Adam profi. Szerintem a második-harmadik helyet kell csak tippelgetnünk, mert hacsak valamit el nem bénázik / el nem üti a villamos, Adam-é lesz a díj. Persze az Amerikai nép okozott már furcsa meglepetéseket...:)
Hát Megan nagyon laza csaj volt, azért is volt olyan szimpatikus sokaknak. És örülhet annak is hogy ilyen sokáig bent maradt a hamiskás elõadásaival. A pozitív kisugárzása sokat dobott az elõadásain :D Hátha még a fináléban visszatér Alexis is énekelni egyet ^^ Hát Scott nekem a válogatáson tetszett, de aztán egyre kevésbé. Valószínûleg a magas hangok miatt lehet (ahogy írod), de elõfordul hogy kellemetlen hallgatni. Anoopnak mostanra csak leesik már hogy mi az ami jól áll neki, mi az amiért dicséri a zsûri, és akkor nem fog mellé nyúlni. A keménykedés nem áll jól neki, inkább az érzelgõsség :p Hát Adam nehezen összemérhetõ a többiekkel. =)
Valszeg a zsûri az utolsó pillanatban fogmenteni.Vagy most a következõnél,vagy utánna,mivel ha ment 2esik ki.Meg talán mostmár esetleg lehet menteni,mert mindenkinek volt már jó produkciója. De kíváncsi leszek kit,és mikor! Megan csak a legelején,a válogatáson volt nekem igazán jó,csak annyira bájos volt,hogy szurkoltam,meg érdekes hangja,de itt már sajna sosem tudott igazán jól elõadni.Alexis jobblett volna! Anoop ha lassú számot választ lírait,akkor benntmarad. Scott neccesebb,nekem kellemes a hangja,csak a magashangoknál van bajban.Adam azt jobban énekli:-D
Pedig szerintem a kezdetek kezdetén sokkal jobban énekelt Megan, agy csak olyan számokat választott amit sokkal biztosabban tudott elõadni nem tudom. Azért idáig csak nem jutott volna el ha mindvégig ilyen hamiskás. De azért az kemény volt hogy közölték vele énekeljen nyugodtan, nem fogják megmenteni. Hát nekem a következõ kiesõre Anoop és Scott közül esélyes valaki. Nem tudom mennyit fog még befolyásolni a jövõheti teljesítményük.
Igen végülis igazad avn,Adam kicsit játszotta közönséggel is,mert ez a dal igazábólnem volt neki "gond".Így ahangjátnemtudta úgy kihasználni. Ami pediga kesõt illeti,igen 1hette csúszott akinekmennie kellett.És teljesen jogosan.Édes pofival van megálda Megan,de a hangja legtöbbszor bizonytalan hamis volt.igazából egyszersem tudott igazán jól teljesítnei.Alexist mégmindig sajnálom e téren.Anoop megmenekült,mindig ott tornázik a végén.Ha a következõ körben viszont jó lesz akkor maradhat,bár mostmár nagy a rizikó nemlehet hibázni. Allisonnak is remeg a léc ottvan a bottom 3ban hetek óta.
Anoop nagyon mellényúlt a választással. Ushert nem lehet énekelni ha nem tudsz legalább úgy táncolni mint õ (és mivel arra nem sok az esély, ne akarjon senki tõle énekelni :D)Pedig múltkor nagyon jó volt, sokat esett most. Megan egyre gyengébb sajnos, bizonyára hamarosan megválunk tõle. Scott sokkal jobb volt mint szokott lenni, Megannak elõtte kell mennie. Nekem Matt is baromira tetszett, ellentétben a zsûrivel. Õ most már biztos ott marad a top mezõnyben, ha nem nyúl nagyon mellé. Lil is nagyon emlékezetes volt, de valami mégsem stimmelt ezzel az elõadással. Kris, totál igazad van. Ezzel az elõadással simán felzárkózott az élmezõnybe. Nem gondoltam volna hogy ilyet is tud :D Eddig mire várt?:p Adamban most nem értek egyet veled. Õt vártam a legjobban a mai adásban, de nekem ez kicsit kevés volt tõle. A szám baromira jól állt neki, de sokkal többet játszhatott volna a hangjával. A végére pedig nem illett oda az az "ordítás" :p Oké, meg akarta mutatni hogy micsoda hangterjedelme van, de hát tudjuk mi azt nagyon jól, fölösleges volt, nem illett a számhoz. És azt hiszem túl szexisre vette a figurát. Tudja jól hogy mennyi nõ (és férfi:P) van oda érte, hát rájátszott egy kicsit. Legalábbis én úgy láttam. Danny hihetetlen volt. Ahogy kiállt, nem is kellett megmozdulnia ahhoz hogy mindenki ráfigyeljen, és gyönyörûen énekelt. Nálam most mindenképp legyûrte Adam-et ebben a körben.
Még a Kris gyerekre kíváncsi leszek. Elég hullámvölgyes. Most jó volt, de általában felejtõs. Scott is jó, meg szimpatikus is, de nem elég ide a hangja sajnos. A maradék 4 kuka.
Szerintem a tuti Top3 (ha a közönség el nem cseszi): Adam, Danny, Allison.
Ez nem rockos kör volt..:-)Ezt tényleg benéztem,én is megnéztem a múltkori végét és..igazad volt:-) De most rátérek a mai menüre,ha már a konyhánál maradunk!:-) Elöljáróban 2név!Danny,Adam,kész itt eldõlt azthiszem,vagyis nálom! Rájöttem,hogy az õ produkciójukat várom legjobban!Most is ahogy teljesítettek.Danny a vérbeli profizmusával ahogy elénekelte a választott dalt.Érdekesség,hogy country volt..pedig ugye volt olyan kör:-) Adam meg a play that funky music-kal amit mûvelt!:-)Egyszerûen szuperek! De most kiemelném még Scott-ot is,tetszett szimpla egyszerû d e mégis hatásos,és jól énekelt! És a végén Kris,az Ain't no sunshine-t adta elõ,de még hogy!Most minden elismerésem az övé!Gratula 4-üknek!Nekemmost õk tetszettek! CSajok?Hmm Allison hozta,(No Doubt)de nekem most nemvolt elég jó,Megan megint picit uncsi:-(pedig olyan édesen mosolyog!:-)Lil,nemtudom,hozta magát,de semmi extra! Jah és még Matt,a múltkorihoz képest haloványabb volt. Ohh és Anoop,majdnem kimaradt.Gondolkodtam ki is vanmég..igen ezen gondolkodni kellett,mert rossz dalválasztás volt,és nem maradt meg bennem,a múlthetihez klépest alúlmúlta önmagát:-(Tud sokkal jobb lenni! összeségében azértnemvolt ez rossz..Danny-Adam!
