Nem is tudtam hogy vízben nem lehet lődözni. Emil 1951-et beletoltam a vízbe,erre kiírta hogy nem lehet tüzelni,pedig épp csak bele ért a tankom a vízbe. Nem merült el a tankom épp csak az első görgők értek bele a vízbe.
Vagy ma. T8-10 csata. Fjords. Valami b.zi lila szinű csifi tök gázzal előre megy és mivel arty vagyok szépen végig nézem ahogy belerohan hét tankba a két hegy közt.Bár arra jó volt hogy spotoljon,a küldim így meg lett,5 kritikus sebzés egy csatában.
Attól még random csatába sajnos főleg agyhalottak jönnek vele,vagy olyan akinek szinte még T9 tankja sincs,max Prém T8 vagy spéci T10 amit gondolom nem megszerzett hanem vett. Legutóbb olyan csifi csapattársat láttam aki ész nélkül kirohant az ellenség közé,nem élt fél percig sem.De öltem olyat is akinek a dögcédulája szerint valami 350 valamennyi csatája volt már.Na az hogy szerezte meg?
Mondom, a CCk nek ezt mondták, ha hazudtak utánuk hazudok én is. Tankelit e heti egyik adásában mondta pl. Gondolom még hivatalos info az~rt nincs mert ök se tudják mit csináljanak vele. Csak kivették,de nekik ezzel indokolták, a dolgot.
Most látom teszten lehet frontline-t játszani. Este le is szedem gyorsan:-D
Értem én ezt, egyet is értek, de azért valaki rajzolja már le nekem, hogy jutottam el két hónap leforgása alatt 53,94% WR-ről 52,32%-ra? Ezekkel a tankokkal játszottam az utóbbi időben:
Értem én, hogy hullámvölgyek meg hullámhegyek, csak utóbbiak nincsenek. Sok mindent láttam én ebben a játékban, de ilyet még nem. Ebből megint egy egy-két éves kényszerpihenő lesz.
Az új ágat ki fogja ki próbálni? Szerintem T6-7 tankot átugrom freeből ha tudom.
Passz. De az is tipikus hülye jåtékos tank. Aki azzal rohangål az jó eséllyel pénzért vette.Nem megszerezte. Mert amilyen sok hülye játszik vele randomban én azt nem hiszem hogy meg tudtåk szerezni.
Mostanában Mechwarrior Onlinet tologatok (ott 12 vs 12 random csaták vannak), és érdekes módon ugyanaz a szöveg megy játékosoknál mint a WOTban is.... sok csata elején írkálják hogy "nem igaz hogy zsinórban 10 csatát vesztek" meg hasonlók.
Ami érdekes, hogy a WOTtal ellentétben egyetlen ami random az MWO csatákban: a playerek elosztása.
A lövések mindig pontosan oda mennek ahová az ember céloz, a sebzésben nincs randomfaktor (ha egy fegyver betalál annyit sebez ami rá van írva (kivéve ha optimális távolságon túl lő az ember, ott arányosan csökken), a mechek páncélzata adott sebzést fog fel stb stb.
Nincs olyan hogy beflankelsz egy assault mechet és hátbalövöd a papírvékony páncélzatát és lepattansz - olyankor úgy füstöl el ahogy elő van írva.
És mégis, ugyanúgy vannak win és defeat streakek mint a WOTban....
Ezzel nem azt akarom mondani hogy a WG nem manipulál(hat), de érdekes hogy még egy kevés randomfaktort tartalmazó játékban is hasonló statisztikai jelenségekkel szembesülők... az egyetlen különbség hogy senki sem tudja vádolni a fejlesztőt, mert nincs RNG a meccseken :D Utoljára szerkesztette: lammaer, 2021.07.18. 13:20:26
Most voltam egy csatában ahol nem volt arty. Kereken 11 tankot spotoltam fel és tartottam spoton.T9-10 csatában. Hogy mennyi lett a spot sebzésem? 935. A csapatban a legtöbb tanknak még 700 sebzése sem lett. Az összes hülye kempelt a bázis melletti erdőben.
Oh azt hittétek, hogy a Frontline új rendszerében nem kell majd baszkódni a reservek kifejlesztésével? BIPBIP rossz válasz. :-D
Komolyan mondom, ezeknek agybaja van, minek kell így túlbonyolítani és még meg is csavarni, aztán rászarni egyet a T9-el... :-D Agyament balfék társaság.
---
On a side note, az új T10 cseh heavy isteni. <3 Utoljára szerkesztette: Maala, 2021.07.18. 12:16:22
Töröltem a mod mappából ,mindent ami régi az utolsót hagytam meg.
Nincsenek modok.
Egy hónapot írtak a cikkében.
