azt: ne a saját rajongóira támaszkodik. Az Oblivion és a Mass Effect közönségére hiába várnak. A JoWooD lassan csõdbe mehetne már.
mass effect konzolosítással különösen jól jártka , se mod , se pályák , se semmi nem lesz hozzá (különben lehet hogy multiznánk azóta).
Nem ismerem a Gótikot, de attól hogy a fejlesztõk valamin próbálnak csiszolni, nem feltétlen jelenti azt hogy könnyítenek, max annyit hogy amit anno a kelleténél bonyolultabban oldottak meg azt most úgy csinálják ahogy annak lennie kell. Egy Gothic esetében meg a fanok megtartása a cél, és nem hiszem hogy új szegmenseket szeretnének meglovagolni minden áron, igaz jön konzolra is, de amit láttam belõle E3on az hasonlóan siralmas munka mint pl a Two Worlds vagy a Risen. Nem is értem minek erõltetik ezeknek a portolását, mert a végeredmény egyenlõ lesz egy kupac trágyával.
Most megkapjuk a szokásos RPG marhaságot, hogy invetory elõ, idõ megáll, átöltözöm, felgyógyítom magam, fegyvert váltok, majd mehet a harc...
Nem, az általad idézett és az eredeti cikk is arról szól, hogy ez továbbra is real-time megy, csak gyorsabban. Ezzel együtt ez nekem sem tetszik. Mondjuk nálam a karakterfejlesztés sablonossá alakítása nyírta ki a játékot. Ugye az eddig sem volt éppen hardcore vagy összetett, de a megfelelõ mesterek felkeresése érdekessé és egyedivé tette.
Leírtad, hogy szerinted miért jó minden úgy, ahogy van, szerintem meg nem. :)
Az a gondom, hogy a marketingesek szépen becsomagolják a bullshitet és a közönség pedig bekajálja, majd harsogja, hogy márpedig az úgy jó. Itt egy példa, pont az Sg-n megjelent egy cikk a Gothic4 -rõl. A cikkben úgy állítanak be dolgokat, mintha azok jobbak lennének mint az elõzõ részben (tudom, hogy csak nevében folytatás a 4) az úgy rossz lett volna, valójában az egyszerûsítést próbálják úgy eladni, mintha az fejlõdés lenne:
"A Spellbound elmondása szerint a nyitott világ marad, ám a bejárható terület kevesebb lesz, mint a Gothic 3-ban volt. Ám ezúttal valóban mindenhova elmehetünk: ha látunk a távolban egy hófödte hegycsúcsot, akkor fel is mehetünk rá." - Ez eddig is így volt, ebben semmi új nincs.
"A területek közötti közlekedés is egyszerûsödött. A játékban továbbra is a teleportáló köveket használjuk, de ezúttal ésszerûbben vannak elhelyezve" - Az elõzõ részben se kellett vele sokat tökölni, a városok piacain, vagy olyan helyen voltak, ahol kis keresgélés után rá lehetett lelni. A folytatásban szó szerint a pofánkba tolják, hogy még keresni se keljen...
"A kijelzõnk is sokkal inkább felhasználóbarát lesz, mint elõdjében, hiszen a térkép ikonja vagy a küldetések irányát mutató nyíl jobb elhelyezése miatt sokkal könnyebb lesz tájékozódni " - A gothicoknak mindig is az volt a vonzereje, hogy nehezek voltak. Nem szivatósak, csak kicsit többet kellett gondolkodni. nem mutatta nyíl a tréképen, hogy hova menj, hanem, ha azt mondták, hogy innen északra, a hegyen van a mellék küldi, akkor az iránytûvel betájoltad magad, majd irány a megadott hely. Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy cikk említi, hogy ez kikapcsolható lesz... meglátjuk.
Aztán jön egy bekezdés olyasmirõl, ami kb minden játékban így van...
"Ezen felül gyorsan lehet fegyvert is váltani" - Tapasztaltabbak sejtik, hogy ez mit jelent, árkád harcrendszert.
"támadások elõl el is tudunk gurulni és nem kell majd különbözõ tereptárgyak mögé bújván megvárni egy hosszabb "megiszom a gyógyitalt" animációt megvárni, mivel a karakter sokkal nagyobb kortyokat képes lenyelni és így hamarabb issza meg az adott italt." - ez is a gothic egyik vonzereje volt, ettõl volt életszagúbb, hogy harc közben ha elõhívtad az inventoryt, nem állt meg harc, hanem ha gyógyitalt ittál, közben zajlottak az események, ezért ezzel is taktikázni kellett, hogy gyógyítás közben is megölthetnek. Most megkapjuk a szokásos RPG marhaságot, hogy invetory elõ, idõ megáll, átöltözöm, felgyógyítom magam, fegyvert váltok, majd mehet a harc...
