Lehet funkcionálisan bétának hívják, de mivel minden nap van új kiadás, így ezek nem stabilak, nem tudják letesztelni õket normálisan és nem is a nagyközönségnek szánják. A nagyközönségnek a végsõ stabil kiadások vannak, abbõl is csak a Chrome, a Chromium már hamarabb belép a következõ ciklusba és sosem jelentik ki hogy "na ez most stabil és végleges". Egyébként pedig van különbség Chrome és Chromium között is, illetve dev és beta csatorna között is.
Akkor inkább visznya megyek a 4-esre. (bár azt is sokáig használtam bétába és túléltem :) ) Íaztán be rakom abba a fordító kieg-et (bár ez sokkal practikusabb lesz.
Ezek a kiadások még az alpha szintet sem ütik meg, minden nap jön új build, természetesen kerül bele hiba is, mivel ezeket nem a nagyközönségnek szánták, de még csak nem is neked/nekünk, hanem olyan embereknek, akik adnak le hibajelentést. Bár ez a hiba csak átmeneti.
Konklúzió: ne használ dev kiadásokat ha nincs rá szükséged/nem kívánsz résztvenni a fejlesztésben. Ezek nem stabilak. A beta csatorna (abból is a sima Chrome, tehát nem chromium) sokkal inkább stabil, abba nem igazán kerül hiba. De egyébként a 4-es végleges, stabil kiadásban nincs egyetlen ismert hiba sem, funkcionálisan minden igény kielégít. Nem sok értelme van bétázni, fordítóra van hivatalos Google extension is.
Miért nem mûködik az 5-ösbe beépített fordító ? Tegnap még semmi baja nem volt be volt állítva hogy minden angol meg német és francia oldalt fordítson ma meg csak halgat.
install id, client id, háttérben keresés, ajánlások, kiegészítés, malware protection (igen, emiatt is küldözget a háttérben információt, és az összes böngészõ így mûködik, és igen, a firefoxnak is a google adja az infót, és ofc le lehet tilani)
de legalább kizárja - többé-kevésbé - az emberi tényezõt, ami valljuk be, elég sokat dob a biztonságon... mert ugye a legnagyobb "rés a pajzson" az maga a felhasználó. Így meg még ha benyalt vki egy keyloggert esetleg adathalászat áldozata... akkor sem lesz semmi gáz mert a gépen nincs semmi tárolva... LastPass-osok meg védik az adatbázisukat, mintha muszáj volna.
Hát ezzel kicsit vitába szállnék, ami neten van az sosem lesz biztonságos. :) Meg ha mindenkiét egy oldalon tárolja akkor elég sok támadást fog még kapni, mivel elég csak egy oldalt támadni és ha sikerül akkor sok felhasználói név, jelszóhoz lehet hozzáférni.
jelszókezelõ beírsz neki 1 mester jelszót amit minden indításkor elkér és a fórum cset stb jelszavaidat elmentheted vele és nem kell mindig kitöltögetni azokat a oldalakat ahol felh.név/jelszóval kell bemenned a last pass kitölti neked.
Megnéztem ezt az AdThwart + Ajnász hufilter dolgot. Szerintem teljesen jó, nem is értem mi vele a probléma. A reklámokat és amit ki akar szûrni annak alapból ad egy visibility: hidden; értéket, szóval egy pillanatra sem jelenik meg, miután pedig megvolt a domready esemény ki is kapja õket onnan. Amíg nincs domready esemény, addig a weboldal sincs teljesen felépülve, tehát tökmindegy hogy elkezdi-e azt töltögetni, viszont ahogy a teljes dokumentum felépült rögtön kikapja. Valószínûleg hamarabb, minthogy betöltõdne a hirdetés. A domready a html dokumentum szöveges tartalmának betöltését jelenti, tehát nem a komplett betöltés amíg minden kép a helyén van, gyakorlatilag egy nem lassú szerveren ahogy látsz valamit egyáltalán megjelenni, akkor már megvolt a domready.
