Lehet véleménye, le is írhatja. Én megmondom õszintén nem sokat sikerült megértenem a "kitérõ szövegbõl" nekem kicsit túl magasröptû. Errõl sokat nem tudnék beszélni. Nekem kesze-kuszán hangzik.
sajnálom, a képnyelv is olyan mint a szanszkrit pl meg kell ismerni, meg kell tanulni, és nem megy máról holnapra én foglalkozok vel, te pedig nem maradjunk ennyiben
mert te láttál egy filmet, amiben elmagyarázták: aki zsebre teszi a kezét, az rezignált. És ettõl már jogosan nagy a pofád. Akkora hülyeségeket bírsz feltételezni, majd lehordani azokat, akik ennek ellentmondanak, hogy kezdek azon gondolkodni, miféle fajzathoz lehet szerencsém. Egy jó tanács: az arcodból mindenképp vegyél vissza. Az ego jó, egészséges mértékben.
szóval akkor feltételezed, hogy te nyomod itt az igazságot, én pedig képtelen vagyok azt felfogni, mert egy sötét fasz vagyok, ahhoz hasonlatosan, mintha a szanszkrit nyelvet próbálnám megérteni. Te meg egy nagypofájú senkiházi szerencsétlen vagy, aki szabadidejében prédikál az SG-n, mert a való életben magasról leszarják. Béke.
Én például (lehet nem a legjobb példa, de errõl biztosan tudok nyilatkozni) könnyen alkalmazkodom bizonyos beszédstílusokhoz, könnyen megtalálom más stílusú emberekkel a hasonlóhangnemet, de közben cefet erõs egyéniség vagyok. A beszédstílusomon, az öltözködésen a viselkedésen nem annyira esik nehezemre változtatni (bizonyos határon belül) de az egyéniségem ettõl nem változik meg. A lélek, a gondolatok alapszinten nem igazodnak máshoz, egyéniek.
"Az õskori képnyelvet nem szabad összetéveszteni a mai költõi hasonlatnyelvvel. A mai költõi hasonlatnyelv mögött a dolgok között levõ külsõ hasonlóságra épített érzéki megfigyelés áll. Az õskori nyelv az analógián épült fel, az analógia pedig a dolgok belsõ azonosságát látja: azonosságot a különbségben és különbséget az azonosságban. Az analógiás látás és gondolkozás alapja metafizikai. Mert az analógia a dolgok között levõ érzékfölötti azonosság - az alsó, anyagi világban levõ látszat ellenére a felsõ, szellemi világban az azonosság, mert: ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van. Az út fel és le ugyanaz. Ha adott esetbõl kellene kiindulni és az analógiás gondolkozást megérteni, nem lehetne alkalmasabb példát találni, mint azt, amit a Védától Swedenborgig minden érzékfölötti tapasztalatra érzékeny szem tudott: az emberi lény szimbolikáját. A világegyetem, szól az analógiás gondolkozás, nem egyéb, mint ember, és az ember nem egyéb, mint a világegyetem. Kései, közhelyszerû, csaknem üres alakban ez a mikrokozmosz és a makrokozmosz összefüggése, amint mondják: az ember a kis világ, a világ a nagy ember. A Li ki azt mondja: "Ha a királyi székben hivatott ember ül és belõle életadó szellem sugárzik, az emberek között nincs betegség, a háziállatokat nem támadja járvány, a gabonát nem lepi el a gyom és a rozsda, a tartományok hercegei nem viszálykodnak, és a nép között nincsen szükség büntetésre." - "Ha pedig az emberek között fellép a betegség, a háziállatok között a járvány, a gabonát ellepi a gyom és rozsda - azért van, mert az ég csillagai nem járják törvényes útjukat, de hogy az ég csillagai nem járják törvényes útjukat, azért van, mert a templomok csarnokait elhanyagolják." Íme az analógia. Íme a dolgok között levõ érzékfölötti azonosság, amelyet csak egyetlen ponton