Hát én is 7 éve wowozok, már a bétában is nyomtam még kis pöcs koromban, azóta kipróbáltam minden újabb MMOt a lentebb felsoroltak közül. A wow óta egyedül a WAR tudott megfogni annyira hogy ne csak 1-2 hónapot játsszak vele, remélem most a Rift is fog legalább annyit mutatni, most elkezdtem egy defiant rugó altot is, és nagyon bejön :)
felöntöttünk. ami nem is csoda, hisz aki pl wowozott már megjelenéstõl az már lassan a 30hoz van közelebb mint a 20hoz. amúgy annyit még hozzátennék , hogy single player játékoknál nem kell elviselni másokat ami szintén vonzó számomra.
de sok itt a kis wannabe yeslifer
És akkor a megannyi konzolos játékomról nem is beszéltem, amik itt száradnak a polcon ;)
Én is kiégtem az MMO-k világából. Nemrég elkezdtem tovább nyomni az Obliviont, és rá kellett jönnöm, hogy bár egyedül vagyok a játékban, a nagybetûs KALAND és kutakodás, felfedezés ezerszer jobb, mint egy unalomig ismételt MMO.
Én a raidelést hamar meg szoktam unni, mivel egy offline játékban sem viszek végig egy pályát 20x, miért tenném ezt egy MMO-ban heti többszöri alkalommal egész héten át :) Ez az érzés MC óta tart :)
Az összes kieggel játszottam, de max 3 hónapot (szintezés, instázás, kis raid). De itt figyel a polcomon az utóbbi évek majd összes kiemelkedõbb MMO-ja (Guild Wars, LotRO, Warhammer, Aion, stb), de mindegyik dög unalom már számomra.
Inkább játszom a mindjárt egy éves lányommal, meg azzal a rengeteg kitûnõ single játékkal, amik felgyülemlettek az évek során (Oblivion befejezése, kiegek, Withcher befejezése, Dragon Age befejezése, Torchlight befejezése, stb-stb) ... na meg akad 1-2 multi, mint pl Bad Company 2 :)
A játék jó, nincs vele baj, szimplán ráuntam az mmo-kra. Nem bírom én már ezt a rohangálást a questek után. 1 óra játékidõbõl fél óra rohangálás, ami nulla játékélményt nyújt nekem, tehát kidobott idõ a szabadidõmbõl. 800ezer mob öldöklése szintén nem dob fel, nincs benne semmi kihívás, dögunalom. Tudom a játék leginkább az endgame-rõl szól, de raidelés megint nem vonz, nekem ne mondja meg senki, hogy 7-tõl 11-ig üljek a gép elött, ráadásul abban sem látok kihívást. PvP jó móka volna, de az is csak úgy az igazi, ha van kivel tolni, viszont nincs kivel és nincs kedvem újabb, Riftes barátságokra szert tenni.
Starcraft 2 után, ahol az elsõ perctõl az utolsóig brainstorm és action van, ez valami halál unalmas számomra.
ebben az a rossz, hogy nem tudsz új karit kezdeni anélkül, hogy ne ugyanazok legyen a küldik, max egy defiant meg egy guardian, és kész. a wow-ban ez a nagyon jó, hogy minden "népnek" más a kezdõterülete, simán új élmény az új faj, itt nem sajna:(
Elég hamar meguntad :) Oka? Én még nem tudtam rávenni magam, mert a béta alapján iszonyatosan untam, hogy ugyanazt a szisztémát kell bejárni már sokadik játékban. Ez is csak egy WoW utánzat.
WoW-ban elfogytak a küldik?? Jóval több van. Ez lvl 60 - 85 között duplán igaz, mert 2-3x annyi van, mint ami a szintezéshez kell. Az új 1 - 60 küldiket nem ismerem, de biztosan ott is van bõven :)
hát lehet mégiscsak marad a rift. ha ritkán is játszok, akkor is jó néha. tetszik benne a sok küldi, grindelni valóban nem szeretek. a wow-ban is elfogytak a küldik, meg az aionban is, itt eddig van bõven és ez tetszik. csak annyit sajna nem tudok játszani hogy maxoljam a karit, az nekem 1 év legalább:/ wow-ban is csak egy 54-esem volt, aionban 29-esem, annyit kell játszani egy maxos karihoz hogy hihetetlen....
