És ha az 1-2-3 éves játékokat nézzük amelyek még mindig bõven jók azoknak akik nem fanatikus módon megvesznek mindent megjelenéskor, vagy esetleg nincs olyan sok pélzük? PC-re rentgeteg játékot lehet kapni 1-2 ezerért ami 1-2 éve még 10k volt. Konzolra töbsszörösébe kerülnek ezek...
Ez összefüggésben van azzal, hogy a legtöbb új játék instant élményt nyújt csak, kb 4-5 órányi játékot aztán pár hét múlva már nem is emlékszik rá az ember. Ilyen játékokat tényleg felesleges megtartani. Én mint PC-s meg se vennék olyan játékot, ami nem nyújt legalább 20-30 órát, de ez már ízlés kérdése.
Hasonló a gépünk. Nekem az alaplapom Gigabyte P35 DS3, (Asus-t nem csípem) videokari pedig egy 9800Gt/512. (Eredetileg 8800Gts/320-as volt, ami meghalt szerencsére. Mostani jobb) Eddig csak a Crysis fogta meg, de 1024x768-ban élsimítás nélkül, Very High minden csúszka, és nem igazán akart 25 alá menni az FPS. Na jó, 1-1 alkalommal, de nem volt zavaró. És a GTA4 természetesen... Annak nem tudtam megfelelõ beállítást találnom, 1/2-1 óra múltán mindig szaggatott. A gép többi része ua mint a tied.
Többek közt ez a warez alappillére. Minek vegye meg ha egyszer végigjátsza és ugymond elfejetni örökre. Amúgy egy játék egyszer nem lehet maximálisan élvezetes? én nem szoktam többször kijátszani játékokat csak nagyon ritkán pl a Fable2 volt ebben a genbe, de csak azért mert két végigjátszás eltérõ, játékmenetben is, vagy mondjuk a Halo Warsot, de az RTS ami többször játszós. Egy fpst, tpst nem fogok 2-3szor, mert egyszer elég volt, jó volt, maximálisan élveztem. Amúgy azok a játékok amiket a jövõben elõ fogok venni ott vannak a polcon, de amit nem azt eladom, cserélem és veszek újat azon a pénzen.
Hát én el nem adnám ha már megvettem egy játékot. Nem értem ,hogy ez miért jó. amit én megvettem PC-re az mind olyan játék, hogy sokszor elõveszem. Mondjuk itt a Dragon Age, végig toltam két karakterrel. Jó ideig nem fogom elõ venni. De ha fél év múlva úgy gondolom játszanék vele, akkor ott lesz.
Nem értem én ezeket az embereket. Ha meg egy játék olyan, hogy soha többé nem venném elõ, ezért akár el is adhatnám, akkor az a játék egy szar, és az én szememben semmit sem ér.
Most is kapsz 16ért gond nélkül bármelyik multiban, vagy vidéki boltokban... nézegettem a PSPs Assassin's Creedet Ósanba. 17!!k volt és ez nem vicc, amúgy 7-8 max konzolboltba.
Forza 3 esete nem túl mérvadó, mert alapból olcsóbban került piacra itthon. 12ks már a Limited volt. 10 volt a sima illetve rengetegen adták el akik akkor vettek xboxot mert a gép mellé járt bundle Forza 3 és tényleg 1-2 hét után már 7kért lehetett venni bontatlant.
Az tény hogy a konzolos játékok árai értéktartóak és szépen mûködik a használt játék adás-vétel itthon, amit sokan ki is használnak így különösebben nem vágja földhöz az embereket mert nagyon könnyen el lehet mindent passzolni, cserélni, adni és lehet venni az újat kis anyagi ráfordítással.
Igen ez az árkülönbözet dolog részben igaz. A legtöbb PC-s játék 10k, a koznolosok meg 12. Ez a mostani trend. Bár már jobb a dolog a pár évvel ezelõtti 16-18k-s árakhoz képest.
Viszont amit fontos megemlíteni, hogy elég szétnézni csak a magyar oldalak közül és rengeteg olyan oldalt találsz ahol használt játékokat cserélnek vagy árulnak a népek! És ez a dolog nagyon jól mûködik. A rengeteg bundle packnak köszönhetõen pl. a 12 ezres Forza 3-at pár hét múlva már 5-6 ezerért is meg lehetett kapni, sõt ha akár csak egy hónapot vár az ember már ezreseket tud spórolni. Nem hiszed el mennyien csinálják azt, hogy van 2-3 játékuk és ha már eléggé kijátszották akkor elcserélik. Fognak találni olyat akinek pont arra van szüksége és olyat ad cserébe ami esetleg érdekelheti az embert. De régebbi játékokat ugyanúgy lehet szerezni pár ezresért mint PCnél.
Ezen meglepõdtem én is mert errõl a dologról nem nagyon hallottam elõtte.
Aki meg ugye mindig a legújabb megjelenésekkel akar játszani annak mindig is ára volt.
Milyen gépen van pontosan? Kíváncsi vagyok. Enyém az aláírásomban de mint mondtam elég sok minden megfingatta már, pl. a Dragon Age is sokszor becsúszott 20fps alá pedig nem egy olyan játék ahol a látványra gyúrtak rá.
Korrekt. Annyit halkan hozzáteszek, remélem, nem gond, hogy árban azért a játékok közt van különbség, és az a 2-3 ezres játékonként könnyen elérheti azt az összeget, amit egy PC - konzol árkülönbözete. Csak azért írom, mert mintha sugallnád, hogy a PC drága, a konzol olcsó. Mondom ezt úgy, hogy az én gépem, 2007 Augusztusában 220'000Ft volt, igaz azóta egy ruppót nem költöttem rá, és kis szerencsével nem is kell a következõ 1-2-3 évben.