Ezt a cikket csak most láttam és gondoltam példának sem utolsó, hogy a látható butításokat, egyszerûsítéseket, hogy akarják "fejlõdésként" vagy "featureként" eladni.
1. olyan játékra gondolt, amivel sokan játszanak WOW...nincs más, olcsó és minden kis gyenge gépen elfut....ennyi 2. mondja ezt egy olyan ember, aki exclusive-nak csinálta meg a Mass Effect-et konzolra.
legyen igaza azt mondom, de ez így egyenlõre csak falrahányt borsó....
Nem azért mondtam, hogy világba másolták volna, hanem azért, mert nem tartom követendõ példának. Egyébként a BioShockban is voltak vita chemberek, de azokat nem próbáltam ki, mindig inkább töltöttem, míg a Preynél nem. Ennek okát talán a pszichiáterem tudná megmondani :) (Persze a játékmenet, a tálalás is tehetett róla.)
2009-ben a 2008-as PoP Macre jelent meg :) De ez csak szõrszálhasogatás. Nem játszottam vele, opcionálisnak szerintem jópofa lenne azt a rendszer, de nálam egy platformerhez hozzátartozik, hogy vért kell izzadni benne, szóval abban még sokkal jobban is zavarna...
Tudod, én kifejezetten bírom a Preyt az említett megoldásával együtt, de drasztikusan megkönnyíti a játékot, fõleg a bossfightokat. Ráadásul alapból csak a legkönnyebb a nehézségi szinten kezdhetõ el elsõre.
Szóval nekem egynek tetszett az a rendszer, de más játékban nagyon nem látnám szívesen. Át kéne dolgozni ahhoz, hogy game overt vagy az auto-loadot kiváltsa.
Healt Pack nem csak úgy jött. Halo 1ben volt elõször ahol kiválóan mûködik, és ezt kezdték el másolni a többiek. Ha valakinak kihívás kell mert szeret szopni, az tegye a legnehezebb fokozatra, megnézem hogy rohangál utána pl a CODban.
Pl a Prey-ben sem lehetett meghalni, mégsem volt vele semmi gond. Nekem az nem tesz hozzá hozzá semmit az élményhez hogy 10 percenként nézzem a game over feliratot. Ha egy jó checkpoint rendszerrel rendelkezik a játék akkor a halálozás téma, nem téma.
Az az elsõ epizód alapú játék volt az Alone in the Dark 5, ahol át lehetett ugrálni a részek közt, de nem értem hogy ez miért baj? én visszafele ugráltam mert át akartam élni részeket újra és megcsinálni dolgokat. Hasonló epizódikus az Alan Wake, de ott nem lehet elõre menni, csak visszafele.
Skript nélkül nem lehet olyan hatást elérni amitõl a játékos szava eláll, de akinek nem tetszik játszon sanbox játékokat, ami manapság igen népszerû a fejlesztõk köreiben... de amúgy a CODon kívül nem tudok olyan játékról ahol a script árán be vannak áldozva a dolgok, de hát egy COD ettõl lesz olyan filmszerû és brutál, olyan mint más nem.
A konzolokkal szélesebb réteg játszik, nagyon fiataloktól a nagyon idõsekig, hisz csak " beteszem a lemezt és megy", a fejlesztõk pedig le akarják fedni az egész réteget, hogy mindenkinek tetsszen a játék, vagy legalábbis minél szélesebb rétegnek, ezért egyszerûsödnek. Minden játékosnak legyen sikerélménye, mert akkor nagyobb a sikere a játéknak. Az egész kb onnan indult, hogy a health packokat (most lényegtelen, hogy az mennyire életszerû) felváltotta ez a sarokban gyógyulok dolog, majd jöttek a két gombot nyomok és a játék játssza magát (pl batman, Ac), most meg már ott tartunk, hogy az E3-on azt hiszem két olyan játékról is volt szó (akciójáték természetesen), amiben nem lehet meghalni. Persze mivel még ezt a két játékot nem láttuk, még nem tudni, hogy ez hogy is fog kinézni, de azért ez minden csak nem fejlõdés. Meg nemrég volt is olyan játék amiben átlehetett tekerni az epizódot, azaz, nem tudtad megcsinálni a pályát, hát átugrottad... ez régen cheatnek számított :(
Amitõl meg rosszul vagyok, az amikor bejelentik, hogy xy játék filmszerû lesz. Ha meghallom ezt a szót, már tudom, hogy kerülhetem el nagy ívben. Filmszerû = agyon scriptelt, maximum egyszer játszható, nuku AI, két gombos irányítás.
