Oh, mi bújik meg itt a komment folyamban? Ezt idézzük csak be még egyszer, mert nagyon érdekes, és tanulságos egy olyan ember billentyűzetéből, aki szerint az anyanyelv azt jelenti, hogy anyától örökli génekben:
"Azt amit gondolok, az az hogy igazából fogalmad sincs semmiről! :) Genetikából lebuktál, bizonyítani nem bizonyítasz, kongnitívozol, közbe meg rólad van szó, mint már írtam a gének nem hazudnak, eldőlt kész vége, vegyétek már tudomásul, lehet tanár vagy(szegény gyerekek) és ragaszkodsz ahhoz amit 40 évig tanítottál, vagy majd fogsz tanítani. De ne legyél szemellenzős, ha pedig politikai, vagy ellenszenves okokból csinálsz amit csinálsz akkor gazember vagy! Döntsd el! "
Én buktam le, azok után, hogy szerinted az anyanyelv azt jelenti, hogy anyától genetikai úton öröklődik? Nem semmi, magát a genetika sem érted, nem kell ide magyarság kérdése, biológia hiányzik... De azért ne felejtsük el azt sem, amit ránk mondtál itt #6063, hogy minden egyes pontját hozod egy hozzászólásban. Ars poetica volt? Nyilván. Elképesztő mennyire vitaképtelen vagy, és súlyos kognitív disszonanciád van, hiszen egy alapiskolába járt gyerek is tudja, hogy a nyelv tanult dolog, és nem öröklött. De persze szerinted én buktam le genetikából. Egyszer már kérdeztem, mit szeretnél mit bizonyítsak neked? Csak mert úgy másodszor kérdezed.
Nekem pedig pont az ellenkezőjéről van tudomásom. Sőt, közép-ázsiában, a feltárások szerint a mongoloid típus az 1000-es évektől kezdett többségbe kerülni, addig az europid volt a meghatározó embertípus
Konyhanyelven: -A génmutációk mikor kialakulnak, kialakultak és nem károsak, továbbadódnak anyai x és apa y kromoszómán keresztül, az nem változik csak almutáció keletkezik, ez kihangsúlyozva NEM népeket jelent, kúltúrákat yamnaya srubnaya, andronovó(innen jövünk) nincs szláv gén nincs germán gén nincs zsidó gén nincs magyar gén, (csak egy idő és egy hely, pl R1a 16 000 éve eurázsiai sztyeppe) egy genetikus ilyet nem mond, az nem fogja sohasem mondani hogy szkíta a magyar stb. Az hogy itt 2500 éve hasonló a génállomány(inkább a jelenlévő mutációk a helyesebb) az természetes mivel pl az r1a-t nem népet jelöl, származást, például a szkíták csoportjai beolvadtak más népekbe pl szlávokhoz, germánok szintén stb. Az "ázsiai" nem azt takarja hogy ferdeszemű kínaimongoltatár" Mivel 16 000 éve a pre indók is ázsiában voltak, a mongol az belsző ázsiai mi nyugat ázsiai mutációval rendelkezünk, feltéve ha mégsem vagyok zsidó te meg nem vagy arab. A lentebb belinkelt diagrammból kiderül pontosan milyen csoportokból álltak a X. századiak.
Elnézést a nyelvhelyességi és helyesírási hibákért de siettem! Órákat tudnék gépelni a témáról! Utoljára szerkesztette: Savaran, 2018.03.03. 16:24:35
Értem én, hogy vannak genetikai vizsgálatok, amik szerint az itt élő lakosság genetikailag nem változott sokat 2500 év vagy több alatt sem, meglepő módon, Európát a jégkor óta kb. azonos genetikájú népesség lakta, hogy ezzel mit kezdünk az más kérdés. Az biztos, hogy ez nem jelentett azonos kultúrát sem térben, sem időben, hiszen a régészek is különböző tárgyi kultúrákat ismernek. A népvándorlások a jelek szerint nem okoztak akkora felfordulásokat genetikailag, mint sokan gondolhatták. Viszont a honfoglaló magyarok elitjét úgy tudom ázsiainak gondolják a feltárások alapján is, a köznépet európainak... Na akkor melyik volt az igazi magyar, melyik beszélt magyarul? Lehet, hogy az "európai", és az is lehet, hogy a "finnugor" nyelvek az indoeurópai megjelenése előtt elterjedtek voltak széles területen. Aztán a legtöbb helyen nyelvcsere történt indoeurópaira, beleértve az iráni stb. ágakat is - ugyebár a szkítákat a mainstream az irániakkal rokonítja ugyanis.