Totti!
Nem! A konzol nem szar! Kikérem magadnak! Nagyon jó dolog, ez ténykérdés. De ahhoz, hogy maradéktalanul az legyen, szeretned kell azokat a játékokat, amik arra jönnek ki, vagyis el kell fogadnod (Bár több játéknál kellene, és ezt nem konzol ellen mondom, hanem a PC érdekében) a Dragon Age butítását. Ha ezekkel szívesebben élsz együtt, mint egy Halo3 nélkül, akkor valóban jobb a konzol. Én mindig is ezt sajnáltam. Mármint, hogy a PC-s és konzolos játék nem válik eléggé szét, illetve pont nem a legjobb helyen fedik egymást.
Nem akarlak megcáfolni, mert ez így van. Nem is állítottam ellenkezõjét soha.
Inkább elmondom azt én miért vettem konzolt (bocs ha hosszú lesz). Két éve mikor jórészt a komplett gépemet lecseréltem és az egész több mint 150 ezerbe (!) került kezdtem elkeseredni, hogy sem az agyonistenített Crysis nem volt hajlandó menni akadásmentesen normál beállításon (átlagban hozta a 25-30 fps-t ami még el is menne, de sokszor leesett 20 alá ami már nagyon zavaró volt). Aztán valahogy nem nagyon akartak jönni az új korszakalkotó játékok, ami jött az vagy konzolra vagy lebutított konzolport lett. Majd jött a híres GTA4. Hetekig szidta mindenki megjelenés után, hogy ugyan tényleg szebb lett mint a konzolverzió csak éppen egy atomerõmûvön nem ment el normálisan. Persze ha konzolszintre visszabutítottam a grafikát akkor lehetett vele játszani normálisan. Erre jött még az, hogy egyik haverom áthozott egy PS3-at amit rákötöttünk az LCD tv-mre (semmi extra, egy 2 éves 27" samsung lcd tv). És gyönyörû volt. Filmnézésre, zenére, játékokra. Betette a GTA4-et és csak néztem irigykedve, hogy milyen jól fut, PC-n meg milyen gagyi. Na már itt eldöntöttem, hogy ha elfogadható szintre esik az ára akkor veszek egyet. Hozzájött még az, hogy az idei év elsõ felében jóformán egyetlen említésre méltó játék nem jött ki PC-re konzolra meg folyamatosan jöttek a nagy nevek. Most így visszagondolva idei év elsõ felébõl csak a Rainbow Six Vegas 2 ugrik be, jó volt egy Arma2 is ami nagyon nem fogott meg, pedig nagyon vártam.
Aztán jöttek a folyamatos árcsökkentések, majd mikor már 60ért lehetett Xbox elite-t venni akkor vettem egyet. És nem bántam meg. A Fable2 mindig b*szta a fantáziámat, nem csalódtam benne, imádom az olyan stílusú játékokat, ráadásul magyar nyelvû volt. Aztán a Gears of War 2 aminek elsõ részét próbáltam PC-n és nem jött be az irányítás miatt, ellenben ez nagyon is megfogott. Sosem voltam oda az autós játékokért de a Forza3 a rengeteg választható kocsijával és remek grafikájával szintén ütõs. A csúcs az meg az Assasssins Creed 2 volt idén ott a grafika is olyan szintû, hogy hanyatt esik tõle az ember. Felmész egy nagy toronyra és belátod az egész várost. És most csak az exkluzív neveket soroltam. Aztán jön majd az új Halo, az Alan Wake (ami nagyon korrekt kis játék lesz) Fable3 meg még csomó exkluzív név. Na de még így is maradt csomó exkluzív játék amit ki sem próbáltam Dead Or Alive sorozat, Brutal Legend (sok helyen az év játéka szavazáson is bent volt a jelölteknél, érdemes megnézni róla 1-2 videót, gondolom a Jack Black név sokat mond), HALO3.
És akkor még arról nem beszéltem, hogy ha jön valami haver akkor jópár játék játszható osztott képernyõn (vegyük csak a GoW2-t vagy a Forza3-at). Na az megint egy nagy élmény.
De akiket ezek a játékok nem érdekelnek és örül annak ami még kijön PC-re, na meg az sem zavarja, hogy a legtöbb játék irányítása direkt konzolra van kitalálva, annak tényleg felesleges a konzol. Ezzel nem is akarok vitatkozni.
Exek mindenkit érdekelnek, ha pécém lenne akkor Crysist játszanám, meg Witchert, belekostolnák a Total Warba stb... viszont nekem nincs szükségem gémer pécére, semmilyen szempontból sem. Az biztos hogy számomra sokkal több olyan játék jön konzolra ami érdekel, így a pécé kilõve. Sokkal több jön 360ra így a PS3 kilõve és a Wii is, ami még ha teknóban hogy is, azzal is eljátszogatnák mert vannak rá kellemes címek, bár hosszú távon semmi kép sem kötne le.
Te magadból indulsz ki, ami nem baj, de azt hogy felesleges így kijelenteni badarság, fõleg hogy a konzolok uralják a piacot. Azt hogy a konzolt választják az emberek többek közt azért teszik mert játékra van kitalálva, õk csak játszani akarnak, semmi mást, amit maradéktalanul megkapnak. Exek és a timed exek pedig léteznek, vagy konzolon játszol velük vagy sehogy, vagy késõbb pécén, már ami megjelenik. Ez van, de azt ne hidd hogy a konzolosoknak szar, mert ezzel a dumával az jön le, hogy szerencsétlenek pedig ha pécén játszhatnának akkor sokkal jobb lenne nekik. Nem lenne! azért játszanak konzolon.
