Én azt sajnálom, hogy a felszabadított protektorátus államoknál zéró aktivitás tapasztalható, akkor is ha folyamatosan tömöd pénzel és technológiával. Csinál egy nagy sereget, de meg nem mozdulna vele.
Ugyanez a helyzet egy csomó minor állammal a térképen, de néhány nagyobbal is, például spanyolország. Szemlátomást arra vannak beprogramozva, hogy üljenek a helyükön és ne csináljanak semmit, legfeljebb megvédik magukat a támadókkal szemben. Azért én ezt nem nevezném AI-nak.
Fõleg annak fényében, hogy a Medieval 2 hadjáratában bizony minden nemzet terjeszkedett és próbálkozott rendesen. Itt meg láthatóan egy szûk csoportnyi kiemelt szereplõn kívül senki nem csinál semmit. Elég kiábrándító. Fõleg az, hogy még az aktív szereplõk se csinálnak túl sok mindent. Én mondjuk elvárnám a napóleoni franciaországtól, hogy meginduljon és keleti irányban letarolja európát egészen oroszországig, ahogyan a valóságban tette. Itt a játékban pedig még az osztrák/porosz párossal is alig érintkezik, nemhogy élet-halál harcot vívnának.
A játékot színesebbé tenné, ha a kis államok is folyamatosan mozgolódnának, bár a történelmi realitástól távolodna a játék. ebben az idõben a kis államok tényleg elég passzívak voltak. Európa feloszlott a 4-6 nagyhatalom között, a kicsik meg örültek, hogy azon szerencsések közé tartoznak, akik még léteznek a birodalmak árnyékában. Egyébként én is inkább arra szavaznék, hogy aktívabbak legyenek, de nem hülyeség, hogy nem azok. Néha azért a kicsik is támadnak. Bár engem eddig csak egyszer.
Mégdurvább hogy 6x nyírtam ki csatában brittekkel, de csak akkor "szûnt meg létezni" mikor az egész Francia birodalmat a földdel tettem egyenlõvé :D
Így másodszorra már nevetségesen könnyen ment a játék hard fokozaton, lehet át kell álnom VH-ra. Pedig úgy reménykedtem pár jó tengeri csatában a Brittekkel, de már elsõ évben nem maradt senkinek hajója, én meg az összes kereskedelmi útvonalat elfoglalva fél havi 22ezret kerestem miközben egész nyugat és közép európa az enyém volt, osztrák területeket leszámítva :D
Igen túl sok a hiba és könnyûre sikeredett nagyon. Régen az volt a baj hogy mindenki támad, most a diplomácia jó, de így nincs ellenfél. Én nagyon bízom a javításban.
Egy hajó 5-6 kör, szóval komoly flotta nehezen készül és így komoly csata után szinte nincs ereje újra összeszednie magát a vesztesnek. Ezt ellensúlyozná a szövetség, de azok nyomorékok és helybe topi van. Az sem jó ha fosná a seregeket, valahol a 2 között lenne az ideális, és tábornok vezesse a seregét, de az ne fusson az ágyútûz elé a lovasságot, pedig átkarolásra használja hogy meglegyen az taktikai ereje. Ha ezeken finomítanak, akkor kaptunk egy szép darabot a gyûjteménybe...
Napoleon nem hal meg. Ha legyõzöd kiírja, h N megsérült, hazament pihenni. Tessék VH-n játszani, de úgy sem nehéz. Én direkt nem rohanok és nem akarok térdre kényszeríteni pikk-pakk senkit. Bár tény, hogy ez így annyire nem élvezetes. Van, hogy direkt nem nyomulok tovább, legyen egy kis ideje neki erõsödni, én meg legaláb fejlesztgetek. A tengerben meg nincs kellõ potenciál (nem az õrült lóvéra gondolok). Stratégiailag sem a gépnek, sem nekünk nem olyan fontos kontrolálni, kivéve persze a távkereskedelmi helyeket. Ha már ilyen szép hajócsatákat lehet vívni, akkor lehetne rá egy kicsit több alkalom. Az Empire ebbõl a szempontból szerencsésebb volt.
Írjátok, hogy poroszok, meg britek és hogy milyen gáz a hadjárat mert ...
Nekik van a legütõsebb hadseregük a francia mellett. Most õszintén: mit vártatok? Nektek esik Franciaország, mint a történelemben? Bár szövetségese "Hollandia" és övé jópár európai terület, de igazából még a svédek is ellene voltak/vannak.
