Mondjuk 1 vmit meg lehet tenni. Mégpedig azt, hogy nem az 1430-t hívni, hanem vagy e-mail-t írni, vagy kinyomtatni és személyesen bevinni T-be és kérni a válaszukat abban, hogy Nekem, mind halandó állampolgárnak mit is jelent ez a majdani változtatás.
Ui. a szerzõdést megkötötte már az ember, és nem vagy köteles érteni és értelmezni ezt az egy sort, vagy ha nem világos, akkor kérni az Õ állásfoglalásukat abban, hogy ez mit is jelent a gyakorlatban, ill. összeírni a lehetséges verziókat és kérni Õket, hogy Õk mondják rá az Igen-t, vagy Nem-t az egyes verziókra.
Szerintem választ is adnának rá, választ el lehet tenni és késõbb, ha vmi nem úgy alakul ezt elõvenni.
De letisztázni a bizonytalanságot, talán ez lenne a legjobb mód.
felkell hívni az ügyfélszolgálatot, és konkrétan meg kell kérdezni, hogy mikor indul a számlálás, és nullázódik-e a számolt idõszak kezdetén lévõ elsõ nap után 7 nappal. ez minden. és, akkor tudja mindenki, hogy pl. számlazárás utáni napon kezdõdik a 7 napos ciklus, és, hogy utána, ha lejár a 7 nap, ismét kezdõdik-e. mert ugye azt még senki nem kérdezte, hogy és ugyan mikortól kezdik számolni a 7 napot! tárgyhó elsejétõl? tárgyhó elsõ munkanapjától? számlazárástól?...?
Ha gondolod tedd meg. Én abban sem vagyok biztos, ha 2x egymás után kérdezed meg, ua. a választ fogod kapni ;)
Az Én elméletem az, hogy erre fogják azt mondani, hogy nem a számlazárást veszik alapul és nem úgy számolják a 7 napot, hanem relatíve. 7 nap egymás után és teljesen mind1, hogy ez melyik 7 nap egy hónapban, ...
Én azt csinálom elsõ körben, hogy írok majd egy mail-t a T-Mobile ügyfélszolg-ra és kérem, hogy magyarázzák el Nekem, hogy mit is jelent majd ez gyakorlatban, Nekem aki betartani szeretném az Õ általuk hozott "játékszabályokat" és nem "meghágni", ill. félre értés, félre értelmezés miatt elvágni Magam 14 napra a NET-tõl, ill. ha elvágom, akkor ugyanígy ott a kérdés, hogy mi is a korlátozás! Mert az sem teljesen világos! Nem az érdekel, hogy feltételes módban LEHET, hogy korlátoznak, hanem már megjártam más szolgáltatónál ezt az utat és itt nem szeretném, újra. De ha mégis, akkor milyen sebességkorlátozás lép érvénybe, ...
Ezt megírom, de szerintem csak 7vgén, vagy jövõ héten.
Azt már tudom, hogy ezt normális hangnemben kell tenni és kérdezni és úgy, hogy Én nem vagyok se szakember, se ÁSZF szakértõ, de egy ügyfél, aki tájékoztatást kér.
Ha gondolod tedd meg. Én abban sem vagyok biztos, ha 2x egymás után kérdezed meg, ua. a választ fogod kapni ;) Hivatalosan nem adhat téves infót az ügyintézõ, mert ez reklamációhoz vezethet, ezt pedig viszonylag gyorsan ki lehet vizsgálni, hiszen a hívásokat minden esetben rögzítik. Célszerû türelmesen és kedvesen kommunikálni, higgyétek el, sokat javíthat az ügyintézés menetén, ha így álltok hozzá.