Bocs, hogy megszólítalak, pláne az után, hogy azt kértem Tõled, Te ne tedd ugyan ezt velem, de lenne egy kérdésem. Azt ugye informatikusként tudod, hogyha valakit nem érdekelnek az exkluzívok, és a timed-exeket ki tudja várni, tényleg teljesen felesleges a konzol? Cáfolj meg, kérlek!
Ha már itt vagyok leírom a véleményem: Számomra teljesen érthetetlen, hogy miért használ valaki konzolt. Semmi olyat nem nyújt amit egy PC ne tudna, ellenben a PC-vel bármit csinálhatsz, nem csak játszhatsz. Ennyi. De persze megértem a konzolgyárókat...az üzlet az üzlet...a sok 10 éves aki inkább megveszi a konzolt minthogy megtanulja a PC-t kezelni. Pedig hihetetlen nehéz egy dolog az...
Igen ,meg a komor ,sötétebb hangulatra leszek kiváncsi ,storyban mindig is eltalálták az izlésemet remélem most is igy lesz.
Az EA tudta, hogy a BW-el nagyot kaszálhat, és sürgette a fejlesztõket, így hamarabb megjelent a Dragon Age. SZERINTEM, persze.
Pedig ezt a részét nem is vitattam, csak nem tulajdonítottam neki olyan jelentõséget, mint te. Gyakorlatilag amint konkrétumok derültek ki a játékról, látható volt, hogy nem az eredeti álmot kapjuk meg. Én õszintén szólva csak tessék-lássék vártam a játékot, szinte csak "véletlenül" rendeltem elõ. Végül a hibái ellenére is kellemesen csalódtam benne, és látszik rajta, hogy eszméletlen munka van benne.
Amúgy nekem inkább a Mass Effect csalódás (elsõsorban mint RPG), a várhatóakhoz mérten is, de jó játék ezzel együtt is. Azt viszont nem bánom, ha az akciórészeken javítanak, mert ha nem is lesz körökre osztott hardcore-ság belõle, taktikai akciójátékként még mûködhet jobban ez a rész.
Viszont ahogy nézegettem az akció része sokoldalúbb lett, a kasztok jobbak, több a lehetõség és a skill, amit remélem használni is kell mert az ME1ben nagyon nem kellett.
Te is tipikusan azon emberek közé tartozol akik nem követik figyelemel egy általuk várt játék fejlesztését.
Én már rég elfelejtettem mi is volt az alap koncepció meg mit igérgetek 5 ével ezelött olyan rég volt már a bejelentés ,de az utobbi 1-1.5 évben követem a hivatalos forumot meg a rivjukat igy aztán képben voltam mi is lesz ez a Dragon Age.
BG 1-2 ,Fallout 1-2 ,Planetscape szintü hc crpg-re feleslegesen vársz mert olyan már nem lesz többet egy fejlesztö se meri bevállalni a mai világban amikor a casual gamerek uralják a játékpiacot.
Ez hogy egy ilyen majdnem oldschool crpg-ét bemert vállalni a mai játékpiacon a Bioware / és nem kis részben a EA / elismerésre méltó.
Azért remélem a ME2 fejlesztésében képben vagy és tudod hogy az elsö részhez képest is kevesebb rpg elem kerül bele és joval több akció ,csakhogy abbol is nehogy csalodás legyen.
Hazudni én egy szóval nem hazudtam. Kicsit haragudtam a játék megjelenésekor a BioWare-re, mert nagyon sokat vártam tõlük, és ez a játék nem hogy forradalmat nem hozott, de még a Baldur's Gate-eket sem igázta le, sõt, inkább volt egy fantasy KOTOR, mint BG. Egyszerûen magasak voltak az elvárásaim, és mivel korábban sosem kellett csalódnom a cégben, gyermekded mód hittem nekik 2004-ben (és 2006-ban is, lévén akkor is elõálltak ezzel a dumával). Persze, tudtam valahol, hogy képtelenség... de nekem baszta a csõröm a felelõtlen ígéretek sokasága a BioWare-tõl. (Igen, ez is szubjektív dolog.)
Persze, hogy magánvélemény. :) Ugyanakkor lehet benne valami, és ez a hobbiprojekt-dolog is igencsak érdekes takaró, pláne a Mass Effect sikere után. Az EA tudta, hogy a BW-el nagyot kaszálhat, és sürgette a fejlesztõket, így hamarabb megjelent a Dragon Age. SZERINTEM, persze.
Jó utánanéztem nem 30-40 óra hanem pontosan 56. :D
Mondjuk a kódexeket meg fejlegyzéseket nem volt türelmem végigolvasgatni. :)
De ha konzolon tényleg nem sebzik a csapattársaid a területi varázslatok az tényleg brutál könnyítés. Na meg nekem inkább a fenti taktikai nézet jött be legtöbb helyen. Akkor ez végre tényleg egy olyan program ahol a PC-s változatban több lehetõség van, na meg ugye a magyar nyelv sem mindegy...
Visszatérve a CryEngine 3-as videóra, ott a next-gen ready felirat nem a mostani generációra vonatkozik? Sokáig hívták így ezt a generációt na meg azt én is mókásnak találnám ha a következõ generációra gondoltak volna ami majd jön 2012-ben vagy nem... Bár akkor meg úgyis világvége szóval tök mind1.