Daniel Erickson, a BioWare dizájnere és író-direktora jelentette ki a címben foglaltakat. A CVG munkatársainak nyilatkozó szakember a PC-exkluzív Star Wars: The Old Republic kapcsán hangoztatta, hogy a PC játékra született, s fel se merülhet a kérdés, hogy a jövõben ne a személyi számítógép jelentse az elsõdleges platformot a cég fejlesztéseit illetõen.
"Két-három évente kinyilatkoztatja valaki, hogy a fantasy halott, a PC halott, az RPG halott" - mondta Erickson. "Pedig a legnagyobb játékok, szinte mindig PC-s játékok voltak, s jó részük fantasy is egyben."
"A világ legnagyobb játéka történetesen fantasy, PC-re jelent meg, s mûfaját tekintve MMORPG (lehet tippelni). Persze mindannyian ismerjük a PC hátulütõit. Mindannyian veszekszünk vele és próbáljuk mûködésre bírni, de ezzel együtt az egész interfész játékra termett. Az egér és a billentyûzet kombinációja jóval kevesebb kötöttséggel jár, mint a konzolok. Így hát nem is lehetett kérdés, hogy mely platformra készül az Old Republic, ahogyan az sem, hogy a Dragon Age esetében is a PC-volt a vezetõ platform." - GS
Nagyon igaz tesó...
Ja, mondjuk ez tipikus: nem ismered, nem érdekel, de határozott véleményed van róla. Ezt hívják ostobaságnak.
NFS 5nek fizikája? ne nevettess. Annak sincs, vagy ami van az nevetséges. Anno amikor még amúgy nem volt fizika játékokban lehet hogy az az NFS csodaszámba ment, nekem is tetszett, de hogy fizika lenne az? ajánlom hogy nézd meg, mert túl szépek az emlékeid róla, amik egyátalán nem állják meg a helyüket már.
Tudom mi a szim, azokkal is játszok. Az más kérdés hogy nem létezik olyan játék ( szim ) ami a valóságot szimulálná le, mert mindegyiknek van valami sutasága, mindegyikben vannak fals dolgok, mert ezek csak játékok. Minen esetre vannak olyan játékok melyek próbálják minél aprólékosabban leszimulálni a valóságot több s kevesebb sikerrel.
Igen a TDU árkédos, bár egyátalán nem rossz, de nekem annyira nem jött be a játék. Talán majd a TDU 2.
"NFSnek sosem volt fizikája, de a régiekhez képest ezek az újak szimek." 1; 5.-ig volt fizika. TÉNY. 2; Szimek? tudod Te mi az a szim? Ez sima, agymosott reklámduma. Még hogy szim... FIZIKA sincs benne. Sima doboz tologatás a szõnyegen.
"Ha a TDUnak ûber fizikája lenne akkor lehet tolnám, de én maradok a Forzánál ahol van fizika."
TDU-ban van fizika. árkád, de fizika. TÉNY. Valószínûleg azért nem tolod, mert túl összetett a konzolos lelkivilágodnak. Legalábbis, a fizika hiánya miatt BIZTOS nem hanyagolod. (Vagy csak nem vagy tisztában a fizika fogalmával, egy autós játékban?)
és maradjunk abban, hogy a mondandóm többi részét szimplán nem érted.
Civ 4-hez kb 200 átlagos nyomtatott oldalnak megfelelõ szöveg foglalja össze a lehetõségeidet. Ha részleteiben megismered, már csak annyi dolgod van, hogy jobb stratégiát hozz ki belõle mint az ellenfél. És ez valódi stratégi valódi lehetõségekkel. Nem olyan egykaptafás starcraft, ahol betenulhatsz pár bevált módszert. Itt minden játék más, a kaptafázás nem mûködik. Vannak adottságok amikhez alkalmazkodni kell, ami tovább fûszerezi a játékot. Nem tudok ennél összetettebb, és több stratégiai érzéket igénylõ játékról. Elég sokat kell benne fejben számolni, és minél magasabb szinten tudod kiszámítani a dolgokat, annál jobb leszel, de összetettségédõl adódóan egy idõ után kénytelen leszel tippelni az eredményt, és rutinból hozni bizonyos döntéseket. Ménél késõbb kell tippelned annál inkáb pro vagy. Ha gondolod összefoglalom, hogy a legelsõ legyártott egységnél miket kell figyelembe venni, hogy képbe legyél mit is kell gondolkozni rajta. Természetesen ahogy halad a játék úgy bonyolódik is.