Teljes mértékben egyetértek! Én nem azt mondom, hogy azt a jó édes anyámat, ... kezdetû beszélgetésre gondolok ;)
Ill. lehetséges, hogy T üszije teljesen más, mint pl. Voda, Pannon üszije volt, de felhívtam Õket és ua. a kérdésre más és más választ kaptam :(
Ebben a fórumban is volt olyan, aki azt írta, hogy szerzõdés megkötésekor azt mondták Neki, hogy nem korlátozzák, hanem elzárják a csapot. Csak picit kell szerintem visszaolvasni. Már nem emléxem, hogy ki írta, de gondolom Én(!) Õ sem úgy kérdezte T-ben, hogy azt a jó édes anyámat ;)
No, talán ráveszem majd Magam és fel is hívom Õket ;)
Azonban, ha vmit megírsz és úgy kérdezel rá dolgokra, természetesen a megfelelõ választékos hangnemben :) és pl. tértivevényes levelet írsz, személyes viszed be T-be, hogy választ kérsz rá, akkor nem telefonon hívnak fel, hogy ez a válasz, hanem írásban.
Azt meg az ember elteszi és késõbb még jól jöhet.
Engem, mivel már másik 2õt megjártam (mert extrém felhasználó voltam) és ott sem az a cél vezérelt, hogy meghágjam az ÁSZF-t, de alig bosszantó, ha pl. hó közepétõl nincs NET pl. 14 napig...
Én csak a félre értelmezésektõl és félre értésektõl szeretném Magam(!) megkímélni. Ehhez pedig a legautentikusabb forrás úgy érzem Õk és ez Nekem a 1430-t jelenti.
felhívnám én õket, de nincs t-mobile-os kártyám... az általam írtak óta, még mindig az a kérdés, honnantól számít a 7 nap ügyfelenként, illetve nullázódik-e a számláló 7 nap után. t mellett szóljon, egyszer felhívtam az ügyfélszolgálatot... a voda, és a pannon ingyenes elérhetõségéhez képest sokkal, de sokkal jobb. segített a hölgy mindenben, sõt, az õ általa javasolt tippek kipróbálását is készségesen megvárta, és még ezen felül intézkedett is az ügyemben. nem éreztem azt a "lerázós" hangnemet amit a másik kettõnél.
Engem most az érdekel, hogy holnap vonatozok cirka 200km-t, kíváncsi leszek, hogy vonaton milyen lesz a NET :) Ill. vidéken milyen lesz a sebesség, ... ;)
* HSPA/UMTS 850/1900/2100MHz * GSM/GPRS/EDGE 850/900/1800/1900MHz * Support 2Mbps (5.76Mbps ready) HSUPA and 7.2Mbps HSDPA services * Receive diversity(UMTS 2100/1900/850MHz) * Support SMS Service * Micro SD Card Slot * Plug and play * Support Windows 2000, Windows XP, Windows Vista and Mac Operating System
ezaz, végre nem kell harcolnom az adatkártyáért :D
Olvasgatom a 7-napos vitát Én ezt úgy értelmeztem mint a rapidshare premiumon a forgalmi limitet igaz ot 5 napos de teljesen logikusnak tunik /szamomra/
Aki rapidozik az szerintem tudja mirol beszelek
Ize vagyis ilyen volt, mivel most mar havi limit van ott is
Nem rapidozom, ezért érdekelne, hogy mire gondoltál!
1.) Tyíjj, ez igen. Vonaton: Jelenlegi jelszint 19-es Velencénél. Idáig naggyon kaki volt :( NET-es rádió-t sem tudtam hallgatni :( Pedig a Stick az ablakban :D De hozhattam volna hosszabb USB-t is és akkor kilógathattam volna az ablakon ;) (mármint a Stick-et :)
Ez egy érdekes teszt lesz....
2.) Ez az új Modem annyiban érdekelne, hogy ez olyan, mint a Pannon-nál is volt. Ebben van SD kártya hely. Vagyis bele lehetni tenni egy SD kártyán a 32/64 bites driver-t. Le lehet ilyenre cserélni a Stick-t?! Vagy ilyet nem lehet?!
