Nocsak.. mi ez az új szkeptikus látásmód részedről? :)
Maga a vidi pedig hibátlan volt, profin elkészített sztori, részletes háttéranyaggal, megbízható szem és fültanúkkal nem is beszélve a sajnos addigra már nem élő idegenről, akinek még a csontozatát is megcsodálhattuk a röntgen fotókon. Nekem a legjobban a fenyegetős rész tetszett, amikor a full megbízhatónak bemutatott "projektvezetőt" fenyegették meg halálos komolysággal, ha nem hagyja azonnal abba az idegen leleplező hadjáratát :D
Kamu volt vagy sem, ügyesen csinálták. Persze azóta eltelt X idő, újjab fejlemény meg persze zéró (meg sem lepődök már az ilyesmin..)
nem tudom pontosan milyen lesz a jövő.. csak extrapolálni tudunk a múltból és a jelenből.
Vannak olyan robosztus, nagyívű folyamatok az időben amely folyamatokat Megatrendeknek nevezünk.
Ha csak nem pusztul el a világ.. és nem pusztul el az emberiség, ezek a trendek tovább ívelnek az időben előre.
Az ember szervezete, megjelenése egy nagyívű megatrendet követ. Pl..a szőrzetünk.. elveszítjük mert nincs rá szükségünk, ruhát hordunk. A fogaink is hullanak, a szemünk is romlik..stb Minden olyan dolog ami régen a túlélésünk záloga volt.. ma már pótolható, vagy nélkülözhető. Abba az irányba haladunk, hogy mesterséges szerveket fogunk építeni. Ha tetszik ha nem.. a fejlődést nem fogjuk és nem is akarjuk visszafordítani. Az első mesterséges szervek a szív motorok lesznek.. aztán jönnek vesék..és a többi. Eljutunk majd odáig, hogy mesterséges érzékszerveket hozunk majd létre..és ha kényelmesebb és jobb..azt fogjuk használni inkább. ..és ahogy telnek a milleniumok, évezredek. Szépen lassan csökevényesedni fog a genetikai kódunk és vele együtt a biológiai testünk. Ami nélkülözhetetlen lesz a genetikai kódban..arra majd vigyázunk és fejlesztjük. Amely genetikai információt nélkülözhetőnek netán fölöslegesnek tartunk.. azt hagyjuk szépen elhalványulni.. és elcsökevényesednek régi szerveink. Most is vannak ilyen szerveink.. az egyik a vakbelünk.
A teljes körű automatizálás, robotizálás végbe fog menni. A hierarchia megmarad.. a társadalmi szervezettség fokozódik. Ez az életképesebb és erősebb megoldás. Két féle kategórikus gépi intelligenciát képzelek el. A tömeg eszközökbe épített kiszolgáló automaták programja.. amik kiszolgálják az embert..gyártanak, szerelnek, karbantartanak és intellektuálisan az ember és az állatok között helyezkednek majd el. Illetve a másik kategória amely gépek az embernél intelligensebbek, és nagy intellektuális teljesítményre képesek.
Felettük mi nem fogunk hosszú távon kontrollt gyakorolni..gyorsan fejlődnek majd és hihetetlen, ma még elképzelhetetlen változásokat hoznak magukkal az emberiség számára. Minden meg fog változni.
Az ember nem fog semmittevő életet élni. Az emberbe bele van kódolva a felfedezés és az alkotás. A kiteljesedés és a valódi élet szeretete. Amit ma még mesterségesen elnyomnak a kultúra és gondolkodási mód által. A szükséges munka végzés..megbénítja a munkás társadalmat az alkotásban.
Nagyon sok mindennek meg kell változnia majd.. a pénz sem maradhat. Az ember mint a bolygó legfelsőbb hatalmi primátusa..sem maradhat fenn. Ami jobb is lesz majd.
Dolgozni fogunk.. kevesebbe, talán többet. Nem a pénzért. Az alkotás öröméért. Ma olyan perfekcionista társadalomban élünk amiben az ember NEM CSELEKSZIK.. mert fél attól, hogy kiderül, hogy nem lesz sikeres. Fél a kudarctól. A jövőben az ember szabad lesz.. felmentést nyer a félelmei alól. Az értékrendünk állandó változás alatt áll. Nézz meg pár 100 éves filmet.. értsd meg..hogyan gondolkodtak akkor az emberek.. hogyan látták magukat és a világot. és hasonlítsd össze ezt a jelennel.
Ez tovább fog változni. A pénznek, vagyonnak el kell majd vesznie. Konszenzussal, vagy erőszakkal. De nem maradhat. Ha nem lesz megegyezés.. világméretű konfliktus fog megint végbe menni. Úgy gondolom, hogy az emberiség jövője, történelme nagyon mozgalmas és vészterhes lesz.
érdemes lenne megbeszélni, hogy ti milyennek képzelitek el az ember gondolkodását, viselkedését, életét a jövőben.. több száz, több ezer év múlva.
Valószínűleg minden meg fog változni.. de milyen irányban?
Ha a szervettség és hierarchia tovább fejlődik majd a társadalomban.. hogyan és mi felé fog?
Ha az emberiség túléli a globális felmelegedés hatásait és nem lehetetleníti el a saját életkörülményeit - a Földnek kb mindegy, hogy mi szétcsesszük a környezetet, ha kihalunk 10 millió év múlva itt megint minden visszatér a normális mederbe - akkor szerintem sokkal szorosabb kapcsolat fog kiépülni az ember és a gép között.
A globális felmelegedés az emberiségre gyakorolt legrosszabb lehetséges scenario ját így írnám le.