Töröld a modjaidat. Visszamenőleg.
Hello! Van nálam egy olyan bug ,hogy minden lövésem az orrom előtt robban. Legalábbis a grafika és a hang is. Valójában eljut a lövés az ellenfélig, úgy tűnik. Tudtok rá megoldást?
Valami nem kóser. Beléptem játékba és mennék az első körre,persze szokás szerint az első kör a Progettó-é. Erre a progettón nincs álca festés. Eltűnt róla a festés,Offspring-es álca. Tegnap még tuti rajta volt.
Teszten vajon ki lehet próbálni az uj frontline-t?
Épp most: Milyen érdekes, amikor 15-1-re nyerünk, akkor minden lövés talál, highroll highroll hátán, még az is bemegy amit kb a tank alá céloztam... Ha meg vesztünk, akkor ELC meg Bourr oldaláról is lehet pattanni nagy kaliberrel is, meg a gravitáció bevonz minden lövést a földbe. Így aztán tényleg nem nehéz eldönteni a csapát. De asszem nem mondok újdonságot :)
Ha a szokásos Kpz tulajok lesznek nem lesz baj. Csak ne az én csapatomban legyenek. Random csatákban az a legnagyobb szívás ha Kpz van a csapatban,fix hogy azt sem tudja melyik az előre vagy a hátra. Utoljára szerkesztette: Plata, 2021.07.15. 18:30:35
Az f@sz@ lesz, mindenki megy majd megdögleni, hogy válthasson. Aki meg T8al akar farmolni az meg igy járt Kpz+ConceptB hordák ellen
Huh ez de kalap fos lesz… wg hatarozza meg, milyen tipusu cuccal kezdesz a csataban, ahogy haladsz generalisig, ugy unlockolod a kovetkezot es a 3. Tipust, de csak az elso lehet 3. Szintu, a 2. Maximum kettes, es a 3. Elso szinten marad… ultragaz. Persze tipusonkent 3 fele cucc van (3 ujjal osszesen 9 mar) de ez igy lofasz valtozatossag tovabbra is, ugyanugy mint ahogy eddig se volt engineeringen kivul mast vinni.
Ha a tamadok elfoglaljak az elso teruletet a 2. Sorbol (d-e-f pontok), akkortol lehet hozni t9 tankokat.
Inkabb a field modification es a crew 2.0 jojjon, thx.
Friss driver van. Valami a szinkronizációnál történik, mert ha törlöm a configot is, akkor elindul egyszer, szinkronizál, azt soha többet. :) Na mindegy elengedtem a dolgot, köszi azért.
Nekem akkor csinált ilyet, amikor a winfos frissitette magát, de a vga drivert nem tudta, igy felrakott vmi régi szart, de az se müködött. Az Igp vitte a gépet addig amig játékot nem akartam inditani.
Gondoltam, pár év kihagyás után nosztalgiázok és "tankolok" picit.:) De nem akarja. Első alkalommal még belépett, szinkronizált össze-vissza, ment a csata is, de azóta crash már a betöltő képernyőn. Volt reinstall, meg safe mode...ugyan az. Mielött belemerülnék a problémába, rákérdezek, hátha van valami ismert megoldás. köszi!
Próbáld csak ki a Rinoceronte -t, szvsz sokkal jobb, mint a 9-es.
Szerintem T69 irtó szar. Voltam egy csatában progettóval,T9-10 csata. Obj430U-t kilőttem úgy hogy beforgatta a tankját,de akor is átütötte az alap lőszer. JpzE100-at is beütöttem szemből,meg 50TP-t,Bc 25t-t hátba lőttem egy tárral,mind le pattant. Mi a tetves franc van?Hogy a bánatos istenbe pattan le arról a papír taligáról? Egyébként már rinoceronte is ki van fejlesztve,de asszem maradok a progettónál,azt szeretem. Utoljára szerkesztette: Plata, 2021.07.15. 09:24:16
Perfekt, amíg nem kell 100 méternél messzebbre lőni
Mire gondolsz? Perfect ágyú, 180mm körüli alap pen, heat arannyal?
Sok fos ágyúval találkoztam már ebben a játékban, de ez a T69 lehet, hogy viszi a prímet.
Javaslom hogy októberig érj el amit csak tudsz, mert utána ha az is előfordulhat ha nincs szerencséd hogy a következő októberben lesz időd megint játszani...XD Nekem az első gyerekkel a "profi klános pályafutásom", a másodikkal maga a játék ért véget...XD Jó "móka" lesz, meglátod !...XD
Magadra akasztod a gyereket egy kenguruval azt csapathatod. Az asszony meg hálás lesz hogy ő addig alhat...