Hol van az leírva hogy egy videójátéknak nem az ( instant ) szórakoztatás a célja? segítek: akármeddig nyúlunk vissza a történelemben mindig is a fõ irányvonal a szerinted primitív, hülyéknek való játékok voltak, legfõképp a shúterek, ez volt 20 éve, 10 éve és ez van most is.
Hogy neked valami felsõbrendû értékrendet kellett felállítanod azért mert te Simcityvel éred el azt hogy egy játék szórakoztasson az a te magánügyed, de emiatt leszólni bármi mást, elég primitív gondolkodásmódra utal. Amúgy sokan játszanak ezt meg azt is, semmi sem zárja ki egymást.
Szerinted ez emberek akik konzolt vesznek azok nem rendelkeznek pécével? :)) aki konzolt vesz az instent primitív és hülye lesz? megint csak a totál primitív gondolkodás módodnak lehetünk szemtanui. Az alapvetõ számítástechnikai dolgokat meg azon túl sok mindent az iskolában megtanítják, és maguktól rájönnek, mert egy pc nélkül manapság tanulni sem lehet és nagyon sok minden azon keresztül bonyolódik le.
A "baszkurálás" csak macera, semmi köze ahhoz hogy ért hozzá az ember vagy nem. Akkor lenne szép világ, ha nem kellene egyátalán driver, hardwer, windóz és minden más hülyeséggel foglalkozni, ja hogy létezik ilyen a konzol?:) de a konzolon csak játszani lehet, hisz arra van, aki excel függvényeket akar számolni az pécén teszi, ha nincs konzolja, ha van.
Hadd éljek egy másik hasonlattal; Egy kisgyerek a játék élményére vágyik; el tudja hinni, hogy Õ most egy indián, cawboy, vagy éppen serif a vadnyugaton. Az Játék élménye számit, a hangulata.-> KONZOL. Egy nagyobbacska gyereknek ez már nem megy. Nem tudja a hintalovon ülve cowboynak érezni magát; elkezd mondjuk makettezni, és miközben a RÉSZLETEKKEL bíbelõdik, fejben ott van a II. WH-ban, vagy egy repülõgép hordozó fedélzetén. ->PC. Tehát a különbség az, (meglátásom szerint) hogy míg konzolon az ÉLMÉNY számít, addig PC-n a kidolgozottság, a részletek a mérvadóak. Ezért nem lesz sosem sikeres egy konzolos játék PC-n, és fordítva, csak akkor, ha mindkettõ igényei maximálisan ki vannak elégítve. Ezért tud egy Mass Effect sikeres lenni mindkét platformon, és ezért nem jött ez össze mondjuk a GTA4-nek. Mindkettõ elég élményt, és elég részletet kínál, csak utóbbi portja siralmas. Ezért "hal ki" az NfS PC-n; nincs fizika, és ezért sikeres a TDU, a hibái ellenére; fizika, élmény, részletek a helyükön vannak.
Nem, valójában azért nem reagálsz, mert tudod, hogy igazam van, és nem is tudsz.
Én nem mondom, hogy nincs létjogosultsága a primitív, hülyéknek készült játékoknak, hát hogyne lenne? Tele van a világ hülyékkel. Veszik is a konzolt, mint a cukrot. És a hülyék vannak többen, nyilván rájuk épít a játékipar is. Ugyanúgy, mint a kereskedelmi televíziózás.
Egyébként meg attól senkinek nem lesz számítástechnikai ismerete, hogy bebassza a lemezt, meg nyomkodja a kontrollert. Konzolon soha nem fogsz értelmes számítástechnikai tudást összeszedni. Még alapszintût sem, nemhogy közepest. Az neked csak azért van, mert PCvel is foglalkoztál. Az, amit a PCn baszkodni kell, amit a konzol jótékonyan elrejt elõled (oprendszer baszkurálása, mi az, hogy driver, milyen hardverelemek vannak a gépben) az már egy felhasználói szint. Amit konzolon soha nem szerzel meg.
Szerinted aki játékiparban mozog nincs meg neki egy minimum közepes számítástechnaikai ismerete, amikor már az óvodában is a számítógépes játék a téma és ezen nõnek, nõttünk fel? amúgy milyen tudás kell, windóz ismeret?:D nyilván nem programozási szinten kell hozzá értenie egy embernek.
Nem téma hogy téged mi érdekel, ez a része nem is érdekel.
GeoW egy kiváló TPS játék. Hol van az leírva hogy egy videójátéknak nem az lenne a célja mint mondjuk a GeoWnak vagy CODnak? nem értem mire fel primkózol.