Ja akkor nem is csodálom hogy nagyon vigyáznak a mentési lehetõségre. Visszahallgattam az uccsó adás végét most én is, de úgy tudom hogy a Hell's Kitchen egy fõzõs mûsör, ami gondolom utána jön. Vagyis játszottam valamikor egy ilyen játékkal és az egy TV-s mûsorból készült, és abban is fõzni kellett:D És azt hiszem ezt mintha mondta volna a múltkori eredményhirdetése után is. Hogy utánuk az következik, és találkozunk jövõ héten. Szerintem így értette. De attól függetlenül meghallgatnám milyen rock számokat énekelnének. Bár nem vagyok a mûfaj rabja, sõõt, érdekelne. Hát ja tudom hogy nem hosszúak, de valahogy nem bírtam végighallgatni sem Scott-ot sem Kris-t.. néha igen, néha nem :P
Igen egyszer menthetnek,és azthiszem csak top4-ig,mivel top 3-nak kell lenni,és 2esne ki a következõ körben. A rockot onnan gondoltam,hogy Ryan mondta avégén hogy a következõ hét hell's kitchen,tehát ugye valszeg valami rockos lesz,de majd kiderül:-) Néha én is uncsinak találok pár elõadást,de nemszoktam eltekerni,végülis nem hosszúak,meg úgy jobban leszûröm,hogy ez ma kevés volt:-)
De egyébként egyetlen egyszer menthetnek csak? Akkor úgy érted hogy a finálé vagy az uccsó három környékén gondolom. Hát miután búcsút intünk Scottnak és Kris-nek szívesen megnéznék egy duettes adást. Mondjuk a legutóbbi szám amit Kris énekelt egész jól szólt, csak valahogy uncsi volt és beletekergettem. Szóval olyan nagy hatást nem ért el. Szintúgy Scottnál is ment a tekerés, de amit õ énekelt az nem is tetszett. :p Egyébként honnan gondolod a köv. adásra a rockot? Volt szó róla?
Top 3-as akart lenni:-) Úgy emlékszem hogy a végén mintha lett volna duett,de nemvagyok benne biztos.Igen Scott-ot,és Kris-t semmentenék meg.Egyedüli akit szerintem az Lil akit igen.Valamiért nagyon favorizálják,bár a múltkor eléggé lezsûrizték.De amjd meglátjuk..igen Alexist megkellett volna menteni,de nemakartak kockáztatni szerintem az elején,gondolván hogy hátha valamelyik erõsebb versenyzõ véletlenül kiesésre állna.
top23-as? Hát ez az, szerintem sem lenne unalmas egyáltalán. Máshogy gondolkodunk mint az amerikaiak többsége :p Úgy emlékszem hogy azt írtad te nézted eddig is az Idolokat. Ott szokott lenni ilyen duett-est? Akár egymással a versenyzõk vagy egy-egy hírességgel? Hát szerintem Scott-on és Kris-en kívül azért a többire dobnának mentõövet. Persze nem tudhatom, mert én azt hittem hogy Alexis-t is megmentik.
Allison maxtop 23-as lehet!! Fiatal,bájos,bejön nekem is.De szerintem lehet Matt,Adam,Danny 3-as lesz fõleg ha tartját a színvonalat! Unalmas?Neméppen lenne az mert Adam a legszínesebb,de Dannynak hatalmas tábora lesz!És a 2legjobb elõadással rendelkezõ énekes! De majd várjukmeg a szerda estét,és meglátjuk mi lesz. Én arra leszek kíváncsi hogy a zsûri mikorment meg valakit.Szerintem még 2 kör és utánna,mert a végére nemhagyják,mert következõre 2-en esnek ki.
Hát jó lenne ha az ncorera is felraknák, de már nem jellemzõ, mert nem volt rá igény... max vagy 4-en szedték. Akit érdekel biztos leszedi külföldirõl, csak ugye nekem ez gyorsabb lenne. :p De hátha feléled még. Na igen, Alexis-t egyre jobban sajnálom, baromi jó produkciókat csinált volna még ha bent hagyják. Nem is értem miért nem volt szimpatikus. Az eddigi döntõs számok közül a Top5ben nekem biztos benne lenne a Dirty Diana. Remélem azért sikerül valamit alakítania ha "csak" idáig is jutott el. Megannal igazad lehet, mert a legutóbbi adásban baromi sok hamis hang belecsúszott neki. De fiatal még, sokat képezheti magát. Az alap tehetsége nagyon is megvan. Biztos nem kizáró ok, mert hát bent van:D Persze valahol neki is próbálkoznia kell, mert a színházi fellépésekkel nem lesz belõle világsztár, itt meg megmutathatja magát. Nem is baj az hogy bent van, mert színesítõ a mûsort. Mindenképp õ a legváltozatosabb és legizgalmasabb elõadó. Azért az nem semmi, hogy ennyi tehetséges ember összeverõdik egy ilyen mûsorban. Mondjuk nagyobb a minta amibõl válogattak :p Mert hát a Megasztárban (persze messze nem ugyanaz XD) még a Krisnél sem volt egy erõteljesebb énekes sem. A külföldi Idolos fórumot nézegetve sokan azt írták hogy Danny-Adam finálét kizárják, és hogy unalmas is lenne. Én mondjuk ezzel nem értek egyet, mert nagyon szívesen hallgatom Dannyt, nem értem miért lenne unalmas.. vagy hogy mi lehetne izgalmas?:D Allisont tartják ott sokan esélyesnek.
Igen én is láttam a színházi produkcióit.Bár ott csak profin teljesít,de biztosan nemkizáró ok,mert nem a Broadway-en játszik. Hisz akkor lehetne kizáró ok ha valakinek van amatõr együttese,vagy esetleg próbálkozik.szerintem Adam-Danny közül kerül ki a végsõ gyõztes. Megan gyenge volt szerintem is..ezért is írtam valszeg kiesik,de megmenekült még 1körre.Fõleg ha nem mutat valami fenomenálisat.Bár szerintem nem képzett ahangja,csak olyan egyedi,Duffys.Mondjuk így már nem is az,nah de érted.:-) Sarver távozott,szerintem a múltkor kellett volna,és Alexis-nek adni még egy esélyt,mert õ azért sokkal jobb volt. Nah de holnap este újabb forduló,csütörtök reggel már nézem is. Egyébként reggel korán szoktam elinditani a letöltést,és akkor hamar végez:-)Nálam pont fordítva szokott lenni,hogy elején lassú de aztán már nincs probléma.
Na azt meg el is felejtettem írni, hogy túljutottam én is az eredményhirdetésen, és örülök a távozónak ^^ Bár Megan most szerintem gyengébb volt, de sebaj. És hát a meglepetés vendégek produkciói bámulatosak voltak. Egy igazi világszínvonalú mûsor.
Tegnap óta meghallgattam egy jó párszor Danny és Adam elõadását a Motown-os fordulóból, és amin én is meglepõdök, Adam egyre jobban tetszik. Valahogy megfogott ez a szám, magam sem tudom hogy miért. Danny nagyon tetszik, de a két elõadást nem lehet összehasonlítani, annyira más. És most mégis a transzvesztita hajlamú figura jobban bejön. Elnézést, de tényleg döbbenetes hogy hogyan képes úgy mutatkozni ahogy teszi azt sokszor. Ja és még egy felismerés, ma rákerestem youtubon, és kiderült -számomra.. nem tudom hogy te tudtad e- hogy egy csomó gyakorlata van már különbözõ színházi(?) fellépésekrõl. Ez a gyerek profi, és ez nem egészen fair a többiekkel szemben.
