Van amit pécén elõnek tartok van amiben máshol találom meg a szórakozásomat, mindegyiknél van véleményem. Van mindenhol jó meg rossz tulajdonság.
Tökmindegy mikor mit mondok, mert mindig vannak akik ellenvéleménnyel voltak, vannak, lesznek ez így természetes. Emberek különböznek. Ezt nem 2-õs ügynökségnek mondanám, nem építettek be, én ha írok valamit magam véleménye.
2-õs ügynökségnek azok tartják/gondolhatják akik szerint van 2 oldal vagy 3 vagy 4 oldal és állnak valamelyiken és azért mesélik be maguknak hogy ez a sajátjuk ellen irányul. (ezzel nem téged irlak körül, csak általánossan mondom) Mint hangoztattam engem a TPS játékok érdekelnek ELSÕSORBAN utána jöhetnek a többiek. Az egy másik dolog hogy 80%-a egy bizonyos helyen található meg. Errõl nem tehetek.
Még véletlenül sem kell magyarázkodnod, nem sértettél meg, nem is sérthetnél, hiszen nem ingem a téma. Nem veszem fel.
Gondolom lehet a bf3-as témára gondolsz, ott nem védek senkit, csak írtam hogy erõsebb a pc, nagyobb mapokat tudnak csinálni, de ez nem jelent egyenértékben játékosoknak szivatást. Ezzel szerintem pont hogy objektíven szóltam nem sértettem meg Cris-t sem, csak gondoltam ne kárörvendjünk senkin, ezt megtettem oda vissza emberekkel, barátaimmal, amolyan ellenszenveseimmel is.
tudtam, hogy rövid lesz a memóriád és szándékosan erre tettem fel a kérdést, ez volt legfelül, csak Én vissza szoktam olvasni. engem érdekel, hogy miért teszed, nem támadásként teszem fel a kérdést, tõlem lehetsz azon az oldalon is, már ha beszélhetünk oldalról, hiszen Te mindkettõn ott vagy, ha jól tudom, ergo kettõs-ügynök vagy minimum :) nah, szóval miért érzed úgy, hogy meg kell védened a konzolt mindenáron? Ne csak mostanra gondolj, tõled mindig ilyen hsz-eket olvastam eddig, sokszor olyankor is bizonygattad az igazad, ha nem volt rá okod, látszólag.
Amit ír azzal nincsen gond, érthetõ a részérõl. Csak írtam hogy az hogy ki szív emberfüggõ lesz, akinek majd hiányoznak a nagyobb mapok, azok most szívnak egyet.
Jah értem, az igen az biztos igaz lesz, nagy pályákkal lesz, mert pc-n ugye többet enged a hárdver. Akkor nem fogsz csalódni. Hogy konzolon megszívják-e akik megveszik, az attól függ kinek kell nagy pálya...vagy kinek fog hiányozni. De tény hogy ha akarnak pc-n ugyanaz a minõség mellett nagyobb pályákat tudnak csinálni.
Amit igérnek annak a fele is igaz akkor már megvettek! A legnagyobb bajom a mostani játékokkal hogy legtöbb konzolport, az is nagy pozitívum hogy bf3ból már most PC-s videókat láthattunk nem fos konzolosat!
Nemtudom de a kurva annyukat több szempontból is!!!! Most 6os vagyok lehet csak a 9. prestigi mentésem ment el szval most 9. prestige elején vagyok megint.. huh akkor szerencsésebb vagyok mint haverom neki anno 7prestige egész ment!!!
NA NEEEEEEEEEEE EZ NEMLEHET................ A KURVA ISTENIT MOST TÉNYLEG ELVESZETT A MENTÉSEM????????????????? 9. PRESTIGÉTÕÕL EZ KOMOLY????????????????????? HAVERNAK IS EZVOLT NA NEMÁR H ILYEN SÛRÛEN:::::::::::::: WTF???????????????????????????????????????????????????????????????????? HELPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPPP!!!! KURVA ANYÁDAT TREYARC MEG ACTIVISION!!!!
Anno a Modern Warfare 2 megjelenése elõtt nagy port kavart amikor kiderült, hogy a játékhoz nem adják ki a modok és egyedi pályák elkészítéséhez szükséges Mod Tools-t. Sajnos a jelenség nem maradt páratlan, például a BFBC 2 és az idén õsszel érkezõ BF 3 sem nyújtja a közösségnek a modolás "luxusát". Manapság egy "A kategóriás" játéknál pont az számít meglepõnek, ha kiadják hozzá a modoláshoz szükséges eszközöket.
A Call of Duty: Black Ops megjelenése elõtt (a korábbi tapasztalatok alapján) jogosan szegezték a játékosok a Treyarch-nak a kérdést, miszerint a 7-edik rész vajon követni fogja-e a már-már követendõnek számító modellt. Meglepõ módon a nem várt választ kaptuk: a játékhoz érkezik majd a Mod Tools, valamikor... Teltek a hetek, hónapok, patchek jöttek-mentek, de az áhított Mod Tools-ról semmi hír. Üresnek látszó ígéreteket természetesen kaptunk, konkrétumokat kevésbe. Eddig.
A PC-s csapat vezetõje, Cesar Stastny Twitteren közölte a nagyérdemûvel: a Mod Tools kiadását májusban tervezik! A Black Ops kiadása óta több mint 6 hónap telt el, a durva késés is talán enyhe minõsítés lenne az érkezési dátumra. A kiadónak nyilván az az érdeke, hogy ha a játékosok új tartalomra vágynak, azt tõlük szerezzék be, persze némi juttatás fejében. Ezt, és a jelenlegi tendenciát figyelembe véve talán még örülhetünk is, hogy kiadják a Mod Tools-t, még ha fél évet is kellett rá várnunk.
forrás: totalcod
Tudod ez olcsóbb telefonnal felvenni vagy webcam-mal....