Lehetek én zsidó is, attól még ugyanezeket vallanám! A "tótocskák" elég pejoratív a fejlettebb északi szomszédainkkal szemben, nem gondolod hogy megbántod őket? A tiszta vérvonalról annyit, hogy mivel nem nézted meg az általam linkelt videókat, fogalmad sincs az egészről de nem is írom le a Doktorúr mit mondott, csak vagdalkózol a szavakkal, vergődsz valós tudás nélkül! Úgy vitázol hogy semmit nem tudsz! Utoljára szerkesztette: Savaran, 2018.03.03. 16:01:30
Dicső őseidet valószínűleg csak beképzeled magadnak, aztán ha kicsit kutakodnál, lehet hogy mindenféle tótocskák kerülnének elő... csak óvatosan, ezt az országot kétszer néptelenítették el erősen "keleti testvérnépeink" (a két T betűs), szóval tiszta vérvonalakról inkább csak képzelődni lehet. De inkább a saját érdemeiddel foglalkozz... Utoljára szerkesztette: fonak, 2018.03.03. 15:54:17
Glatz egy f.sz volt, ha ilyet írt (van aki szerint nem is), de ez mondjuk nem egy érv abban, hogy milyen eredetű a nyelvünk stb. (ő egyébként sem volt nyelvész). Szláv jövevényszavak amúgy persze vannak szép számmal, persze tudom a lovon fordítva ülők szerint ezeket mind a szlávok vették át tőlünk (igen, van olyan is, de azokat a szomszéd szláv népek). Utoljára szerkesztette: fonak, 2018.03.03. 15:51:05
Glatz Ferencék a hitelesek, idézem "Ezek a primitív hordák, akiknél a gyermek és nőgyilkosság régi tradíció... görbe lábú gyilkosok, primitív hordák, nyelvük nem lévén csak makognak, s a sokkal műveltebb szláv törzsek szavait lopták el... " - részlet Glatz: Magyarok Krónikája c. 1996-ban megjelent "művéből" Utoljára szerkesztette: Savaran, 2018.03.03. 15:47:53
Jó tudom, csak Pap Gáborék bocs, kevertem, Varga Csabáék szórokonításai tudományosak (a "magyar mint gyöknyelv" című gyügyeség), ugye? Utoljára szerkesztette: fonak, 2018.03.03. 15:47:45
Azt amit gondolok, az az hogy igazából fogalmad sincs semmiről! :) Genetikából lebuktál, bizonyítani nem bizonyítasz, kongnitívozol, közbe meg rólad van szó, mint már írtam a gének nem hazudnak, eldőlt kész vége, vegyétek már tudomásul, lehet tanár vagy(szegény gyerekek) és ragaszkodsz ahhoz amit 40 évig tanítottál, vagy majd fogsz tanítani. De ne legyél szemellenzős, ha pedig politikai, vagy ellenszenves okokból csinálsz amit csinálsz akkor gazember vagy! Döntsd el!
A nyelvészet szerint a magyar nyelv alapszókincs, szerkezetek stb. alapján közös őstől ered a finnugor nyelvekkel (eredetileg finn-magyar nyelveknek akarták elnevezni a családot, mert a két legtávolabbi tagról volt szokás elnevezni, lásd ind-európai). Mondom, annak elég kicsi a valószínűsége, hogy egy hipotetikus egykori magyar birodalom, amelyik innen indult ki a Kárpát-Medencéből, eljutott az Urálon túlra, és az ottaniak egyből lecserélték az alapszókincsüket (mást nem) a magyarból vett szavakra (vér, méz stb. ugye) Viszont a genetikai kutatások nálunk és a románoknál is azt mutatták ki, hogy az itt ma élő lakosság genetikailag rokonságban van az évezredekkel ezelőtt itt éltekkel, sehol sem történt teljes vagy akár nagyarányú népességcsere. Ezzel aztán ki-ki azt kezd amit akar, de arra nem lehet következtetni ebből, hogy milyen nyelven beszélt a 2500 éve errefelé élt illető. A régészek az írásbeliség előtti időkből csak kultúrákat tudnak azonosítani tárgyhasználat, temetkezési szokások alapján. Viszont az is kiderült már, hogy ezek a kultúrák is egyik génállományú csoportról a másikra is átterjedtek. Utoljára szerkesztette: fonak, 2018.03.03. 14:02:42
Csak elméleti a kérdés, inkább azért, hogy elgondolkodj rajta.. Annak mi köze más népekhez, hogy a magyar nyelv nem a finnugoroktól származik?