Az arktiszok permafrostok felolvadnak.. a permafrosztok metán készlete felszabadul.. tovább melegítve a globális éghajlatot. A tengerek tovább melegednek.. rengeteg metánjég van az óceánok fenekén.. aminek egy része felszabadul..tovább melegítve a bolygót.
Az emberiségre beköszönt a nagy arányú klímakrízis.. a nagy arányú klíma menekült áradat..népvándorlás sújtja a népeket. A trópusokon az 50-60 fokos csúcshőmérséklet kiírtja növény és állatvilágot. Beköszönt a teljes és hosszan tartó gazdasági és egzisztenciális válság. A mezőgazdaság egy bizonyos égöv alatt már nem kivitelezhető.. és globális szinten is akadozni fog az élelmiszer termelés. Emberek milliárdjai fognak éhezni és szenvedni a melegtől.
A gazdagabb régiók légkondicionált környezetben fognak élni.. és tovább melegítik majd a föld légkörét. Világméretű permanens háborúk lesznek.. egészen addig, amíg lecsökken a föld lakossága arra a szintre..amit a felmelegedett bolygó akadozó mezőgazdasága még el tud majd tartani. További problémát fog jelenteni a műtrágya hiánya (tetőző és állandó olajválság miatt a kimerült források miatt) és az óceánok kiapadt hal állománya.
Az emberiség létszáma le fog csökkenni..drasztikusan. A fejlett országok megmaradnak.
Nagyon meleg lesz ..és lég kondicionáló gépek nélkül lehetetlen lesz az élet a természetben. Mindenki a lakások és nagyvárosok fogságában fog élni. A szabadban csak a sarkok környékén lesz ideális az éghajlat.. oda fog kényszerülni a megmaradt lakosság nagy része.
Ha komolyabb háborúk lesznek.. atomháborúk. Ami nagyon valószínű. Lehetséges és valószínű is. A béke sosem volt tartós. 2 hatalmi pólusúvá vált a világ. NATO-BRICS.. usa-europa és orosz-kína szövetség.
Ha megtörténik a legrosszabb..ami várható is. A föld lakossága igen csak lecsökken majd. A nagyvárosok elpusztulnak. Az akadozó mezőgazdaság leáll.
Az emberiség bekényszerül a föld alá..ahol védettségben és elszigetelődésben fog tovább létezni. Tartályokban, mesterségesen tenyészti majd az algákat..és az azokból készült táplálékokat eszi. Így az ember végleg elszakad majd valószínűleg a természettől.
Ha most nem vagyunk képesek ELŐRE LÁTNI.. lehetséges eseményeket... és nem teszünk megelőző óvintézkedéseket. A poklok poklát szabadítjuk magunkra.. ami nem csak egy elképzelt vízió..hanem kézzel fogható valóság lesz az ember számára.
Ez egy elég vészjósló jövőkép. Itt egy ellenpélda teória:
A jövőben a robotika korlátozva lesz. Kizárólag az emberi létet megkönnyítő technológiák maradnak fent, a többi értelmét veszti. A pénz marad, de ugyanolyan értéket képvisenek majd a virtuális fizetőeszközök is. Számtalan munka van és lesz is, amit az automata gépsorok nem tudnak megoldani, így sok munka ugyanúgy ránk emberekre hárul majd, mint most. Ugyanúgy lesznek munkakerülők s emiatt bűnözés is, mint ma. Az emberi kreativitás továbbra is végtelen marad, de ugyanolyan arányban sajnos az emberi lustaság is. Vannak dolgok, amik nem változnak a jövőben sem..
Az emberiség java lassan ráébred, hogy a természetet nem zárhatja ki az életéből. Káros UV sugarak ugyanúgy lesznek a jövőben is mint ma, de kis odafigyeléssel minden rendben lesz majd. Újra elkezdünk élelmiszereket, zöldségeket, gyümölcsöket termelni saját használatra, mint egykori őseink. Kenyeret, cipókat sütünk, törekszünk a békére és béke is lesz majd. Felismerjük a pozitív gondolkodás javait, megtanuljuk hogyan használjuk és aszerint neveljük majd a minket követő generációt is. Egyszerre halászunk, vadászunk, építünk és hasznosítunk is majd. Odafigyelünk ivóvízeink tisztán tartására, fákat és növényeket ültetünk. És ha egy nap eljut hozzánk egy fejlettebb intelligens civilizáció, azt gondolja majd rólunk: ez igen! Ez egy értelmes, intelligens idegen civilizáció. Vegyük fel egymással a kapcsolatot és osszuk meg a tudásunkat egymással. Tanuljunk egymástól. És egy nap talán békében és barátságban közös új világokat is felfedezhetünk és benépesíthetünk majd. Ki tudja?... Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2018.08.09. 18:05:12
Szia ! Ez a globális felmelegedés gyorsabb mint 100 év . Már most is nagyon szélsőséges az időjárás: kánikula, villámárvizek, ...stb. , és ez csak fokozódni fog . Ha így megy ez tovább, akkor mit fogunk enni: "parasztokat" ?
Sziasztok ! Én azt a jövőképet jósolom, hogy terjedni fog a demokrácia: sok buta vallásos ember lesz többségben, és kevés okos ateista lesz kissebbségben, az akadémiák elit köre pedig csak a presztizsükre fognak hajtani !!!
