Nincs kedvem lejátszani a promokat, annyi hős erős most, akiket utálok :D
Értem, na azért jó így belelátni, érdekes. Jó hát ha azt nézem, akkor nemtudom mióta van béta? 7 - 8 év? és ez volt az első nekem. Ezt csak azért mondom állandóan, hogy azért nem kevés idő lolozás ez és mégse kaptam semmit akkor csak nem vagyok egy Toxic wasteland. Valamiért mégis ott akkor megfogott a rendszer, bármi is legyen az oka, hogy nekem olyan adatokat mutatott, hogy nem állok jól hozzá. Pedig a hozzá állásom minden matchez az azóta is, hogy próbáljuk meg, még ha szarul is állunk, pár teamfightot megér próbálkozni és ezért soha nem szidtam le senkit, ha végülis mégse a mi csapatunk nyert. Nem ismerjük egymást személyesen nyilván most te nemtudod megmondani, hogy igazat írok vagy sem, de hidd el senkit nem akarok megtéveszteni ezzel. Csak azért is érzem azt a bannomat igazságtalannak, mert a chat logban amit elküldtek nekem egyedül az én szövegem volt benne, hogy elméletileg ez volt az indok (vagy legalábbis ez is hozzátartozott). Sajnos nincs már meg mivel ez már 2 - 3 hónapja volt. Nem mentettem el sajna a logot. Sok ember meg azt írja, hogy nekik az egész chat logot elküldték és azért is fura ez nekem mert én tényleg ott reagáltam valakire és nem csak úgy a semmibe írtam :D Na mind1 Mondom én nem utálom őket attól hogy salty vagyok, elég király játékot hoztak össze a srácok meg minden, én nem mondom egyáltalán hogy hülyék :D Én is szeretnék olyan "hülye" lenni mint ők :D Na csak hogy ne csak a negatív salty szófosásom legyen, Ilyen véleményem is van azért. :D
2. amit írnak az emberek, az a "normál" eljárás, de mivel amúgyis egyfajta megtorlásról beszélünk, nem nagyon van olyan hogy normál eljárás a rendszer megnézi hogy hány reportot kapsz meccsenként, meg hány honort meg ilyeneket, és egyszerűen odabassza a "moderátor csapat" elé a kiugró értékeket - pl ha valaki egymás utáni 5-6 meccsen is folyamatosan reportot kap verbal abuse-ért, az egy tipikus példa, amit ki fognak vizsgálni a kivizsgálás kézzel megy, megnézik a cset logokat, meg kb minden mozdulatodat a champ selectben, játék közben, illetve a score képernyőn - erre is van egy valag úgynevezett tag küldve (kb ilyen mikrostatisztika mindenről) - megnéznek olyan dolgokat, hogy hány wardot vettél, mennyit álltál egy helyben, hogyan mozogtál a pályán, szóval tényleg mindent ezekből kb össze lehet rakni mindent rólad, illetve a játékban tanusított magatartásodról - írnak egy belső reportot, hogy xy meccseken ezt meg ezt meg ezt csináltad ránéznek a reportra objektíven, és ha az nem a játékhoz illő magatartás, akkor jön a bünti - mondom, normál esetben egy figyelmeztetés, visszatérő esetnél cset ban, mégvisszatérőbbnél meg további cuccok, pl. x idő ban nagyvonalakban, ennél jóval mélyebb meg bonyolultabb, de egy kb képed szerintem lett
ja és ami fontos: minden kivizsgálásnál előveszik mind a 10 játékost, mert hidd el, nem buta emberek ülnek ott, tisztában vannak vele, hogy magától szinte senki nem lesz köcsög, sokszor kell hozzá a többi játékos is - szóval de, igazságos a rendszer, amennyire az tud lenni Utoljára szerkesztette: j0nNyKa, 2018.02.02. 21:55:35
Figyelj, én nem akarom mindenképp szidni őket (tudom kicsit salty voltam írás közben), meg nyilván amit írtam az a én saját Statisztikám, vagy hogy írjam :D Ahogy írtam is csak a saját tapasztalatomat tudom mondani. Na de azért még, hogy gyorsan válaszoljak.