A lentebbi Prof. Dr. Nicolae Gudea disszertációban sincs erről szó. A kérdés onnan indult, hogy a magyar nyelv eredeztethető-e a finnugorból. Még a finnugorok szerint sem, tehát.. És mielőtt még jobban belemennénk, nem arról van szó, hogy semmi közünk nincs a finnugorokhoz beszédileg, mert van. Csak épp nem onnan származunk (genetika) és így vélhetőleg az anyanyelvünk sem tőlük ered. Már ha csak a két nép szókincsét is nézzük kiindulási alapnak...
Vagy itt van pl. ez: paleogenetikai kutatások alapján állítják: "A Paleogenetikai Tanulmány eredményei szerint a román nép a 2500-5000 évvel ezelőtti populációk folytatása, és ezeknek a melaguráknak a jogszerű lakója, nagyon fontos dolog ma, amikor a magyar revizionista állítások elkezdenek növekedni" (bocs a google translate-ért)
Látom, a szájkarate még mindig jól megy. Egyébként bármit lehet. Vitázni is, ha van véleményed.
Én mutattam egy hazai disszertációt arról, hogy mennyire van közünk a finnugorokhoz. Amúgy ha genetikailag nincs, más miatt ugyan miért lenne? Akkor te jössz: mutasd azt a román disszertációt, ami azt fejtegeti, honnan származnak a románok..(például, ha már szóba hoztad)..
Nem, nem volt időm még elolvasni valóban, de látom hogy a változatosság kedvéért genetikai vizsgálatokra hivatkozik, ami irreleváns nyelv ügyben. A görög népesség pedig genetikailag a törökökhöz és a szlávokhoz, és semmi köze az ógörögökhöz... Lehet, hogy te a nyóc általánosoddal hasra esel attól a szótól, hogy doktori disszertáció, de ez sem jelent mást, mint hogy a derék doktorjelölt kissé oda akart szúrni a "finnugristáknak", nyilván. Romániában is bizonyára született jó pár doktori disszertáció dákoromán kontinuitást bizonyítandó. Nyilván azok is mind cáfolhatatlanok, hiszen DOKTORI DISSZERTÁCIÓK, hűha... ettől kezdve, hogy elhangzott, további vitának helye nincs, gondolom.
Ne haragudj, mindig elfelejtem, hogy te nem szeretsz sokat olvasni...
Pedig csak a 16. oldal 1.5-ig kellett volna átrágnod magadat De a kedvedért idézem az ide vonatkozó részt:
" Ezen vizsgálatok mindegyike megerősítette, hogy a magyar népesség genetikailag a környező európai népességhez hasonlít, és nincs köze a finnugorokhoz. "
Búcsúzóul még valami: azzal nem tudok és nem is akarok mit kezdeni, hogy te semmibe veszed egy hivatalos doktori disszertáció eredményeit.
Lépek, mielőtt még ugyanezt végighallgatom a többi alteregódtól is. Kitartás és sok türelem mindenkinek. Az kelleni fog
Az meg, hogy másokkal nem történtek sz.r dolgok, az sem igaz. Írország lakossága egyharmadára csökkent az angolok népirtásai és az általuk előidézett éhínségek miatt, kivándorolt a fél lakosság Amerikába stb. Észak-Írország jelenleg is brit megszállás alatt van, az írek a nyelvüket is nagyrészt elvesztették. Ettől függetlenül kiálltak magukért, mondjuk nem voltak ír Kun Bélák és Károlyik, az igaz...
Ennek k.rvára semmi köze ahhoz, hogy finnugor rokonok vagyunk-e vagy sem, állítólagos jóslatokra hivatkozni egy tudományos témában pedig enyhén szólva vicc. A nyirkai jóslatot akkor már miért nem veszed elő? Vagy az Arvisurát, ami alapján éppenséggel finnugor rokonoknak kell lennünk? Amúgy is siketek párbeszéde az, ahol az egyik oldal állandóan a genetikai származással akar cáfolni nyelvészeti állításokat.