Konklúzió: egy pillanatig sem lehet látni, nem villan be, amint arra lehetõség van rögtön el is távolítja, így valószínûleg idõ sincs arra hogy betöltsön a reklám és a háttérben sem marad ott. Tehát rejtve sem, egy flash nem fogja zabálni a procit.
ui.: valószínû, hogy Firefoxban is így mûködik, annyi kiegészítéssel, hogy már a kapcsolat megnyitását is blokkolja, de ott is van (szerintem ) egy minimál átfutási idõ míg ki is szedi az oldalból. Csak nem lehet látni, mint ahogy nálam most Chrome alatt sem.
Szerk.: egyedüli hiányosság, hogy visbility: hidden helyett display: none-t kellene adni neki. Ebben is jobb lehet az FF, bár ez az esetek többségében meg sem látszik és valószínûleg majd átállnak erre az extension fejlesztõi, mert az extension API lehetõvé tenné számukra. De szerintem még a kapcsolat blokkolását is ahogy nézegettem korábban.
Elõzõt nem tudom, linuxon nem frissítettem már egy ideje, mert ami most van az stabil és már van annyira kényelmes, hogy ne kelljen daily build-eket használni.
Bocs eszembe jutott még 1 kérdés megoldható hogy az elmentett jelszókat ne írja ki mindenkinek aki a géphez nyúl ? Tehát ha pl az SG-re lép ne adja ki a fórum belépõt a Chrome,.
hogy lehjet elérni hogy minden idegen nyelvû oldalnál ne ugráljon elõ a beépített fordító viszont ha kérem akkor fordítson ?
Akit zavar a reklám, az nem látja. Az hogy gyorsabban töltõdne be az oldal hogy ha a reklámot nem engedné betölteni az csak egy hasznos következmény, de nem ez a cél.
kipróbáltam ezt a mouse gesturest, hát azt kell, hogy mondjam nagyon nagy :)
nem nagyon szoktam kiegészítõzni, de most felraktam néhányat, ez az egeres dolog tetszik a legjobban
Vita eltávolítva, röviden pár megszületett információ Airbus számára:
Az AdThwart sem távolítja el a reklámokat, csak elrejti, viszont gyorsabban mint a többi ilyen script.
A installation ID akkor születik, amikor felrakod a programot a duplikációk ellenõrzése miatt, a telepítés után ez el lesz távolítva. A Mozilla is használt ilyen megoldást pl. a rekordkísérleteknél.
A client ID csak akkor kerül képbe, ha te telepítés elõtt bepipálod a "Segítsen nekünk a Chrome jobbá tételében..." jelölõdobozt. Ez a szolgáltatás az új verziókba már nem is szerepel, elõtte is alapértelmezésben inaktív volt és teljesen más szerepe van, mint ahogy gondoltad. Akiknél pedig most is jelen van, õk a beállításokban ki tudják kapcsolni.
ez egy törölt hsz-re ment, ha valakit érdekelne xD
csak át kell hozzá nézni a forráskódot (tudod open source), de nekem ahhoz se tudásom, se idõm nincs viszont valaki(k) már egész biztos megtette(ék) helyettem
redmonk: #1378-asban beszúrt kép alapján beállíthatod a megnyitást, a letöltöt fájlt meg törlöd utána, vagy késõbb
Sajna nem tudom jól megfogalmazni röviden azt a hátrányt/hiányt amit írtam, de talán beírható a hátrányok közé valahogyan.
U.I. Jól néz ki a topik, bár én is tudnék ilyesmit csinálni, érdekel a dolog csak nem tudom hol kezdjem el.
htx htx, betettem, még pár böngészõ alatt vannak anomáliák, de gyakorlatilag csak IE alatt használhatatlan, ezekre majd holnap kitérek. Mellesleg megjegyzem, hogy ezek az animációk nem flash és nem is javascript, hanem egy teljes új szabvány/technológia amiben a Chrome és a Safari az úttörõ, egyedül õk támogatják idáig, szóval stillszerûen csak Chrome alatt van animáció. -.-"
Zsííír!!! Nem gyengén! Ügyes vagy! :) A Dexter soundtrack azért maradt - nagyon helyes!