úgy tudom a legnehezebb nehézségi szinten is, és Tottinak abban igaza van hogy az irányítás miatt van ez a könnyítés, normálon a nwn2 is ilyen volt ha jól emlékszem pcn
"Érdekesség egyébként, hogy a CryTek azt állítja, hogy a CryEngine 3.0 már next-gen ready, azaz a megfelelõ kezekben a PS4 / Xbox 720 is baba grafikát mutathat vele"
ez eddig az év vicce.
Az egész ott bukott meg hogy átvitték idétlen tps nézetbe, magyarul csináltak belõle egy öszvért, mert az biztos hogy nem erre tervezték a többi már csak hab a tortán, de még ettõl függetlenül is a Risen, Two Worlds és egyéb borzadályok közt kiemelkedõen jó konzolon.
Ami mondjuk nálam így is kitett szerintem 30-40 órát biztos.
Az szép, én 110 óra alatt sem értem a végére :)
Miben más amúgy a konzol változat harcrendszere?
Nem lehet rendesen eltávolítani a kamerát, nincsen úgymond klasszikus nézet. Több rivjú szerint le is butították emiatt az AI-t, és kevésbé kell taktikázni a csatáknál. (Emellett kivágták a hidas puzzle-t, szintén a kameranézet miatt.) Csak olvastam, mivel szintén PC-n játszom vele.
Egy RPGben a végigjátszás nem feltétlen azt jelenti hogy végigrohanás a storyn, mert az tényleg 20-40 óra szokott lenni, hanem lehet felfedezni, mindent felkutatni, extra tápos dolgokat megkeresni, halomra grindelni és fejlõdni, ha van benne valami minijáték pl egy Colosseum szerû küzdõtér ott is el lehet tölteni 10 órát minimum a harcokkal stb.. stb.. aki alaposan nekiesik az simán rátol 100-200 órát minden gond nélkül, persze ehhez az kell hogy az ember ne unja a 1000. csatát sem.
Nekem a Star Ocean 4 ( jrpg ) volt eddig a plafon kb 90 órával, viszont ismerõs 170 órát tett bele fele idõ alatt mint én...
Azzal a több 100 órás végigjátszással szerintem maximum magukkal b*sztak volna ki. Nehéz olyan hosszú ideig fenntartani az érdeklõdést. Így is a játék vége felé sokszor volt már olyan érzésem, hogy jó pár küldetés meg esemény már csak idõhúzás címszóval került bele a játékba, hogy kitolják a játékidõt. Ami mondjuk nálam így is kitett szerintem 30-40 órát biztos. Bár nem is rohantam végig vele de még maradt pár küldetés aminek nem jártam utána.
Miben más amúgy a konzol változat harcrendszere? PC-n játszottam a magyar nyelv miatt.
Maradjunk annyiban, hogy az egy erõteljesen vitatható magánvélemény, hogy a felvásárlással egy csapásra drasztikusan módosították a régi koncepciót.
A Dragon Age némi túlzással a BioWare ambíciózus hobbiprojektje volt, amely mindig kevesebb figyelmet kapott az évtizedben az úgymond konzolos RPG-iknél, a hivatalos fórumon is megírták, hogy nem fejlesztették végig gõzerõvel.
Tény, az EA sürgette a BW-t, ahogy az is, hogy még éveket várhatnánk rá, és az EA nélkül is meg kéne vágni az eredeti koncepciót. (Még a Blizzard is váltott, "butított" koncepciót a WC3 esetében...)
Részemrõl kivártam volna, de azt nem tudhatom biztosan, hogy akkor jól jártunk-e volna. Azt tudom, hogy így igen. Csak ne legyen kevésbé ambíciózusabb a második rész, és tegyék helyre a karakterfejlesztés gyermegbetegségeit! Van min javítani, de van is mire építeni.
Az NFS-ek különbözõ verzióit nem ismerem jól, nem tudom, hoyg miként aránylottak egymáshoz, de a Carbonig túl nagy probléma nem votl velük. Onnantól kezdett egyre nevetségessebbé válni a optimalizálás, tudtommal konzolon is.
" Félreértés ne essék, a DAO tök jó RPG, de nem az, aminek indult."
Megsúgom hogy azok a dolgok melyeket elterveznek és bele szeretnének pakolni, azok egy része csak koncepció marad és ennek semmi köze az EAhoz, mert minden másnál így mûküdik, vagy csak felnagyították azokat a dolgokat melyektõl a játékuk különb, ami természtesen nem jelenti azt hogy a júzer hátast dob tõle amikor kipróbálja mert messze nem olyan mélységû mint azt gondolná, persze más játékokhoz mérten elég eltérõ lehet, szóval van benne igazság de van benne hazugság is.
Nem arról van szó, hogy konzolos-e, épp alant írtam, hogy azoktól a verzióktól sokkal jobb. Ma már más az EA, mint anno volt.
A koncepció más miatt változott. Az eredeti elképzelések túl grandiózusak voltak egy olyan cégnek (EA), ami még ebben az életben pénzt akart látni belõle. Saját nyelvet írtak volna a játék népeihez, és több száz órát tett volna ki egy végigjátszás... bizony, 2004-ben még más szelek fújtak! A legjobban viszont a sárkányokat övezõ misztikumot hiányoltam, ami eredetileg a játék legnagyobb erõssége lehetett volna. Félreértés ne essék, a DAO tök jó RPG, de nem az, aminek indult.
A BioWare-en azóta nem múlik szar sem, hogy az EA rátette a mancsát. Jól mutatja ezt az eredeti Dragon Age koncepció majdnem teljes átalakítása. Hogy pedig válaszolhassak, ott vannak az NFS-ek, melyek PC-s változatai a konzolosok mellett sokáig rosszabbak voltak (kb. az HP2-tõl számítva a Fosvantedig... az NFSU még elment, legalább nem lett rondább).
