Üdv, az lenne a problémám hogy a Windows Movie makert nem sikerül feltelepítenem mivel azt írja hogy egy másik telepítés van folyamatban. A sony Vegas pedig szintén nem akar feltelepülni.
Mi a gond? Próbáltam rendszergazdagaként futtatni de semmi.
Van egy olyan gondom windows 8-ban, hogy amikor megnyitom a google chrome-t, a komplett asztalom áthelyeződik a bal oldali app sávba. Nem volt ez így, csak valamit véletlenül elnyomkodtam és nem tudom, hogy mit. Ebben kérném a segítségeteket, hogy hogyan tudom ezt visszaállítani, hogy a google is az asztalon nyíljon meg. Előre is köszönöm.
Nem rég fedezték fel. Amúgy cégek, emberek vadásznak a hibákra és ők szokták közzé tenni, publikálni a hibát.
Tudjátok mit nem értek ebben a dologban? Azt mondja, hogy az összes windows verzióban benne van a hiba. Ez azt jelenti, hogy az idők kezdete óta benne van? Mivel a legtöbb win verzió nem frissül már ugye. Ezek szerint kb. 20 éve nem használta ki semmi a hibát, de most félnek, hogy akár 12 órán belül kihasználhatja valami. Akkor miért kell nagydobra verni? Nem lenne jobb suttyomban kijavítani? Vagy csak így lehet paráztatni a népet, hogy álljon át újabb verzójú winekre?
Sziasztok! Nem rég raktam fel a 8-ast kipróbálásra,de bele botlottam ebbe a hibába az eseménynaplóba,hogy "A rendszer belső vezérlőprogramja módosította a processzor MTRR regisztereit alvó állapotra váltáson keresztül (S5). Ez csökkentheti az ébresztési teljesítményt." Ha jól vettem észre minden gép kikapcsolás előtt keletkezik ez. Ne foglalkozzak vele,nem gond ez a dolog,vagy mit tudnék tenni,hogy ne legyen ez? Köszönöm ha valaki tud segíteni...
Ne csak a boot sorrendet, Boot Device-t (tehát: First Boot -ot USB -re, Second Boot HDD, stb..) állítsd be, hanem a Hard Disc Boot Priority-t is! Első az USB legyen, aztán a HDD(k). Legjobb ha lekapcsolod az összes HDD-t a boot device résznél, és mindent CD-re teszel (persze op-os cd nélkül) és csak az USB-t hagyod First-ön. Alaplap is kell h támogassa az USB-s boot-ot, és megfelelő progival kell kreálni az USB-t is. Legjobb a Windows 7 USB/DVD Download Tool (nem tölt le, ez csak a neve)
Iso fájlból csináltam egy usb-s telepítő, de annak ellenére, hogy a bios-ban az usb-ről valő bootolás van az első helyen automatikusan a fent lévő win 7 bootol. Tudnátok erre valami megoldást?
ÉN ezt használom. Xwidget, telepítsd fel, majd 2x katt a htchome_hun.xwp -re. Így beépul az xwidget-be. Magyarul sikerült megszereznem, de volt benn jó pár hiba. Magyarítási hibák is, stb. Ezeket javítottam, időjárás adatokat nem helyesen, korrektül érzékelte, ezt is megoldottam, pár grafikai elemet is javítottam. Így már korrekt, hibátlan lett. (szeirntem). Amiket telepít egynéhány alap widget-et a kezelőjéből eltávolíthatod, felesleges h fennt legyen a gépen, ha nem használod. Én ezt használom + az alap EkerNet-et (hogy lássam a net sebességet). HTC Home -os design-t kapsz, és a helyes, rendes időjárásjelzéssel. Beállíthatod, hogy halványabb legyen, helyhez rögzíted, majd rányomsz hogy átkattintás, így véletlenül sem tudod elhúzni, módosítani, bezárni, miegymás. Nagyon jó kis progi, 100x jobb mint a gadget-ek és találsz hozzá többféle kieg-et is. Órára is, ha ez nem tetszik. www.xwidget.com
Asztali gadget-ek megszüntek biztonsági kockázat miatt. Áruházban elég sok óra van, próbálgasd, van ami csempén mutatja az időt. Asztalon meg a tálca jobb sarkában ott az óra.