Ne veszekedjetek arany falatkáim. Kértem házigazda jogot, megkaptam, készül az új fejlesztés a topikba, közösen összeírjuk a pro/kontra érveket, aztán innentõl kezdve diktatúra és elnyomás. Eszmecserét lehet folytatni, meghallgatjuk mindenki negatív élményét, véleményét, DE szarozni, lejáratni, másokat arra buzdítani, hogy használjanak mást NEM lehet. Fõleg nem ilyen "a Google adatot lop" érvekkel. Amit ofc szintén beleírtam a kis menümbe. -.-"
abszolut egyetértek ezzel a lopás dologgal...nemtom mitõl lehet félni? nem fogsz levelet kapni tõlük h ne nézz annyi pornót:D
Szevasztok! Naponta benézek olvasgatni tippekért, okosságokért. Megjelenése napján lehúztam a Chrome-ot. Másnap létrehozott Penge egy Chrome blogot, fél évig az õ igen profi, hozzáértõ útmutatásai alapján ismerkedtünk ,használtuk a böngészõt. Sajnos ezután az idióta Blog.hu törölte a blogot de Penge itt is kommentelt egy ideig aztán eltünt, valszeg megunta a sok fikázó önprofit. Pedig Õ ismerte legjobban a Chrome-ot ebben az országban. Szóval, pár nap után áttértem a Chromiumra / nem kell telepíteni! / és megtettem alapértelmezett böngészõnek, két naponta új build-okat töltök így valamivel elõrébb járok mint a stab. dev-esek. Mindezt azért írtam hogy egy picit ismerem a dolgokat. Tudomásul kell venni hogy ma a Chrome a leg innovatívabb. legjobban használható böngészõ a konkurrencia erõfeszítéseinek ellenére is, ha valaki tudja használni, amihez az itteni srácok hasznos segítséget tudtak eddig is adni: köszönet érte! NASCAR és barátai: Mi a büdös francot féltesz az historidon hogy a google a színes alsógatyád méretét is tudja??? Azt hiszed olyan fontosak vagyunk neki hogy dossziét vezet rólad? Nevetséges. Jobb ha tudod, félnivalód inkább az ISP-dtõl van. Törvényi változásokkor tört másodpercek alatt kiad a hatóságoknak,mivel õk aztán tényleg tudnak rólad mindent, a google ehhez képest amatõr kémszervezet. Paranoiád megfékezéséhez használd a HostsMan fájlt, az egész google világot blokkolja / én pl. engedélyezem az összes google funkciót, nem érdekel az adatgyûjtés / vagy használda a Startpage Web Search keresöt! Bocs a hosszú léért de már kikívánkozott belõlem! Köszönöm hogy elolvastatok!
El kell ismernem egyébként, hogy én is eléggé fanatikusan próbáltam régebben meggyõzni a másik felet. Most már nem áll szándékomban, bár azt hozzá kell tennem, hogy elvakult nem vagyok, mindegyik böngészõnek megvan a maga megcélzott területe, IE-ken kívül egyikre sem mondom hogy rossz. A Chrome csak egy kedvenc, a delikvens pedig nem tudja mit beszél, csak nyomatja a néphülyítõ irreleváns érveit, én ezeket próbáltam cáfolni.
Oké, de arra nincs szükség, hogy itt állandó jelleggel terjeszd az igét, miszerint nem érdemes használni. Fõleg, hogy nem is igaz, és nem is értesz hozzá. Bejön egy új látogató ebbe a topikba szerinted mit lát? Azt hogy minden második kommented errõl szól, és hinni fog neked, hiszen nem ért hozzá, a hülyeség meg ragadós.
Amúgy ezekszerint a fél világ az aminek neveztél mert arról hogy a Chrome "lop" elég sokan megvannak gyõzödve ha te nyugott vagy és az ellenkezõje gyõzött meg egésségedre-.
pls. ne kezd el bizonygatni hogy nem lop már uncsi ez a téma.
Esetleg próbáld ki a Comodo Dragon-t a Chromiumra épül gyorsabb szemre mint a Chrome és állítólag szigorú adatvédelme van nem küld el minden szrt a cégnek.
most raktam fel win7-t és áttértem FF-rõl chromera. igazából számomra csak ez hiányosság. vistam volt eddig azon vhogy FF jobb volt mint chrome nekem. de itt nagyon jó. csak gondoltam ezt megosztom :D minden jót.