Kipróbáltam az EZTV-t, de sajnos egy kezdeti gyors sebesség után úgy végezte az a letöltésem is mint a többi :p De ma végre megnéztem.. vagyis pont most fejeztem be. Még annyit az elõzõ-elõzõ hozzászólásodhoz, hogy a 90-es évek elején még nem igen érdekelt a zene =) Az 5 névre amit leírtál, hevesen bólogatok. Az elsõ adás ahol azt mondom Adam végre olyan volt mint egy normális ember. Kicsit felállítanák a séróját és esküszöm Elvis... eddig még sosem tûnt fel. Nem gondoltam hogy hajlandó az ilyen külsõre is. Végre olyan számok, amik közelebb állnak hozzám.. nagyon tetszett a legtöbb elõadás, kivéve talán Megan. Sarver most jobb volt mint eddig, meg a gitáros srác is. Legalábbis nekem jobban tetszettek. Scott-tal jól kitolt az aki rózsaszín gatyába bújtatta.. ettõl függetlenül amit énekelt, az sem tetszett. Matt egyre jobb, remek hangja van, szeretném ha sokáig eljutna még. Allison nagyon dögösen énekelt, õ is elõrébb lépett nálam, mert eddig nem csíptem ezt a Pinkes stílust. Most egy embert nem tudnék megnevezni az estérõl, aki a legkiemelkedõbb lett volna. Baromi nehéz lesz a döntõ az tuti. És mire odáig eljutunk, addig remek énekestõl válunk meg :(
Uhh ez eléggé izgalmas volt.De szerencsére azért nemjött be a távozó tippem!:-)Vagy végülis végigolvasván elõzõ kommentemet,részben azért igen:-)Következõ héten valszeg egy kis rockot kapunk..hmm az tutira jó kis forduló lesz!
Megvolt az új forduló is!Egy kis Motown szösszenet. Röviden pár nevet elöljáróban: Matt,Adam,Danny,Anoop,Allison! Itt nemvolt kérdés õk akik igazán hozták a színvonalat. Kiesõ,azthiszem Megan-tól búcsúzunk,de elég esélyes Sarver barátunk is.Scott-ot most megmentik még a nézõk.talán..Lil,t is valszeg.Kell egy afroamerikai is a végefelére.Kris is marad még bár nekem továbbra sem jön be.Majd a többi elemzést,részletesebben az eredményhirdetés után! Szerintem az elsõ 5-ös marad is a végére!
Próbálj másról tölteni,tutira gyorsabb lesz. EZTV-re szoktam menni,mivel sorikat is nézek,és ott szoktam klikkelni. Persze az említett elõadókat lehet,vagyis nemismered,hisz rock,meg nemtudom mennyi éves vagy,90-es évek eleje.Akkor voltam ifjú,nem mintha most anyira vén lennék. Megasztárban csalódott emberek?:-)Én elõbb néztem Idolt,és utánna nah megnézem a mi produkciónkat is.Kelly most jött ki új anyaggal,épp listavezetõ is az új száma.Carrie meg hihetetlen sikereket ért el mindjárt a debütáló albumával,persze nem érdemtelenül,mert kiváló hangja van. Persze igazad van Adam-mal kapcsolatban,biztosan sokan szavaznak rá,fõleg tinilányok.Ennyi elõnye van Danny-nak hogy õt azért az érettebb korosztály is favorizálja.Lásd Paula teljesen készvan tõle mindig.:-)De így jó,mert nagy küzdelem lesz,és ha bármelyikõjük is nyer megtapsolom!Érdekes én mindig csajoknak szoktam majdnem szorítani,de most valahogy nem.Nincs az akaliber,hogy igazán lehessen.Megan édes nagyon..de nemtudom,akárcsak Allison is,õ kis fitalka,ugye 16éves.Lil..nem jön be.Szóval nincs sok választás.Nem úgy mint anni Carrie,vagy akár Katherine McPhee. Nah mindegy végülis majd csütörtök reggel már lehet nézni..hmm kár hogy elnapolták,de kivárjuk:-)
Hûû, hát én senkit sem ismerek úgy konkrétan azokból akiket leírtál :p Még egy-egy szám erejéig sem... vagy legalábbis nem tudom hogy õk éneklik. Nem is kedvelem a mûfajt igazán. Nem zavar végül is ahogy Adam énekel, mert érdekes, de hát nem az én világom. Csak az a bajom, hogy Adam ilyen kiscsajok kedvence típus.. legalábbis akik ezt a mûfajt szeretik, tuti hogy bomlanak érte, ami majd még plusz megdobja a táborát is. De hát akik eljutnak a döntõben, azért azok már nagy lehetõséghez jutnak a továbbiakban is biztos. Én is Jared Leto-ra gondoltam :p Én egyébként azt sem tudtam hogy Kelly Clarkson még énekel.. vagy 1-2 éve nem hallottam róla tõle úgy semmi emlékezeteset. Underwoodról pedig még nem is hallottam eddig, vagyis azt hittem hogy egy színésznõ. =) Hát ezt az isohuntról szoktam szedni, és ott nagyon kicsi sebességet tudok elérni. van hogy 10kb/s-re se megy fel. De ez úgy két hónapja van, hogy így belassult. Ha normál regelt oldalról töltök mint az ncore akkor semmi probléma nincs a sebességgel. Denem tudom megfejteni hogy mi a probléma, úgyhogy várakozok csak egyszerûen mire lejön. Lehet hogy sokan csalódtak a megasztárban, és már nincs bizalmuk az ilyen mûsorokban :D
Igen végülis én is így gondolom.Bár mondom úgy a Sarver sráccal nincs bajom,csak halovány volt nagyon.alexis-ben többet láttam.Ez van.Érdekes Kelly clarksont amúgy kedvelem,csak valahogy olyan egyformán énekel,a hangszíne ugyanaz csak vagy kiabál vagy halkan énekel,de nem tud úgy ugrálni,lubickolni a tartományokban.én szeretm ha valaki tisztán énekel esetleg több oktávot.Carrie sokkal jobb,szebb hangja van.Kelly olyan,mint most Allison,illetve fordítva,bár lehet utóbbinak kicsit átfogóbb a hangja.Adam viszont tényleg eléggé eltud szállni hangban,ezért bírom,olyan mint mondjuk anno Sebastian Bach(skid row),vagy akár Axl Rose fénykorában,vagy Jani Lane(Warrant)olyan rockos hang.Kinézete meg nemistudom..mai kornak megfelelõ,enyhe emo style,inkább Jered Leto szerû.Szóval szerintem ha hozza magát Dannyval nagyot fog csatázni.Danny jól használja a fátyolosan recés hangját,szimpi is.Most majd szerda este lesz,átrakták keddrõl,így csütörtök reggel nézhetjük. Egyébként neked hogy-hogy ennyire lassan jön le,a neted miatt vagy esetleg más? De amúgy tök jó,hogy legalább te követed figyelemmel rajtam kívül:-) Fura,hogy ezt igazából senki nem nézi. Csak így elvagyunk,de azért jólenne ha más is bekapcsolódna,és kivesézhetnénk mégjobban.