Most is mi történik? A kánikula miatt tömegével halnak meg az emberek. A földközi tengertől délre gyakorlatilag lehetetlenné vált az élet. Olyan csúcshőmérsékletek vannak amik felperzselik a déli régiókban a mezőgazdasági terményeket. Csak úgy kapkodnak a magyar búzáért ebben az évben. Nő a kereslet, miközben hanyatlik a termelhetőség a perzselő klíma miatt.
Az aszály és a magas csúcshőmérsékletek miatt mindenfelé erdő és bozóttüzek pusztítanak.
Beléptünk az antropocén korba. Amiben meredeken hanyatlik a természetes élővilág. Gyorsan pusztul az élővilág és az ökoszisztéma. Ami az emberi élet alapját jelenti.
Az emberiségre minden féle képen hanyatlás vár. Minden féle képen le fog csökkenni a föld lakossága. Én személy szerint 1 milliárd alá teszem a koppot. Az még stabilizálható és fenntartható ökoszisztémát jelent.
Vagy közös megegyezéssel, vagy háborús kényszer miatt.. de a jelenlegi helyzet nem tartható.
A globális felmelegedés nem 100 év múlva fogja éreztetni a hatását. Már MOST.. napjainkban is pusztít... a helyzet csak fokozódni fog.
A demokráciának nem jósolok nagy jövőt. Sokat foglalkozok a nemzetközi helyzettel. A nemzetközi magán pénzhatalommal.. ami minden országnál erősebb, hatalmasabb. Óriási nemzetközi konfliktusok előtt állunk. Europát egységesíteni akarják.. föderális központban. Olyan lesz mint az usa. Névleg meg lesz a demokrácia.. mint szó létezni fog. De a gyakorlati jelentősége marginális lesz.
A demokrácia már a napjainkban is csak illúzió.. illúzió a nép számára, hogy azt gondolja, hogy ami történik azt ő..a nép, az ember kívánja, és ezért nem lázad, nem harcol a láthatatlan erőkkel szemben. Akik valójában az események irányítói.
pl itt a migráció.. ha megkérdezik az embereket, mindenki azt mondja, hogy ez egy rossz dolog. Mégis a hatalom szervezi.. tömegesen behívja a bevándorlókat.. és bűntati azokat akik ezzel szembemennek, nem értenek egyet, vagy ellenük cselekednek. Ezért politikai célpont ma magyarország is. Ezért támadnak minket.
Pontosabban az új témába, ami felé elindultunk. Ha innentől azt kezdjük taglalni, hogy az épp kialakulófélben lévő új ökoszisztéma milyen új típusú humanoidszerű idegen élőlényeknek felel majd meg a jövőben, akkor mondhatjuk, hogy ismét témánál vagyunk..
Sziasztok ! Én az UFO-ók létezése alatt azt értem, hogy valahol a galaxisban vannak tőlünk fejletebb civilizációk, akik valahonan valahová utaznak a csillagok között .
Lehet, hogy te ezt érted alatta, más viszont azt, hogy itt röpködnek, embereket rabolnak el, stb. A tudomány nem ezt érti földönkívüliek alatt. És azok nem földönkívüliek akik nem utazgatnak a csillagok között? Marhaság az értelmezésed.
Emlékszem, és egészen másra emlékszem mint te. Mert semmit sem értettél abból amit írtam, és láthatólag most sem. Sajnos. Az origo szemétdobján minden foslé összegyűlik, persze aki egyedül innen tájékozódik, az meg is érdemli. Általában a két héttel későbbi cáfolatok tömkelegét már nem linkelitek be. Soha nem tanultok semmiből, majd öt év múlva is erre fogsz emlékezni, a valódi tudományos eredmények meg elrobognak melleted mint a gyorsvonat. Persze ez csak részben a te hibád, nem értesz hozzá, és iskolában sem tanítottak meg - a szemét és valódi megkülönböztetésére. Viszont ha ennyire érdekel a tudomány, akkor némi fáradságot vehetnél a megismerésére, ami nem trágyadomb origon kezdődik... Értesz-e? Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.08.16. 20:51:30
Én az origót többre tartom mint a szabadkőműves befolyás alatt álló Z indexet.. meg HVG ét. Azok aztán mossák az emberek agyát.. rendesen. Szándékosan és aljas módon..tudatosan HAZUDNAK. és még csak nem is magyar kézben vannak.
Mi lenne ha én mondjuk kínában csinálnék egy hírportált meg heti magazint arról, hogy milyen korrupt és élet ellenes a kínai párt kormány.
Azonnal fejbelőnének.. kérdezés nélkül.
Itt meg akkora diktatúra van.. nálunk, hogy a legocsmányabb, legförtelmesebb uszításokat is elbírja a papír. A belem fordul ki..ha rá kell néznem egy hvg re.
Midegyik egykutya. A tájékozódást nem a médival kell kezdeni, ha tudományról van szó.
én a nemzeti média oldalán állok.. vissza utasítok minden negatív jelzőt a nemzeti médiával szemben.
Csak éppen a probléma az volt az akkor vitánkkal kapcsolatban, olyanban kételkedtél - alaptanul - amit tudunk. A tudásunk nem végtelen, viszont te végig azt sugallod, hogy amit tudunk, az sem tudjuk. Ez viszont azt jelenti, amit írtam, hiszen akkor mit is tudunk szerinted?