Pedig az EA, egy olyan cég terméke, ami pár éve két lábbal taposta a PC-s portokat.
A sportjátékainál még mindig, de milyen más játékoknál tett így régen? Nekem nem jut eszembe egy sem. (Mellesleg ez a Bioware-en is múlt, illetve azon, hogy eredetileg PC-re fejlesztették a játékot, már elég jól haladtak vele, mire az EA egyáltalán felvásárolta õket.)
Kár aggódnod, ezt jól példázza a Dragon Age: Vérvonalak PC-s változata is, ahol a harc rendszer összetettebb és jobb, mint konzolon (a nézet is lehet más). Pedig az EA, egy olyan cég terméke, ami pár éve két lábbal taposta a PC-s portokat.
Sok ilyen faszságot írnak a 12 évesek. Nem kell meglepõdni rajta. Amúgy a Crysis 2 konzolon is jól fest majd, ami tekintetbe véve, hogy négy évvel ezelõtti hardverekrõl van szó, nagyon komoly munkáról árulkodik.
Érdekesség egyébként, hogy a CryTek azt állítja, hogy a CryEngine 3.0 már next-gen ready, azaz a megfelelõ kezekben a PS4 / Xbox 720 is baba grafikát mutathat vele.
Elég sok multiplatform játék PC-s verziója kap honosítást, miközben a konzolos nem. A szinkron egyértelmûen attól függ, hogy mennyire fogyott itthon az elsõ rész, illetve mennyire erõs nálunk a CD Projekt. (Persze az általános financiális helyzetük mellett. Ugye takarékossági okai is voltak a Rise of the Wolf lefújásának.) Az elõd szinkronja aligha hozta vissza közvetlen módon a befektetett pénzt.
A harcrendszer mindig is marginális kérdés egy RPG-nél, elég sokszor sikerült már elrontani. Az eddig látottak alapján az eddigi irányvoanalt követik, ennek pedig csak örülni tudok. De ez tényleg egy olyan pont, ami miatt mindig lehet aggódni. Az a baj, hogy az elsõ rész harcrendszere megosztotta a népet, de legalább a rajongók többsége kiáll mellette. (Legalábbis régen a pozitív visszajelzések voltak túlnyomó többségben a hivatalos fórumon.)
Mondom én hogy a pc-nek leáldozott.Most már végre megnyugodtam hogy mi is az igazság felnyitották a szemem:
"csak ugy elmondom h az összehasonlitások csalások... leveszik a pc-set minimumra, azt rakják be a konzolosokéhoz... és a konzolosat a pc helyére... bizonyitsd be h nem igy van mert ha megnézed a kis monitorodon és a konzolon egy 102es fullHD-s tévén akkor kifog ugrani a szemed... aj és a konzol sokkal erõsebb és sokkal szebben tudja adni a játékokat"
Az én véleményem annyi, a The Witcher2-t illetõen, hogy tartok tõle, 1-2 konzolos dolog átszivárog a PC-s verzióba, mondjuk egy másik típusú harcrendszer, esetleg nem kap szinkront, mert a konzolos játékokat magyarítani sem (mindig) szokás, így a szinkron már elég merész húzás lehet, és hasonló dolgok, elsõsorban. A grafika miatt itt még nem is aggódom annyira, mint mondjuk a Crysis2-nél.
Az elsõ részt pedig nem kívánom teoretikusan sem összevetni az Uncharted 2-vel, szóval a kérdéseidet ezekben az átgondolatlan formájukban elutasítom. Különben is olyasvalamit akarsz belõlem kihúzni, amit már leírtam, és közel áll a te véleményedhez.
Tartom. De fordítsuk meg. Láttál Te a Witcherhez hasonló grafikával rendelkezõ konzolportot? Vagy akár játékot konzolon? És Witchernél nem is maga a graf fogta a gépet, hanem a sok megjelenítendõ objektum, mert azt nem bírta már a gép, nem magát a grafikát...
Crysis nincs agyon effektezve? élethûségtõl az is messze van, persze a patak melletti követ nagyon szépek és hatásosak. Az hogy kinek mi a szép tényleg szubjektív. Én mondjuk nem várok el egy Gears of Waertól élethû grafikát, meg úgy semmitõl sem, mert nem lehet kivitelezni olyan szinten hogy annak hasson. Próbálkozások vannak a fényekkel, kidolgozással pl GT5, vagy az aprólékos izomodellezéssel az FN4ben, de szó nincs arról hogy fotóreal lenne, persze a játékok közt ezek hajlanak a legjobb az élethûség felé, de ez nem mindig grafikában jelenik meg és álltlában 1-1 jól elkapott momentum az ami tényleg annak hathat elsõ ránézésre, hogy ha mást nem látunk belõle.
Az alábbi logikailag értelmetlen mondaitaddal van a bajom.
És akkor a másik kérdésedre a válasz; igen, tudom, hogy az auróra motort használta. Ennek ellenére, (Vagy épp ezért?) a portolás elbukott. Ez tény. Emiatt is kellett új motor után nézni.
A Rise of the Wolf nem az Aurora engine-t használta volna. Új engine pedig egyébként is kellett volna a Witcher 2-höz az egymillió éves régi helyett, de ha szerinted ma már egy engine-váltás is visszalépést sugall, akkor fogalmam sincs, hogy mi lehetne elõrelépés.