Bár zseniális maga a korszak, de ebben a játékban Franciaország ELLEN lenni a legerõsebb gyalogsággal rendelkezõ britekkel és poroszokkal? :)
Már van minden nemzet mod. Svédekkel, dánokkal, törökökkel is lehet próbálkozni! :)
Csak megjegyzem, pl. Ausztriával nincs 100+ ágyús hajó, nincs lovas tüzérség, és normális line infantryból is csak 2 darab van. :)
Az empireben nem négy (öt) nemzet ment kettõ (egy) ellen.
*Bár zseniális maga a korszak (ezt nem fejeztem be, szóval:)
... de pont nem volt jó ötlet egy ilyen felállást ráereszteni a játékostársadalomra. Vagy JÓVAL erõsebb Franciaország kellett volna (legalább a koalíció hadjáratban), vagy nagyobb bónuszok a franciáknak.
Mert szép, hogy 8+6 gárdaegységet ki tudok állítani a franciákkal, ha mire azt eléri, és tényleg erõs lesz, a négy nagyhatalom ledarálja a térképrõl is. Szerintem nem kellett volna fejlesztés (ahogy pl. a voltak megkötések anno a TW Alexanderben és más TWkben, pl. a lovasnomád népeknél, ... bár már nem emlékszem mi), és csak a pénzedtõl függött volna, hogy mekkora a sereged és meg tudsz-e építeni egy-egy épületet (az úgyis idõ és pénz, míg egy-egy elkészül). Aztán tényleg kijött volna, hogy teszem azt a franciáknak baromi erõs a gyalogságuk, a briteknek úgy minden, a Habsburgoknak a lovasságuk, a törököknek a tüzérségük, stb.
Sajnos steames a cucc, ami azt jelenti hogy a multija csak a steamen keresztül mûködik. A warez verzió teljesen mentesítve van a steamtól(hála az égnek).
empire total war demojából kell átrakni néhány fájlt és megy steamen át ;)
hamachi szoba: SG.NTW/SG.NTW
TW nem olyan jó multiba mint pl egy Battlefield. Gyorsan elmegy az ember kedve miután egymás után lépnek ki az ellenfelek csata közepén. At AI buta, kiszámítható de legalább lehet rá számítani és végigcsinálja amit elkezdet :D
érdekes, hogy leszedtem a demot és ugyanezzel a hibával az sem indul el
Nem. A játék akkor indul, mikor már napóleon elsöpörte a Német-Római Császárságot, és Franciaország határai a volt német tartományokkal és észak itáliával érnek véget. Gyakorlatilag határos az orsztákokkal és a poroszokkal.
Nah senki?! Szívesen segítek, ha nem boldogultok a steammel. Haverommal már végigtoltunk 2 kampányt és vágyunk az ai-mentes csatákra. Szóval, ha razor féle verzióval tolná vki multiban, bátran jöjjön fel ide: hamachi szoba SG.NTW/SG.NTW ! Este felnézek és segítek annak aki igényli.
A Német-Római-Császárság ebben az idõben csak a nevében létezett. Semmi gyakorlati jelentõsége nem volt. 1871-ben jött létre a német egység. Poroszország volt a vezetõ hatalma, Bismarck a motorja. Eleinte az volt a kérdés, hogy ezt a Habsburgok, vagy a Poroszok tudják elérni. A Poroszoknak sikerült. A modern német mentalitás letéteményesei (és nem a nemzetszocializmusra gondolok) a poroszok. Ha németekkel akarsz játszani, akkor õk azok. A vicc az egészben, hogy a poroszok eredetileg egy balti szláv népcsoport, akit a német lovagrend nyomott le és a mai németországnak ahhoz a legszûkebb régióhoz, ami Poroszországnak hívtak eredetileg semmi köze. Nyugat a lengyeleké, kelet az oroszoké (Königsberg=Kalinyingrád).
Na ilyen felesleges, erõltetett okoskodást is régen olvastam már.
Ezt amit leírtál mind tudom, tanultam egyetemes jogtörténetbõl, csakhogy indifferens. Elmondanád hogy mi a fenéért magyarázol itt az 1871-ben létrejött egységes németországról, amikor a játék az 1800-as évek elején, napóleon tevékenykedése idején játszódik?
A gondolatmeneted pedig elég erõltetett. A németekkel akart játszani, és az bizony nem fog menni ebben a történelmi idõszakban, mert 1806 és 1871 között nincsen egységes németország. Az, hogy az egységes németország része lett poroszország 1871-tõl, meg hogy a Német Római Császárság mennyire tekinthetõ egységes német államnak, teljesen érdektelen a játék szempontjából.