A tudományos közlés alapja a publikáció, és nem másodkézből származó újságíró fércmunka. Amit te médiában olvasol, az arról szól, hogy az "újságíró" mint értett meg az eredeti publikációból (vagy tanulmányból, vagy csak egy interjúból). A másik, hogy a közmédia csak szemezget a heti publikációk tucatjaiból. Az kerül bele a médiába, aminek hírértéke van, és nem az, hogy milyen friss eredmények születtek, hiszen fogalma sincs az cikkírónak, hogy mi az eredmény, és tanulmány vagy vélemény között a különbség. Ha, te tudni szeretnél a friss felfedezésekről, akkor vagy te is publikációkat olvasol, vagy olyan orgánumokat keresel, ami kifejezetten igényes, lektorált ismeretterjesztéssel foglakozik. Az origó nem tartozik ezek közé. Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.08.18. 17:43:51
Előre bocsájtom, hogy magam sem hiszek abban, hogy jelenleg itt vannak köztünk az "idegenek" Azonban mind a ketten dobnánk egy hátast, ha netán az ellenkezője derülne ki. No nem azért, mert a földi hatalom eltitkolja a létüket, gondolom ők tojnának az ilyenre, hanem mert "megtették az utat" Hogy hogyan, az legyen az ő gondjuk, majd legfeljebb elmondják. Az ősember nem gondolta, hogy az erdőn kívül, ahol élt van máshol is élet, és lám a mai ember a Jupiter holdjain keresgél. Az idegenek lehetnek olyan tudás birtokában, amire mi még csak gondolni sem TUDUNK. DE ismétlem mindez CSAK feltételezés!!!!!!!!!
Irasidus, én tisztelem a tudományos munkásságodat, mi több írígyellek is érte, de ha te a tudásodat kizárólag felsőbb fokú értekezésekből szerzed, és nem holmi mezítlábas firkászoktól, akkor MIT KERESEL az ilyen topicokban, melyekben hasonló éretlenek dumálnak, mint én is???
Ja, hogy ne felejtsem, van ám tudományos újságírás is. Az ő feladatuk az ilyenek, mint én, művelése.
Te megint olyannal illetsz, amit SOHA!!!!!! nem mondtam. Csak azt, hogy nem hiszem, hogy minden tudás birtokában vagyunk.
Egy történet: Egy prof felrajzolt a táblára egy kisebb kört. A kör belsejében vagyunk mi- mondta- a körön kívüli rész az ismeretlen. Nos a a kör kerülete a mostani tudásunk, azonban minél inkább bővítjük a kört, vagyis minél több ismeretre teszünk szert annál nagyobb lesz a kör kerülete, vagyis sokkal nagyobb felületen érintkezünk az ismeretlennel, amit meg kellene fejtenünk. Tehát balgaság lenne azt hinnünk, hogy relatíve okosabbak vagyunk, mint az ókori ember.
Pedig hányszor volt a már megszerzett ismeretet kritizáltad. Például az ősrobbanás tényét. Az utolsó mondatod meg egy provokatív troll baromság. Nyilván többet tudunk mint az ókorban tudtak. Ennyi.
Nyilván nagy meglepetés lenne, ha itt lennének és nem tudnánk róla. Én örülnék neki a legjobban a fórumozók közül. Viszont a hatalom általi eltitkolása, azaz összeesküvés, egy olyan összeesküvés lenne, ami lehetetlen, és példa nélküli lenne a történelemben. Erről konkrét tudományos munkák születettek, hogy mennyire, és hogyan működik az emberi összeesküvés. Elég gyatrán...
"Az idegenek lehetnek olyan tudás birtokában, amire mi még csak gondolni sem TUDUNK."
Lehetnek. És ezzel mit akarsz mondani? Olyan birkapörkölt recept birtokában is lehetnek, amire gondolni sem tudunk, vagy olyan versek birtokában is. Ja. És, van ennek bármiféle értelme az egész bejezésben? Csak mert lóg a levegőben a mondat, és nem tudom hova kötni.
""Irasidus, én tisztelem a tudományos munkásságodat, mi több írígyellek is érte, de ha te a tudásodat kizárólag felsőbb fokú értekezésekből szerzed, és nem holmi mezítlábas firkászoktól, akkor MIT KERESEL az ilyen topicokban, melyekben hasonló éretlenek dumálnak, mint én is???""
Ez itt nem tudományos munkásság, szóval nem tudom miről beszélsz. Viszont már sokszor leírtam miért vagyok itt, te is olvastad, szóval a kérdés értelmetlen.
"Ja, hogy ne felejtsem, van ám tudományos újságírás is. Az ő feladatuk az ilyenek, mint én, művelése. "
Van. Egy kihaló félben lévő szakma, aminek a helyét átvette a tudománykomunnikáció. Jobb, érthetőbb, és oktató-nevelő jellege van, míg egy cikknek... Persze jó volt, és szép volt, csak elavult. Az origo semmi nem tartozik ezek közé. Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.08.18. 21:52:15
Az Origo is jelentet meg MTI-s híreket, tehát az érved sz@r. Minden hír amit az MTI honlapján is megjelenik visszaellenőrzött, mivel ez az egyetlen hivatalos hazai hírügynökség.
Természetesen emellett az Origo is közöl baromságokat, tehát nem fogom őket védeni. De tény, hogy az átlagember hamarabb értesül a hírekből bármiről, mint tudományos eredeti publikációból. Én speciel minden gyanús hír mellett keresem a hír forrását is. Az a biztos.
Ja. MTI. vagy az áltudományt népszerűsít, olvashatod itt. És volt még az évek során nem kevés dolog, de most ha nem haragszol nem keresem meg az MTI összes baromságát. Ja, és ha jelentet meg hiteles forrásból, illetve jó cikkeket, attól még nem az jelenti, hogy minden jó ami onnan jön. A legrosszabb az, amikor a jó és rossz, hamis és az igaz keveredik. Az sokkal károsabb hatású, mint az álhírportálok.