zavarjanak meg, az egész azonnal megzavarodik. A templom csarnokait elhanyagolják-keletkezik a járvány, a betegség, a rossz termés; a csillagok megváltoztatják pályájukat. Miért? Mert a háziállatok élete, az ember egészsége, a termés, a csillagjárás között rejtett azonosság van. Az analógia az emberi lény körén belül teljesen kibontható. Az a valami, amit egyéni jellegnek, karakternek, individuumnak, oszthatatlannak hívnak, határozott testi alakban látható. Ennek az alaknak súlya, színe, keménysége, csontozata, izomzata, haja, szeme, arca, bõre van. Minden külsõ jellegben van valami rejtett egyöntetûség, amely a beszédben, a hangban, a cselekvésben megnyilatkozik. Ezen az egyöntetûségen alapszik a fiziognómia, ezen alapszik a kironómia, a kéz tudománya, mert a kéz alakjából, színébõl, keménységébõl, a tenyér vonalaiból, az ujjak hosszúságából, a köröm alakjából az ember éppen úgy felismerhetõ, mint írásából, arcából, járásából. De az arc, kéz, írás, alkat, alak visszautal a lényre magára. Minden megnyilatkozás között analógia van. De a lény belsõ élete között és a környezet, valamint a közösség külsõ, történeti léte között is analógia van. Bizonyos közösségnek bizonyos emberi lények felelnek meg, és bizonyos emberi lényeknek bizonyos társadalmi formák. A többi között, amiként az egyes emberben viszonylik egymáshoz a kábaság és az éberség, pontosan ugyanolyan viszonyban állanak kívül a társadalmi rendek. A társadalmi hierarchia az emberi lélekben a világosság rendjének felel meg. Itt azonban még nincs vége. Az emberi léleknek az ember testi alkata felel meg, s az ember lényének az emberi közösség kollektív élete. A közösség kollektív alkata azonban nem lehet más, mint az a sors, amit a közösség él, vagyis a kollektív karakter mindig fedni fogja a kollektívum történetét. A kollektívum története azonban fedi nemcsak a földön elfoglalt helyzetét, hanem kapcsolatban áll a kozmikus konstellációkkal, mint a Li Ki mondja, a csillagok pályájával. Analógia van az egyes ember lélekvilága, testi élete, a közösség sorsa, életrendje, története, s a csillagok járása között. De a csillagok járása is utal a még felsõbbre: az ideák világára és a szellemvilágra. Az analógia azt jelenti, hogy ami fent van, az ugyanaz, mint ami lent van: az ember szemébõl a csillagok néznek, s az ember tenyerében kozmikus vonalak futnak, s a háziállatok egészségében és a termés bõségében a nép életének rendje nyilatkozik meg, és a templom csarnokán látszik, hogy méltó vagy méltatlan király uralkodik. Ilyen módon már az analógia közvetlenül érthetõvé lesz. Analógiát látni, fölfedni, megérteni és kimondani annyit jelent, mint a világot elmúlhatatlanságában, örök összefüggéseiben, megváltoztathatatlan összetartozásában látni. Ezért lehet az egyiket a másikkal felcserélni, mindegyik kép a másik dolog képe: a szem a csillagok képe, s a pillangó a lélek képe, s a tenyéren futó vonalak a világegyetem mozgásának képe, s az arc az egyéniség képe, s a közösség az ember belsõ életrendjének képe. A képnyelv ezekben a képekben él, ezekkel a képekkel él, mert az õskori ember ezeket a képeket látja."
/VISSZATÉRÕ
Tudod, röhely de én határozottan nem tudom néha beszélgetés közben hova tegyem a kezem. Nálam nehezíti a helyzetet, hogy pl. nem minden szoknyának van zsebe. Ne vedd magadra, csak általánosan beszélgettünk.