Szerinted életszerű, hogy egy lovas nomád nép elvetődik a tajgára/erdőségbe, és ott halászó-vadászó népcsoportoknak adja át az alapszókincsét? Az alapszókincs változik a legkevésbé általában, és a finnugor rokonítás ilyen szavak rokonításán alapul. Persze vitatni mindent lehet.
Látom itt is felütötte fejét a jelenleg irdasus/tokrafan/fonak reg alatt futó integritás. Leginkább ezen személyek hozzáállása és hozzá nem értése miatt, egyszer leírom a témáról a véleményem, többször nem, mert az ismételgetésnek értelmét nem látom.
Sokan nincsenek is tisztában, egyáltalán honnan is ered maga ez a magyar őstörténelmi vita. Röviden: Egyes egykori jóslatok szerint, a szkíták egykori leszármazottai fognak utat mutatni Európa népének, ők hozzák el majd a békét és szavukra minden nemzetség hallgat majd. Ismétlem: egyes jóslatok szerint.
Mi magyarok vagyunk az egyetlen nép Európában, akiket olyan szinten tiportak sárba a történelem folyamán, hogy az valami döbbenet.
Csak vissza kell tekinteni a történelemben: régi Magyarország területe, történelme és írása, kontra mai Magyarország területe, történelme és írása.
Érthetőbben: elvették a földjeinket (ahol elvették, ott elvették az anyanyelvünk használati jogát is: ott tilos magyarul beszélni, vagy ha épp nem is tilos, erősen ajánlott saját testi épségünk érdekében) elvették és átírták egykori krónikáink szerinti történelmünket (pedig ez mindenhol máshol természetes kiindulási alap) és persze elvették az írásunkat is. Egykor rovásírást és számokat használtunk, ma a latin betűs írás a kötelező.
A magyar nép eredete a honfoglalás óta az ismert 7 népcsoport keveredése, akik különböző területekről érkeztek, ezért is nehéz az eredeti származást visszakövetni. Hogy ez miért is lenne fontos? Mert nem azt tanítják a gyermekeinknek, ami kellene.
Nagyon sok dologra (de nem mindenre) derít fényt a korábban is már belinkelt doktori disszertáció, amivel vitázni lehet, csak teljesen felesleges.
Egy nap, majd elismerik az iskolákban is. Efelől semmi kétségem nincs. További kellemes fórumozást mindenkinek
Jó, akkor úgy kérdezem, hogy mi a bizonyíték arra nézvést, hogy mi vettük át, a roppant kicsi gyüjtögető, halászó népcsoport nyelvét, nem pedig ők tőlünk.
Mert mint alább állítod, mi vagyunk az élő bizonyíték ennek megtörténtére.
Azt "hiszem" ezt hívják áltudománynak. Eddig kutatóktól raktál be linkeket, amiből persze az derült ki, hogy nincs igazad, most már az internet szennyéből válogatsz. Ez a kognitív disszonancia, és a felsorolt pontjaid tökéletesen rád illenek. Hiszen beszélünk róla, megvitatnák, ha hajlandó lennél vitatkozni, nem csak trágárul sértegetni a másikat, és olyan hülyeségeket beszélni, hogy az anyanyelv az genetikai úton öröklődik.
Nem állítottam, hogy ránk erőltették valamit, ha figyelmesen olvasol, láthatod, hogy Tetsuo érvelt így. A kényszer mellet, a kereskedelem a másik fő hajtóerő, mint például a holland, vagy angol nyelv kialakulása esetében. Három féle dolog történhet népvándorláskor, az illető nép megtartja a nyelvet, felveszi a környező nyelvet, vagy egy kevert nyelvet fog beszélni. Mindháromra van példa, nem egyedül a magyar nyelv esetében.
1. Ami nem a finnugrizmust igazolja, arról nem beszélhetünk. 2. Aki bírálja a finnugrizmust, az rágalmazható és rágalmazandó. 3. Olyat adjunk a bíráló szájába, amit nem állított, s ezt cáfoljuk. 4. A finnugrizmus birtokolja az örök igazságot. 5. A finnugrizmusnak megengedett a kettős mérce. 6. Az igazságot nem szabad kimondani. 7. Az elmélet tudománypolitikai háttere tabu.
