Szerintem az emberi test egyrészt az a védõréteg, ami biztosítja a komfortérzetet/életfeltételeket földi ill Földhöz hasonló környezetben (az említett napszemüveghez hasonlítva pl.: az emberi szemük a sajátjuk elõtt megfeleltethetõ a napszemüveghez, vagy pl. az emberi testük megvédi õket a dehidratációval szemben, stb), tehát mintegy szkafander mûködik, másrészt álca ofkorz. Az meg hogy a hajójuk belsejében elsõsorban földi viszonyok az uralkodóak nem jelent semmit. Egyrészt a "színjáték része" másrészt az is lehet, hogy csak nem mutatták meg a hajó azon részeit (vagy azokat a hajókat), ahol a "V" körülmények az uralkodóak. Ez utóbbira elég nagy az esély, mert többször is elég nyilvánvalóan nyilatkoztak arról, hogy mennyire utálnak emberbõrben (undorítónak tartják, büdösnek, stb...), ezért teljesen logikus lenne azt feltételezni, hogy amint lehet levetik magukról. Már ha megtehetik egyszerûen és következmények nélkül, ami persze nem valószínû, lsd nyúzás.
na megnéztem én is, sztem kurva unalmas már. igazából semmi nem történik, minden részben csak készülnek, készülnek, félnek, készülnek.... amíg nem lesz igazi harc, addig újabb unalmas szájbarágós bevezetõ részek jönnek.
Hát de nem lehet már rögtön az elején, gondolom majd évad végén lesz nagy harc, addig csak kóstolgatják egymást, kisebb csaták lesznek. :D
Hát de még csak 5 rész volt, összeállt a csapat, bemutatták a V-ket, céljukat stb. Nem tom amúgy, engem teljesen lekötött, persze azért remélem lesz harc és nem a drámázás megy vagy 10 részen keresztül, évad felénél meglátjuk. ;)
hát nekem az elsõ rész kivételével az összes többi 1 résznek tûnik :D nagyon lassan folynak az események, oké h még csak az elején járunk de ilyen tempóban elég messze van még fight.
Az egyetlen dolog, ami engem egy kicsit irritál, az az anyu-fiacskája vonal, ami egyfelõl erõltetett, másfelõl rohadt gyenge lábakon áll.
Akció az van bõven, épp az utolsó részben is, végül is eleve úgy kezdõdött, hogy két ellenállót megtámadnak. Az elõzõ részben pedig egy támadás és egy robbantás volt. Közben pedig gõzerõvel jönnek a háttérinfók arról, hogy mi is a helyzet az "edgár-öltönyös" V-kkel, hogy miképpen befolyásolják a róluk kialakult képet, hogy mik a terveik.
Én is pont ugyanigy vagyok a sorozattal :) anya-fiu kapcsolat valóban eléggé fura, számomra nem tul logikus, a nagy titkolozás helyett igazán elmondhatná egy 17 éves gyereknek, h mi a helyzet...
Csak azt nem értem, hogy egy szuperfejlett, orvosilag mindent lekörözõ civilizáció miért középkori módszerekhez folyamodik egy kínvallatásnál. :) Egyébként ez is jó rész volt. :)
Ez is igaz, meg pl. az ujjlenyomatos rész is ide tartozik, de azok még letudhatók azzal, hogy egyszerre érkeznek a földi látogatókkal és az azonosítás is ugyanott zajlik - ami, ha belegondolunk, megintcsak hülyeség, hiszen nyugodtan lehetne máshol is, rejtetten. Bár bejátszhat, hogy ez csak az elsõ vonal, ahol szétválogatják a sajátjaikat meg az embereket, és ezt úgy kell intézni, hogy ne okozzon hátrányt, vagy valamilyen korlátozást az embereknek. De utána, miután leválogatták a sajátjaikat, egy külön helységben lehetne alaposabb ellenõrzést végezni, és nem csak a földi okmányokon. Meg az sem igaz, hogy ne lenne egy szimpla akármilyen átlépõs, vagy láthatatlan bio-szkennerük, amivel rögtön megejthetnék a leválogatást... :)
De lehetne még folytatni az üzenet hackelésével, meg az érzelmi vizsgálat fura eredményeivel is, de hagyjuk. :)
A "barbár" módszer elég hatékony lehet, fõleg, hogy amint említetted is, kifejezetten fejlettek orvostudomány terén, tehát az okozott károkat akár tökéletesen helyre is tudják állítani. Annál pedig kevés sokkolóbb élmény lehet, hogy mondjuk egymás után többször is kibeleznek, majd helyrerakják a dolgokat, és megint nekiállnak kibelezni...