"Én speciel minden gyanús hír mellett keresem a hír forrását is. Az a biztos. "
Ez lenne örvendetes, ha mindenki így cselekedne. Sajnos a többség nem ilyen. Viszont ha ez igaz, akkor miért is linkelsz bizonyítatlan ufos videókat? Trollokat etetsz? Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.08.18. 22:08:43
Maradjuk annyiban, hogy kerülhet ki álhír az MTI kezei alól is, hiszen ott is csak emberek dolgoznak akik hibázhatnak, de azok a hírek kiigazításra is kerülnek.
Vidit meg kérték. CGI mentesként. Az eredetisége nem került szóba.
Nem az a lényeg, hogy ki írta, hanem mit amit ír igaz vagy sem. Ez a ki írta, a személyeskedés nevű érvelési hiba. Azzal foglalkozz, hogy amit ír, igaz vagy sem. Bocs. És maradjunk annyiban, hogy attól még nem lesz hamis amit írtam, mert születnek cikk amik esetleg elfogadhatók, korrektek. A hibázás és a hozzánemértés egészen más fogalmak. Szerintem.
Én nem az Ősrobbanás tényét kritizáltam. NEM!!!! Csupán azt merészeltem írni, hogy vannak akik másképp gondolják, és hogy nem lehetetlen, hogy a mostani sziklaszilárdnak hitt tudásunk a jövőben elavult lehet.
Aha, ez nem kritizálás. Most ugye, az világos, hogy nem gondolni kell másképpen, és nem hinni a tudásban? Csak mert ha ilyeneket írsz, akkor igazából azt mutatja, hogy nem igazán érted miről van szó, akkor amikor arról van szó, hogy tudományosan bebizonyítanak valamit, vagy paradigmaváltás történik. Számodra ez csak hit, meg így-úgy gondolások sokasága. Értjük. Nem kritizálsz, csak jár a billentyűzeted. Ok. Akkor nem kritizálsz. És elolvastam a történetet, buta történet. Tudod, mivel nem tudjuk mekkora a kör a full ismeret, így az ilyen példamese nagyon ostoba. Megismétlem, az utolsó mondatod meg kifejezetten provokatív ostobaság volt. Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.08.18. 22:56:21
Azért mert rávágod, hogy bizonyítatlan, fals, attól az még nem lesz az! Érted? Had idézzelek téged: "Én speciel minden gyanús hír mellett keresem a hír forrását is. Az a biztos. " - Most speciel nem tetted meg, hanem csak kamuzol. Másrészt nem az újságírásról volt szó általában, hanem a tudományos újságírásról. Egy oknyomozó riport, vagy egy kamu cikk kiderítésére nem kell előképzettség. Itt erről van szó. És harmadrész, nem csak HVG cikket közöltem, és negyedszerre, ha utánanéztél volna, akkor nem böfögnél hülyeséget, mert tényleg ez történt, és a hvg túl utánajártak(!) sokan mások is az eseteknek. Tudod, google, és tudod utánanézni. Te mondtad... Kicsit gáznak tartom, hogy saját elvárásaidat sem tartod be, te nem? Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.08.19. 09:31:39
Te rosszabb vagy, mint egy bigott vallásos hittérítő. Avagy, te egy agyafúrt troll vagy, és neked csak az a lényeg, hogy a felszínen evickélj??????!!!! Mert most is olyan sületlenségeket állítasz, amit másodjára még csak elismételni sem tudnál.
Spec én ilyen tudással, illetve olyannal, amilyennel te rendelkezel, messze elkerülném az ilyen fórumokat. A sok hülye analfabéta hadd főljön csak a saját baromságában.
Még egy baráti észrevétel. A beszélgetési stílusoddal pont az ellenkezőjét éred el annak, amire törekszel.:))))))
"Lehetnek. És ezzel mit akarsz mondani? Olyan birkapörkölt recept birtokában is lehetnek, amire gondolni sem tudunk"
ez megmagyarázná a marha és birka csonkításokat amiket az ufók követtek el. ..kitudja, lehet, hogy a recept szerint a birkák véréből, nyelvéből és szemeiből lehet a legjobb birkapörköltet főzni.
Emberként a földi élethez hasonlóra gondolhatott a blog írója. De minden további nélkül létezhetnek a miénktől teljesen különböző létformák is "odafent". Pl. itt oxigén van, amott meg mondjuk nitrogén. Vagy kén, vagy bármi más, ami nekünk mérgező. Ha létezik ott élet, vélhetően a légzőrendszere az ottaniaknak arrafelé formálódhatott. Vagy ki tudja. Nálunk is élnek halak, és ők sem levegőt lélegeznek be...
Érdekes, a cikk konklúziója mégiscsak ez: "Visszatérve az eredeti kérdésre - avagy mekkora is a galaktikus lakhatósági zóna - azt a választ kapjuk, hogy igencsak kiterjedt. Élet hordozására alkalmas égitestek a dudoron - és talán a galaktikus halo-n - kívűl szinte bárhol előfordulhatnak, bár igen különböző valószínűséggel. Továbbra is a galaktikus korong belső, néhány ezer fényév széles sávja a legvalószínűbb hely egy intelligens élet kialakulására, ugyanakkor a külső régiók sem zárhatóak ki teljesen."
"Emberként a földi élethez hasonlóra gondolhatott a blog írója. De minden további nélkül létezhetnek a miénktől teljesen különböző létformák is "odafent"."