Nem arról van szó, egyetértek, hogy grafikai csoda nem lesz belõle (bár szerintem a Witcher is részben az art designnak köszönhette ak iemelkedõ látványt, a máig elsõ helyre tenném a mûfajban), de azt tényként lobogtatni, hogy a második rész csúnyább lesz PC-n, mint a 2007-es elsõ, kissé merész. Vegyem úgy, hogy ezt vállalod a továbbiakban is, és - jó esetben - 2011-ben vissza térhetünk rá? Esetleg már elõbb, az elsõ normális minõségû videók alapján, ha már azokat nem tudtad kivárni a tényközlésig? (Az eddigi kamerás felvételek alapján nem tûnik úgy, mintha agyon lenne butítva.)
Az, hogy mi szép az erõsen szubjektív. Nekem nem tetszik a felsorolt játékok grafikája, mert nagyon mûanyagszagúak. A crysis szép, élethûbb mint a többi (most az hogy milyen a játék maga hagyjuk, a grafikáról beszélek éppen). jobb lenne ha a sok agyon effektezés helyett az élethûbb graf felé mennének el a fejlesztõk.
Szerintem nem is kell fedezékrendszer hisz ezt régen is megoldottuk más játékokban, beguggolsz egy láda mögé, kihajolsz és lõsz, így legalább én csinálom, én játszom, nem a gép. De ez persze szubjektív én szeretem ha mindent, vagy a lehetõ legtöbb mindent én csinálok egy játékban.
Csak felsoroltam pár U3as játékot ami szép, de akad még pl Lost Odyssey jrpg, csak hát azt nem ismeritek.
Batman: Arkham Asylum - 1-2 órági vittem, gyönyörû, de nem fogott meg a hangulata
BioShock - átütõ az atmoszféra, nagyon szép és igényesen felépített világ és pályák, de több horror elemet, kevesebb akciót vártam, így nem sokáig jutottam benne
Gears of War - kapott õ mindent, 2006ban a legszebb játék, az elsõ nextgen cím volt ami hûha... tökélyre csiszolt TPS, aminél csak egy jobb van a piacon az Uncharted.
Mass Effect - hát én ámultam a graftól, mert sosem láttunk ilyet még egy RPGben, bocsánat akció RPGben, de akkor is egyedülálló megvalósításban és egy rettentõ jó scfifi játék.
Mirror's Edge - ötvözi az fpst a platform elemekkel, egy játék amit végig lehet vinni lövés nélkül, elég merész színvilággal és desingel és játékélménnyel
Tom Clancy's Rainbow Six: Vegas - csak a demot próbáltam, de sosem voltam RW játékos
Batmannak elég tág és tartalmas kombórendszere van, persze lehet hülyén is játszani, meg lehet skillednek is lenni és egy kicsit beletanulni és komolyabb dolgokat végrehajtani.
Mass Effect sosem volt csak RPG, de azt te is belátod hogy messze több mint egy akciójáték, szóval sem nem akció, se nem RPG, hanem akció RPG.
Rátapintottál a lényegre; "manapság mennyire változott meg ez a helyzet, hisz a fejlesztési költségek, bonyolultság, kapacitás nagyon megnõtt, és akiknek nincs valami értelmes koncepciója az jobb ha bele sem kezd"
Én pont a JÓ KONCEPCIÓKAT hiányolom, ami, ha mégis akad 1-1, akkor siralmasan van megoldva. Szemét pedig mindig is volt, mindig is lesz. Az a gond, hogy a technika fejlõdik, a kidolgozás, kidolgozottság meg alig, mert "az sokba kerül"
Elhiszem, hogy megvannak, de nem szépek. Mûanyag kinézetük van a sok effekttõl, kivéve az arcokat, azok jók.
A felsoroltakból szinte mind gyenge játékmechanikában:
Batman: nyomok egy gombot mint állat, és batman mindenkit agyonver a szobában. Pedig szeretem a denevérembert....
GoW: fedezék mögé be (persze egygombos), majd kihajol és lõ, következõ fedezékig fut, kihajol és lõ és így tovább. Monoton.
rainbow six vegas: butított a régi rainbow sorozathoz képest, ez egy scriptelt lövölde csak néha nem árt fedezék mögé bújni, hogy feltöltõdj (ez a másik hülyeség, az újratöltödõ életerõ ennél még a healthpack is jobb megoldás, bár lehet hogy a vegasban nem volt ilyen, most hirtelen nem melékszem). Régen taktikai játék volt most már csak taktikainak mondott lövölde.
ME: RPG-nek titulált, holott annak siralmas, viszont nagyon jó mint akciójáték. Akcióként tekintve tetszett is.
Az ÉN ÍZLÉSEM szerint; BAA; tré. (demó alapján) Bió; Nem a grafika, hanem a LÁTVÁNYVILÁG van eltalálva. A kettõ nem ua! GoW; Le fogjátok a fejem harapni; nem ptóbáltam. ME; A világ van jól kitalálva viszomylag, grafikailag viszont nem maradandó alkotás. Mirror; Ismét a világ az, ami érdekes. R6 Vegas; Na az már mûanyagos, akár az 1. akár a 2.-ról beszélünk.
Egyikre sem mondanám, hogy csúnya, de ami maradandót alkot ezek közül, az a látványvilágban teszi, nem a grafikában. SZERINTEM. És ez egyéni vélemény.
"A kiadok a gyors pénzre mennek. Konzolra összeütnek valamit, nagy reklámot csapnak mellé, és elmegy X példányban. A Profit gyakorlatilag garantált."