1 - Nyílván le is toljhattam volna az egészet, emberek vagyunk néha kijön belőlünk, főleg ha fáradtan akarsz egy kicsit még kikapcsolódni és ezt kapod a nap végén. És igen hibás voltam mert visszaírtam, ezt eddig se tagadtam.
2 - Sok embert láttam, hogy azt írta, hogy előbb chat ban van nem egyből játék ban, nyilván nem lehetek 100% ebben, de tényleg sok embertől ezt láttam. De ha itt tartunk én nagyon kiváncsi vagyok, hogy akkor hogy is megy ez? Ha már felajánlottad az infokat :d és köszönöm is egyben!
3 - Igazából nem vagyok kicsit se biztos hogy ezt valami Bot nézni :D ez csak az én fejembe létezik, hogy nyilván azért is lehetett ilyen hiba mert nem működik megfelelően :D Ha meg ember nézi ezeket meg akkor lehet csak nem látta az egész helyzetet át. Azt látta, hogy ez a marha írt megy a report. Így belegondolva lehet az én reportom meg egy másik emberkéhez jutott aki nem volt ennyire szigorú így és őket azért nem banolták. Na mind1 igazából szintén csak találgatni tudok :D
4 - Hát figyelj, feleselegessen hazudnék itt mert nem változtat semmit, nem használtam a chatet előtte se úgy 99%-ban. Az hogy miért reportoltak? fogalmam sincs. Most hogy nem én vagyok a legprofibb játékos a világon szóval van az, hogy nem úgy megy a match, max azért reportolhattak, vagy esetleg hogy nem kommunikáltam? nemtudom egy ilyen report mennyit számít, na de hagyjuk is, mert nemtudnám megmondani pontosan mit írhattam abban az a 1% chat használatban is ami miatt reportoltak. Ezért is érzem igazságtalannak. Mondjuk viccesen trollkodva írtam már társnak, de tényleg semmi rosszindulatból + smileyt is raktam hogy értsék, esetleg ez lenne az oka? De ahogy előbb is írtam, ezt se mindig csinálom, 20 matchből max 1 szer (igen ez most megint saját minta, de valamivel érzékeltetnem kell, hogy kb mennyire gyakran írkálok :D), de akkor is csak akkor, ha olyan vicces szituáció van.
5 - Na hát én örülök neki, hogy te nem találkoztál ilyennel, gondolom nagyobb rankon vagy a játékban, én inkább casual módon tolom csak. Rankom is kisebb valószínű, szóval lehet itt többször megfordulnak ezek. Vagy csak én vagyok szerencsétlen. Persze igazad van,saját meg a teamplayre kell ilyenkor is koncentrálni, de hát tényleg baromi idegesítő tud azért lenni, ha előfordul egy ilyen. Meg biztos volt már enemy teambe is, de hát tudod milyen hülye az ember agya :D a rosszat jobban megjegyzi, mint azt a pár könnyű wint amit egy ilyen okozhatott :D
Igazából nem félek a bantól, azért remélem nem lesz, főleg így hogy semmiképp nem fogok ilyeneknek visszaírni. Ezt észben tartom azóta szóval valamit azért csak tanultam belőle, ha másra nem is volt jó ez a 2 hét pihi :D Na csak sikerült megint csomót írnom, bocsi! tényleg nem kötekedés volt a célom csak hát kicsit szíven ütött ez, mert nemtudom írásban bebizonyítani, de tényleg nem szoktam Toxic lenni, vagy legalábbis én azthiszem, hogy nem vagyok az, de a szándékom legalábbis nem az ezt biztosra tudom mondani.
1. biztos csak ez a megoldás volt, hogy egszercsak nekiállsz flamelni? nem volt SEMMI más megoldás arra hogy vége legyen annak a meccsnek, és tovább lépj?