(Mindenesetre, megkérdem ezt is levélben Tõlük... Ezt mondtam bent is a T-ben, hogy Nekem ez a problémám, hogy mivel Mobil NET-rõl van szó és a Stick-t egy 64 bit-es OS-û laptopra akarom kötni, akkor meg vagyok lõve egy 2. pendrive nélkül :((( - és Én mondtam Nekik, hogy mennyivel barátibb lenne egy SD kártyás modem - lásd Pannon ;)
Remélem csak a jót fogják átvenni ;)
Ez a Stick egyéb paramétereit tekintve milyen a Stick-hez viszonyítva?!
(ill. ha minden igaz, erre lehet külsõ antennát csatlakoztatni. Legalábbis Pannon-os ugyanilyen stick-re lehetett. Ez asszam most utazás közben nem is jönne rosszul ;)
Tudtammal ez microsd kártyával bõvíthetõ,tehát lehet pendriveként is használni, valamint a mostani stickhez képest gyorsabb a feltöltési sebessége és fel van készítve firmware csere utána a 5,76mbites feletõltési sebességre is...(majd ha ki lesz építve).
Sajnos a cserebere nem tudom hogy hogyan zajlik,de mivel nem is adják ingyen új elõfizetéshez sem, ezért szerintem pengetni kell hozzá.
De meg lehet próbálni megvenni függetlenül is. Ez a magyarországi Huawei kirendeltség: Budapest, Hungary Nepfürdo utca 22, A Bldg., 12th Floor, 1138 Budapest, Hungary Tel: 0036-1-5552300 Fax: 0036-1-5558989
Tehát Tehát adod 50 gigát amit 5 nap alatt lehetett elhasználni napi 10 gigás limittel Ami a nap végén megmaradt az ráadtak a következö napra, amivel többet használtál azt levonták. S ezt görgették 5 napos ciklusokba Lényeg az volt hogy öt egymást követö napon nem lehetett a forgalmad több mint 50 giga Tehát ha elsö nap 49 giga akkor 4 napra jutott 1 giga 5 nap ismét 49 giga +amit még nem használtál el a maradékból
Most is ez van csak havi elszámolással
Köszönöm szépen!
Pannon-ál ilyen volt az USB Stick-m és igen, abba lehetett tenni SD kártyát.
Szerintem lehetséges, hogy pont ezért hozták be ezt az eszközt, mert gondolom nem Én voltam az elsõ és utolsó aki panaszkodott, hogy így ez a mobil NET nem egészen mobil, ha még külön pendrive kell egyéb OS-k esetén. Ez a korrekt megoldás szerintem. Így a lehetõség adott, hogy az eszközzel együtt vidd az általad használt OS-hez tartozó driver-t és Web N Walk Manager alkalmazást. (bár amennyire Én tudom Linux OS alá még nincs Nekik szoftverük...)
Megérdeklõdöm ezt a cserét, vagy vásárlást.
Ha cserébe nem is mennek bele (de azért igyekszem majd ;) ha nem kérnek túl borsos árat érte, akkor beruházok egy ilyen eszközbe.
Hát vonaton Bp -> Tapolca elég sok helyen elõfodult, hogy bontotta a NET-et és jelszint semmi nem volt. De összességében azért jól produkált az eszköz és T.
Mivel Pannon-al és Voda-val is vannak tapasztalataim, azt kell mondanom, hogy ebben még van mit fejlõdnie a T-nek.