A lélek van befolyással arra, hogy milyen irányba húz, és meddig megy el az imponálásban. Csak zsebre teszi a kezét, vagy rá is gyújt, vagy a beszédstílust, nyelvjárást is a magáévé teszi, a mentalitást, s ezzel szépen lassan az egész életstílust. És végén már köze nincs ahhoz az emberhez, aki korábban volt.
Apró dolgok ezek, amik semmiségnek tûnnek, de a távol jövõbe nézve hatalmas ki/eltérést adnak.
én igazából nem tudom miért rakom zsebre a kezeimet. jól esik, vagy nem tudom. így érzem jól magam. :)
Szerintem az nincs befolyással arra, hogy milyen a lélek, az egyéniség, hogy mihez igyekszik pl. imponálásból alkalmazkodni. Ha a klippekben a laza srácok zsebre vágott kézzel mászkálnak, meg rap-elnek és ez tetszik pl. a csajoknak, lehet észre sem veszi egy-egy srác de felveszi ideiglenesen ezt a szokást, de attól még nem lesz rap énekes sõt valszeg lezserebb sem, de imponálóbb lehet, hogy igen.
rólam meg alapvetõen azt hiszik, hogy ellenséges vagyok, a szemeim miatt. És kevésbé mernek közeledni, vagy nem tudom. olyan keskenyebb, kicsit tán keletiesebb a szemem, és kicsit olyan, mintha lejjebb lenne engedve a szemhéjam és mogorván néznék, pedig nekem egyszerûen csak ez az alap, pont a normális tágra nyitáshoz kell erõlködnöm :D olyan szinten nem a lélek tükre, hogy errõl nem tehetek :p
Cimborákkal még igen és a Universitas mix bajonkságában is játszunk, de nem nagyon megy, mert nagyon szétszóródott a csapat. Az igazán nyerõ felállásban soha nem tudunk felállni sajnos.
Az kevés sajnos egyes esetekben. Tényleg nagyon melegen kell tartani, mert csúnya vége lehet, vagy nagyon nagyon hosszan kell bemelegíteni. Arra meg sokszor nincs idõ mecccsek elõtt.
rólam nehéz lenne bármit is megállapítani. :D mindig zsebre rakott kézzel jövök megyek. bár vannak kényszercselekvéseim is, mikor kicsit zavarba jövök. :D nem tudom miért, de mindig jön a késztetés, hogy akkor "jaj vegyük elõ a zsepit és fújjunk orrot" és ilyenek.
Mert annyira utálom a kameráknak és fényképezõgépeknek a lencséjét nézni, hogy inkább mögötte bújok el. :) = Nehéz rólam képet csinálni, mert szerintem nem jók a képeim... Legutoljára 2 éve csináltak rólam képet, asszem. :)
Nem olyan nehéz az, én egész jól tudok testbeszédbõl olvasni. Meg úgy általában jó emberismerõ vagyok. Egyszer kitöltöttem egy IQ tesztet, és az eredmény része volt, hogy az analitikus képességeimet az emberi viselkedés megfigyelésében is tudom kamatoztatni :D
A szemébe világít-e a diszkófény, vagy sem.... Egyébként van benne igazság: én is rájöttem, hogy a homályos tekintetû, enyhén kancsító pasikkal ne álljak szóba, mert valszeg enyhén illumináltak...
szerintem ne sajnáld :) amúgy is: "a szem a lélek tükre" én mindig azt figyelem, igaz csak azt tudja mondani, hogy "igen" vagy "nem" ha a pupilla összeszûkül akkor valami nem tetszik, negatív reakciót jelent a tág pupilla rendszerint zöld lámpa :)
Egyénenként más, de azért vannak alap mozdulatok. Mittom én: test elõtt összefonott kéz nem sok jóval kecsegtet, test mellett lóbálás, oldalt a szoknyáját simogatja feltehetõen unja a banánt, hajpiszkálás zömében unalom, zavarban van....stb.
köszi, igen itt sosem fog kiderülni, csak egy valós találka esetén...