A többi zagyvaságod kritikán aluli minden téren arra már nem reagálok.
az hogy a játékok olyanok amilyenek nem a konzolok hibája hanem a fogyasztóké (játékosoké)
Egy konzolos játék sosem lesz olyan összetett, mint egy PC-s. Nem véletlen nincs fedezékrendszer a CoDMW2-ben. Konzolport. Nincs rá szükség, KONZOLON. PC-n volna. Crysis. Le kell butítani a motort, hogy lehessen Crysis2 konzolon. Kicsit randább lesz, fizika gagyibb, AI sík hülye, stb. Borítékolható. Konzolon a célzás egy vicc. Mafia2 trélerét megnézed, vagy bármelyik játékkal játszol, látod. Elég "kb arra" lõni->heccsátt! PC-n szeretjük vegast, SWAT-ot, stb. Nem mész oszt lõsz. Persze, idõnként az sem rossz. Egyébként, valahol csodálkozom is, hogy M$ csak most tér észhez; sokszor annyi Win "rohangál" magánkézben, mint ahány konzol valaha is lesz. Hatalmas potenciális piac, kiaknázatlanul. Jó, tudom a XBOX nevet be kellett vezetni, ezért van ez a hanyagolása a PC-nek, de már kezdett kicsit túl sokáig tartani. Mind1, meglátjuk, mi lesz? Csak a szájuk jár, vagy történik is valami.
Mondjuk játékpreferenciában különbözik a kettõ. No meg számítástechnikai ismeretekben. Többek közt. Na meg az igények.
Egyébként meg magamból indulok ki egész egyszerûen, meg a haverjaimból. Nekem van igényem a minél összetettebb játékokra, ellenben a konzolos szarok nagy többségét bottal sem piszkálnám, piszkálom, mert annyira primitív agyatlanok. A kibaszottnagy konzolos sikercímeket általában nem szoktam érteni, hogy mi a faszomat látnak benne olyan kurvajót. Gears of War kiváló példa, egy fantáziátlan tucatszar, aztán mégis világsiker. Vagy a CoD6. Ezzel szemben meg a kedvenc játékaim egyrészt meg sem jelennek konzolra, másrészt PCn is csak egy szûk réteg játszik velük.
Egyébként meg ne akard nekem bemagyarázni, hogy az a sok idióta a konzolos topikban, akik annak drukkolnak, hogy egyes címek NE jelenjenek meg PCre, azok közben suttyomban PCn tolják a stratégiákat. Meg a rengeteg elbaszott balfasz, akik a leglineárisabb agyatlan hentelõs FPSben képesek elakadni... Eh, hagyjál már a hülyeségeiddel!
Egyébként meg az emberek többsége hülye, mint a segg. A nagy tömeget csak alacsony szinttel lehet elcsábítani, és bizony a konzol pontosan ezt teszi. Párhuzamként említeném a Mónika showt.
Vicces ember vagy. Egy konzolos játékos miben más mint egy pécé játékos? hisz ugyan azzal játszanak, a nagy többség mindenkép, a többi meg különösebben nem számít. Honnan tudod hogy a konzolos nem játszik pécén "gondolkozós" játékokat? honnan veszed hogy aki konzolon játszik az "hülye"? azon kívül hogy a pécé egy csináld magad platform buktatókkal, ellenben a konzol egy fix, only játékgép.
Ja, még annyit, hogy nem csak a döntés sebessége a különbség RTS és TBS közt, hanem a mélysége, összetettsége is. Egy körökre osztott stratégiában általában sokkal több lehetõséged is van egy RTShez képest, így effektíve többet is kell gondolkozni rajta, hogy az adott szituációban mi lenne a legjobb.
Inkább az alapszó jelentését próbáld felfogni. Ja, lehet fogni egy gecinagy kalapácsot, aztán addig püfölni vele a meghatározást, amíg bele nem fér egy gazdasági szimulátor is, de nem véletlenül hívják gazdasági szimulátornak.
Nemtom, egyébként mit kötekszel, én is azt mondom, hogy ez egy szûk réteg szórakozása (mármint a gondolkozós játékok), ami szûk réteg viszont nem a konzolosok közül kerül ki. Konzolon nincs igény gondolkozós játékokra, még az a kevés puzzle, amit a hentelõsekbe csempésztek PS1 korszakban, már az is túl sok agymunkát igényel az átlag konzolostól, és ezért a fejlesztõk is ma már inkább kihagyják a játékaikból.
Nem mondtam egy szóval sem, hogy nem szeretem az RTS-eket, sõt, valójában mostanában szinte csak a DoW2-vel játszom, multiban, 2v2-t vagy 3v3-t. Pont a héten néztem meg, valami 470 órám van már benne.