Viszont amiben kellemesen csalódtam az az, hogy Tapolcán bent lakásban hozza a 3600/350 Kb/s sebességet úgy, hogy jelszint 15-16 között mozog. Mivel csak a Stick-hez adott rövid USB kábelt tettem el, így egyáltalán nincs optimális helyre helyezve az eszköz. (azért ez mégsem 2-3 USB kábal az ablakban)
Razjol :)
Értem. Aha, ez eléggé hasonló. És nem lenne rossz ez az 5 nap / 50GB adatforgalom, sem
Így van, Tapolca központjában egyaránt elérhetõ bel -és kültéri 3G, viszont valóban egy részén nem található lefedettség, illetve a tõle észak, észak-nyugatra fekvõ településeken sem, egyelõre :)
Most ahol Én vagyok, ott per pillanat 17-es a jelszint ezt a Manager kiváló jelszint-nek hozza. Viszont a le és feltöltési értékek azok teljesen jók. Sõt sokkal jobbak, mint Bp-n 17-es jelszint mellett (mármint ahol Én vagyok).
Kárpótlásként,aki a vodától jött át:GVH csak elõveszi,tavalyi júliusi balhétól kezdve : Cikk !
Hát remélem elkapják a töküket, mert az az elsõ lassításos lépésüknél még nem élt a módosított aszf, és a hálózati leterhetséget is el lehet felejteni, mert fura az a hálózat, ahol egy sim kártya cserével elmúlik az a bizonyos leterheltség.
Bocs,de nem SIM kártya csere oldotta meg,hanem SZÁMCSERE!!!
A T-Mobile korlátlan opciójának aktiválása esetén a forgalmi keret korlátlan, azonban olyan fájlcserélõ, fájlmegosztó, egyéb, nagy mennyiségû adat továbbítására szolgáló alkalmazás használata során, amely révén az adatcsere közvetlenül a felhasználók között, a szervertõl függetlenül zajlik, a T-Mobile jogosult a sávszélességet csökkenteni. A T‑Mobile ugyanakkor ilyen esetekben is garantálja az Általános Szerzõdési Feltételekben rögzített cél -, illetve minimálértékeket. Fontos! Az internet-hozzáférés a felhasználók által megosztottan használt korlátos hálózati erõforrásokra (elsõsorban rádióspektrum) épül. Ezeknek az erõforrásoknak a túlzott igénybe vétele minden más felhasználó számára negatív felhasználói tapasztalatokat eredményezhet a szolgáltatás igénybevétele során. A hálózati erõforrások túlzott igénybevétele ronthatja a hálózat teljesítményét és ezzel a szolgáltatás minõségét.
A fentiek figyelembe vételével az Internet Szolgáltatók Tanácsa által támogatott hálózathasználati irányelvekkel összhangban a T‑Mobile fenntartja magának a jogot az adatforgalom idõszakos vagy állandó lassítására. A lassítás nem jelenti a letölthetõ adatforgalom mennyiségének korlátozását. A számlázási ciklusban fájlcserélõ, fájlmegosztó, egyéb nagy mennyiségû adat továbbítására szolgáló alkalmazás használata esetén a T‑Mobile rugalmasan, a hálózat aktuális terheltségétõl függõen lassíthatja az adatforgalmat. A lassítás mértéke nem akadályozhatja a szolgáltatás rendeltetésszerû használatát, az esetek 80 %-ában garantált le- és feltöltési sebességek biztosítását. A számlázási ciklus lezárultával a T‑Mobile megszünteti a forgalomlassítást.
Huh, holnap jönnek kötni az adsl-t, ha minden jó lesz, végleg búcsút mondok a mobilnetnek. Remélem még benne leszek a 15 napban...
Kitõl lesz az ADSL és milyen?! Megértelek... Szerintem el fognak engedni, nem fognak ezzel pöcsölni...
Nekem szükséges, mert laptop-hoz, vidéken, utazás közben csak ez jó ;) 2 szerzõdéshez meg csóró vagyok :)
Sorry, hosszú lesz, de ennyire tellett Tõlem (most :) E-mail-ben elküldve!
Tisztelt Magyar Telekom Nyrt! Tisztelt T-Mobile Ügyfélszolgálat!
xxxxx óta vagyok bizonyosságal mondhatom eddig teljes mértékben elégedett ügyfelük és egyben felhasználója az Önök által szolgáltatott Mobil Internet szolgáltatásnak.