Nyilvánvalóan, mivel a miénktől eltérő - ismeretlen - élet lehetőségéről, és annak életfeltételeiről semmit sem tudunk megállapítani. Így egyértelműen az marad, amit ismerünk.
"De minden további nélkül létezhetnek a miénktől teljesen különböző létformák is "odafent". Pl. itt oxigén van, amott meg mondjuk nitrogén. Vagy kén, vagy bármi más, ami nekünk mérgező. Ha létezik ott élet, vélhetően a légzőrendszere az ottaniaknak arrafelé formálódhatott. Vagy ki tudja. Nálunk is élnek halak, és ők sem levegőt lélegeznek be... "
Vannak extremofil élőlények, amik oxigénmentes környezetben élnek, vagy olyan gázkorcetnációban ami nekünk mérgező. Ezek, egyrészt nem a földitől eltérő élőlények (ugye?), másrészt nem hasznosítanak ebből semmit. A légzés szerepe nem egyszerűen csak, valamilyen gázhoz való alkalmazkodás. Az oxigén fontos anyagcsere szempontjából, vagyis a sejtek működéséhez energiára van szükség, ez a szervezetünkben az ATP, adenozin-trifoszfát. A sejtben lévő mitokondrium nevű sejt szervecske oxigén jelenlétében 1 glükózból 30-32 ATP molekulát hoz létre. És akkor itt jön be a kémia, hogy a kén nem túlzottan reakcióképes anyag, így energiát sem nyerhetünk általa. És ugyanígy a "bármi más" gáz sem, kivéve talán fluort. Viszont fluor légköre nem lehet egy bolygónak, ha igényled kifejtem miért. Egy szó mint száz, attól nem lesz eltérő, mert más gázközegben él. Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.08.23. 17:18:42
Nem csalódtam benned. Tudtam, hogy bele fogsz kötni valamibe, s mivel a cikkbe nem igen tudtál, esetleg nem akartál (?!) (ami késik az nem múlik, igaz???), így egy szavam lett az áldozat: "lehűti"
Tisztelettel várom azon kérésedet, hogy bizonyítsam be.
Kifejtheted. Gondolom az üvegházhatás miatt gondolod. Vagy amiatt, hogy nincs ismert hatása az emlősök anyagcsereműködésére. Bár mindkét opciót csak földi környezetben tudjuk tesztelni. Elképzelhető, hogy idegen, ismeretlen környezetben teljesen másként viselkednek. Nem?
Jó cikk. Kötözködés az amit te művelsz, a megalapozott kritika meg amit én szoktam. Tudod, ilyen az amikor valaki magából indul ki, személyeskedik és nem azzal foglakozik, hogy a másik mit írt, hanem a másik személyével. Ez csinálod te. Ennyi.
Én azt írtam: ". Viszont fluor légköre nem lehet egy bolygónak, ha igényled kifejtem miért." . Ennek kozmológiai, és kémiai okai vannak, nem biológiai és nem éghajlati. Az oxigén (1%) nagyságrendekkel gyakoribb elem mint a fluor (0,00004%), és míg a fluor annyira reakciókés anyag, hogy csak kötött formában, (általában) kristályos szerkezetben van jelen, addig az oxigén kötetlen formában is jelen van, illetve a leggyakoribb vegyülete a víz. Aminek a kötését felszakítani nagyságrendekkel könnyebb. A fluor előállítás elég bonyolult eljárással történik, ha elképzelhető is lenne, hogy a természet képes lenne erre nagy mennyiségben, akkor a fluor reakcióképessége miatt, nem tud felhalmozódni (azaz légkör alkotni), hanem azonnal vegyületet alkot, szó szerint bármivel. Élőlények sem valószínű, hogy elő tudnák állítani, hiszen a befektetett energia, a kinyerthez képest nagyságrendekkel nagyobb. Nem éri meg. De ha esetleg megérni is, akkor go to előző mondat, és nem lesz légkör. Ennyi.
Ja, és még egy. A a világegyetemben mindenhol ugyanazok a törtvények vannak, nincs eltérő fizikájú, vagy kémiájú bolygó. És itt most a tudományra gondolok. Tehát: "Elképzelhető, hogy idegen, ismeretlen környezetben teljesen másként viselkednek. Nem? " - Nem. Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.08.24. 05:40:08
Attól függ mit értesz multiverzum alatt, avagy melyikre gondolsz. Igen ez lehetséges, de még a multiverzumok léte is bizonyításra vár. De az ugye megvan, hogy a téma nem volt ennyire tágan értelmezve?
a videóval kapcsolatban pár észrevétel.. Nekem a video nem tűnik CGI nek. Nem komputer grafika.
repülő?.. a repülőnek szárnyai vannak.. ami felhajtóerőt adja.. nincs olyan repülő amely egy helyben tudna lebegni.. forgószárnyak nélkül. Valamilyen szárnynak minden képen lennie kell. Lebegésnél vagy forgó szárnyaknak.. rotor, propelles. Vagy légbeömlőnek és jet fúvókáknak..amin a forró nagy sebességű gázok távoznak..
Ilyen dolgok nem láthatóak a felvételen.
Egy drón vagy más repülő eszköz.. nem tud így elfordulni a saját középpontja körül. oldal irányba igen.. de így totágast nem fordul át.. úgy, hogy közben egy helyben lebeg.
Egyszerűen ilyen nem létezik. A földi.. emberi technológia ilyet nem képes alkotni. Mi emberek nem vagyunk képesek antigravitációs hajtóművet készíteni.
"Nekem a video nem tűnik CGI nek. Nem komputer grafika."
