majd azert irjatok majd meg ki melyik serverre megy.
Igazából az a baj sajna, hogy a legtöbben azt várnánk/vártuk volna el, hogy a wart kiadják úgy, kb bugmentesen, mint most a riftet, és a fejlesztõk ne szarjanak rá, hanem fejlesszék rendesen, és akkor a rift kb esélytelen lenne a piacon. Azért nézve itt az sg fórumot, meg a guild neveket a riftben, ennek a játéknak a célközönsége kb a wowba beleunt játékosokból, és az utóbbi 1-2 hónapban a wart abbahagyó emberekbõl (kb szerintem a fele mostanság száll ki) áll, plusz azokból, akik várják az SW:TOR-t, és addig is akarnak MMOzni. Így nyilván a wowosok azt akarják, hogy inkább pve legyen, a warosok meg azt, hogy inkább pvp.
Nem rád értettem, hanem a liszt, és tejérzékeny példádra. Merthogy abba bele lehet halni.
Én értem, megértem a te álláspontodat. Én a magam részérõl azt várom el a rifttõl, hogy a kezdeti pve játékmenet fokozatosan forduljon át egy intenzív pvp-be, és ne legyen insta függés. (igen, kb mint a war-ban)
"Van aki azt szereti jobban hogy mindig változó kihívás kerüljön elé, van aki pedig a kiismerhetõ ellenfél elleni játékból származó könnyû sikerélményt preferálja."
Se jobb nem lesz, se rosszabb, csak ez van, és kész. Nem tudatosan, hanem tudatalatt, mint ahogy ránézel mondjuk egy nõre, és megmondod, hogy ronda-e vagy szép.
Sajnos szerintem se lesz túl jó a pvp rendszere a kasztok sokfelé fejleszthetõsége miatt. De remélem csiszolnak rajta, és lesz benne valami értelem is.
Miért? A lényeg az hogy egy játék, a sakk például abbõl a szempontból egy jó hasonlat.
Ha egy sakkprogram ellen játszol akkor a te adott akciódra a gép egy adott reakcióval válaszol. Egy emberi ellenfél esetén azonban egészen más a helyzet.
Van aki azt szereti jobban hogy mindig változó kihívás kerüljön elé, van aki pedig a kiismerhetõ ellenfél elleni játékból származó könnyû sikerélményt preferálja.
A passziánsz tényleg nem jó példa, mert ott a random ellen játszol, teljesen mindegy hogy a gép keveri meg neked a paklit vagy te csinálod kézzel.
Ez ilyen liberális duma, hogy "másokat nem lehet elítélni". Dehogynem lehet. Meghallgatod az érveit, és vagy igazat adsz neki, vagy hülyének tartod, és kész. Bizony ilyen csúnya világban élünk mi mindannyian.
Remelem itt a valaki nem en lennek, mert akkor eleg rendesen mellelottel. Engem csak az idegesit fel, hogy a jatek gyakorlatilag meg meg sem jelent, de jo (magyar?) szokas szerint az emberek mar egymast osztjak, megpedig AZERT, amit szeret csinalni a masik, en rohadtul unom mar ezt, 10 ev alatt mar tobbet lattam ezt mint szerettem volna. A Rift szamomra az elmult evek legjobb jateka, nem elveztem semmilyen jatekot ennyire az elmult par evben. Es rohadtul szar szajizt ad ennek, hogy megjelenes elott itt osztjak egymast az emberek, de ez biztos az en hibam, szarni kene az egeszre, en nemtudok.
En azert probalok itt szelmalomharcot vivni, hogy az emberek megertsek, hogy tudni kell tiszteletben tartani mas velemenyet. Aki ertelmesen all hozza ehhez a temahoz, es szerintem en igy teszem, nem itelkezik. En senkit nemtartok se hulyenek se nyomorultnak azert mert azt csinalja amit szeret. Hogy vagy miert is kene vagy lehetne annak tartani.
De hogy erdemben is hozzaszoljak, nemtudjuk, hogy milyen utemben fog emelkedni a res sickness debuff leszedese a szintlepesekkel, lehet hogy lvl50en ha elnyomod egy nap 10szer az mar sulyos platinakban fog kerulni, es akkor csak 1 nap volt, es csak 10 alkalom.
