Amennyiben a Direct2Drive-on rendeltél már cuccot elõtte, akkor nem kell megerõsíteni telefonon, de amennyiben viszonylag új regisztráló vagy, akkor kér telefonos megerõsítést, ami persze MO-ra nem mûködik. Ja, ez független attól, hogy bankkártyával (Visa) vagy Paypallal fizetsz-e.
Én próbáltam, egy ismerõsöm nevében csináltam egy új accot, és nem engedett tovább a telefonos azonosítás miatt, de a saját accomon, amivel már tavaly megvettem az STO-t, simán engedett vásárolni. Vettem egyet magamnak az amcsi oldalról -20%-os Tell a friend bonussal, de persze rászámoltak 25% adót, így drágábban jött ki, bár állítólag másoknak nem vonta le az adót a kártyájáról. Utána megrendeltem az angol oldalon szintén a saját accomról az ismerõsömnek, mivel a hétvégén -20% volt minden MMO-ra, és itt nincs adó. Sikerült is megvenni, de amikor rányomok, hogy küldje el ennek is a kódját levélben, akkor ugyanazt a kódot küldi meg, amit az elsõ vásárlás mellé kaptam. Szóval most kiadtam kb 21 ezer forintot, és van 1 kódom, szombaton el is küldtem õket az anyjukba, de azóta még nem reagáltak semmit. Ha más nem, majd visszavonatom a paypalos fizetést.
Nagy tömegben a riftek vörös talaján szinte követhetetlen a kijelölés. Egyszerûen nem látszik. Ezzel kezdhetnének valamit.
1: Vannak olyan cuccok. pl második városban lehet venni 200 riftes palanret egy olyan itemet amit ,ha useolsz bekerül a spell bookodba és onnantól egy skill lesz. és azt adja ,hogy riftkenél 100% dmg és az enemyknek a dmget meg lecsökenti 75%-kal ami rád irányul. és ezt akkor tudod useolni ezt askillt ,ha van olyan kristály a fejednél. Abból tolod. EZ egy pl-da volt. vannak mások is amik lesznek még.
2: Sanctumba(Guardian oldalon) betudod váltanai vendornál iylen lucky coinra vagy ,hogí írják és lehet venni petet. azt ,hogy még mit lehet azt nem vágom.
artifactok elvannak dugva a földön némelyik, van amit dobnak a mobok.
1. van az a 3 kek kristaly a kari kijelzojenel illetve van egy rift ?bezaro ability de az nekem mindig inaktiv. valami mini rifteket lehetne bezarni, de en ilyennel nem talalkoztam (vagy rosszul ertelmeztem) ez hogy van?
2. artifactok: talaltam ilyenolyan artifactokat. de egyik set sincs meg teljesen. mi lesz ha meglesz 1-1 set? ez valami + extaitemet ad? 2+1. jol erzem, ezek viszonylag random spawnolo cuccok/dropok?
defiantoknal van ilyen gepesitett lo, kurva jol nez ki ; )))
nekem az volt az unalmas, hgoy olyan karival jatszottam, ami vegul is nemtetszett : ) ugyhgoy valtottam is :)
craftolgattam, nekem bejon, tok jo hogy lehet salvagezni a megcsinalt cuccokat, igy visszajon valamennyi nyersanyag, ha ilyen peldatlanul fos eladhatatlan cuccot csinalok : ) mindent egybevetve jo lesz ez
BETA 6-nak ma vége. Na mind1 30+ on már elég jó érzés volt warriorral Warfrontozni. Tankolás is kafa volt. Nagyobb insták pl FC elég jóra sikeredett sz.tem. Én örülök ennek a gamenak! Sikerült Guilddes PVP-t összerakni így alázás volt rendesen 8) Nem tudom mi az Unalamas.Mi olyanokat harcoltunk. Nekem inkább az unalmas ,hogy WOW-t spamolják general chaten,de ezt gyorsan sikerült kiikatni.
Mester: Valami olyat hallottam ,hogy ezeket az instákat lehet majd HC-ba tolni nagy szinte újra és ott nehezebb lesz. Bossok is másokat is tolnak!
Lord Zax.: Sztem midnen game monotonitásról szól max karatert választ vagy másképp csinálod ugyan azt végig. Esetleg FPS-ek ,hogy más a szitu , vagy Autósok más kocsival. Mind1 MMoRPG-ben az a jó akkor mész oda és arra amerre akarsz. Sz.tem Itt is mint a WOW-ba pl Letudod majd kötni magad . Achikkal stb. Warfront unalmas? WOW-ba is ugyan azok vannak. Kb ennyi.