Remélem tudod érzékelni hogy a PS2 érában mennyi szemét jött ki, ami elõtte volt arról nem is beszélve, a 2ds korszakban*****, ami tényleg ezen alapult és manapság mennyire változott meg ez a helyzet, hisz a fejlesztési költségek, bonyolultság, kapacitás nagyon megnõtt, és akiknek nincs valami értelmes koncepciója az jobb ha bele sem kezd, mert meg fog bukni és bezárhat, ha a végeredmény olyan lesz ami nem üti meg a mércét.
*****ami vicces hogy egy akkori 20adrangó 2ds ugrabugrát ma felemlegetünk akkor mindenki sikítozik tõle hogy mekkora királyság volt:), akkoriban még nem voltunk ennyire finnyásak...
Összedobott játékokat nem szoktam figyelni, mert azok olyanok is, de ebbõl szerencsére egyre kevesebb van, legalábbis 360on.
" Nincs ok a panaszra, mert a játékok szépen fejlõdnek..."
A Pc vs Konzol azon része, amin most vitáztok nem nagyon érdekel (grafika, meg leheletnyivel szebb kép, stb.) viszont a fenti mondatoddal nem értek egyet. Illetve csak félig, grafikailag fejlõdnek a játékok, bár az sem biztos, hogy jó irányba. Régebben már felvetettem, hogy ez a mûanyag (unreal engine 3) grafika minden csak nem szép. Viszont játékmechanikailag nem nagyon volt fejlõdés az utóbbi 7-8 évben, max fizikában.
Azt kérdezted, honnan tudom, hogy csúnyább lesz. Leírtam, nem? És akkor a másik kérdésedre a válasz; igen, tudom, hogy az auróra motort használta. Ennek ellenére, (Vagy épp ezért?) a portolás elbukott. Ez tény. Emiatt is kellett új motor után nézni. De ha felvetsz még néhány tényt, arra is szívesen válaszolok.
Most olvasom végig, amit írtál, Te komolyan az eladási statisztikából próbálod a warez mértékét megállapítani? És köze nincs a PC-s és konzolos igények eltérésének a dologhoz? Apám, ha kérhetlek, nekem inkább ne válaszolj... Köszi.
"a csúcsgépeket is komoly kihívások elé állította?" "de te azt honnan tudod konkrétan, hogy direkt csúnyább lesz?" Azt hiszem, több kommentár ehhez nem kell. Lehet persze optimalizációról beszélni, de az többnyire a felesleges kódrészletek kiirtásából, és a grafika csúnyításáról, részletek butításából áll.
Bali!
Bocs, annyira nem vagy képben, hogy kár is válaszolnom. Csak annyit talán, hogy azt mondod, nem vagyunk piac. Oké, aláírom, nem vagyunk. de miért nem vagyunk az vajon? Mert a szar konzolportokból elegünk van? Mert rengeteg játékost konzolra tereltek exkluzívokkal, timed exkluzívokkal? Vagy csak a warez miatt? wareznél pedig ARÁNYRÓL beszélek nem darabról. Mert lehet, hogy 40'000'000 töltötték le az MW2-t, de ebbõl hány vette volna meg, ha normális játék? Ha a multija normális, és a singli részt nem 4 óra lenne végigjátszani, esetleg nem lenne a fedezékrendszer kivéve belõle?
Totti!
Fallout3-at most viszem végig 3. alkalommal. Jó játék, nem mondom. De sokan, sok mindent hiányolnak belõle.
Olyat nem mondtam, hogy a boxos warez miatt lenne bármi is. CryEngin3 tekintetében 1; megnéztem pár elõzetes videót, 2; visszautalnék a Zó-nak adott válaszomra.
Ami engem illet, én így látom; A kiadok a gyors pénzre mennek. Konzolra összeütnek valamit, nagy reklámot csapnak mellé, és elmegy X példányban. A Profit gyakorlatilag garantált. Ugyanennyi pénzbõl, munkával, PC-n az anyagi siker nem garantált, azt is mondhatnám az utóbbi idõk multiplatform címeinek eladásai alapján; a bukás az, ami garantált. És sok pénz sok munka sem annyira biztos nyereség, mint konzolon. Sajnos, mi PC-sek el vagyunk rontva; Megszoktuk a sok gafyi portot, így az sem csoda, hogyha kivételesen csinálnak nekünk egy jó játékot, az sem azonnali hatalmas siker. Már nem hiszünk a lelkendezõ cikkeknek, ígéreteknek, nagyon sokan. Ezeket kellene megpróbálni visszacsábítani a PC elé, és akkor szó sem esne a warezról, illetve helyiértéken lenne kezelve.
Mi az hogy nem jönnek? mond azt hogy nincsenek, vagy az igényedi olyanok melyek jelenleg nem léteznek, de ne keverd már bele a konzolt ebbe is. Pécé játékokról kérdeztem, vannak azért ott nagy nevek, de ahogy látod azok sem olyanok amiket te felvázolsz és amiért a konzolokat hibáztatod. Nincs ok a panaszra, mert a játékok szépen fejlõdnek, annak meg semmi értelme nem lenne hogy a fejlesztõk túlválalják magukat beáldozva a játékokat a technika oltárán, mert hidd el az sem tetszene neked. Valahol határt kell húzni, ez mindig is így volt.
Még nem láttad a Cry3at, szóval nem kellene egybõl temetni, és abban biztos lehetsz hogy a Crytek nem fogja a pécés DX11et figyelmen kívül hagyni, megkaptok minden olyat amit az tud, vagy leglábbis annyit mindenkép mint anno a Crysis esetében. Crytek óriási munkákat fektet ebbe bele, aminek valahol vissza kell jönnie ezért lett multi. Mondhatni ez a világ rendje manapság, hogy nem éri meg egy platformra fejleszteni, fõleg nem only pécére egy ilyen nagy költségvetésû nevet, persze lehet hogy konzolon bukás lesz, szar port lesz, de ez majd elválik ha lesz belõle valami kézzelfogható.