Sziasztok! Nem tudom jó topikba írok e? Egy olyan programot keresek 8.1-re, ami az asztalon mutatja az időt, de nem olyan mint amiket a Windows Store-ban lehet letölteni és a félképernyőt kitakarja. Régen használtam a Windows 7 stílusú gadgeteket, de azt olvastam abban van valami biztonsági rés, meg különben is ha van akkor valami szebbet szeretnék kitenni.
Ezt most nem értem. A céges hálózatra a felhasználói fiókomat ugy állítják be, hogy nem rendszergazda, míg a másik fiókra, amit otthon használok, azon meg rendszergazda leszek.
Adott egy Windows 8.1 Pro. Be tudom úgy állítani, hogy legyen rajta két felhasználó A és B úgy, hogy A felhasználó rendszergazdakènt megy, és igy teljes hozzáférésem van mindenhez, de B felhasználó is rendszergazda legyen de egymas dolgaihoz ne férjenek hozzá?
Így lehet nen érthető ezért leirom a sztorit. A cégnél a sajat gépemet is szeretném hasznalni, de azt mondják akkor azt ugy csinálják meg, hogy otthon se lesz rendszergazdai jogosultságom. Mert ha a cégnél is használni akarom, akkor nyilván korlátozva leszek, hogy ne tudjam a belső halozatot buherálni, de ennek okán otthis se lesz a saját gépemen telhes hozzáférésem a gépemen, pl egy nyomtatót se tudok telepíteni...
Szóval remélem érthető. Meg lehet ezt oldani, hogy a gép bent korlátozott legyen, ahogy ők szeretnék, de otthon egy masik Felhasználónévvel tejles jogosultságom legyen???
Én sem erőltetném, csakhát... Gyereknek (párom kislányának) van egy Asus M2N68-AM SE2-es lapja, abba volt egy Sempron 140-es proci, megkaptam az Abit lapot és egy Athlon 6000+ os procit rokontól (leselejtezésből), így gondoltam berakom a procit. Ez meg is volt, de indításnál írja h nem támogatja, stb... F1. Beindul megy, de game alatt beaakadozik, tárcsázós net hangja lesz a játéknak, majd megy tovább. Gondolom betudható annak h nem kezeli a 125W-os procit a lap, hiába legújabb bios, órajel csökkentés, hibát produkált. Lehet csak egy Win reinstall kellett volna, mind1. Hibát akkor is írt volna boot-kor, meg nyomogatni F1-et, stb... Így kicseréltem a lap-ot az Abit-ra, mivel abban ment hibátlanul a régi gazdájának. Megoldottam. Feltettem Win8.1-et, találtam valami nforce driver, amiket valami srác szedett össze, direkt KN9-het, win 8 alá. Felraktam, (lekopogom), most megy. Nem fagy ha kihúzom a net-et, nem áll meg, proci is műxik. Helyi fiókot meg akkor sem engedett csinálni, ha be volt dugva. Hiába nyomtam a Mégse-re, visszaugrott a fiók előtti beállításokra, ahol a SmartScreen-t, stb lehet állítani. :D Ha kihúztam a net-et, akkor már a helyi fiók, Név megadása oldalra lépett tovább. Én sem értem miért. De így volt. Mind1, elvileg remek lett. Játszani, netezni, filmeket nézni tökéletes. Azért köszi. Nekem kell lassan alaplap, vga, memória, csak elment a pénzem a kocsivásárlásra :P
Isteneem. Na cnet-ről összeharácsoltam azokat a driver-eket, amiket abit oldaláról sehogy sem lehet letölteni. Na ha hazaértem kirpróbálom. Feltelepítek mindent, azt meglátom. Ha meg nem, akkor kukába landol az az alaplap. Nem igaz, h a gyereknek nem bírok összetákolni egy sz@ros kis gépet, h legalább sims-ezni tudjon.
xD ez vicc. akármit szedsz le, hibás a csomagolt file.
Köszi szépen! Ok, megpróbálom. Most megtaláltam a megoldást. Asia-ból kell tölteni. Akárhonnan nyomtam, Page Not Found 404 volt. :/ KN9 Drivers Leszedegettem a 64bit-eseket, megpróbálom valahogy ráerőltetni.
Eseménynapló: A BITS szolgáltatás hibába ütközött az internetátjáró-eszközzel való kommunikáció során. Ellenőrizze, hogy az eszköz megfelelően működik-e. A BITS a rendszer legközelebbi újraindításáig nem próbálkozik az eszköz használatával. Hibakód: 0x80004005. Driver hiba, vagy hardver?