Pont ezért mondom azt, amit mondok, tudom mirõl beszélek. Klikkelõbajnokság. Összehasonlíthatatlanul több meccs múlik azon, hogy sikerül-e leklikkelnem, amit akarok, mint azon, hogy mit csinálok, hogyan döntök.
Helyzetértékelést még nem nevezném túlságosan nagy agymunkának. Az azért egy FPSben is kell.
Sebességben nincs igazad. Az én hobbi szintemen is számít. Sõt, amikor laggol, és kibaszottul lelassul a játék, akkor szinte mindig gyõzünk. Pont azért, mert van idõnk végigklikkelni a dolgokat. Emellett rengeteg múlik a megfelelõ pillanat eltalálásán, játszmákat dönthet el, hogy egy másodperccel elõbb vagy késõbb klikkelsz le egy kritikus mozdulatot.
Na, most nézem, te is nagyjából ezt írtad. Igen, a pontosság. Ami megint csak nem agymunka, hanem ügyesség, majdnem ugyanaz az egérkezelési "skill", mint egy FPSnél.
Na jó, mondjuk most azért erõsen a DoW2 jár az eszemben, és az azért valóban egy halálba lebutított RTS, már-már taktikai akciójáték. De egyébként minden fõbb fázis megvan benne, mint egy "hagyományos", bázisépítõs RTS-ben.
De emlékszem még Cossacks meccsekre, amikor multiban mire én elvergõdtem tier2-be, addigra a haverom lerohant fullos fejlettségû, kurvanagy sereggel. És nem hülye voltam, csak lassú. Szerintem a bázisépítõs stratégiáknál még sokkal inkább a sebesség számít, mint a gondolkodás.
"City-building games are a genre of strategy computer game"
Nem sikerült elõre jutni semmit... azon a pár címen túl, ami lényegében ugyan az a kategória és ugyan azt a szûkebb réteget szolgálja ki amihez a konzolnak különösebben semmi köze. ( egy Civilization és egy Tropico 3 ( 360 ) megjelent rá ebbe a genbe )
"azokhoz tényleg nem kell agy, csak géppuska-mutatóujj meg némi helyzetértékelési képesség."
Körökreosztottban az a jó, hogy több idõd van agyalni azon hogy mi legyen a köv mozdulatod...RTS-hez gyorsabban forgó agy kell...(lehet hogy ezért nem csíped õket? :D)
A helyzetértékeléshez nem kell agy? És miután folyamatosan kikapsz, nem kell elgondolkozni hogy mit csinálsz rosszul? Hol baszod el a nyersanyagot? Hol indulsz el olyan tech-treen amit utána nem is használsz?
sebesség: szerintem az rts játékosok felsõ 10% (versenyszinten-megélhetésbõl)az, akiknél a sebesség már befolyásoló tényezõ. (de ott már nem látok semmi szórakoztatót a játékban)
Ha nekiállsz úgy játszani hogy mindent "csak" PONTOSAN csinálsz, nem pedig gyorsan, akkor is jókat fogsz tudni játszani...persze ehhez ott kell lenni fejben. Kell legyen a fejedben indulásnak egy irányadó terv. Tudni kell folyamatosan hogy mit akarsz elérni, mi lesz a következõ lépésed, hova terjeszkedj, mikor támadj, ne építs feleslegesen sok védelmet, ne fogyjál ki a pénzbõl, tudd hogy mit épít/tervez a másik...sorolhatnám
Persze biztos van RTS ahová nem kell agy (fõleg a gépi AI ellen), de abban a pillanatban, hogy egy másik jétékossal játszol esélyed sincs ha nem gondolkozol.
Te ennyire segg vagy? Ezek EGYIKE SEM RTS. A C&C RTS, a DoW RTS, a Starcraft RTS, a felsoroltak NEM RTSek. Az egyik fele körökre osztott stratégia (Space Empires, Total War, Combat Mission), a másik fele meg ugyan realtime, de gazdasági szimuláció(Tropico, Simcity), ami kurvára nem stratégia.
Innentõl kezdve nincs mirõl beszélnünk, fingod nincs a témáról.
Semmi újat nem nem mondtál. RTS arról szól hogy "trükkel", gyorsasággal, betanult koreográfiákkal a másik gyengeségeit kihasználva legyõzd a másikat, de lényegében minden olyan játék errõl szól. Azt kérdeztem hogy mit kell gondolkozni? gondolkozni kell pl egy puzzle megoldásnál... ilyen játékok szép számmal vannak kézi konzolokon, vagy kalandjátékokban. Az akció játékból kihaltak, pedig ez mint említettem a PS1 idõszakában konzolon nagyon erõs volt.