Nagyon sokan egyszerûen nem mernek pvp-zni, mert félnek a kudarctól. Én remélem, hogy a riftnek lesz olyan jó pvp rendszere, hogy mindenkinek nyújtani tud sikerélményt, és akkor sok ódzkodó is megszereti.
Gondoltam, hogy valaki be fogja dobni,aki tobbet ert el nalam az nolifer, a ki kevesebb az noob dumat. Immunis vagyok ra. :) Valamint ha nem skillen mulik, akkor miert csak a jatokosok 2%a van ezen a szinten? Senki sem er ra annyit jatszani mint en, ertem. De ha jobban bele akarsz menni ebbe a temaba, voltam gladiator is, gondolom ez sem jelent semmit, csak sok idom volt jatszani aztan meglett valahogy.
Ez, hogy te akarod nekem megmondani, mire legyek buszke, szerinted milyen gondolkodasmodra vall? Szivesen meghallgatom mi all emogott a kijelentesed mogott, mert nemtudok rajonni magamtol.
Tény, hogy az a véleményem, hogy aki a játékban csak a PvE-t akarja, és fél betámadni az ellenséget közös területen, meg problémát csinál abból, hogy meghal, az egy idióta, akinek nem kéne ilyen játékot játszania. Én annak tekintem õket. Más meg biztos nem, más engem tart idiótának, mert én nem félek attól, hogy megtámadnak, miközben craftolok vagy mobokat farmolok. Errõl beszéltünk, ezek tények. Ha valakit ez felhúz, vágja föl az ereit, szítkozódjon, csináljon amit akar, vagy fogadja el, hogy ilyen a világ.
Az meg, hogy itt nem lesz a hullád fölött ülés, mint a wowban, mert simán fölkelsz, és a cuccait se romlanak el, az megint csak tény, errõl is volt szó, de páran nem tudnak lekattanni errõl. Ilyenekrõl nyugodtan lehet vitatkozni, mert errõl is ment eddig a dolog, amíg páran el nem vitték más irányba.
Te nagyon összekeversz valakivel. Ugyan valóban wow-ztam, de ott nem ezt a nevet használtam, és nem hinném, hogy tudnád, milyen teljesítményt nyújtottam. Szóval ha kérhetem, ne személyeskejünk. Arról hogy mindenem a pve csak annyit, hogy biztos azért nyomtam több mint egy évig AION-nal.
Én nem tudom, miért kell arra baromi büszkének lenni, hogy több szabadideje van egyes embereknek mint másnak. Mert kb csak ezen múlik a "magyarország elsõ", nem skillen. "Nézd, anyu, megöltük a Lich Kinget!" :D Ha valamire büszke akarsz lenni, az elgyen az, hogy legyõzöd pvp-ben, vagy ilyesmi. Az sokkal jobb mérce.
De komolyan nemtudom megerteni, hogy felnott emberek vagytok, es meg mindig olyan peldakkal jottok, ami abszolut objektiv, hogy lehet sajat velemenyt tenykent kezelni? Mondjak abszurd peldat?
Egy ket ember ugy beszel itt mintha azt mondana egy liszterzekeny,tejerzekeny embernek,hogy: Ocsem kurvajo a a rakottkaposzta, de ha nem eszel utana egy szelet tortat egy pohar kakaoval, szart se er.
Mar a single player game is eleg meredek pelda volt, de ez a sakk meg kartya ez mar kesz.
Általában azok szokták gagyinak mondani akik úgy akarják játszani mint a WoW-ot. (NEM FLÉMNEK SZÁNTAM) A Warhammer játékmenete teljesen más, és számomra bebizonyatotta, hogy lehet pvpézni harag, és idegesség nélkül is. (most hagyjuk, hogy az 1.4 mit tett az RvR-rel.)
Persze vannak jó pve mmo-k (nekem pl. a lotro tetszik), de azért a pvp adja meg az "ízét" az egésznek. Elképzelek egy pve sakkot, vagy kártyát. Az milyen lenne már?
Módosítás: Ja van olyan. Sakkgép, meg passziánsz. :)
Nemtudok irni, de remelem azert ertheto mit akartam.
Butaság idekeverni a singleplayer játékokat. PvE egyik szépsége, mint a coop játékoké általában az hogy a társaiddal együtt küzdhetsz valami ellen. Csak azért mert valaki jobban élvezi, hogy játékosok ellen rohangál attól még nem lesz szar a másik oldal.