Vettek át a görögöktől mert primitívebbek voltak! A primitív urálitól a szkíta leszármazottak tuti nem vettek át semmit, fordítva viszont erősen sanszos! Afroamerikai? Úr Isten! Teljesen más lapra tartozik! Az előbbi igaz rá, átvették a pici római légióstól mert hiába voltak kevesebben, de fejlettebbek voltak fényévekkel! Ezek rossz példák! Mert nem ugyanaz a szituáció! Utoljára szerkesztette: Savaran, 2018.03.02. 15:15:53
Uwu, Montanosz??? Csak, hogy teljes legyen a debil brigád! :D Édes Istenem...
Beszarás. Soha nem lesz vége annak ,hogy a tudjukkik meghamisították direkt a történelmet ,mert a tudjukik ilyen gonoszak? Ja tudom így nyomnak el minket, mert ha azt hazudják finnugorok vagyunk akkor...akkor...mi van? Semmi.
Ennek annyi az értelme mint Petőfi szlovák származásán vitázni. Kinek fontos ez? Egy Petőfi kutatón kívül. Akármilyen származású, magyar nyelven írt, legismertebb költőnk.
Áh, úgyse értik meg akiknek kéne. Mert ám engem is a tudjukkik fizetnek ám...titokban.
Mi bizonyítja, hogy ők erőltették ránk a nyelvüket, nem pedig úgy vették át tőlünk? Utoljára szerkesztette: ManoNegra, 2018.03.02. 06:57:07
Nagyjából így van, de pontosabban nem a többség, hanem az erőfölény, a technikai fejlettség stb., tehát a dominancia számít. Ha a Ptolemiaosz-dinasztia akarta volna, egyiptomban a görög lett volna a beszélt nyelv.
Ezeknek általában nyoma van. Tehát egy erőszakos dominanciának vagy komolyabb átalakulásnak vannak történelmi nyomai (jellemző körülmények), a nyelvi és kulturális nyomokon túl. Megjegyezném, hogy a magyarok esetében minimális nyom utal erre, sokkal több a történelmi hamisításra, vagyis az igazság, az eredet eltussolására. Másrészt pedig az egyfajta (nyelvi és /vagy kulturális) transzformáció lehet belső, külső vagy mindkettő eredetű is, a határ meglehetősen elmosott. Többek között utalok arra, amit sokan "fejlődésnek" hívnak (én visszafejlődésnek). Például a latin vagy a szankszrit nyelv változása, a germán eredetű népek "fejlődése" stb.
Érdekes, hogy számtalan eset van a történelemben, amikor a nagyszámú népcsoport veszi át a kisebbség nyelvét, vagy kultúráját, csak a magyaroknál nem működött, mert - és itt jön az érved - csak, és kész! Jó érv, főleg, hogy a nyelvünk finnugor, és a genetikánk meg nem, tehát megtörténtére mi vagyunk az élő bizonyíték! De nyilván neked van igazad, mert az anyanyelv, az genetika, ugye... :D és a fájdalmas vicc az egészben, hogy ezt te komolyan gondolod! Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.03.01. 21:41:06
Pedig ezek sokszor függetlenek egymástól. Hoztam példát is, afroamerikai, de ott vannak a rómaiak, akik latin törzsektől vették át a nyelvüket, és a görögöktől a kultúrát. Számtalan más ilyen eset is van, amikor egy nép átveszi a másik kultúráját, vagy nyelvét. Ma is van erre példa, hogy nyelvek, és kultúrák tűnnek el, olvadnak a másikba. Gyakorlatilag csak ezzel van tele a történem. Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.03.01. 21:32:28
Egyébként meg, a nyelvátvételhez elengedhetetlen a másik néppel való szexuális kapcsolat, ami mindenképpen nyomot hagyna genetikai értelemben! Ha nincs nyom nincs nyelvátvétel, ez azt hiszem világos! Vegyes házasságok kellenek hozzá! Lásd Izland ami Viking származásúakkal van tele, viszont van egy kis rabolt kelta Britanniából, de mivel kevesebben voltak, ők vették át az északi nyelvet! Viszont genetikailag kimutatták a kelták(származásúak) jelenlétét!
A kis lélekszámú finnugor népek, biztosan nem erőltették rá a nagyobb tömegben előforduló szkíta leszármazott sztyeppei népekre, te beszélsz butaságokat már megint, mert csak azok tudnak átadni akik többen vannak,(lásd a mai spanyolba beolvadó vizigótok) a magyar nyelv magában nagyobb mint az összes többi finnugor együttvéve!