Prém EBR legyen, más nem érdekel és még utoljára fizetek a hulladék WG-nek :D Úgy látszik a karácsonyi boxokból meg a küldikből kapott prém napok/gold kitartanak egész évben, októbertől meg babázás, úgyh wot nem tudom mennyire fog befigyelni egy ideig :D Több, mint 1 éve várok a prém EBR-re -.- Utoljára szerkesztette: popey8, 2021.07.13. 16:58:09
Tartom, és emelem egy 52,64%-os win rate-tel (53,94-ről)
Somua Sm-el full beszűkülve és állva ki táraztam 53TP-re. A célkör sokkal kissebb volt mint a tank. Az öt lövésből kettő le esett a földre mintha elfáradt volna,egy lövés elment a tank felett,kettő be talált. És nem messziről lőttem.Alap lőszer volt,de ez akkor is röhej,kilőttem öket és úgy gondolták nekik nincs kedvük elmenni a célig és a földbe mentek. Utoljára szerkesztette: Plata, 2021.07.11. 10:50:28
Egy vicc bmeg amit ez a játék művel, a nullás criticalokkal meg a nem ért páncélzatot (hanem miaf*szt?) lövésekkel. Találati arány/átütés, és a sebzés muhaha!
Tier7-el voltam, de a vicc hogy a 7-eseket nem sikerült belőni, egy IS3 at tudtam kilőni, szerencsétlennek csak 2HP-ja volt és pont elém tolatott ki egy szikla mögül.
Nagyon hallgatnak erről a frontline szezonról. Remélem nem (SoDikázodik el:-DD )
Voltam egy csatában JpzE100-al.semmit nem tudtam be lőni vele,Sheridan hátuljáról pattantam,Amx 50-120-oldaláról lepattant és minden másról is. Komolyan ciki volt,mintha szándékosan szopatott volna a játék. Jah sheridan-t kétszer lőttem meg,az oldalára olyat írt hogy nem ért páncélt vagy mi afranc.
Átmenetileg kivették, mert nem vette figyelembe az MM-je a tier limites tankok egyéni besorolását. Ha megcsinálták, jön vissza.
Lengyel med ágyúja valami kicseszett szörnyű. Tipikus ruszki. Álló helyzetben fullra szűkülve 2 centiről mellé lő. Padlógázzal robogva 400 méterről fordulås közben beüti süketperzsa tornyát. Azzal sniperkedni nem érdemes. Kb mintha ferde csövű puskåval mennél céllövöldébe. Ma közvetlen közelről célozva háromszor tévesztettem el T26e5 oldalát. Ami szerintem no comment. A tank nagyobb volt mint a célkereszt hogy az anyjába ment mellé. Próbáltam körbe körbe menne hogy a tornya ne érjen utol de eltalálni csak egyszer tudtam négy lövésből. Tele lett a hócipőm és megvettem a T9-et majd átraktam bele a legénységet.
Még 2 óra prémem van, de kiléptem a pitlibe. Ezt nem lehet idegekkel bírni. Dugják föl maguknak az összes jutalmat! Majd ha lehiggadtam újra megpróbálom. Addig játszok valami mással. Lehet végleg abba kéne hagynom.
Nekem pont az airship nem tetszik. Még meg sem mozdul az ember és máris spoton van. Nehézzel, artival kurvaszar. Light pálya. Legyen rajta 2x15 light. Úgyis azok a wg kedvencei.
7-8 csatát talán. Nem hiszem, hogy ezen múlott, tényleg ordenáré, ami nálam a játékban az utóbbi időben megy, a legtöbb csatában a 3.-4. percre egyértelmű, hogy esélye nincs a csapatnak. Az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy ezen az accon csak 3 ezer körüli csatám van, úgyhogy nyilván könnyebben ingadozik még a WR, ezzel együtt tényleg röhej, ami az utóbbi időben megy. A nyolcas lengyel med, amit most húzok, 55 csata után 36% WR. Vannak napok, amikor a végére feladom a leduplázását, mert már kínomban röhögök.
Szerver célkeresztre gondoltam, de ez nem egyszerűen a szerver és a kliens célkereszt közötti desync, egyszerűen önállósodik a célkereszt, és direkte nem oda mutat, ahol a kurzor van. Sniper nézetre váltás megoldja. Aztán lehet, hogy csak valami mod kavar be, bár nemtom, melyik tehetné.
Én eleve többnyire külső nézetből szeretek lőni, több okból, egyrészt jobban szeretem a lövések hangját külső nézetből (Gnomefather's hang moddal minden más), másrészt anno 2012-13 táján a régi gépemnek az volt a szokása, hogy sniper nézetre váltáskor csinált egy irdatlan, 4-5 másodperces szaggatást a játék, ami hamar ránevelt, hogy csak külső nézetből lőjek, és ez a mai napig valamennyire be van rögzülve. Közelharcnál meg eleve nem szeretem, a hirtelen perspektívaváltás miatt mindig kell egy-két századmásodperc, amíg felmérem a helyzetet és átgondolom, hogy mit látok és hová akarok lőni, az meg az ilyen helyzetekben számíthat. Külső nézetből jobban átlátom a szitut.