2. nem tudom ki a mindenki, meg most akkor az ide random dolgokat írókkal van baj, vagy a riottal? tegyük már tisztába egyébként mondjuk úgy hogy elég sokat megfordulok a dublini riot irodában, szóval mostanság igencsak képben vagyok a rendszerrel, ér kérdezni, mert az tény hogy eddig ebben a beszélgetésben mindenkit összenézve nem sok valós infó hangzott el :D
3. ki beszélt tökéletes rendszerről? wtf? meg te tényleg elképzelted, hogy van valami automatika írva valami gyökér szar programozók által, ami random kihagy embereket, téged meg aki tökártatlan megbüntet? ezt komolyan így... tényleg? mármint... kajak? érted ugye, hogy ilyen nincsen sehol?
4. maradjunk annyiban, hogy több egymást követő, vagy legalábbis egymáshoz közeli időpontban játszott meccsen is kaptál reportot ugyanazzal az indokkal - ezt neked kell látnod, hogy miért, nem kell hogy ide leírd, gondolkozz el rajta, ne baszd át magad, és meg fogod találni az okát azt hogy mit csinálj ilyenkor - nem hiszem hogy tényleg érdekel a többiek véleménye, össze tudod te rakni hogy mi mást lehet csinálni mint a flamelés, lehetőség az végtelen van (az afk is egy közülük igen)
5. oké, a példádban látom hogy toxic, de ha abból indulok ki hogy én az évek során 0 ilyennel találkoztam, akkor azért szerintem kijelenthetjük, hogy baromira ritka, közelít a nullához az ilyen játékosok száma máshonnan közelítve: oké tegyük fel hogy vannak ilyenek - akkor vannak ilyenek az ellenfélben is a nagy számok törvénye alapján plusz azok ők, a te játékodat, játékélményedet, tudásodat, fejlődésedet SEMMILYEN szinten nem befolyásolja, hogy ki mennyire gyökér körülötted - ez eszedbe jutott már valaha?
+1: nem mész vele semmire ha nem írsz, vagyis a riot szempontjából nem számít - mindamellett ha így nyugodtabban játszol, meg jobban tudsz figyelni, stb., az tök fasza, csináld tovább - én se írok csetbe soha, de nem azért mert félek a bantól, hanem mert nem csetelni ülök le, hanem játszani meg mondjuk gondolj bele, ott azért valami már el van csúszva nálad, ha azért nem írsz, mert félsz a megtorlástól - ezzel előre vetíted hogy olyanokat írsz amikért jár a ban - most akkor tuti a riottal van a baj?
Bocs a dupla postért, de előbb befagyott az oldal vagy nemtudom mi volt, de nemtudtam már írni/szerkeszteni. Annyit akartam még, hogy nyílván Salty vagyok a dologgal kapcsolatban, mert egyáltalán nem igazságosan jártak el, Ha abban a matchben lévő összes írkálót büntetik, függetlenül attól, hogy ki hogy kezdte meg ki csak visszaírt. Azt eltudtam volna fogadni jobban, de így vicc az egész.
Sadface-nek is írjak mert csak most vettem észre, hogy írt nekem: Szívesen beraknám ide, de már vagy 2 - 3 hónapja volt. Azóta már letelt többször is ez a 2 hetes ban. Mondjuk az kurva érdekes volt, hogy nem kaptam meg a full chat logot, csak egyedül a válaszom volt benne, ami "érdekes" mert ha a tiltelők nem írtak semmit, akkor mire válaszoltam? xd Biztos a hangokra a fejemben a Riot szerint. Utoljára szerkesztette: Dreadshade, 2018.02.02. 20:41:43
1 - Úgy hogy vannak oldalak ahol meglehet nézni a profilt csak a summoner nevet kell tudni és lám én megnéztem a 2 jómadarat, mindennap mentek játékot azóta is, szóval igen nem lettek büntetve annak ellenére, hogy ők kezdték a flamelést és amikor felakartuk adni a matchet nem adták fel, hostage situation csak ennyit mondok, jó hogy utána már visszaszóltam egyszer amikor nem fejezték be és miattuk ragadtunk abban a játékban.
2 - Azt csak azért emeltem ki mert itt mindenki annyira írja hogy először chat restrict van, na hát én semmi ilyet nem kaptam előtte, szóval ez se stimmel a kedves riotnál.