RTSeken kívül nem sikerült írnod egy címet sem... akkor meg mi a baj? RTSnek sok köze nincs a konzolhoz.
arra gondolt szerintem hogy jóval összetettebb játékok voltak anno pcn mint konzolon, ma is van még pár darab pcn, de egyre kevesebb, agyatlan játékoké a jövõ, elég megnézni az idei e3at, de neked ezt minek is mondom el mikor a epik hentfosától voltál odáig , boáhh
Most erre mi a faszt mondjak? Semmit nem kell, csak akkor kinyír a legseggbutább AI is. (Multiban meg úgy megaláznának, ahogy játékban még soha nem voltál) Az ügyességi játékokhoz sem kell ügyesség, csak akkor, ha játszani akarsz vele... Na ugyanez vonatkozik a gondolkozós játékokra, hogy nem kell hozzá sok ész, ha nincs problémád azzal, hogy folyton belebuksz.
Ha gondolatokkal akarsz játékot irányítani, akkor szerintem várj még pár évtizedet. (Most hülye vagy, vagy kifejezni vagy képtelen magad?)
Egyébként ne várj tõlem új címeket, tudom, hogy rétegjátékok, és tudom, hogy baromi ritkák, pont azért, mert a játékosok csak igen kis százaléka fogja fel, hogy egyáltalán mit is kéne csinálni. Egyébként Simcity, Space Empires, Total War, Tropico, Steel Panthers, Combat Mission, menedzserjátékok(ezek újabban mondjuk netre költöztek), meg úgy nagyjából a legtöbb körökre osztott stratégia. Tudod, azokról a játékokról van szó, ahol nem mindegy, hogy mit csinálsz, mert jön a gémóver vagy a csõd.
RTS-t eszemben sem volt írni, azok tényleg inkább klikkelõbajnokságok, jellemzõen kõ-papír-olló alapokon, azokhoz tényleg nem kell agy, csak géppuska-mutatóujj meg némi helyzetértékelési képesség.
Na igen, ez a konzolos színvonal, agyatlan lövöldébe betuszkolt három agysejttel megoldható problémák jelentik a "gondolkozós" feladatokat. Amik nem mellesleg egyébként is kezdenek kimaradni a játékokból.
Szerintem aki már addig eljut, hogy felfogja, hogy mirõl szól egy Civ, és hogy mit is kéne csinálni, az már benne van a top 10%-ban.
Mondjuk amire válaszoltál, azt én sosem állítottam. Mármint azt, hogy egy véletlenszerûen kiválasztott PC játékos minden esetben nagyobb IQval rendelkezik, mint egy véletlenszerûen kiválasztott konzolos. Nyilván, ha a felismerhetetlenségig eltorzítod amit mondtam, akkor kurva egyszerû cáfolni.
Én azt állítottam, hogy a konzolok hardvere nem bírja a csillivilli grafika mellett a faéknél bonyolultabb játékmechanikát, illetve hogy az _átlag_ konzolosnak magas egy Civilization.
Egyébként egy átlag PCsnek is magas a Civilization. (Nem fennakadni a civen, mondhattam volna bármilyen összetettebb gazdasági/világszimulációt, vagy stratégiai játékot)
Igen, ezek rétegjátékok, de mégis van piaci jogosultságuk, és SOHA nem fognak átköltözni konzolra. Másik fele ugyanennek, hogy konzolon nincsenek is egyáltalán ilyen típusú, gondolkodást igénylõ játékok, csak a sekélyes, gyorsan elérhetõ szórakozásra (causal gaming) épít mind. Tehát ha egy konzolos gondolkozni akar egy játékon, akkor elõvesz egy rejtvényújságot, vagy vesz egy PC-t.
Nem láttam még különösebben agyt megerõltetõ játékokat, max a kalandjátékok, vagy a ps1 idõszak, ahol egy Resiendt Evilbe is voltak fejtörõk, és sok más konzoljátékba, pl Silent Hill stb stb...
Hát a modern warfare 2 még pc-n is top3-ban van,így nem hinném hogy egy pcjátékos magasabb iq-val rendelkezne mint egy konzolos.Amúgy ha van mindkettõ akkor hülye vagyok vagy okos?
Nos mivel a konzoloknak most beáldozott, hála a casual szaroknak, Kinect, Move, Wii, oda a hc játékok korszaka. Jómagam öreg vagyok már bohócnak, így pont az erõsen haldokló PC játékscene az ami még életben tudja tartani az érdeklõdésemet, plusz a handheld fronton van még némi értelem, hacsak a 3DS azt is ki nem írtja.