Fallout 3al mi a gondod? játszottál vele, vagy annyiban hagytad mint a Dragon Agét?
A végén még oda jutunk hogy a boxos warez miatt hanyatlik a pécé és amiatt nincs az amit te akarsz:) ne csináld már, a warez számok egyértelmûek, ezen nincs mit vitázni.
"Warezzal pedig ne gyere, hogy azért van, mert az úgy ökörség ahogy áll, hiszen az általad linkelt ábrán is látszik, hogy arányaiban boxon nagyobb a warez, mint PC-n... "
Ne legyél már gyp-s. Ha a PC-s játékok eladási adatai legalább közelében lennének a konzolos eladásoknak akkor hidd el hogy jobban odafigyelnének a fejlesztésekre. Így meg lehet örülni ha valamibõl elgalább "gyagyi konzolport" készül.
És már megint milyen arányokról beszélsz?? Olvasgassad már át ezt a hírt mondjuk. Ebben egy olyan FPS-rõl van szó ami ugye "only PC" mûfaj, mert egér+billentyûzet kombóval játszható csak (érdekes én kontrollerrel végignyomtam úgy, hogy ez volt a 2. fps-em konzolon és nem könnyû fokozaton). Ráadásul bármint mondasz az MW2 nagyon is népszerû a PCsek között is.
Na akkor kiemelem neked mennyi volt a PC-s eladás százalékban: 3%
Érted? Fel bírod fogni? Igaz az az UK piac, de USAban hasonló a helyzet, az, hogy itt nálunk mi az arány meg senkit nem érdekel, mert nyugathoz képest nem vagyunk piac. Ezek után nevetségesek a kirohanásaitok amikor a konzolosokat fikázzátok azért mert nem fejlõdik a PC. Nem. Ennek egyetlen oka van. PC-n nem lehet eladásokat produkálni és gondolom te is pénzért dolgozol ahogy a fejlesztõk.
Persze tudom, hogy te még a statisztikáknál is jobban tudod, hogy arányaiban boxon nagyobb a warez sajnos az eladási statisztikák alapján nem úgy tûnik.
És bármennyire fáj ez nem fog változni. Mert mit csinál a PC-s? Áhh szar konzolport biztos nem veszem meg. Inkább letölti. Mit lát a kiadó? A PC-sek nem veszik a játékot kár rá bármit is fejleszteni. Persze évenként mindig lesz 1-2 fecske aki azért megpróbál fejleszteni PC-re is ami becsülendõ, de a konzolos játékáradatokkal nem nagyon lehet felvenni a versenyt. Így aki tényleg játszani szeret és nem szívni az elõbb utóbb konzolt vesz. Én is így voltam ezzel.
PC-ben sokkal nagyobb lehetõségek rejtõznek hardverileg, grafikailag de meg lehet baszni az egészet ha a fejlesztõk ezt nem fogják kihasználni, hanem beleraknak pár parasztvakító effektet és a PC-seknek az már elég, hogy lehet mutogatni, hogy hogyan hullámzik a tócsa DX11-ben. Lol.
Mondjuk legutóübb már internal miultiplatform game engine-rõl beszéltek, szóval az is jó kérdés, hogy mi lett a Rise of the Wolfhoz licenszelt DaVinci sorsa.
Azt ugye tudod, hogy az egymillió éves, toldozgatott-foltozgatott Aurora engine-t használta az elsõ rész, és néhány helyen a csúcsgépeket is komoly kihívások elé állította? Várható volt, hogy új engine-t vesznek, de ez nem az elsõ rész engine-jének a lebutítása. Szóval nem értem, hogy mirõl beszélsz.
Tény, hogy a mai grafikai trend miatt túl nagy elõrelépést nem kell produkálniuk, de te azt honnan tudod konkrétan, hogy direkt csúnyább lesz?
Lehet, le kellene rajzolnom? mert írni hiába írom le ezredszer...
Nem jönnek PC játékok, mert a konzolt részesítik elõnyben a kiadók, (nagy többségben) annyira, hogy a PC játékokban is bennhagyják azt, ami a konzolos játékok hátrányai. Motorokat butítanak vissza, fejlõdés címszóval, (ala CryEngine3, vagy a Witcher motorja) sikeres játékokat igazítanak a konzolos igényekhez, (Tomb raider, FEAR, Fallout3) stb. Pedig, ha figyelnének a játék készítésekor, kiadásakor, és utána is a játékosra, a PC egyáltalán nem törvényszerû, hogy másodhegedûs lenne a játékiparban, mint most. Warezzal pedig ne gyere, hogy azért van, mert az úgy ökörség ahogy áll, hiszen az általad linkelt ábrán is látszik, hogy arányaiban boxon nagyobb a warez, mint PC-n...
De pl a Red Factionban túlzottam is demonstálják a fizikát amikor kis baltával szétlehet verni még a jövõ hetet is
De ha már vannak 4magos procik meg jönnek a 6-8-10 és a több magos procik nem hiszem hogy nem lehetne normális fizikát létrehozni akár havokkal akár phyx-el (bár ez nvidia végett halott ügy)
Hát igen ez van mutogatják csak hogy ilyen robbanások olyan folyadék effekt így mozog a ruha tánc közben stb ja de minek ha game-ben nincs ilyen :(