És sok-sok éve legalább ennyire elégedett T-Mobile (céges) mobil elõfizetõjük.
Mobil Internet telefonszámom: yxcysxcsd Hozzá tartozó jelszavam: sdfsdcyxc
Jelen levelemben pár olyan kérdésre szeretnék Önöktõl választ kapni, melyek megfogalmazódtak Bennem és bár számítástechnikai területen dolgozom évek óta, nyílván az Önök szolgáltatását tekintve "szaktudásomat" csak a szakbarbár jelzõvel tudnám jellemezni.
Ezért kérem Önöket, számomra az egyetlen autentikus, hiteles és elérhetõ forrást, hogy szíveskedjenek választ adni a Bennem megfogalmazódott kérdésekre, "kétejekre" és kicsit rendbe tenni a fejemben kialakult káoszt.
Elõször kezdeném a könnyedebb lélegzetvételû probélmáimmal:
1.) Szerzõdésem megkötése után derült ki, hogy az USB Stick nincs felkészítve 64 bit-es operációs rendszerrel való együttmûködésre és az eszköz firmware-e sem volt naprakész. Ezt azonban a szerzõdés megkötés helyszínén (Westend CityCenter-ben lévõ márkakereskedésük) szervízes kollégájuk orvosolta. Én akkor csak azt sérelmeztem egy kicsit, hogy nevezzük nevén a gyereket, ha már egyszer van neve, Pannon Gsm Mobil Internet szolgáltatásában létezik olyan eszköz, melyhez adott a lehetõség (opcionálisan és egyedileg) SD kártyát helyezni, mely megoldja az embernek azt a problémáját, ami Nekem is van (és biztos, hogy lesz is még ilyen és volt is ilyen) , hogy állandóan hordoznom kell Magammal egy második Pendrive-ot, amely a 64 bites operációs rendszerrel való együttmûködést teszi lehetõvé. Bár ez a megoldás járható út, azonban sok hibalehetõséget és egyben bosszankodást rejt(het) Magában.
Örömmel tapasztaltam, hogy már az Önök kínálatában is elérhetõ olyan USB Stick, mely rendelkezik ezekkel a paraméterekkel. SD kátya bõvítõ hely. (gondolom, talán részben ezért is bõvítették termék palettájukat. Nem hinném, hogy egyedi eset lennék :)
Egy ilyen eszközzel sokkal kényelmesebben, felhasználó barátabb módon oldható meg a Mobil Internet használata, több fajta operációs rendszerrel rendelkezõ számítógépek, notebook-ok esetében.
Információt kérnék Önöktõl, hogy milyen módon, milyen lehetõségem van Nekem arra, hogy a jelenlegi Web'n'walk Stick-em helyett (legjobb esetben) ilyen eszközre szert tehessek. (van-e lehetõség cserére?! Ha nem egyéb más alternatív megoldás: kedvezményes vásárlás, stb...)
2.) Értesültem róla, hogy 2009. március 1-tõl módosulni fog a jelenleg hatályban lévõ ÁSZF-ük. Jómagam nem tartom a legjobb ÁSZF elemzõnek és szakértõnek és talán meg is bocsájtják eme "hiányosságomat", hogy Nekem mindig problémát okoz az "ilyen" szövegek értelmezése, gyakorlatba(!) való átültetése. De úgy érzem ezzel szintén nem vagyok egyedül :)
Természetesen igyekszem értelmezni és a Tõlem telhetõ forrsásokból választ kapni ezekre a kérdésekre, módosítások lényegére a gyakorlati felhasználás terén, de éppen ennek köszönhetõ az is, hogy ezt a módosítást ahány ember, annyi féle képpen tudja és képes értelmezni.