Szóval halott volta ellenére már csak ez maradt nekünk, a jó öreg PC... ÉS ezt egy konzolmodi mondja nektek!
Egy belsõ dokumentum szerint a redmondi óriás a jövõben ismét több figyelmet kíván szentelni a PC-nek, mint játékplatformnak. Feltételezem, nem titok elõttetek, hogy a Microsoft az utóbbi években némileg elhanyagolta azt a játékplatformot, amelyen a Microsoft Games Sudios megszületett. Úgynevezett hardcore játék a kiadó égisze alatt 2007-ben jelent meg utoljára asztali rendszerekre, s azóta néhány, egyébként kiváló logikai játékkal szúrták ki a szemünket.
A Kotaku azonban rátette mancsát egy belsõs dokumentumra, amely arra enged következtetni, hogy az Xbox 360 mellett a jövõben a PC számára is szorítanak helyet. A belsõ kérdezz-felelek egyik kérdése így hangzik: "A Windows platformon megjelenõ Fable III arra utal, hogy a Microsoft ismét többet invesztál majd PC-s játékokba? Mennyire más a mostani helyzet a korábbi, PC-t támogató kijelentésekhez képest, amelyeket sosem követett robusztus játékkínálat?"
A válasz pedig: "A lebonyolított forgalmat tekintve a Windows minden kétséget kizáróan a világ legnagyobb játékplatformja, ezért rendkívül fontos a Microsoft számára. A hc játékoktól - mint a Fable III - kezdve a szociális és Facebook alapú címekig többen és többet játszanak Windows alatt, mint bármely más platformon. A Windows 7 egy világklasszis játékplatform, s mérget vehettek rá, hogy a Microsoft jól felfogott érdekében áll saját fejlesztésû tartalmakkal kihasználni ezt. A Fable III karácsonyi megjelenése csak az elsõ nagyobb lépés, még a nyár folyamán további hírekkel szolgálhatunk.
No kérem, ez még nem hivatalos, kezeljétek egyelõre pletykaként, de vitathatatlan tény, hogy a Microsoftnak komoly adóssága van a PC-s játékosok felé, s ideje elkezdeni törleszteni.- GS
Jól hangzik milyen kár hogy én már nem hiszek a MS-nek a pénz beszél és a mai világban csak ez számit.
konzol only játékok nagyrésze lövölde ezt az idei e3on is láthattuk, pcre meg jönnek ilyen nyalánkságok mint civ5, sc2, disciples3 stb, rétegjátékok ahogy te mondanád, nekem meg kedvenceim :)
Játékokban nem lesz hiány. Az exlu folytatások jönnek menetrendszerûen, és sok jó multiplat, vagy konzol only játéklett bemutatva, szóval el vagyunk látva a következõ évben is bõven. GCn még lehetnek érdekességek amúgy is, amik most nem voltak. Azt nem tudom hogy kebesebb e a játék, de amit láttam azok többsége igényes munka és ez a lényeg.
az idei e3 a legjobb bizonyíték arra hogy a jó öreg pcre lehet még számítani
ps3ra is idén kb 2 játékra kell költenem, fos natalba meg moveba nyomják a nextgen konzolgyártól a pénzt, a multi címeket meg hülye lennék fosboxon vagy pisin nyomni, mellesleg én még szeretem az idejemúlt stratégiai cuccokat amik jönnek pcre, lassan sc2 is megjelenik, tán még a kotor mmoba is belekóstolok
a portal 2re meg kíváncsi leszek, gabe szerint a ps3 lesz a legjobb verzió, ahogy ismerem a subhd multi címeket psn sok esély lehet rá, valesz a játék felét kiveszik a többi platformból hogy igaza legyen, vagy csak egy skin dlcre gondolt az puhos
"A PC-s játékoknak van jövõje?" Válasz: Nincs (Hüly..e kérdésre, hüly..e válasz )
"A PC-s játékoknak van jövõje?" topicnak van jövõje?
mert a PC-s játékoknak igen...
deadtopic
Végre vettem egy 5770-es VGA-t. Most már rendes beállítások mellett is tudok durvulni a GTA: EFLC-ben. :)
Darksiderst én is várom pc-re!
Dante73: Amit belinkeltél cikket, annak olvastad a 46. hozzászólását? Ez komolyan annyira igaz, amit a srác leírt. Ha valakit érdekel a warez és a használt játékok kapcsolata, akkor az olvassa el azt a hozzászólást, mert az annyira igaz, hogy az hihetetlen. Tanulságos...