Ma megint kilőttem egy td-t vakon. Nem tudom mit csinált,én a hídon lőttem ki,a roncsa meg a híd alatt volt. Nem láttam hol van,csak odaeresztettem egy sorozatot ahonnan lőttek,mint kiderült ferdi és egy udes dekkolt a hídon.
Találkoztam ma egy ritka eszetlen játékossal. T6-8 csatában volt Su-130 td-vel. Ez az állat 50 méteren belül nem tudta eltalálni artyt. Egyedül be foglaltam a bázist mert amit művelt az kész rémálom volt. Type58 és vk30-at nem tudta eltalálni olyan 200 méterről,de az még hagyján,elkezdtem foglalni a bázist ő meg segítség helyett elment keresni artyt,meg találta a bázis melletti gödörben gw panthert és neki ment és azt hittem hogy le fejelem a montort,a csóka közvetlen közelről kétszer a földbe lőtt.Én nem mentem ki rá mert kevés Hp-m volt és félpályán ott kukkolt med és próbált eltalálni.Szerintem csak azért élte túl ez az észlény mert sikerrel befoglaltam,különben arty kilövi.
T8 táras olasz td és emil1 a szép arany festést összekarcolták arany lőszerrel. Győzelem! Csata: Pearl River Járművek: IS-3A Peregrine Szerzett tapasztalat: 946 Szerzett kredit: 50 375 Csatában elért kitüntetések: Párbajozó, Golyóálló, Tüzelj és ölj, Kiváló sofőr jelvény: "III. osztály" Ketten voltak,de így is kevesek voltak,full golddal az emil nem is tudott sebezni két tárból.
Győzelem! Csata: Gleccser Járművek: 60TP Lewandowskiego Szerzett tapasztalat: 3 248 (x2 minden nap az első csatáért) Megszerzett kötvények: 7 Szerzett kredit: 54 058 Csatában elért kitüntetések: Nagy kaliber, Harcos, Párbajozó, Tüzelj és ölj, Zúzó, Spártai, Kiváló sofőr jelvény: "Tank ász"
Egyébként szerintem artyval poén lesz ha sok waffentróger lesz. Amikor be jött a vipera akkor is nagyon fun volt.Főleg amikor összeveszett pár hülye egy bokron és úgy lőttem közéjük. Nem tudom ez a hülye progi ami meg mondja mekkora esélyel nyerünk milyen pontos.De ma egy Cobra a csata kezdetekor elkezdte szidni a csapatot,hogy csupa vörös majom van csapatban és hogy 95% eséllyel veszteni fogunk.Erre 15-1-re nyertünk.Artyval voltam,alig tudtam valamire lőni mert túl gyorsan nyertünk.Na és ami külön poén,hogy Cobra top tank volt és csak ő halt meg. Utoljára szerkesztette: Plata, 2022.09.20. 13:01:13
Ma hazajöttem, letöltődött a mai mikropatch, azóta nem indul el a játék. Az első fázisban a betöltésnél a csík kb 50%-nál elakad, utána nem megy tovább. Más is találkozott hasonlóval?
Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni. A wot kliensem fél töltésnél leáll nem megy tovább, ha belekattintok kiírja,hogy a kliens nem válaszol. A játékkal kapcsolatban mindent letöröltem, majd SD-ben és HD-ben is újratelepítettem a game centerrel együtt és továbbra is ugyan ez a problémám. A game centert többször is frissítettem, de hiába.
Úgy látom nem gépi problémám lesz, hanem valami nagyobb gond van.
Azt hiszem a mai patch megváltoztatja a tank parancsnokok skillezését.Lehet elcseszték. Ha jól tudom a mostani peccstől lett volna minden parancsnoknak alapból majré skill,akinek meg volt az meg kapott vóna +1 skillt. Utoljára szerkesztette: Plata, 2022.09.22. 18:45:12
Még nem néztem. Lehet hogy a waffentróger event kezdődik és beszart?
Nálam semmi probléma.