Egyébként ha megfigyelted, a V-k eddig lõfegyvereket nem nagyon használtak (leszámítva a Pilotban látott felrobbanó szondát), csak késeket és ilyen pengés "mini-kasza" jellegû fegyvereket.
Hú ebbe a részben nem történt túl sok mindent. Kitalálták, hogy felmennek a hajóra, és meg is tették :)
Már örültem az elején, hogy végre lesz valami New Yorkon kívül, de igazából nem volt.
na sztem már bõven illene ide egy banner, úgyhogy csináltam egyet az új promo képbõl, ami egyébként sokkal fantáziadúsabb a régieknél. kicsit nagy lett, de filmes topikokban elfér az ekkora :)
Hogy gondolta ez a Ryan, hogy majd a felesége megszüli a gyíkot, és élnek boldogan, míg meg nem halnak?
Szerintem anyuci is elkezdett átalakulni, lásd döglött patkány jelenet. Az a szer, amit a dokinõ adott, lehet, hogy ezt gyorsítja fel / teszi lehetõvé. Az epizód végén lévõ jelenet szerint hüllõktõl szokatlan módon az embrió nem tojásban van, hanem a méhben elevenen fejlõdik.
Ezeket szerint Georgit tényleg kiírják. Bár eddig is csak szenvedésnek éreztem a karakterét. Valójában szinte semmi szerepe nem volt a történésekben, csak úgy "ott volt" néha...
Már várom a folytatást. Pedig meg kell mondjam, hogy kicsit gagyi a sorozat, de izgalmas a sztori. Kivitelezéssel vannak szerintem gondok. Meg én olyan vagyok, hogy ha már elkezdtem nézni, akkor be is fejezem.:) Amúgy lenne egy kérdésem azokhoz, akik ismerik és látták az eredeti sorozatot anno. Mennyire írták át a forgatókönyvet? Mennyire lett átkonvertálva a korunkba? Vannak nagyobb módosítások?
Elég komolyan át lett dolgozva, az eredeti sorozatban a 'V'-k egy fasiszta rendszerhez voltak hasonlóak, sõt, az egész koncepció eredetileg erre épült volna (mármint hogy egy fasiszta erõ leigázza Amerikát, és a helyi ellenállás úgy harcol ellenük, mint anno a Francia ellenállás a náci megszállás alatt), csak idõvel a forgatókönyvet úgy dolgozták át, hogy ez az erõ földön kívüli lettek. A 'V'-k a mostani sorozatban inkább nyájaskodó, behízelgõ fajtának tûnnek, az emberek megnyerésére ezt az utat választják. Az eredeti sorozatban inkább a úgy kell elképzelni, mintha erõdemonstráció lett volna, minden 'V' vörös egyenruhát hordott és napszemüveget viselt, katonás fegyelemmel vonultak fel, stb. Sokkal egyértelmûbb volt, hogy 'gonoszok' voltak.
Az eredeti sorozatban a 'Femme Fatale' (Jane Badler alakította, nálunk a Mission Impossible sorozatból lehet ismerõs) nem a fõ-V volt, hanem csak egy középszintû vezetõ, megbízott feladattal, és saját, komoly ambíciókkal. Igaz, hogy a mostani sorozat még nagyon az elején jár, de el lehet mondani, hogy a régiben sokkal komolyabb volt a 'V'-k közötti rivalizálás, hatalmi harc. Itt ilyesmire eddig nem nagyon láttunk példát.
Én úgy fogalmaznék, hogy az alapkoncepciót leszámítva teljes a "reboot".
Ha nyilvánvalóan ellenségesek lennének, avagy túl szervezettek és katonásak, akkor gyorsabban kivívnák az emberek jogos gyûlöletét. Így azonban megosszák az embereket és kényelmesen ellavíroznak a zavarosban, minimális veszteségekkel. Minek frontálisan támadni, ha 1x a buta emberek maguk sétálnak be a karámba.