Igen, még csak most jött le :D:D Hát nem tudom megérteni hogy Sarver hogyan kaphatott több szavazatot mint Alexis (mert hát gondolom arról volt szó:p) Egy aranyos, szép, szimpatikus fiatal lány nagyon karakteres hanggal - szemben a lomha medve-szerû semmi extrát nem mutató csávóval. Igazságtalannak tartom. Nekem most nem sok megérzésem van a top 3-ra, bár Danny és Adam azért elég biztosra vehetõk. Adam-mel én nem szimpatizálok, nem tetszik a megjelenése, a hangszíne, nagyon egyedi és különleges elismerem, de nem az én világom. Nekem mindenképp Danny áll közelebb a szívemhez, annyira gyönyörûen énekel. Hát a gyõztes visszatérése, nagy pillanat volt való igaz. Sokkal sokkal profibb volt mint Kelly Clarkson (aki a nagy sztárságban szépen elhagyta magát) Csodálatosan szép hangja volt.
Sajna Alexis távozott:-( pedig aranyos csaj volt,és jó a hangja is,csak a közönség most nemvolt mellette,és a zsûri sem merte megmenteni. Nagyon tartalékolnak késõbbre! Most nemtudom mi is lesz a héten,miket fognak elõadni,anynira nem figyeltem lehet említették.De remélem jó kis húzós nóták lesznek ahol végre megmutathatják magukat! Úgyérzem,hogy lehet nemlesz hölgy az elsõ 3-ban. Most alegjobb csaj sem közelíti meg azt a szintet.Megan tényleg nagyon szép,olyan bájos,de az a tetoválás elég dúrva.Bár nincs gondom a tetkókkal,de az hogy csak az egyik karja,fura.Érdekes hogy miért csináltathatta,viszonylag elég fiatal.Nem bírtam kinézni mit is ábrázol valami sötét ég,telihold,valami házszerûség,meg arc..nah mindegy..:-) A lényeg itt a hang! Szerintem most aztmondom,hogy Adam,Danny,Anoop,Matt 4-esbõl kerül ki a top 3. Kris remélem nemjut el odáig,valamiért nemanyira bírom.Lil,t sem,olyan tipikus fekete csaj,hangja is,és nemvagyok rasszista vagy bármi. Sarvert várom hogy búcsúzzon,õ lesz a következõ valszeg. Nemtudom nézted e az eredményhirdetést? Carrie Underwood azért nemhiába nyert,szépen tökéletesítette a hangját. De azért Allisonnak is szorítok,hogy ne pottyanjon ki,de könnyen rezeghet a léc. Én azthiszem ha kiesésre állna Lil,és Matt,a zsûri mindkettõjüket megmentené.Scott maradtmég itt ki.Õ oylan semleges megy még 2-3 kört aztán szerintem elvérzik,de én bírom nagyon.Közönség is, ugye látássérült,és szimpatizálnak vele,mondjuk az a srác.
Hát egyáltalán nem rajongok a country zenéért, nem is tetszett valami sok elõadás a mostaniakból (bár azt meg kell jegyeznem, nem sok hasonlított a countryra, ami nem baj:p) Adam nekem nagyon nem jött be Lil és Alex egy kis csalódást okozott, annyira nem tetszett amit elõadtak, persze még mindig kedvencek között vannak. Danny viszont most is remek volt. Anoop tényleg wao, nagyon szép volt. Megan-ról gondoltam a legjobban, hogy ez a mûfaj aztán neki való, és jól is állt neki azt hiszem. És ahogy kinézett, hát gyönyörû LETT VOLNA ha nincs végig tetoválva a karja Matt most végre engem is meggyõzött.
Felõlem mehet Sarver és a gitáros srác kézen fogva.
Ami a tegnapi countrykört illeti,íme az én meglátásom ezzel kapcsolatban. Voltak jó teljesítmények,de azért ha Sarver most nem búcsúzik akkor egy picit összehúzom a szemöldököm.Amúgy szimpi a srác,de ez nem éneklés volt,ez semmi. Anoop viszont szuper volt,ezt vártam,bíztam benne,és szerintem a zsûri is végig,hogy megmutatja mit is tud valójában. Ahhoz képest,hogy country kör volt,eléggé érdekesen adoptálták a számokat.Ha nem ismerném(kedvelem a mûfajt)csak figyeltem volna. Kitartok amellett,hogy a legnagyobb hang Adam-é! Csak egyszer úgy találna magának egy igazi jó dalt,ahol kiélhetné magát!Szegény Megan influenzás volt,de még így is édes volt!Danny is jól hozta,Carrie Underwood számát. Nemtudom ezt a Kris srácot hova tenni.Jól énekelt,de valahogy olyan semmilyen nekem.Tipikus amerikaitinisorozatos külseje van,a lányok sokáig vihetik. Scottnak tetszett Martina McBride-os Wild angel-e.Ellentétben Lil-nek az Independence day száma,ami egyébként az egyik nagy kedvencem. Allison megoldotta,bár haloványabb volt mint eddig. Alex-tõl vártam töbet,kicsit lehetett volna erõteljesebb. Matt is jó,kezdem megkedvelni a srácot,pedig majdnem elbukott már nálam. Én Sarvert várom kiesõnek! De valszeg a közönség továbbviszi.
De nemsokára meglátjuk az eredményt,hogyan is döntött a nagyérdemû:-)
Igen rájuk gondoltam mint "2 indiai" , elnézést tõlük :D Nem figyeltem meg a részleteket, csak úgy külsõre rámondtam. De most valami rémlik is hogy aki kiesett õ mintha spanyolul beszélt volna, ebbõl tudhattam volna :p Hát szerintem nem állt jól neki az a szám amit elõadott, meg ahogy elõadta, na az nem volt szimpatikus egyáltalán. Pedig mindkettõnek tetszik a hangja, de sajnos szórják ki felé õket most már rendesen. Ja és tetszenek a közös produkciók. Talán nekem eddig ez tetszett legjobban.
Mondjuk én is Kris-t állítottam volna oda,a gitáros produkciója szerintem kevés volt. De látszik a csajoknak nagyon bejön,mert ott visítottak,szóval szimpátia viszi még egy darabig.Zsûri csak 1xmenthet meg valakit úgyhogy nagyon takarékolnak vele,nekem jogosnak tûnt,ha már ott van,sajnos mennie kellett.Nekem nemvolt meggyõzõ már itt,de persze fiatal Jasmine,szóval lehet még sztár!:-) 2indiai?Csak Anoop származása az,Jorge Puerto Rico-i. Mondjuk szerintem nemolyan rosszul énekelt,de ugye a többiek azért többszavazatot kaptak.
Ó hát én sajnálom hogy Jasmine elment :( Kár hogy nem énekelhettek bármit itt a bizonyításnál, mert ez a dal szerintem rontott az esélyein. Helyette én azt a srácot küldtem volna aki gitárral énekelt. Elnézést a tipizálásért (ami lehet nem is helyén való), de a két indiai srác jogosan állt a zsûri elõtt, és azt hiszem jól döntöttek. Kíváncsi vagyok mit kell énekelniük legközelebb. Ma este új forduló? Akkor nekem az kb. 3 napot jelent még XXD, de hátha mégsem.
Hmm én is onnan szedem,de általában gyorsan lejön max 1 óra a rendes mûsor.Igaz én már reggel úgy 8-9 fele inditom amint felkerül,illetve felébredek:-) Kíváncsian várom,hogy mit szólsz a búcsúzókhoz,holnap este meg már jön a következõ forduló!:-9
Hát igen, baromi lassan szedi lefelé nekem ezekrõl a külföldi torrent oldalakról sajnos, de lassan lent lesz az eredményhirdetés. XD Lil-t el is felejtettem említeni, õt is csípem alapból, csak a mostani szám nem volt valami erõs.