A Warnak voltak hibái, de baromi jó kis játék (volt), maximum te überbéna voltál benne, és mindig levertek, aztán sírt miatta a szád. Az tény, hogy egy másik játékost nehezebb kinyírni, mint egy elõre programozott mobot, dehát van, aki kicsit többre vágyik, mint a gép ellen játszani.
MMO-t a PvE miatt veszel meg? PvE miatt a Mass Effected veszed meg, vagy más single player (szerep)játékot. Azok sokkal jobb PvE feelinget adnak. A PvE sokszor egy jó és izgalmas (mint az új insták megcsinálása), sokszor pedig szükséges unalmas (mint a craftolás) része az MMO-nak. De azért csinálod az egészet, hogy jobb cuccod legyen, amivel le tudsz gyõzni másik játékosokat. Mégis, mit fogsz csinálni a Riftben, ha végignyomod az elsõ 10 instát, ami benne lesz a játékban a kiadáskor? Utána még végignyomod ezerszer, amíg nem csinálnak egy újat?
warhammerrel több, mint 2 évet játszottam és semmi mást nem csináltam csak pvptem. Najó mikor megjelent voltam 1-2 alkalommal instába, de elég is volt annyi abból ott.
Amúgy ki volt az aki ezt a pve= virágszedést kezdte? Játszott az már mmo-ba? Másik oldalt sem értem. Mi baj van a pvp-vel? Fél attól, hogy 1 nap 1-2x megöli valaki questelés közben? WoW-ban is pvp szerveren voltam, de kb csak akkor volt pvp a quest közbe vagy egy adott területen, mikor kijött egy kieg vagy sokan voltak egy helyen. Újdonság varázsa. Késõbb azok is beleunnak, lemorzsolódnak és nyugi lesz mindenhol. PvE nélkül meg nem látod az end contentet. Aki meg pvp miatt játszik mmo-val az hazudik. Az csak további idõtöltés/lekötés, hogy ott tartsák az elõfizetõket. Sok a pve, levezeti a feszültségét pvp-be. Sok a pvp és már üti a billentyûzetet mert idegbeteg, akkor megy pve-ni. Oda vissza mûködik, de egy mmo-t a pve miatt veszel meg. Kész vége.
Mindenki úgy játszik ahogy akar, de egyelõre nem látom hogy a soul sickness eltüntetése oly sokba kerülne. Tehát ha ráülnek a hulládra hát te némi extra pénzért feltámadhatsz az npcnél és megspórolod magadnak az idegeskedést.
Egyébként ez az egész pve vs pvp dolog ízlés kérdése, szóval teljesen felesleges vitatkozni rajta.
Amit te itt leirtal, teljes mertekben kimeriti az RP PVP szerver fogalmat. Kivancsi vagyok mi lenne az eredmenye egy felmeresnek, ami azt az egy es egyszeru kerdest tartalmazna, hogy miert tamadod meg az ellenseges frakcio jatekosat, azert mert piros es lehet utni mint a repat es meg kapsz is erte valamit, vagy azert mert roleplayer vagy izig verig es szent kuldetesednek tekinted az ellenfeled legyozeset.
En mindig tartom azt a velemenyet, hogy senki nem mondta, hogy aki pvp szerverre megy csak gankelni akar, es csak ezt fogja csinalni. Igazad van ez pont ugyanolyan hulyeseg mint a viragszedes, DE: emberek vagyunk, mindenki mas, mindenkinek mas a toleranciaszintje, turokepessege. Van akinek az elso alkalom is sok ha levagjak, van akinek a 100.nal telik be a pohar, van akit meg abszolut nemerdekel. Semmi gond nincs ezzel, az elso ket tipusu ember valszeg pve szerverre fog menni, ennyi.
A mostani alpha patchnotesban irtak hogy az elso kozos zonaban, scarlet gorge, lesz ez objektum foglalas, olvass utana itt, ha erdekel bovebben:
A "bg-krol meg az a velmenyem, hogy kompetitiv formaja ez a pvpnek, es engem szemely szerint ez erdekel inkabb mint az openworld pvp. Annak idejen vanilla wowban szerveztunk STV arenaban 5v5 arena meccsket, mondjuk az a vilag mas volt akkor, amikor a rank14et farmoltuk, egesz nap ircen dumaltuk meg hogy milyen jo meccseket jatszottunk a hordasokkal, hol van ez a community ma mar wowban?