Felkerült a magyarul a patch note. és egy felhívás is a Rifthungary-ra!
Lvl 45 - szexi ruciban:D
úgy, hogy nem grindeltem benne, leszarom, nem vagyok nolife kocka, van egy kemény 29-es karim fél év játék alatt, szted mennyit toltam? arra sem volt idõm, de jobban tetszett mint a rift. kipróbálni jó volt, kíváncsi voltam rá, de nincs benne semmi vonzó számomra....
Ki szidja a wow-t? Tudom mirõl beszélek, mert 4 évig azzal játszottam... Jó a wow, de szemembe már nem a legjobb. Csak újabb és újabb rókabõrt akarnak lehúzni róla, mert nincs új ötlet. Ami lenne ötlet az meg megy az új mmo fejlesztésbe. Ennyi. Részemrõl befejeztem a wow témát.
Mivel az AXO egy tárhely szolgáltató, ezért sajnos idõnként elõfordul ilyesmi. Vagy azért, mert szórakozik a konkurencia, vagy mert egy nagyokos tényleg kártékony tartalmat tett fel a saját oldalára és ezért blokkolták az egész AXO-t. Ilyenkor automatikusan felveszik a kapcsolatot az illetékesekkel és nemsokára leveszik a tiltást.
persze, a wow is nyúlt, lineage-tõl pl. de mégis magasan a wow-nak van a legtöbb elõfizetõje. szted miért? biztos mert olyan szar. hagyjuk már. divat szidni a wow-ot, csak nem érdemes...ha ezt nem látod be akkor sajnálni tudlak csak...én wow-oztam fél évig, de ennyi elég is volt, meg is untam, de minden mmo-t megunok ennyi idõ alatt. majd 10-12 év múlva lesznek talán olyan mmo-k amiket nem lehet majd megunni pár év alatt...
Figyelem! Valami nincs rendben! www.sg.hu a következõbõl származó tartalmat tartalmaz: fritz.axo.hu. Ez egy rosszindulatú programok terjesztõjeként ismert webhely. A webhely felkeresése esetén számítógépe vírusfertõzést szenvedhet. A Google úgy találja, hogy rosszindulatú szoftverek települhetnek számítógépére, ha folytatja. Ha ezt a webhelyet mér korábban is felkereste, vagy megbízik a webhelyben, elképzelhetõ, hogy csak nemrég hackertámadás érte. Nem javasoljuk, hogy folytassa. Próbálja újra holnap, vagy menjen máshová. fritz.axo.hu már értesült róla, hogy rosszindulatú programot találtunk a webhelyen. A(z) fritz.axo.hu helyen talált problémával kapcsolatos további információkért látogasson el ide: Google Diagnosztikai oldal - Biztonságos böngészés.
Na most vagy vki vicces volt és jelentette párszor az oldalt a gúglinál, vagy tényleg nem mókás itt fórumozni.
Jah, a LOTRO-féle outfit rendszert el tudnám képzelni.
Oké mégegyszer utoljára leírom, akinek a rendszer nem fogadja el a telefonszámát vagy csak simán nem akarja a telefonos aktivációt az ír egy support ticketet hogy nincs olyan telefonja amit elfogad a rendszer és pár órán belül aktiválják az accát manuálisan majd mehet a avásárlá.
Nekem is jobban tetszenek sokkal, lentebb linkeltem is 1-2 képet még az akko 20 körüli karakteremrõl, hogy milyen faszán néz ki már kis szinten is. Nekem is bejön hogy sokkal realisztikusabbak a felszerelések, nem bugyiba meg melltartóba futkároznak a nõi karakterek egy 2 és fél méteres karddal :D
Nem nyúltak a wow-tól. Le van védve? Nincs. Akkor meg? Másik: WoW szerinted honnan nyúlt? Ja, hogy ez már nem fontos... Meg súgom 90%-ba õ is más mmo-ból merített ötletet/ vett át. Szal ennyit az isten wowról. Én azért kezdtem el játszani anno wow-al, mert imádtam a warcraft univerzumot, de ez már unalmas... De szerintem ezt folytasd a wow topicban.