Egy normális rendszer 15-20ezer amivel tudsz felvenni box-ról a buta Pal60 szinrendszer alatt. :)
jah akkor 15-öt azért elkérhetsz értük, a 20 talán picit nehezebb...kérhetsz annyit csak nehezebben kél majd el.
Hát CoD-oknak nem az új bolti árat kell nézni....mert az az egekben van. Használtan sajnos olcsók. Bár tény hogy ha valami megéri mint hosszantartó multi, akkor a CoD-ok megérik az árukat, csak lehet nehezebben passzolod el.
A többi játékkal az a baj hogy filléres dolog sajnos.
Call of DutyŸ: Black Ops Call of Duty: Modern Warfare 2 Counter-Strike Day of Defeat Deathmatch Classic Half-Life Half-Life: Blue Shift Half-Life: Opposing Force Unreal Tournament 3 Black
Ezek dobozosak, csak hozzá lettek adva. Persze a doboztis adom hozzá, azokkal a steam nélkül nem sokat tudok kezdeni :)
Úgy döntöttem, hogy elegem lett a játékokból és eladom, helyette WII-t szeretnék venni. Szerintem már csak a COD-ok megérik az árát. Ja és van hozzád COD4-is, igaz az nem Steam-es, de van :)
Amennyire tudom, már leszoktak a ruszki kulcsok kibannolásáról, szimplán csak nem engedi beregisztrálni, regionálisan blokkolják.
Az, hogy kereszteshadjáratot indítanak a resellerek ellen, egy vicc. Nem tudom mi a baja a valvenak azzal, hogy a kulcseladó (g2play mondjuk) megveszi nagyker áron, és minimális árréssel (NEM rábaszva az extra adót, NEM az 1 dodó=1 euró tarifával áron), korrekt árban adja el a kulcsokat. Hamár a Valve támogatást ad hozzá, akkor nyeljék le a békát, de legalábbis ne adják ilyen horribilis áron a játékokat, fõleg az EU zónában. Ha meg nem tetszik, akkor szimplán szüntessék meg a kulcsok beregelésének a lehetõségét, viszont akkor számoljanak azzal, hogy kib*szottul vissza fognak esni a vásárlások, mivel nem sok ember engedheti meg magának, hogy 50-60 euróért vegye meg a játékot, már ha a digital merchandise híve.
Ezeket feketén megveszik és fehéren eladják nincsen bannolva, de lehet 2-3 hét múlva letilt a steam...mármint aki konkrétan 1-esével adja el direkt cod-okat azzal vigyázzunk kérem.
Azt mondtam, a CoD-fanatikusok körében mondják sokan hogy szar a BO. Én mindkettõt szeretem, mindkettõvel lassan 200 óra környékén járok. Viszont tény és való, hogy az MW2-ben rendszeresen elõfordulnak "furcsa" esetek.
Sajnos ez van, láttam MW2+BO pakkokat is, 12k volt a legdrágább, de jellemzõen 9-10k-ért mennek el.
A többi játékkal az a baj, hogy négy ingyenes, hármat potom áron lehet venni, kettõvel meg egyszerûen nem játszik szinte senki.
Használt játékot, fõleg digitális verzióban nagyon nehéz eladni... Nekem is 1000 dollár felett van az accountom steamcalculator szerint, de egy huszasért tudnám eladni szvsz MAXIMUM, ha jobb napom van akkor 30.
20k-t simán megér, ha azt nézitek benne van a BO és a MW2 is, a többit annyira nemtom, de e kettõ miatt már szépen megéri, a többirõl nem is beszélve, de mindenki más szemszögbõl nézi ezt eprsze.
Szerintem kicsit sok lesz az. Amúgy meg én mindig is mondtam, hogy minden játékot külön accra...
Eladó az alábbi Steam account: http://steamcommunity.com/id/bugge_hun
2004-ben lett regisztrálva.
Egyik játék sincs bannolva.
Személyesen találkozhatunk egy laptopot viszek, belépsz, átírod az adatokat, így biztosra mehetsz. Nem foglak átverni.
Játékok:
Call of DutyŸ 2 Call of DutyŸ: Black Ops Call of Duty: Modern Warfare 2 Counter-Strike Day of Defeat Deathmatch Classic DogFighter Frontlines™: Fuel of War™ Half-Life Half-Life: Blue Shift Half-Life: Opposing Force Portal Ricochet Team Fortress Classic Unreal Tournament 3 Black
Today Activision has announced Escalation, the next game add-on for Call of Duty: Black Ops and that it will be available first to Xbox LIVE members on Tuesday May 3rd. Escalation, the second downloadable content pack for Call of Duty: Black Ops, contains 5 all-new maps; featuring 4 Multiplayer maps and an epic Zombies experience with all-new playable characters. In Multiplayer, battle it out in Hotel, on the roof of a Cuban luxury hotel and casino against the vivid backdrop of old Havana; Convoy delivers intense, close-quarters combat at the scene of an ambushed US military convoy; Zoo takes you on a wild ride in an abandoned Soviet Russian Zoo, with danger at every turn; Stockpile pits players in a remote Russian farm town housing secret WMD facilities. For Zombies fans, "Escalation" features a unique Zombies experience.
Éljen a PC-s FPS! Kár, hogy a játék hangja nincs benne.