Beidézem az érintett bekezdést a módosított ÁSZF-bõl, mely némi fejtörésre ad(hat) okot:
"A hálózat korlátos erôforrásainak a túlzott mértékû igénybevétele esetére vonatkozó rendelkezés módosul: Szolgáltató a hálózat túlzott mértékû használatának minôsíti, ha az Elôfizetô adatforgalma hét egymást követô naptári nap alatt meghaladja a 20 GB-ot. Túlzott mértékû használat esetén a Szolgáltató jogosult 14 napra az Elôfizetô letöltési sebességét lassítani.
Hangsúlyozni szeretném, hogy Mobil Internet-ezési szokásaim nem arra épülnek, hogy "meghágjam" az Önök által biztos logikusan meghozott döntéseket, hanem éppen ellenkezõleg Én betartani szeretném a játékszabályokat, melyekkel azonban úgy érzem nem vagyok teljes mértékben tisztában :( Talán mondhatom, hogy rajtam kívül álló okok miatt.
Viszont ügyfélnek, ügyfélnek érzem Magam, akinek megvannak a Maga jogai és kötelességei és ebbe bele tartozik az információ kérés és tájékozódás "joga" is.
Megkérem Önöket, hogy legyenek szívesek ültessék át Nekem a fenti bekezdést a gyakorlati felhasználás területére, ami "életszagúbb", mint egy ÁSZF bekezdése.
Mikre kell majd odafigyelnem a módosult ÁSZF beveztése után Internet-ezési szokásaimban?! És legyenek szívesek mindezt azért megtenni, mert úgy érzem Önhibámon kívül is "képes lehetek" Magam olyan szituációba hozni, hogy a 14 napos eshetõleges korlátozás hívószámomra is bevezetésre kerül.
Munkámház elengedhetetlenül szükséges a Mobil Internet, de természetesen nem csak arra használom ezt a lehetõséget, és ami a legfontosabb NEM csak Én(!) használom ezt a szolgáltatást.
Ismerõsökkel sokat beszélgettünk róla, hogy vajon hogyan is kell értelmezni a fenti módosítást. Ennek részleteibe nem szeretnék belemenni ezért kérem szépen Önöket, hogy beszédesebb és átlag ember számára is értelmezhetõ módon adjanak Nekem választ arra, hogy mit is jelent valójában majd ez a módosítás!
Pár értelmezés a teljesség igénye nélkül:
a.) Naptári hetekben lesz számolva a hét nap, ebben a hét napban nem szabad túllépni a 20GB-os adatforgalmat, utána nullázódik egy számláló és a második naptári héttõl kezdve újra indul a 20GB, majd számlazáráskor mindez kezdõdik elölrõl....
b.) Nem naptári napokban fogják számolni a hét napot, hanem hét egymást követõ napról lesz szó és teljesen független a naptári héttõl. Mivel elõre nem lehet adatmennyiséget számolni mindig az fog számítani, hogy az adott naptól visszamenõlegesen számolva 7 nap adatforgalma elérte-e, meghaladta-e a 20GB-ot.
c.) 20GB lesz 7 napra, melyet mindenféle korlátozás nélkül lehet használni. Ha az ember elhasználta a 20GB-ot és mindezt pl. 3 napon belül, akkor koráltozni fogják a sávszélességet.
Ezt a felsorolást még lehetne folytatni, de Én ebben a levélben ennek most nem látom értelmét.
Kérem Önöket, hogy kb. a fenti módon "fordítsák" le Nekem, hogy a beidézett bekezdés alatt mit is kell majd érteni. (a példákat fõképp ezért írtam, szerintem ez az a megfogalmazás, amit Mi átlag emberek értelmezni tudunk)
3.) Bármennyire is igyekszik az ember azon lenni, hogy betartsa a játékszabályokat (ÁSZF) elõfordulhat olyan eset, hogy ez nem jön össze. De az is megeshet, hogy sajnos túl kell lépnie az embernek a 7nap/20GB-os adatforgalmat. Például akinek munkaeszköze a Mobil Internet és pl. operációs rendszereket kell letölteni az Internetrõl, több gépet, laptop-ot Mobil Internet-en keresztül frissíteni. Alkalmazásokat, stb...
