Biztosan hozzá lehet szokni idõvel, bár mivel ez egy iroda valószínû hogy nem elsõdleges "program" az MC :) Szimulátorprogramnál, fõleg repülõ esetén, még jól is jöhet, hiszen egybõl megvan a mûhorizont.
hát igen, az még zavaróbb lenne.
viszont, azon gondolkozok, hogy idõvel nem "tûnne el" a fekete csik a monitorok közt, mint például azok az emberek akiknek hosszú a hajuk idõvel nem látják, hogy a szemükbe lóg.
Nos megnéztem a javaslataitokat, és valóban az volt a probléma. Ennek ellenére most sem mûködik... Szerintem magával az egész megoldással lehet a probléma, hogy pont úgy van kicentizve, hogy még éppen mûködjön. Elképzelhetõ, hogy pont annyit változott a frissítés által, hogy már nem tud mûködni. A jelen probléma annyiból áll, hogy alap helyzetben ahogy még nem nyúltam hozzá frissítés óta, ott állítok 2 idõzítõn. Ezután megnyomva a gombot rendesen felmegy, nincs semmi probléma. Miután megint megnyomom a gombot rendben le is megy. (Fontos, hogy gyakorlatilag 1 jellel mûködik az egész, nincs külön kinyitó és bezáró gomb). Ám tesztelés képpen, hogy biztos megy e ha bekapcsolom még 1x akkor valami miatt a felemelkedés után a fölsõ piston-ok melyek a 2. gombnyomásra nyomnák vissza a rácsokat aktiválódnak és így nem marad fent a rács hanem rögtön visszazárul. Ami furcsa, az az, hogy 2. próbálkozásra is minden piston a rendes helyén van de most nem mûködik elsõre meg igen. Ebbõl adódóan lehet inkább keresek 1 másik kaput és lecserélem vele a jelenlegit, mivel nem igazán látszik úgy, hogy mûködni fog.
Ezzel az a gond hogy bár mûködik azt a block-ot amit ráteszel nem húzza be teljesen. (bár a dugattyúk mûködnek rendesen) Szerintem a megoldást ebben a videóban van 3.20-nál.
Én a Te esetedben is egy ÉS kapuval találtam megoldást. Az alsó piszton jelismétlõ utáni részérõl és a kapcsolóról kapja a két jelet és a kimenete vezérli a felsõt. A jelismétlõt maximumra kell állítani. Errõl is csináltam egy kis videót a jobb érthetõség kedvéért:
Azt hiszem megvan a hiba. Ha a Sticky elõbb kap jelet mint a sima piszton akkor (mivel aktiv pisztont nem képes megmozdítani) nem tudja visszahúzni, mert a simát aktívként használja a játék. Próbáld ki hogy egymásra rakod õket, mindkettõnek adsz jelet, majd az alsóét veszed el elõször és csak utána a felsõét, a felsõ ott fog maradni, nem húzza magával az alsó.
Sajnos erre nem tudok tanácsot adni. Ha így nem mûködik a visszaállított file-okkal, akkor valami nem egyezik a file-oknál. Szóval azt hiszem azt a map-ot leírhatod.
Próbálj állítani az idõzítéseken, lehet hogy gyorsítottak a pistonokon, így túl gyorsan jön le a sticky, azért nem húzza vissza. Picit próbálj lassítani :D
Na,sikerült elõcsalni a fájlokat,de mikor visszamásolom a mentésekhez,akkor a játék nem mutat semmit,mintha üres lenne a mappa.Most ilyenkor mi a gond?
Redstone mágusok tényleg, ilyen Insta-Wiret nem használtok, vagy hasonszõrû modot a kapuk kompaktabbá tételéhez? Vagy túlzottan csalás szaga van? :D
Üdv.
A frissítés óta felmerült 1 problémám. Még korábban csináltam 1 kaput melynek a lényege, hogy elsõ gombnyomásra feltolódik a rács a gravel -el együtt majd a gravel visszahull, hogy átmehessek. A frissítés óta mikor ki akarom nyitni felemelkedik a rács a gravel -el együtt majd visszahull az egész. Megnéztem a felépítményt és azt derítettem ki, hogy a kapu alján ahol 2 sticky piston fölötte 1 sima majd 4 kockányi gravel van (utánna a rács). Mikor bekapcsolom a 2 sticky felnyomja az egészet ám valami miatt a sima piston nem kerül vissza az eredeti helyére, magyarán nem húzza vissza a sticky. Elõfordulhat, hogy a felsõ részén a kapunak is hasonló probléma van (még nem néztem), lehet, hogy ott meg nem fogja meg a sticky a rácsot. Tudtok valami megoldást?