3 - Ahogy már írtam is, én eltudom fogadni, hogy banoltak, mert írtam, csak érdekes módon ez a "Tökéletes" rendszer úgy teszi, hogy embereket kihagy, akik jobban flameltek mint én, milyen érdekes! Itt az igazságtalanság a lényeg nem az hogy bant kaptam.
4 - Amennyit látok belőle az egy rakás igazságtalan trágya, nyilván a többi részét nem látom, hogy megy. Riot nem kötötte senki orra alá, hogy ez most bot vagy valaki tényleg átnézi ezeket. Meg nagyon érdekes, ha más matchemet is nézte mert nem szoktam chatbe írni még az all chat is kivan kapcsolva, hogy véletlenül se lássam ezeket. Itt ennél az egy matchnél amikor már 30 percre tiltelt a 2 kedves társ, jó hogy ennyit visszaírtam, az más kérdés, hogy csendbe is maradhattam volna, nem elég hogy szidtak, még direkt nem adták fel, Afkoljak vagy mi ilyenkor? azt ugyanúgy reportolhatták volna.
5 - Lehet nem találkoztál vele, de én pl tudok nem egy de nem is két hanem meglepetés: sok olyat, aki direkt hátráltatta a csapatot, az egyik ilyen pl az egyik teamfightunkba össze-vissza kattingatott, és egy képességet se nyomott el és kikaptunk miatta, egy szót nem írt a chatbe :) De ez csak 1 példa a csomó közül, amivel találkoztam már. Sorolhatnám napestiig. Nem úgy veszem észre, hogy ez a tökéletes rendszer, ezeket hogy fogja ki, mert sehogy, reportolhatod akárhogy, nem írt a chatbe semmit nem banolják, mert kb ennyire kompetens a riot ebben.
Lehet itt védeni a Riotot de elárulok egy titkot, nem tökéletesek ők se, ahogy más ember se, ettől függetlenül én elfogadtam, hogy ezért banoltak, de az igazságtalanságot nem fogom elfogadni soha, akár egy hibás rendszer vagy akár más dolog okozta akkor se! Mondjuk legalább én tanultam belőle, azóta 1 szót se írok, egy betüt nem írtam a chatre ingame azóta így talán nem fog meg a rendszerük.
Én sose mondtam azt, hogy nekem van 100%-ig igazam, meg hát nyilván ő rendszerük, ők látják át. Én csak a saját tapasztalatomat tudom megosztani ezzel és abban egy kicsi igazságosság sincs. Most nem akarom leirkálni megint az egészet, hogy volt az a 2 hetes banom, kutyát nem érdekel lefogadom, de hogy valaki lerákozta a fejemet a családommal együtt az nem kapott büntetést pedig ugyanúgy reportoltam, de az én visszaszólásom ami ennyi volt kb, hogy:neked is ezt kivánom, arra 2 hetes bant simán rányomtak úgy hogy előtte chat restrictem/banom se volt úgy hogy Béta óta tolom. Meg arról ne beszéljünk, hogy ismerek olyanokat akik egy szót se írnak chatbe, de direkt toxic módon játszanak, azokat egyáltalán nem szűri, vagy legalábbis nem úgy tűnik, hogy képes rá. De ha bemersz írni 1 szót vagy megmered védeni magad akkor már jön csak úgy random kiosztva a ban. Na nem akartam ennyit írni, de kb ezért mondom azt, hogy szar az egész és ezzel nem magát a Játékot szidom, mert azzal semmi bajom. Egyszerűen egy igazságosabb rendszert szeretnék. Eltudom fogadni, hogy egy visszaszólás miatt is banolnak, de akkor azt is büntessék már meg könyörgöm, aki elkezdte az egészet, ha csak abból az 1 matchből indulok ki akkor is, mert nálam is csak azt nézték kb.
Igen sokszor látom ezt, hogy így írják, engem egyszer banoltak csak 2 hétre, mert visszaszóltam egy flamernek, akkor is nem küldték el a chat logot meg semmit se :D Előtte se chat ban se restrictem nem volt egyszer se pedig béta óta tolom. Szóval nem azért, de szerintem bűn rossz ez a rendszerük vagy valami hülye Bot csinálja az egészet. Small indie company riotnak nem telik jobbra úgy tűnik.