ba32107 szerintem az a sértõ nekik, ha nem nézel nyak alá, há' nehogymár :D persze általánosítani nem akarok, inkább úgy mondom, ha egy lány azon megsértõdik, hogy a nyaka alá nézek, akkor inkább ne találkozzunk, mert nem vagyunk egymáshoz valók ez nagyon a hölgytõl függ, de már az öltözködésén is látszik, hogy mennyire szereti ha nem csak arcát nézik meg
nem bírnám, h csak az arvát nézem elfáradt a szemem. Mindent a világon egészében nézek, és folyamatosan vándoroltatom a tekintetem. Ergo a melleinél sem ragadok le, viszont azon is végigmegyek, mint mindenen :D
Szerintem beszélgetés közben az egész arcot jó nézni, ill. a kéz gesztusait. A nonverbális kommunikáció néha õszintébb és sokat elárul, mint a verbális.
Hát... Nem mondanám, hogy sértõ, inkább (engem) zavarba hoz. :$ :D
De tegnap voltam bulizni barátnõmmel, egy srác felkért táncolni (sajna fiatalabb volt nálam, ezért gyorsan eltûntem a közelébõl), de amíg táncoltam vele, folyamatosan az arcomat nézte. :) Olyan kis aranyos volt. :) Vajon nagyban is van ilyen...? :P :D
ez majdnem szó szerint így mûködik, azért vesznek fel olyan rucit, mert vélhetõleg többször akarnak találkozni valakivel, de ha (szerintük) nem fognak tetszeni, akkor attól félnek, hogy nem lesz köv. randi, tehát mondhatni beleadnak apait, anyait :) viszont ha a pasi akar köv. randit, akkor neki nehezebb dolga van mint egy kivágott felsõ a legnehezebb ami egy pasinak lehet: a megosztott figyelem, és lehetõleg nagyobb részt ne a hölgy külsejére, hanem maga a randi menetére és a hölgy közlékenységére
Én beszélgetés közben mindig a csaj szemébe nézek, sosem téved a szemem le. Viszont ha elfordul, vagy csak messzirõl nézem akkor képes vagyok folyamatosan bámulni. Persze diszkréten :D
Olvastam valahol egy olyat, hogy beszélgetés közben férfiként "tilos" a lány nyaka alá nézni, nõként pedig jó tipp ha végignézed a srácot tetõtõl talpig. Na most én mint férfi tanusítom, hogy ez valóban hízelgõ tud lenni (persze ha nem vegyül undor az arckifejezésébe :D). Lányoknak sértõ, ha nyak alá néz az ember?
óó, kár, no mind1 köszi a megerõsítést :) nagyon figyelmes pasinak azért nem nevezném magam, itt osztom az eszet... de a valóságban nem mindig mûködik ilyen egyszerûen igyekszem úgy élni (és úgy csajozni), ahogy kellene, de néha úgy sikerül ahogy jól esik...
kezdjük rögtön az elején: ha egy lány azt akarja, hogy a véleményét figyeljék és ne a melleit? miért mélyen kivágott ruhát vesz fel? :) hát már hogy a picsába ne szeretnék, hogy a melleiket figyeljék. azért járnak kivágott ruhában. Csak emellett elvárják, hogy minden másra is erõteljesen figyelj egyszerre, ami nekik fontos :)
A legutóbbi barátnõmmel is éppen vacsinzi mentünk mikor elslisszoltunk egy fagyis mellett. Csak egy picit nézett félre. Nem vacsiztunk, fagyiztunk.