Alexis tényleg jó,aranyos csaj,és nagyon szimpi! Sokáig fog jutni,remélem.Adam simán döntõs lesz!Ha most kellene tippelnem õk ketten és Danny lesz a top3! Persze attól függ Lil mennyire jön be a közönségnek,és a fekete szavazók meddig viszik,nekem speciel van belõle jópár a piacon,nem egyedi a hangja.Az tény hogy jól énekel,de semmi extra. Akkor nemláttad az eredményhirdetést még,a kiesõk miatt mondom ezt,meg a reményeid miatt is. Nekem nemvolt meglepetés a távozók kiléte,mert végülis wildcardosak voltak.
Na én most jutottam el odáig, hogy megnézzem az elõadásokat. Alexis, Waoo!! Baromira nem tetszett a hangja eddig, de most nagy kedvencemmé lépett elõ. Elképesztõ volt amit mûvelt szerintem. Adam srác baromira irritál azzal ahogy kinéz, oké oké, jó, de én nem csípem õt hiába.. Pedig hogy az uccsó kettõben benne lesz az halál biztos. Danny, mindig tetszett, és most is, de a dal nem volt az igazi, szintén ugyan ez Jasminnél (mindig ugyanígy énekel, bele kéne húznia). Nekem õk voltak a legkiemelkedõbbek, és szerintem tovább is mennek.
Megvolt a Michal Jackson-os kör. Hmm érdekes volt,nemtudom mit is írjak,annyira felemás volt az egész. Bár délelõtt néztem meg,de egyszerûen itt tanácstalan vagyok. Összegeznem kellene a látottakat,hallottakat valamilyen módon,de most nem megy.Majd holnap,kíváncsi leszek ki fog kipottyanni. Talán anynit,hogy szerintem Adam Lambert a legnagyobb esélyes,és csak a közönségtõl függ végülis meddig megy.Hölgyeknél Allison-t kedvelem,fiatal,de pimaszul erõteljes hangja van.Persze többeknek van szebb,képzettebb,de valahogy sokkal egyedibb.Most azért jóvolt Matt is,a dalt is eltalálta.Sokan rosszul választottak,így necces lesz a továbblépésük.De tutira lesz meglepi,szerintem sajna Megan fog távozni,a másikat nemtudom,talán Kris.
Nekem is tetszik a hangja,elõször megfogott mikor volt a válogatás.Csak azt akartam érzékeltetni,hogy viszont itt nem nyújtotta azt amit igazából tud-na!Tehát ha a napi produkció alapján kellene ítélkezni páran elvéreznek,de szerintem mérlegelik a kinek-ki a kedvenc,és az egész idol-os teljesítményt.Persze mostmár a közönség dönt úgyhogy érdekes lesz! Megan-t gondolom Alexis-hoz hasonlítottad.Utóbbinak szerintem jobb hangja van,elõbbinek érdekesebb.:-) De majd holnap reggel többet hallunk,csütörtökön meg eredménye is lesz.
Hát én Jasminnek nagyon örültem ;p Nekem nagyon tetszik a hangja, és szerintem passzolt is ehhez a számhoz, bár nem vagyok szakértõ véletlenül sem. Anoop-pal sincs bajom, nagyon szórakoztató figura. Nekem Megan nem különösebben érdekes, alapból nem kedvelem ezt a hangszínt, van már bent egy hasonló, a szõke-rózsaszín hajú. Már ha jól emlékszem hogy hasonló a hangjuk.
Végülis kettõben megegyeztünk:-)Próbáltam úgy összeségében nézni,és persze úgy hallgatni a hangokat hogy elvonatkoztatva személytõl háttértõl. Megvolt a wildcard is este..végülis a 8-as megzõnnyel nemvolt gondom,de a döntésnél érezhetõ volt hogy picit elfogultak pár versenyzõvel szemben,illetve nem is elfogultak,csak várják az igaz durranást,hogy hátha majd következõre nagyot alakít.Nekem Jasmine ilyen kaliber.Hiába jó a hangja,hiába 16éves aranyos,mint Jordin Sparks.De nálam most sem volt meggyõzõ,egyszerûen képtelen igazi tudását hozni itt amikor nagyobb a nyomás,de a zsûri adott neki mégegy esélyt. Wildcardban a legjobb hang szerintem Ricky Braddy volt,szerintem sokoldalúbb mint Matt Giraud,csak neki olyan soulos hangja van ezért ment tovább. És a mi meglepõ volt mindenki számára hogy top13lett:-) Anoop jutott be 13.-ként,bekellett juttatni,mert jó ahangja,és nagy a szavazóbázisa is! Én már kezdtem aggódni hogy nemfog,mert szimpi a srác és biztosan jólfog teljesíteni akövetkezõ fordulóban is. Megan-nek meg tapsikoltam,mármint hogy továbbment,most kicsit olyan egysíkú volt,de ha énekelne egy kis Duffy-t vagy valami hasonlót tarolna:-)Tatina megint drámázott,és elszúrta mert ugyanazt a dalt énekelte azthiszem mint a múltkor,ez hiba volt,pedig jó hangterjedelme,Simon ezt szóvá is tette! Végülis kialakult a 13-as mezõny,azthiszem ez jó,mert már az elején nemkell nagyon aggódnom pár esetleges búcsúzó miatt,2-3körig védve vagyok,nah persze ha lesznek meglepik akkor tovább.:-)
Von – Voltak jó pillanatai, de összességében nem nagy szám Taylor – Nagyon tetszik a hangja, de ez nem az õ száma volt Alex – Nekem hasonló Von-hoz, de inkább õt választanám Arianna – Gyönyörû a hangja, nagyon tetszett – másik számmal még jobb lehetett volna Ju’not – Az õ hangja is nagyon tetszik, bár most nem mutatott olyan sokat belõle. Kristen – Nagyon erõs, karakteres hang Nathaniel – Komolyan mondom Szecsõdi Karcsika.. Rosszul vagyok attól ahogy kinéz, akárhogy is énekel, nem akarom többet látni. Felicia - Menjen tovább ;) Tetszett Scott – Nem rossz a srác tényleg, de szerintem mégsem elég jó most ide. Kendall – Nekem nem jött be Jorge – Ez most nem tetszett különösebben, de õ is nagyon tud. Lil – Õstehetség, óriási hang. Aki nálam továbbjut az Lil, Arianna, és hogy legyen egy fiú is, talán Jorge.. de nem tudok választani.. A lényeg, hogy Lil ott legyen. Ebben a körben úgy látom félig egyetértünk :D
Végülis ahogy gondoltam a 4-bõl 3bejutott.Teljesen megérdmelten,most tényleg õk voltak a legjobbak.Hmm egybõl kiválasztották a 8wildcardost is.Ott vártam volna mondjuk pár helyen mást,de végülis ott is megvan most elvileg a 3 aki nálam így bejutó,majd holnap kiderül,hogy mit nyújtanak,és a zsûri is úgygondolja ahogyan én.