Az nem semmi hogy a 2. helyen áll fõként ha megnézi az ember kiket elõz meg :)
Azt hiszem ezen mindannyian átestünk :) Amikor megismertem a játékot én is belefeledkeztem. Viszont cirka 2-2,5 év játék után is van amikor egész napokat képes vagyok elszöszmötölni vele. Ez egy játék (ráadásul egy Indie) esetében elég nagy szó. Mostanában is tûkön ülök hogy mikor lesznek meg az 1.5.1-es FTB modpack-ek, mert fel akarok költözni a Holdra :)
A 20 évvel ezelõtti technika órán tanult kapcsolások még nagyjából derengenek, de kicsit fura még ez a redstone rendszer. Jövõhéten lesz annyi "fölös" kreditem hogy játékra is költhessek, úgyhogy ki tudok majd próbálni olyan modokat is amiket eddig nem tudtam. Hihetetlen egy cuc ez a minecraft, van hogy éjjel fél3-kor veszem észre hogy mindjárt kelni kell, de még le sem feküdtem :D
Senki nem tud mindent mindenrõl :) Én is eltöprengtem egy darabig, a megvalósításon, az AND kapcsolót is a wikirõl kellett lelesnem (nagyon hozzászoktam már az RP2-höz:) Ráadásul villanyszerelõ az alapszakmám ami ilyenkor nagy segítség tud lenni :)
Elm0 jól látod mit szeretnék :) Este újra neki fogok a leírásod alapján.
Ryder7, két kapcsolóval csak az a bibi, hogy rossz sorrendben kapcsolva széttologatják egymást a pistonok, volt hozzá szerencsém. És egy kapcsolóvalelegánsabb :)
Ha jól értelmeztelek akkor neked az kéne hogy: bekapcsolás: emeli a blokkot és rátolja a sínt kikapcsolás: lehúzza a sínt és süllyeszti a blokkot
Ezt nekem úgy sikerült megoldani hogy az alsó piszton emelése direktben van vezérelve, a süllyesztése pedig égy ÉS kapu és utána egy NOT kapun kersztül történik. A felsõ piszton vezérlése a direkt szál után kap egy jelismétlõt (repeatert) egy kattintásos késleltetéssel (gõzöm sincs hogy ezt hogy szokták megfogalmazni). Igyekszem csinálni hozzá egy videót(azon jobban érthetõ a dolog), ha meglesz belinkelem.
Ha nagy a merevlemez, akkor érdemesebb, ha megvárod míg leég és újraépíted. Szerintem kevesebb veszõdség, mint egy undelete. Gondolom most megtanultad, hogy tûzzel játszani veszélyes és az áthelyezés helyett jobb az átmásolás
Hasonlóan már én is jártam. Ami ennél is rosszabb, egy vödör lávával a kézben jobb gombot nyomni a workbench-en
Szeretném a segítségeteket kérni, mivel kicsit elakadtam. Lényegében egy pályaudvar egyik kapuja szeretne nagyon elkészülni. A kapu alsó elemét egy lentrõl felfelé toló piston mozgatja. Erre az elemre pedig oldalról tolja egy piston a síneket. Viszont ezek a sínek nem igazán bírják a gyûrõdést, üres blokkon sajna nem maradnak meg ezért az alsó pistonokat késleltetni kell. Viszont amikor a síneket rá akarom tolni a blokkokra akkor pedig ezeket kellene késleltetni. Két kapcsolóval nem okoz gondot, de egyel sehogy nem bírtam eddig megoldani. Itt van két kép is:
Ha jól értelmezem, akkor a problémád hogy a biztonsági mentést nem átmásoltad, hanem áthelyezted. Ebben az esetben ha szerencséd van és nem írt semmi a merevlemez azon részére, egy egyszerû törlést visszaállító (undelete) programmal vissza tudod szerezni az elveszett fájlt. Ilyeneket tucatszám lehet találni a neten és elég megbízhatóak.