Nekem fogalmam sincs mennyi volt vagy mennyi most a wr-em,de nincs az új játékmód.
Illetve mennyit toltad a recont tegnap? Állítólag a limited MM tankok bugján kívül olyan bug is volt, hogy MINDEN csatát losenak vett a global WR-edben, akár lose akár win volt reconban.
Server célkereszt be van kapcsolva? Mennyire stabil a neted?
Amúgy nem is értem, hogy tudsz “nem sniper nézetből lőni”, akár közelharcban is. :-o Én max oldalról/hátulról nagyon közelről nem szoktam célozni. :-o
Jó egy hónapja 53,98% volt a WR-em, most 52,78. Asszem írok a supportnak, hogy valaki a cégnél elfelejtett levenni a szopóágról
Másnak is hajlamos teljesen meghülyülni a külső nézeti célzás? Közelharcnál rendszeresen "átugrál" célpontokat, földbe lő, máskor fel az égbe céloz, miközben a tényleges célkereszt a közelében nincs. Utálok sniper nézetbe váltani közelharcnál, de az utóbbi időben kezdek rájönni, hogy kénytelen vagyok, mert már nem egy helyzetet szoptam be emiatt.
Igen,sőt,nekem egy csatában meg lett az összes napi küldi. Vereség Csata: Airshipyard Járművek: M40/M43 Szerzett tapasztalat: 634 Kapott Battle Pass pontok: 50 Megszerzett kötvények: 30 Szerzett kredit: 20 889 Csatában elért kitüntetések: Kiváló sofőr jelvény: "III. osztály" Küldetés teljesítve! Jutalom: Hozzáadva: Nagyméretű elsősegély
Igen, a kampányokon kívül minden küldit lehet teljesíteni itt is, plusz bizonyos mennyiségű lejátszott csata után küldhetsz visszajelzést a pályákról, meg kapsz jutalmakat.
Én nyomom igen, voltam már mindhárom mapon, eddig bejönnek. Igaz csak meddel mentem eddig, de nem tűnnek csőszerűnek, viszont mivel elég nyitottak és sok helyről rálátni sok helyre, ezért nagyon könnyű crossfirebe kerülni, éppen ezért igen egy jó spoterrel könnyű már az elején eldönteni egy csatát, ha vki rossz helyre megy :D A Far East sztem a legjobb, nyitott, de mégis nagyjából el vannak szeparálva a med/heavy stb útvonalak (de mégis átjárhatóak, csak idő, mivel nagy a map, ami nem is baj, mert a mapok többsége kicsi már, ezért szeretem a Grand csatákat). Az Outpost olyan, amilyennek leírtad, az Airshipyardot meg vhogy a kettő egyvelegének érzem. Mindenesetre szerencsére az arty cancer még nem rondított bele egyik csatámba se, de ezek a mapok nekik sajnos eléggé kedveznek. Arty nélkül viszont elég jó rajtuk játszani, sok a domb meg a mélyedés :D Utoljára szerkesztette: popey8, 2021.07.05. 14:36:41
Recon módot nyomja valaki? Én eddig két mapon voltam, az Airship Base (vagy valami ilyesmi) tetszett, az Outpost a két, egymással szemben lévő délkeleti dombbal első blikkre nagyon a kempelést jutalmazza, megint az van, hogy lehet középen próbálkozni pusholni, de egy spotterrel a dombon recskázó TD-k meg medek szétkapnak, mint floki a lábtörlőt. Az északi flanket még nem próbáltam mondjuk, meg ezek amúgy is ilyen egy csatás tapasztalatok, úgyhogy bőven korai messzemenő következtetéseket levonni.
Ha szereted a papír tankokat, akkor meg tudod szokni. Egy pzitívumát tudom leírni, jó a kredithozama. Ha eltalálják akkor biztos hogy megy egy modul, vagy vmelyik legénység, vagy kigyullad. Cserébe viszont még pontatlan is mint állat.
He nerf betett minden troll ágyúnak szerintem. Bár múltkor rossz tankkal mentem be csatába véletlen,mozgóbudival volt két akkora lövésem mint a fene.Bár hogy milyen lőszerrel azt meg nem mondom,először is nem azzal a szutyokkal akartam menni,csak közben tévét néztem. Utoljára szerkesztette: Plata, 2021.07.04. 16:14:27