Nekem ami bejön. Amég WOW-ba 4 gombbal tankolsz itt azért van több skill amit használhatok is és kell is. Nem csak 3-4 gombot nyomogatok. A másik PVP-ben van 8 skillem amit használok warriorral és igen csak hatásosak. De persze tuti lesz itt is tisztulás. De nekem színesebbnek tünik egy PVE,PVP fight itt mint a WOW-ba pl. Ott azért már halálr atudtam magamat unni Raiden pl. és ez --NEM FIKÁZÁS-- csak elmondom ,hogy ott is tankoltam meg itt is.
Ami nagyon jó és nem tudom biztos 5000-en írogatnak a GMemeknek és BETA hatás is lehet ,de véletlen kidobtam a nyert fejesemet. írtam és kb 14 perc alatt vissza is kaptam. Ezt azért ott volt.
Ui.:
Köszi ,hogy írhattam,ha 40k DPS-t tolni warrirorral 29-en akkor próbáld ki a Champion/Riftblade/Warlodot 8)) Nekem bevált
A fejlõdésre már írták, hogy meg van gyorsítva a bétában.
Istákat sajnos tényleg hajlamossak túlnerfelni(ez volt deadstrike mines utolsó bossnál is) igaz ezek low lvl insták nem azt várja az ember, hogy 15ször kelljen minden boss-t megpróbálni, de az is gáz ha csak végigrohan rajta az ember.
Azzal, hogy a riftek bezárogatása és a warfrontok egy idõ után elég unalmassak lesznek(grind feeling)
Igen tegnap este a patchel nagyon lenerfeltek minden instát, most meg túl könnyû, egy béna csapattal is simán lelehet futni gyorsan bármelyiket.. A balance még mindig bajos.
Nekem ami nagyon lejött most hogy iszonyat gyorsan lehet fejlödni. kb ez a 30-35 volt vagy 6-7 ora játékidö, questek nélkül, csak pvp, pár rift bezárás meg 2 instance ment le párszor és meg is lett. Ez igy nekem nagyon gyors, szinte odadobnak mindent, nemsok értéke van. Aztán már csak a gearezés marad, ami dögunalom, az instancek folytonos ismétlése. És a riftek se nagyon kötnek már le, 1-2 x fun, de nincs értelme, mert akármennyit bezársz 10 perc és kezdödik ujra az egész. Területfoglalás szintén ugyanaz leölünk pár ellenséges falut, gang pár óra aszt kezdödik ujra. Nekem ugy rémlik mintha valami olyat igértek volna hogy a világ folyamatosan változik a riftek és a játékosok utján, megváltozik a táj, meg minden jó. De ezekszerint ez is csak hype volt. :( Tudom szinte minden mmo ban ez van, ismétlõdés és monotonitás, és lehet nekem tul nagyok az elvárásaim, de én valami újat szeretnék már ami leköt hosszú idöre, és nem mindig ugyanazt kell csinálni.
10 embert gyógyít a bárd összes ilyen képessége maximum, és a bárd körül egy körben, tehát muszáj mindig az akció közepén lenni :) Kb ennek szánhatták a wp-t meg a dokot warhammerben.
De 20 körül legalább kap direkt healt. Igaz, az is party heal, meg combo pontok kellenek hozzá, de azok gyorsan jönnek. :) Ami furcsa nekem, hogy party-n kívül nem bírok ráhealelni senkire. :P
Na így 30on kipróbáltam a riftstalkert is, hát mit ne mondjak tank speccen gusztustalan, elég sok ember kellett warfrontban hogy nagy nehezen megfektessenek 1x :D Bárd viszont zseniálisan kurvajó, ha lenne fókusz healje akkor meg már túl imba lenne, így is undorító mennyiségû healt lehet összeharácsolni egy warfrontban, úgy hogy éledben is marad a raid.
Sajna nem az a trend aminek kéne 1 ojró - 1 dollár.. igy szopó van.. én inkább fontért vettem, még mindig jobban jártam mint ojróban..
Az a legszebb, hogy ha átváltok az EU-s oldalra, akkor 4000 forinttal drágábban jön ki ugyanaz a cucc a juró miatt. Elég nevetséges.
Ez furcsa fc-ben még elözõ bétában 3-4 run-ból 1szer wipeoltunk csak elsõ bossnál. KB-ben meg elsõ runomon elsõre lement mind a 4 boss(trash-nél azért sikerült wipeolni 2szer;p), bár az is igaz, hogy a grp egy része tudta a taktikákat. Mindenesetre az insta balance-al nekem eddig nem volt komolyabb gondom(talán deadstrike mines final boss kivéve, de azt a következõ bétában le is nerfelték elég keményen)
aha, oké. De attól nem kéne általánosítani hogy felhívnak, mivel NEM teszik meg. Én is ott vásárolok 5-6-7 game mostanság és egyszer nem hívtak fel, egyszer nem dobott fel ablakot, meg lófaxt se. És mivel leárazós hétvége volt, meglehet hogy túlterhelõdött a rendszerük. + legalább 8 féle kártyát fogadnak el, és néha support feedback/fórumot is olvasni kéne...