Az õs 'V' a hidegháború légkörében született, egy erõs, határozott, egységes idegen faj képét mutatta, akik fejlett technológiájukat adták át az emberiségnek a nyersanyagokért cserébe, legalábbis a fedõszituáció ez volt. A 'V'-k ott kvázi átvették a Föld irányítását, megszállták, de közben a felszínen látványosan együttmûködtek az emberekkel. A diktatúrákban megszokott módon a kritikusokat pedig eltüntették.
Magyarul a mostani sorozatban a 'V'-k sokkal kevésbé tartják hatalmukban az embereket (legalábbis még), mint a régi sorozatban, így kevésbé kellett a közvéleményt meggyõzniük.
Igazából nem értem fekete bõrû V barátunkat. Ha valakinek, akkor neki igazán kellene tudnia, hogy ez esetben az egyetlen cél minél hamarabb Georgi halálát kiváltani, teljesen egyértelmû, hogy már nem lehet az ellenállók hasznára, így a végén lévõ érzelmes jelenet nekem nagyon erõltetett volt.
Ezt leszámítva tele volt fordulatokkal megint a rész. A John May lives teljesen új értelmet nyert... :)
De, pont ez a lényege a Fifth Collumnak, hogy kifejlõdtek az érzelmeik, miközben a V-knél alapból nem fejlõdtek ki ezek. Feltehetõen ezért volt annyi Fifth Collumos az elõre küldött V-k között, mert az emberekkel való mindennapos kapcsolatnak hála elkezdtek kialakulni az érzelmeik, és ez egyben elidegenítette õket a fajuktól. Legalábbis szerintem.
Jó rész volt, csak az a sok sírás a végére nem hiányzott. :) Egyébként miért nem kéri meg senki a négert, hogy meséljen már a bolygójukról, én kíváncsi lennék :)
Gondolhatod milyen bolygó lehet, ha sokan inkább a Földet választották
ott is vannak emberek, akik az ellenség oldalára állnak. Egyébként szerintem megmagyarázza a tetteit, õ a gyõztes oldalon akar állni, hátha úgy túlélheti.
Amikor Lisát berakták a gépbe mindkét alternatívát el tudtam volna képzelni, azaz azt is, hogy megbukik és azt is, hogy kiderül róla, hogy egy kõszívû földönkívüli. Talán a másik érdekesebb lett volna :) Egyébként a film ezen részével az volt a baj, hogy nem volt elég hangsúly Joshua vívódásán, mert az ítélet elég nyilvánvaló volt eleve.
Chad és a fõtitkár (vagy ki) beszélgetése is érdekes volt, utóbbi elmondta a nyilvánvalót, Chadrõl meg kiderült, hogy hiába riporter olyan hülye, hogy magától nem veszi észre. :)
A szünet után, egy darabig hanyagoltam sorit, annyira nem volt jó, most kezdtem ujra, 7-es részt néztem meg pont nem rég, ez kurvajó volt. Remélem nem kap kaszát.
A napokban daráltam le az új részeket és amennyire nem érdekelt, vagy csak mérsékelten, annyira tetszettek az újak. Jó kis sorozat.
Ne vessetek meg érte, de amennyire vártam ezt a sorozatot, annyira nagyot csalódtam benne. Pedig adtam neki esélyt, négy részt néztem meg most egyhuzamban, de a negyediket már csak két részletben (bealvás) tudtam megnézni, addigra totális érdektelenségbe fulladtam.
Teljesen sablonos, izgalmaktól mentes sorozatnak tûnik, nem is nézem tovább.
Ne pont a negyediknél add fel, ugyanis az elsõ négy volt az, ami végtelenül lassú. Utána jött egy hosszabb szünet és most tavasszal folytatódott, klasszisokkal jobb részekkel. :)
Na a mai részben annyi eksön volt, hogy csak na. :P Ennyi már elég kell, hogy legyen.
Ez a Cset Dekör egy idióta, látszik, hogy riporternek csak jó kinézet kell, agya semmi...Az orvos csávónak a V hajón tetszik a ruhája, ilyen nekem is kell, tök laza, de mégis olyan V-s :D