Na mindegy kicsit elkalandoztam, a lenyeg az, ahogy en latom, hogy mindenki csinalja amit tetszik neki, semmi ertelme leszolni a masikat azert mert neki nem az tetszik ami neked, a lenyeg, hogy mindenki jol erezze magat azon a szervertipuson amit valasztott, es ugy hogy azt csinalja amit szeret.
Én csak azt nem értem, miért nem lehet elfogadni, hogy valakit nem érdekel a PvP? Nem vagyunk egyformák, van aki szereti a spenótot, van aki nem. Attól még mindegyik lehet normális ember. Van aki szereti a kihívást, hogy órákig nem tud játszani, mert egy 3-5 fõs társaság a hulláján ül, és van, akinek néha csak fél-1 órája van gép elé ülni, és azt szeretné esetleg "hasznosan" eltölteni. Nem kell itt egymást oltogatni, meg bizonygatni a másiknak, hogy de a PvP a király, vagy a PvE a király. Kinek a pap, kinek a papné. Ennyi. Szerintem ezt a témát le is lehetne zárni.
Jó legyenek ész érvek. A RIFTben háború van a 2 oldal között eltérõ nézeteik miatt. A Guardian-ok ugye az istenek kegyelmét szeretnék és "kardélre hánynak" mindenkit aki ezt megtagadja, a Defiant-ok pedig maguk akarnak dönteni a sorsukról, "nem akarnak az istenek bábjai lenni". Mivel a játékban mindkettõ oldalon lehetnek játékosok ezért a PvP elkerülhetetlen. Mivel a világ úgy van felépítve, hogy vannak közös "contested" területek, ezért itt nagy valószínûséggel gyakori összetûzések lesznek. TEHÁT véleményem szerint aki PvE szerverre megy az maga a játék egy fontos lényegét veszíti el ezzel. A gankolásra való hivatkozás pedig kb. akkora baromság mint a PvE virágszedés. Nyilván van ilyen is, de általánosítani butaság. Ha "nagy" WoW-ot nézzük, én folyamatosan PvP szerveren játszom és sose volt ilyen problémám, hogy ültek a hullámon, vagy én ültem másén. Nyilván gankoltam ha megláttam egy pink hajú gnomot vagy engem gankoltak a horda vérre éhes allik, de ezen max egy jót röhögtem, hisz ez a játék része. De ettõl az álszent dumától már falra mászom, hogy "én nyugodt játékra vágyom nem gankfestre". PvP szerveren is lehet remekül PvEzni, higgyétek el nem lesz hulládon ülés nem lesz állandóan csapatos mészárlás amikor te éppen questelnél. VISZONT kapsz egy igazi hangulatot a világból amit a PvE szerver elvesz. A BG-k szerintem nem érnek semmit. Unalmasak, kiszamíthatóak és semmilyen formában nem illenek bele 2 fél közötti háborúba, hiszen a végén kapsz egy táblázatot, xpt, pvp pontot és kb. ennyi, jelentkezel a következõre. Írtam már lejjebb, hogy igen megdobná a hangulatot, ha a contested részen lennének elfoglalható objektumok, területen, amiket meg kellene védeni de körülötte folyamatosan mehetne a PvE tartalom is (virágszedés, questelés stb.)
Ja en is igy gondolom, penteken majd megnezem a craftolhato 50es cuccokat meg a pvpbol kivalthato cuccokat, hogy mennyi, ha egyaltalan van crit rajtuk. Bar ebbol sokat leszurni ugye meg mindig nemlehet, mivel az instadropokat es rating/szazalek valtoszamot meg mindig nemfogjuk tudni
A legtöbb mmoban gearbõl critet stackelni max szinten lehet (persze vannak kivételek, fõleg olyan játékoknál ahol szintezés = játék). Szóval szerintem az hogy 30on csak 10% a crit nem mérvadó. De majd meglátjuk.