Adott Abit KN9-es lap + Athlon 64 x2 6000+ proci. Ha telepítem rá Win 8.1-et, s jön a bejelentkezős rész, helyi fiók csinálásához kihúzom a netkábelt, erre lefagy. Gyors voltam, mielőtt lefagyott volna. Nagynehezen, sikerült. De HA már áll a Win, megy a gép, úgyszint kihúzom a netkábelt, a Win lefagy, se hibaüzenet, se semmi, újraindul a gép! Miért? Driver-eket nem tettem fel (elvileg a Win mindenből al egújabbatt rakta). Ötlet?
Srácok van még Windows XP topik?
"A probléma: XP-n egy régi laptopon feltettem egy gyári drivert a wifi-hez. Megtalálja a wifi jelet. Jelszó megy is. Csak éppen most csatlakozáskor hiába jó a jelszó, azt írja, nem talált elfogadható tanusítványt a rendszer.
Érdekesség, hogy előtte próbáltam win-el a laptopot, csak ott meg hang nincs, mert elvileg olyan régi hogy nincsen driver a hangeszközhöz.
Kérdés, hogy német nyelven megtalálja e. Amúgy vezérlőpult\nyelv\nyelv hozzáadása, majd a beállítások opció. Utoljára szerkesztette: bon, 2014.10.23. 10:05:43
Most vettem új gépet és ajándékba ráraktak egy win 8.1-et. Az lenne a kérésem hogy valaki leírna egy elérési utat az update-hez ahol letölthetek egy magyar nyelvi csomagot? Svájcban vettem a gépet és német nyelvű.
Értem akkor csak a FlashPlayert cserélem le. Csak nekem furcsa, hogy olyan mintha pixeles lenne a kép.
Driver-ral ne foglalkozzál. 64bit-es oprendszerre tuti 64bit-es van feltelepítve. A szoftvet-re meg lehet 32bit-es. Flash player-ből meg rakjál fel 64bit-est ha gondolod. Az update telepítést meg szakísd meg és egy újraindítás után próbáld meg újra.
Tegnap vásároltam egy Acer E-571-367C típusú laptopot Windows 8.1-el telepítve. A gondom csak annyi, hogy a Windows 64bit-es de az "Intel HD grafikus vezérlőpult"-ban csak 32bit-et lehet kiválasztani. (Intel HD Graphics 4400) Nézelődtem a Vezérlőpultban a Flash Player is 32bit-es van telepítve. Nem nagyon turkáltam mert annyira nem értek hozzá csa egy kicsit idegesít a dolog.
A másik meg hogy a Windows Update talált 69 frissítést és tegnap óta nem kapcsolt ki a gép és még mindig 0 kb valamint 0 %.
Valami nagyon nem jó.
de van, szintén lenovo noti (y510p), de amióta rakattam bele SSD-t és próbálok minden nélkülözhető progit felrakni valahogy az is kimaradt pár másikkal együtt :) De most, hogy így mondod lehet mégis visszakerül, csak egy kicsit hülyén volt, meg egyszerre 3-4 folyamat is a nevéhez fűződött.
Nem hiszem. Viszont a töltődés közbeni és az akksiról működést asszem külön veszi. A noti gyártójának nincs ilyesmi progija? Nekem a Lenovómhoz le lehet tölteni egy ilyen energy manager-t, ahol van energia takarékos, kiegyensúlyozott, meg ami a csövön kifér mód, plusz egy "stabil mód", ami az energiatakarékosnak felel meg, csak nem kapcsol ki a cucc akkor sem ha nem csinálsz vele semmit.
hali! Lehetséges valahogy beállítani, hogy notebook esetében a tálcán lévő akkumulátor ikonra kattintva a 3 opció közül lehessen választani, ne csak kettőből? Kicsit keresgéltem, de csak további power saving mód létrehozását találtam :/
Az miért van, hogy ezt írja: memória (ram) mérete: 8 Gb használható (7,49) mi veszi el azt az 512 megát? Int vga kikapcsolva. másra nem tudok gondolni. Valami ötlet?
Windows 8.1-be hogy lehet beállítani a gyári skype alkalmazásba (metro), hogy ha fut, akkor más alkalamzás hangját ne csökkentse, valamint a skypre vagyis hibá hangereét tudjam állítani mert az óra meletti beállitásba semminincs.
Van valami megoldás, hogy a hangot DLNA-n kiküldjem egy másik eszközre?