Sziasztok! Ismét probléma van,de most hatttalmas! :D Le akartam égetni egy fának a lombkoronáját,de a rohadt nagy faházam,úgy tûnik túl közel volt,és lángra kapott.Mielõtt meggyújtottam a fát,átmásoltam máshova a mentésem,sejtettem,hogy meggyullad a pecó is.Csak az a gond,hogy mikor visszamásoltam a mentést,lefaragtam kicsit a lombból,de akkor is átterjedt a tûz a házra.És áthelyeztem a biztonsági mentést a .minecraft mappába,és most az elõzõ helyrõl eltûnt,nincs meg a biztonsági mentés,és a játék már onnan folytatódik,hogy ég minden,mint a [email protected] neten,hogyan lehet visszavonni az áthelyezést/cserét,de a ctrl+z már késõ.Valaki nem tud valami cselt,hogyan lehetne visszahozni az elõzõ mentést??Mer' úgy akad a játék a tûz miatt,hogy még csak szétütni se tudom a fát...
Nagyon megköszönném a segítséget!
Rendben, köszönöm a választ mindkettõtöknek.
Meglévõ területre nem fog generálni, de frissen legenerált területre berakja õket, igen.
Csak azokon a területeken jelennek meg az új blokkok (mint pl most a quartz) amerre még nem jártál, mert azt a területet a játék most fogja legenerálni.
Az lenne a kérdésem, hogy ha frissítem a játékot akkor a már meglévõ világom a frissítés után rendelkezni fog e az új elemekkel vagy sem? Gondolok itt arra, hogy ha bekerülne 1 új block amit lehetne bányászni akkor az elérhetõ lenne e vagy ahhoz egy új játékot kellene kezdenem. Esetleg ha igen akkor az megoldás e, hogy mivel nem fedeztem fel minden részét a világnak, akkor ha olyan részre megyek mely még nem volt "felfedezve" akkor oda generálhat még? A válaszokat elõre is köszönöm.
Mert az ágy, ha jól emlékszem a Beta 1.3-ban jelent meg elõször, ott szerintem még redstone sem volt. És nagyjából ekkor volt, amikor nem hullottak le a levelek.
Nekem eredeti verzióban vannak hibák, mégsem tudott hozzászólni senki semmit. Bezzeg ha valaki megemlíti hogy nem eredeti a játéka, vagy belinkel egy képet, videót, arra ugranak egybõl öten :D
RJoco bevallom engem nem a tisztelet hajtott mikor megvettem :) Egyszerûen úgy voltam vele hogy nekem ez a játék kell, szõröstül-bõröstül és természetesen a multira is kíváncsi voltam.
Ha annyira gyenge a géped, akkor lehet, hogy a modok is be fognak tenni a játéknak/gépednek. A lomb leégetést én is javallom, régen én is úgy csináltam. A fél fa pedig 2x3 alulra. Redstone is van benne. Ágyat szerintem ne is akarj, akkor frissítsd a játékot.
Nem értem erre miért volt szükség. A warezhez semmi köze nem volt a kérdéseinek és legalább van annyi becsülete hogy bevallja nem vette meg, sok olyan emberrel szemben aki még ennyit sem vállal fel. Szerintem az vesse rá az elsõ követ aki még soha nem töltött le "illegálisan" játékot, hanem mindegyikért rohant a boltba megvenni. Én is csak az után vettem meg a játékot, miután kipróbáltam. Félreértés ne essék, nem támogatom a warezt, mert akkor egy idõ után semmi normális program, vagy játék sem születne, de van egy egészséges határ.
Ha emlékeim nem csalnak már 1.2.5-höz is létezett a treecapicator nevû mod ami egybõl kivágja a fát, lombbal együtt. Esetleg a Timber nevû, még hasonlóképp mûködik. De ha egyiket sem találod, akkor javaslom a régi jól bevált módszert, kivágás után a lombot meg kell gyújtani, elég gyorsan leég:) A feles blokk lehet hogy 6 db fából készült még akkoriban, 2 sorban egymás alatt (ha benne volt már a játékban), javaslom a NotEnoughItems, vagy a CraftGuide modokat, ezek megmutatják a recepteket (valamelyik tuti volt 1.2.5-höz) Redstone kell hogy legyen, hiszen már a béta verzió is tartalmazta. Szintén a recepteket megmutató modok segítségét ajánlom. Általában a modok oldalán lehetõséged van letölteni a régebbi verziókat is, de ha mégsem találod meg, a fórumokon szinte mindig segítenek.