Ez egy nem túl meggyőző, vagy erős érv.
" nincs olyan repülő amely egy helyben tudna lebegni.. forgószárnyak nélkül."
Valóban nincs... De ugyanígy egy madárnak sincsenek forgószárnyai, vagy a rakétahajáts működése során sincs szükség rá.
"Egy drón vagy más repülő eszköz.. nem tud így elfordulni a saját középpontja körül."
De egy ballon igen. És a CGI is... Szóval, nem hogy földi ember képes ilyet alkotni, de egy gyerek is képes ballont összetákolni, CGI-ról meg nem beszélve.
"Mi emberek nem vagyunk képesek antigravitációs hajtóművet készíteni."
Ha a fizikához konyítanál annyira, mint a trollkodáshoz, tudnád, hogy egy ilyen eszköz nem repülne, ez egyetemi anyag, hogy miért.
ha tényleg léteznek multiverzumok... és az M elmélet helytálló.. Akkor más univerzumok teljesen eltérően is viselkedhetnek.. és nézhetnek ki.
Elméletileg úgy jött létre a mi univerzumunk, hogy két membrán világ felülete összeért és a membránokban felszabadult egy szingularitás.. mint a fekete lyukaknál is van. Létre jött a téridő.. A szingularitás kitörésekor talán véletlenszerűen.. beálltak egy adott értékre a kozmikus állandók.. talán.. más elméletek szerint viszont az állandók időben is változhatnak.. minden jel arra mutat, hogy a c kozmikus állandó, fénysebesség értéke is változik időben.
A négy alapvető kölcsönhatáshoz köthető állandó is beállít egy értékre. elektromágneses, elektrogyenge, erős és a gravitációs kölcsönhatások.
Más univerzumokban.. minden bizonnyal a más értékei vannak ezeknek az erőknek.. kölcsönhatásoknak és más értékű kozmikus állandókkal működnek azok a világok.
Az élet valószínűleg szinte minden lehetséges univerzumban lehetséges. Az élet alkalmazkodik az univerzumhoz.. és nem az univerzum az élethez.
Az élet egy nagyon egyszerű feltételből indul ki.. Nagyon kevés dolog kell az élethez. Kell olyan közeg, környezet amiben létrejöhet az információ ..és az információt hordozó, megőrző közeg..anyag. Az információnak le kell képeznie önmagát, saját magát újra kell alkotnia. Ez minden amire az életnek szüksége van.
Az információ tovább fejlődését, az evolúciót már az univerzum visszacsatolása az információra fogja meghatározni.
Nagyon kevés feltételnek kell teljesülnie az élet megszületéséhez.
a videón nem ballon látható.. ezt még a vak is láthatja
ha már a fizikánál tartunk.. próbáljuk meg kitalálni, hogy milyen módon lehetséges ilyen repülő eszközöket megalkotni.
Tegyük fel, hogy lehet ilyen antigravitációs repülő eszközt készíteni. Milyen motor hajtja?.. Mi a működési elve?
Találgassunk.. bocsátkozzunk feltételezésbe.
Nagyon sok videó alapján.. feltéve, hogy hitelesek arra lehet következtetni, hogy az ufók motorja.. valamilyen forgó dologhoz.. forgó diszkhez lehet köze. Viszont az ufók gyakori imbolygása.. pörgése.. arra utal, hogy az ufókban lévő pörgő tömeg NEM STABILIZÁLJA a térbeli helyzetét.
Ha egy kerék, vagy diszk pörög, akkor az stabilizáló hatást fejt ki. Igy működik a fizika. Ezért pörögnek a puska... tank, lövedékei. A rakéták bizonyos típusai. Ez stabilizálja a röppályát. Stabilitást ad a pörgő tömegnek.
Úgy tűnnek fel az ufók,hogy a formájuk arra utal, hogy valami forgó dologgal hozhatóak kapcsolatba... viszont a mozgásuk arra utal, hogy ez a forgó dolog nem stabilizálja a szerkezetét. Teljes tanácstalanság.. az ufó mozgása, ellent mond a fizikának is.
"a videón nem ballon látható.. ezt még a vak is láthatja"
Nagyon gyenge érv, még az előzőnél is.
"Akkor más univerzumok teljesen eltérően is viselkedhetnek.. és nézhetnek ki."
Aha. Csak éppen ha más a fizikai állandó, akkor nem alakulnak ki a kötések, atomok és azokból felépülő csillagok és főleg nem élet. A fizikai állandók csak egy szűk tartományban működnek. Szóval az eltérő univerzumokban csupán helyzeti energiák, és esetleg néhány kvantum létezhet. Szóval nagyon értékelhető a fantáziád, de fizikatudásod ilyen téren a "valahol valamit hallott, és most okoskodikkal" egyenlő. De kérlek szólj, ha valahol tévedtem volna...
"Tegyük fel, hogy lehet ilyen antigravitációs repülő eszközt készíteni. Milyen motor hajtja?.. Mi a működési elve?"
Egy ilyen eszköz gravitációs térben leesik. Ez fizika szak másodéveseknek. Nem tudom, igényled a magyarázatot, hogy miért, vagy utánanézel? Komolyan kérdezem.
"Találgassunk.. bocsátkozzunk feltételezésbe."
Gondolod, az majd helyettesíti ami fizikából kimaradt? Úgy látom, gondolod...
"Az élet egy nagyon egyszerű feltételből indul ki.. Nagyon kevés dolog kell az élethez. Kell olyan közeg, környezet amiben létrejöhet az információ ..és az információt hordozó, megőrző közeg..anyag. Az információnak le kell képeznie önmagát, saját magát újra kell alkotnia. Ez minden amire az életnek szüksége van."