Egyébként ennyi erõvel arról is beszélhetnénk, hogy az osztrákok semmivel sem kevésbé németek, mint a poroszok voltak. Egyszerûen katonai potenciáljuknak köszönhetõen a poroszoknak sikerült létrehozniuk az egységes németországot, az osztrákok kihagyásával(kis német egység).
Ez a katonai események miatt alakult így, és nem azért mert az egyik németebb lett volna mint a másik.
Most hogy ennyi mindent megtudtunk rólad csak annyit mondanék, hogy -Nos- értelmes hozzászólásának speciel jobban örülök ha off mint annak aki 12x kérdezi meg hogy honnan lehet szerezni serialt+cracket. /A spoiler használókkal semmi bajom./ Sztem nem volt ez annyira off, mert segít megérteni a játékot, aminek speciel köze nem sok van csak merít a történelembõl és kiemel részeket. Még 1x írom ez JÁTÉK.
Attól még belefér a témába egy kis egészséges történelmi vita, hiszen a CA fórumon a modderek is elõbb utóbb csinálnak minden TW-hez egy történelmileg pontosított változatot. Más kérdés h Nos sztem nem volt kioktató, amit írt az igaz, nem belekötõen kellett volna reagálni ;)
Szerintem se kell vagdalkozni a beírás miatt. Ilyen alapon lehetne csesztetni azt, aki olasz hadjáratról beszél, holott az itáliai kaland. De az olasz egységet tényleg ne itt vitassuk meg.
senki sem mondta, hogy akkor németebb volt csak azt, hogy ha azt a hangulatot keresi, akkor a porosz az egyértelmû választás a gondolatmenet nem erõltetett, kereste a hangulatot és ahhoz ez áll közelebb nem téged akartalak "überelni", a 355-re akartam elsõsorban reagálni, kár h a 356-ra lett
Zéró aktivitás a felszabadított protektorátusoktól? Én franciákkal játszva magyarokat felszabadítottam, és az elõtte általam legyengített osztrákokat frankón kordában tartották. Elfoglalták erdélyt és még valamit, és gyönyörûen lefoglalták a labancokat addig, amig én a török problémám elrendeztem :)
Gondolom VH campaign fokozaton. Én úgy vettem észre h úgy sokkal nagyobb a pörgés. Bár most egyelõre uninstal van a játéknál, várok 1 modot, mert már dögunalom h ugyanaz van minden nagy nemzetnél.
Borogyinóval megküzdöttem, eleinte a 2 szárny felõl képzeltem el felgöngyölíteni az orosz vonalakat. De azokat a tüzérségi támogatással darabokra szedte.
Nagy csata volt.
Ki milyen taktikát választott?
Ha van kedvetek írjatok, és játszhatunk multiban :D Eddig hiába csináltam "Magyarok ide!" Host-ot, senki sem jött... Írjatok, és mehet a game
Nos, lassan megszokom, hogy minimum 2x-es túlerõ ellen kell mennem. :) Most is ez volt. Csak most személyesen Napoleon ellen (övé volt a tartalék sereg), és a legerõsebb egységei ellen (gárda zászlóaljak) kellett mennem. A fõ probléma amúgy a lõszer volt. Amint sorra kifogyott azonnal jöttek a problémák, és baromi sokat gyalogolva, de az erõsítés odaért a csatatér másik felébõl, így éppenhogy, de nyertem.
Ami nem nagy cucc. Ha én lettem vóna ottan, süvöltõs disznóként futottál vóna (ahogy akkoriban az "osztrákok"), és a végén még le is döftelek vóna (mer nem teccett vóna a pofád).
aki eredetin játszik: létrehoztam egy chatroom-ot: HUN csatlakozzatok
Sziasztok! Letöltöttem egy kínai verziót,de a steam kér egy kódot,mit csináljak?Valaki le tudná írni érthetõen?Még kezdõ vagyok ezekben!Elõre is köszönöm!
Hello
Letöltöttem a Magyar Mod-ot. Viszont nem nagyon megy, rögtön megtámad az Ottomán Birodalom, majd nem sokkal késõbb kb 10 kör múlva az oroszok akiket néha az osztrákok is követik. Próbáltam szövetkezni de nem nagyon megy, egy ellenség is elég sok, de 3db 15 körön belül azért elég durva.
Szóval hogyan is kell ezt az Imperial Guardos dlc-t telepíteni?