Megnéztem a 3.csoportot. Egyenlõre rövid leszek,hölgyeknél egyértelmû nálam Kristen McNamara és Lil Rounds a két esélyes továbbjutó.Profin oldották meg a dalt amit választottak,végig egyenletesen,nem hibázva.Lehetett érezni bennük a precizitást. Fiúknál,pedig Scott MacIntyre és Jorge Nunez.Elõbbinek tetszik maga a hangfekvése,olyan nyugtató,bár voltak kisebb bizonytalanságok,de szerintem kellemes hang.Jorge meg top-on volt,végig kontrollálta a dalt,és hihetetlen jól kezdett. Így elsõre ennyi..majd kíváncsi vagyok ti hogyan látjátok?! Bár nemsokan nézzük..mondjuk ez tök érdekes mert minden"szar"sorit tömegek néznek.Nah mindegy végülis nem is vártam hogy itt százak írjanak.:-) Annyit még hogy remélem e 4 versenyzõ közül 3-an bejutnak,ha itt is bekerül egy outsider tökönszúrom magam:-)(Bár azért nem,de összehúzom a szemöldököm)
Jasmine – Baromi dögös a hangja, de ez a szám semmit nem mutatott meg, csak erõlködött benne. Matt – A válogatáson hatalmas volt tõle a Georgia, de ez nagyon gagyi Jeanine – Nem tudom eldönteni, hogy jó e a hangja, mert az elõadása egyáltalán nem tetszett. Szépek a lábai:D Nick – De ki van XXD. Nem tudom, olyan mintha jó lenne a hangja :p Még így is õ az elsõ eddig, aki nem cseszte el a dalválasztást:D Allison – Nekem nem tetszik ez a hangszín, de tiszta Pink a csaj, jól nyomja. Eddigi legjobb a 2. ból Kris – Tetszett a hangja, de úgy különösebben semmi extra. Megan – Fogalmam sincs ki énekli ezt a számot alapból, de sztem teljesen olyan volt mint az eredeti. Ügyes Matt Breitzke – Nem tetszett Jesse – Õ is legalább olyan mint a Megan és Allison. Csak ne vonaglana annyit a fejével. Kai – Gyenge szám, nem tudta megmutatni mit tud. Mishavonna – Az elõzõ három lánnyal alakíthatnának egy csapatot, sztem nagyon összepasszolnának. Adam – Baromira sztárnak való a gyerek, bár nekem ez a szám nem jött be.. ahogy a kinézete sem. De sajnos hangja az van.
Én azért örültem volna Jasmine hangjának a döntõben nagyon is, nem örülök hogy nem jutott be a második srác helyett például.
A rossz dalválasztással pedig teljesen egyetértek.. a legtöbben sokkal jobbat nyújtottak az elõdöntõkbe, válogatáson.. nem értem, hogy nem tudtak már egy maguknak illõ számot kiválasztani és azt jól elõadni.
Ohh helyesbítek,mert még az 5.szezont láttam.Taylor Hicks(azóta sem hallottam)gyõzelmével.Ugye ebben volt Katharine McPhee,Kellie Pickler,Chris Daughtry. Nah de visszatérve a mostanihoz.Mit mondjak, most it azért ütött a szavazás!2-ben reménykedtem,vagyis vártam a 3 csaj közül a legfiatalabb lett a befutó Allison,és persze Adam!De a 3.nemtudom Kris Allen-rõl van szó. Jó nem mondom hogy rossz összeségében,de azért kb olyan volt nekem mint elõzõben Sarver.Inkább Henson-Corkrey párosból jutattam volna tovább valakit.De még Nick is szerintem jó,ha nem bohóckodik annyit akkor eleht,csak gondolom ez sok embernek kicsit sok volt.Hmm érdekes hogy eddig 2lány 4fiú ment tovább. Elnéztem a következõ kört,nemtudom,ott abszolúte nemvagyok képben,némelyikre alig emléxem mit nyújtott,persze lehet az a csoport lesz a legjobb:-)
Úgylátom a 3csajban egyetértünk.Elõzõ szezont nemláttam,egyetlen amit elejétõl láttam az a Carrie Underwood-os szezon volt,ott az elsõ kör után eltaláltam.Most azért nehezebb,mert még van egy csoport.De a3.és wildcard után már szerintem okosabb leszek.Sokat számít a természetesség,könnyedség,és a megfelelõ dal,ahol kiaknázható legyen a tudása.Ezek alapján,és persze lehet látni ki mennyire szimpatikus a közönségnek Danny,és Adam a befutó.Bár utóbbiról még nemtudom továbbment e,nemsokára nézem a results showt.Érdekes egyébként a nõi hangokat szoktam jobban figyelni,de ott szorosabb a mezõny,nincs eddig kiemelkedõ,hogy aztmondjam uhh ez ennyivel jobb a többinél!Aztán lehet majd top12-re már kristályosodnak a hangok is!:-) David Cook tényleg jó volt!Utólag azért megnéztem én is mi is volt az elõzõ szériában.
Iraheta (vörös), Corkrey (szõke), Henson (fekete) voltak jók, a többi borzalmas volt. Elsõ csoport szinte minden tagja jobb volt az e hetinél. Reméljük a harmadik jobb lesz. Még nem látom az Idol-t az eddigi csapatban..:/
Tavaly a két David-et itt már kiszúrtam magamnak. Utána pár hétre meg jött ez (Top 10 - ezzel megvett a srác... én meg megvettem az albumát, mert az is zseniális lett:)):
Megvolt a 2.csorot is! Mit is mondjak így elsõre,szerintem gyengébb volt,mint az elsõ. Pár meglepetés(negatív)volt számomra.Rossz dalválasztások,rossz elõadások.Nemtudom d elehet itt lámpalázasabbak a versenyzõk?Mert sokkal többet vártam az elõzetesen látottak alapján. Egy kis vélemény szépen sorjában. Jasmine Murray-sokkal többet vártam,itt teljesen elveszett a hangja Matt Giraud-Rossz volt a dalv.(Coldplay),nem tudta hoznia magát Jeanine Vailes-Szimpla hang volt számomra semmi különleges. Kris Allen-Jól megoldotta,iparosan,de semmi extra Allison Iraheta-Õ viszont tetszett,erõtlejes volt,és 16éves kora ellenére jól hozta magát! Nick Mitchell-Ha kicsit komolyabban venné simán ottlehetne,bár lehet a közönség beszavazza!Jól énekel,csak ez a Norman stylet elhagyhatná egyszer. Megan Joy Corkrey-Kedvelem a hangját,és bájos pofiját!:-)De kicsit csiszolnia kellene az elõadásmódján.Szívesen látnám még! Matt Breitzke-Õ is megoldotta,de semmi extra. Jesse Langseth:Van a hangjában valami.Végülis tetszett..de azért Allison-Megan páros jobbvolt! Kai Kalama-Tõleg is azért jobb produkciót vártam,bár sikerült megoldania,de nemvolt átütõ. Mishavonna Henson-Nekem õ a nagy pozitív meglepetés,nagyon bejön a hangja! Adam Lambert-Hmm azthiszem itt nincs mit mondanom.American Idol 2009 winner???!!! Remélem fog énekelni egy igazi rockballadát! Röviden:-)tömören ennyi. Továbbjutó?Adam biztos,lányoknál meg uhh nemtudom.Allison-Megan-Mishavonna 3masból valamelyik.Bár Jasmine az "igazi"hangjával odaérhetne de a mai teljesítmények alapján közölük,+esetleg Nick "Norman"Mitchell 3.ként!