Egyébként nekem már azt hiszem tegnap le szedte a frissítést,be van kapcsolva az elő peccselés.Vagyis hogy a jövőbeni frissítéseket előre leszedje. Utoljára szerkesztette: Plata, 2022.09.22. 19:13:53
Bakker,a játék fix hogy direkt szivat. Mentem egy klassz csatát,erre be adja nekem azt a küldit hogy legyek a legtöbb xp-t szerző. Hát ezt a szemétséget,úgysem fogok ezután jó csatát menni. Győzelem! Csata: Pilsen Járművek: 60TP Lewandowskiego Szerzett tapasztalat: 13 220 Kapott Battle Pass pontok: 28 Megszerzett kötvények: 36 Szerzett kredit: 61 338 Csatában elért kitüntetések: Top Gun, Nagy kaliber, Párbajozó, Tüzelj és ölj, Isten keze, Zúzó, Kiváló sofőr jelvény: "Tank ász" Küldetés teljesítve! Jutalom: Személyes tartalékok: További XP csatánként (x1) Ja és megint kaptam kupont 60TP-vel,ha jólemlékszem múlthéten is volt egy. Utoljára szerkesztette: Plata, 2022.09.25. 09:07:14
Ma este alig hittem a szememnek. Az ellenfél csapatában volt egy WT E 100. Visszahozták? Vagy csak alkalmi lehetőség?
Alkalmi. Bérelheted a mostani eventen. Ha perkálsz akkor egyből. Nem nagy szám,messziről fedezékből nem rossz,de én láttam csapattársat akinek öszvissz 1 sebző találata volt,na és egy rahedlit lövöldözött. Lassú,egy gyors és fürge tankkal simán lehet szivatni.Gyors töltésű meddel meg lehet ölni könnyen,nagy kaliberű troll ágyúkkal dettó.Jah és ami poén hogy artyval jobb célpont mint a mozgóbudi. Bc artyval kiszedtem szikla mögül is egy tárral. Plusz szerintem vagy félév mire újra táraz. Szakaszban biztos jó lehet,de egyedül lószart sem ér a gyors tankok ellen. Utoljára szerkesztette: Plata, 2022.09.27. 23:22:37
Köszi. Egyébként most azzal szorakozok, a megmaradt kulcsaimmal, hogy hagyom nyerni a szentineleket. Csak akor lövök rájuk , ha nem a dolgukat csinálják , hanem az én pajzsomat lövik. És meg van hogy igy is nyerek:-D Volt h 7k sebzéssel nyertem.
Srácok! Valami nagyon nem stimmel a Wotinfo honlapján. Van egy érvényes regisztrációm, felhasználó név, jelszó páros. Megpróbáltam bejelentkezni, nem fogadta el. Jelszó emlékeztetőt kértem, működött új jelszót adtam. Továbbra sem fogadta el. Rákérdeztem a felhasználó nevemre, azt is elküldte a regisztrált email címre, stimmelt. Továbbra sem enged belépni. Mi a búbánatos franc van azon az oldalon?
Passz velem is csinálta,egyszer be tudtam lépni utána nem,jelszót cseréltem meg minden be engedett majd utána újra nem azóta úgy vagyok vele le tojom.
Meg akartam kérdezni ott a hozzáértőktől, hogy miért nem működik a BattleAssistant mod a reggeli frissítés óta. Megszoktam, sokkal jobb, mint a beépített röppálya nézet. Nem tudom hogy azt miért erőltetik már rég óta, amikor létezik egy sokkal, de sokkal jobb megoldás, ami valódi röppálya nézetet mutat, nem csak egy ide-oda imbolygó, zavaró, katyvaszt, ahol a lövedék valahonnan a másik dimenzióból érkezik, nem az én pozícióm felől. Egy vicc.