Büszke vagyok én már kaptam egyszer chat bant. Valami 10 játékosat. Mondjuk egyrészt akkor még nem küldték el az okát, másrészt troll vagyok és idegbeteg. Vagy voltam, mert kb 3 éve volt, azóta csak olyanokat kapok, hogy megbüntették akit reportoltam :(
bugol tuti, majd karácsonykor egyben megkapjuk a 2000 játék chat bant
Énis kiszoktam nyitni néha a szám de nem kys,tryhard,gg,fuck this jungle-t szoktam spammelni,, inkább elmondom hogy mit rontottTUNK el és mire figyelJÜNK. vagy 6 éve játszok rendszeresen, mégse bannoltak engemse:D
Cassell #53609 protip: ha egy vesztes teamfightba a te hibádat is észreveszed, és nem csak öket baszogatod, kicsit őő, hogyismondjam, hatásosabb..
Utoljára szerkesztette: Jani Hun, 2018.02.02. 01:25:46
chat restrict -> 2 hét -> perma Nincs más. Én nem tudom mit csinálnak azok akiket permáznak, de én nem vagyok nyugodt lelkiállapotú és nem volt a bevezetés óta chat restrictem. A rendszerben lehet a hiba. ;)
Nem kapsz egyből permabant. Először chat ban van, egyre hosszabbak, a vége azt hiszem 4 vagy 6 hét. Utána jön a permaban.
Nem számít, hogy igazad van-e. A legtöbbször olyanért is lehet chatbant kapni, hogy a 4-es premade reportol téged. A legjobb, hogy nem szólsz semmit, ha látszik, hogy gáz a csapat, és mute az elején. Ha akar valamit, majd pingel vagy emote-ol. Utoljára szerkesztette: Morinad, 2018.02.01. 22:10:35
elképzeltem ahogy kitépi a billentyűket de nyilván a qwer-t meghagyja és próbál azzal a 4 betűvel meg mondjuk számokkal valahogy hatékonyan visszapofázni :DD
Tudod, annak van igaza, aki elsö flamenél muteol. Ha meg nembirod hogy visszaszolnak inkább a billentyük kitépésére használd az energiát, pár meccs után legalább nemtudsz flamelni és a teljesitményedre tudsz majd fókuszálni
Villámkérdés: lehet az, hogy amíg nincs megerősítve az e-mail címed addig nem is tudnak perma bannolni csak ilyen chat banokat osztogatnak? Bár amilyen nyugodt, profi arcok vannak itt lehet senki sem tud majd biztosat írni Király mikor bemásolja a három meccset ami miatt chat banom van és mindegyiknél igazam is volt
Tyler1 visszatért rögtön egy 380k-s streammel. Ez új rekord twitchen, Faker 240k (?) döntötte meg. Unreal. Volt, hogy 4 subot kapott másodpercenként. Utoljára szerkesztette: sadface, 2018.01.09. 12:03:58
:DD
jo persze a statok mellé még a játékstilus és döntéshozatal is sokat számit, nem is panaszkodom hogy "mééécsakgoldszarrito" csak kiváncsi vagyok, másoknak is ilyen e :D
Érdekes ez a position breakdown. Azt mondja hogy diamond playereknél minden statom (kda, cs/min, gold/min stbstb) sokkal jobb mint az övéké, emellé goldba végeztem:D igaz nem is rankedeztem sokat, szal nem is volt nagy climb idén. Inkább normálozni szoktunk custom game-eket, ahol 7-8 játékos általában dia1-3 és nem is tolom szarul ellenük:D, mindenesetre érdekes.
erre kíváncsi leszek. Rekkles szerintem biztonságibb játékos mint Hyli, bár én utóbbi stílusát jobban kedvelem. am ezek szerint a 2 hónapja pletykált dolog igaz.
