Sok-sok flight szimulátorozás után mekkora élmény egy Eindeckerrel repülni, aminek nemhogy trimje, de még gázkarja sincs. :-P
No, akkor majd idővel beszerzem.
Így a multizás előtt, gyakorlás gyanánt csináltam egy karriert, és beléptem a Fokker Eindeckerekkel felszerelt Jasta 6 kötelékébe. Az első nap két ballon vadász bevetést repült a század. Az első kötelék, amelybe engem újoncként beosztottak, sikeresen végrehajtotta a bevetést. Én lelőttem egy ballont, a kötelék másik gépe pedig leszedett egy Nieuport-ot, a többiek pedig néhány járművet pusztítottak el. A bevetés után megkaptam a pilóta jelvényt, és a másodosztályú vaskeresztet. :-) A második őrjárat semmi eredményt nem ért el, az egyik pilótája akció közben megsebesült.
Amúgy a személyes fegyverek (pl. Luger pisztoly) mire jók? A rakéta pisztolyokkal nem lehet ballonra vadászni, vagy idővel nem lesznek gyújtó lövedékek, mikkel könnyebb leszedni a ballonokat?
Azt olvastam valahol, hogy a head trackinget egy jobbfajta webcamerával is meg lehet oldani. Ez a RoF-ban is működne?
No, kicsit sikerült belenézni a játékba. Egészen jónak tűnik. :-)
A joy hat switch-csel tudok is körbe körbe nézni, csak éppen ha elkezdek az egérrel mozogni, akkor utána már a hat switch nem megy. Hogy lehet visszacsinálni?
Reppentem egy Eindeckerrel, és hát azért ez nem egy csúcs gép már 1916 szeptemberében :-); úgy leszedett egy Nieuport féleség, mint egy legyet. :-) Majd nézek egy olyan időpontot, ahol nem nálam van a szarabb gép. :-)
Meg lehet majd ejteni, de még cska most ismerkedem. Amúgy jó marketing ez az ingyen játék. Ahhoz, hogy normális karriert lehessen játszani, úgyis bővíteni kell, és fizetni. ;-)
Ezt ismeritek?
www.theaerodrome.com
Egy kis reppenés?
No, a fent van a RoF, most tölti az update-et.
Igen. Plusz, sokkal könnyebb képfájlt készíteni a kisebb Win-ből.
És ha csak mondjuk az Albatros DV van meg, ami 1915-ben nem is létezett, akkor a karriert is csak akkor kezdhetem, amikortól ez a típus szolgálatba lépett?
Az sajnos nincs, és soha nem is haszáltam. Máskülönben a RoF joy konfigurátorban be lehet állítani, hogy a hat switch-csel körbe tudjak nézni, mint pl. a Microsoft Flight Simulatorban?
Meg lehet majd próbálni, de nekem még az egész RoF tök új. A megjelenése táján szemeztem vele, de eddig nem volt hozzá megfelelő PC-m. A helyzet megváltozik, pár nap múlva összeáll egy normális konfig (3,3 GHz-es i5 proci, 8 GB RAM, 2 GB-os GeForce GTX760), de a játékba még bele kell tanulnom.
Tényleg szép ez a BoS, nincs benne semmi hiba, azonban engem személy szerint jobban megfog az 1. VH világa, környezete, repülői. Jó 20 évvel ezelőtt vakulásig nyomtam az alább idézett Red Baron PC játékkal. :-) Ízlések és pofonok.
Köszi, nem rossz, kicsit fura, mert eléggé anti szoc vagyok. Amellett nincs különösebben gond, egyébként az egyik hálózati port megy csak a szobámban, de routert nem használhatsz szóval fuck logic. GTX850m 4GB van benne :)
Papa, a zöld Takarás, elképesztően sokat dob, és elképesztően sok csúnyaságot takar. Ha a bos nyári lenne megértenéd miről beszélek. A rof télen ocsmány és nem csak azért, mert nem csinálták meg jól. Persze alacsonyan. Utoljára szerkesztette: sakkay, 2014.08.31. 22:59:31
Azért nem rakják, mert nem akarják. Jason írta egy postban, hogy nem is volt cél a projekt fejlesztése, hanem mielőbbi kiadása:
Because we had limited time and budget and the ROF engine is geared for WWI physics and the GUI is complete. Easier to bring to market and still keep the ROF look and feel we like for WWI.