Ráadásul hiába kapcsolod be hogy emlékezzen rád az oldal,következő látogatáskor megint nem tudja ki vagy. De még valami,írd kisbetűvel a neved. Akkor néha be enged. Hogy ez hogy jön össze ne engem kérdezz. De ha be jelentkezésnél nagy helyett kisbetűvel írom a nevem akkor ha mázlim van be enged. Utoljára szerkesztette: Plata, 2022.10.20. 14:26:04
Ez érdekes. Operával sikerült belépni, de csak úgy, hogy a jelszót bepötyögtem. A jelszó listámból ctrl-C, ctrl-V másolással beírva ott sem engedett be. A Firefoxból meg sehogy sem engedett be, akárhogy próbáltam. 2022.-ben ez azért már gáz.
Ez a macskás mod nagyon fun,a fiammal toljuk,1357-el és közben sírunk a röhögéstől Volt hogy murovankán átmentünk az ellenhez, és a nyomorék artikat szedegettük egymás utám,2 volt belölük. szerintem többet nem jönnek ebben a modban azzal
Hát jah,de ide is kell csapat meló. Sima csatában meg megszabadulok a bandától ha le yolo-zom az ellenséget.de itt újra éledek. Ha már yolo,valami idióta padlógázzal le yolo-zta a Peregrine-m. Alig indult el a csata és szemből belém jött egy lt432. Utoljára szerkesztette: Plata, 2022.10.24. 21:06:09
Dehogy kell, top7 legyél azt jonapot,mind1, hogy nyertek vagy nem. Kár hogy nem ad semmit,ha kész a küldetés. De én nyomom igy is mert fun Azokat viszont nem értem akik bejönnek ebbe az EBR módba, es megállnak Pilsenen a Td dombon, és onnan sznájpolnak
Sziasztok Azt szeretném kérdezni hogy az E50M-et érdemes kihúzni ? Még olyan jó mint régen vagy már azt is nerfelték ? :O (Abba gondoltam belerakni a boszikat és macsekot )
Szerintem nem nyúltak hozzá. Nekem egy boszi sem lett meg,alig csináltam az eventet,beteg voltam és nem volt hozzá türelmem.
Várj. Jön a táras Kv tank novemberben. Mindenki megkapja aki már bizonyos év óta játszik. Panther 2 az eléggé B+ kategória. Három és fél skilles legénységgel is rohadjon meg ez a fostalkicska tipus,legalább is nekem. Utoljára szerkesztette: Plata, 2022.10.29. 21:38:05
Orosz tankokhoz vannak skilles fiúk lányok XD (Táras KV hogy mivan ? :O ) prém Panter 88 is megvan :D Úgyhogy kéne az E50 m de a Panter II valahogy nem tetszik , meg az sem tetszik hogy megy tier 10es ellen is :(
Neked nem lagol roham módban? Vagy egy hete nem is mentem fel roham módra,mert mindig szívatott,ha a játékot roham módra nyomtam mindig felment a pingem 150 körülire,na és hiába raktam vissza normalra ott is maradt a magas ping amíg újra nem indítottam.
Ezt hol osztják, nem találom sehol ingame :) A well deserved reward képernyőt megtaláltam, ahol 11 tokent lehet beváltani, tankot nem látok.... Utoljára szerkesztette: lammaer, 2022.10.31. 08:42:44
Találtam hibát a játékban,mentem a beton úton és a tankom elsülyledt,több gödör is volt,az egyiket amit először találtam véletlen,már szándékosan nem találtam meg,második kicsit igen,a harmadikban meg nem csak elsüllyed a tank hanem elkezd még remegni is,de azt hogy fényképezzem le.