Ez haladzsa. Szép volt. Van még lejjebb? Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.08.24. 20:19:30
A tudomány nem fog mert nem is tud konkrét véleményt formálni az univerzum olyan részéről, amit még nem térképeztünk fel. Konkrétan azt sem tudjuk, hogy mi vagy milyen világ létezik a féreglyukakon túl, így erről is csak találgathatunk. Maga a féreglyukak létezését tudjuk csak. A működési elvét is csak feltételezzük. Konkrét tudományos bizonyíték nincs rá, hiszen semmi sem tért még eddig vissza onnét, ahol és amit elnyelt már. Ezen tények fényében a tényszerű kijelentésed értelmetlen. De megértem, hogy számodra értelmezhetetlen az "elképzelhető" szó..
Ezt (illetve hasonló dolgot) korábban én is említettem már itt. Vagy valamelyik másik fórumon az SG-n. Irdatlansuskus kolléga elmagyarázta, hogy az antigravitációs hajtómű amiatt nem műkődhet, mert ellentmond a fizika törvényeinek. Vagy csak egy konkrét törvénynek, már nem emlékszem. Mondjuk akkor sem, most sem értek vele egyet.. Vízzel működő autó se létezhetne, mégis működik...
A világ nem random módon működik, hanem törvényszerűségek szerint. Ezeknek a törvényszerűségeknek a feltárást hívják tudománynak. Amit állítasz arra nem csak tudományos eredmény nincs, de szemiféle alapja, vagy oka sincs annak, amiben kételkedsz. Legalábbis semmit nem hoztál fel, és erős a gyanú, hogy nem is fogsz. Ez pusztán értelmetlen, önmagáért való kételkedés, óvódás kori nevén: hiszem ha látom...
"Irdatlansuskus kolléga elmagyarázta, hogy az antigravitációs hajtómű amiatt nem műkődhet, mert ellentmond a fizika törvényeinek. Vagy csak egy konkrét törvénynek, már nem emlékszem. Mondjuk akkor sem, most sem értek vele egyet.."
Arra sem emlékszel, hogy mit írtam, de nem értesz velem egyett? LoL. Prekocepció rulez. Amúgy meg, ezért nem lehet veled érdemben vitatkozni, mert oda sem figyelsz a másikra, csak a saját mondókádat mantrázod. Mindegy is, hogy másik mit mond, igaz? Amúgy nem ezt írtam amit. De sokszor nem is titkolod, hogy az itten tevékenységed az trollkodás. Mint ahogy a vízzel hajtott autó sem az, á dehogy. Ugye? Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.08.24. 21:15:13
"Arra sem emlékszel, hogy mit írtam, de nem értesz velem egyett? LoL. Prekocepció rulez. Amúgy meg, ezért nem lehet veled érdemben vitatkozni, mert oda sem figyelsz a másikra, csak a saját mondókádat mantrázod. Mindegy is, hogy másik mit mond, igaz? Amúgy nem ezt írtam amit. De sokszor nem is titkolod, hogy az itten tevékenységed az trollkodás. Mint ahogy a vízzel hajtott autó sem az, á dehogy. Ugye?"
Saját magadról írsz a hozzászólásaidban. Ezt már többször is megfigyeltem.
A standard modellbe illeszthető részecskék amiket már ismerünk.. vagy elméletileg megalapozottak.
Overview of all known subatomic particles without anti-particles németül
Ezek a részecskék és a közöttük lévő kölcsönhatások olyan kozmikus állandókkal, és az alapvető kölcsönhatások olyan mértékeinél amelyek adottak a mi világunkban.. azt eredményezi, hogy a világ így néz ki, ahogy mi ismerjük.
Viszont más értékek esetén.. szerintem más féle szubatomos struktúrák jönnek létre. Az anyag más típusai.. jöhetnek létre. Ezt elméletileg lehetne ellenőrizni.. utána kellene számolni, hogy hogyan nézni ki a standard modell más értékek esetén.
Elképzelhetőek olyan világok, ahol más elemi részecskék vannak.. az anyag más féle képen működik. Talán olyan világok is elképzelhetőek, amelyben nincs a mi fogalmaink szerinti ANYAG.. de az információ képes megmaradni és fejlődni.. ami az élet egy bizonyos..más formáját jelenti.
Annyi minden elképzelhető. 2000 évvel ezelőtt is voltak már elképzelések a világot tekintve.. volt tudomány. Azóta kiderült nagyon sok mindenről, hogy egyáltalán nem úgy van ahogy azt akkor gondolták.
10 000 év múlva sem lesz másként.. akkorra ki fog derülni, hogy sok minden amit ma biztosnak vélünk, és úgy gondoljuk igaz.. mégis téves.
Bármit is gondolunk, vagy tudunk.. tévedhetünk.. amit ma lehetetlennek hiszünk, lehetségessé válhat.
Végülis.. akár milyen fejlett a mai tudományunk.. 10 000 év múlva ez csak ó kori ÁLTUDOMÁNY lesz.
Az autó csak egy példa volt, amit mellesleg spoiler alá is tettem. Remélem, tudod mi a spoiler és hogy mire való...
Irományod első része a szokásos megsértődött katyvasz duma. Mert így reagálsz ha szembesítenek önnön hibáiddal. Megelőzlek, ne fáradj: nekem is vannak hibáim. Csak én elismerem, hogy vannak. Te viszont tévedhetetlennek képzeled magad, ami már eleve hiba..