+ a saját Riftemet csütörtökön délután vettem a kártyámmal és nem volt ablak, nem volt telefon.
És ha baromságot akarnék mondani nem ide írnék. Ugyhogy legközelebb ésszerübben is fogalmazhatnál.
én is ott akartam megvenni , csütörtökön de nem tudtam , mindent ott vettem meg eddig is , bejött egy külön menü hogy adjunk meg tel számot és felhívnak. Másik oldalon dlcuj vagy mi ott ment sima. szóval nem baromság max neked késöbb vagy hamarabb sikerült , de a héten voltak gondok mastercarddal.
aha, mastercardal fizettem és nem hívtak fel, nagyon okos. Vásárolj mielõtt okoskodsz...
nem baromság , ha mastercarddal fizetsz felhivnak mert gond van mastercard securityval olvasd el , mielött baromságokat mondasz. Ha paypalla fizetsz nincs gond.
Én is ott vettem. Ki találta ki ezt a telefonos baromságot? Jót röhögtem. természetesen nem kell. A regisztrált mailodra kapod a kódot, illetve D2D-on is megnézheted a profilodban.
Most rendeltem, jo az akciojuk kifizeted paypallal megkapod a cd keyt emailben és semmit nem kellett megerösiteni
Direct2Drive-ról rendelt már valaki? Komolyan telefonon is meg kell erõsíteni a vásárlást?
Mage helyett gondolom rogue-t akartál írni. Azt, hogy teljes értékûek lesznek-e, meg milyen agrót generálnak majd, egyelõre szerintem még nem lehet megmondani. :)
látom lehet cleric , mage és warri is tank . mind a 3 teljesértékû tank lesz ? tehát egy 5 fös instát vagy raidet is eltud tankolni egy cleric mailbe vagy egy rogue riftblade aki leatherbe van ? az agro tartásba is ua olyanok ?
Van olyan ts,ahol guardian oldali buta kérdéseim felrakhatnám hozzáértõknek?
Nyomogattam kicsit a Cadence-t: -néha miss-elek, tehát physical hit alapján nézi a találatot -ha crit van, akkor mindhárom tick crit lesz -a sebzés nagy részét a life sebzés teszi ki, a fegyverbõl jövõ szinte elhanyagolható, értéke nem nõ az attack/spell power-rel Ezek eddig nem tûntek fel.
Elméletileg nem, hiszen csak staminánk van és a Cadence sebzése is úgy van megadva, hogy a fegyver+skill, majd a bevitt sebzés alapján adja vissza a csapatnak a gyógyítást. Plusz mivel ha nagy a DEX-ed, akkor nagyobb a sebzésed, ergo nagyobb a gyógyításod is.
Mi is így nyomtuk le tegnap IT-t, cleric+bárd(én). Más. Milyen statra érdemes bárddal gyúrni. Kézenfekvõ lenne, hogy DEX-re, mert rogue, de pl. life sebzést többet kitol magából, azt nem lehetne erõsíteni spell powerrel? Egyáltalán, a Cadence, vagy a Coda of Wrath magical ability-nek minõsül?
-Tankheal terén Sentinel > Warden. Egyszerûen összehasonlíthatattlanul jobb, a Warden-nek egyetlen nagy healje van, az is komoly CD-vel, a Sentinelnek van nagy heal-je, vagy instant nagy heal CD-vel, stb. 18-as Warden-ként nem tudtam kihealelni RoF-ot... -A raid frame sokkal hasznosabb, mint a party frame, szóval érdemes raidben köricálni (kiváncsi vagyok, instába is be lehet-e menni raidben). Megj.: Questelni, group qestelni lehet minden probléma nélkül raidben. -Azért egy Click-Heal megoldás jó lenne, a click a delikvensen / gyorsbillentyû számomra erõsen ódivatú...
Egyedül nem, mivel az egész csapatra ható gyógyítása és buffjai vannak és így nem tud fókuszálni a tankra, így pedig mindenki megfekszik. Viszont IT-t végignyomtuk egy hílerrel és egy bárddal.
esetleg ha valaki tolja bárddal ,azt szeretném kérdezni hogy bárd megállja-e helyét egyedüli healerként mondjuk egy instába ? és mit ajánlotok mellé soulként ?
Az eventeken mindig "tiszta lappal"indulunk,igaz?Úgy értem,amit most kreáltam karakter,az a következõ eventre hulla,igaz?
Az altalad emlitett 2 insta 2 dologra fektek talan tulzottan nagy hangsulyt, a tank gearjere es a healer skilljere/gearjere. Egyik groupommal KBben 1 ember halt utolso bosson, mert elbambultam. Masik grouppal meg 9et wipeoltunk mire vegigment.