Szóval, csak azt akarom mondani, h ezek a fejlesztések a RoF-ban is napvilágot láthattak volna. (Itt a felhő, táj stb gondolok) Egyébként a RoF-ban is vannak dobok, hegyek völgyek! :) Ez egy nagyon régi videó:
De persze vannak jóval komolyabbak is, akár multiban. :)
Ja nem. De tudod Papa, ha neked lenne igazad, akkor az látszana az ilyán..de nem látszik, pedig-ha csak ennyi lenne a különbség a két motor között, mint amire utalsz, mi a virágos lófaxért ne rakják bele? Márpedig eddig egy darab átemelés sem látok. Sőt mi több, egy kettő dologról azt gondoltam simán át lehet rakni, és egyiket sem látom. De igaz, a teljes igazságot soha nem tudjuk meg.
Ááá, szerintem semmiféleképpen nem újraírás! :) A 2 év a BoS fizika megalkotása, a térkép és a repülőgépek elkészítése volt. Maga a táj fejlesztése sztem simán elmenne a RoF-ban is! :) Az anyagi része más kérdés... Utoljára szerkesztette: Papa01, 2014.08.31. 16:13:17
Köszi megvolt. Úgy kerülhetett volna be Papa, hogy mindent újra írnak szinte. Ne feledd 2 éve nyomják éjjel nappal. Ez max úgy ok, hogy rise of flight 2. De nem jött volna be annyi pénz, mint ebbe a témában.
:)) Ez igaz, de az fejlesztés a RoF-ba is kerülhetett volna ha nincs a BoS! :) Írtam neked a Rome-ba is! :)
Persze, értem csak mondjuk itt van a fák esete. Ezeknek a törzse is 3d Papa..kivéve a piciket. És ugyan a fakorona forog ,de 3-4 gombózban-mint a clodban, és nem egyben mint a rofban. De valamiben még annál is jobb, a fő ágak, nem forognak és jóval több ága van mint a clodos fáknak. Ha raknak rá levelet, szebb lesz mint a CLOD-os fa, pedig az is nagyon szép. És alapvetően mindenben ilyen. Az alap a ROF, de mindig fejlettebb jobb. Ezt a rof motor már nem tudja. Ezért van az, hogy hasonlít de mégsem az. A másik..ha a rofot nézem képekben jobban néz ki, mint amikor repülöm. Nem mindig, de legtöbbször. A BOS pont fordítva..repülve mindig szebb mint képeken.
Nem nagyon dolog, csak másolás és beillesztés! :) A képek címét pedig FF -ban jobb egérgombbal kimásolhatod, és ezt a címet "[img]"-tegek közé kell tenni. :)
A fáradozásaidért cserébe áttettem ide! :) Az R2 HG-ét pedig kérd meg, hogy törölje a post-jaidat! :) Köszi a képeket és az infót! Nagyon nagyon szép! :) De szerintem "mindössze" arról van szó, hogy több nagyobb számú objektum van mint a RoF-ban! Érted ugye mire gondolok? :) Utoljára szerkesztette: Papa01, 2014.08.31. 15:51:11
Na. Ez nem egy szép kép, nem is azért lőttem. A lényeg benne az, hogy nézd meg mennyi egyéni fa látható(városon belül), nem klón fák, ez nagyon fontos. Minden fának és épületnek külön árnyéka van, és az erdők sűrűsége is abszolút változó. Egy adott településen lévő házak sokkal több fajtájával lehet találkozni, és rengeteg részlet is van..pl budi, egyéb kis épületek, rengeteg apróság, sínek végén bizbasz stb..de amit nem lehet visszaadni, mozgás közben minden ezerszer élethűbb, ezt csak akkor fogod látni, ha kipróbálod.
Továbbá látszik a folyóvonal egyenetlensége, és távolabb egy szurdok. Máskülönben itt szinte minden esetben a fogyó mederben folyik, nem pedig egy szintben van a földel, apróságnak tűnik, de nem az. Utoljára szerkesztette: Papa01, 2014.08.31. 15:48:26
Ejj, csak meg kéne venni.. :) Mondjuk én is lehet a BoS fogom megvenni, mert sajnos RoF-ozni nem sok kedve van már a népeknek. Sajnos. :((( Sakkay mester pár képpel illusztrálnád a különbséget? :)