Elvileg igen, de pont Te és Én írtunk oda utoljára november 3-án egy október 2-ai képre válaszolva és a rejtvény feladója azóta sem reagált. Szerintem a katonai gépek itt is jól megférnek és talán színesítik is a rejtvényeket (általában kézifegyver, vagy páncélos szerepel itt és csak elvétve más jellegû fegyver is). Ez persze csak a magánvéleményem, ha többség úgy gondolja, hogy a katonai repülõgépek nem ide valók természetesen tiszteletbe tartom a döntéseteket.
Én m/42 SKP néven ismerem de találkoztam már Pskbil néven is vele. Megnéztem a neten és valóban szerepel ezen a néven is, úgyhogy elfogadom, és gratulálok! Az eszközt a második világháború alatt gyártották svédek, harci bevetésen volt Biafrában svéd ENSz csapatok által, és kilencvenes évek eleéjé Lettország és Litvánia kapott néhány darabot katonai segélykénz, ahol még 2005-ben rendszerben tartották (lehet, hogy még ma is tartják)
Bocs nem gondoltam ilyen nehéznek, úgy hogy már volt feladvány a svéd m/43 harckocsi, de azért látszik, hogy nem volt lehetetlen megfejteni.