Na akkor figyelemeltereles keppen ide is bedobnam azt, amirol gondolkodom mostanaban. Kedves healer tarsak, ti hogyan latjatok, mindenfele konkret targyakra vagy highend statokra valo ralatas nelkul a healerkent critre valo stackelest? En most ezen gondolkodom, de vannak ketsegeim, a 30as sentinel/warden/purifierem csak 10% critje van, viszont jopar spell ami a critre epit es nagyon joknak tunnek nekem:
Sentinel: Serendipity (3/3) When you Critically Hit with a heal, the cast time of your next heal is reduced by 1.5 seconds.
Warden: Restorative Tide (5/5) When you are Critically Hit, you heal 150% of your Wisdom over 12 seconds.
Overflow (2/2) When you Critically Hit with a heal, the ally gains Overflow for 15 seconds. The next time they take damage, they receive healing equal to double of your Wisdom.
Purifier: Enflamed Rejuvenation (5/5) Increases your next heal by 30% whenever you Critically Hit with a single target heal.
Politikusnak kellene menned, olyan szepen ferdited el az igazsagot.
Szerintem senki nem gondolja,en legalabbis biztosan nem,hogy valaki csak ezert akar PVP szerverre menni, de nem mondhatod, hogy nincs benne ez a pakliban. Es ez alatt nem azt ertem, hogy Te, vagy Ti ezt fogjatok csinalni, hanem hogy biztos vagyok benne, hogy lesz ilyen. En meg nem jatszottam olyan jatekkal az elmult 10 evben ahol ne lett volna erre pelda.
Edit: majdnem buktam a 25k hufos hajomat, mert itt irogatok
Olyan szinten rosszul gondolod, hogy PvP szerverre szerintem nem azért megy az emberek nagy része, legalábbis én és mások, akiket ismerek, és oda akarnak menni, hogy 10-en összegyûljenek, és megöljenek 1-1 embert, mint ahogy a Warban sem csináltunk soha semmi ilyesmit, pusztán zavarja õket, hogy ott van egy helyen õ, meg egy ellenfél, és nem tudják megtámadni egymást, vagy ha megnyílik egy rift, és együtt harcol a defiantos meg a guardian a bezárásért, de egymást nem tudják megtámadni, mint ahogy pedig kellene. Azért itt a fórumban szerintem nem 10 évesek vannak, akik ezt élveznék, hogy gankelnek, és mivel valszeg a játéknak sem az lesz az átlagkorosztálya, mint a wownak, ezért ezt felesleges így beállítani. Tehát én ezt éreztem támadásnak, hogy a pvp szerverre azok mennek csak, akik gankelni akarják a szegény craftolókat tömegesen, hogy a játékélményüket elvegyék. Amúgy meg a vita még mindig abból indult ki, hogy én azt mondtam, hogy a cicuska benézte, és itt fölkelhet a healernél, nem gankelik a hulláját, és pont, erre õ totál kiakadt, és elkezdett habzani a szája, azóta meg hülyéz meg anyázik meg mittomén.
En szeretek ugymond, agressziv velemenycseret folytatni mindaddig, amig ugy erzem, hogy eszervekkel meggyozhetoek az emberek,trollok,elfek.
Kozonseges troll, nemtom minek kommunikaltok vele egyaltalan... Erezze magat macsonak, hogy o bizony pvp szerveren fogja tolni. Csak meg1 ok, hogy mashova menjek:D
Nem, nem is mondtam hogy barki anyazott volna, azt mondtam hogy ehhez vezet, ertelme nincs. Azt pedig ketlem, hogy barkinek is azzal lenne problemaja a pvp szerveren, hogy megolik. Szerintem itt az emberek tobbsegenek azzal van problemaja, hogy ha bekempelik, leolik 10en amikor egyedul van, megakadalyozzak abban, hogy azt csinalja, amit szeretne. Akit ez zavar, pve szerverre fog menni, ennyi. Aki pedig a masik vegen van a dolognak, pvpre, es ezt fogja csinalni. De ha rosszul gondolom majd az erintettek kijavitanak.
Én nem anyáztam senkire, de nem hiszem, hogy ne lenne jogom lenézni azokat, akik össze***sák magukat attól, hogy megölik õket egy játékban. Azok a szememben az IDDQD-s Doomos 10 évesekkel vannak egy szinten, mivel pont a játék lényegét vesztik el, az egymás mellett illetve ellen játszás szépségét, kiszámíthatatlanságát és folytonos megújulását. Nyilvánvalóan meglehet róluk a véleményem, nekik is rólam, ezt nem szükséges rossz dolgnak beállítani.