A finnugor származáselmélet megdőlt, a nyelvelmélet meg sürgős revízióra szorul!
Természetesen igaz, hogy a genetikai, a nyelvi és a kulturális öröklődés, az háromféle dolog, de ezek általában nem függetlenek egymástól, illetve mindig a konkrét esetet kell vizsgálni. A lényeg, hogy nem csak a magyarok finnugor nyelveredetének elmélete áll nagyon gyenge lábakon, hanem a magyarok hivatalos őstörténete is és megerősödni látszik a néphagyomány szerinti eredet, vagy másnéven egyre több ember számára az (vagy egy) alternatív történelem tűnik igaznak, amit reményeink szerint újabb független kutatások igazolni fognak. Kérdés, hogy mennyire lehet független az a kutatás... én ezügyben szkeptikus vagyok.
Jó nagy troll vagy már megint. Miért ne írhatná azt, hogy mi van "szerinte"? Többször leírta azt is, hogy várja a tudományos munka eredményeit. Ráadásul a "szerinte" verzió nem egy műveletlen tinédzser világmegváltó ezoterikus elképzelése, hanem egy történész életművének eredménye.
Rengeteg nép, és népcsoport vett át nyelveket a történelem során. A nyelv nem öröklődik genetikai úton, ez tanult dolog, és nem csak a szülőanya taníthatja meg a gyereket beszélni. Igazából ez annyit triviális dolog, hogy nem is tudom felfogni mi a problémád? Magadat csapod be ezzel, ha nem nem akarod belátni, hogy butaságokat beszélsz... Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.03.01. 20:01:22
Vizsgáltak 102-mintát, kizárólag anyai vonal, nemtől függetlenül értem? Nincs közte egy deka uráli sem értem? Az anya adja a nyelvet értem? Konklúzió: "tehát finnugor nyelvű népesség jött be" -pacsi leülhetsz! Azt hiszem, most már azt hiszel amit akarsz! :)
Már hogy a viharba nem lenne kapcsolat a nyelvel? Csak akkor nincs ha mindenki félre kettyint, de itt még véletlenül sincs uráli. Az a baj hamis következtetésekből hamis axiómát állítotok fel!
A mitokondriumnak mi köze a nyelvhez? Elárulom: semmi! Megint kiderül nem érted mi a különbség a genetika és a nyelv között, pedig állítólag érted már... Ezek szerint tényleg nem érted, hogy a nyelv egy tanult dolog, a genetika meg biológiai úton szerzett dolog. De az ilyen érvekre szoktam mondani, nagy a biodiverzitás... Egész pontosan mire akarsz, hogy hozzak bizonyítékot? Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.03.01. 19:35:02
Ezt a bunkó parszt hangnemet kikérem magamnak! Mégis kinek képzeled magadat te [email protected]ázi? Mitokondriális dns vizsgálatokat végeztek, anyák adták a géneket te seggtitán! Itt a nyelvi kapcsolatod!
Szerinted nem gyanús hogy 102 mintát örökbefogadták? Pont mindet? Tényleg nem tudtok jobbat kitalálni? A kognitív-disszonancia nálatok van jelen, mert te még itt nem bizonyítottál semmit, csak burkoltan anyáztál!
Szerintem nem érted, ha ilyeneket írsz "Jöhet most akkor bizonyíts te, tessék hogyan jött a nyelv ha nem volt genetika ami hozza, tessék. ". Te a nyelvet a genetikádból szoptad, nem anyád tanította? Csak úgy érdeklődöm... Vagy, ha egy angol házaspár örökbefogadott volna csecsemőkorodban, akkor te magyarul beszélnél? A te logikád szerint igen... Csak had kérdezzem meg, akkor egy afro-amerikai aki angol-amerikai nyelven beszél, akkor ezek szerint angol, vagy amerikai őslakos? Na, akkor én is elmondom a véleményem, tehát van az úgynevezett kognitív-disszonancia, ami nem engedi, hogy a tényeket elfogadd, és a hitedet elhagyd - legalábbis a lerázós szöveg, és a dolgok újbóli ismételgetésből én ezt szűrtem le, hogy bár az írod érted, valójában mégsem akarod... Persze lehet tévedek, csak szerintem. Ugye ez jó érv? Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.03.01. 19:25:15
Átolvastam. Itt szó sincs átadásról, viszont éppen azt mondja amit én, a nyelvünk finnugor eredetű, amíg a genetikánk nem. Nincs itt hiba, ha érted mi a különbség a nyelv és gének között. Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2018.03.01. 19:13:05
Becsülöm és irigylem a türelmedet! :) Engem nem is az zavar egyébként, hogy más a véleményük, hanem amilyen magabiztossággal beszélnek zöldséget a magas lóról...