Igen teljesen élõk!Egyik nap a produkciók,majd másnap az eredményhirdetés.Bár azért sokat nemkell készülniük,vagyis szerintem azért ez nem befolyásolja annyiban,mert aki jó,az jó,mint láttuk Dannytól is! De szerintema többiek sem mennek addig haza,mert ugye a wildcard-ra esélyes szerintem mindenki.Bár azért igazából nem:-) De ha jól emlékszem épp Ryan említette Anoop-nak hogy õ akár lehet is majd az egyik. Csak tényleg nemtudom,hogy mi-ki dönti el,ebben nemvagyok képben.Vagy külön mérkõznek esetleg egy wildcardos körben.
Hát ha teljesen élõk ezek az adások, akkor bizony tényleg nagyon nem fair. Ebbe bele sem gondoltam hát akkor most már nem a zsûrire haragszom Majd a másik két csoport után mondhatjuk meg igazán, hogy kié legyen az a három másik hely.
Igen a közönség hisz szavazni lehetett már ugye a dalokra. Meg látszott is Simon-on is, hogy háát valahogy nemértett egyet a döntéssel.Én sem szóval,sajna ez van,lehet még wildcarddal bejut valaki közülük.Én is Anoop-ot jutattam volna 3.nak,mert mindig jó volt. De ahogy olvastam talán lesz esélye továbbjutni.Belegondolok micsoda vérengzés lesz még a másik 2 csoportban. Tehát közönségszavazás volt,ezt olvasta fel Ryan ugye a borítékból. De majd szerdánmeglátjuk mi is lesz. De ez olyan hülyeség a 3 csoprtmeccset 1 héten kellett volna lezavarni,emrt így 3.csoport mennyivel többet tud készülni.Nah mindegy ez van.
Igen, ezt most az elejétõl néztem, és sokakkal az a helyzet, hogy bizony baromi nagy melléfogás volt a dalválasztás. Legalábbis ebben a szólós részben. De azt nem tudtam hogy a közönség döntött. Õk választották ki a három továbbjutót? Leginkább csak a dalokat néztem az utóbbi két részben, a többit átléptem.. csak mivel a zsûri mondta el ki jut tovább, én azt hittem õk is döntöttek. De bizony én Anoop-ot tovább vittem volna, na meg talán még Rickyt (bár lehet inkább Stephen Fowler-t, mert a két elõbbi elég hasonló hangszínû)
Mondjuk itt már a közönség döntött.És ha megnézed azért,a véleményeket a zsûritõl,rendesen elmondják mi a gond,vagy ha jó.És Simon arcán lehet látni sokszor,hogy mi is a helyzet.Csajok néha kicsit túlspilázzák magukat.De a végén látszott hogy Simon sem értette,hogy Sarver hogykerülhetett be. Nemtudom te elejétõl nézted?A válogatásokat is meg minden? Mert nemolyan rossz hangok voltak ám ezek úgy magában szólóban,csak itt egyszerûen annyira rossz stílusú dalt választott némelyik hogy uhh! Danny tényleg a legjobb volt eddig,mert mindenhol egyenleteset nyújtott. Ha azt írod,hogy Ricky:Nagyon szép soul hang+Anoop:Jobb mint Ricky,akkor hova feljebb? Simán ottlett volna a helye nem?
Nem értek egyet a zsûrivel véletlenül sem. Az egyetlen akinek ott a helye az Danny. Kissé csalódott vagyok, azt hittem igazságosabb a zsûri.
Jackie – Gusztustalan ruha, unszimpatikus elõadás, legyen akármilyen is a hangja. Ricky – Nagyon szép soul hang Alexis – Jazz bárba tökéletes lenne Brent Keith – Semmi nem tetszett benne Stevie Wright – Elképesztõen rossz volt Anoop–Jobb mint Ricky Casey Carlson – Nagyon rossz volt a szám, õ ennél azért csak többet tudna. Michael Sarver – Erõtlen, a zene elnyomta az egészet Boskovich – Egyáltalán nem tetszett Stephen Fowler – Másik számmal sokkal jobb lett volna. Tatiana Del Toro – A halk lágy hangok nem mennek neki, és ez így nem okés. Plussz, álljon már le a hisztivel. Danny Gokey – Remek énekes, a legnagyobb esélyes
Még mindig nem értem, ennyi gyenge hang közé hogy nem fért be Jamal
Pontosan nemtudom a wildcard mi alapján fog mûködni.Lehet közönségszavazás,vagy esetlega zsûri választ még 3-at akiesettek közül. Tatiana tényleg egy picsa,de jó hanggal,kicsit próbálta túljátszania dolgokat.Lehet kevesebb többlettvolna,bár itt már kezdtem megsajnálni,viszonylag visszafogott volt.A nézõk máshogyan döntöttek..de azért nem aggódom hogy nemlesz jó a top 12,legfeljebb majd esetleg nemlesz annyira rossz ha kiesik egy-két szereplõ.
Pedig Tatiana akármennyire is picsa, borzalmasan jó hangja van. A legutóbbi dal után én simán beraktam a top5-be. Persze még nem hallottunk 24 elõadót...
Úgylátom akkor egyezett a véleményünk!Én ott csak pislogtam,hogymi van? De kell egy "countrymen" is.amúgy szimpi a srác,csak hát ugye voltak ott szerintem 4-en akiket elõtte én leirtam.Símán jobban voltak.Anoop,Ann Marie,Ricky,És szegény Tatiana,azthittem elájul. Sajnos ez a módszer szerintem nemjó,hogy 3-an jutnak tovább a 3 csoportból és +3wildcard-os. Kellett volna még egy megmérettetés és 24-re szûkíteni,majd ugye úgy 12-re.akkor azért a fele maradt volna,nah persze igy is annyi lesz,csak ugye nagyonjók elvéreznek,és nem a hangjuk miatt.Vagy 6-jutott volna tovább azén a végsõ 18-ból maradt volna a 12.Szerintem korai volt még a nézõkre bízni 1kört futhattak volna még.Nah de persze azért kell a bevétel,csak a színvonalnak lehet árt.Nah persze a végén reméljük a legjobbak maradnak. CSak így nálam mindjárt -4-gyel indul akiket vártam hogy bekerüljenek. És ez még csak az elsõ 12volt. Következõ sem lesz gyenge és már látom hogy pár jótólmegkell válnunk.Valszeg 2 hely biztos így elõre.Adam Lambert,Jasmine Murray,az eddigiek alapján szóval a fenntmaradó helyért 10-en csatáznak.
Hádde a második továbbjutó srác... Azon meglepõdtem. Borzalmas volt elõször is, de másodszor már el is tekertem.
Megvolt az elsõ eredményhirdetés.Ami azt illeti engem picit ledöbbentett az eredmény 1/3részrõl! Hihetetlenül meglepett,és persze itt is szimpátia alapján sokan szavaznak. Ezzel nem is volt gondom,de azért hogy akik kiestek..háát..3-nak is ottlettvolna a helye.12-bõl 3-an jutnak be egyenesen ez kevés. Vagyis itt most annak bizonyult nekem,mert tényleg szerintem 2 jó nõi+2 férfihang is búcsúzott.