Semmi baj nincs azzal ha valaki 24/7 akar pvpzni, en is csinaltam WoWban amikor aktivan arenaztam, vagy vanilla wowban amikor rank14ert grindeltuk a honort egesz nap. Nem ezzel van a baj, hanem azzal, hogy van aki emellett kesztetest erez arra, hogy meg akarja mondani masoknak, hogy hogyan jatszanak, valamit lenezik azt akit nemerdekel a pvp. Az ilyen vitaknak se ertelme, se vege, tudjuk ezt az amd vs intel, pc vs konzol, stb, stb ota. Az ervek egy ido utan elkezdenek fogyni, es csak ertelmetlen frocsoges, egymas anyazasa lesz az egeszbol, semmi ertelme nincs ennek.
1: azért, mert neked nem tetszik egy hsz, attól még lehet értelmes, plusz visszakereshetsz az utóbbi pár hétre, nem csak ezzel kapcsolatban írtam, de mind1 2: mivel az egyes emberek fejenként több hsz-t is írtak, így egyszerûbb visszakeresni, mivel a két hsz között lehet akár 20-30 másik is.
Hat igen, ezt ugy hivjak Counterstrike... Ott mindenkire lehet loni, meg lehet a skillel bragelni egesz este, nem tudom egy mmo-ban miert keresi ezt valaki...
Annyira folosleges ez a bicskanyitogato stilus. Azert, mert Te igy gondolod, es megprobalod tenykent beallitani, meg nem lesz igazad, foleg egy olyan dologban, ami ugye egyeni megiteles targya, namindegy. Az meg hogy valaki egy jatek PVE reszet azzal azonositja hogy viragot lehet benne szedni, no comment.
kivancsi leszek, hogy a jatek milyen formaban tamogatja a pvpt, mert ahogy a wowban is eipc fail volt a world pvp (azaz cel nelkuli) es kimerult a grief/gankben, ha ugyanolyan ratyi szar lesz, akkro en tuti pve serverre megyek aztan akkor pvpzek, amikro kedvem van, es mellette nyugodtan szedhetem a viragokat es nem fogja a mokamat elbaszni semmilyen abberalt fasz. iam in control, aztan ha kedvem szottyan pvpzni, akkor fogok egy epitett csapatot es szetbaszunk mindenkit, ahogy kell. +like
Amúgy te miért vagy itt? Meg gatyo? Egy értelmes hsz-etek nem volt a játékkal kapcsolatba, csak azzal hogy milyen fasza a pvp... Ez nem az a topic, menj máshova okoskodni. És igen zavar, hogy külön írod az összes hsz-t, mert simán lehet egybe írni csak az elejére fel kéne tüntetni a nevet akinek írod. Okoska...
Mivel különbözõ dolgokra reagáltam, és szekvenciálisan dolgoztam föl a hsz-eket, ezért egyszerûbb, hogy félreértés ne essék. Így mûködik a fórum, ha ez nem tetszik, tekerd át vagy ne olvasd egyáltalán.
Updatelték a patchert, mostmár elérhetõ az account és a rendszerbeállítások is login nélkül, meg majd késõbb a kézikönyv is.
PVP vs. PVEt meg hanyagoljuk már légyszi, igaz hogy pörög tõle a hozzászólásszámláló de ezerszer ki lett már tárgyalva más topikokban és úgyse fogtok meggyõzni senkit a másik oldalról csak hajtogatjátok a magatokét.
PvP: keménypöcsüek PvE: puhapöcsüek
Nem kell ezt szégyellni, nem vagyunk egyformák.
Én továbbra is azt mondom, hogy háború van ingame. Ha téged virágszedés közben ledarál egy ellenséges csapat az egy teljesen normális dolog. Állj össze a barátaiddal, menjetek vissza is kapd el õket. Ha viszont neked erre nincs energiád, kedved, nyugdíjas tempóban szeretnéd elütni az idõd akkor a fentebbi jelzõ lép érvénybe az én felfogásom szerint. Pont.
Sziasztok, elolvastam a FAQ-t de arra nem találtam meg a választ, plusz 68milla hsz-t nem volt kedvem átnyálazni hogy ha az elsõ beta eventre kaptam key-t az a következõkre is érvényes avagy újból jelentkezni kell a másik phase-ekre?