Az nem sokban különbözik a tagadástól, hogy szerinted a magyar nyelv nem a finnugor nyelvcsaládba tartozik, csak felvett néhány szót. A nyelvi, a genetikai és kulturális származás három különböző történet! A haplocsoprotnak, sem a besenyőknek semmi köze a beszélt nyelvhez. Viszont jól mutatja, hogy ez számodra hit, mivel a "szerintem" szót többször használod mint hivatkozási alapot, érvet, amiből a mondataid végén már tény lesz, megtámogatva genetikával, és hitetlenkedéssel. Ez a fajta érvelés az áltudományok ismérve.
Csak leírom én huszadjára :D Szerintem 1000-1500 kommentel ez előtt egy messzi-messzi oldalon, ki lett fejtve hogy senki nem tagadja az uráli nyelvekkel való rokonságot, mivel "jártunk arra is" bizonyos nyelvi szerkezeteket átvettek ők is, és beépítették az egyszerűbb nyelvükbe!
De a dogmatikus eredeti elmélet; miszerint egy uráli ősnépből szakadoztak le a néptöredékek, majd évezredeket bolyongva a pusztán, majd a besenyők által megveretve, bebukdácsolva a KM-be illyedtünkben 100 évig megalázzuk európát, igen ez tényleg hihető.....
N haplocsoport nincs a Karosi temetőben, uráli nyelvet senki sem szállított.... Egy esetben lesz szerencséje a finnugrereknek, hogy ha az avar minták N-ek lesznek, akkor a helybeliek beszélték a magyart és egy eltérő kultúrájú 895-ös nép veszi át a vezetőréteget, de akkor is simán átírhatjuk a könyveket, mert akkor a griffes indás onugorok tehát a 670-es avarok lesznek a tulajdonképpeni magyarok, másfelől akkor már 670-től vagyunk itt az meg nem jó hír, valakiknek.
Szerintem pedig László Gyulának lesz igaza az is meg ez is magyar lesz, nagyon afelé tendálnak az eredmények.
Igazolódhat, és akkor mi van? Azt a hisztit, hogy a magyar nyelv nem finnugor, ez sem tenné igazabbá. Mert hát a nyelvtudomány többsége állítja, hogy az (vagy legalábbis uráli), ezen mindenféle gyöknyelvész kretének persze röhöghetnek, csak hát ettől még így van, persze tudom, zsidó összeesküvés áll a hátterében (ne zavarjon, hogy a zsidó Vámbéry és Germanus (többek között) voltak a legnagyobb finnugor-ellenesek és nyomatták a turanizmust).
Nálad a pont, régi módszerük hogy az áltudományos szíruszbolygósokkal jönnek, csakhogy itt senki nem beszélt ilyesmit, tehát szándékos zavarkeltés, trollkodás, amit a fórumból történő kizárással kéne jutalmazni, mint már szólottam a csata eldőlt, a szegedi genetikusok nemsokára áttérnek az snp vizsgálatokra, majd avar sírokat is vizsgálnak, és valószínűleg be fog igazolódni László Gyula kettős "honfoglalás" elmélete, nagyon izgalmas dolog ez, mi nem foglalkozunk uráliszíriuszbolygón kattogó trollokkal....Várjuk a szegedi srácok munkáját! Utoljára szerkesztette: Savaran, 2018.03.01. 13:43:38
Én már túl vagyok a bizonygatáson, azt hiszem éppen elég időt öltem arra, hogy az ilyen és ehhez hasonló hozzászólások gazdáinak fényt, pontosabban szikrát gyújtsak a sötét buksijában.
Nem a nem tudás a gond, hanem a téves ismereteken alapuló rosszindulatú okoskodás.
Grespik anno már bebizonyította, hogy a Szíriuszról jöttünk, szóval kérdés lezárva, ugye? Esetleg Juan Móricz aranylemezeiről is idézhetnél pár magyar krónikát persze alátámasztásul. Csak, hogy bizonyítsad tudományos felkészültségedet.