Dikk. Napok óta max 14-35% wr, 8000-es wtr mellett. Mi a büdös faszt csinált a wg már megint? Nem létezik, hogy nincs manipulálva a játék. A nagyszámok törvénye alapján is legalább 45% wr-nek kellene lennie. Ma 14% és 8100 wtr. Ilyen fos győzelni aránnyal, még kredit boosterral sem lehet farmolni. Utoljára szerkesztette: haflac, 2022.11.10. 13:23:14
Az a bibi ha boostert aktiválsz,akkor átmegy a szívjál kishaver módba. Egyébként nem tudom mi a szent szösz van. T10-ben olyan hülyék vannak hogy meglehet bolondulni. Simán láthatsz olyan t10-es tankokat akik vagy a földet lövik vagy a házakat vagy hegyen keresztül próbálnak lőni,nem tudom hogy esetleg talán szar a netük és lagolnak,vagy szimplán hülyék. Tegnap a bázison láttam olyan JpzE100 csapattársat aki egy 230 hp-s T110E5-el harcolt,közvetlen közelről lőtt rá,kb öt lövést tudott rá leadni,mert a T110 sem mindig ütötte be,de eltalálta,de az a barom ilyen közelről többször mellé lőtt,de ha el is találta az sem sebezte.De nem csak az,megint olyan sok a toxikus játékos hogy az kiborító.Engem nem izgatnak mert sosem érdekelt ki mit mond,akárki akármit mond azt magasról le sem tojom.De amikor a félcsapat kezdésnél elkezdi egymást lökdösni meg leállnak ugatni hát az kiborító.Hogy a rossebbe lehet úgy nyerni ha 5-6 hülye egymást lökdösi vagy egymás anyját szidja és magasról tesz az ellenségre?
Győzelem! Csata: Redshire Járművek: IS-4 Szerzett tapasztalat: 3 945 (x5 minden nap az első csatáért) Kapott Battle Pass pontok: 7 Megszerzett kötvények: 7 Értékelési pontok: +41 Szerzett kredit: 32 638
Hatan lőttek,három lövés átütött,,amiből kettő sebzett. Befoglaltam a bázist.JpzE100 nagy bőszen megált velem szemben hogy majd kilő,aztán jött a meglepi,neki a gold csak fényezőnek volt jó,alappal meg belőttem,második próbálkozás után már menekülni akart. Ez nagyon vicces csata volt.Asszem mára elég is volt ez a csata a rohammódból. A napi egy meg van. Utoljára szerkesztette: Plata, 2022.11.11. 21:57:30
Hali!
Ez a Kaiju 3D stílus a Type 5-höz még megszerezhető valahogy?
Sziasztok ! Az miért van, hogy 11 év után kaptam 3 token-t? Az miatt lehet mert összvissz 10 csatát se játszottam ebben az évben?
Az nem a tavalyi well deserved jutalom? Vagy milyen token?
Srácok! Használja ( használná ) valaki még rajtam kívül a Battle Assistant modot? Egy ideje nem hajlandó működni, és nem igazán tudom, hogy mi a gond. Elvileg a legújabb 1.18.1 WOT verzióhoz ajánlott fájlokat töltöttem le, beraktam a szokott helyére a res_mods mappába, de a játék nem vesz róla tudomást, így a kezdéskor nem is jelzi, hogy aktív, és nem is működik. Mi változhatott az évek óta jól működő moddal kapcsolatban?
Nem tudom, hogy ez-e a probléma, ha eddig működött, de a szerintem a sima 'Mods' mappába másold, és ne a res_mods-ba, ahogy a leírásban is van: "Copy wotmod file into mods/ folder", már amennyiben erről a modról beszélünk :)
Ez az egyetlen mod, amit használok már évek óta. Ez azt tudja, amit írnak róla, röppálya nézetet, jól kezelhetően. A WOT beépített hasonló funkciója inkább rombol, mint segít a célzásban. Össze vissza ugrál a kép aszerint, hogy éppen véletlenül egy sziklán lőnék keresztül, vagy az egérrel zoomolok, akkor átugrik egy másik méretre, lapos röppályák esetén alig lehet célra vinni a szálkeresztet, a lövedék mintha egy másik dimenzióból érkezne, nem az én pozíciómból. Mint ha direkt elszúrták volna, hogy senki ne használja.
Na de azért sikerült szóra bírni. Eddig mindig a res_mods mappába kellett bemásolni ezt azt, és működött. Most meg a .....wotmod fájlt a sima mods almappába, és megint jó. Hogy mi a különbség, nem tudom, de végre ismét működik rendesen.