Ami szintén nem világos Számomra az a korlátozás!
Tfh.: 50GB-ot kell forgalmaznom 3 napon belül. Nem tehetek mást, munkához kellett ekkora adatmennyislget forgalmaznom. (hangsúlyozom, most kirívó példát írtam szándésokan) A módosított ÁSZF szerint ebben az esetben hívószámomra sebességkorlátozást vezethet(!) be a T-Mobile. Tfh, mindez meg is történik. Mi a korlátozás mértéke és ideje?! Konkrétan mi az az érték ami ebben az esetben még rendelkezésemre fog állni (sebesség és idõ) amivel és ameddig használni tudom Mobil Internet elõfizetésem.
4.) És egyben utolsó kérdésem. A 32 bites verziójú Web'n'Walk Maganer alkalmazásban lehetõség van sebesség mérésre (ellenõrzése) és számlázáshoz (úgy tudom koránt sem pontos adatforgalmi adatokra), de egyfajta letöltött-feltöltött adatmennyiség kontrolláló eszköz is az ember rendelkezésére áll.
Ezek a hasznos opciók azonban hiányoznak a 64 bites verziójú alkalmazásból. (Windows operációs rendszerre gondolok)
Várható-e a közel jövõben, hogy a 64 bites alkalmazás is támogatni fogja ezeket a szolgáltatásokat?!
Köszönettel: Kranabeth Zoltán
telefon: dfsdfsdf e-mail: sdfsdfsdfsdfsdf
A jelszavad soha ne add ki írásos formában, ez csak telefonos ügyintézéshez, illetve neten keresztül történõ szolgáltatások eléréséhez szükséges. Egyébként szép lett :P
Itt van a modemhez az eredeti frimware Dc unlocker
Holnap kipróbálom majd, addig ne tegyétek fel. nekem nem gáz ha megmurdál a modem, úgyse használom.
Ha valaki mégis kísérletezni akar: az elõzõ link másik modemé: ez a helyes link!!!!!
Na, sajna amit belinkeltem utoljára,azt nem engedte rátenni a modemre, nem tudom miért, mert ez a modem fajtája. Viszont találtam egy másikat ami ráment...viszont cseverbõl-mederbe, mert itt nem a T-mobile a hülye, hanem a globetrotternek van ilyen szar programja. Mutatom az újat...röhögséges:
Tehát tök ugyan az mint ami a t-onlinenak van.
Na, Én ezek már túlvagyok, túlvoltam és Én is ennyire jutottam :(
Egyenlõre még nem írtal vissza az eposzomra, de biztos fognak, abban feltettem többek között azt a kérdést is, hogy várható-e, hogy a 64 bites szoftver megközelíti majd tudásban a 32 bites.
Ne sírjatok a 32 bites szoftver full extrás a 64 bites verzióhoz képest :) Az annyit tud, mint amit Gery most belinkelt :)
Azonban Pannon-nak megvolt ám a 64 bites verzió is a korrekt alkalmazással ;)
többnyire a tûzfalon kell nyitni egy forward port-ot, és az ott megadott portot kell beírni a torrent-kliensbe is, plusz manuális ip is kelletik néha. ha így nem megy, akkor maga a hálózat nem engedi. a helyzet kb. ugyanaz, mint a dc router mögül rész...
Remélem, a hozzászólás nem offtopic, ha pedig volt már róla szó, elõre elnézést kérek, hogy nem olvastam végig a topicot....