Sziasztok! Én az újabb minecraft verziókat nem szeretem,azonban nem azér'nem vettem meg a játékot,mer' paraszt vagyok,hanem mer' rossz a gépem hozzá,és így is csak nagyon kevés verziót indít el.hs_err_pid_es problémámból kiderült,hogy OpenGl és videókártya,meg DirectX bajok vannak.Tehát találtam egy verziót,1.2.5,ami az a jó kis old school minecraft,amit szeretek,és valamiér' el is indul,ám van egy kis frissítési hiány,ami zavar. Az egyik,hogy a fák lombkoronája megmarad,és 4 nap,mire az összeset eltüntetem,mer' rohadtul zavar.A másik az,hogy nem lehet még ágyat craftolni.A harmadik pedig,hogy az craftnál az alsó három helyre tett fa,vagy szikla blockból csak ilyen ajtónyitó szutyok lesz,nem olyan feles fa/szikla block.És a legutcsó problematika,az a redstone hiánya.Nem tudom,lehet van már ebben a verzióban,de én nem találtam.
Tehát,az lenne a kérdésem,hogy ezeket,valahogy frissítés nélkül (mer' új verzió aztán fõleg nem megy gépemen) be lehet-e okoskodni az 1.2.5-ös verzióba,csak ezek kellenének más nem.Nagyon megköszönném a segítséget!
Nem tudom belefutott-e más is abba a bug-ba, hogy 1.5.1-ben hiába öli meg a zombit, csontit, az láthatatlanul tovább támad. Esetleg van valami infó hogy melyik mod miatt történik? Nálam most egy teljes Universal Elecrticity pack van feltéve plusz Ender Storage és elég gáz hogy nem tudok normálisan játszani emiatt a bug miatt. Ha valakinek van ötlete ossza meg.
Elképzelhetõ hogy az Iron block a ludas, lehet hogy a mod összefüggõnek véli a control rod-ot és az iron blockot. Sajnos a gyakorlatban nem tudtam kipróbálni mert 1.5.1 esetében az Atomic Science mod-tól behal az egész Universal Electricity.
Üdv most másban kérnék segítséget. Tehát van egy bizonyos Atomic Science Mod, amibõl a Fission reaktor-t megcsináltam, de a videókon úgy van hogy megakadályozzuk hogy túlhevüljön, egy ragacsos pistonnal, ki be csúsztatják. De nekem a piston nem mozdítja meg? Tudtok segíteni? Kép Róla Videó amin mûködik, (van még egy csomó).
Azért engem érdekelne, hogy milyen modokkal rakta össze az ember :D
Köszi, végre megoldottam az 1.5.1-es verzióval, amúgy az volt a baja hogy az Icbm-modnak egy része hibás, azt nem kell felrakni, de hála pont a rakétás volt az amelyik mûködik. Szóval szétlõttem az egész világot nukleáris rakétákkal.. :D
Így elsõ blikkre azt mondanám vagy hiányzik neki valami mod, vagy nem egyeznek a modulok verziói. De log nélkül senki sem fog tudni többet mondani sztem.
Sziasztok! Fogalmam sincs hogy ez milyen kérdés de légyszíves olvassátok el,és ha tudtok segítsetek. Tehát: A Minecraft 1.4.7-hez letöltöttem az Icbm-modot, (azért az 1.4.7-hez mert az 1.5.1-hö való nem is mûködött csak fekete kép jött be.) és mûködnek a bombák, de a rakétaindító állás nem. Lerakom, belerakom a rakétát, de amint azt kis launcher control panelt lerakom, a játék összeomlik és kiírja hogy crash volt. (ugyanaz a helyzet pl. az EMP bombával azt csak lerakom és crash.) Launcher control panel.
Plusz ugyanígy összeomlik ha a Hydrogén generátorhoz akarok Kábelt csatlakoztatni, (vagy más Mekanism-es eszközhöz, bár a vízbontóhoz pont nem) mindenféle kábellel próbáltam már. Aki tud segíteni, az tegye meg legyen szíves. :) Köszöntem.