Gyáááááá.... volt egy DC aztán visszaállt órákkal ezelõtti állapotba. Buktam 3 szintet meg egy csomó cuccot. Már pont kezdett pofásodni a karakter. :)
Most este játszottam vagy 6 meccset guardian oldalon, szóló bejelentkezéssel (20-29), zsinórban nyertük mindet, ráadásul brutális fölénnyel. Délelõtt meg szopóág volt. Tényleg a csapaton múlik, elsõsorban, hogy van-e elég healer. Most én is cholomancerként voltam bent a varázslóval, iszonyat jó az a tömeges heal.
Reggel 8 óta? Ilyen jó idõben egész nap bent ülni? :D Azért örülök, hogy még valakit leköt, de ha már engem a beta alatt elkapott az unalom, nem merem bevállalni a teljest. :(
Persze. Azért panaszkodik az emberek 90%-a pvp-re mert én hülye vagyok és össze vissza beszélek. Guardians oldalon 20 csatából kb 1x van nyerés... Azért kíváncsi lennék mi az oka. Ja és megsúgom, nem rajtam múlik okoska ;)
Nem feltétlenül, én pl Bárd mellé Riftstalkert meg Saboteurt vettem fel, noha Nightbladet meg Rangert ajánl mellé. Úgy kell felvenni a 2. meg 3. kasztod hogy a fõ kasztoddal mit akarsz csinálni.
Nem tudom, en azert sikeresen elfoglaltam magam reggel 8 ota ;) Volt benne 3-4 Fae run, elvezte ma tankolast, majd riftezunk-questelunk-meghalunk volt egy darabig, aztan jottek a tobbiek, es rifteztunk-meghaltunk :)
Általában itt is az a csapat nyer, ahol több a gyógyegér. Az elõzõ bétában a Guardian oldal tele volt velük, most viszont egymás után dõlnek el a játékosok. Viszont amikor a Defiant oldal kap ki, akkor az általában csúnya alázás keretében történik.
(Kiváltottátok a PvE/PvP reward cuccokat és úgy sem ment?)
Hmm hát az egy dolog hogy pvp most nem tul izgalmas föleg egy melee tanknak. kb 2 sec alatt lever bármilyen ranged a 3.5k hpröl meg a 5k armorommal.. megse tudok mozdulni. De a pve is felidegelt most, fc ben az elös boss se megy már mert lesch random bever mindenkinek és azok egyböl kihalnak. kb ben meg ugyanez az oroszlános bossal. Hiába 35ös mindenki max gearrel legjobb soulokkal, egyszerüen lehetetlen. És ez csak az alap sima difficulty. De ezeken a bossokon kivül az összes többi gyerekjáték. Kicsit idegesitö amikor 2 orát probálunk 1 bosst kinyirni és nincs esély :( A balaccel nagy gondok vannak még.
Kb egyetértek a véleményeddel. Csak nekem ennek ellenére is jobban tetszik mint a többi "csatlós" ( kivétel: Lotro - mert azt nálam semmi se tudja ûberelni )
Szerintem a pvse meg a crafting(a crafting token rendszer +questek pl. jók) az rendben van. ( az eddigi 4-5 low lvl insta se rossz amit eddig próbáltam)
PvsP terén viszont tényleg vannak gondok, mondjuk a war szintjén azért van sztem.(bár ez nem egy nagy elismerés war pvsp kb. a legnagyobb csalódás nekem eddig így hogy a mythic csinálta)
PvsP-ben rengeteg balance probléma is van/lesz ennyi class kombinációnál nagyon nehéz lesz ezt kiküszöbölni.
Számomra annyira unalmasak a questek, hogy esküszöm rámjön az álmosság közben. Elõzõ beta eventen még tetszett, de most már nem. Ennyi volt a fellángolás számomra. Mást biztos jobban le tud majd kötni. :)
Én személy szerint meguntam és nem is folytatom tovább a béta tesztet se. Kicsit egyhangú és unalmas lett számomra, fõleg hogy a pvp is sz*r, mert mindig veszítünk. :(
ha a skillfa egyik ága mégse tetszik tudom resetelni valahol?
Cloudbornon játszik valaki? Kezd teljesen kihalni a szerver vagy nemtudom, orák ota keresgélek, kiabálok party után fc vagy kb be de senki. Se semmi másra. ugye pary finder nincs szal csak ez maradt. A questek nekem teljesen behaltak 25 után befejeztem mert teljesen feleslegesek anélkül is seperc megy a fejlödés. PVP be meg mindig a vesztes oldalra dob be és sose nyerek elég frusztráló. Contested area-n pedig az oldalamon alig van valaki, igy azse nagy móka. Mindenki csak zárt körü partykba nyomul vagy ennyire érdektelenné váltak az emberek és tünnek elfele? Még mindig várnék guild invet innen de ezek szerint az sincs.