A nyálcsorgatva bámulás messze van tõlem. Néha idegenek felé csak egy elsimerõ "ez már igen hölgyem" kacsintás vagy tekintet nálam belefér. Nem lesz semmi belõle, de nem egyszer volt már mosoly. No, volt legalább egy vicces momentum a hétköznapi taposómalomban. :)
Persze, értem én, de azért randira mégsem csuhában és fityulában fogok menni (hacsak nem valami farsangi buli :D), merthát, ugye, a kiszemelt srác nem kifejezetten rajongana a zsákruháért. :) Egyébként randin részemrõl kifejezetten "akarom", hogy megnézzenek, és szerintem ezzel a többi nõtársam is így van. Viszont az már zavaró, ha nyálcsorgatva bámulnak. :)
Steel: halvány fogalmam sincs róla, hogy mi volt rajtam akkor, amikor azt írtam. :D De mivel fiú lakótársaim vannak, nem szaladgálhatok a lakásban babydollban. :D Amit pedig Molninak írtál nagyon jó. Pontosan így kell figyelni a lányokra/nõkre. :)
(...hogy én miért nem találkozom soha ilyen figyelmes pasikkal...?! :D)
Én is akartam mondani, #635 kapcsán, hogy a az író fordítva ül a lovon, csak gondoltam megvárom Molnibalage urat, mert hogy õ majd úgyis kifejti, hogy az író fordítva ül a lovon, mert a férfinek nem genetikai (alap)természete az, hogy nõ-re mint emberre (is) oda tudjon figyelni. Ez ellenkezik az (alap)természetével, így az a nõ aki azt akarja, hogy emberként tekintsenek rá, az jobban teszi, ha be/elfátyolozza magát, amint az “iszlámiában” szokás. Sõt, ha biztosra akarnak menni jobb ha bajuszt is növesztenek.
Minden nõ most felejtse el azt, hogy egy férfi a saját maga ura tud lenni. Ilyen nincs. Ha mégis van az valami utálatos állapot. Egy olyan állapot amiben a férfi saját genetikai természetét gyalázza meg. És ezt halállal kellene büntetni.
Úgyhogy ez van.
hûha, úgy hangzik nem épp nagypulcsi volt... de akkor is figyeltem volna, mindenre
Molni inkább arra gondoltam, hogy (köztudottan) a lányok sokat beszélnek, pláne ha belelendülnek, ezen nincs mit szépíteni
itt jön amit te is írtál, hogy bizony néha (sõt inkább majdnem mindig) nehéz megállni, hogy beszélgetés közben ne stíröljünk egy dekoratív hölgyet, pláne ha olyan ruhában van ami még ki is emeli az adottságait és ha ennek ellenére megmarad a mondanivalója akkor biztos örülne neki
ezen felül van egy komolyabb eset is, amikor a lány valamin gondolkodik, de nem tudja vagy nem akarja kimondani, viszont a viselkedésébõl rá lehet jönni, ez már a dolgok izgibb (és nehezebb) része
pl. randin ha elmentek egy fagyis mellett, és a lány szeretne enni egyet, de mégsem mondja ki mert vagy szégyenlõs vagy valami miatt szerinte nem a randi-hoz való, de mégis látszik rajta, hogy szívesen nyalna egyet (bocs lányok) akkor ezt a pasi észreveszi és megkérdi, hogy "nem eszünk egy fagyit?"
nah hát ez már az elõbbi példához képest, szerintem elsõrangú siker a hölgynél
- Nem kötelezõ mélyen dekoltáltan járni. Ha valaki így teszi akkor én nem leszek hülye nem megcsodáli. Ha nem szimpi ez neki, akkor javaslom öltözzön máshogy. Írtam már arról, hogy lehet nagyon csábítóan öltözni anéklül, hogy mindent kirakna az embert a kirakatba.
- Valakiben erõsebben vannak jelen a genetikus hatások. A fétfi arra van "huzalozva" hogy formás nõi kebleket és hátsókat stíröljön. Egy határig képes magát türtõztetni. A határ mindenkinél máshol van.
- Gondolom a nõnek is tetszhet saját maga úgy, de akkor ne csodálkozzon, hogy másnak is...
Mindettõl függetlenül azért beszéd közben igyekszem nem stírölni a csajokat. Egy szép arc amúgy is elég vonzó.