Csacsinak meg Neki is akkor kellet volna menni mikor Huniék leléptek, Capsékkel azóta milyen jó csapat lettek volna. am érthető mindkét játékos lépése, egyszerűen nincs "elég háttér" az UoL csapatnál hiába szerethetőek. Utoljára szerkesztette: Darthmushroom, 2017.12.14. 21:00:01
látod, so-so, most épp 50% viszont ha jól láttam PBEn nerfet kapott, úgyhogy át kell szokni malzára :D nemnagyon fogom most fel a support metát, van hogy laning phase végére legendary az adcm annyira erős vagyok, máskor meg van hogy egy csak armoros tank bard 1v1ben simán összehajt úgy hogy alá rakok minden spellt mióta kijött az új hős még nem mertem játszani, zyrával az mit művelne?
Jonny mi a tapasztalod zyrával? Képtelen vagyok nyerni vele, minden el baromi papír vagyok..
UOL remélem újoncokat hoz, hátha találtak egy új tehetséget, aki ki viszi őket a VB-re, bár erre szerintem 0% az esély, nálam ők kiesőjelöltek. Még a G2-ra leszek kíváncsi, mit építenek Perkz köré, de szerintem örülni fognak ha kijutnak a vb-re.
Longzhu: Khan, Peanut, Bdd, Pray, Gorilla
Xerxe-->Splyce, izgalmas lehet majd Odoamne+Xerxe román kettős
Aphromoo távozik a CLG-től.. Team Liquid meg izgalmas felállást hozott össze: Impact, Xmithie, Polbelter, Doublelift, Olleh
Kb énis igyvagyok vele, amikor elöször láttam öket (szerintem két éve) akkor tetszett hogy uj dolgokat próbálnak ki, aztán power of evil tehetsége miatt néztem inkább. Bár igazság szerint én midnig is egy tsm, c9 fan voltam, eu-t ritkán néztem, max fnaticot
nekem PoE volt az UoL, azóta nem érdekelnek hogy PoE elhúzott Csacsi miatt majd ránézek erre az FC Schalke 04-re, aztán csókolom - UoL innentől 100% hidegen hagy
Pleased to announce that we have signed our League of Legends team for the 2018 season, pending Riot approval. With a team-focused environment and 5 talented players we believe we can achieve great things.
The Team: Toplane Vizicsacsi Jungle Pridestalker Midlane Erlend "nukeduck" Våtevik Holm ADC Upset Support Vander
~ Nem tudom. Upsetet nem tartom sokra, se Pridestalkert. Atomkacsa meg jóideje csak önmaga árnyéka. Na majd meglássuk
Amikor minden lane nyer de a mides úgy dönt leinteli mert a jng adott egy killt a katának Hálaisten jött az üzenet, hogy kivágtak valakit a reportjaim után. Én már flexelni sem merek, viszonylag későn szokok játszani szóval elég lassan talál ellenfelet. Nem ritka, hogy én vagyok az egyetlen scrub a meccsen. :'D
S1 ota jatszom, chatbant, de megcsak figyelmeztetest se kaptam. Ellenben sok olyan uzit, hogy altlam reportolt jatekosokat banoltak. Nem hiszem, hogy a rendszerben a hiba ;)
Hogy lehet több rúna oldalt csinálni? Van pár darab előre elkészített (ezeket nem engedi törölni vagy módosítani), de csak két újat enged csinálni. Illetve, az előre elkészítetteket csak akkor engedi módosítani ha nincs két általam készített oldal, de a módosítás után a 2 szabad helyből elvesz egyet, az előre elkészített meg változatlan marad :S A gyári rúna oldalak nem tetszenek, a 2db custom meg kevés :S
Very nice mikor premade top idiot zao 16szor hal és akkor szóvá teszem 10 match chat ban oké e-mail cím mint a pitypang a mezőn csak ettől még idióták vannak ott ahol a banokat osztogatják - kb mint itt akik szerint ez az új rendszer húj de jó....
32 nekem is egy darab 4800 as champ ami 960 lebontva azt ennyi :S
Hello Nekem ma sikerült szintet lépni , mivel nekem a championok fele kb hiányzik igy rengeteg blue essence kellene még . Szintlépéses kapszulába 5 darab 90 blue essencet érő champet kaptam amit csak lebontani lehet mert mind megvan :)
Nekem minden megvan kb szóval engem annyira nem zavar. Én csak ward skinre meg chromára verem el szóval.. Ettől függetlenül megértem a hisztit. Nekem se tetszene.