Szóval T-Mobile HSDPA (per pillanat, itt, ahol most lakom) mobilinternetem van, eddig tökéletesen meg is vagyok vele elégedve. Azonban úgy néz ki, hogy hamarosan olyan helyre költözünk, ahol a szélessávú netet a T nem teszi lehetõvé, csak a GPRS alapút. Ami nem is lenne baj, hiszen ADSL-lel meg tudnám oldani szélessávon az internetelérést. A gond az, hogy a nyamvadt mobilinternet-elõfizetést két év hûségre vettem. Azaz 2010 májusig nem mondhatom vissza, illetve visszamondhatom, de az 50 000 pénzembe kerülne. Kérdés, hogy volt már valakinek hasonló tapasztalata? El lehet ezt intézni a T-nél valahogy (ott azt mondták, hogy sajnálják...) vagy nyugodjak bele és fizetgessem másfél évig a havidíjat a majdnem semmiért? Egyáltalán, a GPRS internetkapcsolat használható valamire vagy lassú, mint a tetû? Én úgy érzem, a szolgáltató hibájából (nem tájékoztattak, hogy a HSDPA nem mindenütt elérhetõ, és lehet, hogy én vagyok naiv, de ezt komolyan nem tudtam, azt hittem, ahol térerõ van, ott az is van) károsítva vagyok vagy leszek, és gondoltam rá, hogy a fogyasztóvédelemig megyek, de elõtte érdekelne, van-e valami tapasztalatotok hasonló helyzetre.
Elõre is köszi. Cortinarius
Szia!
1. Hûséget csak kötbér kifizetése esetében tudsz lemondani, próbáld meg "átadni" ismerõsnek, barátnak, rokonnak, hátha valaki átvállalja 2. Ha szerencséd van, az új lakhelyeden találsz esetleg EDGE lefedettséget is, hangyafasznyival több, mint a semmi 3. Tájékozatlanságod elég erõs, ne járasd le magad mindenféle hivatalos szervnél ;)
No, nekem is megvan a t-mobilos net, de egyelõre a névleges 7,2 helyett eléggé lassúnak tûnik (1-2 ezer speedtest szerint)
érdemes valami más programot használni, vagy lefedettségi gond lehet? (újpest)
Mennyi az a lassú?Átlagban 6-6.5Mbit/s-al jön a cucc,napszaktól függetlenül,ha kihasználom a teljes sávszélt! web'n'walk manager tökéletes:firmware:2.5.21HD-2008.jun.17. Jelerõsség:25.
Segítsetek nekem! Most akarok internetet váltani, mert lejárt a szerzõdésem. Tegnap óta tesztelem a T-mobile internetét, de semmivel sem gyorsabb, mint a jelenlegi. 2 Mbit/s. Pedig rajta vagyok azon a térképen, amely jelzi hogy merre van 3G/HSDPA szolgáltatás. Ami elvileg 7,2 Mbit/s.
Vidéki kisváros, tehát a felhasználó sem lehet olyan sok.
Elõre is kösz,
Jantshee
Dugd be a modemet egy usb hosszabbító kábelbe és pakolásszad jobbra balra a szobában úgy,hogy közben megy a letöltés. Biztos találsz olyan pontot ahol gyorsabb lesz.
Ja, Nekem pl. a legjobb megoldás az lett és ezt bárkinek tudom ajánlani, hogy az ablaknál belülre ragasztottam tépõzáras rögzítõ bizbaszt. Nem tudom mi a pontos neve.
Olyan mint a tépõzár és hosszú méterben lehet venni :)
Az USB Stick-re meg a másik felét. De természetesen ilyen megintcsak nem tudom mi a neve ragaccsal, amit könnyû eltávolítani.
Így az ablaknál (ahol Nálam) legjobb a jelszint is tudom tök könnyedén pakolászni ;)
Miért van az, hogy ha ki is van kapcsolva a tûzfal, utorrentnél a portátirányításos tesztre ERROR-t ír? És nem is nagyon tudok csatlakozni a felhasználókhoz. T-Mobil így korlátoz?
Ja, én sem tudok aktív lenni, gondolom ez a mobilnet sajátossága...