Nézd meg!Nagyon jó,vagyis akiket irtam szerintem igen!Jamal akkor nemjutott tovább, jóvolt,de haverja azért jobb,fõleg szerintem most. Mariah Carey:Hero-ját adta elõ nagyon szuper volt,persze a 2 csaj Paula+Kara teljesen készvoltak:-)
Én a legfrissebbet még nem láttam, nem is tudtam hogy már van:P De még az elõzõhöz annyit, hogy én baromira meglepõdtem azon, hogy Jamal(remélem ez a neve) nem jutott tovább. A szemüveges sráccal mutogatták mindig, neki a haverja. Pedig szerintem nagyon ott lenne a helye.
Most végeztem az új résszel.Megvolt az elsõ 12 versenyzõs blokk. Elég vegyes adolog,mert elõzetesként többre számoltam némelyüknél,de vagy rossz dalt választottak,vagy nemvoltak csúcsformában. Kik igazából nálam továbbjutók:Danny Gokey(szuper volt)Ricky Braddy(meglepetés,de nagyonjó)Anoop Desai(hozta magát,bár picit jobb dalt is választhatott volna)Tatiana Del Toro (Jóó,nagyon jóó,de ettõl függetlenül kiborít,bár most visszafogott volt)Alexis Grace(meglepett,és tetszett)Ann Marie Boskovich(hangja kiváló,de a dal nemvolt jó döntés,ezmiatt necces,de remélem továbbjut) Sajnos a többiek,valahogy elvesztek a dalukban,hangjukban,nálam. Jackie Tohn(Volt hangulata,de nemtudom,talán)Casey Carlson(Csini,de valahogy hmm,a hangja sem lenne rossz,de valami hiányzott.)Brent Keith(kicsit üres volt a countrys dalban)Michael Sarver(Õt vártam hoyg nagyot teljesít,de nemsikerült,lassabb dal jobblettvolna.)Stephen Fowler(Iparos fekete hang,de nemvolt több benne)Stevie Wright(legnagyobb csalódás,hamisan énekelt,és a dalválasztás is rossz volt.) Így tömören az értékelésem.Próbáltam a hangokra figyelni legfõképp,hogy nah valamit megmozgat e bennem,érzéseket.pár dalnál kicsit zavaró volt a háttérvokál.Ez jött le számomra ,a 12-bõl fele arányban sikerült teljesíteniük.
Kicsit le,de eddig senkinek nemjutott eszébe nyitni,és most hogy elejétõl bekapcsolódtam 8.szezonnak gondoltam megteszem! Minden van itt az sg-n érdekes hogy errõl szót sem említett senki.
Sajna ezekhez nem készül felirat.Így az angol tudásra kell hagyatkozni,kinek mennyi,én sem vagyok perfect,de azért általában megértem mirõl is van szó.Késõbb úgyis a produkciók lesznek elõtérben. Pesze azért jó érteni,hogyan szakértenek a zsûrik.:-)
Nincs ehhez felirat? Mert kb csak a negyedét értem annak amit mond a kommentátor az elején, meg a zsûri meg ilyenek.
Most nemértem minek kell beírnod ha nem tetszik? Azért hoztam létre mert már a 8.szezon,és sok tehetség,jó hang került ki eddig is. Itt nincs semmi nyalásról szó,egyszerúen szeretem a zenét,és ha jó énekesek kerülnek ki miért baj? Profin van tálalva,és ez most független,hogy amerikai vagy sem.Könnyen hozzálehet férni,színvonal is megvan ennyi. Nem azért van ez itt,hogy bármi kedvem lenne vitázni,fõleg hogy esetleg kurvára nemnézed,és fogalmad sincs az egészrõl. Azoknak szól akik nézik,nézték,nézni fogják,ennyi. Ha 2-en leszünk akkor ennyien. Én pl,,szívesen leadatnám a nagy kertv-kben ezt,hogy lássák azért van hova fejlõdni! MerlinW:Te látom azért figyeled,szerinted kik lehetnek ott tippeld meg te is,aztán majdmeglátjuk:-)
Connie Talbot nem Idolban volt (ott a korhatár 16), hanem A Got Talent-ben (aka csillag születik) Más kategória. Ráadásul a Britain's Got Talent-ben, nem az amerikaiban. Tehát errõl ennyit.
Jólvan Zolika, menjél aludni... Másak a társadalmi rétegek, helyzetek itt, és amerikában. sajnos. De te ezt nem értheted, mert életedben 2x voltál kb utcán, fingod nincs semmirõl..-..
Apropó American Idol. Õõõ... nem tudom hallottál-e már Connie Talbotról Mr. Spock. Nem tudom mi a jó benne, de láttam jutubon videókat ahol fellépett, és ott a zsúri megsiradta. Na most nem tom mért. A foga se nõtt ki, beszélni se tud, de már sztár és énekelxD. Na most az idei megasztárban ugye volt a Tóth Lüszi. Rá azt mondták, hogy fiatal még a megasztárhoz, menjen vissza az iskolába, ráér még a sztársággal. Na most hogy ha õ rá azt mondták, akkor nézzék meg Conniet:D. Nem szeretem Lüszit(szerintem elszállt magától a mega alatt), de a hangja jó az hétszentség. Ellenben Connie-val:D.
Most nézem a hivatalos oldalt,és ugye a bejutottakat. Megtippelem az 5férfi,illetve nõi versenyzõt akik szerintemjók és ottlenne a helyük a végén.Bár még nemláttuk az igazi vetélkedést,de most izgalmas. F5:Adam Lambert,Anoop Desai,Danny Gokey,Scott Macintyre,Stephen Fowler N5:Anne Marie Boskovich,Jasmine Murray,Stevie Wright,Mishavonna Henson,Kristen McNamara Persze ez szubjektív,és már most nehéz dönteni,mert akik kimaradtak..uhh..:-)
Végülis lehet,vannak netes streames tvadók,csak ugye sokkal egyszerûbb másnap reggel letölteni,kivágva a reklámok,és persze már pihenten nekiülni:-)
Jól kivan ez találva,és azért a zsûri akármilyen kemény is,de tényleg van hozzá valami értésük is! De aki jó,azt igenis megtapsolják,néha Paula jobban véleményt nyilvánít,de Simon is egy kacsintás,vagy mosoly,és respektálja a teljesítményt.Persze itt is rámennek egyes drámai pillanatokra,vagy ha esetleg olyan a háttér,de általában azoknál akik tényleg jók is.Most pl a látássérült srác,(Scott Macintyre)szimpatikus,és milyen jól énekelt,egyszerûen szerény csak csinálja amihez ért. Szimpi a szemüveges srác is(Danny Gokey) akinek meghalt a felesége,és a haverjával együtt indultak,és most õ bejutott 36.közé. De van olyan pl a lányoknál Del Toro kisasszony,kinek hangja jó,de az egyénisége..uhh..annyira idegesítõ a visítozása:-) Nick Mitchellen meg jót röhögtem mindig,ha kicsit komolyan veszi akkor messze juthat,de elég idióta:-)