A képeket nézve kezdem bánni, hogy mágust indítottam, az én karakterem csak pizsiben rohangál, az is rongyos:( Elég sok poszt van a hivatalos fórumon, hogy ilyen meg olyan gagyi a játékos karakterek ruházata/páncélja. Lõjetek le, de nekem tetszik, külön hangulatot adnak az "autentikusabb" ruházatok a játéknak, és nem manga-bébik rohangálnak fel-alá. Ti hogy vagytok vele? Csak én vagyok ízlésficamos?
ja meg azért mert a wow az etalon, azt kell megverni....
azért ahhoz hasonlítják, mert abból (is) nyúlt sokmindent a rift is, az aion is, meg az összes többi. és nem a 6 éves állapotából, hanem a mostaniból;) persze ez nem baj, a jót nem szégyen lenyúlni, sõt le is kell. amúgy meg hol lesz a rift 6 év múlva? gyanítom sehol. ahogy az aion is már most haldoklik, pedig hol van még a 6 évhez?
Mindig csak a wow.. nem unalmas? Miért kell hasonlítani egy 6 éves játékot, ahhoz ami most jött ki egy hete... Esküszöm nem fér a fejembe. 3x több tartalom van már most a riftbe, mint anno a sima wowba. Ráadásul most meg a régi instákat nyolcvanötössé (de szép) alakítja a blizz. Ez kicsit nevetséges. Beletették a dx11-et? wáóóó tükrözõdök a vizeeen!!!4444 Én is szerettem a wow-t, de már lejárt lemez, fõleg az, hogy mindenhez azt hasonlítják. Nem a 6éves tartalomhoz, hanem a sima wowhoz kéne...
ha már olyan a wow amilyen, lehetne gyönyörûen cell shaded-elni a grafot, lásd afro samurai, az eddig legeszebb cell shaded játék. ettõl megmaradna a rajzfilmes graf, de mégis gyönyörû lenne. de minek csinálná meg a blizz, ha ígyis napi 6 vagon pénzt keresnek vele....kicsit sírhatna a wow-osok szája érte, akkor talán lenne belõle valami...
Lvl 14-en van a Candence, aminek a gyógyítását maximalizáltad az Invigorated Soul-al és elérhetõ még a Motif of Regeneration buff. A 10-20 szintû warfont-okban a bárddal mindig elsõ voltam gyógyításban, szóval azt nem mondanám, hogy szart sem ér. Egyébként a kérdés magában hordozza azt, hogy még nem nézted át a választott karaktered képességfáját. :)
Hétfõn csináltam meg az accot oda és vettem is meg a játékot. Semmi probléma nem volt. Elsõ vásárlásom volt ott nekem is, de megnyugodhatsz. Teljesen rendben ment minden.
Lenne egy félig off topic kérdésem :s pénteken jön pénz számlára végre én is megveszem riftet. D2D-rõl szeretném megvenni és az érdekelne nincs-e valamiféle sample a netes vásárlásról :s ez lesz nekem az elsõ xD szûz vagyok ezen a téren :DD és olvastam itt olyanról, hogy telefonos kód...és nem fogadja el a dolgokat meg supportolni kell a rendelésért...szal nem szeretném, hogy abban a pillanatban érjen meglepetés ^^'
Na végre leülnék játszani erre lag, fél guild dc, aztán énis, visszalépni nem enged..
Mindössze igyekeztem elejét venni a kérdésnek, ha esetleg felmerül:)
Nem is a sebzése a lényeg, fejlõdni is kifejezetten rossz vele, picit próbálgattam. A pvp azért kevésbé szól a számokról. Dotos-leecher mágusból van rengeteg, nekem olyan nem kell. ;)
Én Dominatort nem próbáltam, viszont a SC lassításait imádom , fõleg aoe-ban Mondjuk az nem vettem észre, hogy dps huszár lenne, viszont kellemesen lehet szivatni a népet